It may seem like the semicolon is struggling with an identity crisis. It looks like a comma crossed with a period. Maybe that's why we toss these punctuation marks around like grammatical confetti. We're confused about how to use them properly. In fact, it's the semicolon's half-half status that makes it useful. It's stronger than a comma, and less final than a period. It fills the spaces in between, and for that reason, it has some specific and important tasks. For one, it can clarify ideas in a sentence that's already festooned with commas. "Semicolons: At first, they may seem frightening, then, they become enlightening, finally, you'll find yourself falling for these delightful punctuation marks." Even though the commas separate different parts of the sentence, it's easy to lose track of what belongs where. But then the semicolon edges in to the rescue. In list-like sentences, it can exert more force than commas do, cutting sentences into compartments and grouping items that belong together. The semicolon breaks things up, but it also builds connections. Another of its tasks is to link together independent clauses. These are sentences that can stand on their own, but when connected by semicolons, look and sound better because they're related in some way. "Semicolons were once a great mystery to me. I had no idea where to put them." Technically, there's nothing wrong with that. These two sentences can stand alone. But imagine they appeared in a long list of other sentences, all of the same length, each separated by periods. Things would get monotonous very fast. In that situation, semicolons bring fluidity and variation to writing by connecting related clauses. But as beneficial as they are, semicolons don't belong just anywhere. There are two main rules that govern their use. Firstly, unless they're being used in lists, semicolons should only connect clauses that are related in some way. You wouldn't use one here, for instance: "Semicolons were once a great mystery to me; I'd really like a sandwich." Periods work best here because these are two totally different ideas. A semicolon's job is to reunite two independent clauses that will benefit from one another's company because they refer to the same thing. Secondly, you'll almost never find a semicolon willingly stationed before coordinating conjunctions: the words, "and," "but," "for," "nor," "or," "so," and "yet." That's a comma's place, in fact. But a semicolon can replace a conjunction to shorten a sentence or to give it some variety. Ultimately, this underappreciated punctuation mark can give writing clarity, force, and style, all encompassed in one tiny dot and squiggle that's just waiting to be put in the right place.
Úgy tűnhet, hogy a pontosvessző identitászavarral küzd. Látszólag a vesszőnek és a pontnak a közös gyermeke. Talán ezért dobálózunk úgy vele, mint nyelvtani konfettivel: nem tudjuk, pontosan hogyan is használjuk. Valójában éppen a megosztott személyisége teszi őt hasznossá. Erősebb, mint a vessző, és gyengébb, mint a pont. Kitölti a köztük levő teret, és emiatt van pár jellegzetes és fontos feladata. Egyrészt egyértelművé tehet dolgokat egy olyan mondatban, amely már hemzseg a vesszőktől. “Pontosvessző: Elsőre talán megijedsz tőle, aztán megérted, végül kiderül, hogy beleszerettél ebbe a csodálatos írásjelbe.” Bár a vesszők elválasztják a mondat különböző részeit, nehezen átlátható, hogy mi hova tartozik. Ekkor beveti magát a pontosvessző a helyzet megmentésére. Egy felsorolást tartalmazó mondatban nyomatékosabb, mint a vessző: részekre tagolja a mondatot és együtt tartja az összetartozó elemeket. A pontosvessző részekre oszt, de kapcsolatokat is épít. Másik feladata, hogy egymástól független mondatokból mellérendelő mondatot alkosson. Az itt látható mondatok magukban is megállják a helyüket, de ha összeköti őket a pontosvessző, jobban néznek ki, jobban hangoznak, mert valamilyen módon összefüggenek. “A pontosvesszők használata nagy rejtély volt számomra. Sose tudtam, hova rakjam őket.” Technikailag nincs semmi baj ezzel: állhat magában ez a két mondat. De mi van akkor, ha egy egész sor mondat között szerepelnek – mindegyik ugyanolyan hosszú, mindegyiknek pont van a végén. Hamar egyhangúvá válna az egész. Egy ilyen esetben a pontosvessző folyékonyabbá és változatosabbá teszi a szöveget az összefüggő mondatok összekapcsolásával. Bár nagyon praktikus írásjel, akárhova mégsem kerülhet a pontosvessző. Van két fő szabály a használatára vonatkozóan. Először is, hacsak nem felsorolásokban szerepel, a pontosvessző csak olyan mondatokat köthet össze, amelyek kapcsolatban vannak egymással. Nem való például így használni: “A pontosvesszők használata nagy rejtély volt számomra; úgy ennék egy szendvicset.” Ide pont kell, mert a két gondolatnak semmi köze egymáshoz. A pontosvessző feladata, hogy két olyan önálló mondatot egyesítsen, amelyek egymást erősítik, mert ugyanarra a dologra vonatkoznak. Másodsorban, a pontosvessző nem érzi jól magát a következő kötőszavak előtt: “és”, “de”, “mert”, “sem”, “vagy”, “ezért” és “azonban”. Ezek elé vessző való. De helyettesíthet kötőszót, hogy rövidítse a mondatot vagy némi változatosságot adjon neki. Összefoglalva, ez az alulértékelt írásjel a szöveget letisztulttá, erőssé és stílusossá teheti, és mindezt egy kis pont és vesszőcske formájában, amelyek csak arra várnak, hogy a megfelelő helyre kerülhessenek.