A few weeks ago, somebody tweeted during the midterm elections in the United States that Election Day should be made a holiday. And I retweeted, saying, "Well, you're welcome to come to my country and vote. You'll get the whole week off to allow the military to count it."
Néhány héttel ezelőtt valaki azt tweetelte az Egyesült Államok félidős választásai alatt, hogy a választás napja legyen ünnepnap. Én pedig visszaírtam: "Gyere el hozzánk, és szavazz. Egy álló hét szabadságot kapsz, míg a katonaság szavazatokat számlál."
I come from Togo, by the way. It is a beautiful country located in West Africa. There are some cool, interesting facts about my country. Togo has been ruled by the same family for 51 years, making us the oldest autocracy in Africa. That's a record. We have a second-coolest record: we have been ranked three times as the unhappiest country on earth. You are all invited.
Egyébként Togo a szülőhazám. Gyönyörű ország Nyugat-Afrikában. Mondok pár menő, érdekes tényt az országomról. 51 éve ugyanaz a család uralkodik Togóban, ez a legrégibb önkényuralom Afrikában. Ez csúcs. A második legmenőbb csúcs: háromszor nyerhettük el a föld legboldogtalanabb országa címet. Szívesen látunk!
(Laughter)
(Nevetés)
So just to let you know, it's not very cool to live under an autocracy. But the interesting thing is that I have met, throughout the course of my activism, so many people from different countries, and when I tell them about Togo, their reaction is always, "How can you guys allow the same people to terrorize you for 51 years? You know, like, you Togolese, you must be very patient." That's their diplomatic way of saying "stupid."
Csak hogy tudják: önkényuralomban élni nem igazán menő. De az az érdekes, hogy aktivista pályafutásom során sokakkal találkoztam mindenféle országból, és amikor Togóról mesélek nekik, mindig ezt kérdezik: "Hogy engedhetitek, hogy 51 éve ugyanazok tartsanak rettegésben? Ti togóiak igazán béketűrők vagytok." Diplomatikusan így fejezték ki azt, hogy "ostobák".
(Laughter)
(Nevetés)
And when you live in a free country, there's this tendency of assuming that those who are oppressed tolerate their oppression or are comfortable with it, and democracy is projected as a progressive form of governance in such a way that those people who don't live under democratic countries are seen as people who are not intellectually or maybe morally as advanced as others.
Akik szabad országban élnek, hajlamosak azt hinni, hogy akik elnyomásban élnek, akik tűrik az elnyomást, azoknak ez megfelel így, a demokráciát meg úgy fogalmazzák meg, mint egyfajta haladó szellemű kormányzást, úgyhogy akik nem demokratikus országban élnek, szerintük sem szellemileg, sem erkölcsileg nem olyan érettek, mint mások.
But it's not the case. The reason why people have that perception has to do with the way stories are covered about dictatorships. In the course of my activism, I have had to interview with so many news outlets out there, and usually it would always start with, "What got you started? What inspired you?" And I reply, "I wasn't inspired. I was triggered." And it goes on. "Well, what triggered you?" And I go on about how my father was arrested when I was 13, and tortured, all the history ... I don't want to get into details now, because you'll start sleeping. But the thing is, at the end of the day, what interests them the most is: How was he tortured? For how many days? How many people died? They are interested in the abuse, in the killing, because they believe that will gain attention and sympathy. But in reality, it serves the purpose of the dictator. It helps them advertise their cruelty.
Pedig nem erről van szó. Hogy miért alakult ki ez a felfogás, az összefügg a diktatúrákról szóló történetekkel. Aktivista pályám során igen sok újságírói kérdésre kellett válaszolnom, és általában azzal kezdik: "Mi indított el? Mi adta az ihletet?" Válaszom: "Semmi nem ihletett meg. Dühös lettem." Aztán: "Ó, és mi dühített fel?" Majd elmesélem, hogyan tartóztatták le és kínozták meg apámat, mikor 13 voltam, az egész történetet... Most nem akarom részletezni, esetleg elaludnának rajta. Végül a legjobban csak az izgatja a riportereket: Hogyan kínozták őt? Hány napig? Hányan haltak meg? Az erőszakra, a gyilkolásra kíváncsiak, mivel hitük szerint ezekkel lehet figyelmet és együttérzést ébreszteni. Valójában azonban ez a diktátor célját szolgálja. Ő csak jól jár vele, ha híre megy a kegyetlenségének.
In 2011, I cofounded a movement I call "Faure Must Go," because Faure is the first name of our president. Togo is a French-speaking country, by the way, but I chose English because I had my issues with France as well. But then --
2011-ben mozgalmat alapítottam "Faure Must Go" [Faure mondjon le!] néven, Faure a köztársasági elnökünk keresztneve. Egyébként Togo hivatalos nyelve a francia, de inkább angolul beszélek, mert Franciaországgal is adódtak gondjaim. Aztán...
(Laughter)
(Nevetés)
But then, when I started Faure Must Go, I made a video, and I came on camera, and I said, "Well, Faure Gnassingbé, I give you 60 days to resign as president, because if you don't, we the youth in Togo will organize and we will bring you down, because you have killed over 500 of our countrymen to seize power when your father died. We have not chosen you. You are an imposter, and we will remove you." But I was the only known face of the movement. Why? Because I was the only stupid one.
Aztán, mikor elindítottam ezt a mozgalmat, leforgattam egy videót, kamera elé álltam, és elmondtam: "Faure Gnassingbé, adok magának 60 napot az elnöki székben, ha addigra nem mond le, mi, togói fiatalok szervezetten fogjuk leváltani önt, ugyanis apja halála után ön több mint 500 honfitársamat végeztette ki, hogy magához ragadja a hatalmat. Magát nem mi választottuk. Maga csaló, ezért le fogjuk váltani." De én voltam a mozgalom egyetlen ismert arca. Hogy miért? Mert én voltam az egyetlen hülye.
(Laughter)
(Nevetés)
And the backlashes followed. My family started receiving threats. My siblings called me one morning. They said, "You know what? When they come here to kill you, we don't want to die with you, so move out." So yes, I moved out. And I'm so angry at them, so I haven't talked to them in five years.
Aztán jöttek a megtorlások. Családom egyre több fenyegetést kapott. Egyik reggel felhívtak a testvéreim. Azt mondták: "Tudod, mit? Ha jönnek, hogy megöljenek téged, nem akarunk mi is meghalni, úgyhogy inkább költözz el!" Hát jó, elköltöztem. Úgy megharagudtam, hogy öt évig szóba sem álltam velük.
Anyway, moving forward ... For the past nine years, I have been working with countries to raise awareness of Togo, to help the people of Togo overcome their fear so they, too, can come and say they want change. I have received a lot of persecution that I cannot disclose, a lot of threats, a lot of abuse, psychologically. But I don't like talking about them, because I know that my job as an activist is to mobilize, is to organize, is to help every single Togolese citizen understand that, as citizens, we hold the power, we are the boss and we decide. And the punishment that the dictators are using to intimidate them must not prevent us from getting what we want. That is why I said it is very important to cover the stories of activists in the way that it helps mobilize people, not in the way that it helps deter their action and force even more their subjugation to the oppressive system.
De nézzük tovább. Az utóbbi kilenc évben más országokkal dolgoztam együtt azon, hogy fokozzuk Togo tudatosságát, hogy segítsünk a togóiaknak félelmeik legyőzésében, hogy ők is felkeljenek, és kimondják: változást akarnak. Sok üldözésben volt részem, melyekről nem beszélhetek, sokat bántottak, sokat zaklattak lelki értelemben. De nem szívesen beszélek róluk, mert tudom, aktivistaként az a dolgom, hogy felrázzam az embereket, hogy szervezzek, hogy minden egyes togói állampolgárral megértessem, a mi kezünkben a hatalom, mi vagyunk a főnökök, miénk a döntés. És a diktátorok megtorlásai, amikkel megfélemlítenek, nem tarthatnak vissza minket attól, hogy megszerezzük, amit akarunk. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy olyan aktivista történeteket meséljünk, melyek segítenek felrázni az embereket, nem pedig elrettentőket, mert azoktól még inkább az elnyomó rendszer igájába hajtják a fejüket.
During these years that I've been an activist, there are days that I felt like quitting because I couldn't take it. Well then, what kept me going? The one thing that kept me going: I remember the story of my grandfather, and how he used to walk 465 miles from his village to the city, just to protest for independence. Then I remember the sacrifice of my father, who was tortured so many times for daring to protest against the regime. Back in the '70s, they would write pamphlets to raise awareness on the dictatorship, and because they couldn't afford to make copies, they would reproduce the same pamphlet 500 times each and distribute them. It got to a point where the military knew their handwriting, so as soon as they stumbled upon one, they'd go and get them. But I look at that and I'm like, you know, today you have a blog. I don't have to copy the same thing 500 times. I blog and thousands of people read it. By the way, in Togo, they like calling me the WhatsApp girl, because I am always on WhatsApp attacking the government.
Aktivista éveim során vannak napok, amikor úgy érzem: kiszállok, mert nem bírom tovább. Aztán miért folytatom mégis? Egyetlen ok miatt: emlékszem nagyapám történetére, hogyan gyalogolt 750 kilométert a falujából a városba, csak hogy kiálljon a függetlenség mellett. Emlékszem apám áldozatára is, akit oly sokszor megkínoztak, mert tiltakozni mert a rendszer ellen. A hetvenes években röpiratokat fogalmaztak, hogy felhívják a figyelmet a diktatúrára, és mivel nem volt másolási lehetőségük, ötszáz példányban átírták kézzel, aztán terjesztették. Végül már a katonaság felismerte a kézírásukat, úgyhogy amint rábukkantak valakire, mentek, és letartóztatták. Ránézek, és az jut eszembe: hohó, ma már lehet blogom. Nem kell ugyanazt ötszáz példányban lemásolnom. Blogolok, és ezrek olvassák. Egyébként Togóban sokan hívnak WhatsApp lánynak, mert mindig a WhatsApp-on támadom a kormányt.
(Laughter)
(Nevetés)
So it's much easier. When I'm angry at the government, I just make an angry note, and I send it out and thousands of people share it. I'm rarely this composed. I'm always angry, by the way.
Már sokkal könnyebb. Amikor bedühödöm a kormányra, írok egy dühös posztot, elküldöm, és több ezer olvasóm továbbosztja. Ritkán írok higgadtan. Mindig dühös vagyok.
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
So I was talking about the necessity to showcase our stories, because when I think about the sacrifices that were made for us, it helped me keep going. One of the very first actions of our Faure Must Go movement was to come up with a petition, asking citizens to sign so that we can demand new elections, as the constitution allows. People were scared to put their names because, they said, they don't want to get in trouble. Even in the diaspora, people were scared. They were like, "We have family at home."
Arról beszéltem, milyen fontos a történeteinket nyilvánosságra hozni, mert ha az értünk hozott áldozatokra gondolok, az erőt ad a folytatáshoz. Faure Must Go mozgalmunk egyik első akcióján aláírást gyűjtöttünk egy petícióhoz, új választásokat követelve, hisz ez alkotmányos jogunk. Az emberek nem merték leírni a nevüket, azt mondták: nem akarnak bajba kerülni. Még a diaszpórában is féltek. Azt mondták: "Családunk van otthon."
But there was this woman who was in her 60s. When she heard about it, she took the petition, and she went home, and by herself she collected over 1,000 [signatures]. That inspired me so much, and I was like, if a 60-year-old that has nothing more to gain in this regime can do this for us, the young ones, then why should I quit? It is the stories of resistance, the stories of defiance, the stories of resilience, that inspire people to get involved, not the stories of abuse and killings and hurt, because as humans, it's only natural for us to be scared.
De itt volt ez a hatvan körüli asszony. Amikor fülébe jutott a petíció híre, fogta az ívet, hazament, és egymaga több mint ezer aláírást gyűjtött össze. Ez nagyon fellelkesített, arra gondoltam: ha ez a hatvan éves asszony, aki már semmit nem remélhet ettől a rendszertől, képes erre értünk, fiatalokért, akkor miért hátráljak meg? Az ellenállás, az ellenszegülés, a kitartó küzdelem történeteiben nem a zaklatás, öldöklés, bántalmazás lelkesíti a résztvevőket, hiszen emberek vagyunk, természetes, hogy félünk.
I would like to share with you a few characteristics of dictatorships so that you can assess your own country and see if you are also at risk of joining us.
Hadd mondjam el önöknek a diktatúra néhány jellemzőjét, így mérlegelhetik, mi a helyzet saját hazájukban, fennáll-e a veszélye, hogy hozzánk csatlakoznak.
(Laughter and cheers)
(Nevetés és ujjongás)
(Applause)
(Taps)
Number one thing to look at: concentration of power. Is the power in your country concentrated in the hands of a few, an elite? It can be a political elite, ideological elite. And you have a strongman, because we always have one guy who is presented as the messiah who will save us from the world.
Mindenekelőtt: hatalom-koncentráció. Hazájukban kevesek kezében összpontosul a hatalom? Ez lehet politikai vagy ideológiai elit. És van egy vezéregyéniség, mert mindig akad egy fazon, aki messiásnak állítja be magát, aki majd megment minket a világtól.
The second point is propaganda. Dictators feed on propaganda. They like giving the impression that they are the saviors, and without them, the country will fall apart. And they are always fighting some foreign forces, you know? The Christians, the Jewish, the Muslims, the voodoo priests are coming for you. The Communists, when they get here, we'll all be broke. These kinds of things. And our president, in particular, he fights pirates.
Másodszor: a propaganda. A diktátorokat a propaganda élteti. Előszeretettel állítják be magukat megmentőként, aki nélkül elbukna az ország. És mindig valami külföldi erőkkel harcolnak, ugye, megvan? Keresztények, zsidók, muszlimok ellen, a vudu papok eljönnek érted is. Ha idejönnek a kommunisták, mindannyiunknak annyi. És hasonlók. Elnökünk legfőképpen kalózok ellen harcol.
(Laughter)
(Nevetés)
I am very serious. Last year, he bought a boat that's 13 million dollars to fight pirates, and 60 percent of our people are starving. So they are always protecting us from some foreign forces.
Nagyon komolyan beszélek. Tavaly 13 millió dollárért vett egy hajót a kalózok elleni harchoz, miközben népünk 60 százaléka éhezik. Tehát mindig megvédenek minket valamilyen külföldi erőktől.
And this leads to point three: militarization. Dictators survive by instigating fear, and they use the military to suppress dissident voices, even though they try to give the impression that the military is to protect the nation. And they suppress institutions and destroy them so that they don't have to be held accountable. So do you have a heavily militarized country?
És már el is értünk a harmadik ponthoz: a fegyverkezéshez. A diktátoroknak létszükséglet a félelem folyamatos szítása. A sereget azért tartják fenn, hogy elnyomják a másképp gondolkodókat, bár igyekeznek azt a benyomást kelteni, hogy a hadsereg a nép védelmét szolgálja. Elnyomják és tönkre teszik az intézményeket is, így elszámoltatni sem lehet őket. Az önök országában erős a hadsereg?
And this leads to point four, what I call human cruelty. You know when we talk about animals, we say animal cruelty when animals are abused, because there's no charter acknowledged by the UN saying animal rights charter. Point one: all animals are created equal. So you don't have that. So whenever animals are abused, we say animal cruelty. But when it comes to humans, we say human rights abuses, because we assume that all humans have rights. But some of us are actually still fighting for our right to have rights. So in that condition, I don't talk about human rights abuse or violation.
Már el is értünk a negyedik ponthoz, az emberi kegyetlenséghez. Amikor állatokról beszélgetünk, ha állatokat kínoznak, azt mondjuk: "állati kegyetlenség", az ENSZ ugyanis nem adott ki egyetemes nyilatkozatot az állati jogokról. Első pont: minden állat egyenlőnek születik. Nincs ilyen pont. Ha tehát állatokat kínoznak, azt mondjuk: állati kegyetlenség. De amikor emberekről van szó, azt mondjuk: az emberi jogok sérülnek, mert alapból feltételezzük, hogy minden embernek vannak jogai. De vannak köztünk, akik még mindig harcolunk a joghoz való jogainkért. Így tehát nem beszélek emberi jogsértésről vagy erőszakról.
When you live in a country and you have an issue with the president and the worst thing that can happen is he bans you from the presidency, you are lucky. When you come to my country and have an issue with the president, you just run, disappear; you vanish from the universe, because they can still find you in Turkey. So people like myself, we don't get to live in Togo anymore. And people like myself, we don't get to live in the same place for more than a month, because we don't want to be traced. The way they abuse people, the type of cruelty that happens in all impunity under dictatorships are beyond human imagination. The stories of some of the activists that were killed, their bodies dumped in the sea, that were tortured to the point where they lost their hearing or their sight -- those stories still haunt me. And sometimes, as an activist, I am less concerned about dying than how it will happen. Sometimes I just sit down and I imagine all scenarios. What are they going to do? Are they going to cut my ears first? Or are they going to cut my tongue because I'm always insulting them? It sounds cruel, but it is the reality. We live in a very cruel world. Dictators are cruel monsters, and I am not saying it to be nice.
Aki olyan országban él, ahol ha valami gondja akad az elnökkel, a legrosszabb, ami történhet, hogy kitiltják az elnöki hivatalból, az szerencsés. Jöjjenek el Togóba. Ha itt valami gondjuk akad az elnökkel, jobb, ha elfutnak, eltűnnek; köddé válnak az univerzumban, mert a föld túlsó felén is megtalálják önöket. Aki olyan, mint én, többé már nem élhet Togóban. Aki olyan, mint én, nem élhet egy hónapnál tovább ugyanott, mert nem akarja hogy rátaláljanak. Minden elképzelést felülmúlva bántják az embereket. A diktatúrákban büntetlenül kegyetlenkednek. Történetek keringenek meggyilkolt aktivistákról, a tengerbe vetett holttesteikről, akiket megkínoztak, annyira, hogy elvesztették hallásukat vagy látásukat – ezektől mindig elborzadok. Aktivistaként időnként kevésbé aggaszt a halálom, mint az, hogy hogyan fog történni. Van úgy, hogy csak leülök, és elképzelem többféle módon. Mit fognak tenni velem? Először levágják a fülemet? Vagy kivágják a nyelvemet, mert mindig szidalmaztam őket? Kegyetlenül hangzik, de igaz. Könyörtelen világban élünk. A diktátorok kegyetlen szörnyek, és nem fogom azt hazudni, hogy jó ez így.
So yes, that is the final characteristic. The list goes on, but that's the final thing that I want to share about autocracies, so that you look at your country and see if there are risks there. It is important that you acknowledge the gains of freedom that you have today, because some people had to give their lives for you to have it. So don't take this for granted. But then at the same time, you also need to know that no country is actually destined to be oppressed, while at the same time, no country or no people are immune to oppression and dictatorship.
Tehát a diktatúrák utolsó jellemzője: A lista itt nem ér véget, de ez az utolsó pont, amit még el akarok mondani az önkényuralomról, gondolják csak át, az önök országában fennáll-e ennek kockázata. Fontos, hogy értékeljék a szabadságot, melyben élnek, mert mások az életüket áldozzák azért, hogy önök szabadon élhessenek. Ne vegyék magától értetődőnek. Ugyanakkor azt is tudniuk kell, hogy egyetlen ország sincs elnyomásra rendeltetve, és ezzel együtt egyetlen ország, egyetlen nép sincs biztosítva az elnyomás és a diktatúra ellen.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)