I bring you greetings from the 52nd-freest nation on earth. As an American, it irritates me that my nation keeps sinking in the annual rankings published by Freedom House. I'm the son of immigrants. My parents were born in China during war and revolution, went to Taiwan and then came to the United States, which means all my life, I've been acutely aware just how fragile an inheritance freedom truly is. That's why I spend my time teaching, preaching and practicing democracy.
Üdvözletet hoztam önöknek a világ 52. legszabadabb államából. Amerikaiként rendkívül bosszant, hogy országunk egyre lejjebb süllyed a Freedom House évente közzétett listáján. Bevándorlók gyermeke vagyok. A szüleim Kínában a háború és forradalom idején születtek, onnan Taiwanba mentek, majd tovább az Egyesült Államokba. Ez pedig azt jelenti, hogy egész életemben tudtam, a szabadság törékeny örökség. Ezért azon vagyok, hogy tanítsam, hirdessem és gyakoroljam a demokráciát.
I have no illusions. All around the world now, people are doubting whether democracy can deliver. Autocrats and demagogues seem emboldened, even cocky. The free world feels leaderless.
Nincsenek illúzióim. A világ számos pontján sokan kételkednek abban, hogy a demokrácia működőképes. A diktátorok és népámítók egyre bátrabbak, már-már szinte beképzeltek. A szabad világ úgy érzi, vezető nélkül maradt.
And yet, I remain hopeful. I don't mean optimistic. Optimism is for spectators. Hope implies agency. It says I have a hand in the outcome. Democratic hope requires faith not in a strongman or a charismatic savior but in each other, and it forces us to ask: How can we become worthy of such faith? I believe we are at a moment of moral awakening, the kind that comes when old certainties collapse. At the heart of that awakening is what I call "civic religion." And today, I want to talk about what civic religion is, how we practice it, and why it matters now more than ever.
Én viszont továbbra is reménykedem. Ez nem azt jelenti, hogy optimista vagyok. Az optimizmus külső szemlélőknek való. A remény azt jelenti, teszünk is valamit, teszünk valamit a cél érdekében. A remény, hogy hiszünk a demokráciában, azt jelenti, hogy bízunk, de nem egy diktátorban vagy karizmatikus megváltóban, hanem egymásban. Ebből következik a kérdés: Hogyan lehetünk méltók egymás bizalmára? Hiszek abban, hogy az erkölcsi ébredés korszakát éljük, ami akkor jön el, mikor a régi viszonyítási pontok megszűnnek. Ennek az ébredésnek a mozgatója pedig az, amit én polgári hitvallásnak nevezek. Ma arról szeretnék beszélni, mi is a polgári hitvallás, hogyan gyakorolható, és miért fontosabb ma, mint eddig bármikor.
Let me start with the what. I define civic religion as a system of shared beliefs and collective practices by which the members of a self-governing community choose to live like citizens. Now, when I say "citizen" here, I'm not referring to papers or passports. I'm talking about a deeper, broader, ethical conception of being a contributor to community, a member of the body. To speak of civic religion as religion is not poetic license. That's because democracy is one of the most faith-fueled human activities there is. Democracy works only when enough of us believe democracy works. It is at once a gamble and a miracle. Its legitimacy comes not from the outer frame of constitutional rules, but from the inner workings of civic spirit.
Hadd kezdjem a fogalom magyarázatával. Ez a hitvallás a közösség értékrendjének és hagyományainak rendszere, melyben egy önkormányzattal rendelkező közösség tagjai úgy döntenek: öntudatos polgárként élnek. Az "öntudatos polgár" nem azt jelenti, hogy valakinek hivatalos papírjai vannak. Egy mélyebb, tágabb értelemben vett, erkölcsi alapokon nyugvó elvről beszélek, melyben az egyén úgy támogatja a közösséget, hogy szerves része annak. Az, hogy a polgári hitet vallásként definiálom, nem pusztán költői kép. Azért teszem ezt, mert a demokrácia talán az egyik leginkább hitre alapozott emberi tevékenység. A demokrácia csak akkor működik, ha elegen hisszük, hogy működni tud. Egyszerre lutri és csoda. Létjogosultságát nem az alkotmányos szabályok keretei adják, hanem a belső tartás, melyet a polgári szellemiség ad.
Civic religion, like any religion, contains a sacred creed, sacred deeds and sacred rituals. My creed includes words like "equal protection of the laws" and "we the people." My roll call of hallowed deeds includes abolition, women's suffrage, the civil rights movement, the Allied landing at Normandy, the fall of the Berlin Wall. And I have a new civic ritual that I'll tell you about in a moment.
A polgári hitvallásnak, mint minden más vallásnak, van egy szent eszmerendszere, szent tevékenységei és szent szertartásai. Az én hitvallásomban olyan kifejezések szerepelnek, mint "törvény előtti egyenlőség", illetve "mi, az Egyesült Államok népe". A szent tettek közé sorolom a rabszolgaság eltörlését, a nők szavazati jogát, a polgárjogokat, a szövetségesek normandiai partraszállását és a berlini fal leomlását. Hamarosan beszélek majd a polgári hitvallás új szertartásairól is.
Wherever on earth you're from, you can find or make your own set of creed, deed and ritual. The practice of civic religion is not about worship of the state or obedience to a ruling party. It is about commitment to one another and our common ideals. And the sacredness of civic religion is not about divinity or the supernatural. It is about a group of unlike people speaking into being our alikeness, our groupness.
A föld bármely pontjáról származzunk is, meg tudjuk találni a magunk hitét, annak tevékenységeit és szertartásait. A polgári hitvallás gyakorlása nem egyenlő az állam imádásával, sem az uralkodó pártnak szóló feltétlen engedelmességgel. Azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat egymás és közös értékeink mellett. A polgári hitvallás szentségét nem egy istenség vagy természetfölötti erő adja, hanem különbözően gondolkodó emberek csoportjai, akik felismerik azonosságaikat és az egység erejét.
Perhaps now you're getting a little worried that I'm trying to sell you on a cult. Relax, I'm not. I don't need to sell you. As a human, you are always in the market for a cult, for some variety of religious experience. We are wired to seek cosmological explanations, to sacralize beliefs that unite us in transcendent purpose. Humans make religion because humans make groups. The only choice we have is whether to activate that groupness for good. If you are a devout person, you know this. If you are not, if you no longer go to prayer services or never did, then perhaps you'll say that yoga is your religion, or Premier League football, or knitting, or coding or TED Talks. But whether you believe in a God or in the absence of gods, civic religion does not require you to renounce your beliefs. It requires you only to show up as a citizen.
Lehet, hogy most már egy kicsit aggódnak, hogy valamilyen kultuszt akarok itt eladni önöknek, de nyugalom, nem erről van szó. Nem akarok eladni semmit. Mi emberek mindig is nyitottak voltunk a kultuszokra és a vallásos élmények különböző fajtáira. A vérünkben van, hogy metafizikus magyarázatokat keressünk, szentnek tekintsünk eszméket, melyek egy transzcendens cél mentén egyesítenek. Az emberek azért alapítanak vallásokat, mert szükségük van közösségekre. Egyedül az múlik rajtunk, hogy közösségünk nemes célt fog-e képviselni. A vallásos emberek tudják, miről beszélek. Azok pedig, akik nem vallásosak, már nem járnak istentiszteletre, vagy soha nem is jártak, talán azt mondják, hogy számukra a jóga jelenti a vallást, vagy az első osztályú labdarúgó-bajnokság, a kötés, a programozás, vagy akár a TED. De akár hiszünk Istenben, akár nem, a polgári vallás nem kívánja tőlünk hitünk feladását. Az egyetlen követelmény az, hogy polgárként jelen legyünk.
And that brings me to my second topic: how we can practice civic religion productively. Let me tell you now about that new civic ritual. It's called "Civic Saturday," and it follows the arc of a faith gathering. We sing together, we turn to the strangers next to us to discuss a common question, we hear poetry and scripture, there's a sermon that ties those texts to the ethical choices and controversies of our time, but the song and scripture and the sermon are not from church or synagogue or mosque. They are civic, drawn from our shared civic ideals and a shared history of claiming and contesting those ideals. Afterwards, we form up in circles to organize rallies, register voters, join new clubs, make new friends.
És ezzel el is érkeztem előadásom második témájához: Hogyan gyakorolhatjuk hatékonyan polgári hitvallásunkat? Hadd meséljek most a már említett új polgári szertartásról: a neve "polgári szombat", ami tulajdonképpen úgy működik, mint egy istentisztelet. Együtt éneklünk, odafordulunk a mellettünk álló ismeretlenekhez, megvitatunk egy közös érdeklődésre számot tartó kérdést, és verseket, szövegrészleteket hallgatunk meg. Van olyan rész is, melyben ezeken a szövegeken keresztül korunk erkölcsi kérdéseit és ellentmondásait vizsgáljuk. De a dalok, a szövegek és a szertartás nem egy templomban, zsinagógában vagy mecsetben hangzanak el. Minden teljesen polgári, és közös polgári értékrendünkön alapul, illetve azon, hogy történelmünk során, hogy viszonyultunk ezekhez az értékekhez. Ezután csoportokat alkotunk, gyűléseket rendezünk, szavazókat regisztrálunk, új klubtevékenységeket indítunk vagy barátságokat kötünk.
My colleagues and I started organizing Civic Saturdays in Seattle in 2016. Since then, they have spread across the continent. Sometimes hundreds attend, sometimes dozens. They happen in libraries and community centers and coworking spaces, under festive tents and inside great halls. There's nothing high-tech about this social technology. It speaks to a basic human yearning for face-to-face fellowship. It draws young and old, left and right, poor and rich, churched and unchurched, of all races. When you come to a Civic Saturday and are invited to discuss a question like "Who are you responsible for?" or "What are you willing to risk or to give up for your community?" When that happens, something moves. You are moved. You start telling your story. We start actually seeing one another. You realize that homelessness, gun violence, gentrification, terrible traffic, mistrust of newcomers, fake news -- these things aren't someone else's problem, they are the aggregation of your own habits and omissions. Society becomes how you behave.
A kollégáim és én 2016-ban Seattle-ben rendeztük meg az első polgári szombatot. Azóta már egész Amerikában elterjedtek ezek a rendezvények – néha több százan, máskor pár tucatnyian vesznek rajtuk részt. Rendeznek ilyet könyvtárakban, közösségi házakban, közösségi irodákban, fesztiválsátrakban és nagy előadócsarnokokban. Nincs ebben a közösségi törekvésben semmi forradalmi. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek vágynak a személyes találkozásra. Részt vesznek ezeken fiatalok és idősek, bal, illetve jobb oldaliak, szegények és gazdagok, vallásosak és ateisták – mindenféle embercsoport képviselői. Ha eljönnek egy ilyen polgári szombatra, feltehetik önöknek a kérdést, hogy például: "Ön kiért vállal felelősséget?" vagy "Mit kockáztatna vagy adna fel a közösség érdekében?" Amikor ez megtörténik, valami megmozdul. Mi emberek mozdulunk meg. Elkezdjük elmondani egymásnak a történetünket. Elkezdjük észrevenni egymást. Rájövünk, hogy a hajléktalankérdés, a fegyveres erőszak, a dzsentrifikáció, a közlekedési gondok, a betelepülőkkel szembeni bizalmatlanság, az álhírek – nem valaki más problémái, hanem saját szokásaink és viselkedésünk következményei. A társadalmat viselkedésünk alakítja.
We are never asked to reflect on the content of our citizenship. Most of us are never invited to do more or to be more, and most of us have no idea how much we crave that invitation.
Sosem kérdezik meg, hogy mit jelent számunkra, hogy polgárok vagyunk. Legtöbbünket sosem kérnek fel arra, hogy többet tegyünk, vagy többek legyünk, és legtöbben nem is tudjuk, mennyire hiányzik ez nekünk.
We've since created a civic seminary to start training people from all over to lead Civic Saturday gatherings on their own, in their own towns. In the community of Athens, Tennessee, a feisty leader named Whitney Kimball Coe leads hers in an art and framing shop with a youth choir and lots of little flags. A young activist named Berto Aguayo led his Civic Saturday on a street corner in the Back of the Yards neighborhood of Chicago. Berto was once involved with gangs. Now, he's keeping the peace and organizing political campaigns. In Honolulu, Rafael Bergstrom, a former pro baseball player turned photographer and conservationist, leads his under the banner "Civics IS Sexy." It is.
Azóta útnak indítottunk egy polgári szemináriumot is, ahol arra készítjük fel az embereket, hogy a polgári szombatokat vezethessék – ők maguk, ott, ahol élnek. Athens-ben, Tennessee államban egyik elszánt vezetőtársunk, Whitney Kimball Coe, egy képkeretező- és művészboltot vezet, van egy ifjúsági kórusa is – és rengeteg kis zászlójuk. Fiatal aktivistánk, Berto Aguayo, egy utcasarkon vezetett polgári szombatot, Chicago Back of the Yards városnegyedében. Berto régebben egy bűnbanda tagja volt. Ma a béke őre, aki politikai kampányprogramokat szervez. Honoluluban Rafael Bergstorm, korábbi profi baseballjátékos, ma fotográfus és természetvédő, csapatával azt hirdeti: "Polgárnak lenni menő!". És milyen igaza van!
(Laughter)
(Nevetés)
Sometimes I'm asked, even by our seminarians: "Isn't it dangerous to use religious language? Won't that just make our politics even more dogmatic and self-righteous?" But this view assumes that all religion is fanatical fundamentalism. It is not. Religion is also moral discernment, an embrace of doubt, a commitment to detach from self and serve others, a challenge to repair the world. In this sense, politics could stand to be a little more like religion, not less.
Néha felteszik nekem a kérdést, még azok is, akik nálunk tanulnak: "Nem veszélyes a vallás nyelvezetét használni? Nem lehet, hogy az elveink ettől még dogmatikusabbnak tűnnek?" E mögött az a gondolat áll, hogy minden vallás fanatikusan fundamentalista. Pedig nem az. A vallás erkölcsi tisztánlátást is jelent: élhetünk a kétkedés jogával, célunk lehet az, hogy eltávolodjunk az önzéstől, és másokat szolgáljunk – kihívás arra, hogy jobbá tegyük a világot. Ebben az értelemben a politika és a vallás között több a hasonlóság, mint az eltérés.
Thus, my final topic today: why civic religion matters now. I want to offer two reasons. One is to counter the culture of hyperindividualism. Every message we get from every screen and surface of the modern marketplace is that each of us is on our own, a free agent, free to manage our own brands, free to live under bridges, free to have side hustles, free to die alone without insurance. Market liberalism tells us we are masters beholden to none, but then it enslaves us in the awful isolation of consumerism and status anxiety.
Mai utolsó témám: Miért olyan fontos ma a polgári hitvallás? Két válaszom van erre a kérdésre. Egyrészt, hogy a hiperindividualizmus kultúrájának ellenpontjaként szolgáljon. Minden üzenetben, ami különböző eszközökön és felületeken keresztül modern világunkban elér minket, az áll, hogy magunk vagyunk, a magunk urai, szabadon útnak indíthatjuk saját márkás termékeinket, szabadon élhetünk egy híd alatt, szabadon vállalhatunk mellékállást, és ha nincs biztosításunk, szabadon halhatunk meg egyedül. A piaci liberalizmus azt sugallja, hogy senkinek nem tartozunk elszámolással, de ez egyúttal a fogyasztói társadalom és a státuszféltés rabszolgáivá is tesz bennünket.
(Audience) Yeah!
(Közönség) Igen!
Millions of us are on to the con now. We are realizing now that a free-for-all is not the same as freedom for all.
Ma már milliók ellenzik ezt a fajta gondolkodást. Kezdjük felismerni, hogy a "mindent szabad" nem egyenlő a szabadsággal.
(Applause)
(Taps)
What truly makes us free is being bound to others in mutual aid and obligation, having to work things out the best we can in our neighborhoods and towns, as if our fates were entwined -- because they are -- as if we could not secede from one another, because, in the end, we cannot. Binding ourselves this way actually liberates us. It reveals that we are equal in dignity. It reminds us that rights come with responsibilities. It reminds us, in fact, that rights properly understood are responsibilities.
Ami ténylegesen szabaddá tesz, az a többi emberhez fűződő, kölcsönös segítségen és felelősségérzeten alapuló kötelék. Az, hogy úgy hozzuk ki a lehető legtöbbet a közösségből, a városból, ahol élünk, mintha sorsunk közös lenne – mert az is. Mintha sosem tudnánk elszakadni egymástól, mert valóban nem is tudunk. Ez a fajta kötelék felszabadító érzés. Rávilágít arra, hogy mindenki tiszteletet érdemel. Emlékeztet arra, hogy a jogok kötelességekkel járnak. Még pontosabban arra, hogy jól értelmezett jogaink egyszersmind kötelességeink is.
The second reason why civic religion matters now is that it offers the healthiest possible story of us and them. We talk about identity politics today as if it were something new, but it's not. All politics is identity politics, a never-ending struggle to define who truly belongs. Instead of noxious myths of blood and soil that mark some as forever outsiders, civic religion offers everyone a path to belonging based only a universal creed of contribution, participation, inclusion. In civic religion, the "us" is those who wish to serve, volunteer, vote, listen, learn, empathize, argue better, circulate power rather than hoard it. The "them" is those who don't. It is possible to judge the them harshly, but it isn't necessary, for at any time, one of them can become one of us, simply by choosing to live like a citizen.
A másik oka annak, hogy a polgári hitvallás ma egyre fontosabb, az, hogy a lehető legegészségesebb formában meséli a "mi és ők" történetet. Úgy beszélünk ma az identitáspolitikáról, mintha ez valami újdonság lenne, pedig nem az. Minden politika identitáspolitika: véget nem érő játszma annak eldöntésére, ki hová tartozik. A "földim" és "vérem" ártalmas mítoszai helyett, melyekből valaki mindig kimarad, a polgári hitvallás mindenki számára elérhetővé teszi az összetartozás érzését, mivel a közösség segítésén, a részvételen és az összetartozásba vetett hiten alapul. A polgári hitvallásban a "mi" azokra utal, akik szolgálni akarnak: önkénteskednek, szavaznak, figyelnek, tanulnak, együttéreznek másokkal, elfogadhatóbban érvelnek, a hatalmat megosztják, nem maguknak tartogatják. Az "ők" pedig azokra utal, akik ebben nem vesznek részt. Mondhatnánk most ugyan szigorú ítéletet róluk, de nem szükséges, hiszen bármikor bármelyikükből lehet egy közülünk. Bármikor dönthetnek úgy, hogy ők is felelős polgárként kívánnak élni.
So let's welcome them in. Whitney and Berto and Rafael are gifted welcomers. Each has a distinctive, locally rooted way to make faith in democracy relatable to others. Their slang might be Appalachian or South Side or Hawaiian. Their message is the same: civic love, civic spirit, civic responsibility.
Fogadjuk be hát őket is szeretettel. Whitney, Berto és Rafael nagyon jók az újoncok fogadásában. Mindhármójuknak van egy jellegzetes, helyi hagyományokon alapuló módszere, ami mások számára is vonzóvá teszi a demokráciát. Három különböző nyelvjárást beszélnek ugyan, de az üzenet ugyanaz: polgári szeretet, polgári szellemiség és polgári felelősségvállalás.
Now you might think that all this civic religion stuff is just for overzealous second-generation Americans like me. But actually, it is for anyone, anywhere, who wants to kindle the bonds of trust, affection and joint action needed to govern ourselves in freedom. Now maybe Civic Saturdays aren't for you. That's OK. Find your own ways to foster civic habits of the heart.
Talán most azt gondolják, hogy ez az egész polgári hitvallás-dolog az olyan buzgó másodgenerációs amerikaiaknak való, mint én. A helyzet viszont az, hogy ez bárhol bárkinek jó, aki a bizalom, az érzelem és a közös tevékenység szálait kívánja erősíteni, melyek mind szükségesek ahhoz, hogy szabadságunkkal élni tudjunk. Lehet, hogy a polgári szombat nem az önök műfaja. Ez is rendben van. Találják meg mi önöknek a legkedvesebb polgári tevékenység.
Many forms of beloved civic community are thriving now, in this age of awakening. Groups like Community Organizing Japan, which uses creative performative rituals of storytelling to promote equality for women. In Iceland, civil confirmations, where young people are led by an elder to learn the history and civic traditions of their society, culminating in a rite-of-passage ceremony akin to church confirmation. Ben Franklin Circles in the United States, where friends meet monthly to discuss and reflect upon the virtues that Franklin codified in his autobiography, like justice and gratitude and forgiveness.
Napjainkban, öntudatra ébredésünk korában sokféle közkedvelt civil csoport működik. Például a "Közösségszervezés" Japánban, ahol kreatív történetmeséléssel hívják fel a figyelmet a női egyenjogúság kérdésére. Izlandon ilyen a polgári felkészítő, ahol egy tapasztalt személy avatja be a fiatalokat közösségük polgári hagyományainak történetébe, és ami végül egy hitvallással zárul - úgy, mint az egyházi konfirmációkon. Itt vannak a Ben Franklin körök az Egyesült Államokban, ahol a barátok havonta találkoznak, hogy azokról az értékekről beszélgessenek, melyekről Franklin az önéletrajzában vallott: úgy mint az igazságosság, a hála és a megbocsájtás.
I know civic religion is not enough to remedy the radical inequities of our age. We need power for that. But power without character is a cure worse than the disease. I know civic religion alone can't fix corrupt institutions, but institutional reforms without new norms will not last. Culture is upstream of law. Spirit is upstream of policy. The soul is upstream of the state. We cannot unpollute our politics if we clean only downstream. We must get to the source. The source is our values, and on the topic of values, my advice is simple: have some.
Tudom, hogy a polgári vallás önmagában nem alkalmas arra, hogy korunk óriási egyenlőtlenségeit feloldja. Ehhez hatalomra van szükség. De a hatalom jellem nélkül rosszabb gyógymód, mint maga a betegség. Tudom, hogy a polgári vallás önmagában, nem tudja megoldani a korrupciót sem, de új normák nélkül a szervezeti reformok mit sem érnek. A jog fölött ott áll a kultúra. A politika fölött a szellem. Az állam fölött pedig a lélek. Nem tehetünk rendet a politikában, ha azon a szinten próbálunk megoldást keresni. A forrásig kell elmennünk. A forrás pedig az értékekben keresendő. És ha már értékekről beszélünk, a szabály egyszerű: Legyenek értékeink!
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
Make sure those values are prosocial. Put them into practice, and do so in the company of others, with a structure of creed, deed and joyful ritual that'll keep all of you coming back.
Ezeknek az értékeknek szolgálniuk kell a közösséget. Gyakoroljuk ezeket, lehetőleg másokkal együtt: hittel, cselekedettel és olyan örömteljes formában, hogy az emberek szívesen menjenek újra.
Those of us who believe in democracy and believe it is still possible, we have the burden of proving it. But remember, it is no burden at all to be in a community where you are seen as fully human, where you have a say in the things that affect you, where you don't need to be connected to be respected. That is called a blessing, and it is available to all who believe.
Mi, akik hiszünk a demokráciában, és hisszük, hogy mindez lehetséges, mi vagyunk felelősek azért, hogy létjogosultságát igazoljuk. Ne felejtsék el, nem teher olyan közösség tagjának lenni, ahol pusztán emberként tekintenek ránk, ahol beleszólásunk van a minket érintő ügyekbe, ahol nincs szükség összeköttetésekre, hogy tisztelettel bánjanak velünk. Szerintem ez áldás, és mindenki számára elérhető, aki hisz.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps) (Éljenzés)