On January 26, 2013, a band of al-Qaeda militants entered the ancient city of Timbuktu on the southern edge of the Sahara Desert. There, they set fire to a medieval library of 30,000 manuscripts written in Arabic and several African languages and ranging in subject from astronomy to geography, history to medicine, including one book which records perhaps the first treatment for male erectile dysfunction. Unknown in the West, this was the collected wisdom of an entire continent, the voice of Africa at a time when Africa was thought not to have a voice at all. The mayor of Bamako, who witnessed the event, called the burning of the manuscripts "a crime against world cultural heritage." And he was right -- or he would have been, if it weren't for the fact that he was also lying.
2013. január 26-án al-Káida katonák egy csapata behatolt a Szahara déli szélén lévő Timbuktu ősi városába. Itt tüzet raktak a középkori könyvtár 30 ezer darab arab és más afrikai nyelveken írott kéziratából, amelyek a csillagászattól a földrajzig, történelemig és orvoslásig számtalan területet öleltek fel. Köztük volt egy könyv, amely talán elsőként foglalkozott a férfiak merevedési zavarának kezelésével. Ez egy egész kontinens kollektív bölcsessége volt, ismeretlen a Nyugat számára; Afrika szava abból a korból, amikor Afrikát némának gondolták. Bamako polgármestere, aki szemtanúja volt az eseménynek, a kéziratok elégetéséről így nyilatkozott: "merénylet a világ kulturális öröksége ellen". Igaza volt -- illetve lett volna, eltekintve attól a ténytől, hogy hazudott.
In fact, just before, African scholars had collected a random assortment of old books and left them out for the terrorists to burn. Today, the collection lies hidden in Bamako, the capital of Mali, moldering in the high humidity. What was rescued by ruse is now once again in jeopardy, this time by climate.
Valójában az történt, hogy afrikai tudósok közvetlen előtte ötletszerűen összeválogattak régi könyveket, és elöl hagyták őket, hogy a terroristák azokat égessék el. A gyűjtemény ma Bamakóban, Mali fővárosában dohosodik egy magas páratartalmú rejtekhelyen. Amit csellel megmentettek, újra veszélyben van, csak most a klíma miatt.
But Africa, and the far-flung corners of the world, are not the only places, or even the main places in which manuscripts that could change the history of world culture are in jeopardy. Several years ago, I conducted a survey of European research libraries and discovered that, at the barest minimum, there are 60,000 manuscripts pre-1500 that are illegible because of water damage, fading, mold and chemical reagents. The real number is likely double that, and that doesn't even count Renaissance manuscripts and modern manuscripts and cultural heritage objects such as maps.
De nem csak Afrikában és a fejlődő világban vannak olyan kéziratok végveszélyben, amelyek újraírathatnák a világ kultúrtörténetét. Néhány évvel ezelőtt felmértem Európa tudományos könyvtárait, és azt találtam, hogy legalább 60 ezer 1500 előtti kézirat vált olvashatatlanná a víz rongálása, fakulás, penész vagy vegyi anyagok miatt. A tényleges szám alighanem ennek a duplája, és ebben még nincsenek benne a reneszánsz és az újabb kori kéziratok, és kulturális örökségünk egyéb tárgyai, mint pl. a térképek.
What if there were a technology that could recover these lost and unknown works? Imagine worldwide how a trove of hundreds of thousands of previously unknown texts could radically transform our knowledge of the past. Imagine what unknown classics we would discover which would rewrite the canons of literature, history, philosophy, music -- or, more provocatively, that could rewrite our cultural identities, building new bridges between people and culture. These are the questions that transformed me from a medieval scholar, a reader of texts, into a textual scientist.
Mi lenne, ha létezne egy technológia, amely olvashatóvá tenné ezeket az elveszett és ismeretlen műveket? Mennyire megváltoztathatnák múltról alkotott tudásunkat a világszerte lappangó, korábban ismeretlen művek százezrei. Képzeljük el, hogy ismeretlen klasszikusokat fedezhetnénk fel, amelyek újraírhatnák az irodalmi, történeti, filozófiai, zenei kánont, vagy – provokatívabban – kulturális identitásunkat, új hidakat építve ember és kultúra között. Ezeknek a kérdéseknek hatására lettem a középkor kutatójából, a szövegek olvasójából a szövegkutatóvá.
What an unsatisfying word "reader" is. For me, it conjures up images of passivity, of someone sitting idly in an armchair waiting for knowledge to come to him in a neat little parcel. How much better to be a participant in the past, an adventurer in an undiscovered country, searching for the hidden text. As an academic, I was a mere reader. I read and taught the same classics that people had been reading and teaching for hundreds of years -- Virgil, Ovid, Chaucer, Petrarch -- and with every scholarly article that I published I added to human knowledge in ever-diminishing slivers of insight. What I wanted to be was an archaeologist of the past, a discoverer of literature, an Indiana Jones without the whip -- or, actually, with the whip.
Mennyire rossz szó is az, hogy olvasó! Számomra ez a passzivitás képét sejteti: ül valaki ölbe tett kézzel a karosszékében, várva a sült galamb képében érkező tudásra. Mennyivel jobb részese lenni a múltnak, kalandornak egy felfedezésre váró országban, aki rejtett szövegek után kutat. Tudósként egyszerű olvasó voltam. Azokat a klasszikusokat olvastam és tanítottam én is, amelyeket évszázadok óta olvasnak és tanítanak – Vergiliust, Ovidiust, Chaucert, Petrarcát – és minden megjelent tudományos dolgozatommal aprópénzzel járultam hozzá az emberi tudáshoz. A múlt régésze akartam lenni, az irodalom felfedezője, egy Indiana Jones ostor nélkül -- vagy éppenséggel ostorral.
(Laughter) And I wanted it not just for myself but I wanted it for my students as well.
(Nevetés) Nem csak magamért akartam ezt, a tanítványaimért is.
And so six years ago, I changed the direction of my career. At the time, I was working on "The Chess of Love," the last important long poem of the European Middle Ages never to have been edited. And it wasn't edited because it existed in only one manuscript which was so badly damaged during the firebombing of Dresden in World War II that generations of scholars had pronounced it lost. For five years, I had been working with an ultraviolet lamp trying to recover traces of the writing and I'd gone about as far as technology at the time could actually take me.
Így tehát hat évvel ezelőtt pályát változtattam. Ekkoriban a "Szerelmi Sakk"-on dolgoztam. Ez az utolsó jelentős, hosszabb, költemény a középkori Európából, amelyet még sosem adtak ki. Sosem dolgozták fel, mert csak egyetlen kéziratban létezett, az pedig annyira megrongálódott Drezda bombázása alatt a második világháborúban, hogy tudósnemzedékek állították: végképp elveszett. Öt éven keresztül dolgoztam rajta ultraibolya lámpánál, próbálva helyreállítani az írást. Elértem az akkor rendelkezésre álló technika végső határát.
And so I did what many people do. I went online, and there I learned about how multispectral imaging had been used to recover two lost treatises of the famed Greek mathematician Archimedes from a 13th-century palimpsest. A palimpsest is a manuscript which has been erased and overwritten.
És így azt tettem, amit sokan mások: felmentem az internetre, és innen megtudtam, hogy multispektrális képalkotással visszanyerték Arkhimédésznek, a nagy görög matematikusnak két elveszett tanulmányát egy 13. századi palimpszesztből. A palimpszeszt olyan kézirat, amit kivakartak, s a helyébe mást írtak.
And so, out of the blue, I decided to write to the lead imaging scientist on the Archimedes palimpsest project, Professor Roger Easton, with a plan and a plea. And to my surprise, he actually wrote back. With his help, I was able to win a grant from the US government to build a transportable, multispectral imaging lab, And with this lab, I transformed what was a charred and faded mess into a new medieval classic.
Ezen felbuzdulva hirtelenjében elhatároztam, hogy levélben az Arkhimédész-féle palimpszeszt-projekt vezető képfeldolgozó tudósához, Roger Easton professzorhoz fordulok egy tervvel és egy kéréssel. Meglepetésemre tényleg válaszolt. Az ő segítségével szereztem meg az USA kormányának ösztöndíját egy hordozható multispektrális képalkotó laboratórium megépítésére. Ezzel a berendezéssel a megperzselt, kifakult salátából középkori klasszikust varázsoltam.
So how does multispectral imaging actually work? Well, the idea behind multispectral imaging is something that anyone who is familiar with infrared night vision goggles will immediately appreciate: that what we can see in the visible spectrum of light is only a tiny fraction of what's actually there. The same is true with invisible writing. Our system uses 12 wavelengths of light between the ultraviolet and the infrared, and these are shown down onto the manuscript from above from banks of LEDs, and another multispectral light source which comes up through the individual leaves of the manuscript. Up to 35 images per sequence per leaf are imaged this way using a high-powered digital camera equipped with a lens which is made out of quartz. There are about five of these in the world. And once we capture these images, we feed them through statistical algorithms to further enhance and clarify them, using software which was originally designed for satellite images and used by people like geospatial scientists and the CIA.
Hogyan is működik a multispektrális képalkotás? Azon az ötleten alapul, amit bárki, aki látott már infravörös éjjellátó látcsövet, rögtön megért: amit mi a fény színképén belül látunk, az csak töredéke annak, ami ténylegesen ott van. Ugyanez a helyzet a láthatatlan írásokkal. Berendezésünk a fény 12 hullámhosszát használja, az ultraibolyától az infravörösig. Ezek fentről megvilágítják a kéziratot egy LED-készletből, és más multispektrális fényforrásból, és áthatolnak a kézirat egy-egy lapján. Laponként akár 35 képből álló sorozat készül így nagy teljesítményű digitális fényképezőgéppel, amelynek lencséi kvarcból vannak. Kb. 5 ilyen van a világon. Ha egyszer elkészítettük a képeket, feldolgoztatjuk őket egy statisztikai algoritmussal, hogy megtisztítsuk és kontrasztosabbá tegyük őket. Az alkalmazott szoftvert eredetileg műholdképek elemzésére fejlesztették ki, olyanok számára, mint a térinformatikusok vagy a CIA.
The results can be spectacular. You may already have heard of what's been done for the Dead Sea Scrolls, which are slowly gelatinizing. Using infrared, we've been able to read even the darkest corners of the Dead Sea Scrolls. You may not be aware, however, of other Biblical texts that are in jeopardy.
Az eredmény látványos lehet. Talán hallottak már róla, hogy mi történt a Holt-tengeri tekercsekkel, amelyek lassan elkocsonyásodnak. Infravörös fénnyel a Holt-tengeri tekercsek legsötétebb csücskeit is el tudtuk olvasni. Talán nem tudják, de más biblikus szövegek is veszélyben vannak.
Here, for example, is a leaf from a manuscript that we imaged, which is perhaps the most valuable Christian Bible in the world. The Codex Vercellensis is the oldest translation of the Gospels into Latin, and it dates from the first half of the fourth century. This is the closest we can come to the Bible at the time of the foundation of Christendom under Emperor Constantine, and at the time also of the Council of Nicaea, when the basic creed of Christianity was being agreed upon. This manuscript, unfortunately, has been very badly damaged, and it's damaged because for centuries it had been used and handled in swearing in ceremonies in the church. In fact, that purple splotch that you see in the upper left hand corner is Aspergillus, which is a fungus which originates in the unwashed hands of a person with tuberculosis. Our imaging has enabled me to make the first transcription of this manuscript in 250 years.
Itt van például egy oldal egy kéziratból, amiről képet készítettünk. Ez talán a legértékesebb keresztény Biblia a világon. A Codex Vercellensis az Evangéliumok legrégebbi latin fordítása, a 4. század első felére datálható. Ezzel tudunk a legközelebb férkőzni a kereszténység kezdeteinek Bibliájához, Nagy Konstantin császársága koráéhoz. Ez egyben annak a nikaiai zsinatnak az ideje is, ahol a keresztény hitvallás alapjaiban megállapodtak. Sajnos, ez a kézirat nagyon rossz állapotban van. Azért rongálódott meg ennyire, mert évszázadokon keresztül erre tettek esküt a templomi a szertartások során. Az a bíbor paca, amit a bal felső sarokban látunk, aspergillus, egy gomba, amely egy TBC-s személy mosatlan kezétől származik. Képalkotásunknak köszönhetően elkészíthettem a kézirat átiratát, az elsőt az utóbbi 250 évben.
Having a lab that can travel to collections where it's needed, however, is only part of the solution. The technology is expensive and very rare, and the imaging and image processing skills are esoteric. That means that mounting recoveries is beyond the reach of most researchers and all but the wealthiest institutions. That's why I founded the Lazarus Project, a not-for-profit initiative to bring multispectral imaging to individual researchers and smaller institutions at little or no cost whatsoever. Over the past five years, our team of imaging scientists, scholars and students has travelled to seven different countries and have recovered some of the world's most valuable damaged manuscripts, included the Vercelli Book, which is the oldest book of English, the Black Book of Carmarthen, the oldest book of Welsh, and some of the most valuable earliest Gospels located in what is now the former Soviet Georgia.
Az, hogy a berendezéssel házhoz is mehetünk, csak egy része a megoldásnak. Az alkalmazott technika drága és ritka, a képalkotáshoz és a képfeldolgozáshoz szükséges tudás is egész kivételes. Ez azt jelenti, hogy a helyreállítás támogatása túl van a kutatók többségének lehetőségén, kivéve a leggazdagabb intézetekét. Ezért hoztam létre a Lazarus projektet. Ez egy non-profit vállalkozás azzal a céllal, hogy a multispektrális képalkotást elérhetővé tegyük az egyes kutatók és a kisebb intézetek számára, alacsony költséggel, vagy éppenséggel ingyenesen. Az utóbbi öt évben a képalkotás szakértőiből, tudósokból és diákokból álló csapatunk hét országban fordult meg, és helyreállított néhányat a világ legértékesebb sérült kéziratai közül. Köztük van a Vercelli-kódex, a legrégebbi angol nyelvű könyv, a carmartheni Fekete Könyv, a legrégebbi walesi könyv, és néhány a legértékesebb és legkorábbi Evangéliumok közül Georgia – az egykori szovjet Grúzia – területén.
So, spectral imaging can recover lost texts. More subtly, though, it can recover a second story behind every object, the story of how, when and by whom a text was created, and, sometimes, what the author was thinking at the time he wrote. Take, for example, a draft of the Declaration of Independence written in Thomas Jefferson's own hand, which some colleagues of mine imaged a few years ago at the Library of Congress. Curators had noticed that one word throughout had been scratched out and overwritten. The word overwritten was "citizens." Perhaps you can guess what the word underneath was. "Subjects." There, ladies and gentlemen, is American democracy evolving under the hand of Thomas Jefferson.
A spektrális képalkotás tehát képes visszaadni az elveszett szöveget. Sőt, elő tudja hívni a tárgy mögött megbúvó másik történetet, hogy ki és mikor hozta létre a szöveget, és néha még azt is, hogy mit gondolhatott a szerző a szöveg létrehozásakor. Vegyük például a Függetlenségi Nyilatkozat egyik piszkozatát, amelyet Thomas Jefferson írt, saját kezűleg. Ezt néhány munkatársam digitalizálta néhány éve a Kongresszusi Könyvtárban. A kurárotorok észrevették, hogy egy szó mindenütt ki lett kaparva, átjavítva. Az átírt szó a "citizen" – állampolgár – volt. Talán kitalálják, milyen szó állt alatta. "Subject" – alattvaló. Hölgyeim és uraim, íme, ahogy az amerikai demokrácia Thomas Jefferson keze alatt alakul.
Or consider the 1491 Martellus Map, which we imaged at Yale's Beinecke Library. This was the map that Columbus likely consulted before he traveled to the New World and which gave him his idea of what Asia looked like and where Japan was located. The problem with this map is that its inks and pigments had so degraded over time that this large, nearly seven-foot map, made the world look like a giant desert. Until now, we had very little idea, detailed idea, that is, of what Columbus knew of the world and how world cultures were represented. The main legend of the map was entirely illegible under normal light. Ultraviolet did very little for it. Multispectral gave us everything. In Asia, we learned of monsters with ears so long that they could cover the creature's entire body. In Africa, about a snake who could cause the ground to smoke. Like starlight, which can convey images of the way the Universe looked in the distant past, so multispectral light can take us back to the first stuttering moments of an object's creation. Through this lens, we witness the mistakes, the changes of mind, the naïvetés, the uncensored thoughts, the imperfections of the human imagination that allow these hallowed objects and their authors to become more real, that make history closer to us.
Vagy nézzük a Martellus-féle térképet 1491-ből, amit a Yale Beinecke könyvtárában digitalizáltunk. Ezt a térképet böngészhette Kolumbusz, mielőtt elindult az Újvilág felé. Innen tudhatta, hogy miként néz ki Ázsia és hol van Japán. Ezzel a térképpel az a baj, hogy a tinta és a festékek annyira elhalványodtak az idők folyamán, hogy ez nagy, 2 méter körüli térkép a Földet egy hatalmas sivatagnak láttatja. Mindmáig csak nagyon felületes tudásunk volt arról, hogy mit tudhatott Kolumbusz a világról, hogy mi képviselhette a világ kultúráit. A térkép jelölésrendszere teljesen olvashatatlan normál fényben. Az ultraibolya fény keveset segít ezen. A multispektrális mindenre választ ad. Ázsiában megismertük a szörnyeket, amelyeknek olyan hosszú a fülük, hogy képesek befedni velük teljes testüket. Afrikában a kígyót, amely füstbe tudja maga körül borítani a földet. Mint a csillag fénye, amely az Univerzum régmúlt képét közvetíti, úgy képes visszavinni a multispektrális fény egy-egy tárgy megalkotásának első, tétova pillanataiba. E lencséken keresztül tanúi lehetünk tévedéseknek, korrekcióknak, ügyetlenkedésnek, zabolázatlan gondolatoknak, hibás elképzeléseknek, amelyek ezeket az ereklyéket és alkotóikat valóságossá teszik, a történelmet közelebb hozzák hozzánk.
What about the future? There's so much of the past, and so few people with the skills to rescue it before these objects disappear forever. That's why I have begun to teach this new hybrid discipline that I call "textual science." Textual science is a marriage of the traditional skills of a literary scholar -- the ability to read old languages and old handwriting, the knowledge of how texts are made in order to be able to place and date them -- with new techniques like imaging science, the chemistry of inks and pigments, computer-aided optical character recognition.
Hogyan tovább? Annyi minden maradt ránk a múltból, és annyira kevesen vannak, akiknek megvan a tudásuk hozzá, hogy megmentsék őket, mielőtt végképp eltűnnének. Ezért kezdtem el tanítani ezt a több területet átfogó tudományt, amire magyarul talán a "szövegmentés" szó illene. Ez a tudomány felöleli mind az irodalomtudományban elvárt jártasságot: régi nyelvek, kézírások értésének, olvasásának képességét, azt az ismeretet, hogy miként készültek ezek, hogy el tudjuk helyezni és datálni őket, és az új technikákat, mint a képalkotás tudománya, a tinták és festékek vegytana, a számítógéppel támogatott optikai karakterfelismerés.
Last year, a student in my class, a freshman, with a background in Latin and Greek, was image-processing a palimpsest that we had photographed at a famous library in Rome. As he worked, tiny Greek writing began to appear from behind the text. Everyone gathered around, and he read a line from a lost work of the Greek comic dramatist Menander. This was the first time in well over a thousand years that those words had been pronounced aloud. In that moment, he became a scholar.
Az elmúlt évben egy tanítványom, egy elsőéves, latin és görög háttérrel, egy palimszeszt képfeldolgozását végezte Róma egyik híres könyvtárában készített felvételek alapján. Munkája közben egy apró görög írás kezdett megjelenni a szöveg mögött. Mindannyian köréje gyűltünk. Menandrosz, görög vígjátékíró egy elveszett munkájának egy sorát betűzte ki. Több ezer év óta ez volt az első alkalom, hogy ezek a szavak elhangozhattak. Ebben a pillanatban a tanítványból mester vált.
Ladies and gentlemen, that is the future of the past.
Hölgyeim és uraim, ez a múlt jövője.
Thank you very much.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)