I've been working on issues of poverty for more than 20 years, and so it's ironic that the problem that and question that I most grapple with is how you actually define poverty. What does it mean? So often, we look at dollar terms -- people making less than a dollar or two or three a day. And yet the complexity of poverty really has to look at income as only one variable. Because really, it's a condition about choice, and the lack of freedom.
Több mint 20 éve szegénységgel kapcsolatos problémákkal foglalkozom, így aztán van benne irónia, hogy a legnagyobb kihívást tulajdonképpen az jelenti, hogyan is definiáljuk a "szegénységet". Mit jelent ez a fogalom? Általában dollárban mérjük - emberek akik egy, kettő vagy három dollár alatt keresnek naponta. Azonban a szegénység egy összetett probléma, így a jövedelem csak egy tényező. Mivel dolog lényege a választás körülményeiben, valamint a szabadság hiányában rejlik.
And I had an experience that really deepened and elucidated for me the understanding that I have. It was in Kenya, and I want to share it with you. I was with my friend Susan Meiselas, the photographer, in the Mathare Valley slums. Now, Mathare Valley is one of the oldest slums in Africa. It's about three miles out of Nairobi, and it's a mile long and about two-tenths of a mile wide, where over half a million people live crammed in these little tin shacks, generation after generation, renting them, often eight or 10 people to a room. And it's known for prostitution, violence, drugs: a hard place to grow up. And when we were walking through the narrow alleys, it was literally impossible not to step in the raw sewage and the garbage alongside the little homes. But at the same time it was also impossible not to see the human vitality, the aspiration and the ambition of the people who live there: women washing their babies, washing their clothes, hanging them out to dry. I met this woman, Mama Rose, who has rented that little tin shack for 32 years, where she lives with her seven children. Four sleep in one twin bed, and three sleep on the mud and linoleum floor. And she keeps them all in school by selling water from that kiosk, and from selling soap and bread from the little store inside.
Egy élmény aztán elmélyítette és tisztázta a jelenségről alkotott véleményemet, felfogásomat. Kenyában történt, ezt osztom most meg Önökkel. A barátommal, Susan Meiselas-sza a fényképésszel voltam a Mathare Valley nyomornegyedben. Mathare Valley Afrika egyik legrégebbi nyomornegyede. Kb. 3 mérföldre van Nairobitól, egy mérföld hosszú és nagyjából 300-350 méter széles, több mint félmillió ember él itt kis bádogviskókba zsúfolva, nemzedékről nemzedékre bérlik őket és gyakran 8 vagy 10 ember is jut egy szobára. A hely hírhedt a prostitúció, erőszak valamint a drogok miatt. Nem jó itt felnőni. Amikor a keskeny sikátorokon keresztül haladtunk egyszerűen lehetetlen volt nem belelépni a szennyvízbe és a kis otthonok mellett tornyosuló szemétbe. Ugyanakkor az élet szeretetét, a jobbra, többre való törekvést és az emberekben rejlő ambíciót is fel kellett ismernünk. Asszonyok mosták a ruhákat,és aggatták ki száradni, mosdatták gyermekeiket stb. Találkoztam egy nővel, a neve Mama Rose, aki a bádogviskóját 32 éve bérli, és ott 7 gyermekével együtt lakik. Négyen egy dupla ágyban alszanak, míg 3 a saras linóleumpadlón alszik. Gyermekeit a kioszkból történő víz-eladásból járatja iskolába, valamint szappannal és kenyérrel kereskedik a kis boltban.
It was also the day after the inauguration, and I was reminded how Mathare is still connected to the globe. And I would see kids on the street corners, and they'd say "Obama, he's our brother!" And I'd say "Well, Obama's my brother, so that makes you my brother too." And they would look quizzically, and then be like, "High five!"
Éppen Obama beiktatása utáni nap volt, és ez emlékeztetett arra, hogy Mathare még mindig mennyire együttél a világ többi részével. Gyermekeket lehetett látni az utcasarkokon, akik azt skandálták: "Obama a testvérünk!" És erre én: "Nos, Obama az én testvérem is, tehát mi ketten is testvérek vagyunk!" Először kíváncsian néztek rám, aztán egyszerűen egy "Adj egy pacsit!"-al intézték el a dolgot.
And it was here that I met Jane. I was struck immediately by the kindness and the gentleness in her face, and I asked her to tell me her story. She started off by telling me her dream. She said, "I had two. My first dream was to be a doctor, and the second was to marry a good man who would stay with me and my family, because my mother was a single mom, and couldn't afford to pay for school fees. So I had to give up the first dream, and I focused on the second." She got married when she was 18, had a baby right away. And when she turned 20, found herself pregnant with a second child, her mom died and her husband left her -- married another woman. So she was again in Mathare, with no income, no skill set, no money. And so she ultimately turned to prostitution. It wasn't organized in the way we often think of it. She would go into the city at night with about 20 girls, look for work, and sometimes come back with a few shillings, or sometimes with nothing. And she said, "You know, the poverty wasn't so bad. It was the humiliation and the embarrassment of it all."
Itt találkoztam Jane-nel. Az arcában rejlő kedvesség és finomság mély benyomást tett rám így megkértem, hogy mesélje el a történetét. Az álmaival kezdte. Azt mondta: "Kettő álmom volt. Az első, hogy orvos legyek, a második, hogy egy jó emberhez menjek feleségül aki mellettem és a családom mellett marad. Mivel édesanyám egyedül nevelt így nem volt elég pénze az iskoláztatásomra. Így tehát fel kellett adnom az első álmomat, maradt a második" Jane 18 évesen házasodott és rögtön utána világra hozta első gyermekét. 20 éves korára már terhes volt második gyermekével, édesanyja meghalt és a férje elhagyta - hogy később egy másik nőt vegyen el. Tehát itt találta magát Mathare-ban, végzettség, készségek és pénz nélkül. Végül prostituált lett. Nem volt ez olyan módon szervezett ahogy azt gyakran elképzeljük. Éjszakánként kb. 20 másik lánnyal a városba ment "munka" után kutatva, miután időnként néhány shillinggel tért vissza, néha viszont semmivel. Azt mondta: "Tudod, nem is a szegénység volt a legrosszabb. A megalázottság és szégyen érzése volt a mélypont."
In 2001, her life changed. She had a girlfriend who had heard about this organization, Jamii Bora, that would lend money to people no matter how poor you were, as long as you provided a commensurate amount in savings. And so she spent a year to save 50 dollars, and started borrowing, and over time she was able to buy a sewing machine. She started tailoring. And that turned into what she does now, which is to go into the secondhand clothing markets, and for about three dollars and 25 cents she buys an old ball gown. Some of them might be ones you gave. And she repurposes them with frills and ribbons, and makes these frothy confections that she sells to women for their daughter's Sweet 16 or first Holy Communion -- those milestones in a life that people want to celebrate all along the economic spectrum. And she does really good business. In fact, I watched her walk through the streets hawking. And before you knew it, there was a crowd of women around her, buying these dresses.
2001-ben Jane élete fordulatot vett. Egy barátnője hallott egy szervezetről, a Jamii Bora-ról, ami pénzt kölcsönöz embereknek - legyenek azok bármilyen szegények -, a feltétel annyi, hogy a hitelkérőnek van minimális megtakarítása. Egy év alatt 50 dollárt takarított így tehát meg, és el tudott kezdeni kölcsön kérni. Idővel összejött egy varrógépre való, így belekezdett saját szabászatába. Ez pedig végül felfejlődött a mai formájára, ami annyit jelent, hogy elmegy a használt ruha piacra ahol kb. 3.25 dollárért vesz egy öreg báli ruhát. Néhányat talán pont Önök adtak. Ezután feljavítja őket fodrokkal és szalagokkal majd ezeket a habos konfekciókat eladja asszonyoknak akik a ruhát lányaiknak veszik a 16. szülinapra vagy az első áldozásra. Ezeket a fontos eseményeket anyagi állapottól függetlenül mindenki méltón akarja ünnepelni. És az üzlet jól megy. Végignéztem amint házal a ruhákkal, és láttam, hogy hirtelen nők tömege vette körül, hogy megvásárolják őket.
And I reflected, as I was watching her sell the dresses, and also the jewelry that she makes, that now Jane makes more than four dollars a day. And by many definitions she is no longer poor. But she still lives in Mathare Valley. And so she can't move out. She lives with all of that insecurity, and in fact, in January, during the ethnic riots, she was chased from her home and had to find a new shack in which she would live.
Miközben néztem őt amint árulja a saját készítésű ruhákat és ékszereket elgondolkodtam - Jane most több mint 4 dollárt keres egy nap. Sok definíció szerint ő már nem számít szegénynek. Azonban még mindig Mathare Valley-ben él. Az elköltözésre nincs esélye. Bizonytalanságban él, a januári etnikai zavargások alatt pedig elűzték otthonából és új kalyibát kellett találnia maguknak ahol élhetnek.
Jamii Bora understands that and understands that when we're talking about poverty, we've got to look at people all along the economic spectrum. And so with patient capital from Acumen and other organizations, loans and investments that will go the long term with them, they built a low-cost housing development, about an hour outside Nairobi central. And they designed it from the perspective of customers like Jane herself, insisting on responsibility and accountability. So she has to give 10 percent of the mortgage -- of the total value, or about 400 dollars in savings. And then they match her mortgage to what she paid in rent for her little shanty. And in the next couple of weeks, she's going to be among the first 200 families to move into this development.
A Jamii Bora ezt a helyzetet ismeri. És tudja, hogy amikor szegénységről beszélünk, akkor széles körben kell gondolkodnunk. Kedvezményes tőke- az Acumen és más szervezeteken keresztül - , hitelek és hosszútávú befektetések révén felépült egy költségkímélő lakóövezet nagyjából 1 órára Nairobi központjától. Jane és a hozzá hasonlók szempontjai alapján tervezték a telepet, a felelősséget és elszámoltathatóságot figyelem előtt tartva. Tehát a jelzálog 10 százalékát, vagy 400 dollárt kell megtakarításból fedezni. Ezután egymáshoz igazítják a jelzálogot az eddig bérelt viskó bérleti díjával. A következő hetek folyamán Jane-ék az elsők között lesznek az új telep első 200 családja közül akik beköltözhetnek.
When I asked her if she feared anything, or whether she would miss anything from Mathare, she said, "What would I fear that I haven't confronted already? I'm HIV positive. I've dealt with it all." And she said, "What would I miss? You think I will miss the violence or the drugs? The lack of privacy? Do you think I'll miss not knowing if my children are going to come home at the end of the day?" She said "If you gave me 10 minutes my bags would be packed." I said, "Well what about your dreams?" And she said, "Well, you know, my dreams don't look exactly like I thought they would when I was a little girl. But if I think about it, I thought I wanted a husband, but what I really wanted was a family that was loving. And I fiercely love my children, and they love me back." She said, "I thought that I wanted to be a doctor, but what I really wanted to be was somebody who served and healed and cured. And so I feel so blessed with everything that I have, that two days a week I go and I counsel HIV patients. And I say, 'Look at me. You are not dead. You are still alive. And if you are still alive you have to serve.'" And she said, "I'm not a doctor who gives out pills. But maybe me, I give out something better because I give them hope."
Amikor megkérdeztem, hogy fél-e valamitől, vagy, hogy hiányozni fog-e bármi Matahere--ból azt válaszolta: "Mégis mi olyan érhet amivel eddig nem találkoztam? HIV pozitív vagyok. Én már mindenen keresztül mentem." Így folytatta: "Mi hiányozna? Azt hiszed az erőszak vagy a drogok hiányozni fognak? Vagy a privát szféra teljes hiánya? Esetleg az, hogy nem tudom, vajon a gyermekeim a nap végén hazaérnek-e? Azt mondta: "Ha most 10 percet adnál rá mindent összepakolnék és indulhatnánk is." Erre én: "És mi van az álmaiddal?" Jane válaszolt: "Nos, tudod, az álmaim nem egészen úgy néznek ki mint ahogy kislánykoromban elterveztem őket. Azonban amikor elgondolkodom rajta, azt hittem, hogy akarok egy férjet, holott valójában egy szerető családot akartam. És én a gyermekeimet mindennél jobban szeretem és ők is szeretnek engem." Azt mondta: "Azt hittem orvos szeretnék lenni, de igazából csak szolgálni, segíteni és gyógyítani kívántam embertársaimat. Tulajdonképpen nagyon szerencsésnek érzem magam azzal amim van, hogy egy héten 2 nap mehetek tanácsokkal szolgálni HIV betegeknek. Ilyenkor azt mondom nekik: 'Nézz csak rám! Nem vagy halott. Még mindig életben vagy. És amíg élsz szolgálnod kell." Így folytatta: "Nem vagyok orvos aki gyógyszert tud adni. De talán én még jobbal is szolgálhatok: Reménnyel."
And in the middle of this economic crisis, where so many of us are inclined to pull in with fear, I think we're well suited to take a cue from Jane and reach out, recognizing that being poor doesn't mean being ordinary. Because when systems are broken, like the ones that we're seeing around the world, it's an opportunity for invention and for innovation. It's an opportunity to truly build a world where we can extend services and products to all human beings, so that they can make decisions and choices for themselves. I truly believe it's where dignity starts. We owe it to the Janes of the world. And just as important, we owe it to ourselves.
És a jelenlegi gazdasági válság közepette, amikor oly sokan hajlamosak vagyunk megadni magunkat a félelemnek, azt hiszem hasznát tudjuk venni Jane tanácsának és fel kéne ébrednünk, rájönnünk arra,hogy szegénynek lenni nem egyenlő a közönségességgel. Mert amikor a rendszerek tönkremennek, mint például amiket most világszerte látunk, az egy lehetőség új dolgok feltalálására és innovációra. Egy lehetőség arra, hogy végre egy olyan világot építsünk ahol a szolgáltatásokhoz és termékekhez minden embernek van hozzáférése, és így mindenki saját maga tudja fontos döntéseit meghozni. Én komolyan hiszem, hogy a méltóság ennél a pontnál kezdődik. Ezzel tartozunk a világ Jane-inek. És nem kevésbé fontos, hogy ezzel magunknak is tartozunk.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
Taps.