I have a question for you: Are you religious? Please raise your hand right now if you think of yourself as a religious person. Let's see, I'd say about three or four percent. I had no idea there were so many believers at a TED Conference. (Laughter) Okay, here's another question: Do you think of yourself as spiritual in any way, shape or form? Raise your hand. Okay, that's the majority.
Volna egy kérdésem Önökhöz: Vallásosak? Kérem, emelje fel a kezét itt és most, aki vallásosnak tartja magát. Nézzük csak, szerintem olyan 3-4%. Eszembe sem jutott, hogy ennyi hívő lesz egy TED konferencián! (Nevetés) Rendben, akkor egy újabb kérdés: Ki tartja magát spirituálisnak, akármilyen módon, formában, alakban? Emelje fel a kezét. Rendben, a többség.
My Talk today is about the main reason, or one of the main reasons, why most people consider themselves to be spiritual in some way, shape or form. My Talk today is about self-transcendence. It's just a basic fact about being human that sometimes the self seems to just melt away. And when that happens, the feeling is ecstatic and we reach for metaphors of up and down to explain these feelings. We talk about being uplifted or elevated.
A mai beszédem annak a fő okával, ill. egyik fő okával foglalkozik, hogy a legtöbben miért vallják magukat spirituálisnak valamilyen módon, formában, vagy alakban. A mai beszédem az önmagunk meghaladásáról szól. Egy egyszerű alapigazság az emberi léttel kapcsolatban, hogy olykor az én egyszerűen mintha elolvadna. Amikor ez történik, eksztatikus érzés kíséri, és metaforák után kutatunk mindenfelé, amivel megmagyarázhatjuk ezeket az érzéseket. Emelkedettségről beszélünk, vagy fennköltségről.
Now it's really hard to think about anything abstract like this without a good concrete metaphor. So here's the metaphor I'm offering today. Think about the mind as being like a house with many rooms, most of which we're very familiar with. But sometimes it's as though a doorway appears from out of nowhere and it opens onto a staircase. We climb the staircase and experience a state of altered consciousness.
Hát tényleg nehéz elképzelni valami ilyen elvont dolgot megfelelően konkrét metafora nélkül. Következzék hát az én metaforám. Képzeljék el az elmét, mintha egy sokszobás ház lenne, melyek többségét jól ismerjük. Néha azonban mintha megjelenne egy ajtó a semmiből, ami egy lépcsőre nyílik. Megmásszuk a lépcsőt, és megtapasztaljuk a megváltozott tudatállapotot.
In 1902, the great American psychologist William James wrote about the many varieties of religious experience. He collected all kinds of case studies. He quoted the words of all kinds of people who'd had a variety of these experiences. One of the most exciting to me is this young man, Stephen Bradley, had an encounter, he thought, with Jesus in 1820. And here's what Bradley said about it.
1902-ben a nagy amerikai pszichológus, William James írt a vallásos tapasztalatok sokféleségéről. Összegyűjtött mindenféle esettanulmányt. Mindenféle emberek szavát idézte, akiknek különféle ilyen tapasztalata volt. Számomra az egyik legizgalmasabb ez a Stephen Bradley nevű fiatalember, aki saját állítása szerint Jézussal találkozott 1820-ban. Következzék, amiről Bradley beszámol.
(Music)
(Zene)
(Video) Stephen Bradley: I thought I saw the savior in human shape for about one second in the room, with arms extended, appearing to say to me, "Come." The next day I rejoiced with trembling. My happiness was so great that I said I wanted to die. This world had no place in my affections. Previous to this time, I was very selfish and self-righteous. But now I desired the welfare of all mankind and could, with a feeling heart, forgive my worst enemies.
(Videó) Stephen Bradley: Szerintem a Messiást láttam emberi alakban kb. egy másodpercig a szobában, kitárt karokkal, megjelent, hogy hívjon: "Gyere!" Következő nap reszkettem az örömtől. Boldogságom oly határtalan volt, hogy azt mondtam, meg akarok halni. Ennek a világnak nincs helye az érzelmeimben! Ezt megelőzően nagyon önző és önelégült voltam. De most az egész emberiség jólétét kívánom, és érző szívvel meg tudnék bocsátani legrosszabb ellenségeimnek.
JH: So note how Bradley's petty, moralistic self just dies on the way up the staircase. And on this higher level he becomes loving and forgiving. The world's many religions have found so many ways to help people climb the staircase. Some shut down the self using meditation. Others use psychedelic drugs. This is from a 16th century Aztec scroll showing a man about to eat a psilocybin mushroom and at the same moment get yanked up the staircase by a god. Others use dancing, spinning and circling to promote self-transcendence. But you don't need a religion to get you through the staircase. Lots of people find self-transcendence in nature. Others overcome their self at raves.
JH: Figyeljék meg, hogy Bradley kicsinyes, ítélkező énje egyszerűen meghal a lépcsőn felfelé! És ezen a magasabb szinten szeretővé és megbocsátóvá válik. A világ sok vallása oly sok módot talált arra, hogy segítse az embereket a lépcső megmászásában. Vannak, akik elzárják az ént, meditáció segítségével. Mások pszichedelikus drogokat használnak. Ez itt egy 16. századi azték tapatekercsről való, egy férfit ábrázol, amint pszilocibin gombát fogyaszt, s ugyanabban a pillanatban fel is rántja egy isten a lépcső tetejére. Megint mások a táncot, pörgést, körbeforgást használják, hogy elérjék az önmaguk fölé emelkedést, az öntranszcendenciát. Nincs azonban szükség vallásra ahhoz, hogy feljussunk a lépcsőn. Rengeteg ember lel rá az öntranszcendenciára a természetben. Mások a rave segítségével érik el ezt.
But here's the weirdest place of all: war. So many books about war say the same thing, that nothing brings people together like war. And that bringing them together opens up the possibility of extraordinary self-transcendent experiences. I'm going to play for you an excerpt from this book by Glenn Gray. Gray was a soldier in the American army in World War II. And after the war he interviewed a lot of other soldiers and wrote about the experience of men in battle. Here's a key passage where he basically describes the staircase.
De mindenek közül a legfurább hely erre: a háború. Nagyon sok háborúról íródott könyvben áll ugyanaz, hogy semmi sem hozza úgy össze az embereket, mint a háború. És az, hogy összehozza őket, megnyitja a lehetőséget arra is, hogy különleges öntranszcendentális élményeik legyenek. Lejátszok Önöknek egy részletet Glenn Gray könyvéből. Gray a II. világháború alatt volt az amerikai hadsereg katonája. A háború után megkérdezett egy csomó katonát, és megírta, hogy milyen emberként megtapasztalni a csatateret. Következzék egy jellegzetes rész, ahol gyakorlatilag a lépcsőt írja le.
(Video) Glenn Gray: Many veterans will admit that the experience of communal effort in battle has been the high point of their lives. "I" passes insensibly into a "we," "my" becomes "our" and individual faith loses its central importance. I believe that it is nothing less than the assurance of immortality that makes self-sacrifice at these moments so relatively easy. I may fall, but I do not die, for that which is real in me goes forward and lives on in the comrades for whom I gave up my life.
(Videó) Glenn Gray: Sok veterán elismeri, hogy a fronton való közös erőfeszítés megtapasztalása életük csúcspontja volt. Az "én" öntudatlanul átvált "mi"-be, az "enyém" "mienk"-ké válik, és az egyéni hit elveszíti központi szerepét. Szerintem nem kevesebb, mint a halhatatlanság bizonyossága az, ami relatíve könnyűvé teszi az ilyen pillanatokban az önfeláldozást. Lehet, hogy elesek, de nem halok meg, mivel az a részem, ami valódi bennem, továbbmegy, és tovább él majd a társaimban, akikért az életemet adtam.
JH: So what all of these cases have in common is that the self seems to thin out, or melt away, and it feels good, it feels really good, in a way totally unlike anything we feel in our normal lives. It feels somehow uplifting. This idea that we move up was central in the writing of the great French sociologist Emile Durkheim. Durkheim even called us Homo duplex, or two-level man. The lower level he called the level of the profane. Now profane is the opposite of sacred. It just means ordinary or common. And in our ordinary lives we exist as individuals. We want to satisfy our individual desires. We pursue our individual goals. But sometimes something happens that triggers a phase change. Individuals unite into a team, a movement or a nation, which is far more than the sum of its parts.
JH: Ami ezekben az esetekben közös, hogy úgy tűnik, az én elhalványul vagy elolvad, és ez jó érzés, igazán jó érzés valami olyan módon, ami teljesen más, mint amit a normális életünkben érzünk. Ez valahogy felemelő érzés. Az a gondolat, hogy felemelkedünk, központi volt a nagy francia szociológus, Emile Durkheim írásában. Durkheim még Homo duplexnek, vagy kétszintű embernek is nevezett minket. Az alsó szintet profán szintnek hívta. A profán a szent ellentéte. Azt jelenti, hétköznapi, átlagos. A hétköznapi életünkben egyénekként létezünk. Egyéni vágyainkat akarjuk kielégíteni. Egyéni céljainkat követjük. De néha történik valami, ami beindít egy fázisváltást. Az egyének csoporttá, mozgalommá vagy nemzetté egyesülnek, ami sokkal több, mint a részek összessége.
Durkheim called this level the level of the sacred because he believed that the function of religion was to unite people into a group, into a moral community. Durkheim believed that anything that unites us takes on an air of sacredness. And once people circle around some sacred object or value, they'll then work as a team and fight to defend it. Durkheim wrote about a set of intense collective emotions that accomplish this miracle of E pluribus unum, of making a group out of individuals. Think of the collective joy in Britain on the day World War II ended. Think of the collective anger in Tahrir Square, which brought down a dictator. And think of the collective grief in the United States that we all felt, that brought us all together, after 9/11.
Durkheim ezt a szintet szent szintnek nevezte, mert azt hitte, hogy a vallás funkciója az emberek csoporttá, morális közösséggé való egyesítése. Durkheim azt hitte, hogy bármi, ami egyesít bennünket, a szentséggel felruházva jelenik meg. És amikor az emberek valami szent tárgy vagy érték körül köröznek, akkor csoportként működnek, és harcolnak, hogy megvédjék. Durkheim írt egy sor intenzív kollektív érzésről, amely megvalósítja az E pluribus unum (sokból egy), az egyének csoporttá alakulásának csodáját. Gondoljunk csak arra a kollektív örömre, amit azon a napon Nagy-Britanniában éreztek, amikor a II. világháború véget ért. Gondoljunk a csak a Tahrir téri kollektív haragra, ami ledöntött egy diktátort. És gondoljunk arra a kollektív bánatra, az Egyesült Államokban, amit mindannyian éreztünk, ami összehozott bennünket a 9/11 után.
So let me summarize where we are. I'm saying that the capacity for self-transcendence is just a basic part of being human. I'm offering the metaphor of a staircase in the mind. I'm saying we are Homo duplex and this staircase takes us up from the profane level to the level of the sacred. When we climb that staircase, self-interest fades away, we become just much less self-interested, and we feel as though we are better, nobler and somehow uplifted.
Hadd foglaljam össze, hol tartunk. Azt mondom, hogy az öntranszcendenciára való képesség csak az emberi létezés egy része. Javaslok egy metaforát, az elmében lévő lépcsőét. Azt mondom, hogy Homo duplexek vagyunk, és ez a lépcső felvisz minket a profán szintről a szent szintre. Amikor megmásszuk azt a lépcsőt, az önérdek elhalványul, sokkal kevésbé részrehajlóak leszünk, és úgy érezzük, mintha jobbak, nemesebbek és valahogy fennköltek lennénk.
So here's the million-dollar question for social scientists like me: Is the staircase a feature of our evolutionary design? Is it a product of natural selection, like our hands? Or is it a bug, a mistake in the system -- this religious stuff is just something that happens when the wires cross in the brain -- Jill has a stroke and she has this religious experience, it's just a mistake?
És következzen az egymillió dolláros kérdés az olyan társadalomtudósok számára, mint amilyen én is vagyok: A lépcső az evolúciós minta jellegzetessége? A természetes szelekció terméke, mint a kezünk? Vagy egy zavar, egy hiba a rendszerben -- ez a vallásos dolog olyasmi, ami akkor történik, amikor az agyunkban a vezetékek összekuszálódnak -- Jillnek stroke-ja volt, és ezt a vallásos élményt tapasztalta, ez csak egy hiba?
Well many scientists who study religion take this view. The New Atheists, for example, argue that religion is a set of memes, sort of parasitic memes, that get inside our minds and make us do all kinds of crazy religious stuff, self-destructive stuff, like suicide bombing. And after all, how could it ever be good for us to lose ourselves? How could it ever be adaptive for any organism to overcome self-interest? Well let me show you.
Sok tudós, aki a vallást tanulmányozza, ezt a nézetet vallja. Például az új ateisták azzal érvelnek, hogy a vallás mémek halmaza, egy fajta parazita mémeké, amelyek bejutnak az elménkbe, és arra kényszerítenek, hogy mindenféle őrült vallásos dolgot csináljunk, önromboló dolgokat, mint az öngyilkos robbantás. És mindezek után hogy lehetne jó számunkra önmagunk elvesztése? Hogy lehetne adaptív bármilyen szervezet számára, hogy legyőzze az önérdeket? Hadd mutassam meg.
In "The Descent of Man," Charles Darwin wrote a great deal about the evolution of morality -- where did it come from, why do we have it. Darwin noted that many of our virtues are of very little use to ourselves, but they're of great use to our groups. He wrote about the scenario in which two tribes of early humans would have come in contact and competition. He said, "If the one tribe included a great number of courageous, sympathetic and faithful members who are always ready to aid and defend each other, this tribe would succeed better and conquer the other." He went on to say that "Selfish and contentious people will not cohere, and without coherence nothing can be effected." In other words, Charles Darwin believed in group selection.
"Az ember származása" című könyvében Charles Darwin rengeteget írt az erkölcs evolúciójáról -- honnan ered, miért van. Darwin megemlítette, hogy sok erkölcsi tulajdonságunknak nagyon kicsi haszna van önmagunk számára, de nagyon hasznosak a csoportunknak. Írt egy olyan forgatókönyvről, amelyben a korai emberek két törzse kapcsolatba kerülhetett és versenyezhetett. Azt írta: Ha az egyik törzsnek nagy számú bátor, együttérző és hűséges tagja volt, akik mindig készek voltak segíteni és megvédeni egymást, akkor ez a törzs sikeresebb volt, és legyőzte a másikat. Tovább is ment, ezt írva: "Az önző és veszekedő emberek nem tartanak össze, és összetartás nélkül semmi sem lehet eredményes." Más szavakkal: Charles Darwin hitt a csoportszelekcióban.
Now this idea has been very controversial for the last 40 years, but it's about to make a major comeback this year, especially after E.O. Wilson's book comes out in April, making a very strong case that we, and several other species, are products of group selection. But really the way to think about this is as multilevel selection.
Az utóbbi 40 évben ez a gondolat nagyon vitatott lett, de ebben az évben nagy visszatérés előtt áll, különösen, miután E. O. Wilson könyve megjelenik áprilisban, és nagyon erős bizonyítékokat mutat be arról, hogy mi és számos más faj a csoportszelekció termékei vagyunk. De igazából többszintű szelekcióként kell erre gondolni.
So look at it this way: You've got competition going on within groups and across groups. So here's a group of guys on a college crew team. Within this team there's competition. There are guys competing with each other. The slowest rowers, the weakest rowers, are going to get cut from the team. And only a few of these guys are going to go on in the sport. Maybe one of them will make it to the Olympics. So within the team, their interests are actually pitted against each other. And sometimes it would be advantageous for one of these guys to try to sabotage the other guys. Maybe he'll badmouth his chief rival to the coach. But while that competition is going on within the boat, this competition is going on across boats. And once you put these guys in a boat competing with another boat, now they've got no choice but to cooperate because they're all in the same boat. They can only win if they all pull together as a team. I mean, these things sound trite, but they are deep evolutionary truths.
Nézzék így: Verseny folyik a csoportokon belül és a csoportok között. Itt van egy csoport fiú egy egyetemi csapatban. Ezen a csapaton belül verseny van. Vannak olyan fiúk, akik versenyeznek egymással. A leglassúbb evezősöket, a leggyengébb evezősöket ki fogják rakni a csapatból. És ezek közül a srácok közül csak néhányan folytatják a sportot. Talán egyikük bejut az olimpiára. Szóval a csapaton belül egymás ellen ható érdekek vannak. Néha előnyös lenne a srácok közül valamelyiknek, ha megpróbálná szabotálni a többieket. Talán befeketíti a fő riválisát az edző előtt. De miközben ez a verseny zajlik a hajón belül, ez a másik verseny zajlik a hajók között. Amint ezeket a fiúkat berakjuk egy hajóba, hogy versenyezzenek egy másik hajóval, nincs más választásuk, mint együttműködni, mivel mindannyian ugyanabban a hajóban vannak. Csak úgy győzhetnek, ha összetartanak, csapatként. Úgy értem, ezek a dolgok közhelyként hangzanak, de mély evolúciós igazságot hordoznak.
The main argument against group selection has always been that, well sure, it would be nice to have a group of cooperators, but as soon as you have a group of cooperators, they're just going to get taken over by free-riders, individuals that are going to exploit the hard work of the others. Let me illustrate this for you. Suppose we've got a group of little organisms -- they can be bacteria, they can be hamsters; it doesn't matter what -- and let's suppose that this little group here, they evolved to be cooperative. Well that's great. They graze, they defend each other, they work together, they generate wealth. And as you'll see in this simulation, as they interact they gain points, as it were, they grow, and when they've doubled in size, you'll see them split, and that's how they reproduce and the population grows.
A fő érv a csoportszelekció ellen mindig az volt, hogy hát, biztosan jó lenne egy munkatársi csoport, de amint van egy munkatársi csoportunk, máris előtérbe lépnek a potyautasok, olyan egyének, akik kihasználják a többiek kemény munkáját. Hadd illusztráljam. Tegyük fel, hogy van egy csoport kicsi szervezetünk -- lehetnek baktériumok, hörcsögök, mindegy -- és tegyük fel, hogy ez a kis csoport itt együttműködésre fejlődött ki. Ez nagyszerű. Érintkeznek, megvédik egymást, együtt dolgoznak, gazdagságot hoznak létre. Amint ebben a szimulációban látják, ahogy együttműködnek, mondhatni pontokat kapnak, növekednek, megkettőzik a méretüket, látják őket osztódni, így szaporodnak és a populáció növekszik.
But suppose then that one of them mutates. There's a mutation in the gene and one of them mutates to follow a selfish strategy. It takes advantage of the others. And so when a green interacts with a blue, you'll see the green gets larger and the blue gets smaller. So here's how things play out. We start with just one green, and as it interacts it gains wealth or points or food. And in short order, the cooperators are done for. The free-riders have taken over. If a group cannot solve the free-rider problem then it cannot reap the benefits of cooperation and group selection cannot get started.
De tegyük fel, hogy egyikük mutáns. Van egy génmutáció, és egyikük úgy mutálódott, hogy önző stratégiát kövessen. Előnyre tesz szert a többiekkel szemben. Így amikor a zöld kölcsönhatásba kerül egy kékkel, látják, hogy a zöld nagyobb lesz, a kék pedig kisebb. Így játszódnak le a dolgok. Egyetlen zöldből indulunk ki, és ahogy ez kölcsönhatásba kerül, gazdagságot nyer és ételpontokat. És rövid időn belül végük van az együttműködőknek. A potyázók átvették a hatalmat. Ha egy csoport nem tudja megoldani a potyázók problémáját, akkor nem tudja kihasználni az együttműködés előnyeit, és a csoportszelekció el sem kezdődhet.
But there are solutions to the free-rider problem. It's not that hard a problem. In fact, nature has solved it many, many times. And nature's favorite solution is to put everyone in the same boat. For example, why is it that the mitochondria in every cell has its own DNA, totally separate from the DNA in the nucleus? It's because they used to be separate free-living bacteria and they came together and became a superorganism. Somehow or other -- maybe one swallowed another; we'll never know exactly why -- but once they got a membrane around them, they were all in the same membrane, now all the wealth-created division of labor, all the greatness created by cooperation, stays locked inside the membrane and we've got a superorganism.
De van megoldás a potyázók problémájára. Nem olyan nehéz ez a probléma. Valójában a természet nagyon sokszor megoldotta már. A természet kedvenc megoldása, hogy mindenkit ugyanabba a csónakba rak. Például miért van az, hogy a mitokondriumnak minden sejtben saját DNS-e van, teljesen elkülönülve a sejtmag DNS-étől? Azért, mert ezek valaha különálló, szabadon élő baktériumok voltak, majd összejöttek, és egy szuperorganizmussá váltak. Így vagy úgy -- talán az egyik lenyelte a másikat; sose fogjuk megtudni, pontosan miért -- de egyszer egy membrán lett körülöttük, mind ugyanabban a membránban voltak, most már a bőséget hozó munkamegosztás, minden nagyszerű dolog, amit az együttműködés hozott létre, a membránba zárva marad, és egy szuperorganizmust kapunk.
And now let's rerun the simulation putting one of these superorganisms into a population of free-riders, of defectors, of cheaters and look what happens. A superorganism can basically take what it wants. It's so big and powerful and efficient that it can take resources from the greens, from the defectors, the cheaters. And pretty soon the whole population is actually composed of these new superorganisms. What I've shown you here is sometimes called a major transition in evolutionary history. Darwin's laws don't change, but now there's a new kind of player on the field and things begin to look very different.
Most futtassuk le újra a szimulációt, ezek közül a szuperorganizmusok közül tegyünk egyet a potyázók, a disszidensek, a csalók populációjába, és nézzük meg, mi történik. A szuperorganizmus alapvetően el tudja venni, amit akar. Olyan nagy és hatalmas és eredményes, hogy el tudja venni a forrásokat a zöldektől, a disszidensektől, a csalóktól. És hamarosan az egész populáció tulajdonképpen ezekből a szuperorganizmusokból áll. Amit most itt bemutattam, azt néha az evolúció nagy lépéseinek hívják. Darwin törvényei nem változnak, de most már van egy új fajta játékos a pályán, és a dolgok kezdenek másképp kinézni.
Now this transition was not a one-time freak of nature that just happened with some bacteria. It happened again about 120 or a 140 million years ago when some solitary wasps began creating little simple, primitive nests, or hives. Once several wasps were all together in the same hive, they had no choice but to cooperate, because pretty soon they were locked into competition with other hives. And the most cohesive hives won, just as Darwin said.
Ez a lépés nem egyszeri tréfája volt a természetnek, ami csak néhány baktériummal történt meg. Újra megtörtént körülbelül 120 vagy 140 millió évvel ezelőtt, amikor néhány magányos darázs elkezdett kis egyszerű, primitív fészkeket vagy kaptárokat létrehozni. Amint több darázs együtt volt ugyanabban a kaptárban, már nem volt más választásuk, mint az együttműködés, mert nagyon hamar versenybe kerültek más kaptárokkal. És a legjobban összetartó kaptárok győztek, éppen úgy, ahogy Darwin mondta.
These early wasps gave rise to the bees and the ants that have covered the world and changed the biosphere. And it happened again, even more spectacularly, in the last half-million years when our own ancestors became cultural creatures, they came together around a hearth or a campfire, they divided labor, they began painting their bodies, they spoke their own dialects, and eventually they worshiped their own gods. Once they were all in the same tribe, they could keep the benefits of cooperation locked inside. And they unlocked the most powerful force ever known on this planet, which is human cooperation -- a force for construction and destruction.
Ezek a korai darazsak hozták létre a méheket és a hangyákat, amelyek ellepték a világot, és megváltoztatták a bioszférát. És ez újra megtörtént, még látványosabban az elmúlt félmillió évben, amikor az őseink kulturált lényekké váltak, összegyűltek egy tűzhely vagy tábortűz körül, megosztották a munkát, elkezdték festeni a testüket, saját dialektusukban beszéltek, és végül imádták az isteneiket. Amikor már ugyanabban a törzsben voltak, belül tarthatták az együttműködés előnyeit. És felszabadították a valaha ismert leghatalmasabb erőt a bolygón, az emberi együttműködést -- egy erőt az építésre és a pusztításra.
Of course, human groups are nowhere near as cohesive as beehives. Human groups may look like hives for brief moments, but they tend to then break apart. We're not locked into cooperation the way bees and ants are. In fact, often, as we've seen happen in a lot of the Arab Spring revolts, often those divisions are along religious lines. Nonetheless, when people do come together and put themselves all into the same movement, they can move mountains.
Természetesen az emberi csoportok közel sincsenek olyan összetartóak, mint a méhkaptárok. Rövid pillanatokra az emberi csoportok úgy nézhetnek ki, mint a kaptárok, de ők hajlamosak szétszakadni. Nem vagyunk úgy belezárva az együttműködésbe, mint a méhek és a hangyák. Valójában, ahogy sokszor láttuk az Arab Tavasz felkeléseinél, gyakran ezek a megosztások vallásos vonalak mentén történnek. Mindazonáltal, amikor az emberek összegyűlnek, és ugyanazt a mozgalmat követik, hegyeket tudnak megmozgatni.
Look at the people in these photos I've been showing you. Do you think they're there pursuing their self-interest? Or are they pursuing communal interest, which requires them to lose themselves and become simply a part of a whole?
Nézzék meg az embereket ezeken a fényképeken. Gondolják, hogy önös érdekeiket hajszolják? Vagy közös érdeket követnek, amely azt követeli meg tőlük, hogy elveszítsék önmagukat, és egyszerűen az egész egy részévé váljanak?
Okay, so that was my Talk delivered in the standard TED way. And now I'm going to give the whole Talk over again in three minutes in a more full-spectrum sort of way.
OK, ez volt az előadásom hagyományos TED-stílusban. És most újra elmondom az egészet három percben sokkal átfogóbb módon.
(Music)
(Zene)
(Video) Jonathan Haidt: We humans have many varieties of religious experience, as William James explained. One of the most common is climbing the secret staircase and losing ourselves. The staircase takes us from the experience of life as profane or ordinary upwards to the experience of life as sacred, or deeply interconnected. We are Homo duplex, as Durkheim explained. And we are Homo duplex because we evolved by multilevel selection, as Darwin explained. I can't be certain if the staircase is an adaptation rather than a bug, but if it is an adaptation, then the implications are profound. If it is an adaptation, then we evolved to be religious.
(Video) Jonathan Haidt: Nekünk, embereknek sok különböző vallási élményünk van, ahogy William James kifejtette. Az egyik leginkább közös a titkos lépcső megmászása és önmagunk elvesztése. A lépcső felvisz minket a profán vagy hétköznapi élettapasztalatból abba az életélménybe, amely szent, vagy mélyebb kölcsönös összeköttetésben van. Homo duplexek vagyunk, ahogy Durkheim kifejtette. És Homo duplexek vagyunk, mert többszintű szelekcióval fejlődtünk ki, ahogy Darwin kifejtette. Nem lehetek benne biztos, hogy a lépcső adaptáció-e vagy inkább zavar, de ha adaptáció, akkor mélyek az összefüggések. Ha adaptáció, akkor vallásossá fejlődtünk.
I don't mean that we evolved to join gigantic organized religions. Those things came along too recently. I mean that we evolved to see sacredness all around us and to join with others into teams and circle around sacred objects, people and ideas. This is why politics is so tribal. Politics is partly profane, it's partly about self-interest, but politics is also about sacredness. It's about joining with others to pursue moral ideas. It's about the eternal struggle between good and evil, and we all believe we're on the good team.
Nem azt akarom mondani, hogy úgy fejlődtünk ki, hogy gigantikus, szervezett vallásokhoz kapcsolódjunk. Azok nemrégiben fejlődtek ki. Azt akarom mondani, úgy fejlődtünk ki, hogy lássuk magunk körül a szentséget, és hogy csatlakozzunk másokhoz csoportokat alakítva és szent tárgyak, emberek vagy gondolatok körül körözve. Ezért annyira törzsi a politika. A politika részben profán, részben az önérdekről szól, de a politika a szentségről is szól. Arról szól, hogy csatlakozunk másokhoz, hogy erkölcsi eszméket kövessünk. A jó és a gonosz örök küzdelméről szól, és mi mind azt hisszük, hogy a jó csapatban vagyunk.
And most importantly, if the staircase is real, it explains the persistent undercurrent of dissatisfaction in modern life. Because human beings are, to some extent, hivish creatures like bees. We're bees. We busted out of the hive during the Enlightenment. We broke down the old institutions and brought liberty to the oppressed. We unleashed Earth-changing creativity and generated vast wealth and comfort.
És ami a legfontosabb, ha a lépcső valódi, megmagyarázza a modern élet elégedetlenségének állandó rejtett áramlatát. Mert az emberi lények, bizonyos mértékben kaptáros lények, mint a méhek. Méhek vagyunk. A felvilágosodás során kiléptünk a kaptárból. Ledöntöttük a régi intézményeket, és elhoztuk a szabadságot az elnyomottaknak. A Földet megváltoztató kreativitást szabadítottunk ki, és hatalmas bőséget és kényelmet hoztunk létre.
Nowadays we fly around like individual bees exulting in our freedom. But sometimes we wonder: Is this all there is? What should I do with my life? What's missing? What's missing is that we are Homo duplex, but modern, secular society was built to satisfy our lower, profane selves. It's really comfortable down here on the lower level. Come, have a seat in my home entertainment center.
Manapság egyedi méhekként röpködünk, ujjongva a szabadságban. De néha eltűnődünk: Ez minden? Mit kezdjek az életemmel? Mi hiányzik? Ami hiányzik, az, hogy Homo duplexek vagyunk, de modern, szekuláris társadalmat építettünk, hogy kielégítsük az alacsonyabb, profán önmagunkat. Valóban kényelmesebb itt lent, az alacsonyabb szinten. Jöjjenek, foglaljanak helyet az otthoni szórakoztató központomban.
One great challenge of modern life is to find the staircase amid all the clutter and then to do something good and noble once you climb to the top. I see this desire in my students at the University of Virginia. They all want to find a cause or calling that they can throw themselves into. They're all searching for their staircase. And that gives me hope because people are not purely selfish.
A modern élet egyik nagy kihívása megtalálni a lépcsőt a zűrzavar közepette, és aztán valami jót, valami nemeset csinálni, amikor felmásztunk a lépcső tetejére. Látom ezt a vágyat a diákjaimban a Virginiai Egyetemen. Mindegyikük találni akar egy ügyet vagy hivatást, amibe aztán belevetheti magát. Mindegyikük a lépcsőjét keresi. És ez reményt ad nekem, mert az emberek nem tisztán önzőek.
Most people long to overcome pettiness and become part of something larger. And this explains the extraordinary resonance of this simple metaphor conjured up nearly 400 years ago. "No man is an island entire of itself. Every man is a piece of the continent, a part of the main."
A legtöbb ember arra vágyik, hogy úrrá legyen a kicsinyességen, és valami nagyobbnak a részévé váljon. És ez megmagyarázza ennek az egyszerű metaforának a rendkívüli zengését, amit közel 400 évvel ezelőtt idéztek meg. "Senki sem különálló sziget. Minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja."
JH: Thank you.
JH: Köszönöm!
(Applause)
(Taps)