I just want to share with you what I have been experiencing over the last five years in having the great privilege of traveling to many of the poorest countries in the world.
Szeretném megosztani veletek azokat a tapasztalataimat, melyeket az utóbbi öt évben szereztem a világ legszegényebb országaiban tett utazásaim során.
This scene is one I see all the time everywhere, and these young children are looking at a smartphone, and the smartphone is having a huge impact in even the poorest countries. I said to my team, you know, what I see is a rise in aspirations all over the world. In fact, it seems to me that there's a convergence of aspirations. And I asked a team of economists to actually look into this. Is this true? Are aspirations converging all around the world? So they looked at things like Gallup polls about satisfaction in life and what they learned was that if you have access to the internet, your satisfaction goes up. But another thing happens that's very important: your reference income, the income to which you compare your own, also goes up. Now, if the reference income of a nation, for example, goes up 10 percent by comparing themselves to the outside, then on average, people's own incomes have to go up at least five percent to maintain the same level of satisfaction. But when you get down into the lower percentiles of income, your income has to go up much more if the reference income goes up 10 percent, something like 20 percent. And so with this rise of aspirations, the fundamental question is: Are we going to have a situation where aspirations are linked to opportunity and you get dynamism and economic growth, like that which happened in the country I was born in, in Korea? Or are aspirations going to meet frustration?
Ezt a jelenetet bárhol megpillanthatjuk a világban: Gyerekek okostelefonokat nyomkodnak. Az okostelefonoknak még a legszegényebb országokban is nagy hatásuk van. Mondtam a csapatomnak: Azt látom, hogy globálisan egyre többre vágynak az emberek. Egyre inkább mind ugyanarra vágyakozunk. Megkértem egy csoport közgazdászt, hogy vizsgálják ezt meg. Igaz ez? Az emberi vágyak egy irányba tartanak világszerte? Ezért megvizsgáltak különböző mutatókat, mint a Gallup közvéleménykutatásokat, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel. Rájöttek, hogy az internet-hozzáféréssel az elégedettség is növekszik. Ami viszont még szerepet játszik, az a referenciajövedelem – melyhez a sajátunkat viszonyítjuk – amely szintén növekszik. Ha például egy nemzet referenciajövedelme 10%-kal növekszik más országokhoz képest, az emberek saját jövedelmének átlagosan 5%-kal kell növekednie, hogy ugyanaz az elégedettségi szint fennmaradjon. Azonban az alacsony jövedelműek esetén a saját jövedelemnek akár 20%-kal kell növekednie 10%-os referenciajövedelem-növekedés esetén. A vágyak növekedésével az alapvető kérdés az, hogy olyan helyzetet teremtünk, ahol a vágyakozás lehetőségeket teremt, dinamizmussal és gazdasági növekedéssel jár. Mint például szülőhazámban, Koreában? Vagy csalódottsághoz fog vezeti?
This is a real concern, because between 2012 and 2015, terrorism incidents increased by 74 percent. The number of deaths from terrorism went up 150 percent. Right now, two billion people live in conditions of fragility, conflict, violence, and by 2030, more than 60 percent of the world's poor will live in these situations of fragility, conflict and violence. And so what do we do about meeting these aspirations? Are there new ways of thinking about how we can rise to meet these aspirations? Because if we don't, I'm extremely worried. Aspirations are rising as never before because of access to the internet. Everyone knows how everyone else lives. Has our ability to meet those aspirations risen as well?
Ez valódi probléma, mert 2012 és 2015 között a terrortámadások 74%-kal növekedtek. Az ebből következő halálesetek is 150%-kal növekedtek. Jelenleg 2 milliárd ember él erőszakos és veszélyes körülmények között. 2030-ra a világ legszegényebbjeinek több mint 60%-a fog erőszakos és veszélyes körülmények között élni. Mit teszünk, hogy kielégítsük ezeket az igényeket? Vannak új módszerek, melyekkel ez lehetséges? Ha nincs, nagyon aggódom. Az igények soha nem látott módon növekednek az internet-hozzáférés miatt. Mindenki tudja, hogy él a másik. Vannak már olyan képességeink, amivel szembe tudunk nézni velük?
And just to get at the details of this, I want to share with you my own personal story. This is not my mother, but during the Korean War, my mother literally took her own sister, her younger sister, on her back, and walked at least part of the way to escape Seoul during the Korean War. Now, through a series of miracles, my mother and father both got scholarships to go to New York City. They actually met in New York City and got married in New York City. My father, too, was a refugee. At the age of 19, he left his family in the northern part of the country, escaped through the border and never saw his family again. Now, when they were married and living in New York, my father was a waiter at Patricia Murphy's restaurant. Their aspirations went up. They understood what it was like to live in a place like New York City in the 1950s.
Hogy meglássátok a részleteket, szeretnék egy személyes történetet megosztani. Ő nem az anyám, de a koreai háború alatt édesanyám saját hátára vette a kishúgát, gyalog menekült el Szöulból a háború alatt. Csodával határos módon édesanyám és édesapám eljutottak ösztöndíjjal New Yorkba, ahol megismerkedtek és összeházasodtak. Édesapám is menekült volt. 19 évesen hátrahagyta az ország északi részén élő családját, átszökött a határon és sosem találkozott velük újra. Mialatt szüleim New Yorkban laktak, édesapám pincérként dolgozott a Patricia Murphy's-nél. A vágyaik megnövekedtek. Megértették, milyen New York-ban élni az 1950-es években.
Well, my brother was born and they came back to Korea, and we had what I remember as kind of an idyllic life, but what was happening in Korea at that time was the country was one of the poorest in the world and there was political upheaval. There were demonstrations just down the street from our house all the time, students protesting against the military government. And at the time, the aspirations of the World Bank Group, the organization I lead now, were extremely low for Korea. Their idea was that Korea would find it difficult without foreign aid to provide its people with more than the bare necessities of life. So the situation is Korea is in a tough position, my parents have seen what life is like in the United States. They got married there. My brother was born there. And they felt that in order to give us an opportunity to reach their aspirations for us, we had to go and come back to the United States.
Mikor a testvérem megszületett, visszaköltöztek Koreába. Amennyire emlékszem, idilli életünk volt. De az akkori Korea a világ egyik legszegényebb országa volt, tele politikai felfordulással. Folyamatosan tüntetések voltak a házunk közelében. Diákok tüntettek a katonai kormányzat ellen. Akkoriban a Világbank koreai tevékenysége – amit ma én vezetek –, rendkívül kis mértékű volt. Úgy hitték, külföldi segélyek nélkül Korea nem képes ellátni lakosságát alapvető javakkal sem. A koreai helyzet rendkívül nehéz volt. Szüleim látták, milyen az élet az Egyesült Államokban. Ott házasodtak össze, testvérem is ott született. Úgy érezték, ahhoz, hogy esélyt adjanak nekünk, vágyaink beteljesülésére, vissza kell jönnünk az Egyesült Államokba.
Now, we came back. First we went to Dallas. My father did his dental degree all over again. And then we ended up moving to Iowa, of all places. We grew up in Iowa. And in Iowa, we went through the whole course. I went to high school, I went to college. And then one day, something that I'll never forget, my father picked me up after my sophomore year in college, and he was driving me home, and he said, "Jim, what are your aspirations? What do you want to study? What do you want to do?" And I said, "Dad," -- My mother actually was a philosopher, and had filled us with ideas about protest and social justice, and I said, "Dad, I'm going to study political science and philosophy, and I'm going to become part of a political movement." My father, the Korean dentist, slowly pulled the car over to the side of the road --
Így hát visszajöttünk. Először Dallasba költöztünk. Apám ott szerezte meg ismét fogorvosi végzettségét. Legvégül Iowában kötöttünk ki. Ott nőttem fel. Ott kezdődött az életem. Ott jártam középiskolába, majd főiskolára. Egy napon, amit sosem fogok elfelejteni, apám eljött értem másodikos főiskolás koromban, hazavitt kocsival, és azt kérdezte: "Jim, mik a vágyaid? Mit akarsz tanulni? Mit akarsz csinálni?" Én azt feleltem, "Apa" – Anyám filozófus volt, és teletömte a fejünket, társadalmi igazságosságról szóló ötleteivel. Azt mondtam, "Apa, politikatudományokat és filozófiát akarok tanulni, és egy politikai mozgalom tagja leszek." Apám, a koreai fogorvos lassan lehúzódott az útról.
(Laughter)
(Nevetés)
He looked back at me, and he said, "Jim, you finish your medical residency, you can study anything you want."
Rám nézett, és azt mondta: "Jim, ha befejezted az orvosit, annak tanulsz, aminek akarsz"
(Laughter)
(Nevetés)
Now, I've told this story to a mostly Asian audience before. Nobody laughs. They just shake their head. Of course.
Ezelőtt legtöbbször ázsiai közönségnek meséltem el ezt a történetet. Akkor senki sem nevetett. Csak rázták a fejüket. (Nevetés)
(Laughter)
(Applause)
(Taps)
So, tragically, my father died at a young age, 30 years ago at the age of 57, what happens to be how old I am right now, and when he died in the middle of my medical and graduate studies -- You see, I actually got around it by doing medicine and anthropology. I studied both of them in graduate school.
Sajnos, édesapám fiatalon halt meg, 30 évvel ezelőtt, 57 évesen, mint amennyi én vagyok jelenleg. Az orvosi tanulmányaim során halt meg. Látják, tényleg elmentem az orvosira és antropológiára is. Mindkettőt tanultam az egyetemen.
But then right about that time, I met these two people, Ophelia Dahl and Paul Farmer. And Paul and I were in the same program. We were studying medicine and at the same time getting our PhD's in anthropology. And we began to ask some pretty fundamental questions. For people who have the great privilege of studying medicine and anthropology -- I had come from parents who were refugees. Paul grew up literally in a bus in a swamp in Florida. He liked to call himself "white trash." And so we had this opportunity and we said, what is it that we need to do? Given our ridiculously elaborate educations, what is the nature of our responsibility to the world? And we decided that we needed to start an organization. It's called Partners in Health. And by the way, there's a movie made about that.
De akkortájt megismertem két embert, Ophelia Dahl-t és Paul Farmer-t. Paul és én egy csoportban voltuk. Egyszerre jártunk orvosira mindketten, és szereztük meg PhD-nket antropológiából. A legalapvetőbb kérdéseket kezdtük feltenni. Akiknek megadatott, hogy orvosnak és antropológusnak tanuljanak. Én menekültek gyermeke vagyok. Paul egy buszban nőtt fel egy floridai mocsárban. Úgy hívta magát, hogy "Fehér szemét". Adott volt a lehetőségünk, amikor is azt mondtuk: Mi az, amit csinálnunk kellene? A nevetségesen részletesen kidolgozott képzésünket tekintve, mi a felelősségünk a világ felé? Eldöntöttük, hogy szervezetet alapítunk, amit "Partners in Health"-nek hívtak. Készült róla film is.
(Applause)
(Taps)
There's a movie that was just a brilliant movie they made about it called "Bending the Arc." It launched at Sundance this past January. Jeff Skoll is here. Jeff is one of the ones who made it happen. And we began to think about what it would take for us to actually have our aspirations reach the level of some of the poorest communities in the world.
Egy nagyszerű film, aminek a címe "Bending the Arc". Idén januárban mutatták be a Sundance filmfesztiválon. Jeff Skoll is itt van. Ő tette lehetővé, hogy a film létrejöjjön. Azon kezdtünk gondolkodni, hogy törekvéseinkkel hogyan érhetnénk el a világ legszegényebb közösségeit.
This is my very first visit to Haiti in 1988, and in 1988, we elaborated a sort of mission statement, which is we are going to make a preferential option for the poor in health. Now, it took us a long time, and we were graduate students in anthropology. We were reading up one side of Marx and down the other. Habermas. Fernand Braudel. We were reading everything and we had to come to a conclusion of how are we going to structure our work? So "O for the P," we called it, a preferential option for the poor.
Ez az első Haiti látogatásomkor készült 1988-ban. Ekkor dolgoztunk ki egyfajta küldetéstudatot, hogy kedvezményes lehetőséget teremtsünk a szegényeknek az egészségügyben. Sokáig tartott, de végül végzősök lettünk antropológiából. Egyszer Marxot olvastunk, máskor Habermas-t és Fernand Braduel-t. Szinte mindent olvastunk, és döntésre kellett jutnunk, hogyan építsük fel a munkánkat? Úgy hívtuk: "O a P-nek" egy kedvezményes lehetőség a szegényeknek.
The most important thing about a preferential option for the poor is what it's not. It's not a preferential option for your own sense of heroism. It's not a preferential option for your own idea about how to lift the poor out of poverty. It's not a preferential option for your own organization. And the hardest of all, it's not a preferential option for your poor. It's a preferential option for the poor.
A legfontosabb dolog az volt benne, hogy miről nem szól. Ez nem egy különleges lehetőség a saját hősiességedre. Ez nem egy különleges lehetőség a saját ötleteidre a szegények felemeléséért. Ez nem egy különleges lehetőség saját szervezetedért. A legszigorúbb, hogy ez nem egy különleges lehetőség az anyagiakért. Ez egy kedvezményes lehetőség a szegényekért.
So what do you do? Well, Haiti, we started building -- Everyone told us, the cost-effective thing is just focus on vaccination and maybe a feeding program. But what the Haitians wanted was a hospital. They wanted schools. They wanted to provide their children with the opportunities that they'd been hearing about from others, relatives, for example, who had gone to the United States. They wanted the same kinds of opportunities as my parents did. I recognized them. And so that's what we did. We built hospitals. We provided education. And we did everything we could to try to give them opportunities.
Hát akkor mit teszel? Nos, elkezdtünk Haitin dolgozni – Mindenki azt mondta, hogy a legköltséghatékonyabb dolog lenne ellenszerekre és élelmiszerprogramra koncentrálni. De a Haitiaiak kórházat akartak. Iskolákat akartak. Olyan lehetőségeket akartak adni a gyerekeiknek, amiket másoktól hallottak, pl. rokonoktól, akik az Egyesült Államokba emigráltak. Ugyanazokat a lehetőségeket akarták, mint a szüleim. Ezt felismertem. Így hát kórházakat építettünk. Oktatást szerveztünk. Mindent megtettünk, hogy megadjuk nekik ezeket a lehetőségeket.
Now, my experience really became intense at Partners in Health in this community, Carabayllo, in the northern slums of Lima, Peru. And in this community, we started out by really just going to people's homes and talking to people, and we discovered an outbreak, an epidemic of multidrug-resistant tuberculosis. This is Melquiades. Melquiades was a patient at that time, he was about 18 years old, and he had a very difficult form of drug-resistant tuberculosis. All of the gurus in the world, the global health gurus, said it is not cost-effective to treat drug-resistant tuberculosis. It's too complicated. It's too expensive. You just can't do it. It can't be done. And in addition, they were getting angry at us, because the implication was if it could be done, we would have done it. Who do you think you are? And the people that we fought with were the World Health Organization and probably the organization we fought with most was the World Bank Group.
Első mélyreható tapasztalataimat a carabayllói közösségben szereztem Lima északi nyomornegyedében, Peruban. Ebben a közösségben tényleg csak bekopogtunk az emberekhez, és beszélgettünk, és felfedeztük a multidrog-rezisztens tuberkulózis járványt. Ő itt Melquiades. Melquiades egy 18 éves páciensünk volt. A multidrog-rezisztens tuberkulózis egy igen súlyos formájában szenvedett. A világ összes guruja – a globális egészségügy guruja – azt mondta: nem költséghatékony a drogrezisztens tuberkulózis kezelése. Túl bonyolult, túl drága. Nem vagytok képesek rá, nem lehet megcsinálni. Ráadásul egyre mérgesebbek lettek ránk, mivel hallgatólagosan úgy gondolták, hogy ha meg lehetne csinálni, ők már megcsinálták volna. Mit képzeltek, kik vagytok? a WHO-val álltunk szemben, de akikkel a legtöbbet harcoltunk, az a Világbank volt.
Now, we did everything we could to convince Melquiades to take his medicines, because it's really hard, and not once during the time of treatment did Melquiades's family ever say, "Hey, you know, Melquiades is just not cost-effective. Why don't you go on and treat somebody else?"
Mindent megtettünk, amit tudtunk, hogy meggyőzzük Melquiades-t, szedje a gyógyszereit, mert ez nagyon nehéz volt, és a kezelés alatt Melquiades családja többször is mondta: "Tudják, Melquiades kezelése nem valami költséghatékony. Miért nem gyógyítanak meg valaki mást?"
(Laughter)
(Nevetés)
I hadn't seen Melquiades for about 10 years and when we had our annual meetings in Lima, Peru a couple of years ago, the filmmakers found him and here is us getting together.
Kb. tíz évig nem láttam Melquiadest, és amikor szokásos éves utunkra mentünk Limába, Peruba néhány évvel ezelőtt, a filmesek megtalálták őt, és ezek vagyunk mi ketten.
(Applause)
(Taps)
He has become a bit of a media star because he goes to the film openings, and he knows how to work an audience now.
Egyfajta hírességgé vált, mivel ő megy a filmmegnyitókra, és már tudja, hogy bánjon a közönséggel.
(Laughter)
(Nevetés)
But as soon as we won -- We did win. We won the argument. You should treat multidrug-resistant tuberculosis -- we heard the same arguments in the early 2000s about HIV. All of the leading global health people in the world said it is impossible to treat HIV in poor countries. Too expensive, too complicated, you can't do it. Compared to drug-resistant TB treatment, it's actually easier. And we were seeing patients like this. Joseph Jeune. Joseph Jeune also never mentioned that he was not cost-effective. A few months of medicines, and this is what he looked like.
Amint nyertünk – Megnyertük a vitát. Igenis, kezelni kell a multidrog-rezisztens tuberkulózist. Ugyanezeket az érveket hallhattuk 2000 körül a HIV-ről is. A világ vezető egészségügyi szakemberei mind azt mondták: lehetetlen kezelni a HIV fertőzéseket a szegény országokban, Túl drága, túl bonyolult, nem lehetséges. Az antibiotikum-rezisztens tuberkulózis kezelésével ellentétben ez sokkal könnyebb. Hozzá hasonló betegeket láttunk. Joseph Jeune. Joseph Jeune szintén hallgatott arról, hogy nem volt költséghatékony. Pár hónap kezelés után így nézett ki.
(Applause)
(Taps)
We call that the Lazarus Effect of HIV treatment. Joseline came to us looking like this. This is what she looked like a few months later.
Ezt nevezzük a HIV-kezelés Lazarus-hatásának. Joseline ilyen volt, amikor hozzánk került. Így nézett ki pár hónappal később.
(Applause)
(Taps)
Now, our argument, our battle, we thought, was with the organizations that kept saying it's not cost-effective. We were saying, no, preferential option for the poor requires us to raise our aspirations to meet those of the poor for themselves. And they said, well, that's a nice thought but it's just not cost-effective. So in the nerdy way that we have operated Partners in Health, we wrote a book against, basically, the World Bank. It says that because the World Bank has focused so much on just economic growth and said that governments have to shrink their budgets and reduce expenditures in health, education and social welfare -- we thought that was fundamentally wrong. And we argued with the World Bank. And then a crazy thing happened. President Obama nominated me to be President of the World Bank.
A vitánkról az gondoltuk, hogy azok ellen folyik, akik folyton azt mondták, nem költséghatékony. Azt mondtuk, nem, a kedvezményes lehetőség a szegényekért megköveteli erőfeszítéseink növelését, hogy a szegények várakozásainak meg tudjunk felelni. Azt mondták, szép gondolat, csak nem költséghatékony. Ezért azon a makacs módon, ahogy a Partners in Health-t működtettük, írtunk egy könyvet, lényegében a Világbank ellen. A könyv azt mondta ki, hogy a Világbank szinte csak a gazdasági növekedésre koncentrált, és azt mondta, hogy a kormányoknak csökkenteniük kell a költségvetésüket, az egészségügyi, oktatásügyi és jóléti kiadásaikat. Erről úgy gondoltuk, alapjaiban hibás. Vitatkoztunk a Világbankkal, és ekkor őrült dolog történt. Obama elnök kinevezett a Világbank elnökének.
(Applause)
(Taps)
Now, when I went to do the vetting process with President Obama's team, they had a copy of "Dying For Growth," and they had read every page. And I said, "OK, that's it, right? You guys are going to drop me?" He goes, "Oh, no, no, it's OK." And I was nominated, and I walked through the door of the World Bank Group in July of 2012, and that statement on the wall, "Our dream is a world free of poverty." A few months after that, we actually turned it into a goal: end extreme poverty by 2030, boost shared prosperity. That's what we do now at the World Bank Group. I feel like I have brought the preferential option for the poor to the World Bank Group.
Mikor Obama csapatának átvilágításán estem át, megláttam a "Dying for Growth" egy példányát, melyet mindannyian elolvastak. Azt mondtam: "Oké, ennyi volt, igaz? Megváltok tőlem?" Erre ők: "Dehogy, minden rendben!" Végül is jelöltek, és 2012 júliusában beléptem a Világbank ajtaján. Egy szlogen volt a falon: "Álmunk egy szegénység nélküli világ." Pár hónappal később ezt céllá tettük: Megszüntetni a mélyszegénységet 2030-ra, általános, növekvő jólétet teremteni. Most ezen dolgozunk a Világbanknál. Úgy érzem, mintha a Világbankba hoztam volna a "kedvezményes lehetőséget a szegényekért" elvet.
(Applause)
(Taps)
But this is TED, and so I want to share with you some concerns, and then make a proposal.
De ez itt a TED, és pár aggodalmam szeretném megosztani, és megoldási javaslattal szolgálni.
The Fourth Industrial Revolution, now, you guys know so much better than I do, but here's the thing that concerns me. What we hear about is job loss. You've all heard that. Our own data suggest to us that two thirds of all jobs, currently existing jobs in developing countries, will be lost because of automation. Now, you've got to make up for those jobs. Now, one of the ways to make up for those jobs is to turn community health workers into a formal labor force. That's what we want to do.
A 4. Ipari forradalom, amiről ti sokkal többet tudtok, mint én, nos, van egy dolog ami aggaszt: Sokat hallunk munkahelyek elvesztéséről. Adataink alapján a fejlődő országokban lévő munkahelyek kétharmada a gépesítés miatt meg fog szűnni. Ezért pótolni kell majd az elvesztett állásokat. Egyik módja ennek, hogy a közösségi szociális munkásokat hivatásos munkaerővé tesszük. Ezt akarjuk elérni.
(Applause)
(Taps)
We think the numbers will work out, that as health outcomes get better and as people have formal work, we're going to be able to train them with the soft-skills training that you add to it to become workers that will have a huge impact, and that may be the one area that grows the most.
Szerintünk működni fog, amint az egészségügy egyre jobb lesz, és az embereknek hivatásos munkájuk lesz, kiképezhetjük őket, olyan "soft-skill"-ekkel, melyek olyan dolgozókká teszi őket, hogy jelentős változásokat érjenek el. Ez legyen a leggyorsabban növekvő terület.
But here's the other thing that bothers me: right now it seems pretty clear to me that the jobs of the future will be more digitally demanding, and there is a crisis in childhood stunting. So these are photos from Charles Nelson, who shared these with us from Harvard Medical School. And what these photos show on the one side, on the left side, is a three-month-old who has been stunted: not adequate nutrition, not adequate stimulation. And on the other side, of course, is a normal child, and the normal child has all of these neuronal connections. Now, the neuronal connections are important, because that is the definition of human capital. Now, we know that we can reduce these rates. We can reduce these rates of childhood stunting quickly, but if we don't, India, for example, with 38 percent childhood stunting, how are they going to compete in the economy of the future if 40 percent of their future workers cannot achieve educationally and certainly we worry about achieving economically in a way that will help the country as a whole grow.
Van még valami, ami zavar: Számomra egyértelmű, hogy a jövő állásai egyre inkább számítógépes ismereteket követelnek, de itt van a gyermeki visszamaradottság válsága. Ezeket a fotókat Charles Nelson osztotta meg velünk a Harvard Orvosi karáról: A bal oldali képen látható egy visszamaradott három hónapos gyermek: nincs elegendő élelem, nincs elegendő stimuláció. A jobb oldalon egy egészséges gyermek látható. Neki mind megtalálhatóak az idegi összeköttetései. Az idegi összeköttetések fontosak, mivel ez a humán-tőke definíciója. Tudjuk, hogy a gyermeki visszamaradottság arányai gyorsan csökkenthetőek. De ha nem teszünk semmit, pl. India a 38%-os arányával hogyan fog teljesíteni gazdaságilag a jövőben, ha a jövő dolgozóinak 40%-a nem boldogul az oktatásban? Félő, hogy a gazdaságban sem fog tudni úgy, hogy a gazdaság egészét segítse.
Now, what are we going to do? 78 trillion dollars is the size of the global economy. 8.55 trillion dollars are sitting in negative interest rate bonds. That means that you give the German central bank your money and then you pay them to keep your money. That's a negative interest rate bond. 24.4 trillion dollars in very low-earning government bonds. And 8 trillion literally sitting in the hands of rich people under their very large mattresses. What we are trying to do is now use our own tools -- and just to get nerdy for a second, we're talking about first-loss risk debt instruments, we're talking about derisking, blended finance, we're talking about political risk insurance, credit enhancement -- all these things that I've now learned at the World Bank Group that rich people use every single day to make themselves richer, but we haven't used aggressively enough on behalf of the poor to bring this capital in.
Nos, mit is fogunk tenni? 78 000 milliárd dollár a világgazdaság mérete. 8 550 milliárd negatív kamatú kötvényekben van. Ami azt jelenti, hogy a Német Központi Bankba teszik a pénzüket, és utána fizetnek, hogy kezeljék azt. Ez a negatív kamatú kötvény. 24 400 milliárd alacsony kamatozású államkötvényekben van. 8 000 milliárd pedig a gazdagok kezében, akik a hatalmas matracuk alatt tartják. A saját eszközeinket fogjuk használni. Menjünk bele mélyebben egy kicsit: Legmagasabb kockázatú hiteltermékekről beszélünk. Kockázatcsökkentő, kevert finanszírozásról beszélünk. Politikai kockázatbiztosításról beszélünk. hitelminőség javulásról – A Világbanknál megtanultam, hogy a gazdagok minden napot arra használnak, hogy még gazdagabbak legyenek, de nem voltunk elég rámenősek, hogy a szegények megsegítésére vonjuk be ezt a tőkét.
(Applause)
(Taps)
So does this work? Can you actually bring private-sector players into a country and really make things work? Well, we've done it a couple of times. This is Zambia, Scaling Solar. It's a box-set solution from the World Bank where we come in and we do all the things you need to attract private-sector investors. And in this case, Zambia went from having a cost of electricity at 25 cents a kilowatt-hour, and by just doing simple things, doing the auction, changing some policies, we were able to bring the cost down. Lowest bid, 25 cents a kilowatt-hour for Zambia? The lowest bid was 4.7 cents a kilowatt-hour. It's possible.
Szóval működik? A magánszektor szereplőit tényleg be lehet vonni, és működésbe hozni a dolgokat? Nos, néhányszor már megtettük. Ez itt Zambia, Scaling Solar. Ez itt a Világbank dobozos kiszerelésű megoldása, ahol jövünk, és megteszünk mindent, hogy magánbefektetőket vonzzunk be. Ebben az esetben Zambia áramdíja a kilowattóránkénti 25 centről csak ezen egyszerű dolgok által, árverésekkel, jogszabályváltozással lejjebb tudtuk vinni az árakat. Legalacsonyabb ár, 25 cent/kWh Zambiában? A legalacsonyabb ár 4,7 cent/kWh volt. Lehetséges.
(Applause)
(Taps)
But here's my proposal for you. This is from a group called Zipline, a cool company, and they literally are rocket scientists. They figured out how to use drones in Rwanda. This is me launching a drone in Rwanda that delivers blood anywhere in the country in less than an hour. So we save lives, this program saved lives --
Íme, az én javaslatom számotokra: Ez a Zipline csoporttól van, egy menő cég, tele vezető tudósokkal. Kiötlötték, hogyan használjanak drónokat Ruandában. Ez én vagyok, amint egy drónt indítok el Ruandában, amely vért szállít bárhová az országban egy órán belül. Életeket mentünk, ez a program életeket mentett.
(Applause)
(Taps)
This program made money for Zipline and this program saved huge amounts of money for Rwanda. That's what we need, and we need that from all of you. I'm asking you, carve out a little bit of time in your brains to think about the technology that you work on, the companies that you start, the design that you do. Think a little bit and work with us to see if we can come up with these kinds of extraordinary win-win solutions.
A program bevételt hozott a Zipline-nak, és rengeteget spórolt Ruandának. Erre van szükségünk tőletek. Arra kérlek benneteket, hogy szánjatok rá egy kis időt, és gondolkozzatok el kicsit azon a technológián, vagy cégen, ötleten, amin dolgoztok! Gondolkodjatok, és dolgozzatok velünk, hogy megnézzük, elő tudunk-e jönni
I'm going to leave you with one final story.
rendkívüli, mindenkinek előnyös helyzetekkel!
I was in Tanzania, and I was in a classroom. This is me with a classroom of 11-year-olds. And I asked them, as I always do, "What do you want to be when you grow up?" Two raised their hands and said, "I want to be President of the World Bank."
Végezetül egy történetet szeretnék elmesélni: Egy tanzániai osztályteremben voltam. Ez én vagyok egy osztályteremnyi 11 évessel. Mint mindig, megkérdeztem őket: "Kik szeretnétek lenni, ha felnőtök?" Ketten felemelték a kezüket, és azt mondták: "A Világban elnöke akarok lenni."
(Laughter)
(Nevetés)
And just like you, my own team and their teachers laughed. But then I stopped them. I said, "Look, I want to tell you a story. When I was born in South Korea, this is what it looked like. This is where I came from. And when I was three years old, in preschool, I don't think that George David Woods, the President of the World Bank, if he had visited Korea on that day and come to my classroom, that he would have thought that the future President of the World Bank was sitting in that classroom. Don't let anyone ever tell you that you cannot be President of the World Bank."
Ahogy ti is, a saját csapatom és a tanárok is nevettek. De akkor leállítottam őket. Azt mondtam: "El szeretnék mesélni egy történetet!" Dél-Korea így nézett ki, mikor megszülettem. Innen származom. Amikor három éves voltam, az óvodában nem hiszem, ha George David Woods, a Világbank akkori elnöke ott meglátogatott volna, arra gondoljon, hogy a Világbank jövőbeni elnöke itt ül az osztályban. Soha ne hagyd, hogy valaki azt mondja, nem lehetsz a Világbank elnöke.
Now -- thank you.
Nos – Köszönöm szépen.
(Applause)
(Taps)
Let me leave you with one thought. I came from a country that was the poorest in the world. I'm President of the World Bank. I cannot and I will not pull up the ladder behind me. This is urgent. Aspirations are going up. Everywhere aspirations are going up. You folks in this room, work with us. We know that we can find those Zipline-type solutions and help the poor leapfrog into a better world, but it won't happen until we work together. The future "you" -- and especially for your children -- the future you will depend on how much care and compassion we bring to ensuring that the future "us" provides equality of opportunity for every child in the world.
Hadd osszak meg veletek még egy gondolatot. Egy olyan országból származom, ami egykor a legszegényebb volt. Én vagyok a Világbank elnöke. Nem fogom felhúzni magam után a létrát. Ez sürgős. Az igények egyre nőnek. Az igények mindenhol egyre nőnek. Ti itt a teremben, dolgozzatok velünk. Képesek vagyunk Zipline-típusú megoldásokat találni, és segíthetünk a szegényeknek egy jobb világba lépni, de mindaddig nem lesz belőle semmi, amíg össze nem fogunk. A jövőbeni éned, különösen a gyerekeidért, attól függ majd, hogy mennyi törődést és együttérzést tanúsítunk azért, hogy a jövőbeni "mi" egyenlő esélyeket teremtsen a világ minden gyermeke számára.
Thank you very much.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Thank you. Thank you. Thank you.
Köszönöm, köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Chris Anderson: You'd almost think people are surprised to hear a talk like this from the President of the World Bank. It's kind of cool. I'd encourage you to even be a little more specific on your proposal. There's many investors, entrepreneurs in this room. How will you partner with them? What's your proposal?
Chris Anderson: Azt gondolnánk, hogy az emberek meglepődnek, ha a Világbank elnökétől hallanak egy ilyen beszédet. Nagyon érdekes volt. Azt javaslom, légy egy kicsit pontosabb a javaslataidat illetően. Sok befektető, vállalkozó van itt. Hogyan társulnál velük? Mit javasolsz?
Jim Yong Kim: Can I get nerdy for just a second.
Jim Yong Kim: Beszélhetek egy kicsit bonyolultabb dolgokról?
CA: Get nerdy. Absolutely. JYK: So here's what we did. Insurance companies never invest in developing country infrastructure, for example, because they can't take the risk. They're holding money for people who pay for insurance. So what we did was a Swedish International Development Association gave us a little bit of money, we went out and raised a little bit more money, a hundred million, and we took first loss, meaning if this thing goes bad, 10 percent of the loss we'll just eat, and the rest of you will be safe. And that created a 90-percent chunk, tranche that was triple B, investment-grade, so the insurance companies invested. So for us, what we're doing is taking our public money and using it to derisk specific instruments to bring people in from the outside. So all of you who are sitting on trillions of dollars of cash, come to us. Right?
CA: Csak nyugodtan. JYK: A következőt tettük. Biztosítók sosem fektetnek be fejlődő országok infrastruktúrájába, mert pl. nem vállalják a kockázatot. Azoknak tartogatják a pénzt, akik fizetnek a biztosításért. A "Swedish International Development Association" adott nekünk egy kisebb összeget, amit sikerült további 100 millióra növelnünk. Az első veszteségeket mi vállaltuk fel. Ha rosszul alakul, a veszteség tíz százaléka a miénk, és a ti pénzetek biztonságban lesz. Így lett egy 90%-os részesedésünk, ami tripla B besorolást kapott, így a biztosítók is befektettek. Tehát fogjuk a közvagyont, és speciális eszközökkel csökkentjük a befektetések kockázatát, hogy külső befektetőket szerezzünk. Tehát ti, akik dollárbilliókon ültök, gyertek hozzánk, jó?
(Laughter)
(Nevetés)
CA: And what you're specifically looking for are investment proposals that create employment in the developing world.
CA: Tehát amiket keresel, azok befektetési javaslatok, melyek munkahelyeket teremtenek a fejlődő országokban.
JYK: Absolutely. Absolutely. So these will be, for example, in infrastructure that brings energy, builds roads, bridges, ports. These kinds of things are necessary to create jobs, but also what we're saying is you may think that the technology you're working on or the business that you're working on may not have applications in the developing world, but look at Zipline. And that Zipline thing didn't happen just because of the quality of the technology. It was because they engaged with the Rwandans early and used artificial intelligence -- one thing, Rwanda has great broadband -- but these things fly completely on their own. So we will help you do that. We will make the introductions. We will even provide financing. We will help you do that.
JYK: Teljes mértékben. Igen. Tehát olyan infrastruktúrák, mint az energiatermelés, utak, hidak, kikötők építése. Ezek szükségesek a munkahely teremtéshez. De azt is mondjuk, hogy talán azt gondolod, az a technológia, vagy üzlet, amelyen dolgozol, nem alkalmazható a fejlődő országokra. De nézzük a Zipline-t: A Zipline nem járt sikerrel a technológia minősége miatt. Korán jöttek be Ruandába, és mesterséges intelligenciát használtak. Bár Ruandában jó a sávszélesség, de ezek a drónok teljesen önállóan repülnek. Ezekben a dolgokban segítünk, segítünk a bevezetésben, pénzügyekben.
CA: How much capital is the World Bank willing to deploy to back those kinds of efforts?
CA: Mennyit kíván befektetni a Világbank, hogy támogassa e kezdeményezéseket?
JYK: Chris, you're always getting me to try to do something like this.
JYK: Chris, mindig ilyenekre akarsz rávenni.
CA: I'm trying to get you in trouble. JYK: So here's what we're going to do. We have 25 billion a year that we're investing in poor countries, the poorest countries. And as we invest over the next three years, 25 billion a year, we have got to think with you about how to use that money more effectively. So I can't give you a specific number. It depends on the quality of the ideas. So bring us your ideas, and I don't think that financing is going to be the problem.
CA: Bajba akarlak sodorni. JYK: Következőt tesszük: Évente 25 milliárdot fektetünk a fejlődő országokba, a legszegényebb országokba. Ahogy a következő három évben befektetünk évi 25 milliárdot, azon kell majd gondolkodnunk, hogyan használhatnánk fel hatékonyabban ezt az összeget. Így nincs pontos összeg, minden az ötletektől fog függeni. Ezért jöjjenek az ötleteikkel, mivel az anyagiak nem jelentenek majd gondot.
CA: All right, you heard it from the man himself.
CA: Jól van, magától az embertől hallottátok.
Jim, thanks so much. JYK: Thank you. Thank you.
Jim, köszönjük, hogy itt voltál. JYK: Köszönöm, köszönöm.
(Applause)
(Taps)