When my first children's book was published in 2001, I returned to my old elementary school to talk to the students about being an author and an illustrator, and when I was setting up my slide projector in the cafetorium, I looked across the room, and there she was: my old lunch lady. She was still there at the school and she was busily preparing lunches for the day. So I approached her to say hello, and I said, "Hi, Jeannie! How are you?" And she looked at me, and I could tell that she recognized me, but she couldn't quite place me, and she looked at me and she said, "Stephen Krosoczka?" And I was amazed that she knew I was a Krosoczka, but Stephen is my uncle who is 20 years older than I am, and she had been his lunch lady when he was a kid. And she started telling me about her grandkids, and that blew my mind. My lunch lady had grandkids, and therefore kids, and therefore left school at the end of the day? I thought she lived in the cafeteria with the serving spoons. I had never thought about any of that before.
Amikor az első gyerekkönyvem megjelent 2001-ben, visszamentem a régi általános iskolámba, hogy beszéljek a diákoknak arról, milyen írónak és illusztrátornak lenni. Miközben a diavetítőmet állítottam be az ebédlőben, végignéztem a termen, és ott volt ő: a régi konyhás nénim. Még mindig ott volt abban az iskolában, és még mindig serényen készítette a napi ebédeket. Közelebb mentem hozzá köszönni: "Szia Jeannie! Hogy vagy?" Rám nézett, és éreztem, hogy felismert, de nem tudott hova tenni, rám nézett és azt mondta, "Stephen Krosoczka?" Megdöbbentett, hogy tudta, Krosoczka vagyok, de Stephen a nagybátyám, aki 20 évvel idősebb nálam, és neki is ő volt a konyhás nénije gyerekkorában. Elkezdett mesélni nekem az unokáiról, és teljesen elképedtem. A konyhás nénimnek unokái vannak, tehát akkor gyerekei, tehát akkor hazament az iskolanapok végén? Azt hittem, hogy az ebédlőben lakik a tálalókanalakkal. Ezeken addig még sose gondolkodtam.
Well, that chance encounter inspired my imagination, and I created the Lunch Lady graphic novel series, a series of comics about a lunch lady who uses her fish stick nunchucks to fight off evil cyborg substitutes, a school bus monster, and mutant mathletes, and the end of every book, they get the bad guy with their hairnet, and they proclaim, "Justice is served!"
Ez a véletlen találkozás adta az ötletet, hogy létrehozzam a Konyhás Néni rajzos regénysorozatot, egy képregénysorozatot egy konyhás néniről, aki arra használja a halrudakat, hogy leküzdje a gonosz pótrobotokat, egy iskolabusz-szörnyet, és mutáns "matlétákat", és minden könyv végén elkapja a rossz fiút a hajhálójával, és kihirdeti, hogy: "Az igazság felszolgálva!"
(Laughter) (Applause)
(Nevetés) (Taps)
And it's been amazing, because the series was so welcomed into the reading lives of children, and they sent me the most amazing letters and cards and artwork. And I would notice as I would visit schools, the lunch staff would be involved in the programming in a very meaningful way. And coast to coast, all of the lunch ladies told me the same thing: "Thank you for making a superhero in our likeness." Because the lunch lady has not been treated very kindly in popular culture over time. But it meant the most to Jeannie. When the books were first published, I invited her to the book launch party, and in front of everyone there, everyone she had fed over the years, I gave her a piece of artwork and some books. And two years after this photo was taken, she passed away, and I attended her wake, and nothing could have prepared me for what I saw there, because next to her casket was this painting, and her husband told me it meant so much to her that I had acknowledged her hard work, I had validated what she did.
Elképesztő volt, mert a sorozatot nagyon jól fogadták a gyerekek. Lenyűgöző leveleket, képeslapokat és műremekeket küldtek nekem. Az iskolák látogatása során észrevettem, hogy az ebédlős személyzetet nagyon ügyesen vonták be a szervezésbe. Városról városra, minden konyhás néni ugyanazt mondta nekem: "Köszönjük, hogy szuperhőst csináltál a képmásunkra." Mivel a konyhás nénit korábban nem kezelte valami kedvesen a popkultúra. És Jeannie-nek ez rengeteget jelentett. Amikor először megjelentek a könyvek, meghívtam őt a könyvbemutatóra, és ott, mindenki előtt, akiket éveken át kiszolgált, adtam neki egy kis műalkotást és néhány könyvet. Két évvel azután, hogy ez a fotó készült, ő elhunyt. Én mondtam a búcsúztatóját, de semmi nem tudott felkészíteni engem arra, amit ott láttam. A koporsója mellett volt ez a festmény, és a férje elmondta, hogy milyen sokat jelentett neki, hogy elismertem a fáradságos munkáját, értékeltem, amit csinált.
And that inspired me to create a day where we could recreate that feeling in cafeterias across the country: School Lunch Hero Day, a day where kids can make creative projects for their lunch staff. And I partnered with the School Nutrition Association, and did you know that a little over 30 million kids participate in school lunch programs every day. That equals up to a little over five billion lunches made every school year.
Ez ösztönzött arra, hogy kijelöljünk egy napot, amikor újraélhetjük ezt az érzést az ebédlőkben az egész országban: Iskolai Ebédlő Hőse Nap, amikor a gyerekek kreatív projekteket csinálhatnak az ebédlői személyzetnek. Társult hozzánk a Gyermekétkeztetési Szövetség. Tudták, hogy egy kicsivel több, mint 30 millió gyerek vesz részt minden nap az iskolai étkeztetési programban? Az összeadva kicsit több, mint 5 milliárd elkészített ebéd minden tanévben.
And the stories of heroism go well beyond just a kid getting a few extra chicken nuggets on their lunch tray. There is Ms. Brenda in California, who keeps a close eye on every student that comes through her line and then reports back to the guidance counselor if anything is amiss. There are the lunch ladies in Kentucky who realized that 67 percent of their students relied on those meals every day, and they were going without food over the summer, so they retrofitted a school bus to create a mobile feeding unit, and they traveled around the neighborhoods feedings 500 kids a day during the summer.
A hősiesség történetei sokkal messzebbre mennek, mint néhány plusz csirkefalat az ebédes tálcára. Ott van Ms. Brenda Kaliforniából, aki figyel minden tanulóra, aki átmegy az ő során és visszajelez a nevelési tanácsadónak, ha bármi baj van. És a konyhás nénik Kentucky-ból, akik rájöttek, hogy a diákok kétharmadának ez a főétkezése minden nap, és hogy étel nélkül vészelik át a nyarat, szóval felújítottak egy iskolabuszt, létrehoztak egy mozgó étkeztető egységet, körbejárják a környéket, nyáron naponta 500 gyereknek adva ételt.
And kids made the most amazing projects. I knew they would. Kids made hamburger cards that were made out of construction paper. They took photos of their lunch lady's head and plastered it onto my cartoon lunch lady and fixed that to a milk carton and presented them with flowers. And they made their own comics, starring the cartoon lunch lady alongside their actual lunch ladies. And they made thank you pizzas, where every kid signed a different topping of a construction paper pizza.
A gyerekek csodálatos kis projekteket csináltak. Tudtam, hogy így lesz. Hamburgerkártyákat készítettek színes kartonból. Képeket készítettek a konyhás nénikről, és rátették az én konyhásnéni-figurámra, ráerősítették egy tejes dobozra, és virágokkal, ajándékként adták át. Csináltak saját képregényeket, az én konyhás nénim főszereplésével, mellette az ő konyhás nénijükkel. Köszönő pizzákat készítettek, melyeken minden feltét egy-egy gyereket jelképezett egy kartonpapírból készült pizzán.
For me, I was so moved by the response that came from the lunch ladies, because one woman said to me, she said, "Before this day, I felt like I was at the end of the planet at this school. I didn't think that anyone noticed us down here." Another woman said to me, "You know, what I got out of this is that what I do is important."
Nagyon megérintettek a reakciók, melyeket a konyhás néniktől kaptam. Egyikük azt mondta nekem: "Ezelőtt a nap előtt úgy éreztem, hogy a piramis legalján vagyok ebben az iskolában. Nem gondoltam, hogy bárki észrevenne idelenn." Egy másik hölgy azt mondta: "Tudja, én ezzel azt kaptam vissza, hogy fontos, amit csinálok."
And of course what she does is important. What they all do is important. They're feeding our children every single day, and before a child can learn, their belly needs to be full, and these women and men are working on the front lines to create an educated society.
Természetesen fontos, amit ő csinál. Fontos, amit mindannyian csinálnak. Ők adnak enni a gyerekeinknek minden egyes nap. és hogy egy gyerek tanulni tudjon, a pocakját tele kell tölteni. Ezek a nők és férfiak a frontvonalon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy tanult társadalmat.
So I hope that you don't wait for School Lunch Hero Day to say thank you to your lunch staff, and I hope that you remember how powerful a thank you can be. A thank you can change a life. It changes the life of the person who receives it, and it changes the life of the person who expresses it.
Szóval azt remélem, hogy nem várnak az Iskolai Ebédlő Hőse Napra, hogy köszönetet mondjanak az ebédlői személyzetnek, és remélem, hogy emlékezni fognak, milyen nagy hatása lehet egy köszönetnek. Egy köszönet megváltoztathat egy életet. Megváltoztatja annak az embernek az életét, aki kapja, és megváltoztatja annak az embernek az életét, aki kifejezi.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)