Have you ever watched a baby learning to crawl? Because as any parent knows, it's gripping. First, they wriggle about on the floor, usually backwards, but then they drag themselves forwards, and then they pull themselves up to stand, and we all clap. And that simple motion of forwards and upwards, it's the most basic direction of progress we humans recognize.
Megfigyelték valaha, hogyan kezd el mászni a baba? A szülők mind tudják, hogy lebilincselő. Először kúsznak a padlón, általában hátrafelé, aztán előretolják magukat, majd felkapaszkodnak és felállnak, mi pedig tapsolunk. Ez az előre és felfelé történő mozgás a fejlődés legalapvetőbb iránya, amit mi, emberek magunk körül látunk.
We tell it in our story of evolution as well, from our lolloping ancestors to Homo erectus, finally upright, to Homo sapiens, depicted, always a man, always mid-stride.
Erről szól evolúciónk története is görnyedt őseinktől a Homo erectuson át, mely végre felegyenesedett, a Homo sapiensig, mely minden ábrázoláson férfi, és mindig szedi a lábát.
So no wonder we so readily believe that economic progress will take this very same shape, this ever-rising line of growth. It's time to think again, to reimagine the shape of progress, because today, we have economies that need to grow, whether or not they make us thrive, and what we need, especially in the richest countries, are economies that make us thrive whether or not they grow. Yes, it’s a little flip in words hiding a profound shift in mindset, but I believe this is the shift we need to make if we, humanity, are going to thrive here together this century.
Nem csoda, ha természetesnek vesszük, hogy a gazdasági fejlődés ugyanilyen irányt vesz fel, ezt a folytonosan növekvő vonalat. Ideje újragondolni, átértelmezni a fejlődés formáját, mert jelenleg olyan gazdaságaink vannak, melyeknek nőniük kell, függetlenül attól, hogy segítik-e boldogulásunkat vagy sem, miközben olyan gazdaságra van szükségünk, különösen a leggazdagabb országokban, melyek segítik boldogulásunkat, függetlenül attól, hogy növekednek-e vagy sem. Igen, ha úgy tetszik, ez a könnyed szó alapvető szemléletváltást rejt magában, de úgy gondolom, ezt kell megvalósítanunk, ha mi, az emberiség közösen boldogulni akarunk ebben a században.
So where did this obsession with growth come from? Well, GDP, gross domestic product, it's just the total cost of goods and services sold in an economy in a year. It was invented in the 1930s, but it very soon became the overriding goal of policymaking, so much so that even today, in the richest of countries, governments think that the solution to their economic problems lies in more growth.
Vajon honnan jön ez a csak növekedésben való gondolkodás? A GDP, a bruttó hazai termék, az egy év alatt értékesített áruk és szolgáltatások teljes értéke az adott gazdaságban. Az 1930-as években dolgozták ki, és nagyon hamar a célkitűzések központi elemévé vált, olyannyira, hogy mind a mai napig, még a leggazdagabb országokban is, a kormányok úgy vélik, hogy a megoldás gazdasági problémáikra a növekedésben rejlik.
Just how that happened is best told through the 1960 classic by W.W. Rostow. I love it so much, I have a first-edition copy. "The Stages of Economic Growth: A Non-Communist Manifesto."
Hogy ennek milyen okai vannak, kitűnően leírja Rostow 1960-as klasszikus könyve. Annyira imádom, van egy első kiadású példányom: „A gazdasági növekedés szakaszai: Nem kommunista kiáltvány.”
(Laughter)
(Nevetés)
You can just smell the politics, huh?
Szinte árad belőle a politika, hm?
And Rostow tells us that all economies need to pass through five stages of growth: first, traditional society, where a nation's output is limited by its technology, its institutions and mindset; but then the preconditions for takeoff, where we get the beginnings of a banking industry, the mechanization of work and the belief that growth is necessary for something beyond itself, like national dignity or a better life for the children; then takeoff, where compound interest is built into the economy's institutions and growth becomes the normal condition; fourth is the drive to maturity where you can have any industry you want, no matter your natural resource base; and the fifth and final stage, the age of high-mass consumption where people can buy all the consumer goods they want, like bicycles and sewing machines -- this was 1960, remember.
Rostow szerint minden gazdaság öt növekedési szakaszon megy át: az első a hagyományos társadalom, amelyben a nemzeti termelésnek határt szab technológiája, intézményeinek fejlettsége, gondolkodásmódja; majd a felívelés feltételeit megteremtő szakaszban elkezdődik a bankszektor kialakulása, a munka gépesítése, és az a hit, hogy a növekedés jelentősége túlmutat saját magán, szükséges a nemzeti méltósághoz, a gyermekeknek szánt jobb élethez; jön a felívelés, ez alatt a kamatos kamat beépül a gazdaság intézményeibe, és a növekedés alapvető jellegzetességgé válik; a negyedik a haladás az érettség felé, itt már bármely iparág létrehozható, függetlenül a természetes erőforrásoktól; az ötödik és utolsó szakasz a magas szintű tömegfogyasztás kora, amelyben minden fogyasztási cikk elérhető, pl. bicikli, varrógép – mindez 1960-ban.
Well, you can hear the implicit airplane metaphor in this story, but this plane is like no other, because it can never be allowed to land. Rostow left us flying into the sunset of mass consumerism, and he knew it. As he wrote, "And then the question beyond, where history offers us only fragments. What to do when the increase in real income itself loses its charm?" He asked that question, but he never answered it, and here's why. The year was 1960, he was an advisor to the presidential candidate John F. Kennedy, who was running for election on the promise of five-percent growth, so Rostow's job was to keep that plane flying, not to ask if, how, or when it could ever be allowed to land.
Egy hasonlatot kapunk a repülőgép felszállásáról ebben a jellemzésben, de ez a repülőgép nem olyan, mint a többi, mert sosem engedik leszállni. Rostow ránk hagyta a repülést a tömegfogyasztás alkonyába, és tudta ezt. Azt írta: "És a kérdés azok után, hogy a korábbiak töredékével kell beérnünk: Mit tegyünk, ha a reáljövedelem növekedése önmagában véve elveszíti vonzerejét?" Feltette a kérdést, de sosem válaszolta meg, ugyanis 1960-at írtak akkor, és Rostow tanácsadója volt az elnökjelölt John F. Kennedynek, aki 5%-os növekedés ígéretével indult a választásokon, így Rostow feladata az volt, hogy a gépet a levegőben tartsa, nem azt firtatni, hogy majd hogyan és mikor szállhat le.
So here we are, flying into the sunset of mass consumerism over half a century on, with economies that have come to expect, demand and depend upon unending growth, because we're financially, politically and socially addicted to it. We're financially addicted to growth, because today's financial system is designed to pursue the highest rate of monetary return, putting publicly traded companies under constant pressure to deliver growing sales, growing market share and growing profits, and because banks create money as debt bearing interest, which must be repaid with more. We're politically addicted to growth because politicians want to raise tax revenue without raising taxes and a growing GDP seems a sure way to do that. And no politician wants to lose their place in the G-20 family photo.
Szóval itt tartunk, repülünk a tömegfogyasztás alkonyába több mint fél évszázada, olyan gazdasággal, amely most már elvárja, igényli és függ a végtelen növekedéstől, mert pénzügyi, politikai és társadalmi értelemben is hozzá vagyunk szokva. Pénzügyileg azért vagyunk hozzászokva, mert ma a pénzügyi rendszer célja a legnagyobb pénzbeli megtérülés elérése, ami folyamatos nyomás alatt tartja a tőzsdén jegyzett cégeket a növekvő forgalom, növekvő piaci részesedés, növekvő profit elérésére, és mert a bankok úgy hoznak létre pénzt, hogy az hitelt testesít meg, és többet kell visszafizetni. Politikailag is hozzászoktunk, mert a politikusok úgy akarnak adóbevételt növelni, hogy nem növelik az adókat, és a növekvő GDP biztos módszernek tűnik. Továbbá egyetlen politikus sem akar lemaradni a G20-ak családi fotójáról.
(Laughter)
(Nevetés)
But if their economy stops growing while the rest keep going, well, they'll be booted out by the next emerging powerhouse. And we are socially addicted to growth, because thanks to a century of consumer propaganda, which fascinatingly was created by Edward Bernays, the nephew of Sigmund Freud, who realized that his uncle's psychotherapy could be turned into very lucrative retail therapy if we could be convinced to believe that we transform ourselves every time we buy something more.
De ha gazdaságuk növekedése megáll, miközben a többieké folytatódik, kirakják őket a nagyhatalmak következő együttműködéséből. És társadalmilag is hozzá vagyunk szokva, hála az évszázados kereskedelmi propagandának, amelyet zseniálisan alkotott meg Edward Bernays, Sigmund Freud unokaöccse, aki rájött, hogy nagybátyjának pszichoterápiája igen jövedelmező kiskereskedelmi terápiává alakítható, ha el tudják hitetni velünk, hogy átformálhatjuk magunkat minden újabb termékek megvásárlásával.
None of these addictions are insurmountable, but they all deserve far more attention than they currently get, because look where this journey has been taking us. Global GDP is 10 times bigger than it was in 1950 and that increase has brought prosperity to billions of people, but the global economy has also become incredibly divisive, with the vast share of returns to wealth now accruing to a fraction of the global one percent. And the economy has become incredibly degenerative, rapidly destabilizing this delicately balanced planet on which all of our lives depend. Our politicians know it, and so they offer new destinations for growth. You can have green growth, inclusive growth, smart, resilient, balanced growth. Choose any future you want so long as you choose growth.
Egyik függőség sem leküzdhetetlen, de sokkal több figyelmet érdemelnek, mint amennyit jelenleg kapnak, mert nézzék, hová visz minket ez az út. A világ GDP-je tízszer nagyobb, mint 1950-ben volt, és ez a növekedés milliárdoknak hozott jólétet, de a globális gazdaság hihetetlenül megosztó lett, a vagyonmegtérülés túlnyomó része ma egy szűk körhöz kerül, a világ legfelső egy százalékához. Emellett a gazdaság rendkívül degeneratív lett, gyorsan megingatja bolygónk kényes egyensúlyát, amelytől mindannyiunk élete függ. Politikusaink tudják ezt, úgyhogy új irányzatokat ajánlanak a növekedéshez. Van zöld növekedés, inkluzív növekedés, okos, önfenntartó, kiegyensúlyozott növekedés. Választhatunk bármilyen jövőt, amíg a növekedést választjuk.
I think it's time to choose a higher ambition, a far bigger one, because humanity's 21st century challenge is clear: to meet the needs of all people within the means of this extraordinary, unique, living planet so that we and the rest of nature can thrive.
Úgy gondolom, ideje ambiciózusabb célt választani, egy sokkal nagyobbat, mert az emberiség 21. századi kihívása egyértelmű: valamennyi ember szükségleteit kielégíteni e csodás, egyedülálló, élő bolygó lehetőségein belül, hogy mi és a természet többi része boldogulni tudjon.
Progress on this goal isn't going to be measured with the metric of money. We need a dashboard of indicators. And when I sat down to try and draw a picture of what that might look like, strange though this is going to sound, it came out looking like a doughnut. I know, I'm sorry, but let me introduce you to the one doughnut that might actually turn out to be good for us. So imagine humanity's resource use radiating out from the middle. That hole in the middle is a place where people are falling short on life's essentials. They don't have the food, health care, education, political voice, housing that every person needs for a life of dignity and opportunity. We want to get everybody out of the hole, over the social foundation and into that green doughnut itself. But, and it's a big but, we cannot let our collective resource use overshoot that outer circle, the ecological ceiling, because there we put so much pressure on this extraordinary planet that we begin to kick it out of kilter. We cause climate breakdown, we acidify the oceans, a hole in the ozone layer, pushing ourselves beyond the planetary boundaries of the life-supporting systems that have for the last 11,000 years made earth such a benevolent home to humanity.
A fejlődés sikeressége nem pénzben lesz mérhető. Mutatószámok átfogó rendszerére lesz szükségünk. Amikor leültem és megpróbáltam lerajzolni, hogyan nézne ki ez a rendszer, furcsának fog tűnni, de olyan volt, mint egy fánk. Tudom, bocsánat, de hadd mutassam be önöknek az egyetlen fánkot, amely még jó is lehet nekünk. Képzeljék el, hogy erőforrásaink felhasználása középről indul ki. Középen a lyuk az a hely, ahol az emberek hiányt szenvednek létszükségleteikben. Nincs annyi élelmük, orvosi ellátásuk, oktatásuk, beleszólásuk, lakhatásuk, amennyi szükséges minden személy számára a méltó élethez és esélyhez. Mindenkit ki akarunk hozni a lyukból, először a szociális biztonságba, majd ebbe a bizonyos zöld fánkba. De, és ez egy nagy de, nem hagyhatjuk, hogy erőforrásaink felhasználása túllépje a külső kört, az ökológiai plafont, mert ott már akkora terhet rakunk erre a csodás bolygóra, hogy elkezdjük lerombolni. Tönkretesszük az éghajlatot, savasabbá tesszük az óceánokat, lyuk van az ózonpajzson, ezzel túllépjük a planetáris határait azoknak a létfenntartó rendszereknek, melyek az elmúlt 11 000 évben olyan kedvező otthont biztosítottak az emberiségnek.
So this double-sided challenge to meet the needs of all within the means of the planet, it invites a new shape of progress, no longer this ever-rising line of growth, but a sweet spot for humanity, thriving in dynamic balance between the foundation and the ceiling. And I was really struck once I'd drawn this picture to realize that the symbol of well-being in many ancient cultures reflects this very same sense of dynamic balance, from the Maori Takarangi to the Taoist Yin Yang, the Buddhist endless knot, the Celtic double spiral.
A kettős kihívás, hogy mindenki szükségleteit kielégítsük a bolygó lehetőségein belül, a fejlődés új formáját kívánja meg, már nem a folytonosan növekvő vonalat, hanem egy kellemes helyet az emberiségnek, amely boldogulni tud a dinamikus egyensúly állapotában a biztonság és plafon között. Nagyon megdöbbentem, amikor elkészültem a rajzzal, és azt láttam, hogy a jólét szimbóluma számos ősi kultúrában ugyanezt a dinamikus egyensúlyérzést tükrözi: a maori takarangi, a taoista jin és jang, a buddhista végtelen csomó, a kelta kettős spirál.
So can we find this dynamic balance in the 21st century? Well, that's a key question, because as these red wedges show, right now we are far from balanced, falling short and overshooting at the same time. Look in that hole, you can see that millions or billions of people worldwide still fall short on their most basic of needs. And yet, we've already overshot at least four of these planetary boundaries, risking irreversible impact of climate breakdown and ecosystem collapse. This is the state of humanity and our planetary home. We, the people of the early 21st century, this is our selfie.
Megtalálhatjuk-e ezt a dinamikus egyensúlyt a 21. században? Fontos kérdés ez, mert mint a piros körcikkek mutatják, most távol vagyunk az egyensúlytól, hiányt szenvedünk, és egyidejűleg túllépjük a határt. Nézzék a lyukat, világszerte több millió vagy milliárd ember szenved még mindig hiányt alapvető szükségleteikben. Ugyanakkor a planetáris határok közül legalább négyet már átléptünk, és kockáztatjuk az éghajlati katasztrófa és az ökoszisztéma összeomlásának visszafordíthatatlan hatását. Ez az emberiség és planetáris otthonunk állapota. Mi, emberek a 21. század elején, íme a szelfink.
No economist from last century saw this picture, so why would we imagine that their theories would be up for taking on its challenges? We need ideas of our own, because we are the first generation to see this and probably the last with a real chance of turning this story around. You see, 20th century economics assured us that if growth creates inequality, don't try to redistribute, because more growth will even things up again. If growth creates pollution, don't try to regulate, because more growth will clean things up again.
Egyetlen múlt századi közgazdász sem látta ezt a képet, miért gondolnánk, hogy elméleteik megválaszolhatják a kérdéseket? Saját ötleteket kell bevetnünk, mert mi vagyunk az első generáció, amely látja, és valószínűleg az utolsó, amelynek valódi esélye van helyrehozni a dolgokat. A 20. századi közgazdaságtan arról szólt, hogy ha a növekedés egyenlőtlenséget okoz, ne próbálkozzunk újraelosztással, mert akkor a növekedés elsimítja a különbségeket. Ha a növekedés szennyezést okoz, ne próbálkozzunk szabályozással, mert akkor a növekedés visszaállítja a rendet.
Except, it turns out, it doesn't, and it won't. We need to create economies that tackle this shortfall and overshoot together, by design. We need economies that are regenerative and distributive by design. You see, we've inherited degenerative industries. We take earth's materials, make them into stuff we want, use it for a while, often only once, and then throw it away, and that is pushing us over planetary boundaries, so we need to bend those arrows around, create economies that work with and within the cycles of the living world, so that resources are never used up but used again and again, economies that run on sunlight, where waste from one process is food for the next.
De kiderült, hogy nem így van, és nem így lesz. Olyan gazdaságot kell építeni, amely kezeli a hiányt és a határ túllépését is, előre átgondoltan. Olyan gazdaságra van szükségünk, amely megújuló és elosztó, előre átgondoltan. Az a helyzet, hogy degeneratív ipart örököltünk. Elvesszük a Föld nyersanyagait, gyártunk belőlük, amit csak akarunk, használjuk egy darabig, gyakran csak egyszer, majd eldobjuk, és ezzel túllépjük a planetáris határt, tehát meg kell fordítanunk az irányt, olyan gazdaságot kell építenünk, amely követi az élővilág ciklusait, hogy a forrásokat soha ne merítsük ki, hanem használjuk őket újra és újra; olyant, amely hasznosítja a napfényt; és az egyik folyamatból kikerülő hulladék egy másiknak az erőforrása lesz.
And this kind of regenerative design is popping up everywhere. Over a hundred cities worldwide, from Quito to Oslo, from Harare to Hobart, already generate more than 70 percent of their electricity from sun, wind and waves. Cities like London, Glasgow, Amsterdam are pioneering circular city design, finding ways to turn the waste from one urban process into food for the next. And from Tigray, Ethiopia to Queensland, Australia, farmers and foresters are regenerating once-barren landscapes so that it teems with life again.
Ez a fajta regeneratív tervezés egyre jobban terjed. Világszerte több mint száz város, köztük Quito, Oslo, Harare és Hobart a villamos áram több mint 70%-át a nap, szél és víz energiájából állítja elő. London, Glasgow és Amszterdam úttörők a körforgásos várostervezésben, ami előtérbe helyezi, hogy az egyik városi folyamatból kikerülő hulladék forrása legyen egy másiknak. Az etiópiai Tigrétől az ausztáliai Queenslandig gazdálkodók és erdészek regenerálják az egykor terméketlen vidékeket, hogy újra termékenyek legyenek.
But as well as being regenerative by design, our economies must be distributive by design, and we've got unprecedented opportunities for making that happen, because 20th-century centralized technologies, institutions, concentrated wealth, knowledge and power in few hands. This century, we can design our technologies and institutions to distribute wealth, knowledge and empowerment to many. Instead of fossil fuel energy and large-scale manufacturing, we've got renewable energy networks, digital platforms and 3D printing. 200 years of corporate control of intellectual property is being upended by the bottom-up, open-source, peer-to-peer knowledge commons. And corporations that still pursue maximum rate of return for their shareholders, well they suddenly look rather out of date next to social enterprises that are designed to generate multiple forms of value and share it with those throughout their networks. If we can harness today's technologies, from AI to blockchain to the Internet of Things to material science, if we can harness these in service of distributive design, we can ensure that health care, education, finance, energy, political voice reaches and empowers those people who need it most. You see, regenerative and distributive design create extraordinary opportunities for the 21st-century economy.
De amellett, hogy a gazdaság regeneratív, előre átgondoltan, elosztónak is kell lennie, előre átgondoltan, és erre példátlan lehetőségeink vannak, mert a 20. század központosította a technológiákat, az intézményeket, és a vagyont, tudást, hatalmat néhány szereplő kezébe összpontosította. De ebben a században megtervezhetjük technológiáinkat, intézményeinket úgy, hogy a vagyont, tudást és felelősséget sokak körében tudjuk elosztani. A fosszilis energia és a nagy volumenű gyártás helyett alkalmazhatunk megújuló energiaforrásokat, digitális platformokat, 3D nyomtatást. A szellemi tulajdon feletti 200 éves vállalati kontrollt eltörlik az alulról építkező, nyílt hozzáférésű, közös tudásfelhalmozás formái. Azok a cégek, amelyek még mindig a maximális megtérülésre törekednek részvényeseik érdekében, mára bizony elavultnak tűnnek a társadalmi vállalkozások mellett, amelyek többféle érték létrehozását szolgálják, amit hálózataikon belül megosztanak. Ha korunk technológiai vívmányait, az MI-től kezdve a blokkláncon és a dolgok internetén át az anyagtudományokig alkalmazni tudjuk a disztributív tervezéshez, az orvosi ellátás, oktatás, finanszírozás, energia, politikai beleszólás eléri és megerősíti azokat, akiknek leginkább szükségük van erre. A regeneratív és disztributív tervezés rendkívüli lehetőségeket jelent a 21. századi gazdaság számára.
So where does this leave Rostow's airplane ride? Well, for some it still carries the hope of endless green growth, the idea that thanks to dematerialization, exponential GDP growth can go on forever while resource use keeps falling. But look at the data. This is a flight of fancy. Yes, we need to dematerialize our economies, but this dependency on unending growth cannot be decoupled from resource use on anything like the scale required to bring us safely back within planetary boundaries.
Szóval, akkor merre ível Rostow repülőgépének pályája? Néhányak szemében még mindig a végtelen zöld növekedés reményét hordozza, azt az elképzelést, hogy a dematerializációnak köszönhetően az exponenciális GDP-növekedés fennmarad, miközben a forrásfelhasználás csökken. De nézzük meg az adatokat. Ez csak ábránd. Igen, a gazdaságot dematerializálni kell, de a végtelen növekedéstől való függőséget nem lehet elválasztani, semmiképp sem, erőforrásaink kihasználásának mértékétől, amelynek vissza kell térnie a planetáris határokon belülre.
I know this way of thinking about growth is unfamiliar, because growth is good, no? We want our children to grow, our gardens to grow. Yes, look to nature and growth is a wonderful, healthy source of life. It's a phase, but many economies like Ethiopia and Nepal today may be in that phase. Their economies are growing at seven percent a year. But look again to nature, because from your children's feet to the Amazon forest, nothing in nature grows forever. Things grow, and they grow up and they mature, and it's only by doing so that they can thrive for a very long time. We already know this. If I told you my friend went to the doctor who told her she had a growth that feels very different, because we intuitively understand that when something tries to grow forever within a healthy, living, thriving system, it's a threat to the health of the whole. So why would we imagine that our economies would be the one system that could buck this trend and succeed by growing forever? We urgently need financial, political and social innovations that enable us to overcome this structural dependency on growth, so that we can instead focus on thriving and balance within the social and the ecological boundaries of the doughnut.
Tudom, hogy ez a felfogás a növekedésről szokatlan, mert a növekedés jó, nemde? Azt akarjuk, hogy nőjenek a gyermekeink, nőjön a kertünk. Nézzük a természetet, és a növekedés gyönyörű, az élet egészséges forrása. Egy időszak, és több gazdaság is, például Etiópia, Nepál ma ebben a szakaszban van. Gazdaságuk évente 7%-kal növekszik. De nézzük ismét a természetet, mert gyermekeink lábától kezdve az amazóniai erdőig semmi sem nő örökké a természetben. A lények növekednek és felnőnek és érnek, csak így lehetséges, hogy boldogulni tudnak nagyon hosszú időn át. Már tudjuk. Ha azt mondanám, hogy egy barátom elment az orvoshoz, aki azt mondta neki, hogy valami nő a testében, az teljesen más, mert ösztönösen tudjuk, ha valami örökké akar növekedni egy egészséges, élő, jól működő rendszerben, az veszélyt jelent az egész rendszer egészségére. Miért képzelnénk, hogy a gazdaság az egyetlen rendszer, amely szembemegy ezzel a trenddel, és sikeres lesz, ha örökké növekedik? Sürgősen pénzügyi, politikai és társadalmi innovációra van szükségünk, melynek segítségével leküzdhetjük a növekedéstől való strukturális függőséget, hogy a boldogulásra helyezhessük a hangsúlyt, és egyensúlyt teremtsünk a fánk társadalmi és ökológiai határai között.
And if the mere idea of boundaries makes you feel, well, bounded, think again. Because the world's most ingenious people turn boundaries into the source of their creativity. From Mozart on his five-octave piano Jimi Hendrix on his six-string guitar, Serena Williams on a tennis court, it's boundaries that unleash our potential. And the doughnut's boundaries unleash the potential for humanity to thrive with boundless creativity, participation, belonging and meaning.
És ha a határok puszta gondolata a behatároltság érzését kelti önökben, gondolják végig újra. Mert még a világ legnagyobb tehetségei is alkalmaznak határokat kreativitásuk forrásában. Mozart ötoktávos zongorája, Jimi Hendrix hathúros gitárja, Serena Williams a teniszpályán: határok, melyek felszabadítják képességeinket. A fánk határai felszabadítják az emberiség képességét, hogy boldogulni tudjon határtalan kreativitással, részvétellel, együvé tartozással és eltökéltséggel.
It's going to take all the ingenuity that we have got to get there, so bring it on.
Minden tudásunkra szükség lesz, hogy célunkat elérjük, hát lássunk neki!
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)