In 2013, a team of researchers held a math test. The exam was administered to over 1,100 American adults, and designed, in part, to test their ability to evaluate sets of data. Hidden among these math problems were two almost identical questions. Both problems used the same difficult data set, and each had one objectively correct answer. The first asked about the correlation between rashes and a new skin cream. The second asked about the correlation between crime rates and gun control legislation.
2013-ban egy csapat kutató matekfelmérést tartott. Több mint 1100 amerikai felnőtt vett részt a vizsgálatban, melynek egyik célja adatértelmezési készségük vizsgálata. A matekpéldák között két nagyon hasonló kérdést rejtettek el. Mindkét probléma ugyanazon adatokat használta, és mindkettőnek egyetlen objektív helyes megoldása volt. Az első kérdés kiütések és egy új bőrápoló krém összefüggését firtatta. A második a bűnözés aránya és a fegyvertartási törvény összefüggéséről kérdezett.
Participants with strong math skills were much more likely to get the first question correct. But despite being mathematically identical, the results for the second question looked totally different. Here, math skills weren’t the best predictor of which participants answered correctly. Instead, another variable the researchers had been tracking came into play: political identity. Participants whose political beliefs aligned with a correct interpretation of the data were far more likely to answer the problem right. Even the study’s top mathematicians were 45% more likely to get the second question wrong when the correct answer challenged their political beliefs.
A jó matekos résztvevők nagyobb valószínűséggel válaszoltak helyesen az első kérdésre. De annak ellenére, hogy matematikailag ugyanaz, a második kérdésre adott válaszok egészen mások voltak. Ez esetben a matematikai készség nem jelezte előre, mely résztvevő fog helyesen válaszolni. Egy másik, a kutatók által megfigyelt változó játszott szerepet: a politikai identitás. Ha a résztvevők politikai meggyőződése összhangban volt az adatok helyes értelmezésével, nagyobb eséllyel adtak jó választ. Még a vizsgálat legjobb matekosai is 45%-kal nagyobb valószínűséggel válaszoltak rosszul a második kérdésre, ha a helyes válasz ellentmondott politikai meggyőződésüknek.
What is it about politics that inspires this kind of illogical error? Can someone’s political identity actually affect their ability to process information? The answer lies in a cognitive phenomenon that has become increasingly visible in public life: partisanship.
Miért vezet a politika ilyen észszerűtlenséghez? Megváltoztatja-e az egyén politikai meggyőződése az információ feldolgozását? A válasz a közéletben egyre gyakoribb kognitív jelenségben, a pártosságban rejlik.
While it’s often invoked in the context of politics, partisanship is more broadly defined as a strong preference or bias towards any particular group or idea. Our political, ethnic, religious, and national identities are all different forms of partisanship. Of course, identifying with social groups is an essential and healthy part of human life. Our sense of self is defined not only by who we are as individuals, but also by the groups we belong to. As a result, we’re strongly motivated to defend our group identities, protecting both our sense of self and our social communities.
Bár legtöbbször politikai összefüggésben kerül elő, a pártosság tágabb értelemben erős részlehajlást vagy elfogultságot jelent egy adott csoport vagy eszme iránt. A politikai, etnikai, vallási és nemzeti identitásunk mind a pártosság különböző formái. Természetesen társadalmi csoportokkal azonosulni szükséges és egészséges része az emberi életnek. Öntudatunkat nemcsak egyéniségünk határozza meg, hanem a csoportok is, melyekhez tartozunk. Emiatt határozottan védjük csoportidentitásunkat, mivel ezzel önérzetünket és közösségünket is védjük.
But this becomes a problem when the group’s beliefs are at odds with reality. Imagine watching your favorite sports team commit a serious foul. You know that’s against the rules, but your fellow fans think it’s totally acceptable. The tension between these two incompatible thoughts is called cognitive dissonance, and most people are driven to resolve this uncomfortable state of limbo. You might start to blame the referee, complain that the other team started it, or even convince yourself there was no foul in the first place. In a case like this, people are often more motivated to maintain a positive relationship with their group than perceive the world accurately.
Ez nehézséget okoz, ha a csoport meggyőződése szemben áll a valósággal. Képzeljük el, hogy kedvenc csapatunk súlyos szabálytalanságot követ el. Tudjuk, hogy szabályellenes, de szurkolótársaink teljesen elfogadhatónak tartják. E két, egymással összeférhetetlen gondolat közti feszültséget kognitív disszonanciának nevezzük, és a legtöbb ember igyekszik feloldani ezt a kellemetlen érzést. Talán a bírót kezdjük hibáztatni, azt állítva: a másik csapat kezdte, vagy meggyőzzük magunkat, hogy nem is történt szabálysértés. Ilyen esetben gyakran fontosabb, hogy fenntartsuk jó kapcsolatunkat a csoporttal, mint hogy valósághűen lássuk a világot.
This behavior is especially dangerous in politics. On an individual scale, allegiance to a party allows people to create a political identity and support policies they agree with. But partisan-based cognitive dissonance can lead people to reject evidence that’s inconsistent with the party line or discredits party leaders. And when entire groups of people revise the facts in service of partisan beliefs, it can lead to policies that aren’t grounded in truth or reason.
Az ilyen viselkedés különösen veszélyes a politikában. Egyéni szinten a párthűség segít politikai identitást kialakítani és olyan elveket támogatni, melyekkel egyetértünk. Ha a disszonancia alapja a pártosság, elutasíthatunk olyan bizonyítékokat, melyek nincsenek összhangban a párt elveivel, vagy hiteltelenítik vezetőjét. Ha emberek egész csoportjai a pártosság jegyében változtatják meg a tényeket, abból nem igazságon és észszerűségen alapuló szabályok születhetnek.
This problem isn’t new— political identities have been around for centuries. But studies show that partisan polarization has increased dramatically in the last few decades. One theory explaining this increase is the trend towards clustering geographically in like-minded communities. Another is the growing tendency to rely on partisan news or social media bubbles. These often act like echo chambers, delivering news and ideas from people with similar views.
Ez a probléma nem újkeletű, a politikai identitás évszázadok óta van jelen. Kutatások azt mutatják, hogy a pártpolarizáció drasztikusan növekedett az elmúlt pár évtizedben. A növekedés egyik magyarázata, hogy a hasonló gondolkodású közösségek lakhely szerint csoportosulnak. Egy másik magyarázat az erősődő támaszkodás a párthírekre és a közösségi médiabuborékokra. Ezek legtöbbször "visszhangkamra"-ként működnek, hasonló gondolkodású emberektől szolgáltatnak híreket és eszméket.
Fortunately, cognitive scientists have uncovered some strategies for resisting this distortion filter. One is to remember that you’re probably more biased than you think. So when you encounter new information, make a deliberate effort to push through your initial intuition and evaluate it analytically. In your own groups, try to make fact-checking and questioning assumptions a valued part of the culture. Warning people that they might have been presented with misinformation can also help. And when you’re trying to persuade someone else, affirming their values and framing the issue in their language can help make people more receptive.
Szerencsére a kognitív tudósok felfedeztek pár stratégiát az ilyen torzító szűrők kikerülésére. Egyrészt ne feledjük, valószínűleg elfogultabbak vagyunk, mint gondoljuk. Így mikor új információval találkozunk, tudatosan lépjünk túl az első megérzésünkön, és elemezzük aprólékosan! A tények ellenőrzését és a feltételezések megkérdőjelezését próbáljuk a csoportkultúra értékévé tenni! Segíthet, ha figyelmeztetünk másokat, hogy lehet, félreinformálták őket. És mikor próbálunk meggyőzni valakit, könnyebben befogadja, ha elismerjük értékeit, és az ő nyelvén fogalmazunk.
We still have a long way to go before solving the problem of partisanship. But hopefully, these tools can help keep us better informed, and capable of making evidence-based decisions about our shared reality.
Még messze vagyunk a pártosság problémájának megoldásától. De ezekkel az eszközökkel talán jobban tájékozódhatunk, és bizonyítékon alapuló döntéseket hozhatunk közös valóságunkról.