A cold January day of 2005, I took one of my most important drives of my life. I was on this road in upstate New York, trying to find this old factory. The day before, I received a flyer in the mail that said, "Fully equipped yogurt plant for sale." I threw it in the garbage can. And 20 minutes later, I picked it up and called the number. The plant was 85 years old, and it was closing. So I decided to go see it.
Egy hideg, 2005-ös januári napon, életem egyik legfontosabb autóútján épp New York állam északi részén próbáltam megtalálni egy öreg gyárat. Egy nappal azelőtt kaptam egy szórólapot: "Joghurtüzem teljes felszereléssel eladó." A kukába hajítottam. Húsz perccel később kiszedtem, és felhívtam a számot. Az üzem 85 éves volt, és be akarták zárni. Úgy határoztam, megnézem.
At this time, I wasn't sure where this road or my life was going. I owned a small cheese shop but really hated business. But the hills and the roads and the smells are all familiar. I grew up in Turkey, in a similar environment, near the Kurdish mountains. My family made cheese and yogurt; I grew up listening to shepherd's stories. We didn't have much, but we had the moon and the stars, simple food, each other. Eventually, I came to America. I didn't even know New York had farms. I made it to upstate, and I never left. Now I'm lost.
Akkoriban nem voltam biztos benne, merre visz ez az út, vagy éppen az életem. Egy kis sajtboltot vezettem, de utáltam az üzleti teendőket. Ám a dombok, az utak és a szagok mind ismerősek voltak. Törökországban nőttem fel, hasonló környéken, közel a kurd hegyekhez. A családom sajtot és joghurtot készített. Pásztorok történetein nőttem fel. Nem voltunk gazdagok, de ott volt a hold és a csillagok; volt mit ennünk, és ott voltunk egymásnak. Végül Amerikába jöttem. Azt sem tudtam, hogy vannak New Yorkban farmok. Feljöttem az állam északi részébe, és ott is maradtam. Akkor viszont eltévedtem.
I passed the road sign that said "Dead end." Then soon after, there it was: the factory. The smell hit me first. It was a like a milk container left out in the sun. The walls were so thick, paints were peeling, there were cracks everywhere. The factory was so old, the owners thought it was worthless. I thought they left a zero off, I couldn't believe the price. As I entered in, I stopped noticing things. All I could see were the people. There were 55 of them. Just quiet. Their only job was to break the plant apart and close it forever.
Elmentem egy "Zsákutca" feliratú tábla mellett. Majd nem sokkal később ott volt – a gyár. Először a szag csapott meg: mint egy tejestartály, amit kint felejtettek a napon. A falak nagyon vastagok voltak, a festék hámlott, mindenütt repedések húzódtak. A gyár annyira öreg volt, hogy szinte értéktelennek hitték. Azt hittem, lehagytak egy nullát, az ár hihetetlennek tűnt. Ahogy beléptem, már nem a körülmények érdekeltek. Csak az embereket láttam. 55-en voltak. Csendben álldogáltak. Már csak annyi dolguk maradt, hogy darabjaira szedjék a gyárat, majd bezárják örökre.
I was met with a guy named Rich, the production manager. He offered to take me around, show me around. He didn't say much, but around every corner, he would point out some stories. Rich worked there for 20 years. His father made yogurt before him, and his grandfather made cream cheese before that. You could tell that Rich felt guilty that this factory was closing on his watch.
Bemutattak Rich-nek, a termelési igazgatónak, aki felajánlotta, hogy körbevezet. Nem beszélt sokat, de minden szegletben akadt egy sztorija. Rich húsz éve dolgozott már ott. Előtte már az apja is joghurtot csinált, a nagyapja pedig krémsajtot. Rich-nek láthatóan bűntudata volt, amiért az ő felügyelete alatt kell bezárni a gyárat.
What hit me the hardest at that time was that this wasn't just an old factory. This was a time machine. This is where people built lives, they left for wars, they bragged about home runs and report cards. But now, it was closing. And the company wasn't just giving up on yogurt, it was giving up on them. As if they were not good enough. And I was shocked how these people were behaving. There was no anger, there were no tears. Just silence. With grace, they were closing this factory. I was so angry that the CEO was far away, in a tower or somewhere, looking at the spreadsheets and closing the factory. Spreadsheets are lazy. They don't tell you about people, they don't tell you about communities. But unfortunately, this is how too many business decisions are made today.
Ami leginkább szíven ütött akkor, az volt, hogy ez nem csak egy öreg gyár, hanem időgép is. Sokan az életüket építették erre az üzemre, innen mentek a háborúba, hazafutásokkal büszkélkedtek meg bizonyítványokkal. És most bezárják. A cég nemcsak a joghurtról mondott le, hanem róluk is. Mintha nem lettek volna elég jók. Megdöbbentett az emberek viselkedése: nem volt düh, se könnyek, csak a csend. Méltósággal készültek bezárni a gyárat. Nagyon dühös voltam, hogy a cégvezető nem volt jelen. Egy felhőkarcolóban üldögélt valahol, nézegette a kimutatásait, és ezek alapján akarta bezárni a gyárat. A kimutatások nem árulnak el mindent. Nem szólnak az emberekről, sem a közösségekről. Sajnálatos módon mégis rengeteg üzleti döntést így hoznak meg manapság.
I was never the same person after what I saw. On my way back home, I called Mario, my lawyer. I called Mario, I said, "Mario, I want to buy this place." Mario said, "Hamdi, one of the largest food companies in the world is closing this place, and they're getting out of the yogurt business. Who the hell are you to make it work?" I said, "You're right." But the next day, I called him again, and I said, "Mario, really, I really want to buy this place." He said, "Hamdi, you have no money.
Miután láttam az üzemet, valami megváltozott. Miközben hazafele tartottam, felhívtam Mariót, az ügyvédemet. Felhívtam, és azt mondtam neki: "Mario, meg akarom venni azt a helyet." Erre Mario: "Hamdi, azt a helyet a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártó cége zárja be, kiszállnak a joghurtbizniszből. Hogy az ördögbe tudnád épp te működtetni?" Mire én csak annyit mondtam: "Igazad van." Ám másnap újra felhívtam, és azt mondtam: "Mario, én mégis meg akarom venni azt a helyet." Azt felelte: "Hamdi, nincs pénzed.
(Laughter)
(Nevetés)
You haven't even paid me in six months."
Engem sem fizetsz már hat hónapja."
(Laughter)
(Nevetés)
Which was true.
Ez igaz volt.
(Laughter)
(Nevetés)
But I got a loan, another loan. By August 2005, I had the keys for this factory. The first thing I did was to hire four of the original 55 people. I had Maria, the office manager. I had Frank, the wastewater guy. I had Mike, the maintenance guy. And Rich, who showed me the plant, the production guy. And we had our first board meeting. Mike says, "Hamdi, what are we going to do now?" They look at me as if I have the magic answer. So I said, "Mike, we're going to go to Ace Hardware store, and we're going to get some paints. And we're going to paint the walls outside." Mike wasn't impressed. He looked at me. He said, "Hamdi, that's fine, we’ll do that, but tell me you have more ideas than that."
De kaptam kölcsönt – egy újabb kölcsönt. 2005 augusztusára a zsebemben voltak a gyár kulcsai. Először is felvettem négyet az eredeti 55 fős gárdából: Mariát, az irodavezetőt, Franket, a szennyvízkezelőt, Mike-ot, a karbantartót és Rich-et, a termelésvezetőt, aki körbevezetett a gyárban. Az első vezetőségi ülésen voltunk. Mike így szólt: "Mihez kezdünk most, Hamdi?" Mind rám néztek, mintha tudnám a varázsszót. Így válaszoltam: "Mike, elmegyünk a barkácsboltba, veszünk festéket, és lefestjük kívülről a falakat." Ez nem volt valami meggyőző. Mike rám nézett, és azt mondta: "Rendben, Hamdi, megcsináljuk, de mondd, hogy van más ötleted is."
(Laughter)
(Nevetés)
I said, "I do. We'll paint the walls white."
Azt feleltem: "Van. Minden fehér lesz."
(Laughter)
(Nevetés)
Honest to God, that was the only idea I had.
Őszintén szólva csak ennyi jutott eszembe.
(Laughter)
(Nevetés)
But we painted those walls that summer. I sometimes wonder what they would have said to me if I told them, "See these walls we're painting? In two years, we're going to launch a yogurt here that Americans have never seen and never tasted before. It will be delicious, it will be natural. And we're going to call it 'Chobani' -- it means 'shepherd' in Turkish." And if I said, "We are going to hire all of the 55 employees back, or most of them back. And then 100 more after, and then 100 more after, and then 1,000 more after that." But if I told them, "You see that town over there? Every person we hire, 10 more local jobs will be created. The town will come back to life, the trucks will be all over the roads. And the first money we make, we're going to build one of the best Little League baseball fields for our children. And five years after that, we're going to be the number one Greek yogurt brand in the country." Would they have believed me? Of course not. But that's exactly what happened.
Azon a nyáron le is festettük a falakat. Néha elképzelem, mit szóltak volna, ha azt mondom: "Látjátok ezeket a szépen festett falakat? Két év múlva olyan joghurtot fogunk itt gyártani, amilyet Amerikában még sosem láttak, és nem is kóstoltak azelőtt. Finom lesz, természetes lesz. Úgy hívják majd »Chobani«, ami törökül annyit tesz »pásztor«." Vagy ha azt mondom: "Mind az 55-en, de legalábbis legtöbben, itt fogtok dolgozni újra. Aztán még százan, majd megint százan, aztán még ezren." Vagy ha azt: "Látjátok ott azt a várost? Minden emberrel, akit felveszünk, 10 munkahelyet teremtünk a környéken. A város újra felvirágzik, mindenütt teherautók járják majd az utakat. És az első bevételünkből megépítjük az egyik legjobb kisligás baseballpályát a gyerekeinknek. Öt évre rá pedig mi leszünk az ország első számú görögjoghurt-gyártója." Hittek volna nekem? Természetesen nem. De pontosan ez történt.
(Applause)
(Taps)
In painting those walls, we got to know each other. We believed in each other. And we figured it out together. Five years, me and all my colleagues, we never left the factory. We worked day and night, through the holidays, to fix that plant. The best part of Chobani for me is this: the same exact people who were given up on were the ones who built it back 100 times better than before. And they all have a financial stake in the company today.
Miközben a falakat festettük, megismertük egymást. Elkezdtünk hinni egymásban. És együtt kitaláltuk, mi legyen. Öt éven át a kollégáimmal el sem hagytuk a gyárat. Éjt nappallá téve dolgoztunk, ünnepnapokon is, hogy rendbe tegyük a gyárat. Számomra a Chobaniban az a legjobb, hogy ugyanazok az emberek építették újjá, akikről lemondtak, méghozzá százszor jobbra, mint amilyen volt. És ma mindegyiküknek üzletrésze van a cégben.
(Applause)
(Taps)
And all this time, I kept wondering -- you see, I'm not a businessman, I don't come from that tradition -- I just kept wondering: What is this all about? Corporate America says it's about profits. Mainstream business says it's about money. The CEO playbook says it's about shareholders. And so much is sacrificed for it -- it's factories, communities, jobs. But not by CEOs. CEOs have their employees suffer for them. But yet, the CEOs's pay goes up and up and up. And so many people are left behind.
Végig azon töprengtem – tudják, nem vagyok üzletember, nincs ilyen hátterem –, egyre azon gondolkodtam, vajon miről szól ez az egész? A nagyvállalati szféra szerint a profitról. Az általános üzleti felfogás szerint a pénzről. A cégvezetők szabálykönyve szerint a részvényesekről. Olyan sok mindent áldoznak fel ezért: gyárakat, közösségeket, munkahelyeket. De nem a cégvezetők. Az alkalmazottak csinálnak meg mindent a cégvezetők helyett, miközben azok fizetése egyre csak nő. Sok embert viszont sorsára hagynak.
I'm here to tell you: no more. It's not right, it's never been right. It's time to admit that the playbook that guided businesses and CEOs for the last 40 years is broken.
Azért vagyok itt, hogy elmondjam önöknek: többé nem így lesz. Ez így nincs rendben, sosem volt. Itt az ideje bevallani, hogy a szabálykönyv, amely az elmúlt negyven évben az az üzleti életet meghatározta, nem működik.
(Applause)
(Taps)
It tells you everything about business except how to be a noble leader. We need a new playbook. We need a new playbook that sees people again. That sees above and beyond profits. In the movies, they have a name for people who take a different path to do things right. They call them "antiheroes." I think we need the same idea in business. We need anti-CEOs, and we need an anti-CEO playbook.
Mindent megtudhatunk belőle az üzletről, kivéve azt, hogy hogyan legyünk tisztességes vezetők. Új szabálykönyvre van szükség. Olyanra, amely az embert is figyelembe veszi. Olyanra, amely túltekint a profiton. A filmekben van egy kifejezés azokra, akik letérnek a kitaposott ösvényről, és a helyes utat választják: ők az antihősök. Szerintem az üzletben is kellene valami hasonló. Anticégvezetőkre van szükségünk, továbbá egy nekik szóló új szabálykönyvre.
So let me tell you about what this anti-CEO playbook is all about. An anti-CEO playbook is about gratitude. Today's business book says: business exists to maximize profit for the shareholders. I think that's the dumbest idea I've ever heard in my life.
Engedjék meg, hogy elmagyarázzam, miről is szól az anticégvezetők szabálykönyve. Ez az új szabálykönyv a háláról szól. A mai üzleti tankönyvek szerint az üzlet célja, hogy maximalizálja a profitot a részvényesek számára. Ez a legnagyobb marhaság, amit valaha hallottam.
(Laughter)
(Nevetés)
In reality, business should take care of their employees first.
A valóságban egy vállalkozásnak elsősorban a dolgozókért kell felelősséget vállalnia.
(Applause)
(Taps)
You know, a few years ago, when we announced that we are giving shares to all our 2,000 employees, some people said it's PR, some said it's a gift. I said, it's not a gift. I watched it, I've been part of it. They earned it with their talent and with their hard work, and I don't see any other way. The new way of business -- it's your employees you take care of first. Not the profits.
Tudják, néhány éve, amikor bejelentettük, hogy mind a kétezer alkalmazottunknak részvényt adunk, néhányan azt mondták, ez csak PR-fogás, mások szerint ajándék. Közöltem, hogy nem ajándék. Láttam, amit láttam. Ezek az emberek a tehetségükkel és kemény munkával érdemelték ezt ki, hogyan is lehetne másként? Az üzleti élet új irányzata, hogy először a dolgozóinkról gondoskodunk, nem a profitról.
The new anti-CEO playbook is about community. Today, the businesses that have it all ask communities, "What kind of tax breaks and incentives can you give me?" The reality is, businesses should go to the struggling communities and ask, "How can I help you?"
Az anticégvezetők új szabálykönyve a közösségről szól. Manapság a jól menő vállalkozásokat csak az érdekli, hogy a közösség milyen adókedvezményeket és ösztönzőket tud számukra biztosítani. Valójában a vállalkozásoknak kellene megkérdezniük a nehezen boldoguló közösségeket, miben tudnának nekik segíteni.
(Applause)
(Taps)
When we wanted to build our second yogurt plant, Idaho was on nobody's radar screen. It was too rural, too far away, didn't have much incentives. So I went there. I met with the local people, I met with the farmers. We shook hands, we broke bread. I said, "I want to build it right here." I don't need to see financial studies. And the result -- its community is thriving. There's new schools that open every year. New food companies are coming up every year. And they told me, "You're not going to find any trained workers here." I said, "It's OK, we'll teach them." We partnered with the local community college, and while we were building the plant, we trained hundreds of hundreds of people for advanced manufacturing. And today, our factory is one of the largest yogurt plants in the world.
Amikor fel akartuk építeni a második joghurtüzemet, Idaho nem szerepelt a lehetséges helyszínek közt. Túl messze volt, túl távol mindentől, nem sok vonzó tényezővel. Így aztán odamentem. Találkoztam a helyiekkel, találkoztam a farmerekkel. Kezet ráztunk, kenyeret szegtünk. Mondtam nekik: "Itt akarok építkezni." Nem volt szükség pénzügyi tanulmányokra. Az eredmény pedig egy virágzó közösség lett. Minden évben újabb iskolák nyílnak. Minden évben jön egy újabb élelmiszeripari cég. Azt mondták nekem, nem fogok képzett munkaerőt találni. Mire én: "Sebaj, majd betanítjuk őket." Együttműködtünk a helyi főiskolával, és miközben a gyár épült, több száz embert képeztünk ki összetettebb gyártási feladatok ellátására. Ma a gyárunk a világ egyik legnagyobb joghurtgyára.
(Applause)
(Taps)
The new way of business -- communities. Go search for communities that you can be part of. Ask for permission. And be with them, open the walls and succeed together.
Az üzleti élet új irányzata a közösségekben rejlik. Keressenek közösségeket, melyeknek tagjai lehetnek. Kérjenek engedélyt. Töltsenek velük időt, bontsák le a falakat, legyenek sikeresek együtt.
The anti-CEO playbook is about responsibility. Today's playbook says, the businesses should stay out of politics. The reality is businesses, as citizens, must take a side. When we were growing in New York and looking for more people to hire, I remembered that in Utica, an hour away, there were refugees from Southeast Asia and Africa, who were looking for a place to work. "They don't speak English," someone told me. I said, "I don't really, either. Let's get translators."
Az anticégvezetők új szabálykönyve a felelősségről szól. A mai szabálykönyv szerint az üzletnek el kell határolódnia a politikától. A valóságban azonban a vállalkozásoknak állást kell foglalniuk, ahogy az embereknek is. Ahogy nőtt a New York-i vállalkozás, és munkásokat kerestünk, eszembe jutott, hogy Uticában, egy órányira tőlünk, afrikai és délkelet-ázsiai menekültek élnek, akik munkát keresnek. "Nem beszélnek angolul" – mondta valaki. Azt mondtam erre: "Én sem igazán. Fogadunk tolmácsokat."
(Laughter)
(Nevetés)
"They don't have transportation." I said, "Let's get buses, it's not a rocket science." Today, in one of America's rural areas, 30 percent of the Chobani workforce are immigrants and refugees.
"Nincs mivel bejárjanak." Azt mondtam: "Szerzünk buszokat, nem nagy ügy." Ma, Amerika egy távoli vidékén, a Chobani dolgozói állományának 30%-át bevándorlók és menekültek adják.
(Applause) (Cheers)
(Taps) (Éljenzés)
And it changed us for better.
Ettől mi is jobbak lettünk.
The new way of business -- it's business, not government, in the best position to make a change in today's world: in gun violence, in climate change, in income inequality, in refugees, in race. It's business that must take a side.
Az üzleti élet új irányzata szerint ma a vállalkozások, és nem a kormányok, vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy megváltoztassák a világot, legyen szó fegyveres erőszakról, a klímaváltozásról, a bérkülönbségekről, a menekültekről vagy faji kérdésekről. A vállalkozásoknak állást kell foglalniuk.
(Applause)
(Taps)
And lastly, an anti-CEO playbook is about accountability. Today's playbook says, the CEO reports to the corporate boards. In my opinion, CEO reports to consumer. In the first few years of Chobani, the 1-800 number on the cup was my personal number.
Végül az anticégvezetők új szabálykönyve szól az elszámoltathatóságról is. Ma azt mondja a szabálykönyv: a cégvezető az igazgatótanácsnak felel. Véleményem szerint a cégvezető a fogyasztóknak tartozik ezzel. A Chobani indulását követő pár évben a joghurtospohárkán az 1-800-as szám az én közvetlen elérhetőségem volt.
(Laughter)
(Nevetés)
When somebody called and wrote, I responded personally. Sometimes I made changes based on what I heard, because consumer is in power. That's the reason the business exists. It's you -- every single one of you is in power to make changes today. If you don't like the brand and the companies, what they are doing with their business, you can throw them into the garbage can. And if you see the ones that are doing it right, you can reward them. In the end, this is all in our responsibility.
Ha valaki hívott vagy írt, személyesen válaszoltam. Néha változtattam is azért, amit hallottam, mert a fogyasztó a legfontosabb. Ezért van az üzlet. Önök azok, önök itt, mindannyian, akik ma változást hozhatnak. Ha nem tetszik önöknek egy márka, egy cég, az, amit egy vállalkozás csinál, ki tudják őket hajítani a kukába. És ha olyanokat látnak, melyek jól csinálják a dolgukat, megjutalmazhatják őket. Végül is ez mind a mi felelősségünk.
The new way of business -- it's the consumer we report to, not to the corporate boards. You see, if you are right with your people, if you are right with your community, if you are right with your product, you will be more profitable, you will be more innovative, you will have more passionate people working for you and a community that supports you. And that's what the anti-CEO playbook is all about.
Az üzleti élet új irányzata szerint a fogyasztónak tartozunk elszámolással, nem az igazgatótanácsnak. A helyzet az, hogy ha jól bánunk az embereinkkel, ha jót teszünk a közösséggel, ha jó a termék, sokkal nagyobb hasznot termelünk majd, több újítást vezetünk be, több elkötelezett alkalmazottunk lesz, és egy támogató közösségünk is. Erről szól az anticégvezetők új szabálykönyve.
The treasure that I found in that factory -- dignity of work, strength of character, human spirit -- is what we need to unleash all across the world.
A kincs, amire abban a gyárban leltem, a munka becsülete, a jellem ereje, az emberi lélek ereje az, amit a világon mindenütt el kellene ismerni.
Brothers and sisters, there are people and places all around the world left out and left behind. But their spirit is still strong. They just want another chance, they want someone to give them a chance again, not to just build it back, but build it better than before. And this is the difference between return on investment and return on kindness. This is the difference between profit and true wealth. And if it can happen in a small town in upstate New York and Idaho, it can happen in every city and town and village across the world.
Barátaim, a világon mindenütt vannak olyan emberek és olyan helyek, melyekről megfeledkeztek, amelyek lemaradtak, de a lelkük még most is erős. Csak egy új esélyre várnak: valakire, aki új esélyt ad nekik, nemcsak újjáépíteni, de jobbra építeni, mint azelőtt. Ez a különbség a befektetés megtérülése és a jóság megtérülése közt. Ez a különbség a profit és a valódi gazdagság között. És ha mindez megeshet New York állam északi részén egy kisvárosban és Idahóban, akkor megtörténhet a világ minden nagyvárosában, városában és falvában.
This is not the time to build walls, this is a time to start painting the walls. I leave the colors all up to you.
Nem falakat kell építenünk; annak jött el most az ideje, hogy lefessük a falakat. A színválasztást önökre bízom.
Thank you so much.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)