We do not invest in victims, we invest in survivors. And in ways both big and small, the narrative of the victim shapes the way we see women. You can't count what you don't see. And we don't invest in what's invisible to us. But this is the face of resilience.
Nem fektetünk áldozatokba, túlélőkbe fektetünk. És akár nagy, akár kicsi, az áldozatok elbeszélése formálja, hogy hogyan látjuk a nőket. Nem tudjuk megszámolni, amit nem látunk. És nem fektetünk abba, ami számunkra láthatatlan. De ez a jellemzője a rugalmasságnak.
Six years ago, I started writing about women entrepreneurs during and after conflict. I set out to write a compelling economic story, one that had great characters, that no one else was telling, and one that I thought mattered. And that turned out to be women.
Hat évvel ezelőtt, női vállalkozókról kezdtem írni konfliktusok alatt és után. Egy lenyűgöző gazdasági történetet akartam írni, nagyszerű karakterekkel, amit más nem mond el, amiről azt gondoltam, számít. És ez végül a nők témája lett.
I had left ABC news and a career I loved at the age of 30 for business school, a path I knew almost nothing about. None of the women I had grown up with in Maryland had graduated from college, let alone considered business school. But they had hustled to feed their kids and pay their rent. And I saw from a young age that having a decent job and earning a good living made the biggest difference for families who were struggling.
30 évesen otthagytam az ABC hírcsatornát és egy karriert, amit imádtam, az üzleti iskoláért, egy útért, amelyről szinte semmit sem tudtam. Egyetlen nő sem, akikkel felnőttem Marylandben végzett főiskolát, nem is beszélve az üzleti iskoláról. De keményen dolgoztak, hogy legyen ennivaló a gyereknek, és hogy kifizessék a bérletet. És már fiatal koromtól azt láttam, hogy ha van megfelelő munkád és pénzed egy rendes életre, az a legfontosabb különbség a nehéz sorsú családoknak.
So if you're going to talk about jobs, then you have to talk about entrepreneurs. And if you're talking about entrepreneurs in conflict and post-conflict settings, then you must talk about women, because they are the population you have left. Rwanda in the immediate aftermath of the genocide was 77 percent female. I want to introduce you to some of those entrepreneurs I've met and share with you some of what they've taught me over the years.
Szóval ha munkáról akarunk beszélni, akkor beszélnünk kell a vállalkozókról. És ha vállalkozókról beszélünk, háborúban és háború után, akkor muszáj szót ejtenünk a nőkről, mert ők maradtak életben. Ruandában a népirtás közvetlen hatásaként a fennmaradt lakosság 77%-a nő volt. Szeretnék bemutatni önöknek néhányat azon vállalkozók közül, akikkel találkoztam, és megosztani néhány gondolatot, amit tanultam az évek során.
I went to Afghanistan in 2005 to work on a Financial Times piece, and there I met Kamila, a young women who told me she had just turned down a job with the international community that would have paid her nearly $2,000 a month -- an astronomical sum in that context. And she had turned it down, she said, because she was going to start her next business, an entrepreneurship consultancy that would teach business skills to men and women all around Afghanistan. Business, she said, was critical to her country's future. Because long after this round of internationals left, business would help keep her country peaceful and secure. And she said business was even more important for women because earning an income earned respect and money was power for women.
2005-ben Afganisztánba mentem, hogy egy Financial Times íráson dolgozzak, és ott találkoztam Kamilával, egy fiatal nővel, aki éppen visszautasított egy állást egy nemzetközi közösségnél, ami közel havi 2000 dollárt fizetett volna -- csillagászati összeget abban a környezetben. Azért utasította vissza, így mesélte, mert a következő üzletébe kezdett bele, vállalkozási tanácsadásba, ami üzleti készségeket tanít férfiaknak és nőknek egész Afganisztánban. Az üzlet, ahogy mondta, kritikus az országa jövőjének szempontjából. Mert hosszú idővel azután, hogy a nemzetközi erők kivonulnak, az üzlet az országát békésen és biztonságosan tartaná. És azt mondta, az üzlet a nők számára még fontosabb, mert a jövedelemszerzés tiszteletet ébreszt, és a pénz hatalom a nőknek.
So I was amazed. I mean here was a girl who had never lived in peace time who somehow had come to sound like a candidate from "The Apprentice." (Laughter) So I asked her, "How in the world do you know this much about business? Why are you so passionate?" She said, "Oh Gayle, this is actually my third business. My first business was a dressmaking business I started under the Taliban. And that was actually an excellent business, because we provided jobs for women all around our neighborhood. And that's really how I became an entrepreneur."
Szóval lenyűgözött. Úgy értem, itt egy lány, aki soha nem élt békeidőben, aki valahogy úgy tűnt, mint egy jelentkező a "Tanonc" című amerikai sorozatban. (Nevetés) Így hát megkérdeztem, "Honnan a csudából tudsz ilyen sokat az üzletről? Miért vagy ennyire szenvedélyes?" Azt válaszolta, "Ó Gayle, ez valójában a harmadik vállalkozásom. Az első üzletem egy ruhakészítő vállalkozás volt, a tálib uralom alatt kezdtem. És az éppenséggel egy kiváló üzlet volt, mert munkát adtunk a környékbeli nőknek. És valójában így lettem vállalkozó."
Think about this: Here were girls who braved danger to become breadwinners during years in which they couldn't even be on their streets. And at a time of economic collapse when people sold baby dolls and shoe laces and windows and doors just to survive, these girls made the difference between survival and starvation for so many. I couldn't leave the story, and I couldn't leave the topic either, because everywhere I went I met more of these women who no one seemed to know about, or even wish to.
Gondolkodjunk el ezen: Itt vannak a lányok, akik dacolnak a veszéllyel, hogy kenyérkeresővé váljanak olyan időben, amikor még az utcáikra sem mehetnek ki. És egy gazdasági összeomlás idején, amikor az emberek játékbabát és cipőfűzőt árultak, és ajtót és ablakot, csak hogy túléljenek, ezek a lányok megmutatták a különbséget a túlélés és az éhezés között sok-sok embernek. Nem tudtam elszakadni a történettől, sem a témától, mert bárhol, ahová mentem, egyre több ilyen nővel találkoztam, akikről úgy tűnt, senki sem tud, és nem is kívánt tudni.
I went on to Bosnia, and early on in my interviews I met with an IMF official who said, "You know, Gayle, I don't think we actually have women in business in Bosnia, but there is a lady selling cheese nearby on the side of the road. So maybe you could interview her." So I went out reporting and within a day I met Narcisa Kavazovic who at that point was opening a new factory on the war's former front lines in Sarajevo. She had started her business squatting in an abandoned garage, sewing sheets and pillow cases she would take to markets all around the city so that she could support the 12 or 13 family members who were counting on her for survival. By the time we met, she had 20 employees, most of them women, who were sending their boys and their girls to school. And she was just the start. I met women running essential oils businesses, wineries and even the country's largest advertising agency.
Boszniában folytattam, és a kutatásaim elején találkoztam egy IMF hivatalnokkal, aki azt mondta, "Tudod Gayle, nem gondolom, hogy Boszniában lennének nők az üzleti életben, de egy hölgy sajtot árul nem messze az út másik oldalán. Talán megkérdezheted őt." Szóval mentem és készítettem egy riportot, és egy napon belül találkoztam Narcisa Kavazovic-csal, aki akkor nyitott egy új gyárat, a harcok korábbi frontvonalán, Szarajevóban. Az üzletét egy elhagyott garázsban kezdte, lepedőt és párnahuzatot varrt, amit a város körüli piacokra vitt, hogy támogatni tudja a 12 vagy 13 családtagját, akik számítottak rá a túlélésükhöz. Mire találkoztunk, már 20 alkalmazottja volt, többségük nő, akik iskolába járatták fiaikat és lányaikat. És ő csak a kezdet volt. Találkoztam nőkkel, akik illóolaj üzletet működtettek, borászatot, sőt még az ország legnagyobb reklámügynökségét is.
So these stories together became the Herald Tribune business cover. And when this story posted, I ran to my computer to send it to the IMF official. And I said, "Just in case you're looking for entrepreneurs to feature at your next investment conference, here are a couple of women."
Szóval ezek a történetek együtt a Herald Tribune üzleti címoldalára kerültek. És amikor a sztori megjelent, siettem a számítógépemhez, hogy elküldjem annak az IMF hivatalnoknak. És azt mondtam, "Hogyha mégis vállalkozókat keresel szerepeltetni a következő befektetői konferencián, itt egy néhány nő."
(Applause)
(Taps)
But think about this. The IMF official is hardly the only person to automatically file women under micro. The biases, whether intentional or otherwise, are pervasive, and so are the misleading mental images. If you see the word "microfinance," what comes to mind? Most people say women. And if you see the word "entrepreneur," most people think men. Why is that? Because we aim low and we think small when it comes to women.
De gondolkodjunk el ezen! Nem valószínű, hogy az IMF hivatalnok az egyetlen ember, aki automatikusan jelentéktelennek címkézi a nőket. Az előítéletek, akár nemzetköziek, akár másfélék, áthatóak, és a félrevezető mentális képek is. Ha a "mikrofinanszírozás" szót látjuk, mi jut eszünkbe? A legtöbb embernek a nők. És ha azt a szót látjuk, hogy "vállalkozó", a legtöbb ember férfiakra gondol. Miért van ez? Mert alacsonyra célzunk és kicsiben gondolkodunk, amikor a nőkről van szó.
Microfinance is an incredibly powerful tool that leads to self-sufficiency and self-respect, but we must move beyond micro-hopes and micro-ambitions for women, because they have so much greater hopes for themselves. They want to move from micro to medium and beyond. And in many places, they're there. In the U.S., women-owned businesses will create five and a half million new jobs by 2018. In South Korea and Indonesia, women own nearly half a million firms. China, women run 20 percent of all small businesses. And in the developing world overall, That figure is 40 to 50 percent.
A mikrofinanszírozás egy hihetetlenül erős eszköz, ami önellátáshoz és önbecsüléshez vezet, de túl kell lépnünk a nők mikroreményein és mikrocéljaikon, mert sokkal nagyobb reményeik vannak magukkal kapcsolatban. Szeretnének elmozdulni a mikrótól a közepes felé és tovább. És sok helyen ott vannak. Az USA-ban a nők által birtokolt vállalkozások öt és fél millió új munkahelyet fognak teremteni 2018-ra. Dél-Koreában és Indonéziában a nők körülbelül félmillió vállalkozást birtokolnak. Kínában a nők a kisvállalkozások 20%-át irányítják. És a fejlődő világban összességében ez a szám 40-50%.
Nearly everywhere I go, I meet incredibly interesting entrepreneurs who are seeking access to finance, access to markets and established business networks. They are often ignored because they're harder to help. It is much riskier to give a 50,000 dollar loan than it is to give a 500 dollar loan. And as the World Bank recently noted, women are stuck in a productivity trap. Those in small businesses can't get the capital they need to expand and those in microbusiness can't grow out of them.
Majdnem mindenhol, ahol jártam, hihetetlenül érdekes vállalkozókkal találkoztam, akik keresik a hozzáférést forrásokhoz, piacokhoz, és a kiépített üzleti hálózatokhoz. Gyakran figyelmen kívül hagyottak, mert nehezebb nekik segíteni. Sokkal kockázatosabb 50.000 dollár kölcsönt adni, mint 500 dollárt kölcsönadni. És ahogyan a Világbank nemrég megjegyezte, a nők egy termelékenységi csapdába szorultak. A kisvállalkozások nem jutnak hozzá a növekedéshez szükséges tőkéhez, a mikrovállalkozások pedig nem tudnak kinőni belőlük.
Recently I was at the State Department in Washington and I met an incredibly passionate entrepreneur from Ghana. She sells chocolates. And she had come to Washington, not seeking a handout and not seeking a microloan. She had come seeking serious investment dollars so that she could build the factory and buy the equipment she needs to export her chocolates to Africa, Europe, the Middle East and far beyond -- capital that would help her to employ more than the 20 people that she already has working for her, and capital that would fuel her own country's economic climb.
Nemrég jártam a Külügyminisztériumban, Washingtonban, és találkoztam egy elképesztően szenvedélyes vállalkozónővel Ghánából. Csokoládét árul. Washingtonba jött, nem adományt vagy mikrohitelt keresni. Azért jött, hogy komoly befektetési forrást szerezzen, hogy fel tudja építeni a gyárat, és meg tudja vásárolni a szükséges felszerelést, hogy exportálhasson csokoládét Afrikába, Európába, a Közel-Keletre és még többfelé -- tőkét, amely lehetővé teszi, hogy alkalmazzon többet, mint azt a 20 embert, aki már neki dolgozik, és tőkét, amely hajtaná az ő országának gazdasági fejlődését.
The great news is we already know what works. Theory and empirical evidence Have already taught us. We don't need to invent solutions because we have them -- cash flow loans based in income rather than assets, loans that use secure contracts rather than collateral, because women often don't own land. And Kiva.org, the microlender, is actually now experimenting with crowdsourcing small and medium sized loans. And that's just to start.
A jó hír az, hogy már tudjuk, hogy mi működik. Az elméleti és gyakorlati tapasztalat már megtanította nekünk. Ne kell feltalálnunk a megoldást, mert már tudjuk -- cash-flow hitelek inkább a bevételek, mint az eszközök alapján, hitelek, amelyek rögzített szerződésen, semmint jelzálogon nyugszanak, mert a nők gyakran nem birtokolnak földet. És a Kiva.org, a mikrohitelező, most éppen a crowdsourcinggal kísérletezik kis és közepes hitelek megszerzéséhez. És ez csak a kezdet.
Recently it has become very much in fashion to call women "the emerging market of the emerging market." I think that is terrific. You know why? Because -- and I say this as somebody who worked in finance -- 500 billion dollars at least has gone into the emerging markets in the past decade. Because investors saw the potential for return at a time of slowing economic growth, and so they created financial products and financial innovation tailored to the emerging markets.
Mostanában nagyon divatossá vált a nőket a "feltörekvő piacok feltörekvő piacának" nevezni. Azt gondolom, ez óriási. Tudják miért? Mert -- és ezt úgy mondom, hogy dolgoztam pénzügyben -- legalább 500 milliárd dollár folyt a feltörekvő piacokra az elmúlt évtizedben. Mert a befektetők látják a megtérülés lehetőségét a lassuló gazdasági növekedés idején, és ezért alkottak pénzügyi termékeket és pénzügyi innovációkat a feltörekvő piacokra szabva.
How wonderful would it be if we were prepared to replace all of our lofty words with our wallets and invest 500 billion dollars unleashing women's economic potential? Just think of the benefits when it comes to jobs, productivity, employment, child nutrition, maternal mortality, literacy and much, much more. Because, as the World Economic Forum noted, smaller gender gaps are directly correlated with increased economic competitiveness. And not one country in all the world has eliminated its economic participation gap -- not one.
Milyen csodálatos lenne, ha készek lennénk lecserélni a magasztos szavainkat a pénztárcánkra, és befektetnénk 500 milliárd dollárt a nők gazdasági potenciáljának felszabadítására? Csak gondoljunk a jótékony hatásra, amikor munkahelyekről, termelékenységről, foglalkoztatásról, gyermekélelmezésről, anyai halálozásról, műveltségről, és sok-sok másról gondolkodunk. Mert, ahogy a Világgazdasági Fórum megjegyezte, kisebb nemek közötti különbségek közvetlenül összefüggenek a megnövekedett gazdasági versenyképességgel. És egyetlen ország az egész világon sem számolta fel a gazdasági részvételbeli szakadékot -- egy sem.
So the great news is this is an incredible opportunity. We have so much room to grow. So you see, this is not about doing good, this is about global growth and global employment. It is about how we invest and it's about how we see women. And women can no longer be both half the population and a special interest group.
Szóval a nagyszerű hír, hogy ez egy nagyszerű lehetőség. Nagyon nagy terünk van növekedni. Tehát látják, ez nem arról szól, hogy jót cselekszünk, hanem a globális növekedésről, a globális foglalkoztatásról. Arról szól, hogyan fektetünk be, és arról, hogyan látjuk a nőket. És a nők nem lehetnek többé egyszerre a népesség fele és egy különleges érdekcsoport.
(Applause)
(Taps)
Oftentimes I get into very interesting discussions with reporters who say to me, "Gayle, these are great stories, but you're really writing about the exceptions." Now that makes me pause for just a couple reasons. First of all, for exceptions, there are a lot of them and they're important. Secondly, when we talk about men who are succeeding, we rightly consider them icons or pioneers or innovators to be emulated. And when we talk about women, they are either exceptions to be dismissed or aberrations to be ignored. And finally, there is no society anywhere in all the world that is not changed except by its most exceptional. So why wouldn't we celebrate and elevate these change makers and job creators rather than overlook them?
Gyakran folytatok nagyon érdekes beszélgetéseket riporterekkel, akik azt mondják nekem, "Gayle, ezek nagyszerű történetek, de te valójában a kivételekről írsz." Ez megállít egy pillanatra néhány okból. Először is, kivételnek túl sokan vannak, és nagyon fontosak. Másodszor, amikor férfiakról beszélünk, akik sikeresek, akkor helyesen tekintjük őket példaképeknek vagy úttörőknek vagy újítóknak, akikkel versengeni kell. És amikor nőkről beszélünk, ők vagy kivételek, akiket el kell utasítani, vagy rendellenességek, akiket figyelmen kívül kell hagyni. És végül, nincs egy társadalom sem a világon, ami megváltozott volna a legkivételesebbje nélkül. Tehát miért ne ünnepelnénk és magasztalnánk ezeket a változtatókat és munkahelyteremtőket, ahelyett, hogy átsiklunk felettük?
This topic of resilience is very personal to me and in many ways has shaped my life. My mom was a single mom who worked at the phone company during the day and sold Tupperware at night so that I could have every opportunity possible. We shopped double coupons and layaway and consignment stores, and when she got sick with stage four breast cancer and could no longer work, we even applied for food stamps. And when I would feel sorry for myself as nine or 10 year-old girls do, she would say to me, "My dear, on a scale of major world tragedies, yours is not a three."
A rugalmasság témája nagyon személyes számomra, és sok módon formálta az életemet. Édesanyám egyedülálló anya volt, aki napközben egy telefontársaságnál dolgozott, este pedig Tupperware-t árult, hogy meglegyen minden elképzelhető lehetőségem. Duplázós kuponokkal vásároltunk, és részletre, és bizományos boltban, és amikor negyedik stádiumú mellrákkal volt beteg, és nem tudott tovább dolgozni, még élelmiszerjegyet is igényeltünk. És amikor sajnáltam magamat, ahogy 9-10 éves lányok teszik, azt mondta nekem, "Drágám, a világ nagy tragédiáinak skáláján a tied még a hármast sem éri el."
(Laughter)
(Nevetés)
And when I was applying to business school and felt certain I couldn't do it and nobody I knew had done it, I went to my aunt who survived years of beatings at the hand of her husband and escaped a marriage of abuse with only her dignity intact. And she told me, "Never import other people's limitations."
És amikor jelentkeztem az üzleti iskolába, és azt éreztem, hogy biztosan nem tudom megcsinálni, és senki, akit ismerek, nem végezte el, elmentem a nagynénémhez, aki túlélte az éveket, amikor verte a férje, és elmenekült a durva házasságból, csak a méltósága maradt sértetlen. És ő mondta nekem, "Soha ne korlátozd magad más emberek határaival."
And when I complained to my grandmother, a World War II veteran who worked in film for 50 years and who supported me from the age of 13, that I was terrified that if I turned down a plum assignment at ABC for a fellowship overseas, I would never ever, ever find another job, she said, "Kiddo, I'm going to tell you two things. First of all, no one turns down a Fulbright, and secondly, McDonald's is always hiring." (Laughter) "You will find a job. Take the leap."
És amikor a nagymamámnak panaszkodtam, egy második világháborús veteránnak, aki a filmiparban dolgozott 50 évet, és aki támogatott engem 13 éves koromtól, arról, hogy meg vagyok rémülve, hogyha visszautasítok egy nagyszerű kinevezést az ABC-nél egy tengerentúli ösztöndíjért, akkor soha többé nem találok másik munkát, ő azt mondta, "Kölyök, két dolgot mondok neked. Először is, senki nem utasítja vissza a Fulbright ösztöndíjat, másodszor, a McDonald's mindig keres munkaerőt." (Nevetés) "Találsz majd munkát. Szánd rá magad!"
The women in my family are not exceptions. The women in this room and watching in L.A. and all around the world are not exceptions. We are not a special interest group. We are the majority. And for far too long, we have underestimated ourselves and been undervalued by others. It is time for us to aim higher when it comes to women, to invest more and to deploy our dollars to benefit women all around the world.
A nők a családomban nem kivételek. A nők ebben a teremben, és akik Los Angelesben néznek, és az egész világon, ők nem kivételek. Nem egy különleges érdekcsoport vagyunk. A többség vagyunk. És túlságosan sokáig alábecsültük magunkat, és mások is alulértékeltek minket. Itt az ideje magasabbra célozni, amikor a nőkre kerül a sor, többet fektetni be és úgy használni a dollárjainkat, hogy az hasznot hozzon a nőknek az egész világon.
We can make a difference, and make a difference, not just for women, but for a global economy that desperately needs their contributions. Together we can make certain that the so-called exceptions begin to rule. When we change the way we see ourselves, others will follow. And it is time for all of us to think bigger.
Tudunk változtatni, és változtatni, nem csak a nők számára, hanem a globális gazdaság számára, amelynek kétségbeesetten szüksége van a nők hozzájárulására. Együtt biztosra mehetünk, hogy azok az úgynevezett kivételek szabállyá váljanak. Amikor megváltoztatjuk a képet, ahogyan látjuk magunkat, a többiek követni fognak. És eljött az ideje mindannyiunk számára, hogy nagyban gondolkodjunk.
Thank you very much.
Nagyon szépen köszönöm.
(Applause)
(Taps)