Big boys don't cry. Suck it up. Shut up and rub some dirt on it. Stop crying before I give you something to cry about. These are just a few of the phrases that contribute to a disease in our society, and more specifically, in our men. It's a disease that has come to be known as "toxic masculinity." It's one I suffered a chronic case of, so much so that I spent 24 years of a life sentence in prison for kidnapping, robbery, and attempted murder.
A nagyfiúk sohasem sírnak. Szorítsd össze a fogad! Fogd be, és szedd össze magad! Hagyd abba, mielőtt olyat adok, amitől tényleg sírhatsz! Ez csak néhány olyan kifejezés, amely hozzájárul társadalmunk, pontosabban a férfiak egyik betegségéhez. Ez a betegség „mérgező férfiasságként” vált ismertté. Ennek krónikus esetében szenvedtem olyan mértékben, hogy 24 évet töltöttem életfogytiglani börtönbüntetésben emberrablás, rablás és emberölési kísérlet miatt.
Yet I'm here to tell you today that there's a solution for this epidemic. I know for a fact the solution works, because I was a part of human trials. The solution is a mixture of elements. It begins with the willingness to look at your belief system and how out of alignment it is and how your actions negatively impact not just yourself, but the people around you. The next ingredient is the willingness to be vulnerable with people who would not just support you, but hold you accountable.
Ma azért vagyok itt, hogy elmondjam, van megoldás erre a népbetegségre. A megoldás működésében biztos vagyok, hiszen részese voltam a kísérleteknek. A megoldás több összetevőből áll. Az egész azzal kezdődik, hogy szembesülünk saját hitrendszerünkkel, annak helytelen felépítésével, valamint tetteink saját magunkra és másokra gyakorolt negatív hatásával. A következő lépcső, hogy készen állunk sebezhetőek lenni azok előtt, akik nemcsak támogatnak, hanem felelősségre is vonnak bennünket.
But before I tell you about this, I need to let you know that in order to share this, I have to bare my soul in full. And as I stand here, with so many eyes fixed on me, I feel raw and naked. When this feeling is present, I'm confident that the next phase of healing is on the horizon, and that allows me to share my story in full.
De mielőtt még mesélnék erről, szeretném, ha tudnák, hogy ehhez teljesen fel kell fednem önök előtt az érzéseimet. És ahogy most itt állok, a sok rám szegezett tekintettel, védtelennek és kiszolgáltatottnak érzem magam. Amikor ilyen érzéseim vannak, biztos vagyok abban, hogy a gyógyulás újabb szakasza egy karnyújtásnyira van, és ezáltal a történetemet is el tudom mondani.
For all appearances' sake, I was born into the ideal family dynamic: mother, father, sister, brother. Bertha, Eldra Jr., Taydama and Eldra III. That's me. My father was a Vietnam veteran who earned a Purple Heart and made it home to find love, marry, and begin his own brood. So how did I wind up serving life in the California prison system? Keeping secrets, believing the mantra that big boys don't cry, not knowing how to display any emotion confidently other than anger, participating in athletics and learning that the greater the performance on the field, the less the need to worry about the rules off it. It's hard to pin down any one specific ingredient of the many symptoms that ailed me.
Látszólag teljesen ideális családba születtem: anya, apa, lány- és fiútestvérek, Bertha, ifjabb Eldra, Taydama és III. Eldra. Ez utóbbi volnék én. Az apám Bíbor Szívvel kitüntetett vietnámi veterán volt, sikeresen hazatért, szerelmes lett, megházasodott és családot alapított. Akkor mégis hogyan kötöttem ki a kaliforniai börtönrendszerben? A titkolózás, a "nagyfiúk sohasem sírnak" mantrában való hit, a haragon kívüli érzelmek magabiztos kimutatásának hiánya, és a sportolás során tanult elv, miszerint minél jobb teljesítményt érsz el a pályán, annál kevésbé kell aggódnod a szabályok miatt. Nehéz kiragadni a temérdek tünet közül egy konkrétumot, ami megbetegített.
Growing up as a young black male in Sacramento, California in the 1980s, there were two groups I identified as having respect: athletes and gangsters. I excelled in sports, that is until a friend and I chose to take his mom's car for a joyride and wreck it. With my parents having to split the cost of a totaled vehicle, I was relegated to a summer of household chores and no sports. No sports meant no respect. No respect equaled no power. Power was vital to feed my illness. It was at that point the decision to transition from athlete to gangster was made and done so easily. Early life experiences had set the stage for me to be well-suited to objectify others, act in a socially detached manner, and above all else, seek to be viewed as in a position of power. A sense of power
Az 1980-as években fiatal fekete fiúként két csoportot tiszteltem a kaliforniai Sacramentóban: a sportolókat és a gengsztereket. Kitűnő sportolónak számítottam, amíg furikázni nem mentünk, és össze nem törtük egy barátom anyjának kocsiját. A szüleim állták a felét a totálkáros jármű teljes költségének, engem pedig egy házimunkával teli, sport nélküli nyárra ítéltek. Ha nincs sport, nincs tisztelet. Ha nincs tisztelet, nincs hatalom. A hatalom viszont betegségem fő kelléke volt. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy nem sportoló leszek, hanem gengszter, és ez nagyon könnyen ment. A korai élettapasztalatok előkészítették a terepet arra, hogy tárgyként tekintsek másokra, a társadalmi normáktól eltérően viselkedjek, valamint vágyjak arra, hogy hatalmi pozícióban lévőként nézzenek rám. A hatalomérzet...
(Sighs)
(Sóhaj)
equaled strength in my environment, but more importantly, it did so in my mind. My mind dictated my choices.
...erőt jelentett a környezetemben, de ami még fontosabb, a saját fejemben is. Az agyam irányította a döntéseim.
My subsequent choices put me on the fast track to prison life. And even once in prison, I continued my history of running over the rights of others, even knowing that that was the place that I would die. Once again, I wound up in solitary confinement for stabbing another prisoner nearly 30 times. I'd gotten to a place where I didn't care how I lived or if I died.
Későbbi döntéseim miatt rövidesen börtönben találtam magam. És még a börtönben is folytattam a mások jogain való átgázolást úgy is, hogy tudtam, ezen a helyen akár meg is halhatok. De itt is bajba kerültem: magánzárkába raktak, amiért egy másik rabot közel 30-szor megszúrtam. Eljutottam odáig, hogy nem érdekelt, hogyan élek, vagy meghalok-e.
But then, things changed. One of the best things that happened in my life to that point was being sent to New Folsom Prison. Once there, I was approached to join a group called Inside Circle. Initially, I was hesitant to join a group referred to around the yard as "hug-a-thug."
Aztán a dolgok megváltoztak. Az egyik legjobb dolog, ami életemben addig történt velem, hogy áthelyeztek a New Folsom-i börtönbe. Amikor bekerültem, megkértek, csatlakozzak egy Belső Kör nevű csoporthoz. Eleinte hezitáltam, csatlakozzak-e ahhoz a csoporthoz, ami az udvaron csak "ölelj meg egy sittest" néven futott.
(Laughter)
(Nevetés)
Initially, yeah, that was a little much, but eventually, I overcame my hesitancy. As it turned out, the circle was the vision of a man named Patrick Nolan, who was also serving life and who had grown sick and tired of being sick and tired of watching us kill one another over skin color, rag color, being from Northern or Southern California, or just plain breathing in the wrong direction on a windy day.
Igen, eleinte ez egy kicsit sok volt, de végül felülkerekedtem a kételyeimen. Kiderült, hogy az ötlet egy Patrick Nolan nevű ember fejéből pattant ki, aki szintén életfogytiglant kapott, és elege lett abból, hogy belebetegedjen abba, hogy azt nézi, hogyan öljük egymást a bőrünk színe, vagy a rongyaink színe miatt, vagy amiatt, hogy Észak- vagy Dél-Kaliforniából jöttünk, vagy csak azért, mert egy szeles napon rosszul vettünk levegőt.
Circle time is men sitting with men and cutting through the bullshit, challenging structural ways of thinking. I think the way that I think and I act the way that I act because I hadn't questioned that. Like, who said I should see a woman walking down the street, turn around and check out her backside? Where did that come from? If I don't question that, I'll just go along with the crowd. The locker-room talk. In circle, we sit and we question these things. Why do I think the way that I think? Why do I act the way that I act? Because when I get down to it, I'm not thinking, I'm not being an individual, I'm not taking responsibility for who I am and what it is I put into this world.
A Körben a férfiak szemtől szembe ülnek egymással, félreteszik a baromságokat, és próbálnak értelmesen gondolkodni. Azért gondolkodom úgy, ahogy, és viselkedek úgy, ahogy, mert eddig még nem kérdőjeleztem meg ezt. Például ki mondta, hogy meg kell néznem magamnak egy nőt, és meg kell fordulnom, hogy megbámuljam a fenekét? Ez honnan jött? Ha ezt nem kérdőjelezem meg, csak a tömeget követem. Az öltözői duma... Amikor a Körben ülünk, ilyen dolgokat kérdőjelezünk meg. Miért gondolkozom úgy, ahogy? Miért viselkedek úgy, ahogy? Hiszen ha ezt csinálom, nem gondolkodom, nem vagyok egyéniség, nem vállalok felelősséget azért, aki vagyok, és amit a világgal teszek.
It was in a circle session that my life took a turn. I remember being asked who I was, and I didn't have an answer, at least not one that felt honest in a room full of men who were seeking truth. It would have been easy to say, "I'm a Blood," or, "My name is Vegas," or any number of facades I had manufactured to hide behind. It was in that moment and in that venue that the jig was up. I realized that as sharp as I believed I was, I didn't even know who I was or why I acted the way that I acted. I couldn't stand in a room full of men who were seeking to serve and support and present an authentic me. It was in that moment that I graduated to a place within that was ready for transformation.
Az egyik ilyen foglalkozáson változott meg az életem. Emlékszem, megkérdezték tőlem, ki vagyok, és nem tudtam válaszolni úgy, hogy az tényleg őszinte legyen egy igazságot kereső férfiakkal teli szobában. Egyszerű lett volna azt mondani, "Egy vagyok a Bloodsok közül", "Vegasnak hívnak", vagy ha bármi más általam létrehozott álarc mögé bújok. Abban a pillanatban és azon a helyen vége volt a színjátéknak. Rájöttem, hogy bármennyire is okosnak hiszem magam, azt sem tudom, ki vagyok, és miért viselkedem úgy, ahogy. Képtelen voltam arra, hogy ezek előtt a férfiak előtt, akik segíteni és támogatni akartak, hiteles képet adjak magamról. Ez volt az a pillanat, amikor eljutottam arra a pontra, hogy készen állok a változásra.
For decades, I kept being the victim of molestation at the hands of a babysitter a secret. I submitted to this under the threat of my younger sister being harmed. I was seven, she was three. I believed it was my responsibility to keep her safe. It was in that instant that the seeds were sown for a long career of hurting others, be it physical, mental or emotional. I developed, in that instant, at seven years old, the belief that going forward in life, if a situation presented itself where someone was going to get hurt, I would be the one doing the hurting. I also formulated the belief that loving put me in harm's way. I also learned that caring about another person made me weak. So not caring, that must equal strength. The greatest way to mask a shaky sense of self is to hide behind a false air of respect.
Évtizedeken át titokban tartottam, hogy egy bébiszitter molesztált. A húgom épségének megőrzése miatt határoztam így. Én hét éves voltam, ő három. Úgy gondoltam, az én felelősségem biztonságban tudni őt. Ez volt az a pillanat, amikor megszületett bennem a gondolat, melynek köszönhetően hosszú évekig testileg, mentálisan vagy érzelmileg bántalmaztam másokat. Ebben a pillanatban, hét évesen alakult ki bennem, hogy az életben való előrejutáshoz egy olyan helyzetben, ahol valaki megsérülhet, én legyek az, aki fájdalmat okoz. Az is megfogalmazódott bennem, hogy a szeretet veszélybe sodor. És azt is megtanultam, hogy a másokkal való törődés gyengévé tesz. Ez alapján a törődés hiánya egyenértékű volt az erővel. A bizonytalan énkép elfedésének legjobb módja a hamis tisztelet mögé való rejtőzés.
Sitting in circle resembles sitting in a fire. It is a crucible that can and does break. It broke my old sense of self, diseased value system and way of looking at others. My old stale modes of thinking were invited into the open to see if this is who I wanted to be in life. I was accompanied by skilled facilitators on a journey into the depths of myself to find those wounded parts that not only festered but seeped out to create unsafe space for others. At times, it resembled an exorcism, and in essence, it was. There was an extraction of old, diseased ways of thinking, being and reacting and an infusion of purpose.
A Körben úgy éreztem, mintha tűzben ülnék. Ez egy olyan olvasztótégely, ami bárkit meg tud törni. Meg is törte a régi énképem, a beteges értékrendszerem és a másokhoz való hozzáállásom. A régi, elavult gondolkodásmódom kitágult, hogy eldöntsem, tényleg ilyen akarok-e lenni az életben. Képzett szakemberek segítségével önmagam mély megismerésének útjára léptem, és megtaláltam lelkem azon sérült részeit, amelyek nemcsak elburjánzottak, hanem teljesen belém is vésődtek, hogy védtelenné tegyenek másokat. Időnként az egész ördögűzéshez hasonlított, és lényegében az is volt. Régi, beteges gondolkodásmódom, létezésem, reakcióim kiűzése, és új célok kitűzése volt ez.
Sitting in those circles saved my life. I stand here today as a testament to the fact of the power of the work.
A Körhöz való csatlakozás életmentő volt. Élő bizonyítéka vagyok a befektetett munka erejének.
I was paroled in June 2014, following my third hearing before a panel of former law-enforcement officials who were tasked with determining my current threat level to society. I stand here today for the first time since I was 14 years old not under any form of state supervision. I'm married to a tremendous woman named Holly, and together, we are raising two sons who I encourage to experience emotions in a safe way. I let them hold me when I cry. They get to witness me not have all the answers. My desire is for them to understand that being a man is not some machismo caricature, and that characteristics usually defined as weaknesses are parts of the whole healthy man.
2014-ben feltételes szabadlábra helyeztek a harmadik tárgyalásom után, ahol egy volt bűnüldözési tisztviselői bizottság mérte fel, mekkora veszélyt jelentek a társadalomra. 14 éves korom óta ma először állok úgy emberek előtt, hogy semmilyen állami felügyelet alá sem tartozom. Összeházasodtam egy észbontó nővel, Hollyval, együtt neveljük a két fiúnkat, akiket az érzelmek biztonságos módon való megtapasztalására bátorítok. Engedem, hogy megöleljenek, amikor sírok. Szemtanúi lehetnek annak, ha valamire nem tudom a választ. Minden vágyam, hogy megértessem velük, hogy férfinak lenni nem egy macsó karikatúrát jelent, és hogy azok a tulajdoságok, amiket általában gyengeségnek tartunk, részei egy egészséges férfi életének.
So today, I continue to work not just on myself, but in support of young males in my community. The challenge is to eradicate this cycle of emotional illiteracy and groupthink that allows our males to continue to victimize others as well as themselves. As a result of this, they develop new ways of how they want to show up in the world and how they expect this world to show up on their behalf.
Ma már nemcsak a saját magam fejlesztését folytatom, hanem a közösségemben élő fiatal férfiakat is támogatom. A kihívás abban van, hogy kitörjünk az érzelmi analfabetizmus és a csoportgondolkodás csapdájából, ami lehetővé teszi, hogy a férfiak folytassák mások és önmaguk elnyomását. És így lehetőségük legyen arra, hogy másként álljanak hozzá a világ dolgaihoz, és elvárhassák, hogy a világ is másként álljon hozzájuk.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)