In 1994, I walked into a prison in Cambodia, and I met a 12-year-old boy who had been tortured and was denied access to counsel. And as I looked into his eyes, I realized that for the hundreds of letters I had written for political prisoners, that I would never have written a letter for him, because he was not a 12-year-old boy who had done something important for anybody. He was not a political prisoner. He was a 12-year-old boy who had stolen a bicycle. What I also realized at that point was that it was not only Cambodia, but of the 113 developing countries that torture, 93 of these countries have all passed laws that say you have a right to a lawyer and you have a right not to be tortured.
1994-ben ellátogattam Kambodzsában egy börtönbe és találkoztam egy 12 éves fiúval, akit megkínoztak és megtagadták tőle, hogy ügyvéddel beszéljen. Ahogyan a szemébe néztem, rájöttem, hogy úgy, ahogyan levelek százait írtam politikai foglyok érdekében, úgy az ő érdekében sosem írhatok, mert ez a 12 éves fiú nem tett semmi olyat, ami érdekes lehet bárkinek is. Ő nem politikai fogoly. Ő csak egy 12 éves fiú, aki kerékpárt lopott. És ekkor rájöttem arra is, hogy ez nem csak Kambodzsában van így, hanem hogy abból a 113 fejlődő országból, ahol van kínvallatás, 93-ban törvény mondja ki a védelemhez való jogot és a kínzás tilalmát.
And what I recognized was that there was an incredible window of opportunity for us as a world community to come together and end torture as an investigative tool. We often think of torture as being political torture or reserved for just the worst, but, in fact, 95 percent of torture today is not for political prisoners. It is for people who are in broken-down legal systems, and unfortunately because torture is the cheapest form of investigation -- it's cheaper than having a legal system, cheaper than having a lawyer and early access to counsel -- it is what happens most of the time. I believe today that it is possible for us as a world community, if we make a decision, to come together and end torture as an investigative tool in our lifetime, but it will require three things. First is the training, empowerment, and connection of defenders worldwide.
És arra jöttem rá, hogy hallatlan lehetőség van arra, hogy mint világközösség, összefogjunk és végetvessünk a kínzásnak, mint vizsgálati módszernek. Gyakran gondolunk úgy a kínvallatásra, mint politkai kínzásra, vagy olyan dologra, ami a legsúlyosabb esetekre van fenntartva, de valójában ma a kínzások 95 százalékát nem a politikai foglyokon végzik. Azokra a személyekre alkalmazzák, akik egy lerobbant igazságszolgáltatás karmai közé kerültek, és -- mivel sajnos a kínzás a vizsgálat legolcsóbb módja --, olcsóbb, mint a jogi apparátus használata, olcsóbb, mint biztosítani egy ügyvédet és tanácsadást már a kezdeti szakasztól -- az esetek többségében erre kerül sor. Ma már hiszek abban, hogy ha mint világközösség, elhatározzuk, akkor össze tudunk fogni és végetvethetünk annak, hogy a kínzást napjainkban vizsgálati eszközként használják, de ehhez három dologra van szükség: Először is, a védők képzése, támogatása és összefogása világszerte.
The second is insuring that there is systematic early access to counsel. And the third is commitment. So in the year 2000, I began to wonder, what if we came together? Could we do something for these 93 countries? And I founded International Bridges to Justice which has a specific mission of ending torture as an investigative tool and implementing due process rights in the 93 countries by placing trained lawyers at an early stage in police stations and in courtrooms. My first experiences, though, did come from Cambodia, and at the time I remember first coming to Cambodia and there were, in 1994, still less than 10 attorneys in the country because the Khmer Rouge had killed them all.
Másodszor, módszeresen biztosítani a korai konzultáció lehetőségét. Harmadszor az elkötelezettség. Szóval 2000-ben elkezdtem azon tűnődni, hogy mi lenne, ha összefognánk? Tudnánk-e tenni valamit ezért a 93 országért? Megalapítottam az International Bridges to Justice [Hidak az igazsághoz] szervezetet, aminek az a kifejezett küldetése, hogy végetvessen a kínvallatásnak, mint vizsgálati eszköznek, és meghonosítsa a megfelelő eljárási szabályokat a 93 országban, oly módon, hogy ügyvédeket alkalmazzanak a rendőrségeken, a korai szakaszban. és a bíróságokon. Az első tapasztalataim Kambodzsából valók, és emlékszem, hogy akkoriban, amikor először jártam Kambodzsában, 1994-ben, még mindig 10-nél kevesebb ügyvéd volt az országban, mert a vörös khmerek legyilkolták őket.
And even 20 years later, there was only 10 lawyers in the country, so consequently you'd walk into a prison and not only would you meet 12-year-old boys, you'd meet women and you'd say, "Why are you here?" Women would say, "Well I've been here for 10 years because my husband committed a crime, but they can't find him." So it's just a place where there was no rule of law.
És 20 évvel később is még csak 10 ügyvéd volt az országban, következésképp ha valaki ellátogatott egy börtönbe, nem csupán 12 éves fiúkkal találkozhatott, hanem asszonyokkal is, akik arra a kérdésre, hogy "Miért van itt", azt válaszolták, "10 éve vagyok itt, mert nem találják a férjem, aki valami bűncselekményt követett el." Ez tehát egy olyan hely, ahol nem voltak jogszabályok.
The first group of defenders came together and I still remember, as I was training, I said, "Okay, what do you do for an investigation?" And there was silence in the class, and finally one woman stood up, [inaudible name], and she said "Khrew," which means "teacher." She said, "I have defended more than a hundred people, and I've never had to do any investigation, because they all come with confessions."
Összegyűlt a védők első csoportja, és máig emlékszem, hogy amikor oktattam őket, azt kérdeztem: "Mit tesz egy vizsgálatkor?" Csend volt a teremben, végül felállt egy asszony [a név nem érthető] és azt mondta, "Khrew", ami azt jelenti, tanárnő. Azt mondta, több, mint 100 személyt védtem, és soha nem kellett semmilyen vizsgálatot végeznem, mert mindannyian beismerő vallomást tettek.
And we talked about, as a class, the fact that number one, the confessions might not be reliable, but number two, we did not want to encourage the police to keep doing this, especially as it was now against the law. And it took a lot of courage for these defenders to decide that they would begin to stand up and support each other in implementing these laws. And I still remember the first cases where they came, all 25 together, she would stand up, and they were in the back, and they would support her, and the judges kept saying, "No, no, no, no, we're going to do things the exact same way we've been doing them."
És akkor arról beszéltünk, mint tananyag, hogy először is, a beismerés lehet, hogy nem megbízható, másodszor, nem akarjuk arra biztatni a rendőrséget, hogy folytassa ezt a gyakorlatot, különösen, hogy az törvényellenes. És ez nagy bátorságot adott ezeknek az védőknek ahhoz, hogy elhatározzák, hogy összeszedik magukat és támogatják egymást ezeknek a törvényeknek az alkalmazásában. Még most is emlékszem az első esetekre: jöttek, mind a 25-en, egy hölgy volt a védő a többiek meg a háttérben támaszul, és a bíró csak hajtogatta: "Nem, nem, nem, pontosan úgy csinálunk mindent, ahogyan eddig is csináltuk."
But one day the perfect case came, and it was a woman who was a vegetable seller, she was sitting outside of a house. She said she actually saw the person run out who she thinks stole whatever the jewelry was, but the police came, they got her, there was nothing on her. She was pregnant at the time. She had cigarette burns on her. She'd miscarried. And when they brought her case to the judge, for the first time he stood up and he said, "Yes, there's no evidence except for your torture confession and you will be released."
De azután egy szép napon jött a tökéletes eset, egy zöldségárus asszony, aki a ház előtt üldögélt. Azt mondta, hogy pontosan látta azt az embert kiszaladni, akiről azt gondolja, hogy ellopott valami ékszert, de jött a rendőr és őt csípte el, rajta nem volt semmi. Terhes volt akkoriban. Égő cigarettát nyomtak a testéhez. Elvetélt. És amikor elővezették az esetet a bírónak, ekkor történt először, hogy felállt, és azt mondta: "Nincs semmi bizonyíték, leszámítva a kínvallatás alatti beismerését szabadon fogják engedni."
And the defenders began to take cases over and over again and you will see, they have step by step began to change the course of history in Cambodia. But Cambodia is not alone. I used to think, well is it Cambodia? Or is it other countries? But it is in so many countries.
És a védők egyre-másra elővették az ügyeket, és látni fogjuk, hogy elkezdték lépésről lépésre megváltoztatni a történelem menetét Kambodzsában. De nem egyedül Kambodzsáról van szó. Azt gondoltam régen, ez Kambodzsa? Vagy valamelyik másik ország? De annyi országban van így.
In Burundi I walked into a prison and it wasn't a 12-year-old boy, it was an 8-year-old boy for stealing a mobile phone. Or a woman, I picked up her baby, really cute baby, I said "Your baby is so cute." It wasn't a baby, she was three. And she said "Yeah, but she's why I'm here," because she was accused of stealing two diapers and an iron for her baby and still had been in prison. And when I walked up to the prison director, I said, "You've got to let her out. A judge would let her out." And he said, "Okay, we can talk about it, but look at my prison. Eighty percent of the two thousand people here are without a lawyer. What can we do?" So lawyers began to courageously stand up together to organize a system where they can take cases. But we realized that it's not only the training of the lawyers, but the connection of the lawyers that makes a difference.
Burundiban meglátogattam egy börtönt és ott nem egy 12 éves, hanem egy 8 éves fiú volt egy mobiltelefon ellopásáért. Vagy egy asszony, felvettem a gyerekét, egy valóban nagyon aranyos babát, és azt mondtam neki "Olyan aranyos ez a baba". Nem volt az már baba, 3 éves volt már. Azt mondta, "Hát igen, de miatta vagyok itt," azzal gyanúsították, hogy ellopott egy vasalót és két pelenkát a gyerekének, és és azóta börtönben ül. Amikor felmentem a börtönparancsnokhoz, azt mondtam: "Ki kell, hogy engedje. Egy bíró kiengedné." Erre azt mondta, "Rendben, beszélhetünk róla, de nézze meg ezt a börtönt. A 2000 rab 80 százaléka védő nélkül van itt. Mit tudunk tenni?" Így az ügyvédek elkezdtek bátran összefogni, hogy megszervezzenek egy rendszert, amelyben foglalkoznak egy-egy üggyel. Rájöttünk, hogy nem csupán az ügyvédek képzése, hanem a kapcsolatteremtés közöttük az, ami lényeges változást eredményez.
For example, in Cambodia, it was that [inaudible name] did not go alone but she had 24 lawyers with her who stood up together. And in the same way, in China, they always tell me, "It's like a fresh wind in the desert when we can come together." Or in Zimbabwe, where I remember Innocent, after coming out of a prison where everybody stood up and said, "I've been here for one year, eight years, 12 years without a lawyer," he came and we had a training together and he said, "I have heard it said" -- because he had heard people mumbling and grumbling -- "I have heard it said that we cannot help to create justice because we do not have the resources." And then he said, "But I want you to know that the lack of resources is never an excuse for injustice." And with that, he successfully organized 68 lawyers who have been systematically taking the cases.
Például Kambodzsában az történt, hogy [érthetetlen név] nem egyedül jött, hanem 24 ügyvéddel együtt, akik közösen léptek fel. És hasonlóképp, Kínában, mindig azt mondják nekem, "Olyan az, mint a firss szél a sivatagban, amikor összejövünk." Vagy emlékszem, Zimbabwe-ben Innocent-re, miután kijött a börtönből, ahol mindenki tiltakozott és ilyeneket mondott: "Itt vagyok egy éve, 8 éve, 12 éve védő nélkül," jött, és résztvett a képzésünkön és azt mondta, "Hallottam, hogy azt beszélik" -- mert hallott valamit suttogni -- "hallottam, hogy azt beszélik, hogy nem tudunk igazságot szolgáltatni, mert nincsenek meg hozzá a forrásaink." És akkor azt mondta,"De szeretném, hogy tudják, az erőforrások hiánya nem mentség az igazságtalanságra." És ezzel sikeresen beszervezett 68 ügyvédet, akik szisztematikusan végigvették az eseteket.
The key that we see, though, is training and then early access. I was recently in Egypt, and was inspired to meet with another group of lawyers, and what they told me is that they said, "Hey, look, we don't have police on the streets now. The police are one of the main reasons why we had the revolution. They were torturing everybody all the time." And I said, "But there's been tens of millions of dollars that have recently gone in to the development of the legal system here. What's going on?" I met with one of the development agencies, and they were training prosecutors and judges, which is the normal bias, as opposed to defenders. And they showed me a manual which actually was an excellent manual. I said, "I'm gonna copy this." It had everything in it. Lawyers can come at the police station. It was perfect. Prosecutors were perfectly trained. But I said to them, "I just have one question, which is, by the time that everybody got to the prosecutor's office, what had happened to them?" And after a pause, they said, "They had been tortured."
Ahogy látjuk, a kulcs a képzés és a korai hozzáférés. Most voltam Egyiptomban, és nagyon lelkesítően hatott rám, hogy találkoztam az ügyvédek egy másik csoportjával, és hát arról beszéltek, ezt mondták: "Figyeljen, nálunk nincsenek most rendőrök az utcákon. A rendőrség volt az egyik fő oka annak, hogy kitört a forradalom. Folyton mindenkit megkínoztak." Azt mondtam: "De hát dollár-tízmilliókat költöttek mostanában a jogrend fejlesztésére. Mi folyik itt? Találkoztam az egyik fejlesztési irodával, ezek ügyészeket és bírákat képeztek, ami a megszokott egyenlőtlenség a védelem kárára. És mutattak nekem egy kézikönyvet, ami csakugyan kiváló volt. Azt mondtam, "Le fogom ezt másolni." Minden benne volt. Az ügyvéd elmehet a rendőrségre. Tökéletes volt. Az ügyészek tökéletesen ki voltak képezve. Azt mondtam: "Egyetlen kérdésem van: mire eljut valaki az ügyész irodájáig mi történik addig vele?" Egy kis szünet után azt mondták: "Kínvallatják."
So the pieces are, not only the training of the lawyers, but us finding a way to systematically implement early access to counsel, because they are the safeguard in the system for people who are being tortured. And as I tell you this, I'm also aware of the fact that it sounds like, "Oh, okay, it sounds like we could do it, but can we really do it?" Because it sounds big. And there are many reasons why I believe it's possible. The first reason is the people on the ground who find ways of creating miracles because of their commitment. It's not only Innocent, who I told you about in Zimbabwe, but defenders all over the world who are looking for these pieces. We have a program called JusticeMakers, and we realized there are people that are courageous and want to do things, but how can we support them? So it's an online contest where it's only five thousand dollars if you come up with and innovative way of implementing justice. And there are 30 JusticeMakers throughout the world, from Sri Lanka to Swaziland to the DRC, who with five thousand dollars do amazing things, through SMS programs, through paralegal programs, through whatever they can do.
Tehát a feladat nem csak a jogászok képzése, hanem az is, hogy elérjük, hogy általános gyakorlat legyen a védelem elérésének lehetősége már a kezdetektől, mert hogy ők jelentik a garanciát a rendszerben azok számára, akik vallatáson esnek át. És ahogy mondom, tudok róla, hogy vannak ilyen hangok is: "Rendben, azt hallani, hogy meg tudnánk csinálni, de vajon tényleg meg is tudjuk?" Mert ambiciózusan hangzik. Több oka is van, hogy azt gondolom, hogy ez lehetséges. Az első a helyszínen lévő emberek, akik megtalálják a módját, hogy csodát tegyenek, az elkötelezettségük révén. Nem csupán Innocent-ről van itt szó, akiről már beszéltem Zimbabwe kapcsán, hanem ügyvédekről a világ minden részéről, akik keresik az ilyen feladatokat. Van egy programunk, a "JusticeMakers" [Igazságtevők], rájöttünk, hogy vannak emberek, akik bátrak és akarnak is cselekedni, de hogyan tudjuk támogatni őket? Ez egy online pályázat, ahol csak 5 ezer dollárért kitalálhatsz egy újszerű megoldást az igazság kivitelezésére. És van itt 30 JusticeMaker a világ minden részéről, Sri Lankától Szváziföldig, a Kongói Demokratikus Köztársaságig, akik 5 ezer dollárból bámulatos dologkra képesek, az SMS programokon keresztül, a jogsegély programon keresztül, bármin keresztül, ami csak elérhető.
And it's not only these JusticeMakers, but people we courageously see figure out who their networks are and how they can move it forward.
És nem csak ezek a JusticeMaker-ek de mások is, látjuk, hogy bátran létrehozzák a hálózatukat, és kidolgozzák, hogy miként haladhatnak.
So in China, for instance, great laws came out where it says police cannot torture people or they will be punished. And I was sitting side by side with one of our very courageous lawyers, and said, "How can we get this out? How can we make sure that this is implemented? This is fantastic." And he said to me, "Well, do you have money?" And I said, "No." And he said, "That's okay, we can still figure it out." And on December 4, he organized three thousand members of the Youth Communist League, from 14 of the top law schools, who organized themselves, developed posters with the new laws, and went to the police stations and began what he says is a non-violent legal revolution to protect citizen rights. So I talked about the fact that we need to train and support defenders. We need to systematically implement early access to counsel. But the third and most important thing is that we make a commitment to this.
Így Kínában például kijött egy remek törvény, ami szerint a rendőr nem vallathat, vagy különben megbüntetik. Egymás mellett ültünk az egyik nagyon bátor ügyvéddel, és megkérdeztem tőle: "Hogyan érhetjük ezt el? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy alkalmazzák? Ez fantasztikus." Erre azt mondta: "Van pénze?" Mire azt feleltem: "Nincs". Erre azt mondta: "Nem baj, majd kitalálunk valamit." És december 4-ére megszervezte, hogy 3 ezer ember, a Kommunista Ifjúsági Szervezet a tagjai, a 14 legjelentősebb jogi iskolából, önszerveződően posztereket készítettek az új törvényről, elmentek a rendőrörsökre, és elkezdtek valamit, amit ők úgy neveznek, hogy erőszakmentes jogi forradalom az emberi jogok védelmében. Tehát arról beszéltem, hogy oktatni és támogatni kell a védőket. Általánossá kell, hogy tegyük a korai jogi tanácsadás elérhetőségét. De a harmadik és legfontosabb dolog, hogy a feladatnak szenteljük magunkat.
And people often say to me, "You know, this is great, but it's wildly idealistic. Never going to happen." And the reason that I think that those words are interesting is because those were the same kinds of words that were used for people who decided they would end slavery, or end apartheid. It began with a small group of people who decided they would commit.
Gyakran mondják nekem, "Tudod, ez nagyszerű, de féktelenüll idealista dolog. Soha nem fog megtörténni." Azért találom ezt érdekesnek, mert hasonlókat mondtak annak idején azoknak is, akik elhatározták, hogy eltörlik a rabszolgaságot, az apartheid-et. Egy maroknyi csoporttal kezdődött, akik elhatározták, hogy megcsinálják.
Now, there's one of our favorite poems from the defenders, which they share from each other, is: "Take courage friends, the road is often long, the path is never clear, and the stakes are very high, but deep down, you are not alone." And I believe that if we can come together as a world community to support not only defenders, but also everyone in the system who is looking towards it, we can end torture as an investigative tool. I end always, because I'm sure the questions are -- and I'd be happy to talk to you at any point -- "But what can I really do?" Well, I would say this. First of all, you know what you can do. But second of all, I would leave you with the story of Vishna, who actually was my inspiration for starting International Bridges to Justice.
Itt van az egyik kedvenc versünk, amit a védők egymás között terjesztenek: "Ne félj, barátom, hosszú az út, és göröngyös, a tét magas, de végtére is, nem vagy egyedül." Hiszek abban, hogy ha világközösségként összefogunk a támogatás érdekében, nem csak a védők, de mindenki a rendszerben, akinek ez a célja, végetvethetünk a kényszervallatásnak, mint vizsgálati eszköznek. Mindig azzal fejezem be, mert biztos vagyok benne, hogy megkérdik, és örömmel beszélek róla hogy: "De mit tehetek én, személy szerint?" Erre ezt mondom. Először is, tudják már, hogy mit tehetnek. Másodszor, Vishna történetével búcsúznék el Önöktől, akitől valójában az ösztönzést kaptam, hogy elindítsam az International Bridges to Justice szervezetet.
Vishna was a 4-year-old boy when I met him who was born in a Cambodian prison in Kandal Province. But because he was born in the prison, everybody loved him, including the guards, so he was the only one who was allowed to come in and out of the bars. So, you know, there's bars. And by the time that Vishna was getting bigger, which means what gets bigger? Your head gets bigger. So he would come to the first bar, the second bar and then the third bar, and then really slowly move his head so he could fit through, and come back, third, second, first. And he would grab my pinkie, because what he wanted to do every day is he wanted to go visit. You know, he never quite made it to all of them every day, but he wanted to visit all 156 prisoners. And I would lift him, and he would put his fingers through. Or if they were dark cells, it was like iron corrugated, and he would put his fingers through.
Vishna 4 éves fiúcska volt, amikor találkoztam vele, egy kambodzsai börtönben született, Kandal tartományban. De mert börtönben született, mindenki kényeztette, az őröket is beleértve, így ő volt az egyetlen, akinek szabad volt ki-be járni a rácsok között. Tudják, ott rácsok vannak. És ahogyan Vishna nagyobb lett, mit is jelent, hogy mi lett nagyobb? Hát a feje. Azt szokta csinálni, hogy odamegy az első rácshoz, a második rácshoz, a harmadikhoz, és lassanként átfurakszik a fejével, hogy átférjen, azután úgy jön vissza harmadik, második, első. Megragadta ilyenkor a kisujjam, mert mindig azt akarta, hogy menjünk látogatóba. Tudják, sosem tudott mindenkit végiglátogatni minden nap, de meg akarta látogatni mind a 156 rabot. És én olyankor felemeltem, ő meg átdugta az ujjait. Vagy ha sötét volt a cella, olyan, mint a hullámlemez, akkor átnyújtotta az ujjait.
And most of the prisoners said that he was their greatest joy and their sunshine, and they looked forward to him. And I was like, here's Vishna. He's a 4-year-old boy. He was born in a prison with almost nothing, no material goods, but he had a sense of his own heroic journey, which I believe we are all born into. He said, "Probably I can't do everything. But I'm one. I can do something. And I will do the one thing that I can do." So I thank you for having the prophetic imagination to imagine the shaping of a new world with us together, and invite you into this journey with us.
A legtöbb rab azt mondta, hogy ez neki a napfény, a legnagyobb öröm számára, alig várta, hogy jöjjön. És azt gondoltam, itt van Vishna. Ő egy 4 éves fiú. Börtönben született, szinte semmije nincs, semmi anyagi java, de van saját küldetéstudata ami, azt hiszem, mindannyiunkkal veleszületett. Azt mondta, "Lehet, hogy nem tehetek meg mindent. De vagyok valaki. Valamit csak tehetek. És teszem azt az egyetlen dolgot, amit meg tudok tenni." Köszönöm Önöknek, hogy volt látnoki képzelőerejük elképzelni egy új világ formálását együtt velünk, és meghívom Önöket erre az utazásra.
Thank you.
Köszönöm
(Applause)
(Taps)
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)