So I'd like you to imagine for a moment that you're a soldier in the heat of battle. Maybe you're a Roman foot soldier or a medieval archer or maybe you're a Zulu warrior. Regardless of your time and place, there are some things that are constant. Your adrenaline is elevated, and your actions are stemming from these deeply ingrained reflexes, reflexes rooted in a need to protect yourself and your side and to defeat the enemy.
Képzeljék magukat egy pillanatra egy csata hevébe, katonaként. Talán római gyalogosok, vagy íjászok a középkorból, esetleg zulu harcosok. Helytől és időtől függetlenül vannak dolgok, amelyek nem változnak. Adrenalinszintünk megemelkedik, cselekedeteinket mélyen belénk ivódott reflexek határozzák meg, amelyek abból a szükségletből erednek, hogy megvédjük magunkat és a mieinket, és le kell győzzük az ellenséget.
So now, I'd like you to imagine playing a very different role, that of the scout. The scout's job is not to attack or defend. The scout's job is to understand. The scout is the one going out, mapping the terrain, identifying potential obstacles. And the scout may hope to learn that, say, there's a bridge in a convenient location across a river. But above all, the scout wants to know what's really there, as accurately as possible. And in a real, actual army, both the soldier and the scout are essential. But you can also think of each of these roles as a mindset -- a metaphor for how all of us process information and ideas in our daily lives. What I'm going to argue today is that having good judgment, making accurate predictions, making good decisions, is mostly about which mindset you're in.
Most képzeljük magunkat egy nagyon másmilyen szerepbe, egy hírszerzőjébe. A hírszerzőnek nem támadnia vagy védekeznie kell, hanem megértenie a helyzetet. Ő az, aki kimegy, feltérképezi a területet, azonosítja a lehetséges akadályokat. A hírszerző remélheti, hogy felderíti, hogy mondjuk, van egy híd, amely megfelelő helyen keresztezi a folyót, de legfőképp, tudni akarja a lehető legpontosabban, hogy mi van ott valójában. A valóságban a hadseregben katonára és hírszerzőre egyaránt szükség van. Gondolhatunk e kettőre akár úgy is mint bizonyos gondolkodásmódokra, annak szimbólumára, miként dolgozzuk fel mindennapi életünkben az információt és a gondolatokat. Arról próbálom ma meggyőzni önöket, hogy a jó helyzetértékelés, a pontos előrejelzés és a helyes döntés képessége leginkább gondolkodásmódunktól függ.
To illustrate these mindsets in action, I'm going to take you back to 19th-century France, where this innocuous-looking piece of paper launched one of the biggest political scandals in history. It was discovered in 1894 by officers in the French general staff. It was torn up in a wastepaper basket, but when they pieced it back together, they discovered that someone in their ranks had been selling military secrets to Germany.
Hogy bemutassam, miként működnek ezek a gondolkodásmódok, a 19. századi Franciaországba viszem vissza önöket. ahol ez az ártatlanul kinéző papírcetli elindította a világ egyik legnagyobb politikai botrányát. A papírt a francia vezérkar egyik tisztje fedezte fel 1894-ben. Széttépve hevert egy papírkosárban. A darabokat összeillesztve rájöttek, hogy a tisztek közül valaki hadititkokat ad el a németeknek.
So they launched a big investigation, and their suspicions quickly converged on this man, Alfred Dreyfus. He had a sterling record, no past history of wrongdoing, no motive as far as they could tell. But Dreyfus was the only Jewish officer at that rank in the army, and unfortunately at this time, the French Army was highly anti-Semitic. They compared Dreyfus's handwriting to that on the memo and concluded that it was a match, even though outside professional handwriting experts were much less confident in the similarity, but never mind that. They went and searched Dreyfus's apartment, looking for any signs of espionage. They went through his files, and they didn't find anything. This just convinced them more that Dreyfus was not only guilty, but sneaky as well, because clearly he had hidden all of the evidence before they had managed to get to it.
Elindítottak egy alapos vizsgálatot, és a gyanú gyorsan erre az emberre, Alfred Dreyfusra terelődött. Kiváló személyi anyaga volt, nem volt folt a múltjában, és indítéka sem volt, amennyire meg tudták állapítani, de Dreyfus volt az egyetlen zsidó tiszt a seregben abban a rangban, és sajnálatos módon akkoriban a francia hadsereg meglehetősen antiszemita volt. Összehasonlították Dreyfus kézírását a feljegyzésen találttal. és arra jutottak, hogy megegyezik, pedig kívülálló írásszakértők már kevésbé voltak meggyőződve az azonosságról, de ez nem számított. Átkutatták Dreyfus lakását, hogy kémkedésre utaló jeleket találjanak. Átnézték az összes feljegyzését, de nem találtak semmit, Ez méginkább meggyőzte őket, hogy Dreyfus nem csak hogy bűnös, de ravasz is, mert nyilvánvalóan elrejtett minden bizonyítékot, mielőtt hozzájuthattak volna.
Next, they went and looked through his personal history for any incriminating details. They talked to his teachers, they found that he had studied foreign languages in school, which clearly showed a desire to conspire with foreign governments later in life. His teachers also said that Dreyfus was known for having a good memory, which was highly suspicious, right? You know, because a spy has to remember a lot of things.
Aztán átnézték korábbi személyi anyagát, terhelő részletek után kutatva. Beszéltek tanáraival, és arra jutottak, hogy idegen nyelveket tanult az iskolában, ami világosan mutatta a szándékot, hogy egyszer majd titkos ügyekbe bonyolódjék idegen kormányokkal. Tanárai azt is mondták, hogy Dreyfusnak jó memóriája volt, ami fölöttébb gyanús, ugye? Tudják, mert hogy egy kémnek sok mindenre kell emlékeznie.
So the case went to trial, and Dreyfus was found guilty. Afterwards, they took him out into this public square and ritualistically tore his insignia from his uniform and broke his sword in two. This was called the Degradation of Dreyfus. And they sentenced him to life imprisonment on the aptly named Devil's Island, which is this barren rock off the coast of South America. So there he went, and there he spent his days alone, writing letters and letters to the French government begging them to reopen his case so they could discover his innocence. But for the most part, France considered the matter closed.
Így az ügy törvényszék elé került, és Dreyfust bűnösnek találták. Ezek után kivitték a város egyik terére, és szertartásosan letépték rangjelzését egyenruhájáról és kettétörték kardját. Ez volt Dreyfus lefokozása. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit a találó nevű Ördög-szigeten kellett letöltenie. Ez egy kopár szikla Dél-Amerika partjainál. Ide került tehát, és azzal töltötte itt napjait magányában, hogy leveleket írt a francia kormánynak, azt kérve, hogy nyissák meg újra az ügyét, hogy kiderülhessen ártatlansága. De Franciaország az ügyet teljes egészében lezártnak tekintette.
One thing that's really interesting to me about the Dreyfus Affair is this question of why the officers were so convinced that Dreyfus was guilty. I mean, you might even assume that they were setting him up, that they were intentionally framing him. But historians don't think that's what happened. As far as we can tell, the officers genuinely believed that the case against Dreyfus was strong. Which makes you wonder: What does it say about the human mind that we can find such paltry evidence to be compelling enough to convict a man?
Egy dolog volt különösen érdekes számomra a Dreyfus-ügyben, hogy vajon miért voltak a tisztek annyira meggyőződve Dreyfus bűnösségéről? Még akár az is felmerülhetne, hogy ők hozták ebbe a helyzetbe, szándékosan rendezték meg a dolgokat. A történészek szerint viszont nem ez történt. Amennyire tudjuk , a tisztek őszintén hitték, hogy Dreyfus ellen erős bizonyítékok vannak. Elgondolkoztató, hogy vajon mit árul el az emberi elméről, hogy ennyire nyomósnak tűnjék egy hitvány bizonyíték, hogy valakit elítéljenek miatta?
Well, this is a case of what scientists call "motivated reasoning." It's this phenomenon in which our unconscious motivations, our desires and fears, shape the way we interpret information. Some information, some ideas, feel like our allies. We want them to win. We want to defend them. And other information or ideas are the enemy, and we want to shoot them down. So this is why I call motivated reasoning, "soldier mindset."
Ez tipikus esete annak, amit a tudósok részrehajló okfejtésnek neveznek. Ez az a jelenség, amikor tudattalan késztetéseink, vágyaink és félelmeink alakítják ki bennünk, hogy miként értelmezzük az információt. Némely információt, egyes gondolatokat szövetségesünknek érzünk. Szeretnénk, hogy az győzzön, meg akarjuk védeni. Más információk, gondolatok pedig az ellenségeink, szeretnénk össztüzet zúdítani rájuk. Ezért nevezem a részrehajló okfejtést katonai gondolkodásmódnak.
Probably most of you have never persecuted a French-Jewish officer for high treason, I assume, but maybe you've followed sports or politics, so you might have noticed that when the referee judges that your team committed a foul, for example, you're highly motivated to find reasons why he's wrong. But if he judges that the other team committed a foul -- awesome! That's a good call, let's not examine it too closely. Or, maybe you've read an article or a study that examined some controversial policy, like capital punishment. And, as researchers have demonstrated, if you support capital punishment and the study shows that it's not effective, then you're highly motivated to find all the reasons why the study was poorly designed. But if it shows that capital punishment works, it's a good study. And vice versa: if you don't support capital punishment, same thing.
Valószínűleg többségünk sosem gyanúsított meg francia zsidó tisztet hazaárulással, gondolom én, de talán figyeljük a sportot vagy a politikát, és talán észrevették, hogy amikor a bíró úgy ítél, hogy csapatunk szabálytalanságot követett el például, akkor meg akarjuk magyarázni, hogy miért téved. De ha azt ítéli, hogy az ellenfél szabálytalankodott, az rendjén! Jó döntés, fogadjuk el! Esetleg olvastak valami cikket, tanulmányt valami megosztó kérdésről, pl. a halálbüntetésről. A kutatók kimutatták, hogy ha valaki a halálbüntetés mellett van, és a tanulmány azt állítja, hogy nincs visszatartó ereje, akkor komoly késztetést érez, hogy találjon valami érvet, hogy a tanulmány miért rossz, ha viszont azt mutatja meg, hogy célt ér, akkor az jó, És persze ugyanez igaz fordítva, a halálbüntetés ellenzőire is.
Our judgment is strongly influenced, unconsciously, by which side we want to win. And this is ubiquitous. This shapes how we think about our health, our relationships, how we decide how to vote, what we consider fair or ethical. What's most scary to me about motivated reasoning or soldier mindset, is how unconscious it is. We can think we're being objective and fair-minded and still wind up ruining the life of an innocent man.
Ítéletünket erősen befolyásolja tudatunk alatt, hogy melyik oldalnak szurkolunk. És persze ez így van mindennel. Ez alakítja gondolkodásunkat egészségről, kapcsolatainkról, ettől függ, hogyan szavazunk, mit találunk korrektnek és tisztességesnek. Ami számomra a legijesztőbb a részrehajló érvelésben, a harcos gondolkodásában, hogy észre sem vesszük. Azt gondoljuk magunkról, hogy objektívak vagyunk, elfogulatlanok és a végsőkig állítjuk, hogy a légynek sem ártunk.
However, fortunately for Dreyfus, his story is not over. This is Colonel Picquart. He's another high-ranking officer in the French Army, and like most people, he assumed Dreyfus was guilty. Also like most people in the army, he was at least casually anti-Semitic. But at a certain point, Picquart began to suspect: "What if we're all wrong about Dreyfus?" What happened was, he had discovered evidence that the spying for Germany had continued, even after Dreyfus was in prison. And he had also discovered that another officer in the army had handwriting that perfectly matched the memo, much closer than Dreyfus's handwriting. So he brought these discoveries to his superiors, but to his dismay, they either didn't care or came up with elaborate rationalizations to explain his findings, like, "Well, all you've really shown, Picquart, is that there's another spy who learned how to mimic Dreyfus's handwriting, and he picked up the torch of spying after Dreyfus left. But Dreyfus is still guilty." Eventually, Picquart managed to get Dreyfus exonerated. But it took him 10 years, and for part of that time, he himself was in prison for the crime of disloyalty to the army.
Azonban Dreyfus szerencséjére, története nem itt végződik. Ez itt Picquart ezredes. Ő egy másik magas rangú tiszt a francia hadseregben és ő is bűnösnek gondolta Dreyfust, ahogyan a többség. A hadsereg többségéhez hasonlóan ő is antiszemita volt, legalább alkalmanként. Azonban egyszer csak kételkedni kezdett: "Mi van, ha mindannyian tévedünk Dreyfust illetően?" Az történt, hogy arra utaló tényeket talált, hogy a németek javára a kémkedés folytatódik, noha Dreyfus börtönben ül. És felfedezte azt is, hogy egy másik tiszt kézírása tökéletesen egyezik a feljegyzésen találttal, sokkal inkább, mint Dreyfusé. Ezeket a felfedezéseit főnökei elé tárta, de megdöbbenésére vagy nem érdekelte őket, vagy előjöttek valami jól kimunkált érvvel, hogy megmagyarázzák, mint pl. hogy, "Ez azt mutatja, hogy van egy másik kém is, aki megtanulta utánozni Dreyfus kézírását, és átvette a stafétát Dreyfus után. De attól még Dreyfus bűnös." Végül Picquart elérte, hogy Dreyfust rehabilitálják. De ez tíz évébe telt, és ennek egy részét ő is börtönben töltötte, mert hogy hűtlen a hadsereghez.
A lot of people feel like Picquart can't really be the hero of this story because he was an anti-Semite and that's bad, which I agree with. But personally, for me, the fact that Picquart was anti-Semitic actually makes his actions more admirable, because he had the same prejudices, the same reasons to be biased as his fellow officers, but his motivation to find the truth and uphold it trumped all of that.
Sokan vélik úgy, hogy Picquart nem lehet a történet valódi hőse, mert antiszemita, és az csúnya dolog, amivel én is egyetértek. De én úgy gondolom, hogy attól, hogy antiszemita volt, Pisquart még több tiszteletet érdemel, hiszen megvoltak ugyanazok az előítéletei, ugyanaz az oka, hogy elfogult legyen, mint tiszttársainak, de azért, hogy megtalálja az igazságot, legyőzte mindezeket.
So to me, Picquart is a poster child for what I call "scout mindset." It's the drive not to make one idea win or another lose, but just to see what's really there as honestly and accurately as you can, even if it's not pretty or convenient or pleasant. This mindset is what I'm personally passionate about. And I've spent the last few years examining and trying to figure out what causes scout mindset. Why are some people, sometimes at least, able to cut through their own prejudices and biases and motivations and just try to see the facts and the evidence as objectively as they can?
Számomra Picquart mintapéldája annak, amit én felderítői gondolkodásmódnak nevezek. Ennek mozgatója: nem azt akarjuk, hogy egyik ötlet nyerjen vagy veszítsen, hanem egyszerűen azt nézzük: mit látunk, olyan öszintén és pontosan, amennyire képesek vagyunk, még ha az nem szép, kényelmes vagy kellemes is. E gondolkodásmód keltette fel az érdeklődésem. Pár éve azzal foglalkozom, hogy megvizsgáljam és kiderítsem a felderítői gonolkodásmód okát. Hogy van az, hogy némelyek legalább néha képesek túltenni magukat előítéleteiken, elfogultságukon és érdekükön, és próbálnak csak a tények és a bizonyítékok alapján objektívak maradni, amennyire tudnak?
And the answer is emotional. So, just as soldier mindset is rooted in emotions like defensiveness or tribalism, scout mindset is, too. It's just rooted in different emotions. For example, scouts are curious. They're more likely to say they feel pleasure when they learn new information or an itch to solve a puzzle. They're more likely to feel intrigued when they encounter something that contradicts their expectations. Scouts also have different values. They're more likely to say they think it's virtuous to test your own beliefs, and they're less likely to say that someone who changes his mind seems weak. And above all, scouts are grounded, which means their self-worth as a person isn't tied to how right or wrong they are about any particular topic. So they can believe that capital punishment works. If studies come out showing that it doesn't, they can say, "Huh. Looks like I might be wrong. Doesn't mean I'm bad or stupid."
A válasz, hogy ez az érzelmektől függ. Ahogyan a harcos gondolkodásmódja is érzelmi gyökerű, ld. védekezés és a törzsi szellem, a felderítőé szintén. Ez másmilyen érzelmeken alapul. Például, a hírszerzők kíváncsiak. Ők inkább mondják, hogy örömet jelent számukra megtudni valami új információt, vagy hogy izgatja őket egy rejtvény. Valószínűbb, hogy kíváncsiak, amikor olyan dologgal szembesülnek, amely ellentmond várakozásaiknak. A hírszerzőknek az értékrendjük is más. Sokkal inkább mondják, hogy erény próbára tenni hiedelmeinket, mint hogy a gyengeség jele lenne megváltoztatni nézeteinket. A hírszerzők mindenekelőtt magabiztosak, ami azt jelenti, van saját értékrendjük, nem presztizskérdés számukra, hogy igazuk van vagy tévednek egy bizonyos témában. Tehát, hihetik, hogy a halálbüntetés visszatartó erejű, de ha a tanulmányok szerint még sincs, akkor képesek azt mondani: "Lehet, hogy tévedtem. Ettől még nem vagyok sem rossz, sem hülye."
This cluster of traits is what researchers have found -- and I've also found anecdotally -- predicts good judgment. And the key takeaway I want to leave you with about those traits is that they're primarily not about how smart you are or about how much you know. In fact, they don't correlate very much with IQ at all. They're about how you feel. There's a quote that I keep coming back to, by Saint-Exupéry. He's the author of "The Little Prince." He said, "If you want to build a ship, don't drum up your men to collect wood and give orders and distribute the work. Instead, teach them to yearn for the vast and endless sea."
Efféle tulajdonságokat találtak a kutatók – és találtam én is szóbeli közlések alapján – amelyek elővetítik a jó döntéseket. Útravalóul annyit ezekről a tulajdonságokról, hogy elsősorban nem attól függnek, hogy mennyire vagyunk okosak, vagy mekkora a tudásunk. Sőt, alig korrelál az IQ-val. Az érzéseinktől függnek. Van egy idézet, amit Saint-Exupéryig tudok visszavezetni. Ő "A kis herceg" szerzője. Azt írta: "Ha hajót akarsz építeni, ne csődíts össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt."
In other words, I claim, if we really want to improve our judgment as individuals and as societies, what we need most is not more instruction in logic or rhetoric or probability or economics, even though those things are quite valuable. But what we most need to use those principles well is scout mindset. We need to change the way we feel. We need to learn how to feel proud instead of ashamed when we notice we might have been wrong about something. We need to learn how to feel intrigued instead of defensive when we encounter some information that contradicts our beliefs.
Más szóval, azt állítom, ha tényleg fejlődni akarunk döntéshozatalunkban, egyénileg vagy társadalmilag, nem logikában, valószínűségszámításban, rábeszélésben, gazdasági ismeretekben van szükségünk több útmutatóra, noha ezek a dolgok valóban fontosak. Amire igazán szükségünk van, az a hírszerző gondolkodásmódja, elveinek használata. Meg kell változtassuk érzéseinket. Meg kell tanuljuk, hogy büszkék legyünk, ahelyett, hogy restelkedjünk, amikor észrevesszük, hogy talán tévedtünk valamiben. Meg kell tanulnunk kíváncsinak lenni a védekezés helyett, amikor olyan információhoz jutunk, ami ellentmond korábbi hiedelmeinknek.
So the question I want to leave you with is: What do you most yearn for? Do you yearn to defend your own beliefs? Or do you yearn to see the world as clearly as you possibly can?
E kérdéssel bocsájtom útjukra önöket: mire vágynak leginkább? Arra, hogy megvédjék korábbi hiedelmeiket? Vagy hogy olyan tisztán lássák a világot, amennyire csak lehetséges?
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)