Well after many years working in trade and economics, four years ago, I found myself working on the front lines of human vulnerability. And I found myself in the places where people are fighting every day to survive and can't even obtain a meal. This red cup comes from Rwanda from a child named Fabian. And I carry this around as a symbol, really, of the challenge and also the hope. Because one cup of food a day changes Fabian's life completely. But what I'd like to talk about today is the fact that this morning, about a billion people on Earth -- or one out of every seven -- woke up and didn't even know how to fill this cup. One out of every seven people.
Nos, miután sok évig dolgoztam az üzlet világában és a közgazdaságban, négy évvel ezelőtt az emberi sebezhetőséggel kapcsolatos munka első vonalaiban találtam magam. És olyan helyeken fordultam meg, ahol az emberek a mindennapi túlélésért küzdenek és még csak egy tál ételt sem tudnak szerezni. Ez a vörös csésze Ruandából való egy gyerektől, akinek Fabian a neve. És mindenhova magammal viszem, mint a kihívás és egyben a remény szimbólumát. Mert egy csésze étel naponta teljesen megváltoztatja Fabian életét. De amiről ma beszélni szeretnék az az, hogy ma reggel körülbelül egymilliárd ember a Földön -- vagyis minden hetedik -- fölébred és még csak nem is tudja, hogyan töltse meg ezt a csészét. Minden hetedik ember.
First, I'll ask you: Why should you care? Why should we care? For most people, if they think about hunger, they don't have to go far back on their own family history -- maybe in their own lives, or their parents' lives, or their grandparents' lives -- to remember an experience of hunger. I rarely find an audience where people can go back very far without that experience. Some are driven by compassion, feel it's perhaps one of the fundamental acts of humanity. As Gandhi said, "To a hungry man, a piece of bread is the face of God." Others worry about peace and security, stability in the world. We saw the food riots in 2008, after what I call the silent tsunami of hunger swept the globe when food prices doubled overnight. The destabilizing effects of hunger are known throughout human history. One of the most fundamental acts of civilization is to ensure people can get enough food.
Először is megkérdezném, miért kéne ezzel törődnöm? Miért kéne ezzel törődnünk? A legtöbb ember, ha az éhségre gondol, nem kell, hogy túl régre menjen vissza a családja történetében -- előfordulhat, hogy a saját életéhez, vagy a szülei életéhez, vagy a nagyszüleiéhez -- ahhoz, hogy fel tudja idézni, mi az az éhség. Ritkán találkozom olyan közönséggel, ahol az emberek vissza tudnának menni nagyon régre anélkül, hogy tapasztalatuk lenne ezen a téren. Néhányukat a részvét hajtja, talán úgy érzik, ez az emberiesség egy alapvető cselekedete. Ahogyan Gandhi mondja, "Egy éhes embernek egy falat kenyér az Isten arca." Mások a béke és biztonság miatt aggódnak, vagy a világ stabilitásáért. Láttuk az éhséglázadásokat 2008-ban, miután amit én csak az éhínség csendes cunamijának hívok végigsöpört a földgolyón, miután az élelmiszerárak megduplázódtak egyik napról a másikra. Az éhínség destabilizáló hatása ismert az egész emberiség történelme során. A civilizáció egyik alapvető tétele, hogy biztosan legyen minden embernek elegendő élelme.
Others think about Malthusian nightmares. Will we be able to feed a population that will be nine billion in just a few decades? This is not a negotiable thing, hunger. People have to eat. There's going to be a lot of people. This is jobs and opportunity all the way up and down the value chain. But I actually came to this issue in a different way. This is a picture of me and my three children. In 1987, I was a new mother with my first child and was holding her and feeding her when an image very similar to this came on the television. And this was yet another famine in Ethiopia. One two years earlier had killed more than a million people. But it never struck me as it did that moment, because on that image was a woman trying to nurse her baby, and she had no milk to nurse. And the baby's cry really penetrated me, as a mother. And I thought, there's nothing more haunting than the cry of a child that cannot be returned with food -- the most fundamental expectation of every human being. And it was at that moment that I just was filled with the challenge and the outrage that actually we know how to fix this problem.
Mások a malthusi rémálomra gondolnak. Képesek leszünk-e élelmezni olyan lakosságot, amelynek száma elérheti a kilencmilliárdot egy pár évtizeden belül? Az éhínség nem megegyezés kérdése. Az embereknek enniük kell. Sok ember fog élni a Földön. Ez munkahelyet és lehetőséget jelent az értékelődési folyamat során. Viszont én egy más módon jutottam el idáig. Ez egy kép rólam és három gyermekemről. 1987-ben újdonsült anyuka voltam első gyermekemmel, és tartottam és etettem őt, amikor egy nagyon hasonló képet láttam a TV-ben. És ez egy újabb éhínség volt Etiópiában. Az előző két évvel előtte több mint egymillió embert ölt meg. De ez sohasem fogott meg annyira, mint abban a pillanatban, mert azon a felvételen egy asszony próbálta táplálni csecsemőjét, és nem volt teje, hogy ezt megtegye. És a csecsemő hangja mélyen belém hatolt, mint anyába. És azt gondoltam, hogy semmi sem olyan ijesztő, mint egy gyerek sírása, melyet nem csillapíthatunk élelemmel -- minden emberi lény legalapvetőbb elvárását. És ebben a pillanatban megragadott az a kihívás és düh, hogy tulajdonképpen meg tudjuk oldani ezt a problémát.
This isn't one of those rare diseases that we don't have the solution for. We know how to fix hunger. A hundred years ago, we didn't. We actually have the technology and systems. And I was just struck that this is out of place. At our time in history, these images are out of place. Well guess what? This is last week in northern Kenya. Yet again, the face of starvation at large scale with more than nine million people wondering if they can make it to the next day. In fact, what we know now is that every 10 seconds we lose a child to hunger. This is more than HIV/AIDS, malaria and tuberculosis combined. And we know that the issue is not just production of food.
Ez nem egy ritka betegség, amelyre nem ismerjük a gyógymódot. Tudjuk, hogyan kell megszüntetni az éhínséget. 100 évvel ezelőtt még nem tudtuk. Valójában megvan hozzá a technológiánk és rendszerünk. És ekkor belémhasított, hogy ennek itt nincs helye. Jelen időnkben a történelemben ezeknek a felvételeknek nincs helyük. És képzeljék el... Ez Észak-Kenyában készült múlt héten. Újra, az éhínség arca nagyban, több mint kilencmillió ember találgatja, hogy megérik-e a következő napot. Valójában, amit tudunk, az az, hogy minden 10 másodpercben egy gyerek éhenhal. Ez több, mint a HIV/AIDS, malária és tuberkolózis együtt. És tudjuk, hogy a gond nemcsak az élelmiszertermelésben van.
One of my mentors in life was Norman Borlaug, my hero. But today I'm going to talk about access to food, because actually this year and last year and during the 2008 food crisis, there was enough food on Earth for everyone to have 2,700 kilocalories. So why is it that we have a billion people who can't find food? And I also want to talk about what I call our new burden of knowledge. In 2008, Lancet compiled all the research and put forward the compelling evidence that if a child in its first thousand days -- from conception to two years old -- does not have adequate nutrition, the damage is irreversible. Their brains and bodies will be stunted. And here you see a brain scan of two children -- one who had adequate nutrition, another, neglected and who was deeply malnourished. And we can see brain volumes up to 40 percent less in these children. And in this slide you see the neurons and the synapses of the brain don't form. And what we know now is this has huge impact on economies, which I'll talk about later. But also the earning potential of these children is cut in half in their lifetime due to the stunting that happens in early years.
Egyik mentorom Norman Borlag volt, egy hős. De ma az élelemhez való hozzáférésről fogok beszélni, merthogy valójában ebben az évben és tavaly és a 2008-as élelmiszerválság alatt is elég élelem volt a Földön ahhoz, hogy mindenki 2700 kilokalóriát vehessen magához. Tehát miért is van az, hogy egymilliárd ember nem talál élelmet? És arról is szeretnék beszélni, amit a tudás új terhének nevezek. 2008-ban Lancet összeállított egy tanulmányt és azzal a lenyűgöző bizonyítékkal állt elő, hogy ha egy gyerek az első ezer napban -- a fogantatástól két éves koráig -- nincs megfelelően táplálva, a kár visszafordíthatatlan. Agya és teste elsatnyul. És itt egy felvételt láthatunk két gyerek agyáról -- az egyik megfelelően volt táplálva, a másikat elhanyagolták és alultáplált volt. És itt láthatjuk az agyuk térfogatát, amely 40%-kal kevesebb ezeknél a gyerekeknél. És ezen a dián láthatjuk, hogy az agyban nem képződnek neuronok és szinapszisok. És amit most már tudunk, hogy ennek óriási hatása van a gazdaságra, amiről később fogok beszélni. Ezenkívül ezen gyerekek kenyérkereső képessége a felére csökken életük során emiatt az elsatnyulás miatt, amely életük korai szakaszában történik.
So this burden of knowledge drives me. Because actually we know how to fix it very simply. And yet, in many places, a third of the children, by the time they're three already are facing a life of hardship due to this. I'd like to talk about some of the things I've seen on the front lines of hunger, some of the things I've learned in bringing my economic and trade knowledge and my experience in the private sector. I'd like to talk about where the gap of knowledge is.
Tehát a tudás ezen terhe vezet engem. Merthogy valójában tudjuk, hogyan oldhatjuk ezt meg nagyon egyszerűen. És mégis sok helyen a gyerekek harmada, mire eléri a hároméves kort, emiatt már egy nehéz élettel néz szembe. Szeretnék beszélni arról, amit az éhínség első soraiban láttam, néhány dologról, amiket a gazdasági és üzleti életem során tanultam, és tapasztalataimról a magánszférában. Szeretnék beszélni arról, hogy hol van a tudásszakadék.
Well first, I'd like to talk about the oldest nutritional method on Earth, breastfeeding. You may be surprised to know that a child could be saved every 22 seconds if there was breastfeeding in the first six months of life. But in Niger, for example, less than seven percent of the children are breastfed for the first six months of life, exclusively. In Mauritania, less than three percent. This is something that can be transformed with knowledge. This message, this word, can come out that this is not an old-fashioned way of doing business; it's a brilliant way of saving your child's life. And so today we focus on not just passing out food, but making sure the mothers have enough enrichment, and teaching them about breastfeeding.
De először arról szeretnék beszélni, ami a legősibb táplálási mód a Földön, a szoptatásról. Valószínűleg meglepi majd önöket, hogy minden 22 másodpercben meg lehetne menteni egy gyereket, ha élete első hat hónapjában szoptatnák őt. De például Nigerben a gyerekek kevesebb mint hét százalékát szoptatják kizárólag az első hat hónapban. Mauritániában kevesebb mint három százalékát. Ez olyasvalami, amit tudással megváltoztathatunk. Ez az üzenet, ez a szó úgy jöhet át, hogy ez nem egy régimódi vállalkozás; ez egy briliáns módja gyermekünk életének megmentésének. Így manapság már nemcsak az élelemosztásra összpontosítunk, hanem megbizonyosodunk róla, hogy az anyáknak elegendő tejük legyen, és szoptatni tanítjuk őket.
The second thing I'd like to talk about: If you were living in a remote village somewhere, your child was limp, and you were in a drought, or you were in floods, or you were in a situation where there wasn't adequate diversity of diet, what would you do? Do you think you could go to the store and get a choice of power bars, like we can, and pick the right one to match? Well I find parents out on the front lines very aware their children are going down for the count. And I go to those shops, if there are any, or out to the fields to see what they can get, and they cannot obtain the nutrition. Even if they know what they need to do, it's not available.
A másik dolog, amiről beszélni szeretnék: ha egy távoli faluban élnének valahol, gyermekük sántítana, és egy szárazság, vagy árvíz közepén lennének, vagy olyan helyzetben lennének, ahol nincs megfelelő változatosságú élelem, mit tennének? Azt gondolják, elmehetnének a boltba és energiaszeletekből választhatnának, ahogyan mi is, és vennének egy megfelelőt? Nos ismerek szülőket az első vonalban, akik nagyon jól tudják, hogy gyermekeik éhezni fognak. És elmegyek ezekbe a boltokba, ha vannak, vagy a földekre, hogy vajon találnak-e valamit, és nem találnak élelmet. Még ha tudják is, mit kéne tenniük, az nem elérhető.
And I'm very excited about this, because one thing we're working on is transforming the technologies that are very available in the food industry to be available for traditional crops. And this is made with chickpeas, dried milk and a host of vitamins, matched to exactly what the brain needs. It costs 17 cents for us to produce this as, what I call, food for humanity. We did this with food technologists in India and Pakistan -- really about three of them. But this is transforming 99 percent of the kids who get this. One package, 17 cents a day -- their malnutrition is overcome. So I am convinced that if we can unlock the technologies that are commonplace in the richer world to be able to transform foods. And this is climate-proof. It doesn't need to be refrigerated, it doesn't need water, which is often lacking. And these types of technologies, I see, have the potential to transform the face of hunger and nutrition, malnutrition out on the front lines.
És nagyon izgatott vagyok emiatt, mert amin dolgozunk, átalakítja az élelmiszeriparban elérhető technológiát, hogy elérhető legyen a hagyományos termelés számára. És ez megvalósítható csicseriborsóval, tejporral, és vitaminhordozókkal, pontosan az agy szükségleteinek megfelelően. Előállítása 17 centbe kerül nekünk, amit én az emberiség ételének nevezek. Élelmezési szakemberekkel dolgoztuk ezt ki Indiában és Pakisztánban -- körülbelül hárommal. Viszont ez megváltoztatja azon gyermekek 99%-át, akik megkapják. Egy csomag, 17 cent naponta -- alultápláltságuk kiküszöbölve. Tehát meggyőződésem, hogy ha a technológia, amely mindennapos a fejlett világban, hozzáférhető lesz, képesek leszünk átalakítani az élelmet, mint olyat. És ez időjárásfüggetlen. Nem szükséges lehűteni, nem kell hozzá víz, ami gyakran hiányzik. És a technológiák ezen típusai, hiszem, hogy magukban hordozzák a lehetőséget, hogy megváltoztassák az éhínség, táplálás, alultápláltság arcát az első vonalakban.
The next thing I want to talk about is school feeding. Eighty percent of the people in the world have no food safety net. When disaster strikes -- the economy gets blown, people lose a job, floods, war, conflict, bad governance, all of those things -- there is nothing to fall back on. And usually the institutions -- churches, temples, other things -- do not have the resources to provide a safety net. What we have found working with the World Bank is that the poor man's safety net, the best investment, is school feeding. And if you fill the cup with local agriculture from small farmers, you have a transformative effect. Many kids in the world can't go to school because they have to go beg and find a meal. But when that food is there, it's transformative. It costs less than 25 cents a day to change a kid's life.
A következő dolog, amiről beszélni szeretnék, az az iskolai étkeztetés. A világon az emberek 80%-a nincs felkészülve egy esetleges élelmiszerhiányra. Ha beüt a katasztrófa -- a gazdasági helyzet romlik, az emberek elveszítik munkájukat, árvizek, háborúk, konfliktusok, rossz kormányzás, mindezek -- nincs semmi, amire támaszkodhatnának. És általában az intézményeknek -- egyházaknak, templomoknak és egyebeknek -- nincsenek forrásaik, hogy hogy biztonsági hálót nyújtsanak. A Világbankkal karöltve arra jutottunk, hogy a szegény ember legnagyobb biztonsága és a legjobb befektetés az iskolai étkeztetés. És ha tele a tányér a helyi mezőgazdaság és kisgazdák segítségével, a hatás megváltoztatja a dolgokat. A világon sok gyerek nem járhat iskolába, mert koldulniuk kell, hogy ételhez jussanak. De ha ez az étel már adott, az sok dolgot megváltoztat. Kevesebb mint 25 centbe kerül naponta, hogy megváltoztassuk egy gyerek életét.
But what is most amazing is the effect on girls. In countries where girls don't go to school and you offer a meal to girls in school, we see enrollment rates about 50 percent girls and boys. We see a transformation in attendance by girls. And there was no argument, because it's incentive. Families need the help. And we find that if we keep girls in school later, they'll stay in school until they're 16, and won't get married if there's food in school. Or if they get an extra ration of food at the end of the week -- it costs about 50 cents -- will keep a girl in school, and they'll give birth to a healthier child, because the malnutrition is sent generation to generation.
Viszont a legcsodálatosabb a lányokra gyakorolt hatás. Azokban az országokban, ahol a lányok nem járnak iskolába, mi pedig ételt ajánlunk nekik, a beiratkozási arány megközelítőleg 50% lányok és fiúk között. Tanúi lehetünk egy átalakulásnak a lányok iskolalátogatottságában. És ebben nincs vita, mert ez motiváló jellegű. A családoknak szükségük van a segítségre. És ha a lányokat iskolában tartjuk 16 éves korukig, nem mennek férjhez, amíg iskolai étkeztetés van. Vagy ha extra adagot kapnak a hét végén -- megközelítőleg 50 centbe kerül -- a lányokat az iskolában tartja, és így egy egészségesebb gyermeknek adhatnak életet, merthogy az alultápláltság generációkról generációkra öröklődik.
We know that there's boom and bust cycles of hunger. We know this. Right now on the Horn of Africa, we've been through this before. So is this a hopeless cause? Absolutely not. I'd like to talk about what I call our warehouses for hope. Cameroon, northern Cameroon, boom and bust cycles of hunger every year for decades. Food aid coming in every year when people are starving during the lean seasons. Well two years ago, we decided, let's transform the model of fighting hunger, and instead of giving out the food aid, we put it into food banks. And we said, listen, during the lean season, take the food out. You manage, the village manages these warehouses. And during harvest, put it back with interest, food interest. So add in five percent, 10 percent more food. For the past two years, 500 of these villages where these are have not needed any food aid -- they're self-sufficient. And the food banks are growing. And they're starting school feeding programs for their children by the people in the village. But they've never had the ability to build even the basic infrastructure or the resources. I love this idea that came from the village level: three keys to unlock that warehouse. Food is gold there. And simple ideas can transform the face, not of small areas, of big areas of the world.
Tudjuk, hogy az éhínség ciklusokban nő és csökken. Ezt tudjuk. Napjainkban Afrika szarvánál ezt már megtapasztalhattuk. Vagyis ez egy reménytelen ügy lenne? Természetesen nem. Szeretném elmondani, mi is az, amit én a remény raktárának nevezek. Kamerunban, Észak-Kamerunban, csökkenő és növekvő éhínségciklusok vannak minden évben évtizedeken keresztül. Élelmiszersegélyek érkeznek minden évben, amikor az emberek éheznek a szűk időszakokban. Nos, két évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy megváltoztatjuk az éhínség elleni harc modelljét, és ahelyett, hogy szétosztottuk volna az élelmet, élelmiszerbankokba tettük őket. Azt mondtuk, figyeljetek, a szűk időszakokban vegyétek ki az élelmet. Ti, vagy a falu irányítja a raktárakat. És aratás alatt visszateszitek tartalékkal együtt, úgynevezett ételkamattal. Vagyis tegyetek hozzá 5 vagy 10 százalékkal több élelmet. Az elmúlt 2 évben abban az 500 faluban, ahol ez megvalósult, nem volt szükségük az embereknek élelmiszersegélyre -- ma már önellátóak. És az élelmiszerbankok száma növekszik. A falu lakói iskolai étkeztetési programokat indítottak gyermekeik számára. De soha nem voltak képesek kiépíteni még a legalapvetőbb infrastruktúrát vagy a forrásokat sem. Megszerettem ezt az ötletet, ami a falutól magától jött: három kulcsa van a raktár megvalósításának. Az élelem itt olyan, mint az arany. És az egyszerű ötletek megváltoztathatják az egész arculatot, nemcsak kis részeken, hanem a világ nagy részeiben is.
I'd like to talk about what I call digital food. Technology is transforming the face of food vulnerability in places where you see classic famine. Amartya Sen won his Nobel Prize for saying, "Guess what, famines happen in the presence of food because people have no ability to buy it." We certainly saw that in 2008. We're seeing that now in the Horn of Africa where food prices are up 240 percent in some areas over last year. Food can be there and people can't buy it.
Szeretném elmondani, mi is az a digitális étel. A technológia átváltoztatja az élelemből fakadó sebezhetőség arculatát olyan helyeken, ahol klasszikus értelemben vett éhínség van. Amartya Sen elnyerte a Nobel-díjat, amikor azt mondta, "Tudják mit, az éhínség ott is jelen van, ahol van élelem, mert az emberek nem tudják megvenni." Ezt nyilván láttuk 2008-ban is. Ma ezt Afrika szarvánál látjuk, ahol az élelmiszerárak néhol 240%-kal mentek föl az elmúlt év során. Az élelem megvan, csak az emberek nem tudják megvenni.
Well this picture -- I was in Hebron in a small shop, this shop, where instead of bringing in food, we provide digital food, a card. It says "bon appetit" in Arabic. And the women can go in and swipe and get nine food items. They have to be nutritious, and they have to be locally produced. And what's happened in the past year alone is the dairy industry -- where this card's used for milk and yogurt and eggs and hummus -- the dairy industry has gone up 30 percent. The shopkeepers are hiring more people. It is a win-win-win situation that starts the food economy moving. We now deliver food in over 30 countries over cell phones, transforming even the presence of refugees in countries, and other ways.
Nos ez a kép -- Hebronban voltam egy kis boltban, ebben a boltban, ahol az élelem szállítása helyett digitális ételt adunk, egy kártyát. A "Jó étvágyat" felirat látható rajta arabul. És a nők bejöhetnek és a kártya lehúzása után kilenc élelmiszerárut kapnak. Táplálóaknak kell lenniük, és helyileg készítettnek. És ami az elmúlt év során történt, az a tejfeldolgozást érinti -- ahol a kártyát tej, joghurt, tojás és humusz vásárlására használták -- a tejfeldolgozó ágazat 30%-kal növekedett. A boltosok több embert vesznek föl. Ez többszörösen is sikersztori, amely beindította az élelmiszergazdaságot. Ma már több mint 30 országba szállítunk élelmet mobilon keresztül, megváltoztatva ezzel még a menekültek jelenlétét is az országokban, és más módon.
Perhaps most exciting to me is an idea that Bill Gates, Howard Buffett and others have supported boldly, which is to ask the question: What if, instead of looking at the hungry as victims -- and most of them are small farmers who cannot raise enough food or sell food to even support their own families -- what if we view them as the solution, as the value chain to fight hunger? What if from the women in Africa who cannot sell any food -- there's no roads, there's no warehouses, there's not even a tarp to pick the food up with -- what if we give the enabling environment for them to provide the food to feed the hungry children elsewhere? And Purchasing for Progress today is in 21 countries. And guess what? In virtually every case, when poor farmers are given a guaranteed market -- if you say, "We will buy 300 metric tons of this. We'll pick it up. We'll make sure it's stored properly." -- their yields have gone up two-, three-, fourfold and they figure it out, because it's the first guaranteed opportunity they've had in their life. And we're seeing people transform their lives. Today, food aid, our food aid -- huge engine -- 80 percent of it is bought in the developing world. Total transformation that can actually transform the very lives that need the food.
Számomra talán az a legizgalmasabb, amit Bill Gates, Howard Buffett és mások is bátran támogattak, hogy tegyük fel a kérdést: Mi lenne, ha ahelyett, hogy úgy nézünk az éhezőkre, mint áldozatokra -- és a legtöbbjük kisgazda, akik nem tudnak megtermelni vagy eladni elég élelmet, hogy a családukat elássák -- mi lenne, ha úgy tekintenénk rájuk, mint megoldásra, mint értékelődési folyamatra az éhezés elleni harcban? Mi lenne, ha az asszonyoknak Afrikában, akik nem tudnak élelmet eladni -- nincsenek utak, nincsenek raktárak, nincs egy ponyva, amivel felszedhetnék az élelmet -- mi lenne, ha megfelelő környezetet biztosítanánk ahhoz, hogy élelemmel tudják ellátni az éhező gyermekeket máshol? És a "Vásárlás a fejlődésért" ma már 21 országban működik. És tudják mit? Majdnem minden esetben, amikor a gazdák garantált piaccal rendelkeznek -- ha azt mondjuk, "Felvásárlunk 300 tonnát ebből. Felszedjük. Bebiztosítjuk a megfelelő tárolást." -- a termés kétszeres, háromszoros, négyszeres lett és erre rájöttek, mert ez az első garantált lehetőség az életükben. És látunk embereket, akik megváltoztatják életüket. Manapság az élelmiszersegélyek, a mi segélyeink -- hatalmas eszköz -- 80 százaléka a fejlődő országokban kerül megvételre. Átfogó átalakulás, amely megváltoztatja pont azokat az életeket, amelyeknek élelemre van szüksége.
Now you'd ask, can this be done at scale? These are great ideas, village-level ideas. Well I'd like to talk about Brazil, because I've taken a journey to Brazil over the past couple of years, when I read that Brazil was defeating hunger faster than any nation on Earth right now. And what I've found is, rather than investing their money in food subsidies and other things, they invested in a school feeding program. And they require that a third of that food come from the smallest farmers who would have no opportunity. And they're doing this at huge scale after President Lula declared his goal of ensuring everyone had three meals a day. And this zero hunger program costs .5 percent of GDP and has lifted many millions of people out of hunger and poverty. It is transforming the face of hunger in Brazil, and it's at scale, and it's creating opportunities. I've gone out there; I've met with the small farmers who have built their livelihoods on the opportunity and platform provided by this.
Most persze azt kérdezik, megvalósítható-e ez nagyban is? Ezek kitűnő öletek a falu szintjén. Nos, szeretnék Brazíliáról beszélni, mert gyakran utaztam Brazíliába az elmúlt évek során, amikor azt olvastam, hogy Brazília gyorsabban győzte le az éhezést, mint bármely más nép a világon. És amit tapasztaltam az az, hogy ahelyett, hogy élelemtámogatásba és másba fektettek volna pénzt, az iskolai étkeztetéssel tették ezt. És követelmény, hogy ennek az élelmiszernek a harmada a legkisebb termelőktől jöjjön, akiknek egyébként nem lenne más lehetősége. És ezt nagy arányban végzik, miután Lula elnök leszögezte, hogy mindenkinek napi háromszor kell étkeznie. És ez a zéró éhezés program a GDP 0,5 százalékába kerül, és sok millió embert kirántott az éhezésből és szegénységből. Ez megváltoztatja az éhezés arculatát Brazíliában, nagy arányban, és lehetőségeket hoz létre. Terepen találkoztam olyan kistermelőkkel, akik egész életüket építették olyan lehetőségre és alapra, amit ez hozott létre.
Now if we look at the economic imperative here, this isn't just about compassion. The fact is studies show that the cost of malnutrition and hunger -- the cost to society, the burden it has to bear -- is on average six percent, and in some countries up to 11 percent, of GDP a year. And if you look at the 36 countries with the highest burden of malnutrition, that's 260 billion lost from a productive economy every year. Well, the World Bank estimates it would take about 10 billion dollars -- 10.3 -- to address malnutrition in those countries. You look at the cost-benefit analysis, and my dream is to take this issue, not just from the compassion argument, but to the finance ministers of the world, and say we cannot afford to not invest in the access to adequate, affordable nutrition for all of humanity.
Ha most megnézzük a gazdasági oldalát a dolognak, ez nem csak szánakozásról szól. Tanulmányok kimutatták, hogy az alultápláltság és éhezés ára -- ára a társadalomnak, a teher, amelyet hordoznia kell -- átlagban a GDP 6 százaléka, egyes országokban akár 11 százalék is lehet évente. És ha megnézzük a 36 országot az alultápláltság legnagyobb terhével, ez 260 milliárd, ami veszendőbe megy a termelő gazdaságból minden évben. Nos a Világbank becslése szerint hozzávetőleg 10 milliárd dollárba kerülne, 10,3 milliárdba, hogy az éhezést felszámolják ezekben az országokban. Ha megnézzük a megtérülési felmérést, és az én álmom az, hogy számba vegyük ezt is, nemcsak a szánalom kérdése miatt, de a pénzügyminiszterek miatt is, és mondjuk azt, hogy nem engedhetjük meg azt, hogy ne fektessünk be a megfelelő, megfizethető élelmezés hozzáférésének létrehozásába az egész emberiség számára.
The amazing thing I've found is nothing can change on a big scale without the determination of a leader. When a leader says, "Not under my watch," everything begins to change. And the world can come in with enabling environments and opportunities to do this. And the fact that France has put food at the center of the G20 is really important. Because food is one issue that cannot be solved person by person, nation by nation. We have to stand together. And we're seeing nations in Africa. WFP's been able to leave 30 nations because they have transformed the face of hunger in their nations.
A lenyűgöző dolog, amire rájöttem, hogy semmi sem változhat nagy arányban egy vezető elhatározása nélkül. Amikor egy vezető azt mondja, "Soha az én időm alatt," akkor kezdenek a dolgok változni. És a világ csatlakozhat a megfelelő környezettel és lehetőségekkel, hogy valóra váltsa ezt. És a tény, hogy Franciaország az élelmezést tette a G20-ak központi témájává, igazán fontos. Mert az élelem olyan kérdés, amit egyenként, országonként nem tudunk megoldani. Össze kell fognunk. És láthatunk országokat Afrikában, 30 országot, amelyeket a WFP (Világélelmezési Program) levett a listájáról, mert megváltoztatták az éhezés arculatát országukban.
What I would like to offer here is a challenge. I believe we're living at a time in human history where it's just simply unacceptable that children wake up and don't know where to find a cup of food. Not only that, transforming hunger is an opportunity, but I think we have to change our mindsets. I am so honored to be here with some of the world's top innovators and thinkers. And I would like you to join with all of humanity to draw a line in the sand and say, "No more. No more are we going to accept this." And we want to tell our grandchildren that there was a terrible time in history where up to a third of the children had brains and bodies that were stunted, but that exists no more.
Amit szeretnék itt felajánlani, az egy kihívás. Hiszem, hogy a történelem olyan szakaszában élünk, amikor egyszerűen elfogadhatatlan, hogy gyermekek ébrednek fel és nem tudják, hol tálalhatnak egy tál ételt. Ezen kívül az éhezés megváltoztatása egy lehetőség, de azt gondolom egész gondolkodásunkat kell megváltoztatnunk. Megtiszteltetés volt, hogy itt lehettem a világ vezető újítóival és gondolkodóival. És szeretném, ha mindannyian csatlakoznának az egész emberiséggel, hogy húzzunk egy vonalat a homokba és azt mondjuk, "Eddig és ne tovább. Tovább ne fogadjuk el ezt." És el akarjuk mondani az unokáinknak, hogy volt egy szörnyű időszak a történelemben, amikor a gyermekek akár harmada elsatnyult aggyal és testtel élt, de ennek már vége.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)