So, let me thank you for the opportunity to talk about the biggest international story of your professional lifetime, which is also the most important international challenge the world will face for as far as the eye can see.
Köszönöm a lehetőséget, hogy szólhatok az önök pályafutásának legnagyobb nemzetközi eseményéről, egyben a legnagyobb nemzetközi erőpróbáról, amellyel a világ belátható időn belül szembenéz.
The story, of course, is the rise of China. Never before have so many people risen so far so fast, on so many different dimensions. The challenge is the impact of China's rise -- the discombobulation this will cause the Unites States and the international order, of which the US has been the principal architect and guardian. The past 100 years have been what historians now call an "American Century." Americans have become accustomed to their place at the top of every pecking order. So the very idea of another country that could be as big and strong as the US -- or bigger -- strikes many Americans as an assault on who they are.
Az esemény nyilván Kína felemelkedése. Soha korábban nem javult ilyen gyorsan ilyen sokak sorsa oly sok szempontból. A kihívás: Kína felemelkedésének hatása – a zavar, mely megbolygatja az USA-t és a világrendet, melynek az USA legfőbb megteremtője s védelmezője. Az utóbbi 100 évet a történészek Amerika századának nevezik. Az amerikaiak hozzászoktak, hogy minden ranglistán ők állnak az élen. Már magát a gondolatot, hogy más ország az USA-hoz hasonló nagyságú és erejű lehet – vagy nagyobb –, sok amerikai az identitása elleni támadásként fogja föl.
For perspective on what we're now seeing in this rivalry, it's useful to locate it on the larger map of history. The past 500 years have seen 16 cases in which a rising power threatened to displace a ruling power. Twelve of those ended in war. So just in November, we'll all pause to mark the 100th anniversary of the final day of a war that became so encompassing, that it required historians to create an entirely new category: world war. So, on the 11th hour of the 11th day of the 11th month in 1918, the guns of World War I fell silent, but 20 million individuals lay dead.
Ahhoz, hogy elhelyezzük, amit e versengési folyamatban tapasztalunk, érdemes a történelem szélesebb összefüggéseiben vizsgálódni. Felemelkedő hatalom az utóbbi 500 évben 16 esetben akarta az uralkodó hatalmat kiütni a nyeregből. Közülük 12 háborúval végződött. 2018 novemberében emlékeztünk meg egy háború végének 100. évfordulójáról, amely háború annyira kiterjedt volt, hogy a történészeknek új elnevezést kellett bevezetniük, a világháborút. Az 1918. év 11. hónapjának 11. napján 11 órakor az I. világháború fegyverei elhallgattak, de 20 milliónyian elestek.
I know that this is a sophisticated audience, so you know about the rise of China. I'm going to focus, therefore, on the impact of China's rise, on the US, on the international order and on the prospects for war and peace. But having taught at Harvard over many years, I've learned that from time to time, it's useful to take a short pause, just to make sure we're all on the same page. The way I do this is, I call a time-out, I give students a pop quiz -- ungraded, of course. So, let's try this. Time-out, pop quiz.
Tudom, hogy hallgatóságom képzett, és tudatában van Kína felemelkedésének. Ezért Kína felemelkedésének az USA-ra és a világrendre, valamint a háború és béke kilátásaira gyakorolt hatására összpontosítok. A Harvardon folytatott sokévi oktatói munkámban megtanultam, érdemes időről időre kicsit megállni, hogy meggyőződjek, ugyanazt a nyelvet beszéljük-e. Úgy szoktam csinálni, hogy időt kérek, villámkérdést teszek föl a diákoknak, persze, osztályzás nélkül. Próbáljuk ki! Időkérés, villámkérdés.
Question: forty years ago, 1978, China sets out on its march to the market. At that point, what percentage of China's one billion citizens were struggling to survive on less than two dollars a day? Take a guess -- 25 percent? Fifty? Seventy-five? Ninety. What do you think? Ninety. Nine out of every 10 on less than two dollars a day. Twenty eighteen, 40 years later. What about the numbers? What's your bet? Take a look. Fewer than one in 100 today. And China's president has promised that within the next three years, those last tens of millions will have been raised up above that threshold. So it's a miracle, actually, in our lifetime. Hard to believe. But brute facts are even harder to ignore. A nation that didn't even appear on any of the international league tables 25 years ago has soared, to rival -- and in some areas, surpass -- the United States.
A kérdés: 40 éve, 1978-ban, Kína a piacgazdaság felé vezető útra lépett. Akkoriban Kína egymilliárdnyi lakosának hány százaléka küzdött a túléléséért napi két dollárnál kisebb összegből? Találgassanak! – 25%? 50%? 75%? Kilencven? Mit gondolnak? Kilencven! Tíz közül kilencen kevesebb mint két dollárból. 2018-ban, 40 évvel később hogy néznek ki a számok? Mit saccolnak? Nézzük meg! Ma 100 közül egynél kevesebben. A kínai elnök megígérte, hogy három éven belül az utolsó tízmilliók is túljutnak a küszöbértéken. Ez korunk csodája. Nehéz elhinni. De a makacs tényeket még nehezebb figyelmen kívül hagyni. Egy ország, amely 25 éve még egyetlen nemzetközi rangsorban sem szerepelt, ugrásszerűen fejlődött, és versenyre kelt az USA-val, sőt egyes területeken túl is szárnyalta.
Thus, the challenge that will shape our world: a seemingly unstoppable rising China accelerating towards an apparently immovable ruling US, on course for what could be the grandest collision in history. To help us get our minds around this challenge, I'm going to introduce you to a great thinker, I'm going to present a big idea, and I'm going to pose a most consequential question. The great thinker is Thucydides. Now, I know his name is a mouthful, and some people have trouble pronouncing it. So, let's do it, one, two, three, together: Thucydides. One more time: Thucydides.
Így a világot alakító kihívás: a láthatólag megállíthatatlanul fejlődő Kína olyan ütemben gyorsul a látszólag megingathatatlanul uralkodó USA felé, hogy ebből a történelem legnagyobb összecsapása lehet. Hogy elősegítsem az ügy megértését, megismertetem önöket egy nagyszerű gondolkodóval, ismertetek egy elgondolást, és fölteszem a legszükségszerűbb kérdést. A nagy gondolkodó Thuküdidész. A nevét nehéz kiejteni, és egyeseknek gondjuk is van vele. Gyakoroljuk: egy, kettő, három: Thuküdidész. Még egyszer: Thuküdidész.
So who was Thucydides? He was the father and founder of history. He wrote the first-ever history book. It's titled "The History of the Peloponnesian War," about the war in Greece, 2500 years ago. So if nothing else today, you can tweet your friends, "I met a great thinker. And I can even pronounce his name: Thucydides." So, about this war that destroyed classical Greece, Thucydides wrote famously: "It was the rise of Athens and the fear that this instilled in Sparta that made the war inevitable." So the rise of one and the reaction of the other create a toxic cocktail of pride, arrogance, paranoia, that drug them both to war.
Ki volt Thuküdidész? A történetírás megalapozója és atyja. Ő írta az első történelemkönyvet, melynek címe: A peloponnészoszi háború története. A 2 500 évvel ezelőtti görög háborúról szól. Ha más ma nem történik, eltwittelhetik barátjuknak: "Találkoztam egy nagy gondolkodóval. Még a nevét is ki tudom ejteni: Thuküdidész." Az ókori görögöket pusztító háborúról Thuküdidész találóan írta: "Athén felemelkedése és a Spártában keltett félelem tette szükségszerűvé a háborút." Az egyik felemelkedése és a másik erre adott válasza a büszkeség, gőg és üldözési mánia mérgező elegyét hozza létre, amely mindkettőt háborúba taszítja.
Which brings me to the big idea: Thucydides's Trap. "Thucydides's Trap" is a term I coined several years ago, to make vivid Thucydides's insight. Thucydides's Trap is the dangerous dynamic that occurs when a rising power threatens to displace a ruling power, like Athens -- or Germany 100 years ago, or China today -- and their impact on Sparta, or Great Britain 100 years ago, or the US today. As Henry Kissinger has said, once you get this idea, this concept of Thucydides's Trap in your head, it will provide a lens for helping you look through the news and noise of the day to understand what's actually going on.
Ezzel eljutottunk az elgondoláshoz: a Thuküdidész-csapdához. A Thuküdidész-csapda fogalmát sok éve alkottam meg Thuküdidész éleslátásának érzékeltetésére. A Thuküdidész-csapda az a veszélyes mozgatóerő, amely akkor keletkezik, ha egy felemelkedő hatalom ki akarja ütni a nyeregből a mostanit, mint Athén – vagy Németország 100 éve vagy ma Kína –, s ez együtt jár a Spártára vagy 100 éve Nagy-Britanniára vagy ma az USA-ra gyakorolt hatással. Henry Kissinger mondta: amint elültetjük a Thuküdidész-csapda gondolatát a fejünkben, rögtön más szemmel látjuk a napi híreket, történéseket, és megértjük az események menetét.
So, to the most consequential question about our world today: Are we going to follow in the footsteps of history? Or can we, through a combination of imagination and common sense and courage find a way to manage this rivalry without a war nobody wants, and everybody knows would be catastrophic? Give me five minutes to unpack this, and later this afternoon, when the next news story pops up for you about China doing this, or the US reacting like that, you will be able to have a better understanding of what's going on and even to explain it to your friends.
A világunkat illető legszükségszerűbb kérdés: megismételjük-e a történelmet? Vagy fantáziánk, a józan ész és a bátorság ötvözetéből módot találunk-e rá, hogy kezeljük e versengést a senki által nem kívánt és közismerten végzetes hatású háború elkerülésére? Kérek öt percet ennek kifejtésére. Majd délután, amikor a legújabb hír fölbukkan, miszerint Kína ezt teszi, vagy az USA úgy reagál, jobban megértik a történteket, és még barátaiknak is el tudják magyarázni.
So as we saw with this flipping the pyramid of poverty, China has actually soared. It's meteoric. Former Czech president, Vaclav Havel, I think, put it best. He said, "All this has happened so fast, we haven't yet had time to be astonished."
Láttuk abból, ahogy a szegénységi piramis a feje tetejére állt, hogy Kína fölívelt. Mint az üstökös. Václav Havel volt cseh elnök fogalmazta meg a legjobban: "Minden olyan gyorsan történt, hogy még megdöbbenésre sem jutott időnk."
(Laughter)
(Nevetés)
To remind myself how astonished I should be, I occasionally look out the window in my office in Cambridge at this bridge, which goes across the Charles River, between the Kennedy School and Harvard Business School. In 2012, the State of Massachusetts said they were going to renovate this bridge, and it would take two years. In 2014, they said it wasn't finished. In 2015, they said it would take one more year. In 2016, they said it's not finished, we're not going to tell you when it's going to be finished. Finally, last year, it was finished -- three times over budget.
Hogy eszembe jusson, mennyire meg kéne döbbennem, időnként kinézek cambridge-i irodám ablakán a Charles-folyót átszelő hídra, amely a Kennedy School és a Harvard Business School között van. 2012-ben Massachusetts állam bejelentette, hogy tatarozni fogják a hidat, és az két évig fog tartani. 2014-ben közölték, hogy még nincs kész. 2015-ben azt mondták, hogy még egy évig elhúzódik. 2016-ban még mindig nem volt kész; a végső határidő bizonytalan – mondták. Végül tavaly elkészült – az eredeti költségvetés háromszorosáért.
Now, compare this to a similar bridge that I drove across last month in Beijing. It's called the Sanyuan Bridge. In 2015, the Chinese decided they wanted to renovate that bridge. It actually has twice as many lanes of traffic. How long did it take for them to complete the project? Twenty fifteen, what do you bet? Take a guess -- OK, three -- Take a look.
Hasonlítsuk össze azzal a pekingi híddal, amelyen a múlt hónapban áthajtottam. Az a Szanjüan-híd. 2015-ben a kínaiak a híd tatarozásáról döntöttek. Kétszer annyi forgalmi sávos egyébként. Meddig tartott nekik végrehajtani a munkát? 2015, mit tippelnek? Találgassanak! – Jó, három év. Nézzék!
(Laughter)
(Nevetés)
The answer is 43 hours.
A válasz: 43 óra.
(Audience: Wow!)
(Közönség: Hűha!)
(Laughter)
(Nevetés)
Graham Allison: Now, of course, that couldn't happen in New York.
Graham Allison: New Yorkban persze ez meg nem történhetett volna.
(Laughter)
(Nevetés)
Behind this speed in execution is a purpose-driven leader and a government that works. The most ambitious and most competent leader on the international stage today is Chinese President Xi Jinping. And he's made no secret about what he wants. As he said when he became president six years ago, his goal is to make China great again --
A kivitelezés ilyen sebessége egy célratörő vezetőnek és a működő kormányzatnak köszönhető. A nemzetközi színtér legambiciózusabb és legtehetségesebb vezetője Hszi Csin-ping kínai államelnök. Nem rejti véka alá, mire törekszik. Mikor hat éve elnök lett, megmondta, hogy célja újra naggyá tenni Kínát...
(Laughter)
(Nevetés)
a banner he raised long before Donald Trump picked up a version of this. To that end, Xi Jinping has announced specific targets for specific dates: 2025, 2035, 2049.
sokkal előbb tűzte ezt zászlajára, mint ahogy Trump a maga változatát bedobta. Így Hszi Csin-ping külön célokat hirdetett egyes dátumokhoz: 2025, 2035, 2049.
By 2025, China means to be the dominant power in the major market in 10 leading technologies, including driverless cars, robots, artificial intelligence, quantum computing. By 2035, China means to be the innovation leader across all the advanced technologies. And by 2049, which is the 100th anniversary of the founding of the People's Republic, China means to be unambiguously number one, including, [says] Xi Jinping, an army that he calls "Fight and Win." So these are audacious goals, but as you can see, China is already well on its way to these objectives. And we should remember how fast our world is changing. Thirty years ago, the World Wide Web had not yet even been invented. Who will feel the impact of this rise of China most directly? Obviously, the current number one. As China gets bigger and stronger and richer, technologically more advanced, it will inevitably bump up against American positions and prerogatives.
2025-re Kína meghatározó hatalommá válik 10 vezető technológia fő piacán, beleértve a vezető nélküli autókat, robotokat, az MI-t, a kvantumszámítógépeket. 2035-re Kína az innováció vezetőjévé válik minden fejlett technológiában. 2049-re, ami a Kínai Népköztársaság megalapításának 100. évfordulója, Kína egyértelműen az első lesz, beleértve – mondta az elnök – a haderőt, melyet "Harcol és győz" seregnek nevez. Merész célok, de látható, hogy Kína jó úton halad kitűzött céljai felé. Ne felejtsük el, milyen gyorsan változik világunk. 30 éve a World Wide Webet még föl se találták. Ki érzi meg a legközvetlenebbül Kína felemelkedésének hatását? Nyilván a jelenlegi vezető hatalom. Ahogy Kína nő, erősebbé, gazdagabbá és technológiailag fejlettebbé válik, kétségtelenül keresztbe fog tenni Amerika pozícióinak és előjogainak.
Now, for red-blooded Americans -- and especially for red-necked Americans like me; I'm from North Carolina -- there's something wrong with this picture. The USA means number one, that's who we are. But again, to repeat: brute facts are hard to ignore. Four years ago, Senator John McCain asked me to testify about this to his Senate Armed Services Committee. And I made for them a chart that you can see, that said, compare the US and China to kids on opposite ends of a seesaw on a playground, each represented by the size of their economy. As late as 2004, China was just half our size. By 2014, its GDP was equal to ours. And on the current trajectory, by 2024, it will be half again larger. The consequences of this tectonic change will be felt everywhere.
Ami a heves amerikaiakat illeti, különösen a "suttyókat", mint én, ahogy nálunk Észak-Karolinában mondják, ezzel valami baj van. Az USA azt jelenti: elsők vagyunk; azok vagyunk! De még egyszer mondom: a makacs tények nem hagyhatók figyelmen kívül. Négy éve John McCain szenátor fölkért, számoljak be erről a vezetése alatt álló szenátusi Fegyveres Erők Bizottsága előtt, Ábrát készítettem nekik, itt látják. Az USA és Kína összevetését mutatja mint kölyköket a mérleghinta két végén. Mindkettőt gazdaságuk mérete ábrázolja. 2004-ig Kína feleakkora volt, mint mi. 2014-re a GDP-nk kiegyenlítődött. A jelenlegi ütemben 2024-re Kína megint 50%-kal megnövekszik. E földrengésszerű változás hatásai mindenütt érezhetők lesznek.
For example, in the current trade conflict, China is already the number one trading partner of all the major Asian countries. Which brings us back to our Greek historian. Harvard's "Thucydides's Trap Case File" has reviewed the last 500 years of history and found 16 cases in which a rising power threatened to displace a ruling power. Twelve of these ended in war. And the tragedy of this is that in very few of these did either of the protagonists want a war; few of these wars were initiated by either the rising power or the ruling power.
Például a mostani kereskedelmi harcban Kína már minden nagy ázsiai ország első kereskedelmi partnere. Így visszajutunk nagy görög történészünkhöz. A Harvard projektje, <i>A Thuküdidész-csapda esetgyűjteménye</i> sorra vette az utóbbi 500 év történelmét, és 16 esetet talált, melyben felemelkedő hatalom ki akarta ütni a nyeregből az uralkodó hatalmat. Közülük 12 háborúval végződött. Ebben az a tragikus, hogy a főszereplők közül kevesen akartak háborút, a háborúk közül keveset kezdeményezett felemelkedő vagy uralkodó hatalom.
So how does this work? What happens is, a third party's provocation forces one or the other to react, and that sets in motion a spiral, which drags the two somewhere they don't want to go. If that seems crazy, it is. But it's life. Remember World War I. The provocation in that case was the assassination of a second-level figure, Archduke Franz Ferdinand, which then led the Austro-Hungarian emperor to issue an ultimatum to Serbia, they dragged in the various allies, within two months, all of Europe was at war.
Akkor miért alakult úgy? Az ok egy harmadik fél provokációja, melyre valamelyik hatalom reagál. Ez beindítja a spirált, amely a feleket magával rántja. Ez őrületnek látszik. Az is. De ilyen az élet. Idézzék föl az első világháborút! A provokáció akkor az egyik mellékes figura, Ferenc Ferdinánd főherceg elleni merénylet volt, amely arra indította az osztrák–magyar császárt, hogy ultimátumot intézzen Szerbiához, mindenki bevonta a szövetségeseit, és két hónapon belül egész Európa háborúban állt.
So imagine if Thucydides were watching planet Earth today. What would he say? Could he find a more appropriate leading man for the ruling power than Donald J Trump?
Képzeljük el, hogy Thuküdidész látja ma a bolygónkat. Mit mondana? Találna-e az uralkodó hatalomhoz megfelelőbb vezetőt, mint Donald J Trump?
(Laughter)
(Nevetés)
Or a more apt lead for the rising power than Xi Jinping? And he would scratch his head and certainly say he couldn't think of more colorful provocateur than North Korea's Kim Jong-un. Each seems determined to play his assigned part and is right on script.
Vagy a felemelkedő hatalomnak Hszi Csin-pingnél alkalmasabb irányítót? Fejét vakargatva biztos azt mondaná, hogy nem jut eszébe az észak-koreai Kim Dzsongunnál színesebb provokátor. Mindegyikük eltökélt a rá rótt szerep eljátszására, és a forgatókönyv szerint csinálják.
So finally, we conclude again with the most consequential question, the question that will have the gravest consequences for the rest of our lives: Are Americans and Chinese going to let the forces of history drive us to a war that would be catastrophic for both? Or can we summon the imagination and courage to find a way to survive together, to share the leadership in the 21st century, or, as Xi Jinping [said], to create a new form of great power relations?
Végül ismét tegyük föl a legszükségszerűbb kérdést, amely a legsúlyosabb következményekkel jár további életünkre: engedik-e az amerikaiak és a kínaiak a történelem erőinek, hogy mindkettőjük számára katasztrófával járó háborúba döntsenek minket? Vagy összeszedjük-e képzelőerőnket és bátorságunkat, hogy megleljük a közös együttélés módját, megosztva 21. századi vezető szerepüket, vagy ahogy Hszi Csin-ping kifejezte, a nagyhatalmi viszonyok új formáját?
That's the issue I've been pursuing passionately for the last two years. I've had the opportunity to talk and, indeed, to listen to leaders of all the relevant governments -- Beijing, Washington, Seoul, Tokyo -- and to thought leaders across the spectrum of both the arts and business. I wish I had more to report. The good news is that leaders are increasingly aware of this Thucydidean dynamic and the dangers that it poses. The bad news is that nobody has a feasible plan for escaping history as usual.
E kérdéssel foglalkozom szenvedélyesen az utóbbi két évben. Lehetőségem volt beszélni minden számottevő kormány vezetőjével – és végighallgatni őket – Peking, Washington, Szöul, Tokió –, és a művészetek és az üzleti élet széles spektrumának véleményformálóival. Bárcsak többről számolhatnék be! A jó hír, hogy a vezetők egyre inkább tudatában vannak a thuküdidészi mozgatóerőnek és a belőle fakadó veszélyeknek. A rossz hír, hogy – amint az lenni szokott – senkinek sincs épkézláb terve a történelem megismétlődése ellen.
So it's clear to me that we need some ideas outside the box of conventional statecraft -- indeed, from another page or another space -- which is what brings me to TED today and which brings me to a request. This audience includes many of the most creative minds on the planet, who get up in the morning and think not only about how to manage the world we have, but how to create worlds that should be. So I'm hopeful that as this sinks in and as you reflect on it, some of you are going to have some bold ideas, actually some wild ideas, that when we find, will make a difference in this space. And just to remind you if you do, this won't be the first time.
Számomra világos, hogy a megszokott sémáktól eltérő, rendhagyó ötletek kellenek, ténylegesen más oldalról vagy más területről. Ez hozott engem ma a TED-be, és ez indít a kérésre. Hallgatóságomban itt van bolygónk kreatív elméinek színe-java, akik reggelenként fölkelve nemcsak arról gondolkodnak, hogyan irányítsák a világunkat, hanem arról is, hogyan teremtsük meg kívánt világunkat. Remélem, ahogy az elhangzottak önökbe ivódnak, és ahogy reagálnak rá, néhányuknak támad bölcs ötletük, valójában meredek elképzelésük, amely változást hoz e téren. Csak hogy emlékeztessem önöket, volt már erre példa
Let me remind you of what happened right after World War II. A remarkable group of Americans and Europeans and others, not just from government, but from the world of culture and business, engaged in a collective surge of imagination. And what they imagined and what they created was a new international order, the order that's allowed you and me to live our lives, all of our lives, without great power war and with more prosperity than was ever seen before on the planet. So, a remarkable story. Interestingly, every pillar of this project that produced these results, when first proposed, was rejected by the foreign policy establishment as naive or unrealistic.
rögtön a második világháború után. Kiváló amerikaiak, európaiak és mások – nemcsak kormányzatiak, hanem a kultúra és az üzleti világ személyiségei – közösen nagyszerű elképzeléseket alkottak. Elképzelték és létrehozták az új világrendet, amely önöknek és nekem lehetővé tette, hogy életünket nagyhatalmi háborúskodások nélkül és soha nem látott jólétben éljük. Rendkívüli történet. Érdekes, hogy amikor a tervet, mely ilyen eredményeket hozott, első ízben terjesztették elő, a külpolitikai intézményrendszer annak minden alapelemét elutasította – naivnak vagy irreálisnak nevezve azokat.
My favorite is the Marshall Plan. After World War II, Americans felt exhausted. They had demobilized 10 million troops, they were focused on an urgent domestic agenda. But as people began to appreciate how devastated Europe was and how aggressive Soviet communism was, Americans eventually decided to tax themselves a percent and a half of GDP every year for four years and send that money to Europe to help reconstruct these countries, including Germany and Italy, whose troops had just been killing Americans. Amazing. This also created the United Nations. Amazing. The Universal Declaration of Human Rights. The World Bank. NATO. All of these elements of an order for peace and prosperity. So, in a word, what we need to do is do it again. And I think now we need a surge of imagination, creativity, informed by history, for, as the philosopher Santayana reminded us, in the end, only those who refuse to study history are condemned to repeat it.
Kedvencem a Marshall-terv. A második világháború után az amerikaiak ki voltak merülve. 10 millió katonát szereltek le, sürgető hazai dolgaikkal foglalkoztak. Ám ahogy kezdték érzékelni, mennyire le van tarolva Európa, és mennyire agresszív a szovjet kommunizmus, az amerikaiak végül önmaguk megadóztatásáról döntöttek: négy esztendőn át a GDP évi 1,5%-át Európának adják országai újjáépítésére, Németországot, Olaszországot beleértve, melyek csapatai nemrég még amerikaiakat öltek. Lenyűgöző! Létrehozták az Egyesült Nemzeteket. Lenyűgöző! Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A Világbankot. A NATO-t. A béke és jólét rendszerének ezen elemeit. Egyszóval, ezt kell újra megtennünk. Úgy gondolom, történelmi ismereteken alapuló rengeteg elképzelésre, alkotókészségre van szükségünk, minthogy – Santayana filozófus szerint – aki a történelemből nem tanul, megismétlődésére van kárhoztatva.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)