Five years ago, I had my dream job. I was a foreign correspondent in the Middle East reporting for ABC News. But there was a crack in the wall, a problem with our industry, that I felt we needed to fix. You see, I got to the Middle East right around the end of 2007, which was just around the midpoint of the Iraq War. But by the time I got there, it was already nearly impossible to find stories about Iraq on air. Coverage had dropped across the board, across networks. And of the stories that did make it, more than 80 percent of them were about us. We were missing the stories about Iraq, the people who live there, and what was happening to them under the weight of the war.
Öt évvel ezelőtt megvolt az álommunkám. Külföldi tudósító voltam a Közel-Keleten az ABC News alkalmazásában. De volt egy repedés a falban, egy probléma az iparágunkkal, melyet érzésem szerint meg kellett oldanunk. Éppen 2007 vége felé kerültem a Közel-Keletre, nagyjából az iraki háború közepén. De mire odakerültem, már szinte lehetetlen volt Irakról szóló híreket találni a közvetítésekben. Csökkent a lefedettség a határ mentén a hálózatok között. És a mégis átjutó történetek több mint 80 százalékban rólunk szóltak. Nem volt hírünk Irakról, az ott élő emberekről, hogy mi történt velük a háború nyomása alatt.
Afghanistan had already fallen off the agenda. There were less than one percent of all news stories in 2008 that went to the war in Afghanistan. It was the longest war in US history, but information was so scarce that schoolteachers we spoke to told us they had trouble explaining to their students what we were doing there, when those students had parents who were fighting and sometimes dying overseas.
Afganisztán már lekerült a napirendről. 2008-ban a híreknek kevesebb, mint egy százaléka szólt az afganisztáni háborúról. Ez volt az USA történetének leghosszabb háborúja, de annyira kevés információnk volt róla, hogy a megkérdezett tanárok azt mondták, gondot jelent elmagyarázni a diákoknak, mit is csinálunk mi ott. Mindeközben voltak diákok, akiknek szülei ott harcoltak és néha meg is haltak a tengerentúlon.
We had drawn a blank, and it wasn't just Iraq and Afghanistan. From conflict zones to climate change to all sorts of issues around crises in public health, we were missing what I call the species-level issues, because as a species, they could actually sink us. And by failing to understand the complex issues of our time, we were facing certain practical implications. How were we going to solve problems that we didn't fundamentally understand, that we couldn't track in real time, and where the people working on the issues were invisible to us and sometimes invisible to each other?
Lehúztuk a rolót, és nemcsak Irak és Afganisztán vonatkozásában. A konfliktuszónáktól a klímaváltozáson át, a legkülönbözőbb témákig az egészségügyi válsággal kapcsolatban, hiányoztak az általam fajmeghatározónak titulált problémák, mivel emberi fajként ezek miatt a süllyesztőbe is kerülhetünk. És ha nem értjük meg napjaink összetett problémáit, komoly gyakorlati következményekkel kell szembenéznünk. Hogyan oldunk meg olyan problémákat, melyeket alapjaiban nem értünk, amiket nem követhetünk nyomon valós időben, és az emberek, akik ezeken dolgoznak, láthatatlanok számunkra, és néha egymás számára is?
When you look back on Iraq, those years when we were missing the story, were the years when the society was falling apart, when we were setting the conditions for what would become the rise of ISIS, the ISIS takeover of Mosul and terrorist violence that would spread beyond Iraq's borders to the rest of the world.
Ha visszagondolunk Irakra, az érdemi hír nélküli évek voltak a társadalom széthullásának évei, amikor éppen megteremtettük a feltételeit az Iszlám Állam későbbi felemelkedésének, Moszul ISIS általi elfoglalásának, és a terrorhullámnak, ami túlterjedt Irak határain, és szét a világban.
Just around that time where I was making that observation, I looked across the border of Iraq and noticed there was another story we were missing: the war in Syria. If you were a Middle-East specialist, you knew that Syria was that important from the start. But it ended up being, really, one of the forgotten stories of the Arab Spring. I saw the implications up front. Syria is intimately tied to regional security, to global stability. I felt like we couldn't let that become another one of the stories we left behind.
Akkoriban, amikor erre a megállapításra jutottam, kicsit túltekintettem Irak határain és észrevettem, hogy egy másik történet elkerülte a figyelmünket: a szír háború. A közel-kelet-szakértők tudták, hogy Szíria nagyon fontos volt már a kezdetektől. De a végén mégis egyike lett az Arab Tavasz elfelejtett történeteinek. Rögtön láttam, mit jelent ez. Szíria szorosan kötődik a regionális biztonsághoz, a globális stabilitáshoz. Úgy éreztem, nem hagyhatjuk, hogy ez is az elfeledett történetek egyike legyen.
So I left my big TV job to start a website, called "Syria Deeply." It was designed to be a news and information source that made it easier to understand a complex issue, and for the past four years, it's been a resource for policymakers and professionals working on the conflict in Syria. We built a business model based on consistent, high-quality information, and convening the top minds on the issue. And we found it was a model that scaled. We got passionate requests to do other things "Deeply." So we started to work our way down the list.
Otthagytam a tévés állást és weboldalt indítottam "Szíriáról elmélyülten" címmel. Információs és hírforrásnak szántam, amely segít eligazodni egy összetett kérdésben, és az elmúlt négy évben forrásul szolgált a szír konfliktussal foglalkozó politikusok és szakemberek számára is. Üzleti modellt készítettünk konzisztens és megbízható információk alapján, összehívva a legnagyobb koponyákat a témában. A modell általános sikert aratott. Az emberek hevesen igényelték, hogy más dolgokról is tudósítsunk "elmélyülten". Úgyhogy elkezdtük átrágni magunkat a kívánságlistán.
I'm just one of many entrepreneurs, and we are just one of many start-ups trying to fix what's wrong with news. All of us in the trenches know that something is wrong with the news industry. It's broken. Trust in the media has hit an all-time low. And the statistic you're seeing up there is from September -- it's arguably gotten worse. But we can fix this. We can fix the news. I know that that's true. You can call me an idealist; I call myself an industrious optimist. And I know there are a lot of us out there. We have ideas for how to make things better, and I want to share three of them that we've picked up in our own work.
Én csak egy vagyok a sok vállalkozó közül, a cégünk pedig csak egy a sok start-up cég között, akik próbálják helyrehozni, ami nem jól működik a hírekben. Ebben a lövészárokban mind tudjuk, hogy valami nem stimmel a hírmédiával. Valami elromlott. Még soha nem volt ilyen alacsony a médiába vetett bizalom. És az itt látható szeptemberi statisztikai adatok szerint a helyzet vitathatatlanul rosszabbodott. De rendbe lehet hozni. Helyre tudjuk hozni a híripart. Tudom, hogy így van. Mondhatják, hogy idealista vagyok; én magamat hivatásos optimistának tartom. Tudom, hogy sokan vagyunk ilyenek. Vannak ötleteink, hogyan kéne jobbá tenni a dolgokat, és meg is osztok most ezekből hármat, melyeket munkánk során tanultunk.
Idea number one: we need news that's built on deep-domain knowledge. Given the waves and waves of layoffs at newsrooms across the country, we've lost the art of specialization. Beat reporting is an endangered thing. When it comes to foreign news, the way we can fix that is by working with more local journalists, treating them like our partners and collaborators, not just fixers who fetch us phone numbers and sound bites. Our local reporters in Syria and across Africa and across Asia bring us stories that we certainly would not have found on our own. Like this one from the suburbs of Damascus, about a wheelchair race that gave hope to those wounded in the war. Or this one from Sierra Leone, about a local chief who curbed the spread of Ebola by self-organizing a quarantine in his district. Or this one from the border of Pakistan, about Afghan refugees being forced to return home before they are ready, under the threat of police intimidation. Our local journalists are our mentors. They teach us something new every day, and they bring us stories that are important for all of us to know.
Első ötlet: olyan hírek kellenek, amelyek elmélyült tudáson alapulnak. A hírszobákat országszerte érintő leépítési hullámok között elvesztettük a szakosodás művészetét. A szaktudósítás veszélyeztetett műfaj. Külföldi hírek esetében ezt több helyi újságíró bevonásával orvosolhatjuk, ha őket partnerként, szövetségesként, és nem telefonszámokat és hangbevágásokat szállító mindenesként kezeljük. Helyi tudósítóink Szíriában, Afrikában és Ázsiában olyan történeteket adnak nekünk, melyekre nélkülük nem leltünk volna rá. Mint pl. ez a kerekesszék-versenyről szóló történet Damaszkusz külvárosából, ami reményt adott a háborús sebesülteknek. Vagy ez itt Sierra Leonéből, egy helyi törzsfőnökről, aki megakadályozta az ebola terjedését saját szervezésű karanténnel a körzetében. Vagy ez itt a pakisztáni határról, ahol afgán menekülteket idő előtt kényszerítenek a hazatérésre, rendőri megfélemlítéssel. A helyi tudósítók a mi mentoraink. Minden nap tanítanak nekünk valami újat, és olyan sztorikat szállítanak nekünk, melyekről mindannyiunknak fontos tudnunk.
Idea number two: we need a kind of Hippocratic oath for the news industry, a pledge to first do no harm.
Második ötlet: kell egy hippokratészi eskü a híriparban, egy fogadalom, mely szerint a legfontosabb: nem ártani.
(Applause)
(Taps)
Journalists need to be tough. We need to speak truth to power, but we also need to be responsible. We need to live up to our own ideals, and we need to recognize when what we're doing could potentially harm society, where we lose track of journalism as a public service.
Újságírónak lenni kemény. Meg kell mondanunk az igazságot, de felelősnek is kell lennünk. Fel kell nőnünk a saját eszményképünkhöz, és fel kell ismernünk, hogy amit teszünk, az árthat is a társadalomnak, ha megfeledkezünk az újságírás közszolgálati jellegéről.
I watched us cover the Ebola crisis. We launched Ebola Deeply. We did our best. But what we saw was a public that was flooded with hysterical and sensational coverage, sometimes inaccurate, sometimes completely wrong. Public health experts tell me that that actually cost us in human lives, because by sparking more panic and by sometimes getting the facts wrong, we made it harder for people to resolve what was actually happening on the ground. All that noise made it harder to make the right decisions.
Néztem, mi történt az ebolaválság alatt. Elindítottuk az "Eboláról elmélyülten"-t. Mindent megtettünk. De végül a nyilvánosságot elárasztották a hisztériakeltő és szenzációhajhász tudósítások, néha csak pontatlanul, de néha teljesen melléfogva. A közegészségügyi szakértők szerint ez bizony emberéletekbe került, mert a pánikkeltés és a tények elferdítése megnehezítette, hogy az emberek kezeljék, ami a valóságban zajlott. A hírverés megnehezítette a helyes döntések meghozatalát.
We can do better as an industry, but it requires us recognizing how we got it wrong last time, and deciding not to go that way next time. It's a choice. We have to resist the temptation to use fear for ratings. And that decision has to be made in the individual newsroom and with the individual news executive. Because the next deadly virus that comes around could be much worse and the consequences much higher, if we do what we did last time; if our reporting isn't responsible and it isn't right.
Iparágként jobbak is lehetünk, de ehhez fel kell ismernünk, mit rontottunk el eddig, és el kell határoznunk, hogy többé nem követjük el ugyanazt a hibát. Ez választás kérdése. Ellen kell állnunk a kísértésnek, hogy a félelem árán növeljük a népszerűséget. Ennek a döntésnek az egyes hírszobákban, az egyes hírigazgatóknál kell megszületnie. Mert a következő halálos vírus sokkal rosszabb is lehet, sokkal súlyosabb következményekkel, ha úgy járunk el, mint legutóbb; ha tudósításaink nem megbízhatóak, és ez így nincs rendjén.
The third idea? We need to embrace complexity if we want to make sense of a complex world. Embrace complexity --
És a harmadik ötlet? Be kell fogadnunk a komplexitást, ha egy komplex világot akarunk megértetni. Befogadni a komplexitást -
(Applause)
(Taps)
not treat the world simplistically, because simple isn't accurate. We live in a complex world. News is adult education. It's our job as journalists to get elbow deep in complexity and to find new ways to make it easier for everyone else to understand. If we don't do that, if we pretend there are just simple answers, we're leading everyone off a steep cliff. Understanding complexity is the only way to know the real threats that are around the corner. It's our responsibility to translate those threats and to help you understand what's real, so you can be prepared and know what it takes to be ready for what comes next.
nem leegyszerűsíteni a világot, mert ami egyszerű, az nem lehet alapos. Összetett világban élünk. A híradás igazából felnőttoktatás. Újságírókként a mi feladatunk, hogy könyékig túrjunk e komplexitásba, és megtaláljuk a módját, hogy mindenki számára érthetőbbé tegyük. Ha nem így csináljuk, hanem úgy teszünk, mintha csak egyszerű válaszok léteznének, azzal mindenkit a szakadékba vezetünk. A komplexitás megértése az egyetlen módja, hogy lássuk a valós veszélyeket, melyek ránk leselkednek. A mi felelősségünk, hogy értelmezzük ezeket a veszélyeket, és másoknak is segítsünk megérteni, mi az, ami reális, hogy tudatosan felkészülhessenek arra, ami ezután jöhet.
I am an industrious optimist. I do believe we can fix what's broken. We all want to. There are great journalists out there doing great work -- we just need new formats. I honestly believe this is a time of reawakening, reimagining what we can do. I believe we can fix what's broken. I know we can fix the news. I know it's worth trying, and I truly believe that in the end, we're going to get this right.
Én hivatásos optimista vagyok. Hiszek abban, hogy ami elromlott, meg tudjuk javítani. Mind ezt akarjuk. Remek újságírók vannak a terepen, csodás munkát végeznek - csupán új kereteket kell találnunk. Őszintén hiszek abban, hogy itt az újra felébredés ideje, amikor újragondolhatjuk, mit tehetünk. Hiszem, hogy megjavíthatjuk, ami elromlott. Tudom, hogy jobbá tehetjük a híripart. Tudom, hogy érdemes megpróbálni, és őszintén hiszem, hogy végül sikerrel járunk.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)