Clearly, we're living in a moment of crisis. Arguably the financial markets have failed us and the aid system is failing us, and yet I stand firmly with the optimists who believe that there has probably never been a more exciting moment to be alive. Because of some of technologies we've been talking about. Because of the resources, the skills, and certainly the surge of talent we're seeing all around the world, with the mindset to create change. And we've got a president who sees himself as a global citizen, who recognizes that no longer is there a single superpower, but that we've got to engage in a different way with the world.
Világos, hogy válsághelyzetben élünk. Úgy tűnik, hogy a pénzügyi piacok cserben hagytak bennünket, és a segélyezési rendszer is kudarcot vall, ennek ellenére én határozottan az optimisták közé sorolom magam, akik szerint aligha volt ennél izgalmasabb pillanat valaha is. A technológiák miatt, amelyekről beszéltünk. A források és képességek miatt, és persze a világban mindenfelé látott tehetségek áradata miatt, akik változást idéznek elő gondolkodásmódjukkal. És az USA-nak olyan elnöke van, aki világpolgárnak tartja magát, aki elismeri, hogy már nem csak egyetlen világhatalom létezik, és hogy más módon kell a világgal kapcsolódnunk.
And by definition, every one of you who is in this room must consider yourself a global soul, a global citizen. You work on the front lines. And you've seen the best and the worst that human beings can do for one another and to one another. And no matter what country you live or work in, you've also seen the extraordinary things that individuals are capable of, even in their most ordinariness.
És értelemszerűen, mindannyian, akik ebben a teremben tartózkodnak világléleknek kell tartsák magukat, világpolgárnak. Önök az élvonalban dolgoznak. Láttak a legjobbat és a legrosszabbat, amit az emberek egymásért és egymással tenni képesek. És lakjanak vagy dolgozzanak bármely országban, látták azokat a rendkívüli dolgokat, amelyekre egyének képesek, még a leghétköznapibb körülmények közepette is.
Today there is a raging debate as to how best we lift people out of poverty, how best we release their energies. On the one hand, we have people that say the aid system is so broken we need to throw it out. And on the other we have people who say the problem is that we need more aid. And what I want to talk about is something that compliments both systems. We call it patient capital.
Napjainkban dúl a vita arról, hogy mi a legjobb módja annak, hogy kiemeljük az embereket a szegénységből, hogy mivel szabadíthatjuk fel leginkább az energiájukat. Egyfelől, vannak, akik azt mondják, hogy a segélyezési rendszer annyira rossz, hogy el kell vetnünk. Másfelől, vannak, akik szerint az a probléma, hogy még több segélyre van szükségünk. És amiről én szeretnék beszélni, az mindkét rendszert kiegészíti. Nevezzük türelmes tőkének.
The critics point to the 500 billion dollars spent in Africa since 1970 and say, and what do we have but environmental degradation and incredible levels of poverty, rampant corruption? They use Mobutu as metaphor. And their policy prescription is to make government more accountable, focus on the capital markets, invest, don't give anything away.
A kritikusok arra az 500 milliárd dollárra mutogatnak, amelyet 1970 óta Afrikára költöttünk, és azt kérdezik, hogy mit értünk el a környezeti pusztuláson, a hihetetlen mértékű szegénységen és a féktelen korrupción kívül? Mobutut emlegetik metaforaként. És a politikai receptjük a következő: számoltassuk el jobban a kormányokat, fókuszáljunk a tőkepiacokra, fektessünk be, semmit ne osztogassunk el!
On the other side, as I said, there are those who say the problem is that we need more money. That when it comes to the rich, we'll bail out and we'll hand a lot of aid, but when it comes to our poor brethren, we want little to do with it. They point to the successes of aid: the eradication of smallpox, and the distribution of tens of millions of malaria bed nets and antiretrovirals. Both sides are right. And the problem is that neither side is listening to the other. Even more problematic, they're not listening to poor people themselves.
A másik oldalon, ahogy már említettem, azok állnak, akik szerint a probléma az, hogy több pénz kell. Hogy amikor a gazdagokról van szó, akkor kisegítjük őket, sok segélyt adunk, de amikor szegény felebarátainkról van szó, akkor nem nagyon akarunk a témával foglalkozni. A segélyek sikereit emelik ki, mint: a himlő felszámolása, a több tíz millió malária elleni ágyháló és az antiretrovírus szerek szétosztása. Mindkét oldalnak igaza van. És a probléma az, hogy egyik oldal sem hallgat a másikra. Ami még problematikusabb, hogy nem hallgatnak magukra a szegényekre sem.
After 25 years of working on issues of poverty and innovation, it's true that there are probably no more market-oriented individuals on the planet than low-income people. They must navigate markets daily, making micro-decisions, dozens and dozens, to move their way through society, and yet if a single catastrophic health problem impacts their family, they could be put back into poverty, sometimes for generations. And so we need both the market and we need aid.
A szegénység és innováció területén végzett 25 év munka után igaz az, hogy minden valószínűség szerint a a világon a legpiacorintáltabb emberek azok, akiknek alacsony a bevétele. Nekik naponta kell navigálniuk a piacokon, és több tucat micro-döntést hozniuk, hogy a társadalomban előre haladjanak, és mégis, ha egyetlen katasztrófális egeszségügyi probléma megjelenik a családjukban, az visszataszíthatja őket a szegénységbe, néha akár több generációra is. Tehát mind a piacra, mind a segélyre szükség van.
Patient capital works between, and tries to take the best of both. It's money that's invested in entrepreneurs who know their communities and are building solutions to healthcare, water, housing, alternative energy, thinking of low income people not as passive recipients of charity, but as individual customers, consumers, clients, people who want to make decisions in their own lives.
A türelmes tőke a kettő között mozog, és mindkettőből a legjobbat próbálja ötvözni. Olyan pénzről van szó, amelyet közösségüket ismerő vállalkozókba fektetünk, és akik megoldásokkal állnak elő egészségügyi, víz-, és lakásproblémákra és alternatív energiára, s az alacsony bevételűekre nem a jótékonyság passzív kedvezményzettjeként tekintenek, hanem vevőként, fogyasztóként és ügyfélként, életükről önálló döntést vállaló egyénként.
Patient capital requires that we have incredible tolerance for risk, a long time horizon in terms of allowing those entrepreneurs time to experiment, to use the market as the best listening device that we have, and the expectation of below-market returns, but outsized social impact. It recognizes that the market has its limitation, and so patient capital also works with smart subsidy to extend the benefits of a global economy to include all people.
A türelmes tőke hihetetlen mértékű kockázat-toleranciát követel, hogy sok időt adjunk a vállalkozóknak a kísérleteikhez, hogy a piacokat a létező legjobb hallókészülékként használjuk, és hogy piaci áron aluli hozamra, ugyanakkor hatalmas társadalmi hatásra számítsunk! Ez elismeri, hogy a piacnak megvannak a maga korlátai, ezért a türelmes tőke is intelligens támogatásokkal működik, hogy kiterjessze a világgazdaság jótékony hatásait minden emberre.
Now, entrepreneurs need patient capital for three reasons. First, they tend to work in markets where people make one, two, three dollars a day and they are making all of their decisions within that income level. Second, the geographies in which they work have terrible infrastructure -- no roads to speak of, sporadic electricity and high levels of corruption. Third, they are often creating markets.
A vállalkozóknak három okból kifolyóan van szükségük a türelmes tőkére: először is, általában olyan piacokon dolgoznak, ahol az emberek napi 1-2-3 dollárt keresnek, és ahol minden döntésüket ezen a bevételi szinten hozzák meg. Másodszor, a helyek, ahol dolgoznak, nagyon rossz infrastruktúrával rendelkeznek, nincsenek utak, akadozik az áramellátás, és széleskörben elterjedt a korrupció. Harmadszor, gyakran teremtenek piacokat.
Even if you're bringing clean water for the first time into rural villages, it is something new. And so many low-income people have seen so many failed promises broken and seen so many quacks and sporadic medicines offered to them that building trust takes a lot of time, takes a lot of patience. It also requires being connected to a lot of management assistance. Not only to build the systems, the business models that allow us to reach low income people in a sustainable way, but to connect those business to other markets, to governments, to corporations -- real partnerships if we want to get to scale.
Még ha akár csak tiszta vizet is viszel első alkalommal egy faluba, az is újdonságnak számít. És megannyi alacsony bevételű ember tapasztalta meg, ahogy a nekik tett ígéreteket nem tartották be, és láttak már elég szélhámosságot, és szórványos gyógyszerellátást ahhoz, hogy a bizalom megteremtése sok időbe, és sok türelembe teljen. Megköveteli azt is, hogy irányítási támogatásban is részesüljenek. Nem csak rendszerek építéséhez, az üzleti modellekhez, ami hozzásegít minket az alacsony bevételűek fenntartható módon való segítéséhez, hanem ahhoz is, hogy összeköttetést teremtsünk ezen üzleti tevékenységek és más piacok, kormányok és testületek közt -- igazi társulások kellenek, ha kiterjedt változást akarunk elérni.
I want to share one story about an innovation called drip irrigation. In 2002 I met this incredible entrepreneur named Amitabha Sadangi from India, who'd been working for 20 years with some of the poorest farmers on the planet. And he was expressing his frustration that the aid market had bypassed low-income farmers altogether, despite the fact that 200 million farmers alone in India make under a dollar a day. They were creating subsidies either for large farms, or they were giving inputs to the farmers that they thought they should use, rather than that the farmers wanted to use.
Egy történetet szeretnék megosztani egy innovációról, amelyet 'csepegtető öntözésnek' hívnak. 2002-ben találkoztam egy hihetetlen vállalkozóval, az indiai Amitabha Sadangival, aki már 20 éve dolgozik a világ néhány legszegényebb gazdájával. Csalódottságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a segélypiac elkerülte az alacsony bevételű gazdákat, annak ellenére, hogy egyedül Indiában 200 millió gazda van, aki napi egy dollárnál kevesebbet keres. Vagy a nagybirtokosok számára biztosítottak támogatást, vagy olyan eszközöket adtak a gazdáknak, amelyekről ők vélték, hogy a gazdáknak használniuk kellene őket, nem pedig, amiket a gazdák akartak használni.
At the same time Amitabha was obsessed with this drip irrigation technology that had been invented in Israel. It was a way of bringing small amounts of water directly to the stalk of the plant. And it could transform swaths of desert land into fields of emerald green. But the market also had bypassed low income farmers, because these systems were both too expensive, and they were constructed for fields that were too large. The average small village farmer works on two acres or less.
Ugyanakkor Amitabha megszállottja lett a csepegtető öntözési rendszernek, amelyet Izraelben találtak fel. Ezzel a módszerrel kis mennyiségű vizet közvetlenül a növény szárához lehet szállítani. És ez nagy kiterjedésű sivatagos területeket tudott smaragdzöld termőföldekké változtatni. De a piac megintcsak megkerülte az alacsony bevételű gazdákat, mert ezek a rendszerek túl drágák is voltak, és kifejezetten nagy földekre hozták létre őket. Az átlagos falusi gazda két hold földön vagy kisebben dolgozik.
And so, Amitabha decided that he would take that innovation and he would redesign it from the perspective of the poor farmers themselves, because he spent so many years listening to what they needed not what he thought that they should have. And he used three fundamental principles.
Így hát Amitabha úgy döntött, hogy fogja ezt a fejlesztést, és újratervezi azt a szegény gazdák perspektívájából, hiszen megannyi éve hallgatta mire van szükségük, azzal szemben, hogy őszerinte mire lenne szükségük. Három alapelvet használt.
The first one was miniaturization. The drip irrigation system had to be small enough that a farmer only had to risk a quarter acre, even if he had two, because it was too frightening, given all that he had at stake. Second, it had to be extremely affordable. In other words, that risk on the quarter acre needed to be repaid in a single harvest, or else they wouldn't take the risk. And third, it had to be what Amitabha calls infinitely expandable. What I mean is with the profits from the first quarter acre, the farmers could buy a second and a third and a fourth.
Az első a miniatürizálás volt. A csepegtető öntözőrendszernek olyan kicsinek kellett lenni, hogy a gazdának csupán egy negyed holdat kelljen kockára tennie, még akkor is ha két holdja volt, mert mindez túl rémisztő volt, mert sok minden forgott kockán. Másodszor, rendkívül megfizethetőnek kellett lennie. Más szóval, a kockázat azon a negyed holdon meg kellett, hogy térüljön egyetlen aratás alatt, mert ha nem, a gazdák nem vállalnák a kockázatot. És harmadszor, amint Amitabha nevezi határtalanul kiterjeszthetőnek kellett lennie. Úgy értem, hogy az első negyed hold nyereségéből a gazdák vásárolni tudjanak egy második, egy harmadik és egy negyedik negyedet.
As of today, IDE India, Amitabha's organization, has sold over 300,000 farmers these systems and has seen their yields and incomes double or triple on average, but this didn't happen overnight. In fact, when you go back to the beginning, there were no private investors who would be willing to take a risk on building a new technology for a market class that made under a dollar a day, that were known to be some of the most risk-averse people on the planet and that were working in one of the riskiest sectors, agriculture.
A mai napig IDE India, Amitabha szervezete, több mint 300 ezer gazdának adta el ezeket a rendszereket, és látta, amint a terméshozamuk és bevételük átlagban megkét- vagy megháromszorozódik, ám ez nem egyik napról a másikra történt. Valójában, ha visszamegyünk a történet elejére, nem volt magánbefektető, aki hajlandó lett volna megkockáztatni egy új technológia építését egy olyan réteg számára, amely kevesebb mint napi egy dollárt keresett, s a kockázatvállalástól a világon leginkább elzárkózó rétegként volt ismert, és amely az egyik legkockázatosabb szektorban, a földművelésben, dolgozott.
And so we needed grants. And he used significant grants to research, to experiment, to fail, to innovate and try again. And when he had a prototype and had a better understanding of how to market to farmers, that's when patient capital could come in. And we helped him build a company, for profit, that would build on IDE's knowledge, and start looking at sales and exports, and be able to tap into other kinds of capital.
Tehát segélyekre volt szükségünk. És ő jelentős segélyt fordított kutatásra, kísérletezésre, bukásra, újításra és újabb próbálkozásra. És amikor meglett a prototípusa, és már értette, hogyan értékesítheti azt a gazdáknak, akkor jöhetett képbe a türelmes tőke. És segítettünk neki egy profit orientált céget építeni, amely az IDE tudására épít, és az eladásra és az exportra kezd fókuszálni, és amely képes egyéb tőkékből hasznot húzni.
Secondarily, we wanted to see if we could export this drip irrigation and bring it into other countries. And so we met Dr. Sono Khangharani in Pakistan. And while, again, you needed patience to move a technology for the poor in India into Pakistan, just to get the permits, over time we were able to start a company with Dr. Sono, who runs a large community development organization in the Thar Desert, which is one of the remote and poorest areas of the country. And though that company has just started, our assumption is that there too we'll see the impact on millions.
Másodsorban, látni akartuk, hogy tudnánk-e exportálni ezt a csepegtető öntözőrendszert más országokba is. Így találkoztunk Dr. Sono Khangharanival Pakisztánban. S habár ismét türelemre volt szükségünk az indiai szegények számára készült technológia Pakisztánba vitelénél, pusztán az engedélyek beszerzéséhez is, idővel beindíthattunk egy céget Dr. Sonoval, aki egy nagy közösségfejlesztési szervezetet irányít a Thar sivatagban, amely az ország egyik legelzártabb és legszegényebb része. És bár ez a cég csak most indult be, azt feltételezzük, hogy ott is láthatóvá válik majd a milliókra gyakorolt hatása.
But drip irrigation isn't the only innovation. We're starting to see these happening all around the world. In Arusha, Tanzania, A to Z Textile Manufacturing has worked in partnership with us, with UNICEF, with the Global Fund, to create a factory that now employs 7,000 people, mostly women. And they produce 20 million lifesaving bednets for Africans around the world.
A csepegtető öntözés azonban nem az egyetlen innováció. A világ minden pontján kezdjük látni az ilyen innovációkat megjelenni. Arushaban, Tanzániában, az "A-tól Z-ig Textilgyár" dolgozott együtt velünk, az UNICEF-fel és a Világalappal, hogy létrehozzunk egy gyárat 7000 dolgozó, főleg nő számára. 20 millió életmentő ágyhálót gyártanak a világon mindenfele élő afrikaiak részére.
Lifespring Hospital is a joint venture between Acumen and the government of India to bring quality, affordable maternal health care to low-income women, and it's been so successful that it's currently building a new hospital every 35 days.
A Lifespring kórház az Acumen, és az indiai kormány vegyesvállalata, amelynek célja a minőségi, megfizethető egészségügyi ellátás eljuttatása alacsony bevételű anyákhoz, és ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy jelenleg 35 naponta új kórházat építenek.
And 1298 Ambulances decided that it was going to reinvent a completely broken industry, building an ambulance service in Bombay that would use the technology of Google Earth, a sliding scale pricing system so that all people could have access, and a severe and public decision not to engage in any form of corruption. So that in the terrorist attacks of November they were the first responder, and are now beginning to scale, because of partnership. They've just won four government contracts to build off their 100 ambulances, and are one of the largest and most effective ambulance companies in India.
És az '1298 Mentőszolgálat' úgy döntött, hogy megújít egy teljesen lerobbant iparágat, egy olyan mentőállomást építve Bombay-ben, amely a Google Earth technológiáját és sávos díjszabást használ, hogy mindenki számára elérhető legyen. És nyilvánosan vállalta, hogy a korrupció semmilyen formájában nem vesz részt. Így aztán a novemberi terrortámadásokkor ők érkeztek először a helyszínre, és egyre több emberhez kezdenek elérni az összefogásnak köszönhetően. Épp most nyertek el négy kormánypályázatot 100 mentő létrehozására, és az egyik legnagyobb és leghatékonyabb mentőszolgálatnak számítanak Indiában.
This idea of scale is critical. Because we're starting to see these enterprises reach hundreds of thousands of people. All of the ones I discussed have reached at least a quarter million people. But that's obviously not enough. And it's where the idea of partnership becomes so important. Whether it's by finding those innovations that can access the capital markets, government itself, or partner with major corporations, there is unbelievable opportunity for innovation.
Fontos kérdés, hogy hány emberhez érnek el a szolgáltatások. Mert látjuk, hogy ezek a vállalkozások több százezer emberhez érnek el. Az összes program, amelyet említettem legalább negyed millió emberhez ért el. De nyilvánvalóan ez nem elég. És az együttműködés fogalma itt válik nagyon fontossá. Megtalálva azokat az innovációkat, amelyek elérik a pénzpiacokat, magát a kormányt, vagy társulva jelentős részvénytársaságokkal, hihetetlen lehetőség van az innovációra.
President Obama understands that. He recently authorized the creation of a Social Innovation Fund to focus on what works in this country, and look at how we can scale it. And I would submit that it's time to consider a global innovation fund that would find these entrepreneurs around the world who really have innovations, not only for their country, but ones that we can use in the developed world as well. Invest financial assistance, but also management assistance. And then measure the returns, both from a financial perspective and from a social impact perspective.
Obama elnök úr érti ezt. Nemrég jóváhagyta egy Társadalmi Innovációs Alap létrehozását, hogy keressék meg, mi az, ami működik az Egyesült Államokban, és hogyan lehet azt minél több emberhez eljuttatni. És bevallom, szerintem is itt az ideje elgondolkodni egy nemzetközi innovációs alap felállításán, amely megkeresné azokat a vállalkozókat világszerte, akiknek valóban olyan innovációik vannak, amelyeket nem csak saját országukban, hanem a fejlett világban is használni lehet. Fektessünk pénzügyi támogatásba, de ugyanakkor vezetői támogatásba is. És utána mérjük meg a megtérülést, mind pénzügyi, mind a társadalomra tett hatásának szempontjából.
When we think about new approaches to aid, it's impossible not to talk about Pakistan. We've had a rocky relationship with that country and, in all fairness, the United States has not always been a very reliable partner. But again I would say that this is our moment for extraordinary things to happen. And if we take that notion of a global innovation fund, we could use this time to invest not directly in government, though we would have government's blessing, nor in international experts, but in the many existing entrepreneurs and civil society leaders who already are building wonderful innovations that are reaching people all across the country.
Amikor a segélyhez való új megközelítésekről beszélünk, nem lehet Pakisztánt figyelmen kívül hagyni. Elég nehézkes volt az Egyesült Államok kapcsolata ezzel az országgal, és legyünk őszinték, az Egyesült Államok nem mindig bizonyult megbízható partnernek. De megint azt tudom mondani, hogy most jött el az ideje, hogy rendkívüli dolgok történhessenek. És egy nemzetközi innovációs alappal arra használhatnánk ezt az időszakot, hogy befektetünk, nem közvetlenül a kormányokba, bár ők a beleegyezésüket adnák, nem is nemzetközi szakemberekbe, hanem abba a sok vállalkozóba és társadalmi vezetőbe, akik már most gyönyörű innovációkat készítenek, amelyek az országban mindenütt eljutnak az emberekhez.
People like Rashani Zafar, who created one of the largest microfinance banks in the country, and is a real role model for women inside and outside the country. And Tasneem Siddiqui, who developed a way called incremental housing, where he has moved 40,000 slum dwellers into safe, affordable community housing. Educational initiatives like DIL and The Citizen Foundation that are building schools across the country. It's not hyperbole to say that these civil society institutions and these social entrepreneurs are building real alternatives to the Taliban.
Olyan emberekbe, mint Rashani Zafar, akik megalkotta az ország egyik legnagyobb mikrofinanszírozási bankját, és aki a nők példaképe az országon belül és kívül egyaránt. És Tasneem Siddiqui, aki megalkotta az úgynevezett "növekvő háztartást", amelynek köszönhetően 40 ezer embert költöztett a nyomornegyedből biztonságos, megfizethető közösségi szállásba. Oktatási indítványok, mint például a DIL és a Polgári Alapítvány, amelyek az országban mindenütt iskolákat építenek. Nem túlzás azt állítani, hogy ezek a civil intézmények és ezek a társadalmi vállalkozók a tálibokkal szemben igazi alternatívát jelentenek.
I've invested in Pakistan for over seven years now, and those of you who've also worked there can attest that Pakistanis are an incredibly hard working population, and there is a fierce upward mobility in their very nature.
Most már több mint 7 éve fektetek be Pakisztánban, és Önök közül azok, akik szintén dolgoztak ott, tanusíthatják, hogy a pakisztáni egy hihetetlenül dolgos nemzet, és hogy természetüknél fogva bennük rejlik egy erős feltörekvési vágy.
President Kennedy said that those who make peaceful revolution impossible make violent revolution inevitable. I would say that the converse is true. That these social leaders who really are looking at innovation and extending opportunity to the 70 percent of Pakistanis who make less than two dollars a day, provide real pathways to hope. And as we think about how we construct aid for Pakistan, while we need to strengthen the judiciary, build greater stability, we also need to think about lifting those leaders who can be role models for the rest of the world.
Kennedy elnök úr azt mondta, hogy azok, akik ellehetetlenítik a békés forradalmat, elkerülhetetlenné teszik az erőszakos forradalmat. Én azt mondanám, hogy az ellenkezője igaz. Hogy azok a társadalmi vezetők, akik az innovációkra összpontosítanak, és a lehetőségeket eljuttatják azoknak a pakisztániaknak a 70%-ához, akik kevesebb mint napi 2 dollárt keresnek, azok reményhez vezető valós utakat kínálnak. És most, hogy az a kérdés, hogyan adjunk segélyt Pakisztánnak, miközben meg kell erősítenünk a jogrendszert, és nagyobb stabilitást kell elérnünk, azokat a vezetőket is segítenünk kell, akik aztán példaképek lehetnek az egész világon.
On one of my last visits to Pakistan, I asked Dr. Sono if he would take me to see some of the drip irrigation in the Thar Desert. And we left Karachi one morning before dawn. It was about 115 degrees. And we drove for eight hours along this moonscape-like landscape with very little color, lots of heat, very little discussion, because we were exhausted.
Egyik legutóbbi pakisztáni látogatásom során megkértem Dr. Sonot, hogy elvinne-e a csepegtető öntözőrendszerhez a Thar sivatagban. Egyik hajnalban pirkadat előtt hagytuk el Karachit. Körülbelül 46 fok volt. És 8 órán át vezettünk a Hold felszínéhez hasonlító táj mentén; kevés szín látszott, nagyon meleg volt, és alig beszélgettünk, mert kimerültek voltunk.
And finally, at the end of the journey, I could see this thin little yellow line across the horizon. And as we got closer, its significance became apparent. That there in the desert was a field of sunflowers growing seven feet tall. Because one of the poorest farmers on Earth had gotten access to a technology that had allowed him to change his own life. His name was Raja, and he had kind, twinkly hazel eyes and warm expressive hands that reminded me of my father.
És végre, utunk végén, láttam egy pici sárga vonalat a horizonton. És ahogy közelebb értünk, a jelentősége nyilvánvalóvá vált. Hogy ott, a sivatagban több mint 2 méter magasan napraforgó mező nőtt. Mert a világ egyik legszegényebb gazdája olyan technológiához jutott, amely lehetővé tette számára, hogy megváltoztassa az életét. Rajanak hívták, és kedves, csillogó, mogyoróbarna szemei voltak, és meleg, kifejező kezei, amelyek apámra emlékeztettek.
And he said it was the first dry season in his entire life that he hadn't taken his 12 children and 50 grandchildren on a two day journey across the desert to work as day laborers at a commercial farm for about 50 cents a day. Because he was building these crops. And with the money he earned he could stay this year. And for the first time ever in three generations, his children would go to school.
És azt mondta, hogy életében ez volt az első olyan száraz évszak, amikor nem vitte el 12 gyermekét és 50 unokáját egy két napos útra a sivatagon át, hogy napszámosként dolgozzanak egy kereskedelmi gazdaságban körülbelül napi 50 centért. Mindez a termésnek köszönhetően. A pénzzel, amit keresett, idén nem kellett otthonról elmennie. És három generáció elteltével most először járhatnak a gyerekei iskolába.
We asked him if he would send his daughters as well as his sons. And he said, "Of course I will. Because I don't want them discriminated against anymore." When we think about solutions to poverty, we cannot deny individuals their fundamental dignity. Because at the end of the day, dignity is more important to the human spirit than wealth. And what's exciting is to see so many entrepreneurs across sectors who are building innovations that recognize that what people want is freedom and choice and opportunity. Because that is where dignity really starts.
Megkérdeztük tőle, hogy a lányait is iskolába küldi-e, nem csak a fiait. Azt mondta, hogy "Természetesen, mert nem akarom, hogy ezentúl valaha is hátrányos megkülönböztetésben részesüljenek". Amikor a szegénység megoldásáról gondolkodunk, nem tagadhatjuk meg az emberektől az alapvető méltóságukat. Mert végső soron az emberi léleknek fontosabb a méltóság, mint a gazdagság. És izgalmas látni, hogy megannyi vállalkozó van, aki a különféle szférákban olyan innovációkat gyárt, amelyek beszámítják azt is, hogy az emberek szabadságot, választást és lehetőséget akarnak. Mert valójában ott kezdődik a méltóság.
Martin Luther King said that love without power is anemic and sentimental, and that power without love is reckless and abusive. Our generation has seen both approaches tried, and often fail. But I think our generation also might be the first to have the courage to embrace both love and power. For that is what we'll need, as we move forward to dream and imagine what it will really take to build a global economy that includes all of us, and to finally extend that fundamental proposition that all men are created equal to every human being on the planet.
Martin Luther King azt mondta, hogy a szeretet hatalom nélkül vérszegény és érzelgős, és hogy a hatalom szeretet nélkül gátlástalan és kártékony. A mi generációnk látta, amint mindkét megközelítés kipróbáltatott és gyakran megbukott. De szerintem a mi generációnk lehet az első, amely elég bátor ahhoz, hogy mind a szeretetet, mind pedig a hatalmat felölelje. Mert erre lesz szükségünk a továbblépéshez, hogy megálmodjuk és elképzeljük, mi kell ahhoz, hogy egy olyan nemzetközi gazdaságot építsünk ki, amely mindnyájunkat magába foglal. és hogy végre elterjesszük azt az alaptételt, hogy ezen a világon minden ember egyenlőnek teremtetett.
The time for us to begin innovating and looking for new solutions, a cross sector, is now. I can only talk from my own experience, but in eight years of running Acumen fund, I've seen the power of patient capital. Not only to inspire innovation and risk taking, but to truly build systems that have created more than 25,000 jobs and delivered tens of millions of services and products to some of the poorest people on the planet. I know it works. But I know that many other kinds of innovation also work.
Itt az idő, hogy elkezdjünk újítani, és új megoldásokat keresni, ágazatokon át: most! Csak a saját tapasztalatomból beszélhetek, de az alatt a 8 év alatt, amióta az Acumen Alapot vezetem, láttam a türelmes tőke hatalmát. Nemcsak azt, ahogyan innovációra és kockázatvállalásra ösztönzött, hanem arra is, hogy tényleg olyan rendszerek épüljenek, amelyek több mint 25 ezer munkahelyet teremtettek, és több 10 millió szolgáltatást és terméket szállítottak el a világ legszegényebb embereihez. Tudom, hogy működik. De azt is tudom, hogy sok másfajta innováció is működik.
And so I urge you, in whatever sector you work, in whatever job you do, to start thinking about how we might build solutions that start from the perspective of those we're trying to help. Rather than what we think that they might need. It will take embracing the world with both arms. And it will take living with the spirit of generosity and accountability, with a sense of integrity and perseverance. And yet these are the very qualities for which men and women have been honored throughout the generations. And there is so much good that we can do. Just think of all those sunflowers in the desert. Thank you. (Applause)
Így arra ösztönözöm Önöket, hogy bármely ágazatban is dolgozzanak, bármi legyen is a munkájuk, gondolkozzanak el azon, hogyan tudnánk olyan megoldásokat találni, amelyek azok szemszögéből indulnak ki, akiknek segíteni próbálunk. Ahelyett, hogy azt néznénk, hogy szerintük mire lenne szükségük. Ehhez a világot mindkét karunkkal át kell ölelni. És a nagylelkűség és felelősségteljesség nevében kell élni, becsületesen és kitartóan. És ezek azok az értékek, amelyek miatt férfiakat és nőket tiszteltek generációkon keresztül. És annyi jót cselekedhetünk. Csak gondoljanak azokra a napraforgókra a sivatagban. Köszönöm. (Taps)