A hundred years ago this month, a 36-year-old Albert Einstein stood up in front of the Prussian Academy of Sciences in Berlin to present a radical new theory of space, time and gravity: the general theory of relativity.
E hónapban múlt 100 éve, hogy a 36 éves Albert Einstein a berlini Királyi Porosz Tudományos Akadémiában ismertette a térről, időről és tömegvonzásról szóló, gyökeresen új elméletét, az általános relativitáselméletet.
General relativity is unquestionably Einstein's masterpiece, a theory which reveals the workings of the universe at the grandest scales, capturing in one beautiful line of algebra everything from why apples fall from trees to the beginning of time and space.
Az általános relativitáselmélet Einstein kétségtelen mesterműve, amely föltárja a világegyetem legnagyobb léptékű működését, mindezt egy gyönyörű képletbe foglalva, attól kezdve, hogy miért esik le az alma a fáról, egészen az idő és tér kezdetéig.
1915 must have been an exciting year to be a physicist. Two new ideas were turning the subject on its head. One was Einstein's theory of relativity, the other was arguably even more revolutionary: quantum mechanics, a mind-meltingly strange yet stunningly successful new way of understanding the microworld, the world of atoms and particles.
Jó lehetett 1915-ben fizikusnak lenni. Két új elmélet mindent fölforgatott. Az egyikük Einstein relativitáselmélete, a másik talán még forradalmibb: a kvantummechanika, a mikrovilág, az atomok és részecskék világának megértését szolgáló észbontóan furcsa, de megdöbbentően sikeres új módszer.
Over the last century, these two ideas have utterly transformed our understanding of the universe. It's thanks to relativity and quantum mechanics that we've learned what the universe is made from, how it began and how it continues to evolve. A hundred years on, we now find ourselves at another turning point in physics, but what's at stake now is rather different. The next few years may tell us whether we'll be able to continue to increase our understanding of nature, or whether maybe for the first time in the history of science, we could be facing questions that we cannot answer, not because we don't have the brains or technology, but because the laws of physics themselves forbid it.
Az utóbbi évszázad során e két elmélet teljesen átalakította a világegyetemről vallott képünket. Nekik köszönhető, hogy tudjuk, miből áll a világegyetem, hogyan keletkezett, és hová fejlődik. 100 év elteltével a fizika ismét válaszút előtt áll, de a tét most nagyon más. Az előttünk álló évek választ adnak arra, hogy megismerhetjük-e még jobban a természetet, vagy a tudománytörténetben először megválaszolhatatlan kérdésekkel találhatjuk magunkat szemben. Nem azért, mintha ne lenne meg hozzá az eszünk vagy a technikánk, hanem mert a fizikai törvények ennek gátat vetnek.
This is the essential problem: the universe is far, far too interesting. Relativity and quantum mechanics appear to suggest that the universe should be a boring place. It should be dark, lethal and lifeless. But when we look around us, we see we live in a universe full of interesting stuff, full of stars, planets, trees, squirrels. The question is, ultimately, why does all this interesting stuff exist? Why is there something rather than nothing? This contradiction is the most pressing problem in fundamental physics, and in the next few years, we may find out whether we'll ever be able to solve it.
Az alapvető kérdés ez: a világegyetem túl érdekes. A relativitáselméletből és a kvantummechanikából viszont az következik, hogy unalmas hely. Sötét, halált hozó, élettelen. Ám ha körülnézünk, azt látjuk, hogy csupa érdekességgel teli helyen élünk, számtalan csillag, bolygó, fa és mókus létezik. A végső kérdés: mi végre létezik ez a sok érdekes dolog? Miért van valami a semmi helyett? Ez az ellentmondás a fizikai alapkutatás legnyomasztóbb ügye, és pár év alatt megtudhatjuk, hogy egyáltalán megoldhatjuk-e.
At the heart of this problem are two numbers, two extremely dangerous numbers. These are properties of the universe that we can measure, and they're extremely dangerous because if they were different, even by a tiny bit, then the universe as we know it would not exist. The first of these numbers is associated with the discovery that was made a few kilometers from this hall, at CERN, home of this machine, the largest scientific device ever built by the human race, the Large Hadron Collider. The LHC whizzes subatomic particles around a 27-kilometer ring, getting them closer and closer to the speed of light before smashing them into each other inside gigantic particle detectors. On July 4, 2012, physicists at CERN announced to the world that they'd spotted a new fundamental particle being created at the violent collisions at the LHC: the Higgs boson.
A dilemma lényege két szám, két különösen veszélyes szám, melyek a világegyetem mérhető tulajdonságait jellemzik, és különösen veszélyesek, mert ha csak egy szemernyit is mások lennének, az ismert világegyetem nem létezne. Az egyik szám a nem messze innen, a CERN-ben, az ember-építette legnagyobb tudományos készülékben, a Nagy Hadronütköztetőben, az LHC-ban született felfedezéssel kapcsolatos. Az LHC a szubatomi részecskéket egy 27 km-es gyűrűben keringeti, fokozatosan a fénysebesség közelébe gyorsítva őket, mielőtt a hatalmas részecskedetektorokba csapódnának. 2012 június 4-én a CERN fizikusai közölték a világgal: új elemi részecskét fedeztek föl, amely az LHC-ban heves összeütközésben keletkezett, a Higgs-bozont.
Now, if you followed the news at the time, you'll have seen a lot of physicists getting very excited indeed, and you'd be forgiven for thinking we get that way every time we discover a new particle. Well, that is kind of true, but the Higgs boson is particularly special. We all got so excited because finding the Higgs proves the existence of a cosmic energy field. Now, you may have trouble imagining an energy field, but we've all experienced one. If you've ever held a magnet close to a piece of metal and felt a force pulling across that gap, then you've felt the effect of a field. And the Higgs field is a little bit like a magnetic field, except it has a constant value everywhere. It's all around us right now. We can't see it or touch it, but if it wasn't there, we would not exist. The Higgs field gives mass to the fundamental particles that we're made from. If it wasn't there, those particles would have no mass, and no atoms could form and there would be no us.
Ha akkor figyelték a híreket, látták, hogy sok fizikus igencsak föllelkesült, s bocsánatos bűn azt gondolni, hogy mindig így teszünk új részecske fölfedezésekor. Ez részben igaz, de a Higgs-bozon nagyon különleges. Mindnyájan föllelkesültünk, mert a megtalálása a kozmikus energiamező létét igazolja. Egyeseknek nehéz lehet elképzelniük az energiamezőt, de már mindenki tapasztalta. Ha már tartottak közel mágnest egy fémdarabhoz, és érezték a vonzást, akkor már érezték egy mező hatását. A Higgs-mező egy kicsit olyan, mint a mágneses mező, azzal az eltéréssel, hogy a nagysága mindenütt egyforma. Körülöttünk van. Nem látható, és nem tapintható, de ha nem lenne itt, mi sem léteznénk. A Higgs-mező adja a tömegét a bennünket felépítő alapvető részecskéknek. Ha nem lenne, a részecskéknek nem lenne tömegük, nem keletkeznének atomok, és mi sem lennénk.
But there is something deeply mysterious about the Higgs field. Relativity and quantum mechanics tell us that it has two natural settings, a bit like a light switch. It should either be off, so that it has a zero value everywhere in space, or it should be on so it has an absolutely enormous value. In both of these scenarios, atoms could not exist, and therefore all the other interesting stuff that we see around us in the universe would not exist. In reality, the Higgs field is just slightly on, not zero but 10,000 trillion times weaker than its fully on value, a bit like a light switch that's got stuck just before the off position. And this value is crucial. If it were a tiny bit different, then there would be no physical structure in the universe.
De a Higgs-mezőt valami mély rejtély övezi. A relativitáselmélet és a kvantummechanika szerint két állapota van, mint a kapcsolónak. Vagy kikapcsolt állapotú, ekkor az értéke a térben mindenhol nulla, vagy bekapcsolt állapotú, ekkor gigantikus értékű. Atomok e két eset egyikében sem léteznének, s ezért a világmindenségben köröttünk lévő összes dolog sem létezne. Valójában a Higgs-mező csak egy kicsit van bekapcsolva, nem nulla, 10 ezer billiószor gyengébb a teljes értékénél, mintha a villanykapcsoló beragadt volna a teljes kikapcsolás előtt. Ez az érték rendkívül lényeges. Ha egy picit más lenne, a világmindenségben nem lennének fizikai szerkezetek.
So this is the first of our dangerous numbers, the strength of the Higgs field. Theorists have spent decades trying to understand why it has this very peculiarly fine-tuned number, and they've come up with a number of possible explanations. They have sexy-sounding names like "supersymmetry" or "large extra dimensions." I'm not going to go into the details of these ideas now, but the key point is this: if any of them explained this weirdly fine-tuned value of the Higgs field, then we should see new particles being created at the LHC along with the Higgs boson. So far, though, we've not seen any sign of them.
Ez az első veszélyes szám, a Higgs-mező erőssége. A teoretikusok évtizedeket töltöttek annak megértésével, miért van ilyen sajátságosan pont ekkora értéke, és egy sor lehetséges magyarázattal álltak elő. Szexisen hangzó neveket adtak neki, pl. "szuperszimmetria" vagy "nagy extra dimenziók". Nem megyek bele eme elméletek részleteibe, de a lényegük a következő: Ha bármelyikük magyarázná a Higgs-mező ilyen furcsa pontos értékét, akkor a Higgs-bozonon kívül új részecskéknek is keletkezniük kellene az LHC-ban. Ám eddig semmilyen életjelt nem adtak magukról.
But there's actually an even worse example of this kind of fine-tuning of a dangerous number, and this time it comes from the other end of the scale, from studying the universe at vast distances. One of the most important consequences of Einstein's general theory of relativity was the discovery that the universe began as a rapid expansion of space and time 13.8 billion years ago, the Big Bang. Now, according to early versions of the Big Bang theory, the universe has been expanding ever since with gravity gradually putting the brakes on that expansion. But in 1998, astronomers made the stunning discovery that the expansion of the universe is actually speeding up. The universe is getting bigger and bigger faster and faster driven by a mysterious repulsive force called dark energy.
De van egy még rosszabb példa az ilyen precíz értékű veszélyes számokra, s ezúttal a skála másik végéről származik, amikor a világegyetemet nagy távolságról tanulmányozzuk. Einstein általános relativitáselméletének egyik legfontosabb folyománya, hogy a világegyetemben a téridő 13,8 milliárd éve, a Nagy Bumm, az ősrobbanás óta rohamosan tágul. A Nagy Bumm-elmélet korai változatai szerint a világegyetem azóta tágul, de a tömegvonzás fokozatosan fékezi a tágulást. De 1998-ban a csillagászok megdöbbentő felfedezést tettek: a tágulás gyorsul. A világegyetem egyre gyorsabban nő, s ezt egy rejtélyes taszítóerő, a sötét energia okozza.
Now, whenever you hear the word "dark" in physics, you should get very suspicious because it probably means we don't know what we're talking about.
Amikor a fizikában a "sötét" szót halljuk, rögtön erősen gyanakodjunk, mert ez nyilván annak jele, hogy gőzünk sincs, miről van szó.
(Laughter)
(Nevetés)
We don't know what dark energy is, but the best idea is that it's the energy of empty space itself, the energy of the vacuum. Now, if you use good old quantum mechanics to work out how strong dark energy should be, you get an absolutely astonishing result. You find that dark energy should be 10 to the power of 120 times stronger than the value we observe from astronomy. That's one with 120 zeroes after it. This is a number so mind-bogglingly huge that it's impossible to get your head around. We often use the word "astronomical" when we're talking about big numbers. Well, even that one won't do here. This number is bigger than any number in astronomy. It's a thousand trillion trillion trillion times bigger than the number of atoms in the entire universe.
Nem tudjuk, mi a sötét energia, de a legjobb ötlet erre, hogy ez maga az üres tér, a vákuum energiája. Ha a jó öreg kvantummechanikával fejtjük meg, milyen erősnek kell lennie a sötét energiának, teljesen meghökkentő eredményre jutunk. Azt kapjuk, hogy a sötét energiának 10 a 120. hatványonszor erősebbnek kell lennie a csillagászatban megfigyelt értéknél. Az egyes után 120 nulla áll. Ez eszméletlenül nagy szám, elképzelni sem tudjuk, mekkora. Gyakran a "csillagászati" jelzővel illetjük a nagy számokat. De erre a számra ez már nem illik, mert a csillagászatban előforduló számoknál nagyobb. 1000 billiószor billiószor billiószor nagyobb, mint az egész világegyetemben lévő atomok száma.
So that's a pretty bad prediction. In fact, it's been called the worst prediction in physics, and this is more than just a theoretical curiosity. If dark energy were anywhere near this strong, then the universe would have been torn apart, stars and galaxies could not form, and we would not be here. So this is the second of those dangerous numbers, the strength of dark energy, and explaining it requires an even more fantastic level of fine-tuning than we saw for the Higgs field. But unlike the Higgs field, this number has no known explanation.
Ez egy elég rossz előrejelzés. Ezt a fizikában a legrosszabb előrejelzésnek hívják, s ez több pusztán elméleti érdekességnél. Ha a sötét energia csak közel ilyen erős lenne, a világegyetem már szétesett volna, csillagok és galaxisok nem keletkeznének, és mi sem lennénk. Tehát ez a másik veszélyes szám, a sötét energia erőssége, és a magyarázata még fantasztikusan nagyobb fokú precizitást igényel, mint a Higgs-mező esetében. De a Higgs-mezőtől eltérően erre a számra nincs magyarázat.
The hope was that a complete combination of Einstein's general theory of relativity, which is the theory of the universe at grand scales, with quantum mechanics, the theory of the universe at small scales, might provide a solution. Einstein himself spent most of his later years on a futile search for a unified theory of physics, and physicists have kept at it ever since.
Az volt a remény, hogy Einstein általános relativitáselméletének, a világegyetem nagy léptékű elméletének és a kvantummechanikának, a világegyetem kis léptékű elméletének teljes ötvözése megoldást nyújthat. Einstein az utolsó éveit többnyire eme egyesített fizikai elmélet hiábavaló keresésével töltötte, de a fizikusok azóta sem mondtak le róla.
One of the most promising candidates for a unified theory is string theory, and the essential idea is, if you could zoom in on the fundamental particles that make up our world, you'd see actually that they're not particles at all, but tiny vibrating strings of energy, with each frequency of vibration corresponding to a different particle, a bit like musical notes on a guitar string.
Az egyesített elmélet egyik legígéretesebb jelöltje a húrelmélet. Ennek a lényege, hogyha a világunkat alkotó elemi részecskékbe bepillantanánk, kiderülne, hogy nem is elemi részecskék, hanem parányi rezgő energiahúrok, s rezgésük frekvenciája egy-egy elemi részecskének felel meg, mint a zenei hangjegyek a gitárhúron.
So it's a rather elegant, almost poetic way of looking at the world, but it has one catastrophic problem. It turns out that string theory isn't one theory at all, but a whole collection of theories. It's been estimated, in fact, that there are 10 to the 500 different versions of string theory. Each one would describe a different universe with different laws of physics. Now, critics say this makes string theory unscientific. You can't disprove the theory. But others actually turned this on its head and said, well, maybe this apparent failure is string theory's greatest triumph. What if all of these 10 to the 500 different possible universes actually exist out there somewhere in some grand multiverse? Suddenly we can understand the weirdly fine-tuned values of these two dangerous numbers. In most of the multiverse, dark energy is so strong that the universe gets torn apart, or the Higgs field is so weak that no atoms can form. We live in one of the places in the multiverse where the two numbers are just right. We live in a Goldilocks universe.
Ez elég elegáns, majdhogynem költői világlátás, de egy katasztrofális baj van vele. Az a helyzet, hogy a húrelmélet nem egyetlen elmélet, hanem elméletek egész gyűjteménye. Úgy tartják, hogy a húrelméletek száma 10 és 500 közé esik. Mindegyikük egy-egy univerzumot ír le, melyben a fizikai törvények mások és mások. Kritikusai szerint a húrelmélet tudománytalan. Az elméletre nincs cáfolat. De mások ezt a feje tetejére állították, és közölték: a húrelmélet látszólagos hibája lehet, hogy a legnagyobb diadala. Mi van, ha ez a 10-500 különböző lehetséges univerzum tényleg létezik is ott valahol valami óriási multiverzumban? Hirtelen megérthetjük e két veszélyes szám furcsán precíz értékét. A legtöbb multiverzumban a sötét energia olyan erős, hogy az univerzum szétesik, vagy a Higgs-mező olyan gyenge, hogy nem jöhetnek létre atomok. A multiverzum egyik olyan helyén élünk, ahol a két szám éppen helyes. Az "Aranyfürtű kislány" univerzumában élünk.
Now, this idea is extremely controversial, and it's easy to see why. If we follow this line of thinking, then we will never be able to answer the question, "Why is there something rather than nothing?" In most of the multiverse, there is nothing, and we live in one of the few places where the laws of physics allow there to be something. Even worse, we can't test the idea of the multiverse. We can't access these other universes, so there's no way of knowing whether they're there or not.
Ez a gondolat nagyon is ellentmondásos, és könnyű belátni, miért. Ha ezt a gondolatmenetet követjük, soha nem leszünk képesek megválaszolni a kérdést: "Miért van valami a semmi helyett?" A legtöbb multiverzumban semmi sincs, és az egyik olyan ritka helyen élünk, ahol a fizikai törvények megengedik, hogy itt valami legyen. Még rosszabb, hogy nem tesztelhetjük a multiverzum gondolatát. A többi univerzum számunkra elérhetetlen, ezért nincs mód megtudni, léteznek-e vagy sem.
So we're in an extremely frustrating position. That doesn't mean the multiverse doesn't exist. There are other planets, other stars, other galaxies, so why not other universes? The problem is, it's unlikely we'll ever know for sure. Now, the idea of the multiverse has been around for a while, but in the last few years, we've started to get the first solid hints that this line of reasoning may get born out. Despite high hopes for the first run of the LHC, what we were looking for there -- we were looking for new theories of physics: supersymmetry or large extra dimensions that could explain this weirdly fine-tuned value of the Higgs field. But despite high hopes, the LHC revealed a barren subatomic wilderness populated only by a lonely Higgs boson. My experiment published paper after paper where we glumly had to conclude that we saw no signs of new physics.
Így nagyon zavarba ejtő helyzetben vagyunk. Ez még nem jelenti, hogy a multiverzum nem létezik. Léteznek más bolygók, más csillagok, más galaxisok, miért ne lehetnének más univerzumok? Az a bökkenő, hogy biztosra sohasem fogjuk ezt megtudni. A multiverzum gondolata már egy ideje jelen van, de az utóbbi években megjelentek az első figyelemre méltó jelek, hogy ez a gondolatmenet lehet, hogy kiforrja magát. Az LHC megindulásához fűzött óriási remények ellenére, melyeket ott tápláltunk, miközben új fizikai elméleteket kerestünk: szuperszimmetriát, nagy extra dimenziókat, amelyek megmagyarázhatnák a Higgs-mező furcsa precíz értékét. A szép remények dacára az LHC olyan szubatomi kopár pusztaságot tárt föl, amelyet csak a Higgs-bozon népesített be. Egyre-másra publikáltuk a közleményeinket, amelyekben mogorván el kellett ismernünk, hogy jele sincs az új fizikának.
The stakes now could not be higher. This summer, the LHC began its second phase of operation with an energy almost double what we achieved in the first run. What particle physicists are all desperately hoping for are signs of new particles, micro black holes, or maybe something totally unexpected emerging from the violent collisions at the Large Hadron Collider. If so, then we can continue this long journey that began 100 years ago with Albert Einstein towards an ever deeper understanding of the laws of nature.
A tét nem is lehetett volna magasabb. Idén nyáron az LHC a második működési fázisát kezdte, ezúttal kétszer akkora energiakifejtéssel, mint előzőleg. Minden részecskefizikus már alig várta új részecskék, piciny fekete lyukak jelét, vagy bármi teljesen váratlanét, amely az LHC-ban lejátszódó ütközésekből keletkezik. Ha így lenne, folytathatnánk a 100 éve Albert Einstein indította hosszú utazást, amely a természeti törvények mélyebb megértése felé vezet.
But if, in two or three years' time, when the LHC switches off again for a second long shutdown, we've found nothing but the Higgs boson, then we may be entering a new era in physics: an era where there are weird features of the universe that we cannot explain; an era where we have hints that we live in a multiverse that lies frustratingly forever beyond our reach; an era where we will never be able to answer the question, "Why is there something rather than nothing?"
De ha az LHC következő, második hosszabb üzemszünetéig tartó 2-3 évben a Higgs-bozonon kívül mást nem találunk, talán a fizika új korszakába lépünk: olyan korszakba, amelyben az univerzum furcsa jellemzőit nem tudjuk megindokolni, olyan korszakba, amelyben gyanítjuk, hogy multiverzumban élünk, amely idegesítően örökre elérhetetlen számunkra, olyan korszakba, amelyben soha nem válaszolhatunk a kérdésre: "Miért van valami a semmi helyett?"
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Bruno Giussani: Harry, even if you just said the science may not have some answers, I would like to ask you a couple of questions, and the first is: building something like the LHC is a generational project. I just mentioned, introducing you, that we live in a short-term world. How do you think so long term, projecting yourself out a generation when building something like this?
Bruno Giussani: Harry, még ha azt mondod is, "a tudománynak nincs mindenre válasza," szeretnék feltenni néhány kérdést, közülük az első: Az LHC-hoz hasonló projektek nemzedékeket fognak át. Bemutatásodkor említettem, hogy rövidtávú világban élünk. Mire gondolsz, mikor nemzedéken átnyúló időre, hosszútávra tervezel, pl. az LHC-nél?
Harry Cliff: I was very lucky that I joined the experiment I work on at the LHC in 2008, just as we were switching on, and there are people in my research group who have been working on it for three decades, their entire careers on one machine. So I think the first conversations about the LHC were in 1976, and you start planning the machine without the technology that you know you're going to need to be able to build it. So the computing power did not exist in the early '90s when design work began in earnest. One of the big detectors which record these collisions, they didn't think there was technology that could withstand the radiation that would be created in the LHC, so there was basically a lump of lead in the middle of this object with some detectors around the outside, but subsequently we have developed technology. So you have to rely on people's ingenuity, that they will solve the problems, but it may be a decade or more down the line.
Harry Cliff: Szerencsémre bekapcsolódhattam az LHC-ban 2008 óta folyó kísérletbe, már az LHC kezdeteitől fogva, s a kutatócsoportomban vannak, akik már 30 éve ezen dolgoznak, egész pályafutásukat ezen a berendezésen töltötték. Az LHC ötlete 1976 táján merült fel, amikor még nem létezett az a technológia, amiről tudtuk, hogy szükséges lesz a berendezés megépítéséhez. A 90-es évek elején nem volt meg a számítási háttér, amikor a komoly tervezés megindult. Azt hitték, hogy az ütközéseket észlelő egyik nagy detektor esetében nincs technika, amelyik kibírná az LHC által keltett sugárzást, ezért egy csomó ólom volt a közepében, a detektorok pedig rajta kívül. De végül meglett a technika. A találékonyságra kell hagyatkozni, hogy az emberek megoldást találnak, bár lehet, hogy ez 1-2 évtizedbe telik.
BG: China just announced two or three weeks ago that they intend to build a supercollider twice the size of the LHC. I was wondering how you and your colleagues welcome the news.
BG: Kína 2-3 hete közölte, hogy ütköztetőt akar építeni, amely kétszer nagyobb lesz az LHC-nál. Érdekelne, hogyan fogadtátok a hírt.
HC: Size isn't everything, Bruno. BG: I'm sure. I'm sure.
HC: A méret még nem minden, Bruno. BG: Semmi kétség.
(Laughter)
(Nevetés)
It sounds funny for a particle physicist to say that. But I mean, seriously, it's great news. So building a machine like the LHC requires countries from all over the world to pool their resources. No one nation can afford to build a machine this large, apart from maybe China, because they can mobilize huge amounts of resources, manpower and money to build machines like this. So it's only a good thing. What they're really planning to do is to build a machine that will study the Higgs boson in detail and could give us some clues as to whether these new ideas, like supersymmetry, are really out there, so it's great news for physics, I think.
Fura, ha ezt egy részecskefizikus mondja. A tréfát félretéve, ez pompás hír. Az LHC-hez hasonlók építéséhez sok ország erejét kell egyesíteni. Nincs ország, amely megengedhetne magának ekkora LHC-t, de Kína óriási forrásokat, munkaerőt és pénzt mozgósíthat egy ilyen projektre. Ez csak jó. Azt tervezik, hogy berendezést építenek, amely részletesen tanulmányozza a Higgs-bozont, s kiderülhet, hogy pl. a szuperszimmetria elve tényleg létezik-e, ez jó hír a fizikának.
BG: Harry, thank you. HC: Thank you very much.
BG: Harry, köszönöm. HC: Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)