So, asking for help is basically the worst, right? I've actually never seen it on one of those top ten lists of things people fear, like public speaking and death, but I'm pretty sure it actually belongs there. Even though in many ways it's foolish for us to be afraid to admit we need help, whether it's from a loved one or a friend or from a coworker or even from a stranger, somehow it always feel just a little bit uncomfortable and embarrassing to actually ask for help, which is, of course, why most of us try to avoid asking for help whenever humanly possible.
Segítséget kérni az egyik legkínosabb dolog, igaz? Még sohasem láttam a legnagyobb félelmet keltő tíz dolog listáján, melyen szerepel a nyilvános beszéd, vagy a halál, de hiszem, hogy ez is ide tartozik. Bár csacska dolog félni azt bevallani, hogy segítségre van szükségünk, legyen az szerettünktől, baráttól vagy kollégától, vagy éppen idegentől, mégis kissé kellemetlenül érezzük magunkat, amikor segítséget kérünk, és emiatt mindannyian igyekszünk ezt elkerülni, amikor csak tehetjük.
My father was one of those legions of fathers who, I swear, would rather drive through an alligator-infested swamp than actually ask someone for help getting back to the road. When I was a kid, we took a family vacation. We drove from our home in South Jersey to Colonial Williamsburg. And I remember we got really badly lost. My mother and I pleaded with him to please just pull over and ask someone for directions back to the highway, and he absolutely refused, and, in fact, assured us that we were not lost, he had just always wanted to know what was over here.
Apám egyike azon apáknak, akik – istenuccse – inkább áthajtanak egy aligátor lepte mocsáron, mintsem hogy megkérdezzék valakitől, merre van az autóút. Gyermekkoromban egyszer elutaztunk a családommal. Otthonról, South Jersey-ből elautóztunk Colonial Williamsburgbe, és emlékszem, nagyon eltévedtünk. Anyám és én könyörögve kértük, hogy álljon meg, és kérjen útbaigazítást. Nemet mondott, sőt, bizonygatta, hogy nem tévedtünk el, csak mindig is kíváncsi volt, mi van errefelé.
(Laughter)
(Nevetés)
So if we're going to ask for help -- and we have to, we all do, practically every day -- the only way we're going to even begin to get comfortable with it is to get good at it, to actually increase the chances that when you ask for help from someone, they're actually going to say yes. And not only that, but they're going to find it actually satisfying and rewarding to help you, because that way, they'll be motivated to continue to help you into the future.
Ha segítséget akarunk kérni, és ezt meg kell tegyük, mindnyájunknak, csaknem minden nap, az egyetlen módja annak, hogy kevésbé érezzük magunkat kényelmetlenül, hogy gyakorlottá válunk, hogy megnöveljük annak az esélyét, hogy ha segítséget kérünk, segítsenek is nekünk. Sőt, még megelégedésükre is szolgáljon, hogy nekünk segítenek, hiszen így a jövőben is szívesen segítenek majd.
So research that I and some of my colleagues have done has shed a lot of light on why it is that sometimes people say yes to our requests for help and why sometimes they say no. Now let me just start by saying right now: if you need help, you are going to have to ask for it. Out loud. OK? We all, to some extent, suffer from something that psychologists call "the illusion of transparency" -- basically, the mistaken belief that our thoughts and our feelings and our needs are really obvious to other people. This is not true, but we believe it. And so, we just mostly stand around waiting for someone to notice our needs and then spontaneously offer to help us with it. This is a really, really bad assumption. In fact, not only is it very difficult to tell what your needs are, but even the people close to you often struggle to understand how they can support you.
Kollégáimmal közös kutatásom világosan rámutatott, hogy az emberek miért döntenek néha úgy, hogy segítenek, és néha miért nem. Hadd kezdjem ezzel: ha szükségünk van rá, kérnünk kell. Ténylegesen. Érthető? Valamilyen szinten mindenkit kínoz az, amelyet pszichológusok az átláthatóság illúziójának hívnak, amely tulajdonképpen téveszme, miszerint gondolataink, érzéseink és szükségleteink teljesen egyértelműek mások számára. Ez nem így van, de ezt hisszük. Ezért csendben szoktuk várni, hogy valaki észrevegye, mire van szükségünk, és magától felajánlja a segítségét. Ez igen téves elképzelés. Nemcsak nekünk rendkívül nehéz kifejeznünk, mire van szükségünk, hanem a hozzánk legközelebb állóknak is nehéz átlátniuk, hogyan támogathatnának minket.
My partner has actually had to adopt a habit of asking me multiple times a day, "Are you OK? Do you need anything?" because I am so, so bad at signaling when I need someone's help. Now, he is more patient than I deserve and much more proactive, much more, about helping than any of us have any right to expect other people to be. So if you need help, you're going to have to ask for it. And by the way, even when someone can tell that you need help, how do they know that you want it? Did you ever try to give unsolicited help to someone who, it turns out, did not actually want your help in the first place? They get nasty real quick, don't they?
A páromnak pl. rá kellett szoknia, hogy naponta többször megkérdezze, jól vagyok-e, szükségem van-e valamire, mert ennyire nem tudom kifejezni, ha segítségre van szükségem. Türelmesebb velem annál, mint amennyire megérdemlem, és önként jóval többször segít nekem, mint amennyire azt bárki bárkitől elvárhatná. Tehát ha segítségre van szükségünk, kérnünk kell . De még ha valaki látja is, hogy rászorulunk, honnan tudná: szeretnénk, hogy segítsen? Próbáltak már kéretlenül segíteni valakinek, akiről kiderült, hogy nem igényli a segítségüket? Rögvest undokoskodni kezdenek, igaz?
The other day -- true story -- my teenage daughter was getting dressed for school, and I decided to give her some unsolicited help about that.
A minap – megtörtént eset – a kamasz lányom iskolába készülve öltözködött, én pedig gondoltam, kéretlenül is segítséget nyújtok neki ebben.
(Laughter)
(Nevetés)
I happen to think she looks amazing in brighter colors. She tends to prefer sort of darker, more neutral tones. And so I said, very helpfully, that I thought maybe she could go back upstairs and try to find something a little less somber.
Úgy vélem, remekül fest élénkebb színekben, ő pedig inkább a sötétebb, semleges színeket kedveli. Kedvesen megjegyeztem, hogy talán választhatna kevésbé komor öltözéket.
(Laughter)
(Nevetés)
So, if looks could kill, I would not be standing here right now. We really can't blame other people for not just spontaneously offering to help us when we don't actually know that that's what is wanted. In fact, actually, research shows that 90 percent of the help that coworkers give one another in the workplace is in response to explicit requests for help. So you're going to have to say the words "I need your help." Right? There's no getting around it.
Ha szemmel ölni lehetne, én nem állnék most itt. Nem hibáztathatunk másokat, ha nem maguktól ajánlják fel a segítségüket, amikor magunk sem tudjuk, hogy szükségünk van rá. Kutatások kimutatták, hogy a munkahelyi segítségnyújtás 90%-a konkrét kérés eredménye. Igenis ki kell mondanunk, hogy támogatásra van szükségünk. Nem lehet megúszni.
Now, to be good at it, to make sure that people actually do help you when you ask for it, there are a few other things that are very helpful to keep in mind.
Ahhoz, hogy ebben jók legyünk, hogy kérésünkre tényleg segítsenek nekünk, érdemes még pár dolgot észben tartanunk.
First thing: when you ask for help, be very, very specific about the help you want and why. Vague, sort of indirect requests for help actually aren't very helpful to the helper, right? We don't actually know what it is you want from us, and, just as important, we don't know whether or not we can be successful in giving you the help. Nobody wants to give bad help. Like me, you probably get some of these requests from perfectly pleasant strangers on LinkedIn who want to do things like "get together over coffee and connect" or "pick your brain." I ignore these requests literally every time. And it's not that I'm not a nice person. It's just that when I don't know what it is you want from me, like the kind of help you're hoping that can I provide, I'm not interested. Nobody is. I'd have been much more interested if they had just come out and said whatever it is was they were hoping to get from me, because I'm pretty sure they had something specific in mind. So go ahead and say, "I'm hoping to discuss opportunities to work in your company," or, "I'd like to propose a joint research project in an area I know you're interested in," or, "I'd like your advice on getting into medical school." Technically, I can't help you with that last one because I'm not that kind of doctor, but I could point you in the direction of someone who could.
Az első, hogy amikor segítséget kérünk, pontosan fogalmazzuk meg, mire és miért van szükségünk. A félreérthető, közvetett kérések nem hasznosak a segíteni próbálóknak. Nem tudják, mit várunk tőlük, és abban sem biztosak, hogy képesek lesznek-e segédkezni nekünk. Senki sem akar rossz segítséget nyújtani. Hozzám hasonlóan bizonyára önöket is megtalálják kedves idegenek a LinkedInen, akik szeretnének "egy kávé mellett elbeszélgetni" vagy "érdeklődni valamiről". Rendre figyelmen kívül hagyom az ilyen felkéréseket. Nem a személyek miatt, hanem mert ha nem tudom, mit akarnak, milyen segítséget várnak tőlem, egyszerűen nem érdekelnek. Mást sem. Sokkal jobban érdekelnének, ha egyenesen kibökték volna, mit akarnak, hiszen biztos lett volna konkrét kérésük. Tehát mondják pl.: "szeretnék arról beszélni, hogyan dolgozhatnék önöknél", vagy "felkérném egy közös kutatási projektre egy önt érdeklő területen", vagy "a tanácsát kérném az orvosi egyetemi felvétellel kapcsolatban"! Ez utóbbiban nem tudnék segíteni, hiszen én nem olyan doktor vagyok, de elirányíthatnám valakihez, aki igen.
OK, second tip. This is really important: please avoid disclaimers, apologies and bribes. Really, really important. Do any of these sound familiar?
A második dolog; ez igazán fontos: kerüljük a fenntartásokat, a magyarázkodást és a megvesztegetést! Ez nagyon-nagyon fontos. Ismerős valamelyik?
(Clears throat)
(Torokköszörülés)
'I'm so, so sorry that I have to ask you for this." "I really hate bothering you with this." "If I had any way of doing this without your help, I would."
"Elnézést, hogy erre kérlek." "Sajnálom, hogy ezzel zavarlak." "Ha nem lenne szükségem a segítségedre, nem kérnélek rá."
(Laughter)
(Nevetés)
Sometimes it feels like people are so eager to prove that they're not weak and greedy when they ask your for help, they're completely missing out on how uncomfortable they're making you feel. And by the way -- how am I supposed to find it satisfying to help you if you really hated having to ask me for help? And while it is perfectly, perfectly acceptable to pay strangers to do things for you, you need to be very, very careful when it comes to incentivizing your friends and coworkers. When you have a relationship with someone, helping one another is actually a natural part of that relationship. It's how we show one another that we care. If you introduce incentives or payments into that, what can happen is, it starts to feel like it isn't a relationship, it's a transaction. And that actually is experienced as distancing, which, ironically, makes people less likely to help you. So a spontaneous gift after someone gives you some help to show your appreciation and gratitude -- perfectly fine. An offer to pay your best friend to help you move into your new apartment is not.
Néha az emberek annyira bizonygatják, hogy nem gyengeségből vagy kapzsiságból kérnek segítséget, hogy észre sem veszik, mennyire kellemetlen ez nekünk. Különben is, hogyan segíthetnék örömmel, ha nem szívesen kérik tőlem? Míg az teljesen helyénvaló, hogy idegenek szolgálatait megfizetjük, arra gondosan ügyelnünk kell, hogy a barátainkat és kollégáinkat mivel ösztönözzük. Ha kapcsolatban állunk valakivel, természetes, hogy ügyelünk egymásra. Így mutatjuk ki a törődésünket. Ha ösztönzőket vagy pénzt társítunk hozzá, olyan érzésünk támadhat, hogy ez már nem kapcsolat, hanem üzlet. Ez eltávolodással jár, s emiatt – furcsa mód – kevésbé segítjük majd egymást. Valami spontán ajándék, hogy megháláljuk valaki tettét, teljesen helyénvaló. De legjobb barátunknak fizetséget felajánlani a költöztetésünkért, már nem az.
OK, third rule, and I really mean this one: please do not ask for help over email or text. Really, seriously, please don't. Email and text are impersonal. I realize sometimes there's no alternative, but mostly what happens is, we like to ask for help over email and text because it feels less awkward for us to do so. You know what else feels less awkward over email and text? Telling you no. And it turns out, there's research to support this. In-person requests for help are 30 times more likely to get a yes than a request made by email. So when something is really important and you really need someone's help, make face time to make the request, or use your phone as a phone --
Harmadik szabály. Ezt a legkomolyabban mondom. Ne kérjünk segítséget ímélben vagy üzenetben! Tényleg ne! Az ímélek és az üzenetek személytelenek. Tudom, néha elkerülhetetlen, de leggyakrabban azért folyamodunk ehhez a módszerhez, mert úgy kevésbé kellemetlen. És tudják, még mi kevésbé kínos? Üzenetben nemet mondani. Ezt kutatások is alátámasztják. A személyesen történő segítségkérésekre 30%-kal többször mondanak igent, mint az íméles megkeresésekre. Ha valami igazán fontos, személyesen kell előterjesztenünk, vagy a telefonunkat telefonként kell használnunk,
(Laughter)
(Nevetés)
to ask for the help that you need.
hogy segítséget kérjünk.
OK. Last one, and this is actually a really, really important one and probably the one that is most overlooked when it comes to asking for help: when you ask someone for their help and they say yes, follow up with them afterward. There's a common misconception that what's rewarding about helping is the act of helping itself. This is not true. What is rewarding about helping is knowing that your help landed, that it had impact, that you were effective. If I have no idea how my help affected you, how am I supposed to feel about it?
Ok. Az utolsó nagyon fontos tipp, és amelyet talán a legtöbben ilyen esetben elmulasztanak: ha segítséget kérünk valakitől, és ő rábólint, tájékoztassuk a fejleményekről! Sokan tévesen azt hiszik, hogy a segítséget maga a segítés teszi örömtelivé. Ez nem igaz. Segíteni akkor jó, ha tudjuk, hogy célba ért a segítség, meglett az eredménye, a másik hasznára vált. Ha nem tudom, ténylegesen segítettem-e, mit gondoljak?
This happened; I was a university professor for many years, I wrote lots and lots of letters of recommendation for people to get jobs or to go into graduate school. And probably about 95 percent of them, I have no idea what happened. Now, how do I feel about the time and effort I took to do that, when I really have no idea if I helped you, if it actually helped you get the thing that you wanted? In fact, this idea of feeling effective is part of why certain kinds of donor appeals are so, so persuasive -- because they allow you to really vividly imagine the effect that your help is going to have.
Megtörtént eset. Éveken át tanítottam egyetemen, rengeteg ajánlólevelet írtam álláspályázatokhoz vagy egyetemi jelentkezésekhez. Kb. 95%-ukról nem tudom, sikert eredményeztek-e. Mit gondoljak a megírásukba fektetett időről és energiáról, ha nem tudom, hogy hasznukra vált-e, segítette-e őket céljaik elérésében? Valójában a hatékonyság érzése az, amely miatt egyes kérések olyan hívogatóak, hiszen szemünk előtt lebeghet az, ahogyan a segítségünk változást idéz elő.
Take something like DonorsChoose. You go online, you can choose the individual teacher by name whose classroom you're going to be able to help by literally buying the specific items they've requested, like microscopes or laptops or flexible seating. An appeal like that makes it so easy for me to imagine the good that my money will do, that I actually get an immediate sense of effectiveness the minute I commit to giving.
Vegyük pl. a DonorsChoose-t! Felmegyünk az internetre, rákeresünk az adott tanár nevére, akinek segítséget ajánlunk azzal, hogy megvásároljuk a konkrét termékeket, amelyeket a tanterembe kért, pl. mikroszkópokat vagy laptopokat, vagy flexibilis ülőhelyeket. Ilyen kérés kapcsán könnyű elképzelni, hogyan tesz jót a pénzünk, így már akkor hasznosnak érezhetjük magunkat, mikor a segítségnyújtás mellett döntünk.
But you know what else they do? They follow up. Donors actually get letters from the kids in the classroom. They get pictures. They get to know that they made a difference. And this is something we need to all be doing in our everyday lives, especially if we want people to continue to give us help over the long term. Take time to tell your colleague that the help that they gave you really helped you land that big sale, or helped you get that interview that you were really hoping to get. Take time to tell your partner that the support they gave you really made it possible for you to get through a tough time. Take time to tell your catsitter that you're super happy that for some reason, this time the cats didn't break anything while you were away, and so they must have done a really good job.
De mi történik még? Visszajeleznek. Az adományozók levelet kapnak a diákoktól. Képeket. Látják, hogy változást idéztek elő. Ezt kell a mindennapi életben nekünk is tennünk, különösképpen, ha hosszú távon is azt szeretnénk, hogy segítsenek nekünk. Vegyük a fáradságot, hogy elmondjuk a kollégánknak, hogy segítségükkel kötöttünk jelentős üzletet, vagy kaptunk lehetőséget az áhított interjúra. Mondjuk el a párunknak, hogy a támogatása könnyítette meg az adott nehéz időszak feldolgozását. Mondjuk el a macskaszitternek, mennyire örülünk, hogy valamilyen oknál fogva a macskák kivételesen semmit sem törtek el a távollétünkben, szóval biztosan kiváló munkát végzett.
The bottom line is: I know -- believe me, I know -- that it is not easy to ask for help. We are all a little bit afraid to do it. It makes us feel vulnerable. But the reality of modern work and modern life is that nobody does it alone. Nobody succeeds in a vacuum. More than ever, we actually do have to rely on other people, on their support and collaboration, in order to be successful.
A lényeg tehát: tudom, higgyék el, tényleg tudom, segítséget kérni nem könnyű. Mindannyian tartunk tőle egy kicsit. Sebezhetőnek érezzük magunkat tőle. De a mai világ valósága, hogy senki sem egymaga éli mindennapjait. Légüres térben nem lehetünk sikeresek. Ma, jobban mint valaha, szükségünk van egymásra, egymás támogatására, az együttműködésre, hogy sikeresek lehessünk.
So when you need help, ask for it out loud. And when you do, do it in a way that increases your chances that you'll get a yes and makes the other person feel awesome for having helped you, because you both deserve it.
Tehát ha segítségre van szükségünk, mondjuk ki! Ha segítséget kérünk, azt úgy tegyük, hogy megnövelje az igenlő válasz esélyét, és örömet szerezzen a másiknak is azzal, hogy nekünk segíthet, hiszen ezt mind megérdemeljük!
Thank you.
Köszönöm!
(Applause)
(Taps)