So if you've been following the news, you've heard that there's a pack of giant asteroids headed for the United States, all scheduled to strike within the next 50 years. Now I don't mean actual asteroids made of rock and metal. That actually wouldn't be such a problem, because if we were really all going to die, we would put aside our differences, we'd spend whatever it took, and we'd find a way to deflect them. I'm talking instead about threats that are headed our way, but they're wrapped in a special energy field that polarizes us, and therefore paralyzes us.
Ha követték a híreket, biztosan hallották, hogy egy csomó óriási aszteroida az Egyesült Államok felé tart, mindegyik úgy időzítve, hogy a következő 50 év alatt csapódik be. Ezalatt nem valódi, kő és fém aszteroidákat értek. Ez nem is lenne olyan nagy probléma, hiszen ha tényleg mindannyian szembenéznénk a halállal, félretennénk az ellentéteinket, kerülne amibe kerülne, és kitalálnánk, hogyan térítsük el őket. Én inkább olyan fenyegetésekről beszélek, amelyek felénk tartanak, de egy olyan különleges energiamező veszi őket körül, amely polarizál, így hát megbénít.
Last March, I went to the TED conference, and I saw Jim Hansen speak, the NASA scientist who first raised the alarm about global warming in the 1980s, and it seems that the predictions he made back then are coming true. This is where we're headed in terms of global temperature rises, and if we keep on going the way we're going, we get a four- or five-degree-Centigrade temperature rise by the end of this century. Hansen says we can expect about a five-meter rise in sea levels. This is what a five-meter rise in sea levels would look like. Low-lying cities all around the world will disappear within the lifetime of children born today. Hansen closed his talk by saying, "Imagine a giant asteroid on a collision course with Earth. That is the equivalent of what we face now. Yet we dither, taking no action to deflect the asteroid, even though the longer we wait, the more difficult and expensive it becomes." Of course, the left wants to take action, but the right denies that there's any problem.
Tavaly márciusban ellátogattam egy TED konferenciára, ahol meghallgattam Jim Hansen beszédét, az a NASA tudós, aki először fújt riadót a globális felmelegedést illetően az 1980-as években. Most úgy tűnik, hogy az akkor tett jóslatai igaznak bizonyulnak. Efelé tartottunk a globális hőmérséklet-emelkedést illetően, és ha folytatjuk ezt az utat, 4 vagy 5 °C-os hőmérséklet emelkedéssel nézünk szembe ennek a századnak a végére. Hansen szerint kb. ötméteres tengerszint-emelkedést várhatunk. Ilyen lenne egy ötméteres tengerszint-emelkedés. Alacsonyan fekvő városok eltűnnének az egész világon, még a ma született gyermekek életében. Hansen végezetül azt mondta, "Képzeljenek el egy hatalmas aszteroidát ütközőpályán a Földdel. Ez egyenértékű, amivel most szembenézünk. Mégis habozunk, nem csinálunk semmit az aszteroida eltérítéséért, pedig minél tovább várunk, annál nehezebbé és drágábbá válik." Persze a baloldal cselekedni akar, de a jobboldal még a probléma meglétét is tagadja.
All right, so I go back from TED, and then the following week, I'm invited to a dinner party in Washington, D.C., where I know that I'll be meeting a number of conservative intellectuals, including Yuval Levin, and to prepare for the meeting, I read this article by Levin in National Affairs called "Beyond the Welfare State." Levin writes that all over the world, nations are coming to terms with the fact that the social democratic welfare state is turning out to be untenable and unaffordable, dependent upon dubious economics and the demographic model of a bygone era.
Szóval eljövök a TED-ről, és a következő héten vacsorameghívást kapok Washington D.C.-be, ahol találkozni fogok számos konzervatív értelmiségivel, beleértve Yuval Levint is, és hogy felkészüljek a találkozóra, elolvastam Levin egyik cikkét, a National Affairs-ben megjelent "A jóléti államon túl" címűt. Azt írja Levin, hogy a nemzetek világszerte kezdenek megbékélni a tudattal, hogy a szociáldemokrata jóléti állam kezd tarthatatlanná és fizethetetlenné válni, amely egy kétes gazdasági rendszeren, és egy letűnt kor demográfiai modelljén nyugszik.
All right, now this might not sound as scary as an asteroid, but look at these graphs that Levin showed. This graph shows the national debt as a percentage of America's GDP, and as you see, if you go all the way back to the founding, we borrowed a lot of money to fight the Revolutionary War. Wars are expensive. But then we'd pay it off, pay it off, pay it off, and then, oh, what's this? The Civil War. Even more expensive. Borrow a lot of money, pay it off, pay it off, pay it off, get down to near zero, and bang! -- World War I. Once again, the same process repeats. Now then we get the Great Depression and World War II. We rise to an astronomical level, around 118 percent of GDP, really unsustainable, really dangerous. But we pay it off, pay it off, pay it off, and then, what's this? Why has it been rising since the '70s? It's partly due to tax cuts that were unfunded, but it's due primarily to the rise of entitlement spending, especially Medicare. We're approaching the levels of indebtedness we had at World War II, and the baby boomers haven't even retired yet, and when they do, this is what will happen. This is data from the Congressional Budget Office showing its most realistic forecast of what would happen if current situations and expectations and trends are extended.
Na már most, ez annyira nem hangzik rémisztően, mint az aszteroida, de vessenek egy pillantást ezekre a grafikonokra, amelyeket Levin mutatott. Ez a grafikon az államadósságot mutatja, Amerika százalékban kifejezett GDP-jét, és amint látják, ha visszamegyünk egészen az alapításig, nagyon sok kölcsönt vettünk fel a függetlenségi háborúra. A háborúk drágák. De aztán kifizettük, fizettük, fizettük, és akkor, ó mi ez? A polgárháború. Még annál is drágább. Jó sok kölcsön, kifizettük, fizettük, fizettük, majdnem sztornóztuk az összes kölcsönt, aztán bumm -- az első világháború. Még egyszer, ugyanaz a folyamat ismétlődik. Akkor beütött a gazdasági világválság és a második világháború. Csillagászati összegekre emelkedett a hitel, kb. a GDP 118%-áig, és ez fenntarthatatlan, nagyon veszélyes. De aztán kifizettük, fizettük, fizettük, de ez meg mi? Miért emelkedik a 70-es évek óta? Ez részben az indokolatlan adócsökkentésnek tudható be, de ez elsősorban a támogatási jogosultság emelkedésének tudható be, főképp a Medicare-nek. Közelítünk ahhoz az eladósodási szinthez, amely a második világháborúban volt jellemző, és a baby boom korszakában születettek még nyugdíjba se mentek, és ez fog történni, amikor nyugdíjasok lesznek. Ez az adat a kongresszusi költségvetési irodából származik, és a legvalószínűbb előrejelzést mutatja, mégpedig azt, hogy mi lesz, ha a jelenlegi körülményeket és várakozásokat kiterjesztjük.
All right, now what you might notice is that these two graphs are actually identical, not in terms of the x- and y-axes, or in terms of the data they present, but in terms of their moral and political implications, they say the same thing. Let me translate for you.
Na már most észrevehetik, hogy ez a két grafikon igazából azonos, nem az x és y tengelyekben kifejezve, vagy az adatok hasonlóságában, hanem az erkölcsi és politikai következmények tükrében, ugyanazt fejezik ki. Lefordítom Önöknek.
"We are doomed unless we start acting now. What's wrong with you people on the other side in the other party? Can't you see reality? If you won't help, then get the hell out of the way."
"Halálra vagyunk ítélve, ha nem cselekszünk azonnal. Mi a bajotok a másik oldalon, a másik pártban? Nem látjátok a valóságot? Ha nem segítetek, legalább takarodjatok az útból."
We can deflect both of these asteroids. These problems are both technically solvable. Our problem and our tragedy is that in these hyper-partisan times, the mere fact that one side says, "Look, there's an asteroid," means that the other side's going to say, "Huh? What? No, I'm not even going to look up. No."
Mind a két aszteroidát el tudjuk téríteni. Mind a két probléma technikailag megoldható. Az a mi problémánk és egyben tragédiánk, hogy a fanatikus párttagok idejében, maga a puszta tény, hogy az egyik oldal azt mondja "Nézd, egy aszteroida", azt jelenti, hogy a másik oldal azt fogja mondani, "Hm? Mi? Nem, nem is fogok felnézni. Nem."
To understand why this is happening to us, and what we can do about it, we need to learn more about moral psychology. So I'm a social psychologist, and I study morality, and one of the most important principles of morality is that morality binds and blinds. It binds us into teams that circle around sacred values but thereby makes us go blind to objective reality.
Hogy megértsék, miért is történik ez velünk, és hogy mit is tehetünk ellene, többet kell megtudnunk a morális pszichológiáról. Szociálpszichológus vagyok, és a kutatási területem az erkölcs, melynek egyik legfontosabb alapelve, hogy köt és vakít is egyben. Összeköt minket csapatokba, amelyek szent értékek körül forognak, de ez vakká tesz minket az objektív valóságra.
Think of it like this. Large-scale cooperation is extremely rare on this planet. There are only a few species that can do it. That's a beehive. That's a termite mound, a giant termite mound. And when you find this in other animals, it's always the same story. They're always all siblings who are children of a single queen, so they're all in the same boat. They rise or fall, they live or die, as one. There's only one species on the planet that can do this without kinship, and that, of course, is us. This is a reconstruction of ancient Babylon, and this is Tenochtitlan.
Gondoljanak rá így. A nagyszabású együttműködések nagyon ritkák ezen a bolygón. Erre csak nagyon kevés faj képes. Ez egy méhkas. Ez egy termeszvár, egy óriási termeszvár. És amikor megtaláljuk ezt más állatoknál, mindig ugyanaz a történet. Ezek az állatok mind testvérek, akik egyetlen királynő gyermekei, szóval ugyanabban a hajóban eveznek. Felemelkednek vagy elbuknak, élnek vagy halnak, mind egyként. Erre csak egy faj képes ezen a földön rokonsági szál nélkül, természetesen mi. Ez az ősi Babilon építése, és ez Tenochtitlan.
Now how did we do this? How did we go from being hunter-gatherers 10,000 years ago to building these gigantic cities in just a few thousand years? It's miraculous, and part of the explanation is this ability to circle around sacred values. As you see, temples and gods play a big role in all ancient civilizations. This is an image of Muslims circling the Kaaba in Mecca. It's a sacred rock, and when people circle something together, they unite, they can trust each other, they become one. It's as though you're moving an electrical wire through a magnetic field that generates current. When people circle together, they generate a current. We love to circle around things. We circle around flags, and then we can trust each other. We can fight as a team, as a unit. But even as morality binds people together into a unit, into a team, the circling blinds them. It causes them to distort reality. We begin separating everything into good versus evil. Now that process feels great. It feels really satisfying. But it is a gross distortion of reality.
Na már most, hogy csináltuk mindezt? Hogy jutottunk a 10.000 évvel ezelőtti vadászó-gyűjtögetőkből óriási városokat építőkké, mindössze pár évezred alatt? Ez csodálatos, és a magyarázat egy része, hogy képesek vagyunk szent értékek körül forogni. Amint látják, templomok és istenek nagy szerepet játszanak minden ősi civilizációban. Ez egy kép, amint muzulmánok körbeveszik a Kába követ Mekkában. A Kába szent kő, és amint az emberek körbevesznek valamit együtt, összekapcsolódnak, bízhatnak egymásban, eggyé válnak. Ez olyan, mintha elektromos dróton mozognál egy mágneses mező felé, amely áramot generál. Amikor az emberek együtt köröznek, áramot generálnak. Imádunk dolgokat körülvenni. Körbeveszünk zászlókat, és máris bízhatunk egymásban. Csapatban harcolhatunk, mint egy egység. De még akkor is, ha az erkölcsösség összekovácsolja az embereket egy csapattá, a körözés megvakítja őket. Ez okozza náluk a valóság eltorzítását. Mindent szétválasztunk jóvá és gonosszá. Na már most, ez nagyon jól esik. Kielégítő érzés. De ez vaskos eltorzítása a valóságnak.
You can see the moral electromagnet operating in the U.S. Congress. This is a graph that shows the degree to which voting in Congress falls strictly along the left-right axis, so that if you know how liberal or conservative someone is, you know exactly how they voted on all the major issues. And what you can see is that, in the decades after the Civil War, Congress was extraordinarily polarized, as you would expect, about as high as can be. But then, after World War I, things dropped, and we get this historically low level of polarization. This was a golden age of bipartisanship, at least in terms of the parties' ability to work together and solve grand national problems. But in the 1980s and '90s, the electromagnet turns back on. Polarization rises. It used to be that conservatives and moderates and liberals could all work together in Congress. They could rearrange themselves, form bipartisan committees, but as the moral electromagnet got cranked up, the force field increased, Democrats and Republicans were pulled apart. It became much harder for them to socialize, much harder for them to cooperate. Retiring members nowadays say that it's become like gang warfare. Did anybody notice that in two of the three debates, Obama wore a blue tie and Romney wore a red tie? Do you know why they do this? It's so that the Bloods and the Crips will know which side to vote for. (Laughter)
Láthatják az erkölcsi elektromágnest, amely az Egyesült Államok Kongresszusában működik. Ez egy grafikon, amely azt mutatja, hogy milyen mértékben szavaznak a Kongresszusban szigorúan a bal-jobb tengelyen, szóval ha tudod mennyire liberális vagy konzervatív valaki, azt is tudod, hogy szavazott minden fontos kérdésben. És azt láthatják, hogy a polgárháború utáni évtizedekben a Kongresszus rendkívül polarizált volt, ahogy arra számítani lehetett, kb. annyira, amennyire csak lehet. De akkor, az első világháború után a dolgok lecsillapodtak, és elérkeztünk a polarizáció történelmi mélypontjához. Ez volt a részre nem hajlás aranykora, legalábbis a pártok együttműködésének képességét, és nagy nemzeti problémák megoldását illetően. De a 80-as és 90-es években az elektromágnes megfordult. A polarizáció emelkedett. Régeben konzervatívok, mérsékeltek és liberálisok együtt tudtak dolgozni a Kongresszusban. Át tudták magukat csoportosítani, együtt tudtak működni bizottságokban, de amint az erkölcsi elektromágnes beindult, az erőtér erősödött, demokraták és republikánusok kettéváltak. Sokkal nehezebbé vált számukra, hogy jól kijöjjenek egymással, hogy együttműködjenek. Nyugdíjas korúak manapság azt mondják, olyan mintha bandaháború folyna. Bárki is észrevette, hogy háromból két vita során Obama kék és Romney vörös nyakkendőt viselt? Tudják hogy miért? Mert így a bandák tudni fogják melyik oldalra kell szavazni. (Nevetés)
The polarization is strongest among our political elites. Nobody doubts that this is happening in Washington. But for a while, there was some doubt as to whether it was happening among the people. Well, in the last 12 years it's become much more apparent that it is. So look at this data. This is from the American National Elections Survey. And what they do on that survey is they ask what's called a feeling thermometer rating. So, how warm or cold do you feel about, you know, Native Americans, or the military, the Republican Party, the Democratic Party, all sorts of groups in American life. The blue line shows how warmly Democrats feel about Democrats, and they like them. You know, ratings in the 70s on a 100-point scale. Republicans like Republicans. That's not a surprise. But when you look at cross-party ratings, you find, well, that it's lower, but actually, when I first saw this data, I was surprised. That's actually not so bad. If you go back to the Carter and even Reagan administrations, they were rating the other party 43, 45. It's not terrible. It drifts downwards very slightly, but now look what happens under George W. Bush and Obama. It plummets. Something is going on here. The moral electromagnet is turning back on, and nowadays, just very recently, Democrats really dislike Republicans. Republicans really dislike the Democrats. We're changing. It's as though the moral electromagnet is affecting us too. It's like put out in the two oceans and it's pulling the whole country apart, pulling left and right into their own territories like the Bloods and the Crips.
A polarizáció a politikai elit körében a legerősebb. Senki sem vitatja, hogy ez megy Washingtonban. De egy ideig, felmerültek bizonyos kételyek, hogy az emberek között is ez történik. Nos, az elmúlt 12 évben ez sokkal nyilvánvalóbbá vált. Nézzék meg ezeket az adatokat, amelyek az "Amerikai nemzeti választási felmérés"-ből származnak. Ezen a felmérésen kérdéseket tesznek fel, amelyet úgy hívnak, hogy érzésmérő besorolás. Tehát mennyire áll pozitívan vagy negatívan az olyan témákhoz, mint a bennszülött amerikaiak, vagy a katonaság, a Republikánus Párt, a Demokrata Párt, mindenféle csoport Amerikában. A kék vonal azt mutatja, mennyire állnak közel a demokraták a demokratákhoz, és hogy szeretik egymást. A besorolás a 70-es években készült egy 100 pontos skála alapján. A republikánusok szeretik a republikánusokat. Ez nem meglepő. Azonban, ha az ellentétes párt iránt érzett szimpátiát vesszük, nos azt találjuk, hogy alacsonyabb, de igazából, amikor először láttam ezeket az adatokat, meglepődtem. Nem is olyan rossz! Ha visszamegyünk Carter, sőt még Reagan kabinetjének idejébe, 43-45-re értékelték a másik pártot. Nem is olyan borzalmas. Ez enyhén esik, de most vessünk egy pillantást, mi történik George W. Bush és Obama idejében. Lezuhan. Valami nem stimmel. Az erkölcsi elektromágnes megfordult, és manapság, nem rég óta, a demokraták utálják a republikánusokat. A republikánusok meg igazán utálják a demokratákat. Változunk. Igazából az erkölcsi elektromágnes hat ránk is. Ez olyan, mint a két óceán, széthúzzák az országot, jobbra és balra húznak a saját területük felé, mint Los Angeles bandái.
Now, there are many reasons why this is happening to us, and many of them we cannot reverse. We will never again have a political class that was forged by the experience of fighting together in World War II against a common enemy. We will never again have just three television networks, all of which are relatively centrist. And we will never again have a large group of conservative southern Democrats and liberal northern Republicans making it easy, making there be a lot of overlap for bipartisan cooperation. So for a lot of reasons, those decades after the Second World War were an historically anomalous time. We will never get back to those low levels of polarization, I believe.
Na már most, rengeteg oka van, hogy miért történik mindez, és sok mindent nem tudunk visszafordítani. Soha többet nem lesz olyan politikai osztályunk, amelyet összekovácsolt az együttes harc a második világháborúban a közös ellenség ellen. Soha többet nem lesz legfeljebb három TV csatorna, amelyek többé-kevésbé mind centristák. És soha többé nem lesznek a konzervatív demokraták délen egy nagy csoportban, és a liberális republikánusok északon, ami könnyűvé tenné, sok átfedést képezve, a pártközi együttműködésnek kedvezne. Szóval sok okból kifolyólag, a második világháborút követő évtizedek történelmileg rendellenes idők voltak. Úgy hiszem, soha többé nem lesz ilyen alacsony a polarizáció.
But there's a lot that we can do. There are dozens and dozens of reforms we can do that will make things better, because a lot of our dysfunction can be traced directly to things that Congress did to itself in the 1990s that created a much more polarized and dysfunctional institution. These changes are detailed in many books. These are two that I strongly recommend, and they list a whole bunch of reforms. I'm just going to group them into three broad classes here.
De sok mindent tehetünk. Rengeteget. Több tucat olyan reform van, amivel jobbá tehetjük a dolgokat, hiszen közvetlenül nyomon követhető sok olyan rendellenesség, amit a Kongresszus magával tett az 1990-es években, és ami egy sokkal polarizáltabb és diszfunkcionálisabb intézményt hozott létre. Ezeket a változásokat sok könyv részletezi. Ezt a kettőt erősen ajánlom, és ezek felsorolnak egy csomó reformot. Itt most csak három általános csoportba osztom őket.
So if you think about this as the problem of a dysfunctional, hyper-polarized institution, well, the first step is, do what you can so that fewer hyper-partisans get elected in the first place, and when you have closed party primaries, and only the most committed Republicans and Democrats are voting, you're nominating and selecting the most extreme hyper-partisans. So open primaries would make that problem much, much less severe.
Szóval, ha problémákként gondolunk erre, amely abból adódik, hogy ez egy diszfunkcionális, rendkívül polarizált intézmény, akkor az első lépés, tégy meg mindent, hogy kevesebb fanatikus párttag kerüljön megválasztásra az első helyen, és amikor zárt előválasztások vannak, és csak a legelkötelezettebb republikánusok és demokraták szavaznak, a legextrémebb fanatikus párttagokat jelöljük és választjuk. Szóval a nyílt előválasztások sokkal kevésbé súlyossá tennék ezt a problémát.
But the problem isn't primarily that we're electing bad people to Congress. From my experience, and from what I've heard from Congressional insiders, most of the people going to Congress are good, hard-working, intelligent people who really want to solve problems, but once they get there, they find that they are forced to play a game that rewards hyper-partisanship and that punishes independent thinking. You step out of line, you get punished. So there are a lot of reforms we could do that will counteract this.
De elsősorban nem az a baj, hogy rossz embereket választunk a Kongresszusba. Saját tapasztalatból és amit hallottam kongresszusi bennfentesektől, a legtöbb Kongresszusba induló jó, keményen dolgozó, intelligens ember, aki tényleg meg akarja oldani a problémákat, de amint odakerül, azt veszi észre, hogy kényszerítik őket egy olyan játszmára, amely a fanatikus párttagokat jutalmazza, és az önálló gondolkodást bünteti. Ha kiállsz a sorból, megbüntetnek. Szóval nagyon sok reformot vihetünk véghez, amely ellensúlyozza ezt.
For example, this "Citizens United" ruling is a disaster, because it means there's like a money gun aimed at your head, and if you step out of line, if you try to reach across the aisle, there's a ton of money waiting to be given to your opponent to make everybody think that you are a terrible person through negative advertising.
Például, ez az "Egyesített Polgárok" ítélet egy katasztrófa, mert ez azt jelenti, mintha egy fegyvert tartanának a fejedhez pénzzel töltve, és ha kilépsz a sorból, ha el akarsz érni valamit, egy rakás pénz vár az ellenfeledre, hogy elhitesse mindenkivel, milyen szörnyű ember vagy, negatív reklámokon keresztül.
But the third class of reforms is that we've got to change the nature of social relationships in Congress. The politicians I've met are generally very extroverted, friendly, very socially skillful people, and that's the nature of politics. You've got to make relationships, make deals, you've got to cajole, please, flatter, you've got to use your personal skills, and that's the way politics has always worked. But beginning in the 1990s, first the House of Representatives changed its legislative calendar so that all business is basically done in the middle of the week. Nowadays, Congressmen fly in on Tuesday morning, they do battle for two days, then they fly home Thursday afternoon. They don't move their families to the District. They don't meet each other's spouses or children. There's no more relationship there. And trying to run Congress without human relationships is like trying to run a car without motor oil. Should we be surprised when the whole thing freezes up and descends into paralysis and polarization? A simple change to the legislative calendar, such as having business stretch out for three weeks and then they get a week off to go home, that would change the fundamental relationships in Congress.
A harmadik része a reformoknak az, hogy meg kell változtatni a társadalmi kapcsolatok természetét a Kongresszusban. Azok a politikusok, akikkel eddig találkoztam, általában igen extrovertáltak, barátságosak, nagyon társasági emberek, és ez a politika természete. Kapcsolatokat kell kialakítani, üzleteket, hízelegni, kedveskedni, bókolni, használni a személyes képességeket, így működött mindig is a politika. Az 1990-es évek elején, először a Képviselőház változtatta meg a törvényhozás napirendjét, mindent a hét közepén intéztek el. Manapság a képviselők kedd reggel odarepülnek, két napig harcolnak és utána csütörtök délután hazarepülnek. Nem költöztetik a családjukat Washington D. C.-be. Nem találkoznak egymás házastársaival vagy gyerekeivel. Nincs semmilyen kapcsolat többé köztük. És emberi kapcsolatok nélkül próbálják a Kongresszust vezetni, ami olyan, mintha a kocsit próbálnánk olaj nélkül vezetni. Meg kellene lepődnünk, ha megfagy a hangulat, és tehetetlenné, polarizálttá válik? Csak egy kis változtatás a törvényhozás napirendjében, úgy mint például a munka kinyújtása 3 hétre, és aztán egy hétre hazamehetnének. Ez megváltoztatná az alapvető kapcsolatokat a Kongresszusban.
So there's a lot we can do, but who's going to push them to do it? There are a number of groups that are working on this. No Labels and Common Cause, I think, have very good ideas for changes we need to do to make our democracy more responsive and our Congress more effective.
Szóval sok mindent tehetünk, de ki fogja őket kikényszeríteni? Számos csoport dolgozik ezen. Véleményem szerint a Címkék Nélkül és a Közös Ügyek szervezeteknek nagyon jó ötletei vannak a változtatásra, hogy sokkal rugalmasabbá tegyük a demokráciánkat, és sokkal hatékonyabbá a Kongresszust.
But I'd like to supplement their work with a little psychological trick, and the trick is this. Nothing pulls people together like a common threat or a common attack, especially an attack from a foreign enemy, unless of course that threat hits on our polarized psychology, in which case, as I said before, it can actually pull us apart. Sometimes a single threat can polarize us, as we saw. But what if the situation we face is not a single threat but is actually more like this, where there's just so much stuff coming in, it's just, "Start shooting, come on, everybody, we've got to just work together, just start shooting." Because actually, we do face this situation. This is where we are as a country.
De szeretném kiegészíteni a munkájukat egy kis pszichológiai trükkel, ami a következő. Semmi sem tartja össze jobban az embereket, mint egy közös fenyegetés, vagy egy támadás a közösségre, főként egy idegen ellenségtől, kivéve persze, hogyha az a fenyegetés a polarizált pszichológiánkat találja el, ebben az esetben, mint ahogy már ezt említettem, ez szét is húzhat. Néha egyetlen egy fenyegetés polarizálhat, ahogy már láttuk. De mi van akkor, ha az, amivel szembenézünk, nem egyetlen egy fenyegetés, hanem igazából több ennél, amikor annyira sok dolog üt be, és csak, "Kezdjetek lőni, gyerünk, mindenki, csak együtt kell dolgoznunk, csak kezdjetek el lőni!" Mert igazából ezzel állunk szemben. Itt tartunk, mint ország.
So here's another asteroid. We've all seen versions of this graph, right, which shows the changes in wealth since 1979, and as you can see, almost all the gains in wealth have gone to the top 20 percent, and especially the top one percent. Rising inequality like this is associated with so many problems for a democracy. Especially, it destroys our ability to trust each other, to feel that we're all in the same boat, because it's obvious we're not. Some of us are sitting there safe and sound in gigantic private yachts. Other people are clinging to a piece of driftwood. We're not all in the same boat, and that means nobody's willing to sacrifice for the common good. The left has been screaming about this asteroid for 30 years now, and the right says, "Huh, what? Hmm? No problem. No problem."
Szóval itt van egy másik aszteroida. Mindannyian láttuk ennek a grafikonnak a változatait, tehát amely az 1979 óta bekövetkezett változásokat mutatja a gazdagságban, és ahogy láthatják, majdnem az összes szerzett vagyon a felső 20% zsebébe ment, de különösképpen a felső 1 százalékáéba. Az egyenlőtlenség e mértékű emelkedése együtt jár olyan problémákkal, amik veszélyeztetik a demokráciát. Főleg, mivel ez elpusztítja a képességünket, hogy bízzunk egymásban, hogy azt érezzük, egy csónakban evezünk, hiszen nyilvánvalóan nem. Néhányunk ott ül épen és sértetlenül a hatalmas magánjachtján. Mások csak kapaszkodnak egy darabka uszadékfába. Nem egy csónakban evezünk és ez azt jelenti, hogy senki sem hajlandó áldozatot hozni a közjó érdekében. A baloldal erről az aszteroidáról üvöltözik már 30 éve, és a jobboldal azt mondja, "Hogy mi? Hmm? Nem baj. Nincs probléma."
Now, why is that happening to us? Why is the inequality rising? Well, one of the largest causes, after globalization, is actually this fourth asteroid, rising non-marital births. This graph shows the steady rise of out-of-wedlock births since the 1960s. Most Hispanic and black children are now born to unmarried mothers. Whites are headed that way too. Within a decade or two, most American children will be born into homes with no father. This means that there's much less money coming into the house. But it's not just money. It's also stability versus chaos. As I know from working with street children in Brazil, Mom's boyfriend is often a really, really dangerous person for kids.
Na most, miért is történik ez velünk? Miért növekszik az egyenlőtlenség? Hát az egyik legsúlyosabb, a globalizáció után, igazából ez a negyedik aszteroida, a házasságon kívül született gyermekek növekvő száma. Ez a grafikon világosan mutatja a házasságon kívül születések számának biztos növekedését az 1960-as évek óta. Manapság a legtöbb latin-amerikai és fekete gyermeket hajadon anya szüli. A fehérek is efelé tartanak. Egy-két évtized múlva, a legtöbb amerikai gyerek olyan otthonba fog születni, ahol nincs apa. Ez azt jelenti, hogy sokkal kevesebb pénz jön a háztartásba. De ez nem csak a pénzről szól. Ez káosz a stabilitás felett. Brazil utcagyerekekkel dolgoztam, és onnan tudom, hogy anyuci szeretője sokszor egy igen veszélyes alak a gyerekekre nézve.
Now the right has been screaming about this asteroid since the 1960s, and the left has been saying, "It's not a problem. It's not a problem." The left has been very reluctant to say that marriage is actually good for women and for children. Now let me be clear. I'm not blaming the women here. I'm actually more critical of the men who won't take responsibility for their own children and of an economic system that makes it difficult for many men to earn enough money to support those children. But even if you blame nobody, it still is a national problem, and one side has been more concerned about it than the other. The New York Times finally noticed this asteroid with a front-page story last July showing how the decline of marriage contributes to inequality.
Na most a jobboldal az 1960-as évek óta üvöltözik erről az aszteroidáról, de a baloldal azt mondogatta, "Ez nem baj. Ez nem probléma." A baloldal nagyon vonakodik azt mondani, hogy a házasság igenis jót tesz a nőknek és gyerekeknek. Azért tisztázzunk valamit. Én nem hibáztatom a nőket ebben a helyzetben. Igazából sokkal kritikusabb vagyok a férfiakkal szemben, akik nem vállalják a felelősséget a gyerekeikért, és a gazdasági rendszerrel szemben, ami csak megnehezíti ezeknek az embereknek, hogy eleget keresve támogathassák ezeket a gyerekeket. De még akkor is, ha nem hibáztatunk senkit, ez egy nemzeti probléma, és az egyik oldal sokkal jobban aggódik emiatt, mint a másik. A New York Times végre felismerte ezt az aszteroidát egy címlapon közölt cikkével tavaly júliusban, amely azt taglalja, hogyan vezet egyenlőtlenséghez a házasságok számának csökkenése.
We are becoming a nation of just two classes. When Americans go to college and marry each other, they have very low divorce rates. They earn a lot of money, they invest that money in their kids, some of them become tiger mothers, the kids rise to their full potential, and the kids go on to become the top two lines in this graph. And then there's everybody else: the children who don't benefit from a stable marriage, who don't have as much invested in them, who don't grow up in a stable environment, and who go on to become the bottom three lines in that graph.
Olyan nemzetté válunk, amely két osztályból áll. Amikor az amerikaiak egyetemre mennek és megházasodnak, a válási arány nagyon alacsony. Sok pénzt keresnek, azt a pénzt pedig befektetik a gyerekeikbe, néhányuk anyatigrissé válik, a gyerekek a lehető legtöbbet kihozzák magukból, és ezek a gyerekek válnak majd a két felső vonallá ezen a grafikonon. És van mindenki más: a gyermekek, akik nem részesülnek a stabil házasság előnyeiből, a szülők nem fektetnek annyit beléjük, nem nőnek fel olyan stabil környezetben, és nem válnak a felső három vonallá ezen a grafikonon.
So once again, we see that these two graphs are actually saying the same thing. As before, we've got a problem, we've got to start working on this, we've got to do something, and what's wrong with you people that you don't see my threat?
Még egyszer, azt láthatjuk, hogy ez a két grafikon igazából ugyanazt mondja. Ahogy már mondtam, baj van, el kell kezdeni dolgoznunk ezen, csinálnunk kell valamit, és mi van veletek emberek, hogy nem látjátok a fenyegetést?
But if everybody could just take off their partisan blinders, we'd see that these two problems actually are best addressed together. Because if you really care about income inequality, you might want to talk to some evangelical Christian groups that are working on ways to promote marriage. But then you're going to run smack into the problem that women don't generally want to marry someone who doesn't have a job. So if you really care about strengthening families, you might want to talk to some liberal groups who are working on promoting educational equality, who are working on raising the minimum wage, who are working on finding ways to stop so many men from being sucked into the criminal justice system and taken out of the marriage market for their whole lives.
De ha mindenki levenné a partizán szemellenzőjét, észrevennénk, hogy a két problémát igazából a legjobban együtt lehet csak kezelni. Mert ha igazán foglalkoztatnak a jövedelmi egyenlőtlenségek, érdemes lenne beszélni néhány evangélikus keresztény csoporttal, amelyek a házasság népszerűsítésén dolgoznak. De akkor belefutunk a problémába, hogy a nők általában nem akarnak olyanhoz feleségül menni, akinek nincs munkája. Szóval, ha igazán foglalkoztat a családok megerősítése, érdemes lenne néhány liberális csoporttal beszélni, akik azon dolgoznak, hogy egyenlőséget hirdessenek az oktatás területén, hogy a minimálbért megemeljék, hogy megállítsák azt a folyamatot, ahogy a férfiakat beszippantja a büntetőjogi rendszer, eltávolítva őket a házassági piacról egész életükre.
So to conclude, there are at least four asteroids headed our way. How many of you can see all four? Please raise your hand right now if you're willing to admit that all four of these are national problems. Please raise your hands. Okay, almost all of you.
Következtetésképp legalább négy aszteroida, mely felénk tart. Hányan közülünk látják mind a négyet? Kérem emelje fel az a kezét, aki hajlandó bevallani, hogy mind a négy nemzeti problémát jelent. Kérem emeljék fel a kezüket! Rendben, majdnem mindenki.
Well, congratulations, you guys are the inaugural members of the Asteroids Club, which is a club for all Americans who are willing to admit that the other side actually might have a point. In the Asteroids Club, we don't start by looking for common ground. Common ground is often very hard to find. No, we start by looking for common threats because common threats make common ground.
Nos, gratulálok, Önök avatott tagjai az Aszteroida Klubnak, amely egy klub az összes amerikainak, akik hajlandóak bevallani, hogy a másik oldalnak igazából igaza lehet. Az Aszteroida Klubban nem akarunk közös nevezőt keresni. Közös nevezőt sokszor elég nehéz találni. Nem, mi közös fenyegetéseket akarunk találni, mert közös fenyegetések közös nevezőt teremtenek.
Now, am I being naive? Is it naive to think that people could ever lay down their swords, and left and right could actually work together? I don't think so, because it happens, not all that often, but there are a variety of examples that point the way. This is something we can do. Because Americans on both sides care about the decline in civility, and they've formed dozens of organizations, at the national level, such as this one, down to many local organizations, such as To The Village Square in Tallahassee, Florida, which tries to bring state leaders together to help facilitate that sort of working together human relationship that's necessary to solve Florida's problems. Americans on both sides care about global poverty and AIDS, and on so many humanitarian issues, liberals and evangelicals are actually natural allies, and at times they really have worked together to solve these problems. And most surprisingly to me, they sometimes can even see eye to eye on criminal justice. For example, the incarceration rate, the prison population in this country has quadrupled since 1980. Now this is a social disaster, and liberals are very concerned about this. The Southern Poverty Law Center is often fighting the prison-industrial complex, fighting to prevent a system that's just sucking in more and more poor young men. But are conservatives happy about this? Well, Grover Norquist isn't, because this system costs an unbelievable amount of money. And so, because the prison-industrial complex is bankrupting our states and corroding our souls, groups of fiscal conservatives and Christian conservatives have come together to form a group called Right on Crime. And at times they have worked with the Southern Poverty Law Center to oppose the building of new prisons and to work for reforms that will make the justice system more efficient and more humane.
Na most, naiv vagyok? Naiv azt gondolni, hogy az emberek le tudják tenni a kardjaikat és bal- és jobboldal valójában együtt tudna dolgozni? Én nem hiszem, mert ez történik, ugyan elég ritkán, de vannak különböző példák, amik e felé mutatnak. Ez egy olyan dolog, amit megtehetünk. Mivel az amerikaiak mind a két oldalon törődnek az udvariasság csökkenésével, és több tucat szervezetet hoztak létre, nemzeti szinten, mint ez, egészen helyi szervezetekig, mint a Falu Főtere a floridai Tallahassee-ben, amely össze próbálja hozni az állami vezetőket, hogy elősegítse az emberi kapcsolatok megteremtését, amik szükségesek Florida problémáinak megoldásában. Az amerikaiak mind a két oldalon törődnek a világméretű szegénységgel és az AIDS-szel, valamint oly sok humanitárius problémával, liberálisok és evangelisták igazából természetes szövetségesek, és időnként tényleg együtt dolgoztak, hogy megoldják ezeket a problémákat. És számomra a legmeglepőbb, hogy néha még látják is a büntető igazságszolgáltatást szemtől szembe. Például, a bebörtönzések aránya, a börtön népességszáma ebben az országban megnégyszereződött 1980 óta. Na most, ez egy társadalmi probléma, és a liberálisok nagyon is aggódnak emiatt. A Déli Szegénység Jogi Központja gyakran harcol a bebörtönzés iparosodott komplexuma ellen, egy olyan rendszer ellen, amely egyre több és több szegény fiatal férfit szív be. De a konzervatívok örülnek ennek? Hát, Grover Norquist nem, hiszen ez a rendszer elképesztően sokba kerül. És mivel ez a börtönipari komplexum csődbe viszi az államunkat és szétmarja a lelkünket, fiskális konzervatív és keresztény konzervatív csoportok összejöttek, hogy megalakítsák a Jobboldal a Bűn Ellent. És olykor együtt dolgoztak a Déli Szegénység Jogi Központjával, hogy fellépjenek új börtönök építése ellen, és reformokon dolgozzanak, amelyek az igazságszolgáltatást hatékonyabbá és emberibbé teszik.
So this is possible. We can do it. Let us therefore go to battle stations, not to fight each other, but to begin deflecting these incoming asteroids. And let our first mission be to press Congress to reform itself, before it's too late for our nation.
Szóval ez lehetséges. Meg tudjuk csinálni. Így harckészültségbe kell állnunk, nem egymással harcolnunk, hogy elhárítsuk ezeket az aszteroidákat. És az első küldetésünk a Kongresszus kényszerítése lesz, hogy megújítsa magát, mielőtt túl késő lesz a nemzetünknek.
Thank you. (Applause)
Köszönöm. (Taps)