In the lush rainforests of Australia, birds roost in the low branches and amble across the forest floor, enjoying the shade and tropical fruits. But the jungle isn’t theirs alone. A dingo is prowling in the shadows, and fruit won’t satisfy his appetite.
Ausztrália buja esőerdeiben a madarak a fák alsó ágain pihennek, és az erdei aljnövényzetben mászkálnak, miközben élvezik az árnyékot és a trópusi gyümölcsöket. De nem csak az övék a dzsungel. Egy dingó lopakodik az árnyékban, és nem gyümölcsökre éhezik.
The birds flee to safety all but the cassowary, who can’t clear the ground on her puny wings. Instead, she attacks, sending the dingo running for cover with one swipe of her razor-sharp toe claws.
A madarak biztonságos helyre menekülnek, kivéve a kazuárt, aki vézna szárnyai miatt nem tud elrepülni. Ehelyett a dingóra támad, aki rögtön fedezékbe rohan a kazuár borotvaéles karmainak egyetlen ütésétől.
The cassowary is one of approximately 60 living species of flightless birds. These earthbound avians live all over the world, from the Australian outback to the African savanna to Antarctic shores. They include some species of duck and all species of penguin, secretive swamp dwellers and speedy ostriches, giant emus, and tiny kiwis.
Jelenleg kb. 60 röpképtelen madár él, melyek egyike a kazuár. Ezek a földhözragadt madarak a világ minden részén élnek, az ausztrál vadontól kezdve az afrikai szavannákon keresztül egészen az Antarktisz partjáig. Ide tartozik a kacsák közül néhány faj, az összes pingvinfaj, titokzatos mocsári fajok, a gyors struccok, az óriási emuk és az apró kivik.
Though the common ancestor of all modern birds could fly, many different bird species have independently lost their flight. Flight can have incredible benefits, especially for escaping predators, hunting, and traveling long distances. But it also has high costs: it consumes huge amounts of energy and limits body size and weight. A bird that doesn’t fly conserves energy, so it may be able to survive on a scarcer or less nutrient-rich food source than one that flies. The Takahe of New Zealand, for example, lives almost entirely on the soft base of alpine grasses. For birds that nest or feed on the ground, this predisposition to flightlessness can be even stronger.
Noha a mai madarak közös őse tudott repülni, több madárfaj elvesztette röpképességét. A röpképességnek hihetetlen előnyei vannak, főképp a ragadozók elől való menekülés, zsákmányszerzés és hosszú távok megtétele esetében. Viszont a hátrányai is megvannak: rengeteg energiát fogyaszt, és a testméretet, testtömeget is korlátozza. Egy madár, mely nem repül, energiát takarít meg, így lehet képes túlélni egy szűkösebb, vagy kevésbé tápanyaggazdag táplálékon, míg a repülő madarak nem. Például a takahe, ami Új-Zélandon él, szinte kizárólag alpesi füvekkel táplálkozik. A földön fészkelő illetve táplálkozó madarak számára a röpképtelenségre való hajlam sokkal erősebb lehet.
When a bird species doesn’t face specific pressures to fly, it can stop flying in as quickly as a few generations. Then, over thousands or millions of years, the birds’ bodies change to match this new behavior. Their bones, once hollow to minimize weight, become dense. Their sturdy feathers turn to fluff. Their wings shrink, and in some cases disappear entirely. And the keel-like protrusion on their sternums, where the flight muscles attach, shrinks or disappears, except in penguins, who repurpose their flight muscles and keels for swimming.
Mikor egy madárfaj nincs különösebben rákényszerítve, hogy repüljön, néhány generáción belül teljesen el is hagyhatja a repülést. Majd évezredek vagy évmilliók során a madár teste az új viselkedésmódhoz alkalmazkodik. Csontjaik, melyek egykor üregesek voltak a testsúlyuk minimalizálása végett, tömör csontokká módosulnak. Erős tollazatuk pihés lesz. Szárnyaik elcsökevényesednek, és néhány esetben teljesen el is tűnnek. A mellcsontjukon található gerincszerű kiemelkedés, ahova a repülőizmok tapadnak, elcsökevényesedik vagy eltűnik. Kivéve a pingvinek esetében, ugyanis repülőizmaik és csonttaréjuk
Most often, flightlessness evolves after a bird species flies to an island where there are no predators. As long as these predator-free circumstances last, the birds thrive, but they are vulnerable
az úszáshoz alkalmazkodott. Leggyakrabban akkor alakul ki röpképtelenség, miután a madár egy olyan szigetre repül, ahol nincsenek ragadozók. Amíg nincsenek ragadozók a közelben,
to changes in their environment. For instance, human settlers bring dogs, cats, and stowaway rodents to islands. These animals often prey on flightless birds and can drive them to extinction. In New Zealand, stoats introduced by European settlers have threatened many native species of flightless bird. Some have gone extinct while others are endangered. So in spite of the energy-saving advantages of flightlessness, many flightless bird species have only a short run before going the way of the dodo.
a madarak gyarapodnak, de védtelenek a környezetükben bekövetkezett változásokkal szemben. Például a telepesek kutyákat, macskákat vagy potyautas rágcsálókat hoznak magukkal a szigetre. Ezek az állatok gyakran röpképtelen madarakra vadásznak, és a kipusztulás szélére sodorják őket. Új-Zélandon az európai telepesek által behozott hermelinek számos őshonos, röpképtelen madarat veszélyeztettek. Néhányuk kihalt, míg mások veszélyeztetettek. Tehát a röpképtelenség energiatakarékos előnyei ellenére számos röpképtelen madárfajnak csak rövid idő kell, mielőtt a dodó sorsára jut.
But a few flightless birds have survived on mainlands alongside predators aplenty. Unlike most small flightless species that come and go quickly, these giants have been flightless for tens of millions of years. Their ancestors appeared around the same time as the first small mammals, and they were probably able to survive because they were evolving— and growing—at the same time as their mammalian predators. Most of these birds, like emus and ostriches, ballooned in size, weighing hundreds of pounds more than wings can lift. Their legs grew thick, their feet sturdy, and newly developed thigh muscles turned them into formidable runners.
De néhány röpképtelen madár túlélt a szárazföldeken a ragadozók nagy száma ellenére. A legtöbb apró, röpképtelen madártól eltérően, melyek csak gyorsan jönnek-mennek, az óriási termetűek már több tíz millió éve röpképtelenek. Az őseik körülbelül akkor jelentek meg, mikor az első apró emlősök, és valószínű, hogy azért voltak képesek túlélni, mert egyszerre fejlődtek és növekedtek az emlős ragadozókkal. Ezeknek a madaraknak a többsége, mint az emuk vagy a struccok, megnövekedtek, és súlyuk több mint a 100 kilogrammot is elérte. Ezt a szárnyak már nem tudják felemelni. A lábszáruk megvastagodott, lábfejük megerősödött, és az újonnan kialakult combizmaik félelmetes futókká tették őket.
Though they no longer use them to fly, many of these birds repurpose their wings for other means. They can be spotted tucking their heads beneath them for warmth, flashing them at prospective mates, sheltering eggs with them, or even using them to steer as they charge across the plains. They may be flightless, but they’re still winging it.
Noha szárnyaikat nem használják többé repülésre, számos madár szárnya alkalmassá vált más egyéb dolgokra. Látni lehet, hogy fejüket szárnyuk alá dugják egy kis melegért, vagy lehetséges párjuknak mutogatják őket, tojásaikat védik velük, vagy kormányoznak velük, miközben átrohannak a síkságon. Lehet, hogy röpképtelenek, de még mindig van hasznuk.