In 1925, Frida Kahlo was on her way home from school in Mexico City when the bus she was riding collided with a streetcar. She suffered near-fatal injuries to her spine, pelvis and hips, and was bedridden for months afterward.
1925-ben Frida Kahlo épp hazafelé tartott mexikóvárosi iskolájából, amikor autóbusza összeütközött egy villamossal. Majdnem végzetes sérüléseket szenvedett a gerincén, a medencéjén és csípőjén, és hónapokig ágyhoz kötött volt.
During her recovery, she had a special easel attached to her bed so she could practice painting techniques. When she set to work, she began to paint the world according to her own singular vision. Over the course of her life, she would establish herself as the creator and muse behind extraordinary art.
A gyógyulása alatt egy speciális állványt rögzítettek az ágyához, hogy gyakorolgassa a festési technikákat. Amikor munkához látott, saját egyéni látásmódja szerint kezdte el lefesteni a világot. Az élete folyamán elismerést szerzett, mint rendkívüli művek alkotója és ihletője.
Though you may have met Kahlo's gaze before, her work provides an opportunity to see the world through her eyes. She painted friends and family, still lives and spiritual scenes; but it was her mesmerizing self-portraits which first caught the world’s attention.
Habár már találkozhatott a tekintetünk az övével, a munkája esélyt is ad, hogy a világot az ő szemén keresztül lássuk. Lefestette a családját és barátait, festett csendéletet és spirituális jeleneteket, de mégis a megbabonázó önarcképei ragadták meg először a világ figyelmét.
In an early work, "Self Portrait with Velvet Dress," the focus is on her strong brows, facial hair, long neck and formidable stare. Such features remained, but Kahlo soon began to present herself in more unusual ways. For example, "The Broken Column" uses symbolism, religious imagery and a ruptured landscape to reveal her physical and mental state.
"Önarckép bársonyruhában" című korai művében a hangsúly erős szemöldökén és arcszőrzetén, hosszú nyakán és félelmetes nézésén van. Ezek a vonások megmaradtak, de hamarosan még szokatlanabb módon jelenítette meg magát. Például "A törött gerinc" című műve szimbolizmussal, vallási képekkel és megrepedt tájképpel mutatja be a testi és lelki állapotát.
In 1928, Kahlo started dating fellow painter Diego Rivera. They became lifelong partners and cultivated an eccentric celebrity. Together, they traveled the world and dedicated themselves to art, Communist politics and Mexican nationalism.
1928-ban elkezdett járni Diego Rivera festővel. Egész életen át társak voltak, és excentrikus hírnévre tettek szert. Beutazták a világot, és a művészetnek, kommunizmusnak, és a mexikói nacionalizmusnak szentelték magukat.
Kahlo and Rivera shared a deep affinity with Mexicanidad, a movement which celebrated indigenous culture after the Revolution. In her daily life, Kahlo wore traditional Tehuana dress and immersed herself in native spirituality. And in her work, she constantly referenced Mexican folk painting, incorporating its bright colors and references to death, religion and nature.
Mély vonzódást éreztek a Mexicanidad mozgalom iránt, amely a bennszülött kultúrát ünnepelte a forradalom után. A mindennapjaiban hagyományos Tehuana öltözetet viselt, és belemélyedt az őslakos spiritualitásba. Munkájában pedig állandóan utalt a mexikói népi festészetre, és felhasználta annak élénk színeit, utalásait a halálra, vallásra és a természetre.
With her imagery of giant floating flowers, undulating landscapes, transplanted body parts and billowing clouds of demons, Kahlo has often been associated with Surrealism. But while surrealists used dreamlike images to explore the unconscious mind, Kahlo used them to represent her physical body and life experiences.
A lebegő virágok ábrázolása, a hullámzó tájképek, az átültetett testrészek és a gomolygó démonfelhők miatt Kahlót gyakran kapcsolták össze a szürrealizmussal. De míg a szürrealisták álomszerű képeikkel az öntudatlan elmét fedezték fel, Kahlo a saját testét és élettapasztalatait festette le.
Two of her most-explored experiences were her physical disabilities and her marriage. As a result of the bus accident, she experienced life-long health complications and endured many hospitalizations. She often contemplated the physical and psychological effects of disability in her work; painting herself in agony, recuperating from operations, or including objects such as her back brace and wheelchair.
A két legtöbbet megjelenített tapasztalata a rokkantsága és a házassága volt. A buszbalesetét követően egész életén át egészségügyi problémákkal küzdött, és számtalan kórházi látogatást kellett elviselnie. Munkáiban gyakran elmélkedett a rokkantságának testre és lélekre gyakorolt hatásain; lefestve magát kínok közt, műtétből lábadozva, vagy olyan tárgyakkal, mint a tolószéke és hátmerevítője.
Meanwhile, her relationship with Rivera was tempestuous, marked by infidelity on both sides. At one point they even divorced, then remarried a year later. During this period, she painted the double self-portrait "The Two Fridas," which speaks to the anguish of loss and a splintered sense of self.
Eközben kapcsolata Riverával viharos volt, és megcsalások jellemezték mindkét oldalról. Egy alkalommal el is váltak, de egy évvel később újraházasodtak. Ebben az időszakban festette dupla önarcképét, "A két Frida"-t, amely a kínzó veszteségről és a szilánkos énfogalomról szól.
The Frida to the left has a broken heart, which drips blood onto her old-fashioned Victorian dress. She symbolizes a version of the artist who is wounded by the past– but is also connected by an artery to a second self. This Frida is dressed in Tehuana attire– and although she remembers Diego with the tiny portrait in her hand, her heart remains intact. Together, the two suggest a position caught between past and present, individuality and dependency.
A baloldali Fridának összetört a szíve, amelyből vér csepeg a régimódi Viktória korabeli ruhájára. A művésznek azt az énjét jelképezi, akit megsebzett a múlt – de egy artéria köti össze egy másik énnel. Ez a Frida Tehuana öltözetben van – habár emlékei közt tartja Diegót a kezében levő apró portré által, a szíve mégis sértetlen. Együtt a kettő egy múlt és jelen közti állapotot sugall, egyéniség és függés közti létet.
Kahlo died in 1954 at the age of 47. In the years after her death, she experienced a surge in popularity that has lasted to this day. And although her image has proliferated, Kahlo’s body of work reminds us that there are no simple truths about the life, work and legacy of the woman behind the icon. Rather, she put multiple versions of her reality on display– and provided us with a few entry-ways into the contents of her soul.
Kahlo 1954-ben, 47 éves korában halt meg. A halála utáni években óriási népszerűségre tett szert, amely a mai napig tart. Habár a képe nagyon elterjedt, munkássága arra emlékeztet, hogy nincsenek egyszerű igazságok az ikon mögött rejlő nő életéről, munkájáról és hagyatékáról. Valóságának számos változatát jelenítette meg, és több utat is hagyott számunkra a lelkéhez.