I love my food. And I love information. My children usually tell me that one of those passions is a little more apparent than the other. (Laughter)
Habzsolom az ételt és habzsolom az információt. A gyerekeim azt szokták mondani, hogy az egyik szenvedélyem azért kicsit jobban meglátszik. (Nevetés)
But what I want to do in the next eight minutes or so is to take you through how those passions developed, the point in my life when the two passions merged, the journey of learning that took place from that point. And one idea I want to leave you with today is what would would happen differently in your life if you saw information the way you saw food?
A következő nyolc percben elmesélem, hogy hogyan fejlődtek ki ezek a szenvedélyeim, mi volt az a pont, amikor összekapcsolódtak, és hogy ettől kezdve mi mindenre jöttem rá . A végén azzal búcsúzom Önöktől, hogy gondolkodjanak el, vajon mi történne másképp az életükben, ha úgy tekintenének az információra, mint az ételre?
I was born in Calcutta -- a family where my father and his father before him were journalists, and they wrote magazines in the English language. That was the family business. And as a result of that, I grew up with books everywhere around the house. And I mean books everywhere around the house. And that's actually a shop in Calcutta, but it's a place where we like our books. In fact, I've got 38,000 of them now and no Kindle in sight.
Kalkuttában születtem -- egy olyan családban, ahol édesapám is, és korábban az ő apja is újságíró volt, magazinokba írtak angol nyelven. Ez amolyan családi mesterség volt. És ennek következtében könyvek között nőttem fel; könyvek voltak körös-körül mindenütt a házban. Igen, könyvek a házban mindenütt. Ez igazából egy kalkuttai bolt, de mi szeretjük a könyveket. Valóban, ma mintegy 38.000 kötetem van és sehol egy Kindle.
But growing up as a child with the books around everywhere, with people to talk to about those books, this wasn't a sort of slightly learned thing.
De úgy nőni fel, hogy könyvek mindenütt, és emberek, akikkel beszélgetni lehet a könyvekről, nem volt könnyű ebbe beleszokni.
By the time I was 18, I had a deep passion for books. It wasn't the only passion I had. I was a South Indian brought up in Bengal. And two of the things about Bengal: they like their savory dishes and they like their sweets. So by the time I grew up, again, I had a well-established passion for food. Now I was growing up in the late '60s and early '70s, and there were a number of other passions I was also interested in, but these two were the ones that differentiated me. (Laughter)
Mire tizennyolc éves lettem, szenvedélyesen beleszerettem a könyvekbe. Nem ez volt az egyetlen szenvedélyem. Dél-Indiából származom, Bengáliában nőttem fel. Két dolgot kell tudni a bengáliakról: szeretik a fűszeres ételeket és az édességeket. Így, mire felnőtt lettem, igen megalapozott szenvedélyem lett az étel is. A 60-as évek végén, a 70-esek elején voltam fiatal, és volt sok más szenvedélyem is, de ez a kettő különböztetett meg a többiektől. (Nevetés)
And then life was fine, dandy. Everything was okay, until I got to about the age of 26, and I went to a movie called "Short Circuit." Oh, some of you have seen it. And apparently it's being remade right now and it's going to be coming out next year. It's the story of this experimental robot which got electrocuted and found a life. And as it ran, this thing was saying, "Give me input. Give me input."
Akkoriban könnyű volt az élet, amolyan aranyéletem volt. Rendben ment minden, egészen 26 éves koromig, és elmentem egyszer moziba és megnéztem a "Rövidzárlat" című filmet. Óh, néhányan Önök közül is látták. Épp mostanában forgatják újra, és talán jövőre be is mutatják. A történet egy kísérleti robotról szól, amit egy áramütés életre kelt. És a filmben folyton azt hajtogatja: "Inputot kérek, inputot kérek."
And I suddenly realized that for a robot both information as well as food were the same thing. Energy came to it in some form or shape, data came to it in some form or shape. And I began to think, I wonder what it would be like to start imagining myself as if energy and information were the two things I had as input -- as if food and information were similar in some form or shape.
És akkor ötlött belém, hogy a robot számára az információ és az étel egy és ugyanaz. Az energia is valamilyen alakban, formában érkezik, és az adatok is. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon mi lenne, ha úgy gondolnék ezentúl magamra, mint aki számára az energia és az információ a két szükséges input, hogy az élelem és az információ valamilyen értelemben hasonlóak lennének?
I started doing some research then, and this was the 25-year journey, and started finding out that actually human beings as primates have far smaller stomachs than should be the size for our body weight and far larger brains.
És kutakodni kezdtem, és ez 25 évig tartott. Kezdtem rájönni, hogy valójában az embernek, mint főemlősnek jóval kisebb a gyomra, mint amilyennek lennie kéne a testsúlyához képest, és az agya meg jóval nagyobb.
And as I went to research that even further, I got to a point where I discovered something called the expensive tissue hypothesis. That actually for a given body mass of a primate the metabolic rate was static. What changed was the balance of the tissues available. And two of the most expensive tissues in our human body are nervous tissue and digestive tissue. And what transpired was that people had put forward a hypothesis that was apparently coming up with some fabulous results by about 1995. It's a lady named Leslie Aiello.
És ahogy egyre haladtam a kutatásban, eljutottam egy ponthoz, amikor is felfedeztem valamit, amit úgy neveznek, hogy a költséges szövet hipotézis. Hogy valójában minden főemlősnél az anyagcsere a testtömeggel arányos. Ami a különbség, hogy a szövetek milyen arányban részesülnek belőle. A két legköltségesebb szövet az emberi testben az idegrendszer és az emésztőszervek.. És kiderült, hogy már korábban felállítottak egy hipotézist, ami kb.1995-re néhány mesés eredményt adott. Ez a hölgy Leslie Aiello.
And the paper then suggested that you traded one for the other. If you wanted your brain for a particular body mass to be large, you had to live with a smaller gut.
A cikke azt sugallja, hogy az egyik dolgot odaadjuk a másikért.. Ha azt akarjuk, hogy az agyunk a testtömeghez viszonyítva nagy legyen, akkor kisebb gyomorral kell élnünk.
That then set me off completely to say, Okay, these two are connected. So I looked at the cultivation of information as if it were food and said, So we were hunter-gathers of information. We moved from that to becoming farmers and cultivators of information.
Ez arra bátorított, hogy azt mondjam: igen, ez a két dolog összefügg. Ettől kezdve úgy tekintettem az információ megszerzésére, mint az élelmiszerére, és azt mondtam: régen vadásztuk és gyűjtögettük az információt. Ettől elmozdultunk az információ termelése felé, és termelőkké váltunk.
Does that really explain what we're seeing with the intellectual property battles nowadays? Because those people who were hunter-gatherers in origin wanted to be free and roam and pick up information as they wanted, and those that were in the business of farming information wanted to build fences around it, create ownership and wealth and structure and settlement. So there was always going to be a tension within that. And everything I saw in the cultivation said there were huge fights amongst the foodies between the cultivators and the hunter-gatherers. And this is happening here.
Vajon ez tényleg megmagyarázza azt, amit manapság tapasztalunk a szellemi tulajdon körüli harcban? Mert hogy azok az emberek, akik eredetileg vadászó - gyűjtögetők voltak, szabadok akartak lenni és kalandozni; úgy szedegetni az információt, ahogy nekik tetszik. Akik pedig az előállításában vannak benne, azok körülkerítik az információt, létrehozva a tulajdont, a gazdagságot, a szükséges struktúrát és a településeket. Ez mindig is feszültség forrása lesz. És amit a mezőgazdaságról tudok, mind azt mutatja, hogy mindig is óriási volt a harc az élelmiszer megszerzése körül a termelők és a vadászó-gyűjtögetők között. És ez történik most itt is.
When I moved to preparation, this same thing was true, expect that there were two schools. One group of people said you can distill your information, you can extract value, separate it and serve it up, while another group turned around and said no, no you can ferment it. You bring it all together and mash it up and the value emerges that way. The same is again true with information.
Ha most továbbmegyünk a feldolgozásra, ugyanez igaz, csak itt két iskola létezik. Egyesek megengednék, hogy megszűrjük az információt, kiszedjük belőle azt, ami érték, és ezt tálaljuk, elkülönítve a többitől. Míg a másik csoport épp ellenkezőleg azt mondja, szó sincs róla, mindenki meg tudja erjeszteni maga. Egybegyűjtünk mindent, összeelegyítjük, és az érték feljön a tetejére. Ugyanez igaz az információra is.
But consumption was where it started getting really enjoyable. Because what I began to see then was there were so many different ways people would consume this. They'd buy it from the shop as raw ingredients. Do you cook it? Do you have it served to you? Do you go to a restaurant? The same is true every time as I started thinking about information.
De a fogyasztásnál kezd a dolog valóban érdekessé válni. Mert kezdtem látni, hogy mennyire különbözőképp használják fel az emberek. Megvehetik nyersanyagként az üzletben. Ők maguk főzik meg? Vagy elkészíttetik és feltálaltatják maguknak? Vagy étterembe mennek? Ugyanezek igazak akkor is, ha az információra gondolok.
The analogies were getting crazy -- that information had sell-by dates, that people had misused information that wasn't dated properly and could really make an effect on the stock market, on corporate values, etc. And by this time I was hooked. And this is about 23 years into this process.
A hasonlatok egyre hülyébbek kezdenek lenni -- az információnak van felhasználhatósági ideje, az emberek visszaélnek az olyan információval, ami rosszul van datálva, és ezzel tényleg lehet befolyásolni az értékpapírpiacot, vagy a társaságok értékét, stb. De ekkorra ez már a mániámmá vált. És ez kb. 23 éve tart.
And I began to start thinking of myself as we start having mash-ups of fact and fiction, docu-dramas, mockumentaries, whatever you call it. Are we going to reach the stage where information has a percentage for fact associated with it? We start labeling information for the fact percentage? Are we going to start looking at what happens when your information source is turned off, as a famine?
És elkezdtem úgy gondolni magamra, mint aki tények és fikciók egyvelege, dokudrámák, kitatálmentumok -- hívhatjuk bárhogy. Eljön vajon az az idő, hogy az információhoz tartozik egy százalék, hogy milyen mértékben tartalmaz tényeket? Elkezdjük-e valaha is aszerint minősíteni az információt, hogy hány százalékban igaz? Vajon eljön-e majd az idő, amikor éhinségként éljük meg, ha elzárják tőlünk az információ forrását?
Which brings me to the final element of this. Clay Shirky once stated that there is no such animal as information overload, there is only filter failure. I put it to you that information, if viewed from the point of food, is never a production issue; you never speak of food overload. Fundamentally it's a consumption issue. And we have to start thinking about how we create diets within ourselves, exercise within ourselves, to have the faculties to be able to deal with information, to have the labeling to be able to do it responsibly. In fact, when I saw "Supersize Me," I starting thinking of saying, What would happen if an individual had 31 days nonstop Fox News? (Laughter) Would there be time to be able to work with it?
Ezzel el is jutottam a kérdéskör utolsó eleméhez. Clay Shirky azt állította egyszer, hogy nincs olyan, hogy információtúladagolás, legfeljebb hibás szűrő van. Ezt az információt úgy tálalom fel most Önöknek, mintha étel lenne, ez nem termelés kérdése; sosem beszélünk élelmiszertöbbletről. Ez alapvetően a fogyasztás kérdése. És el kell gondolkodjunk azon, hogy hogyan tartsunk diétát, milyen gyakorlatokat végezzünk, hogy képesek legyünk az információt kezelni, hogy legyen olyan minősítés, ami alapján ezt felelősséggel tehetjük. És tényleg, amikor megnéztem a moziban a "Super Size Me"-t, azon kezdtem gondolkodni, hogy mi a csuda történne, ha valaki 31 napon keresztül megállás nélkül híreket hallgatna? (Nevetés) Lenne ideje bármit is hasznosítani belőlük?
So you start really understanding that you can have diseases, toxins, a need to balance your diet, and once you start looking, and from that point on, everything I have done in terms of the consumption of information, the production of information, the preparation of information, I've looked at from the viewpoint of food. It has probably not helped my waistline any because I like practicing on both sides.
Kezdjük hát valóban megérteni, hogy lehetnek betegségek, mérgezések, szükség lehet a diétára, és egyszer csak kezdjük ebből a szempontból nézni mindazt, ami az információ fogyasztásával, előállításával, feldolgozásával kapcsolatos, -- én az ételek szemszögéből néztem. Ez talán nem segített a derékvonalamon, mert mindkettőt kipróbáltam.
But I'd like to leave you with just that question: If you began to think of all the information that you consume the way you think of food, what would you do differently?
Egy kérdéssel fejezném be: Ha úgy gondolnának az elfogyasztott információra, mint az ételre, mit tennének másképp?
Thank you very much for your time.
Köszönöm, hogy rám szánták az idejüket.
(Applause)
(Taps)