We always hear that texting is a scourge. The idea is that texting spells the decline and fall of any kind of serious literacy, or at least writing ability, among young people in the United States and now the whole world today. The fact of the matter is that it just isn't true, and it's easy to think that it is true, but in order to see it in another way, in order to see that actually texting is a miraculous thing, not just energetic, but a miraculous thing, a kind of emergent complexity that we're seeing happening right now, we have to pull the camera back for a bit and look at what language really is, in which case, one thing that we see is that texting is not writing at all. What do I mean by that?
Mindig azt halljuk, hogy az sms egy csapás. Azt gondoljuk, hogy az sms-ezés az olvasó-, de legalábbis az íráskészség hanyatlásához vezet az amerikai fiatalok körében, és ma már az egész világon. Valójában ez egyszerűen nem igaz, és könnyű ezt elhinni, de ahhoz, hogy másképp lássuk, hogy lássuk, hogy az sms-ezés valójában egy csodálatos dolog, nem csak lendületes, de csodálatos dolog, egyfajta megjelenő komplexitás, ami a szemünk előtt történik, vissza kell egy kicsit húznunk a fókuszt és megnéznünk, hogy valójában mi a nyelv, és ebben az esetben az egyik dolog amit látunk, hogy az sms-ezés egyáltalán nem írás. Mit értek ezalatt?
Basically, if we think about language, language has existed for perhaps 150,000 years, at least 80,000 years, and what it arose as is speech. People talked. That's what we're probably genetically specified for. That's how we use language most. Writing is something that came along much later, and as we saw in the last talk, there's a little bit of controversy as to exactly when that happened, but according to traditional estimates, if humanity had existed for 24 hours, then writing only came along at about 11:07 p.m. That's how much of a latterly thing writing is. So first there's speech, and then writing comes along as a kind of artifice.
Ha a nyelvre gondolunk, a beszélt nyelv kb. 150.000 éve létezik, legalább 80.000 éve, és ami megjelent az a beszéd volt. Az emberek beszéltek. Valószínűleg genetikailag erre vagyunk programozva. Így használjuk legtöbbet a nyelvet. Az írás sokkal később jelent meg, ahogy hallottuk az előző előadásban, egy kis vita övezi, hogy pontosan mikor történt, de a hagyományos becslések szerint, ha az emberiség 24 órája létezik, akkor az írás kb. 23:07-kor jelent meg. Ennyire késői dolog. Szóval először volt a beszéd, aztán megjelent az írás, mint egyfajta művi jelenség.
Now don't get me wrong, writing has certain advantages. When you write, because it's a conscious process, because you can look backwards, you can do things with language that are much less likely if you're just talking. For example, imagine a passage from Edward Gibbon's "The Decline and Fall of the Roman Empire:"
Ne értsenek félre, az írásnak megvannak a maga előnyei. Amikor írunk, mert egy tudatos folyamat, mert vissza tudunk tekinteni, olyan dolgokat tudunk tenni a nyelvvel, amik kevésbé lehetségesek, ha csak beszélünk. Pl. vegyük ezt a részletet Edward Gibbon "A római birodalom hanyatlása és bukása" c. művéből:
"The whole engagement lasted above twelve hours, till the graduate retreat of the Persians was changed into a disorderly flight, of which the shameful example was given by the principal leaders and the Surenas himself."
"Az egész ütközet közel 12 óráig tartott, mígnem a folyamatos perzsa visszavonulás egy rendezetlen menekülésbe csapott át, amelynek szégyenletes példájául a fővezérek és maga Surenas szolgált."
That's beautiful, but let's face it, nobody talks that way. Or at least, they shouldn't if they're interested in reproducing. That -- (Laughter) is not the way any human being speaks casually.
Ez nagyon szép, de valljuk be, senki nem beszél így. Legalábbis senkinek nem lenne szabad, ha érdekli őket a fajfenntartás. Ez -- (Nevetés) nem az, ahogy az emberek normálisan beszélnek.
Casual speech is something quite different. Linguists have actually shown that when we're speaking casually in an unmonitored way, we tend to speak in word packets of maybe seven to 10 words. You'll notice this if you ever have occasion to record yourself or a group of people talking. That's what speech is like. Speech is much looser. It's much more telegraphic. It's much less reflective -- very different from writing. So we naturally tend to think, because we see language written so often, that that's what language is, but actually what language is, is speech. They are two things.
A hétköznapi beszéd egészen más. A nyelvészek kimutatták, hogy amikor normálisan beszélünk, odafigyelés nélkül, általában 7-10 szavas szó csomagokban beszélünk. Észre fogják venni, ha felveszik magukat, vagy egy csoport beszélgető embert. Ilyen a beszéd. A beszéd sokkal lazább. Sokkal táviratibb. Kevésbé visszautaló -- nagyon különbözik az írástól. Teljes természetességgel gondoljuk azt, mert olyan gyakran látjuk a nyelvet leírva, hogy ez a nyelv, de valójában a nyelv a beszéd. Két különböző dolog.
Now of course, as history has gone by, it's been natural for there to be a certain amount of bleed between speech and writing. So, for example, in a distant era now, it was common when one gave a speech to basically talk like writing. So I mean the kind of speech that you see someone giving in an old movie where they clear their throat, and they go, "Ahem, ladies and gentlemen," and then they speak in a certain way which has nothing to do with casual speech. It's formal. It uses long sentences like this Gibbon one. It's basically talking like you write, and so, for example, we're thinking so much these days about Lincoln because of the movie. The Gettysburg Address was not the main meal of that event. For two hours before that, Edward Everett spoke on a topic that, frankly, cannot engage us today and barely did then. The point of it was to listen to him speaking like writing. Ordinary people stood and listened to that for two hours. It was perfectly natural. That's what people did then, speaking like writing.
Persze a történelem során volt némi összemosódás a beszéd és az írás között. Pl. egy régmúlt korban szokás volt, amikor valaki beszédet tartott, hogy úgy beszéljen, mintha írna. Az olyan beszédre gondolok, amit a régi filmekben lehet látni, megköszörüli a torkát: "Khm, hölgyeim és uraim", és aztán beszél, olyan módon, aminek semmi köze a hétköznapi beszédhez. Kötött. Hosszú mondatokat használ, mint a Gibbon részlet. Úgy beszél, ahogy ír, pl. nagyon sokat gondolunk Lincolnra manapság a film miatt. A gettysburgi beszéd nem volt a fő fogás az eseményen. Azt megelőzően két óráig Edward Everett beszélt egy témáról, ami őszintén szólva nem tud minket lekötni ma, de már akkor se nagyon. A lényeg az volt, hogy meghallgassák, ahogy úgy beszél, mintha írna. A hétköznapi emberek két órán át álltak és hallgatták. Teljesen természetes volt. Akkoriban ezt csinálták az emberek, írásban beszéltek.
Well, if you can speak like writing, then logically it follows that you might want to also sometimes write like you speak. The problem was just that in the material, mechanical sense, that was harder back in the day for the simple reason that materials don't lend themselves to it. It's almost impossible to do that with your hand except in shorthand, and then communication is limited. On a manual typewriter it was very difficult, and even when we had electric typewriters, or then computer keyboards, the fact is that even if you can type easily enough to keep up with the pace of speech, more or less, you have to have somebody who can receive your message quickly.
Ha tudunk úgy beszélni, mintha írnánk, akkor logikus, hogy néha szeretnénk úgy írni, ahogy beszélünk. A probléma az, hogy a gyakorlatban ez sokkal nehezebb volt régen, azon egyszerű okból, hogy az eszközök nem adták magukat. Majdnem lehetetlen ezt kézzel csinálni, hacsak nem gyorsírásban, de akkor limitált a kommunikáció. Nagyon nehéz volt a manuális írógépen, és még az elektromos írógépen is, vagy számítógép billentyűzeten, de még ha valaki tud is elég gyorsan gépelni, hogy többé kevésbé lépést tartson a beszéd sebességével, kell valaki, aki gyorsan meg tudja kapni az üzenetet.
Once you have things in your pocket that can receive that message, then you have the conditions that allow that we can write like we speak. And that's where texting comes in. And so, texting is very loose in its structure. No one thinks about capital letters or punctuation when one texts, but then again, do you think about those things when you talk? No, and so therefore why would you when you were texting?
Ha egyszer vannak kütyük a zsebünkben, amik megkapják az üzenetet, akkor megvannak a körülmények, amelyek lehetővé teszik, hogy úgy írjunk, ahogy beszélünk. És itt jön képbe az sms. Az sms nagyon laza szerkezetű. Senki sem gondol nagybetűkre vagy írásjelekre, amikor sms-t ír, de ezekre ugye beszéd közben sem gondolunk. Nem, tehát miért gondolnánk rá sms írás közben.
What texting is, despite the fact that it involves the brute mechanics of something that we call writing, is fingered speech. That's what texting is. Now we can write the way we talk. And it's a very interesting thing, but nevertheless easy to think that still it represents some sort of decline. We see this general bagginess of the structure, the lack of concern with rules and the way that we're used to learning on the blackboard, and so we think that something has gone wrong. It's a very natural sense.
Az sms, annak ellenére, hogy ugyanazokat a mechanizmusokat használja, mint az, amit mi írásnak nevezünk, valójában bepötyögött beszéd. Ez az sms. Most már tudunk úgy írni, ahogy beszélünk. És ez egy érdekes dolog, de ennek ellenére könnyű azt gondolni, hogy egyfajta hanyatlást jelent. Látjuk a struktúra lazaságát, a szabályok elhanyagolását, amiket az iskolában tanultunk, és azt gondoljuk, hogy valami elromlott. Ez egy nagyon természetes érzés.
But the fact of the matter is that what is going on is a kind of emergent complexity. That's what we're seeing in this fingered speech. And in order to understand it, what we want to see is the way, in this new kind of language, there is new structure coming up.
De valójában amit itt látunk az egyfajta megjelenő komplexitás. Ezt látjuk a bepötyögött beszédben. És ahhoz, hogy ezt megértsük, azt kell megértenünk, ahogyan kialakul a rendszer ebben az újfajta nyelvben.
And so, for example, there is in texting a convention, which is LOL. Now LOL, we generally think of as meaning "laughing out loud." And of course, theoretically, it does, and if you look at older texts, then people used it to actually indicate laughing out loud. But if you text now, or if you are someone who is aware of the substrate of texting the way it's become, you'll notice that LOL does not mean laughing out loud anymore. It's evolved into something that is much subtler.
Pl. van egy sms hagyomány, a LOL. A LOL-ról általában azt gondoljuk, azt jelenti: "Hangosan felnevettem." És természetesen, elméletileg ezt is jelenti, és ha megnézünk régebbi üzeneteket, az emberek arra használták, hogy jelezzék, hangosan felnevettek. De ha valaki most ír üzenetet, vagy tisztában van az sms mai formájával, az észreveszi, hogy a LOL már nem jelenti azt, hogy hangosan felnevettem. Valami sokkal finomabbá változott.
This is an actual text that was done by a non-male person of about 20 years old not too long ago.
Ez egy igazi üzenet, amit egy 20 év körüli nem-férfi személy írt nem rég.
"I love the font you're using, btw."
"Nagyon tetszik a betűtípus amit használsz, btw."
Julie: "lol thanks gmail is being slow right now"
Julie: "lol köszi a gmail lassú most"
Now if you think about it, that's not funny. No one's laughing. (Laughter) And yet, there it is, so you assume there's been some kind of hiccup.
Ha belegondolunk, ez nem vicces. Senki sem nevet. (Nevetés) Mégis ott van, ezért feltételezzük, hogy valami bibi történt.
Then Susan says "lol, I know," again more guffawing than we're used to when you're talking about these inconveniences.
Aztán Susan azt mondja "lol, tudom," még több hahotázás, mint amihez hozzá vagyunk szokva, mikor ilyen kellemetlenségekről beszélünk.
So Julie says, "I just sent you an email."
Aztán Julie azt mondja "Küldtem neked egy emailt."
Susan: "lol, I see it."
Susan: "lol, látom."
Very funny people, if that's what LOL means.
Nagyon vicces emberek, ha a LOL ezt jelenti.
This Julie says, "So what's up?"
Aztán Julie azt mondja "Szóval mi újság?"
Susan: "lol, I have to write a 10 page paper."
Susan: "lol, írnom kell egy 10 oldalas dolgozatot."
She's not amused. Let's think about it. LOL is being used in a very particular way. It's a marker of empathy. It's a marker of accommodation. We linguists call things like that pragmatic particles. Any spoken language that's used by real people has them. If you happen to speak Japanese, think about that little word "ne" that you use at the end of a lot of sentences. If you listen to the way black youth today speak, think about the use of the word "yo." Whole dissertations could be written about it, and probably are being written about it. A pragmatic particle, that's what LOL has gradually become. It's a way of using the language between actual people.
Nincs vicces kedvében. Gondolkodjunk ezen. A LOL-t itt egy bizonyos módon használják. Az empátia jelzése. Az elfogadás jelzése. Mi, nyelvészek ezt pragmatikai partikulának hívjuk. Minden beszélt nyelvben, amit igazi emberek használnak, megtalálható. Ha beszélnek japánul, gondoljanak a kis "ne" szócskára, amit sok mondat végén használnak. Ha odafigyelnek, hogyan beszélnek ma a fekete fiatalok, gondoljanak a "yo" szó használatára. Egész disszertációkat lehetne róla írni, és valószínűleg írnak is. Pragmatikai partikula, fokozatosan ezzé vált a LOL. Így használják a nyelvet a valódi emberek.
Another example is "slash." Now, we can use slash in the way that we're used to, along the lines of, "We're going to have a party-slash-networking session." That's kind of like what we're at. Slash is used in a very different way in texting among young people today. It's used to change the scene.
Egy másik példa a per jel. Használhatjuk úgy, ahogy megszoktuk, valahogy így: "Tartunk egy buli/kapcsolatépítő estét." Valahol itt tartunk. De a per jelet egészen máshogy használják ma az üzenetekben a fiatalok. Arra használják, hogy témát váltsanak.
So for example, this Sally person says, "So I need to find people to chill with" and Jake says, "Haha" -- you could write a dissertation about "Haha" too, but we don't have time for that — "Haha so you're going by yourself? Why?"
Pl. Sally azt mondja: "Találnom kell embereket lazulni." mire Jake: "Haha" -- a "Haha"-ról is lehetne disszertációt írni, de erre nincs időnk -- "Haha, egyedül mész? Miért?"
Sally: "For this summer program at NYU."
Sally: "A nyári programra az NYU-n."
Jake: "Haha. Slash I'm watching this video with suns players trying to shoot with one eye."
Jake: "Haha. / Egy videót nézek, suns játékosok próbálnak kosárra dobni egy szemmel."
The slash is interesting. I don't really even know what Jake is talking about after that, but you notice that he's changing the topic. Now that seems kind of mundane, but think about how in real life, if we're having a conversation and we want to change the topic, there are ways of doing it gracefully. You don't just zip right into it. You'll pat your thighs and look wistfully off into the distance, or you'll say something like, "Hmm, makes you think --" when it really didn't, but what you're really -- (Laughter) — what you're really trying to do is change the topic. You can't do that while you're texting, and so ways are developing of doing it within this medium. All spoken languages have what a linguist calls a new information marker -- or two, or three. Texting has developed one from this slash.
A per jel érdekes. Nem is értem, miről beszél Jake azután, de látják, megváltoztatta a témát. Ez elég jelentéktelennek tűnik, de gondoljanak a valódi életre, ha beszélgetünk, és meg akarjuk változtatni a témát, ezt meg tudjuk tenni elegánsan. Nem vágunk csak úgy bele. A combunkra ütünk és elnézünk a távolba, vagy valami olyasmit mondunk, hogy: "Hmm, érdekes." miközben egyáltalán nem érdekes, amit valójában akarunk -- (Nevetés) -- amit valójában akarunk, az megváltoztatni a témát. Ezt nem lehet megcsinálni sms-ben, ezért kialakulóban vannak módszerek ebben a médiumban. Minden beszélt nyelvben vannak dolgok, amiket a nyelvészek "új információ jelölőnek" hívnak -- vagy kettő, vagy három. Az sms kifejlesztett egyet a per jelből.
So we have a whole battery of new constructions that are developing, and yet it's easy to think, well, something is still wrong. There's a lack of structure of some sort. It's not as sophisticated as the language of The Wall Street Journal. Well, the fact of the matter is, look at this person in 1956, and this is when texting doesn't exist, "I Love Lucy" is still on the air.
Új szerkezetek egész tárháza van kialakulóban, és mégis könnyű azt gondolni, hogy valami rosszul működik. Hiányzik valamilyen rendszer. Nem olyan kifinomult, mint a The Wall Street Journal nyelvezete. Nos, valójában nézzék meg ezt a személyt 1956-ban, amikor még nem létezett az sms, és még nem volt minden nap adás a TV-ben.
"Many do not know the alphabet or multiplication table, cannot write grammatically -- "
"Sokan nem ismerik az ABC-t vagy a szorzótáblát, nem tudnak helyesen írni -- "
We've heard that sort of thing before, not just in 1956. 1917, Connecticut schoolteacher. 1917. This is the time when we all assume that everything somehow in terms of writing was perfect because the people on "Downton Abbey" are articulate, or something like that.
Hallottunk már ilyet korábban, nem csak 1956-ban. 1917, egy connecticuti tanár. 1917. Erről az időről gondoljuk azt, hogy az írás tekintetében minden tökéletes volt, mert a szereplők a Downton Abbey-ben nagyon választékosan beszélnek, vagy valami hasonló.
So, "From every college in the country goes up the cry, 'Our freshmen can't spell, can't punctuate.'"
"Minden egyetemről az ország minden részében hallani, a gólyák nem tudnak betűzni, nem ismerik az írásjeleket."
And so on. You can go even further back than this. It's the President of Harvard. It's 1871. There's no electricity. People have three names.
És így tovább. Visszább is mehetünk az időben. Ez a Harvard igazgatója 1871-ben. Nincs áram. Az embereknek három neve van.
"Bad spelling, incorrectness as well as inelegance of expression in writing."
"Rossz helyesírás, hibák társulnak a fogalmazás pongyolaságával."
And he's talking about people who are otherwise well prepared for college studies.
És olyan emberekről beszél, akik egyébként jól felkészültek az egyetemi tanulmányokra.
You can go even further back. 1841, some long-lost superintendent of schools is upset because of what he has for a long time "noted with regret the almost entire neglect of the original" blah blah blah blah blah.
Még messzebbre visszamehetünk az időben. 1841, egy rég elveszett iskolaigazgató zaklatott, mert már régóta "szomorúan kell felhívnom a figyelmet a teljes elhanyagolására az eredeti" bla bla bla.
Or you can go all the way back to 63 A.D. -- (Laughter) -- and there's this poor man who doesn't like the way people are speaking Latin. As it happens, he was writing about what had become French. And so, there are always — (Laughter) (Applause) — there are always people worrying about these things and the planet somehow seems to keep spinning.
Visszamehetünk egészen i.e. 63-ig, -- (Nevetés) -- itt van ez a szegény ember, akinek nem tetszik, ahogy az emberek latinul beszélnek. Valójában arról írt, ami később a francia nyelv lett. Tehát mindig vannak -- (Nevetés) (Taps) -- mindig vannak emberek, akik ezek miatt a dolgok miatt aggódnak, és a Föld valahogy mégis tovább forog.
And so, the way I'm thinking of texting these days is that what we're seeing is a whole new way of writing that young people are developing, which they're using alongside their ordinary writing skills, and that means that they're able to do two things. Increasing evidence is that being bilingual is cognitively beneficial. That's also true of being bidialectal. That's certainly true of being bidialectal in terms of your writing. And so texting actually is evidence of a balancing act that young people are using today, not consciously, of course, but it's an expansion of their linguistic repertoire. It's very simple. If somebody from 1973 looked at what was on a dormitory message board in 1993, the slang would have changed a little bit since the era of "Love Story," but they would understand what was on that message board. Take that person from 1993 -- not that long ago, this is "Bill and Ted's Excellent Adventure" -- those people. Take those people and they read a very typical text written by a 20-year-old today. Often they would have no idea what half of it meant because a whole new language has developed among our young people doing something as mundane as what it looks like to us when they're batting around on their little devices.
Én úgy gondolok az sms-ezésre manapság, hogy amt látunk az egy teljesen új írásmód, amit a fiatalok fejlesztenek ki, amit a megszokott írásmódjuk mellett használnak, ami azt jelenti, hogy képesek két dolgot csinálni. Egyre nő a bizonyíték, hogy a kétnyelvűségnek jótékony kognitív hatásai vannak. Ez a két-dialektusúságra is igaz. És biztos igaz a két-dialektusúságra írásban. Az sms-ezés valójában bizonyíték az egyensúlyozásra, amire a fiatalok ma képesek, nem tudatosan, természetesen, de ez egy kiszélesítése a nyelvi repertoárjuknak. Nagyon egyszerű. Ha valaki 1973-ból megnézné, mi volt egy koleszos üzenőfalon 1993-ban, a szleng kicsit változott volna a "Love Story" kora óta, de megértenék, hogy mi volt azon az üzenőfalon. Vegyünk egy személyt 1993-ból -- ami nem volt olyan régen, ez "Bill és Ted zseniális kalandja" -- azok az emberek. Vegyük ezeket az embereket, és elolvasnak egy tipikus sms-t, amit egy mai húszéves írt. Gyakran a felét sem értenék, mert egy teljesen új nyelv fejlődött ki a fiataljaink körében, miközben valami olyan hétköznapi dolgot csinálnak, ami nekünk úgy tűnik, hogy játszadoznak a kis szerkentyűikkel.
So in closing, if I could go into the future, if I could go into 2033, the first thing I would ask is whether David Simon had done a sequel to "The Wire." I would want to know. And — I really would ask that — and then I'd want to know actually what was going on on "Downton Abbey." That'd be the second thing. And then the third thing would be, please show me a sheaf of texts written by 16-year-old girls, because I would want to know where this language had developed since our times, and ideally I would then send them back to you and me now so we could examine this linguistic miracle happening right under our noses. Thank you very much.
Befejezésként, ha a jövőbe utazhatnék, ha 2033-ba utazhatnék, az első dolog, amit megkérdeznék, hogy David Simon csinált-e folytatást "A Drót"-nak. Tudni szeretném. És -- tényleg megkérdezném -- aztán meg akarnám tudni, hogy mi folyik éppen a "Downton Abbey"-ben. Ez lenne a második dolog. És a harmadik dolog az lenne, hogy mutassanak nekem egy rakás sms-t, amit 16 éves lányok írtak, mert tudni szeretném, hogy hová fejlődött ez a nyelv a mi időnk óta, és ha lehet visszaküldeném önöknek és nekem ide, hogy megvizsgálhassuk ezt a nyelvészeti csodát, ami a szemünk előtt történik. Nagyon köszönöm.
(Applause) Thank you. (Applause)
(Taps) Köszönöm. (Taps)