To be honest, by personality, I'm just not much of a crier. But I think in my career that's been a good thing. I'm a civil rights lawyer, and I've seen some horrible things in the world. I began my career working police abuse cases in the United States. And then in 1994, I was sent to Rwanda to be the director of the U.N.'s genocide investigation. It turns out that tears just aren't much help when you're trying to investigate a genocide. The things I had to see, and feel and touch were pretty unspeakable.
Őszintén szólva, nem vagyok siránkozó természetű. Úgy gondolom, pályafutásom során ez inkább előnyömre szolgál. Polgárjogi ügyekkel foglalkozó jogász vagyok; borzalmas dolgokat láttam a világban. Az USA-ban kezdtem a pályámat, rendőri visszaélésekkel foglalkoztam. 1994-ben Ruandába kerültem mint a szervezett népirtást vizsgáló ENSZ-misszió igazgatója. Az a helyzet, hogy a könnyek nem sokat segítenek, ha a szervezett népirtást próbáljuk vizsgálni. Leírhatatlan dolgokat kellett látnom, éreznem vagy megtapasztalnom.
What I can tell you is this: that the Rwandan genocide was one of the world's greatest failures of simple compassion. That word, compassion, actually comes from two Latin words: cum passio, which simply mean "to suffer with." And the things that I saw and experienced in Rwanda as I got up close to human suffering, it did, in moments, move me to tears. But I just wish that I, and the rest of the world, had been moved earlier. And not just to tears, but to actually stop the genocide.
Csak annyit mondhatok: a ruandai szervezett népirtás egyike az emberi együttérzés legnagyobb csődjeinek. Az angol "compassion" két latin szóból ered: a "cum passio" egyszerűen azt jelenti: "együtt szenvedni". Amit láttam és átéltem Ruandában, ahol közel kerültem az emberi szenvedéshez, néha könnyekre fakadtam. De szeretném, ha engem és a világ többi részét is a szenvedések hamarabb megindítanák. A könnyekre fakadás nem elég: véget kell vetni a népirtásnak.
Now by contrast, I've also been involved with one of the world's greatest successes of compassion. And that's the fight against global poverty. It's a cause that probably has involved all of us here. I don't know if your first introduction might have been choruses of "We Are the World," or maybe the picture of a sponsored child on your refrigerator door, or maybe the birthday you donated for fresh water. I don't really remember what my first introduction to poverty was but I do remember the most jarring.
Összehasonlításul, részt vettem a világ egyik legnagyobb, együttérzést célzó sikertörténetében. Ez pedig a világméretű szegénység elleni küzdelem. Vélhetően mindannyiunkat foglalkoztat ez az ügy. Nem tudom, honnan szereztek róla tudomást, talán a "We Are the World" dalból, vagy talán egy támogatott gyereknek a hűtőre kitűzött fényképéből, vagy a születésnapról, melyen friss vízre adakoztak. Tényleg nem emlékszem, hogy én hogyan értesültem a szegénységről, csak arra, hogy mennyire megrázott,
It was when I met Venus -- she's a mom from Zambia. She's got three kids and she's a widow. When I met her, she had walked about 12 miles in the only garments she owned, to come to the capital city and to share her story. She sat down with me for hours, just ushered me in to the world of poverty. She described what it was like when the coals on the cooking fire finally just went completely cold. When that last drop of cooking oil finally ran out. When the last of the food, despite her best efforts, ran out. She had to watch her youngest son, Peter, suffer from malnutrition, as his legs just slowly bowed into uselessness. As his eyes grew cloudy and dim. And then as Peter finally grew cold.
mikor Venusszal találkoztam. Venus egy zambiai özvegyasszony, három gyermek anyja. Amikor találkoztam vele, már 20 kilométert gyalogolt egyetlen rend ruhájában, hogy az ország fővárosában elmondhassa nekem a történetét. Órákig mesélt nekem, megismertette velem a szegények világát. Érzékeltette, milyen az, mikor a tűzhely parazsa végül teljesen kihűl. Mikor az étolaj az utolsó cseppig elfogy. Mikor az élelem utolsó morzsája, minden igyekezete ellenére, elfogy. Tehetetlenül kellett néznie Petert, alultápláltságtól szenvedő legkisebb fiát, ahogy a gyermek lába lassanként használhatatlanná görbült, s ahogy látása zavarossá válik és elhomályosul. Végül Peter teste kihűlt.
For over 50 years, stories like this have been moving us to compassion. We whose kids have plenty to eat. And we're moved not only to care about global poverty, but to actually try to do our part to stop the suffering. Now there's plenty of room for critique that we haven't done enough, and what it is that we've done hasn't been effective enough, but the truth is this: The fight against global poverty is probably the broadest, longest running manifestation of the human phenomenon of compassion in the history of our species. And so I'd like to share a pretty shattering insight that might forever change the way you think about that struggle.
Az ilyen történetek több mint 50 éve sarkallnak bennünket együttérzésre. Akiknek a gyerekeinek bőséggel van mit enniük. Nemcsak azért hatódunk meg, mert törődünk a világ nyomorával, hanem azért is, hogy kivegyük a részünket a nyomor fölszámolásában. Jócskán hangoztathatunk kritikát, hogy nem tettünk még eleget, és amit tettünk, az sem elég hatékony, de az az igazság: fajunk történetében a világra kiterjedő nyomor elleni küzdelem az emberi együttérzés jelenségének valószínűleg legszélesebb körű és legtovább tartó megnyilvánulása. Szeretném, ha önök is képet kapnának megrázó tapasztalatomról, amely örökre megváltoztathatja az erről a küzdelemről vallott szemléletüket.
But first, let me begin with what you probably already know. Thirty-five years ago, when I would have been graduating from high school, they told us that 40,000 kids every day died because of poverty. That number, today, is now down to 17,000. Way too many, of course, but it does mean that every year, there's eight million kids who don't have to die from poverty. Moreover, the number of people in our world who are living in extreme poverty, which is defined as living off about a dollar and a quarter a day, that has fallen from 50 percent, to only 15 percent. This is massive progress, and this exceeds everybody's expectations about what is possible. And I think you and I, I think, honestly, that we can feel proud and encouraged to see the way that compassion actually has the power to succeed in stopping the suffering of millions.
De hadd kezdjem egy talán önök által is ismert dologgal. 35 éve, amikor a középiskola befejezése előtt álltam, azt tanították nekünk, hogy nyomor miatt naponta 40 ezer gyerek hal éhen. Mára ez a szám 17 ezerre csökkent. Persze, ez még mindig túl sok, de azt jelenti, hogy évente 8 millió gyereknek már nem kell belepusztulnia a nyomorba. Ráadásul, azoknak a száma, akik mély szegénységben élnek, azaz naponta kb. egy és negyed dollárból tengődnek, 50%-ról csupán 15%-ra csökkent. Ez jelentős haladás, és túlmegy minden lehető várakozáson. Úgy gondolom, mindannyian, komolyan mondom, büszkeséget és bátorítást érezhetünk, mikor megtapasztaljuk, mekkora ereje van az együttérzésnek, amely milliók szenvedésének tudott gátat vetni.
But here's the part that you might not hear very much about. If you move that poverty mark just up to two dollars a day, it turns out that virtually the same two billion people who were stuck in that harsh poverty when I was in high school, are still stuck there, 35 years later.
De van egy olyan tényező, amelyről talán keveset hallottak. Ha a szegénység határát csupán napi két dollárig emeljük, kiderül, hogy gyakorlatilag ugyanúgy kétmilliárd ember, aki gimnazista koromban abban a kegyetlen nyomorban tengődött, 35 év elmúltával változatlan helyzetben van.
So why, why are so many billions still stuck in such harsh poverty? Well, let's think about Venus for a moment. Now for decades, my wife and I have been moved by common compassion to sponsor kids, to fund microloans, to support generous levels of foreign aid. But until I had actually talked to Venus, I would have had no idea that none of those approaches actually addressed why she had to watch her son die. "We were doing fine," Venus told me, "until Brutus started to cause trouble." Now, Brutus is Venus' neighbor and "cause trouble" is what happened the day after Venus' husband died, when Brutus just came and threw Venus and the kids out of the house, stole all their land, and robbed their market stall. You see, Venus was thrown into destitution by violence.
Miért van az, hogy sok milliárd ember nem tud kikeveredni a mély szegénységből? Nos, egy pillanatra jusson eszünkbe Venus. Évtizedek óta feleségem és én együttérzésből gyerekeket támogattunk, mikrokölcsönöket finanszíroztunk, bőségesen pénzeltünk külföldi segélyprogramokat. De míg nem beszéltem Venusszal, sejtelmem sem volt, hogy egyik módszer sem segít megértenem, miért kellett tétlenül néznie fia halálát. "Minden rendben volt — mondta Venus —, amíg Brutus nem csinált bajt." Brutus Venus szomszédja. A "bajt csinált" azt jelenti, ami Venus férje halálának másnapján történt: Brutus kidobta a házból Venust és három gyermekét, elvette a földjét, és kifosztotta a piaci standját. Venust az erőszak taszította nélkülözésbe.
And then it occurred to me, of course, that none of my child sponsorships, none of the microloans, none of the traditional anti-poverty programs were going to stop Brutus, because they weren't meant to.
S akkor rádöbbentem, hogy persze semmiféle gyermekvédnökség, semmiféle mikrokölcsön, semmiféle hagyományos szegénység elleni program nem fogja megfékezni a Brutus-féléket, mert ezek nem erre szolgálnak.
This became even more clear to me when I met Griselda. She's a marvelous young girl living in a very poor community in Guatemala. And one of the things we've learned over the years is that perhaps the most powerful thing that Griselda and her family can do to get Griselda and her family out of poverty is to make sure that she goes to school. The experts call this the Girl Effect. But when we met Griselda, she wasn't going to school. In fact, she was rarely ever leaving her home.
Még inkább világosabbá vált ez, mikor megismertem Griseldát. Nagyszerű fiatal lány, aki nagyon sanyarú körülmények között él Guatemalában. Az egyik, amit az évek során megtanultunk, hogy talán a leghatékonyabb lépés, melyet Griselda és családja megtehet, hogy kilábalhassanak a nyomorból: tegyék lehetővé, hogy iskolába járhasson. A szakértők ezt lányhatásnak nevezik. De amikor Griseldával találkoztam, nem járt iskolába. Valójában alig mozdult ki otthonról.
Days before we met her, while she was walking home from church with her family, in broad daylight, men from her community just snatched her off the street, and violently raped her. See, Griselda had every opportunity to go to school, it just wasn't safe for her to get there. And Griselda's not the only one. Around the world, poor women and girls between the ages of 15 and 44, they are -- when victims of the everyday violence of domestic abuse and sexual violence -- those two forms of violence account for more death and disability than malaria, than car accidents, than war combined. The truth is, the poor of our world are trapped in whole systems of violence.
Találkozásunk előtt pár nappal, családjával együtt hazatérőben a templomból, fényes nappal, a környékbeli férfiak elkapták az utcán, és megerőszakolták. Griseldának minden lehetősége megvolt arra, hogy iskolába járjon, csakhogy nem tudott oda biztonságban eljutni. Griselda esete nem kivételes. A szegény asszonyok és lányok világszerte 15 és 44 éves koruk között a mindennapi erőszak áldozatai. a családi bántalmazásé és a nemi erőszaké. Az erőszak e két formája több halálos áldozatot és rokkantat eredményez, mint a malária, a háborúk és a közlekedési balesetek együttvéve. Világunk nincstelenjei az erőszak rendszerének foglyai.
In South Asia, for instance, I could drive past this rice mill and see this man hoisting these 100-pound sacks of rice upon his thin back. But I would have no idea, until later, that he was actually a slave, held by violence in that rice mill since I was in high school. Decades of anti-poverty programs right in his community were never able to rescue him or any of the hundred other slaves from the beatings and the rapes and the torture of violence inside the rice mill. In fact, half a century of anti-poverty programs have left more poor people in slavery than in any other time in human history.
Pl. Dél-Ázsiában egy rizsüzem mellett elhaladva szemembe ötlik egy 50 kiló rizzsel teli zsákot vézna vállán cipelő férfi. Csak később tudtam meg, hogy valójában rabszolga, s gimnazista korom óta erőszakkal tartják a rizsüzemben. A saját közösségében működő nyomorellenes programok évtizedek alatt sem voltak képesek megmenteni a férfit vagy száz rabszolgatársát a rizsüzemben szokásos veréstől, nemi erőszaktól és brutális kínzásoktól. Tény, hogy a nyomorellenes programok 50 év alatt több szegényt hagytak rabszolgaságban, mint bármikor a történelem során.
Experts tell us that there's about 35 million people in slavery today. That's about the population of the entire nation of Canada, where we're sitting today. This is why, over time, I have come to call this epidemic of violence the Locust Effect. Because in the lives of the poor, it just descends like a plague and it destroys everything. In fact, now when you survey very, very poor communities, residents will tell you that their greatest fear is violence. But notice the violence that they fear is not the violence of genocide or the wars, it's everyday violence.
Szakértők szerint ma 35 milliónyian élnek rabszolgaságban. Ez annyi, mint Kanada lélekszáma, ahol ma itt ülünk. Ezért nevezem az erőszak ilyen járványát sáskahatásnak. Mert a szegények életébe úgy hatol be, mint a dögvész, és mindent elpusztít. Tény, hogy mikor mély szegény közösségeket vizsgálunk, kiderül: az ottaniak legjobban az erőszaktól félnek. De vegyük észre: félelmük más, mint a népirtástól vagy a háborútól való félelem. A mindennapi erőszaktól rettegnek.
So for me, as a lawyer, of course, my first reaction was to think, well, of course we've got to change all the laws. We've got to make all this violence against the poor illegal. But then I found out, it already is. The problem is not that the poor don't get laws, it's that they don't get law enforcement. In the developing world, basic law enforcement systems are so broken that recently the U.N. issued a report that found that "most poor people live outside the protection of the law." Now honestly, you and I have just about no idea of what that would mean because we have no first-hand experience of it. Functioning law enforcement for us is just a total assumption. In fact, nothing expresses that assumption more clearly than three simple numbers: 9-1-1, which, of course, is the number for the emergency police operator here in Canada and in the United States, where the average response time to a police 911 emergency call is about 10 minutes. So we take this just completely for granted.
Ügyvédként persze először arra gondoltam, hogy nyilván módosítani kell az összes törvényt. Jogellenessé kell tennünk a szegények elleni erőszakot. De rájöttem, hogy ez most is így van. Nem az a gond, hogy ne lennének szegényeket védő törvények, hanem hogy ezeket nem tartják be. A fejlődő országokban az alapvető törvényességi rendszer annyira megbízhatatlan, hogy az ENSZ egyik utóbbi jelentésében így fogalmaz: "A legtöbb szegény kívül marad a törvény biztosította védelmen." Valljuk be, fogalmunk sincs, mit kell ezen értenünk, mert nincs közvetlen tapasztalatunk róla. A törvény betartatása számunkra természetes. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a három szám: 9 - 1 -1. A 911 a rendőrségi segélyhívó száma itt Kanadában és az USA-ban. A rendőrség a segélyhívásokra átlagosan 10 perc alatt ér ki a helyszínre. Ezt mi magától értetődőnek tekintjük.
But what if there was no law enforcement to protect you? A woman in Oregon recently experienced what this would be like. She was home alone in her dark house on a Saturday night, when a man started to tear his way into her home. This was her worst nightmare, because this man had actually put her in the hospital from an assault just two weeks before. So terrified, she picks up that phone and does what any of us would do: She calls 911 -- but only to learn that because of budget cuts in her county, law enforcement wasn't available on the weekends. Listen. Dispatcher: I don't have anybody to send out there. Woman: OK Dispatcher: Um, obviously if he comes inside the residence and assaults you, can you ask him to go away? Or do you know if he is intoxicated or anything? Woman: I've already asked him. I've already told him I was calling you. He's broken in before, busted down my door, assaulted me. Dispatcher: Uh-huh. Woman: Um, yeah, so ... Dispatcher: Is there any way you could safely leave the residence? Woman: No, I can't, because he's blocking pretty much my only way out. Dispatcher: Well, the only thing I can do is give you some advice, and call the sheriff's office tomorrow. Obviously, if he comes in and unfortunately has a weapon or is trying to cause you physical harm, that's a different story. You know, the sheriff's office doesn't work up there. I don't have anybody to send."
De mi van akkor, ha nem hajtják végre a védelmünkre szolgáló törvényt? Egy oregoni asszony nemrég megtapasztalta, milyen is ez. Szombat este egyedül tartózkodott elsötétített házában, mikor egy férfi megpróbált behatolni. Számára ez pokoli rémálom volt, mert két héttel korábban a férfi támadása következtében kórházba került. Rémülten fölkapja a telefont, és azt teszi, amit bármelyikünk tenne: fölhívja a 911-et. Azaz, csak hívná, mert a helyi költségvetés csökkentése miatt a rendvédelem hétvégén nem érhető el. Hallgassák csak: Ügyeletes: "Senkit sem tudok kiküldeni. Nő: OK Ügyeletes: Ööö, nyilván, ha behatol a házba, és magára támad, megkérheti, hogy távozzon? Vagy azt gondolja, hogy részeg vagy ilyesmi? Nő: Már megkértem rá. Mondtam neki, hogy hívom a rendőrséget. Már egyszer betört ide, szétverte az ajtót, rám támadt. Ügyeletes: Aha. Nő: Igen, úgyhogy... Ügyeletes: El tudja valahogy biztonságosan hagyni a házat? Nő: Nem, mert a férfi elállja a kijáratot. Ügyeletes: Csak tanácsot tudok önnek adni, és holnap föl tudom hívni a seriff irodáját. Nyilván, ha a férfi bejut a házba, és ha sajnos fegyvere van vagy testi sérülést okoz önnek, az már egy más eset. Tudja, a seriff irodája most zárva van. Senkit sem tudok odaküldeni."
Gary Haugen: Tragically, the woman inside that house was violently assaulted, choked and raped because this is what it means to live outside the rule of law. And this is where billions of our poorest live. What does that look like? In Bolivia, for example, if a man sexually assaults a poor child, statistically, he's at greater risk of slipping in the shower and dying than he is of ever going to jail for that crime. In South Asia, if you enslave a poor person, you're at greater risk of being struck by lightning than ever being sent to jail for that crime. And so the epidemic of everyday violence, it just rages on. And it devastates our efforts to try to help billions of people out of their two-dollar-a-day hell. Because the data just doesn't lie. It turns out that you can give all manner of goods and services to the poor, but if you don't restrain the hands of the violent bullies from taking it all away, you're going to be very disappointed in the long-term impact of your efforts.
Gary Haugen: Szomorú, hogy a házban lévő nőt súlyosan bántalmazták, fojtogatták és megerőszakolták, mert ennyit tesz a jogrenden kívül élni. A legszegényebbek milliárdjai élnek így. Milyen ez? Pl. Bolíviában ha férfi nemi erőszakot követ el egy szegény gyermek ellen, statisztikailag nagyobb az esélye, hogy elcsúszik a zuhanyban és meghal, mint hogy bűntettéért bebörtönzik. Dél-Ázsiában, ha egy szegényt rabszolgasorba vetnek, az elkövetőnek nagyobb az esélye, hogy villámcsapás éri, mint hogy bűntettéért bebörtönzik. S így a mindennapi erőszak járványa tovább pusztít. Meghiúsítja minden igyekezetünket, hogy segíthessünk több milliárd embernek kikeveredni a napi két dollár poklából. Mert a tények makacs dolgok. Kiderül, hogy adhatunk mindenféle árucikket és szolgáltatást a szegényeknek, de ha nem csapunk az őket terrorizálók kezére, akik úgyis mindent elszednek tőlük, hosszabb távon elkeserítő lesz a törekvésünk hatástalansága.
So you would think that the disintegration of basic law enforcement in the developing world would be a huge priority for the global fight against poverty. But it's not. Auditors of international assistance recently couldn't find even one percent of aid going to protect the poor from the lawless chaos of everyday violence. And honestly, when we do talk about violence against the poor, sometimes it's in the weirdest of ways. A fresh water organization tells a heart-wrenching story of girls who are raped on the way to fetching water, and then celebrates the solution of a new well that drastically shortens their walk. End of story. But not a word about the rapists who are still right there in the community. If a young woman on one of our college campuses was raped on her walk to the library, we would never celebrate the solution of moving the library closer to the dorm. And yet, for some reason, this is okay for poor people.
Azt hihetnénk, hogy a fejlődő országok alapvető jogrendjének helyreállítása lenne a nyomor elleni küzdelem egyik legfontosabb célkitűzése. Nem így van. A nemzetközi segélyek sorsát vizsgálók kiderítették, hogy a segélynek még 1%-a sem jut a szegényeknek a mindennapi erőszak féktelen káosza elleni védelmére. Néha a szegények elleni erőszakról a legfurcsább módon beszélünk. Az egyik ivóvíz-szolgáltató szívfacsaró történetet mesél el lányokról, akiket vízvételre menet megerőszakolnak, majd megünnepli az új kút fölavatását, amely jócskán lerövidíti a vízhez vezető utat. Ennyi a történet. De egy szó sem esik az elkövetőkről, akik továbbra is a közösségben élnek. Ha egy fiatal nőt megerőszakolnának az egyik egyetemi városunkban könyvtárba menet, eszünkbe sem jutna megoldásként ünnepelni, hogy a könyvtár közelebb került a diákotthonhoz. Mégis, bizonyos szempontból, a szegények esetében ez elfogadható.
Now the truth is, the traditional experts in economic development and poverty alleviation, they don't know how to fix this problem. And so what happens? They don't talk about it. But the more fundamental reason that law enforcement for the poor in the developing world is so neglected, is because the people inside the developing world, with money, don't need it. I was at the World Economic Forum not long ago talking to corporate executives who have massive businesses in the developing world and I was just asking them, "How do you guys protect all your people and property from all the violence?" And they looked at each other, and they said, practically in unison, "We buy it."
A gazdasági fejlődéssel és a nyomor enyhítésével foglalkozó hagyományos szakértők nem ismerik a probléma megoldását. És mi történik? Nem beszélnek róla. Annak, hogy a fejlődő világban a szegényeket szolgáló jogrend annyira elhanyagolt, az a döntő oka, hogy az ott élő gazdagoknak nincs rá szükségük. Nemrég jártam a Világgazdasági Fórumon, és beszéltem olyan cégvezetőkkel, akiknek nagy vállalkozásuk van fejlődő országokban. Azt kérdeztem tőlük: "Hogy védik meg munkatársaikat és tulajdonukat az erőszaktól?" Egymásra néztek, és gyakorlatilag egyszerre így válaszoltak: "Fizetünk a védelemért."
Indeed, private security forces in the developing world are now, four, five and seven times larger than the public police force. In Africa, the largest employer on the continent now is private security. But see, the rich can pay for safety and can keep getting richer, but the poor can't pay for it and they're left totally unprotected and they keep getting thrown to the ground.
Valóban, a magán biztonsági szolgálatok a fejlődő világban most 4-5-7-szer nagyobbak a közrendőri erőknél. Afrikában a legnagyobb munkaadó egy magán biztonsági szolgálat. A gazdagok meg tudják fizetni a biztonságukat, és tovább gazdagodhatnak, de a szegények nem képesek rá, teljesen védelem nélkül maradnak, és a betonba tapossák őket.
This is a massive and scandalous outrage. And it doesn't have to be this way. Broken law enforcement can be fixed. Violence can be stopped. Almost all criminal justice systems, they start out broken and corrupt, but they can be transformed by fierce effort and commitment.
Ez botrányos és gyalázatos. De nem kell így maradnia. A szétzilált jogrendet helyre lehet állítani. Az erőszak megfékezhető. Majdnem minden bűnüldöző rendszer eleinte megbízhatatlan és korrupt, de átalakítható, ha megvan az erős törekvés és kitartás.
The path forward is really pretty clear. Number one: We have to start making stopping violence indispensable to the fight against poverty. In fact, any conversation about global poverty that doesn't include the problem of violence must be deemed not serious.
A kivezető út kézenfekvő: Az első lépés: az erőszak megfékezését elengedhetetlenül össze kell kötni a nyomor elleni küzdelemmel. A világban dúló szegénységről szóló bármely beszéd, amelynek nem része az erőszak kérdése, valójában komolytalan.
And secondly, we have to begin to seriously invest resources and share expertise to support the developing world as they fashion new, public systems of justice, not private security, that give everybody a chance to be safe. These transformations are actually possible and they're happening today. Recently, the Gates Foundation funded a project in the second largest city of the Philippines, where local advocates and local law enforcement were able to transform corrupt police and broken courts so drastically, that in just four short years, they were able to measurably reduce the commercial sexual violence against poor kids by 79 percent.
Másodszor: komolyan el kell kezdenünk beruházni, és ki kell cserélnünk a fejlődő országokat illető tapasztalatainkat mikor magán biztonsági cégek helyett kialakítják az új állami jogrendszert, amely esélyt nyújt a biztonságra mindenkinek. Ezek az átalakítások lehetségesek, és jelenleg is folynak. A Gates Foundation nemrég elkezdett egy projektet a Fülöp-szigetek második legnagyobb városában, ahol helyi ügyvédeknek és helyi bűnüldöző szerveknek sikerült a korrupt rendőrséget és a működésképtelen bíróságot csekély 4 év alatt úgy megreformálniuk, hogy érzékelhetően, 79%-kal csökkent a szegény gyerekek szexuális kizsákmányolásának esetszáma.
You know, from the hindsight of history, what's always most inexplicable and inexcusable are the simple failures of compassion. Because I think history convenes a tribunal of our grandchildren and they just ask us, "Grandma, Grandpa, where were you? Where were you, Grandpa, when the Jews were fleeing Nazi Germany and were being rejected from our shores? Where were you? And Grandma, where were you when they were marching our Japanese-American neighbors off to internment camps? And Grandpa, where were you when they were beating our African-American neighbors just because they were trying to register to vote?" Likewise, when our grandchildren ask us, "Grandma, Grandpa, where were you when two billion of the world's poorest were drowning in a lawless chaos of everyday violence?" I hope we can say that we had compassion, that we raised our voice, and as a generation, we were moved to make the violence stop.
A történelem arra tanít bennünket, hogy a leginkább érthetetlen és megbocsáthatatlan az együttérzés hiánya. Mert úgy vélem, a történelem unokáink ítélőszéke elé állít bennünket, s kérdőre vonnak bennünket: "Nagymama, Nagypapa, hol voltatok? Hol voltál, Nagypapa, amikor zsidók menekültek a náci Németországból, és nem engedték őket beutazni? Hol voltatok? Nagymama, te hol voltál, amikor japán-amerikai szomszédainkat internáló táborokba hajtották? És Nagypapa, te hol voltál, mikor afro-amerikai szomszédainkat verték csak mert fel akarták vetetni magukat a választói névjegyzékbe?" Hasonlóan, mikor unokáink fölteszik a kérdést: "Nagymama, Nagypapa, hol voltatok, mikor a világ két milliárdnyi legszegényebbje fuldokolt a mindennapi erőszak törvényen kívüli káoszában?" Remélem, azt felelhetjük, hogy hallattuk a hangunkat, és volt bennünk együttérzés, és nemzedékként összefogtunk, hogy véget vessünk az erőszaknak.
Thank you very much.
Nagyon szépen köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Chris Anderson: Really powerfully argued. Talk to us a bit about some of the things that have actually been happening to, for example, boost police training. How hard a process is that? GH: Well, one of the glorious things that's starting to happen now is that the collapse of these systems and the consequences are becoming obvious. There's actually, now, political will to do that. But it just requires now an investment of resources and transfer of expertise. There's a political will struggle that's going to take place as well, but those are winnable fights, because we've done some examples around the world at International Justice Mission that are very encouraging.
Chris Anderson: Meggyőző érvek. Mondj pár szót a folyamatban lévő dolgokról, pl. a rendőrök kiképzésének javításáról. Mennyire bonyolult ez a folyamat? GH: Az egyik ragyogó dolog, amely már elkezdődött: e rendszerek összeomlása és ennek következményei mind érzékelhetőbbé válnak. A folyamat politikai akarat kérdése. De ehhez beruházásokra és tapasztalatcserére van szükség. Vannak eközben, persze, a megvalósításról politikai természetű viták de a küzdelem megnyerhető, mert már számos példa van rá a világon az International Justice Mission keretei között, s ez biztató.
CA: So just tell us in one country, how much it costs to make a material difference to police, for example -- I know that's only one piece of it. GH: In Guatemala, for instance, we've started a project there with the local police and court system, prosecutors, to retrain them so that they can actually effectively bring these cases. And we've seen prosecutions against perpetrators of sexual violence increase by more than 1,000 percent. This project has been very modestly funded at about a million dollars a year, and the kind of bang you can get for your buck in terms of leveraging a criminal justice system that could function if it were properly trained and motivated and led, and these countries, especially a middle class that is seeing that there's really no future with this total instability and total privatization of security I think there's an opportunity, a window for change.
CA: Mennyibe kerül, hogy egy országban lényegbevágóan megváltozzon a rendőrség? Tudom, hogy ez csak egy rész. GH: Pl. Guatemalában belefogtunk egy továbbképzési projektbe a helyi rendőrséggel, bírósági rendszerrel, ügyészséggel annak érdekében, hogy hatékonyan intézzék az ilyen ügyeket. S azt láttuk, hogy a nemi erőszakot elkövetők elleni bűnvádi eljárások száma több mint ezer százalékkal nőtt. A projekt igen szerény költségvetésű, kb. egymillió dollár évente. Ilyen meglepően eredményes egy kis ráfordítás is a bűnüldöző rendszer rendbehozására, amely működhet, ha rendesen kiképzett és motivált személyek vezetik. Ezek az országok, különösen a középosztályuk azt látja, hogy nincs jövőjük a teljes bizonytalanság és a biztonság teljes privatizációja közepette, de úgy hiszem, hogy van lehetőségünk ezen változtatni.
CA: But to make this happen, you have to look at each part in the chain -- the police, who else? GH: So that's the thing about law enforcement, it starts out with the police, they're the front end of the pipeline of justice, but they hand if off to the prosecutors, and the prosecutors hand it off to the courts, and the survivors of violence have to be supported by social services all the way through that. So you have to do an approach that pulls that all together. In the past, there's been a little bit of training of the courts, but they get crappy evidence from the police, or a little police intervention that has to do with narcotics or terrorism but nothing to do with treating the common poor person with excellent law enforcement, so it's about pulling that all together, and you can actually have people in very poor communities experience law enforcement like us, which is imperfect in our own experience, for sure, but boy, is it a great thing to sense that you can call 911 and maybe someone will protect you.
CA: De ehhez minden területtel foglalkozni kell: a rendőrséggel és még mivel? GH: A rendvédelemről van szó, és az a rendőrséggel kezdődik, az az igazságszolgáltatás frontvonala, ők továbbadják az ügyészeknek, az ügyészek pedig a törvényszékeknek, és az erőszakot átélőket a szociális szolgálatoknak kell segíteniük, így teljes a folyamat. Olyan szemléletre van szükség, amely mindent egybefog. A múltban egy kicsit a bírók képzésével foglalkoztunk, de a rendőrség silány bizonyítékokat ad, vagy a kábszerekkel és a terrorizmussal foglalkozó rendőrséggel dolgoztunk, nem pedig azzal, hogyan élvezhetik a szegények a kitűnő rendvédelem előnyeit. Tehát minddel egyszerre kell foglalkozni. Így még a nagyon szegények is a miénkhez fogható rendvédelmet élvezhetik, amely tapasztalatunk szerint tökéletlen, de milyen nagyszerű, hogy ha felhívják a 911-et, valaki talán megvédi őket.
CA: Gary, I think you've done a spectacular job of bringing this to the world's attention in your book and right here today.
CA: Gary, azt hiszem, ragyogó munkát végeztél, hogy fölhívtad erre a világ figyelmét a könyvedben és ma itt.
Thanks so much.
Nagyon köszönöm,
Gary Haugen.
Gary Haugen.
(Applause)
(Taps)