When I was in the fifth grade, I bought an issue of "DC Comics Presents #57" off of a spinner rack at my local bookstore, and that comic book changed my life. The combination of words and pictures did something inside my head that had never been done before, and I immediately fell in love with the medium of comics. I became a voracious comic book reader, but I never brought them to school. Instinctively, I knew that comic books didn't belong in the classroom. My parents definitely were not fans, and I was certain that my teachers wouldn't be either. After all, they never used them to teach, comic books and graphic novels were never allowed during silent sustained reading, and they were never sold at our annual book fair. Even so, I kept reading comics, and I even started making them. Eventually I became a published cartoonist, writing and drawing comic books for a living.
Mikor ötödikes voltam, megvettem a DC Comics képregénysorozat 57. számát, amit a helyi könyvesbolt forgóállványán találtam. Ez a képregény megváltoztatta az életem. A képek és a szöveg együttese elindított valamit a fejemben, ami sosem történt még velem azelőtt. Azonnal beleszerelmesedtem a képregényműfajba. Innentől szenvedélyesen faltam a képregényeket, de sosem vittem őket az iskolába. Ösztönösen éreztem, hogy a képregény nem való az osztályterembe. A szüleim határozottan nem voltak tőle elragadtatva, és biztos voltam benne, hogy a tanáraim sem lesznek. Sosem láttam, hogy ilyesmiből tanítottak volna. Csendes olvasáskor sem olvashattunk képregényt vagy képes regényt. Az éves könyvvásáron sem lehetett ilyesmit kapni. Ettől függetlenül én továbbra is olvastam őket. Még a képregénykészítésbe is belevágtam. Végül képregényrajzoló lettem. Abból élek, hogy képregényeket írok és rajzolok.
I also became a high school teacher. This is where I taught: Bishop O'Dowd High School in Oakland, California. I taught a little bit of math and a little bit of art, but mostly computer science, and I was there for 17 years. When I was a brand new teacher, I tried bringing comic books into my classroom. I remember telling my students on the first day of every class that I was also a cartoonist. It wasn't so much that I was planning to teach them with comics, it was more that I was hoping comics would make them think that I was cool.
De dolgoztam középiskolai tanárként is. Ez volt az iskolám: az O'Dowd Püspök Középiskola, Oaklandben, Kalifornia államban. Tanítottam matematikát és rajzot, de főleg informatikát. 17 évig dolgoztam ott. Kezdő tanárként próbálkoztam azzal, hogy beviszem a képregényt az óráimra. Emlékszem, hogy az első órán minden osztályomban elmondtam, hogy képregényrajzolóként is dolgozom. Nem igazán azért, mert képregényből akartam volna tanítani. Abban reménykedtem inkább, hogy ettől majd menőnek tartanak majd.
(Laughter)
(Nevetés)
I was wrong. This was the '90s, so comic books didn't have the cultural cachet that they do today. My students didn't think I was cool. They thought I was kind of a dork. And even worse, when stuff got hard in my class, they would use comic books as a way of distracting me. They would raise their hands and ask me questions like, "Mr. Yang, who do you think would win in a fight, Superman or the Hulk?"
Tévedtem. Mindez a 90-es években történt, amikor a képregénynek nem volt még akkora kultusza, mint ma. A diákjaim egyáltalán nem tartottak menőnek, inkább kicsit lököttnek. A legrosszabb az volt, hogy mikor komolyra fordultak az órán a dolgok, képregényekkel akarták elterelni a figyelmem. Feltették a kezüket, és olyanokat kérdeztek, hogy: "Mr. Yang, ön szerint ki nyerne? Superman vagy Hulk?"
(Laughter)
(Nevetés)
I very quickly realized I had to keep my teaching and my cartooning separate. It seemed like my instincts in fifth grade were correct. Comic books didn't belong in the classroom.
Gyorsan rájöttem, hogy el kell választanom a tanítást és a képregényrajzolást. Úgy tűnt, hogy az, amit ötödikben megéreztem, bejött. A képregény nem való az osztályterembe.
But again, I was wrong. A few years into my teaching career, I learned firsthand the educational potential of comics. One semester, I was asked to sub for this Algebra 2 class. I was asked to long-term sub it, and I said yes, but there was a problem. At the time, I was also the school's educational technologist, which meant every couple of weeks I had to miss one or two periods of this Algebra 2 class because I was in another classroom helping another teacher with a computer-related activity. For these Algebra 2 students, that was terrible. I mean, having a long-term sub is bad enough, but having a sub for your sub? That's the worst. In an effort to provide some sort of consistency for my students, I began videotaping myself giving lectures. I'd then give these videos to my sub to play for my students. I tried to make these videos as engaging as possible. I even included these little special effects. For instance, after I finished a problem on the board, I'd clap my hands, and the board would magically erase.
De ebben is tévedtem. Néhány éve tanítottam már, mikor elsőkézből tapasztaltam meg a képregények hasznát az oktatásban. Megkértek, hogy helyettesítsek egy algebra 2 csoportban. Tartós helyettesítés volt. Elvállaltam, de volt egy kis gond. Akkoriban én voltam az iskola oktatástechnológusa is. Ez pedig azt jelentette, hogy néhány hetenként egy-két órát nem tudtam megtartani, mert egy másik osztályban segítettem az ott tanító tanárnak valamilyen számítógépes tevékenységben. Azoknak, akik ebbe az algebra csoportba jártak, ez rettenetes volt. Az, hogy tartós helyettesítés van, már önmagában borzasztó, de ha a helyettest is helyettesíteni kell, annál nincs rosszabb. Hogy a diákjaimnak valamiféle állandóságot biztosítsak, videóra vettem az óráim. A videókat átadtam a helyettesemnek, hogy játssza le a diákoknak. Próbáltam ezeket a videókat a lehető legérdekesebben elkészíteni. Még néhány különleges effektet is tettem bele. Például, mikor megoldottam egy példát a táblánál, tapsoltam, és a tábla varázslatos módon letörölte magát.
(Laughter)
(Nevetés)
I thought it was pretty awesome. I was pretty certain that my students would love it, but I was wrong.
Nekem ez nagyon tetszett. Eléggé biztos voltam benne, hogy a diákjaim is imádni fogják, de tévedtem.
(Laughter)
(Nevetés)
These video lectures were a disaster. I had students coming up to me and saying things like, "Mr. Yang, we thought you were boring in person, but on video, you are just unbearable."
A videós órák katasztrofálisak voltak. Odajöttek hozzám a diákok, és ilyeneket mondtak: "Mr. Yang, eddig azt hittük, hogy unalmas órákat tart, de a videók egyszerűen elviselhetetlenek."
(Laughter)
(Nevetés)
So as a desperate second attempt, I began drawing these lectures as comics. I'd do these very quickly with very little planning. I'd just take a sharpie, draw one panel after the other, figuring out what I wanted to say as I went. These comics lectures would come out to anywhere between four and six pages long, I'd xerox these, give them to my sub to hand to my students. And much to my surprise, these comics lectures were a hit. My students would ask me to make these for them even when I could be there in person. It was like they liked cartoon me more than actual me.
Végső kétségbeesésemben, elkezdtem képregényként megrajzolni az anyagot. Gyorsan dolgoztam, nem sokat tervezgettem. Csak fogtam egy ceruzát, és rajzoltam egyik képet a másik után. Menet közben találtam ki, hogy mivel akarom folytatni. Egy-egy képregényes anyag körülbelül négy-hat oldal lett. Ezeket lefénymásoltam, és odaadtam a helyettesnek, hogy adja ki a diákoknak. Legnagyobb meglepetésemre, a képregények óriási sikert arattak. A diákjaim megkértek, hogy akkor is készítsek ilyet, ha történetesen én tartottam az órát. Úgy tűnt, képregényben jobban bejövök nekik, mint a valóságban.
(Laughter)
(Nevetés)
This surprised me, because my students are part of a generation that was raised on screens, so I thought for sure they would like learning from a screen better than learning from a page. But when I talked to my students about why they liked these comics lectures so much, I began to understand the educational potential of comics. First, unlike their math textbooks, these comics lectures taught visually. Our students grow up in a visual culture, so they're used to taking in information that way. But unlike other visual narratives, like film or television or animation or video, comics are what I call permanent. In a comic, past, present and future all sit side by side on the same page. This means that the rate of information flow is firmly in the hands of the reader. When my students didn't understand something in my comics lecture, they could just reread that passage as quickly or as slowly as they needed. It was like I was giving them a remote control over the information. The same was not true of my video lectures, and it wasn't even true of my in-person lectures. When I speak, I deliver the information as quickly or slowly as I want. So for certain students and certain kinds of information, these two aspects of the comics medium, its visual nature and its permanence, make it an incredibly powerful educational tool.
Ez meglepett, mert a diákjaim egy olyan generációhoz tartoznak, akik képernyő előtt nőttek fel. Ezért is voltam biztos abban, hogy szívesebben tanulnak képernyő előtt, mint mondjuk papírból. Mikor megkérdeztem őket, mi tetszik nekik annyira ezekben a képregényekben, akkor kezdtem megérteni a képregény jelentőségét az oktatásban. Először is, a matekkönyvvel ellentétben a képregények képszerűen mutatták be az anyagot. A mai diákok egy vizuális kultúrában nőnek fel. Ahhoz vannak szokva, hogy így dolgozzák fel az információt. Más képes történet-megjelenítési formákkal ellentétben, legyen az film, tévé, rajzfilm vagy videó, a képregény állandó. A képregényben minden ott van együtt, egy oldalon: a múlt, a jelen és a jövő. Ez pedig azt jelenti, hogy az információáramlás szempontjából minden az olvasó kezében van. Mikor a tanítványaim nem értettek valamit a képregényes anyagból, újraolvashatták az adott részt: olyan gyorsan vagy lassan, ahogy akarták. Olyan volt ez, mintha távirányítót adtam volna nekik az információhoz. Ugyanez nem volt elmondható a videós órákról, de azokról sem, amiket én tartottam. Az ismereteket szóban olyan lassan vagy gyorsan adom át, ahogy én akarom. Bizonyos tanulók számára tehát bizonyos információk szempontjából a képregény, vizuális természeténél és állandóságnál fogva, hihetetlenül hatékony oktatási eszköz.
When I was teaching this Algebra 2 class, I was also working on my master's in education at Cal State East Bay. And I was so intrigued by this experience that I had with these comics lectures that I decided to focus my final master's project on comics. I wanted to figure out why American educators have historically been so reluctant to use comic books in their classrooms. Here's what I discovered.
Mikor az említett algebra csoportot tanítottam, épp a kaliforniai East Bay Egyetem mestreképzésére jártam pedagógiából. Annyira lenyűgözött az élmény, ami a képregényes órákkal kapcsolatban ért, hogy úgy döntöttem, záródolgozatomban a képregénnyel fogok foglalkozni. Annak akartam utánajárni, hogy az amerikai tanárok miért nem használták soha szívesen a képregényt a tanórákon. Erre jutottam:
Comic books first became a mass medium in the 1940s, with millions of copies selling every month, and educators back then took notice. A lot of innovative teachers began bringing comics into their classrooms to experiment. In 1944, the "Journal of Educational Sociology" even devoted an entire issue to this topic. Things seemed to be progressing. Teachers were starting to figure things out. But then along comes this guy. This is child psychologist Dr. Fredric Wertham, and in 1954, he wrote a book called "Seduction of the Innocent," where he argues that comic books cause juvenile delinquency.
a képregény az 1940-es években lett széles körben elérhető. Több millió példányt adtak el havonta. Erre már akkor is felfigyeltek a tanárok. Több újító szellemű pedagógus be is vitte a képregényt az óráira kísérleti jelleggel. 1944-ben az "Oktatásszociológiai Szemle" című lap egy teljes számot szentelt ennek a témakörnek. Úgy tűnt, jól halad az ügy. A tanárok kezdtek rákapni, de ekkor megjelent ez a fickó: Dr Fredric Wertham, gyermekpszichológus, aki 1954-ben "Az ártatlanok elcsábítása" című könyvében arról írt, hogy a képregény fiatalkori bűnözéshez vezet.
(Laughter)
(Nevetés)
He was wrong. Now, Dr. Wertham was actually a pretty decent guy. He spent most of his career working with juvenile delinquents, and in his work he noticed that most of his clients read comic books. What Dr. Wertham failed to realize was in the 1940s and '50s, almost every kid in America read comic books.
Tévedett. Dr. Wertham azonban meglehetősen megbízható fickó volt, aki karrierje nagy részében fiatalkorú bűnözőkkel foglalkozott. Munkája során figyelt fel arra, hogy legtöbb páciense képregényeket olvas. Dr. Wertham átsiklott azonban a tényen, hogy az 1940-es és 50-es években szinte minden amerikai gyerek képregényt olvasott.
Dr. Wertham does a pretty dubious job of proving his case, but his book does inspire the Senate of the United States to hold a series of hearings to see if in fact comic books caused juvenile delinquency. These hearings lasted for almost two months. They ended inconclusively, but not before doing tremendous damage to the reputation of comic books in the eyes of the American public.
Bár Dr. Wertham meglehetősen kétes érvekkel támasztotta alá az elméletét, a könyv mégis elég okot szolgáltatott az Egyesült Államok Szenátusának ahhoz, hogy egy sor meghallgatást rendeljen el annak kiderítésére, hogy a képregény valóban szerepet játszik-e a fiatalkori bűnözés kialakulásában. A meghallgatások több mint két hónapig tartottak, és bár eredménytelenül záródtak, addigra hatalmas kárt okoztak a képregényműfaj számára az amerikai közvéleményben.
After this, respectable American educators all backed away, and they stayed away for decades. It wasn't until the 1970s that a few brave souls started making their way back in. And it really wasn't until pretty recently, maybe the last decade or so, that comics have seen more widespread acceptance among American educators.
Ezek után neves amerikai pedagógusok is kihátráltak az ügy mögül, és évtizedekig távol is maradtak. Csak az 1970-es évek végén kezdett néhány vállalkozó szellem visszatérni, és szinte egészen a közelmúltig, körülbelül az előző évtizedig, a képregény nem is volt széles körben elfogadott az amerikai pedagógusok között.
Comic books and graphic novels are now finally making their way back into American classrooms and this is even happening at Bishop O'Dowd, where I used to teach. Mr. Smith, one of my former colleagues, uses Scott McCloud's "Understanding Comics" in his literature and film class, because that book gives his students the language with which to discuss the relationship between words and images. Mr. Burns assigns a comics essay to his students every year. By asking his students to process a prose novel using images, Mr. Burns asks them to think deeply not just about the story but also about how that story is told. And Ms. Murrock uses my own "American Born Chinese" with her English 1 students. For her, graphic novels are a great way of fulfilling a Common Core Standard. The Standard states that students ought to be able to analyze how visual elements contribute to the meaning, tone and beauty of a text.
A képregények és a grafikus regények azonban, végre újra megjelentek a tanórákon. Igaz ez az O'Down Püspök iskolára is, ahol tanítottam. Mr. Smith, egy régi kollégám, Scott McCloud "A képregény felfedezése" című munkáját használja irodalom és filmesztétika óráin. A könyv szolgáltatja azt a nyelvi keretet. ami lehetővé teszi, hogy megvitassák a szavak és a képek kapcsolatát. Mr. Burns minden évben ad ki képregénykészítést feladatként. A diákoknak képregény formában kell feldolgozniuk egy regényt. Mr. Burns utasításai alapján alaposan át kell gondolniuk nemcsak a történetet, de azt is, hogy hogyan mesélik azt el. Ms. Murrock az én "Egy Amerikában született kínai" című könyvemből dolgozik az angol 1 csoportjával. Számára a grafikus regény tökéletesen illeszkedik a nemzeti alaptantervhez, amely szerint a diákoknak tudniuk kell elemezni, hogy a képi elemek hogyan egészítik ki egy mű jelentését, hangvételét és szépségét.
Over in the library, Ms. Counts has built a pretty impressive graphic novel collection for Bishop O'Dowd. Now, Ms. Counts and all of her librarian colleagues have really been at the forefront of comics advocacy, really since the early '80s, when a school library journal article stated that the mere presence of graphic novels in the library increased usage by about 80 percent and increased the circulation of noncomics material by about 30 percent.
Ms. Counts csinos kis képregény gyűjteményt állított össze az O'Down Püspök iskolai könyvtár számára. Ma már Ms. Counts más könyvtáros kollégáival egyetemben lelkes támogatója a képregény műfajnak. Az 1980-as években egy iskolai könyvtári szaklap egyik cikke arról írt, hogy a képregények puszta jelenléte a könyvtárban több mint 80%-kal növelte a látogatottságot, és a nem képregény jellegű kiadványok kölcsönzést is 30%-kal emelte.
Inspired by this renewed interest from American educators, American cartoonists are now producing more explicitly educational content for the K-12 market than ever before. A lot of this is directed at language arts, but more and more comics and graphic novels are starting to tackle math and science topics. STEM comics graphics novels really are like this uncharted territory, ready to be explored.
Azóta, hogy az amerikai tanárok ismét érdeklődést mutatnak a téma iránt, a képregényrajzolók is több oktatási célú tartalmat készítenek a gyerekeknek az óvodától egészen az érettségiig. Ezen anyagok többségét az irodalmi és nyelvi órákon használják, de egyre több képregény és grafikus regény készül matematikai és természettudományos témakörben is. A reál tárgyakra épülő képregény és grafikus regény egyelőre még felfedezésre váró, nem kiaknázott terület.
America is finally waking up to the fact that comic books do not cause juvenile delinquency.
Amerika lassan ráébred arra, hogy a képregény nem vezet fiatalkori bűnözéshez.
(Laughter)
(Nevetés)
That they really do belong in every educator's toolkit. There's no good reason to keep comic books and graphic novels out of K-12 education. They teach visually, they give our students that remote control. The educational potential is there just waiting to be tapped by creative people like you.
Viszont része lehet minden tanár eszköztárának. Nincs ok, amiért ne használhatnánk képregényt vagy grafikus regényt az óvodákban vagy az általános- és középiskolákban. A képregény képszerűen oktat. A gyerekek saját kezükbe vehetik az irányítást. Minden megvan benne, ami segítheti a tanulást, csak ki kell aknázni. A feladat kreatív emberekre vár, olyanokra, mint önök.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)