Most of us go through life trying to do our best at whatever we do, whether it's our job, family, school or anything else. I feel that way. I try my best. But some time ago, I came to a realization that I wasn't getting much better at the things I cared most about, whether it was being a husband or a friend or a professional or teammate, and I wasn't improving much at those things even though I was spending a lot of time working hard at them. I've since realized from conversations I've had and from research that this stagnation, despite hard work, turns out to be pretty common.
Legtöbben egész életünkben próbáljuk mindenhol a legjobb formánkat hozni a munkánkban, a családunkban, az iskolában vagy bármi másban. Én is igyekszem a legjobbat nyújtani. Nemrég azonban felismertem, hogy nem fejlődöm azokon a területeken, melyek a legfontosabbak nekem, férjként vagy barátként, szakemberként vagy csapattagként, és annak ellenére sem javultam ezekben, hogy sok időt töltöttem keményen dolgozva rajtuk. Az azóta folytatott beszélgetésekből és kutatásokból rájöttem, hogy a stagnálás a kemény munka ellenére meglehetősen gyakori.
So I'd like to share with you some insights into why that is and what we can all do about it. What I've learned is that the most effective people and teams in any domain do something we can all emulate. They go through life deliberately alternating between two zones: the learning zone and the performance zone.
Szeretnék ezért bepillantást adni ennek okaiba, és hogy mit tehetünk ellene. Azt találtam, hogy minden területen a leghatékonyabb emberek és csapatok példája követhető számunkra. Életük során tudatosan váltogatnak két zóna, a tanulási és a teljesítményzóna között.
The learning zone is when our goal is to improve. Then we do activities designed for improvement, concentrating on what we haven't mastered yet, which means we have to expect to make mistakes, knowing that we will learn from them. That is very different from what we do when we're in our performance zone, which is when our goal is to do something as best as we can, to execute. Then we concentrate on what we have already mastered and we try to minimize mistakes.
A tanulási zónában célunk, hogy javuljunk. Olyan tevékenységeket folytatunk, amelyek a fejlődést segítik, azzal foglalkozunk, amit még nem gyakoroltunk be. Ez azt jelenti, számítunk hibákra, tudván, hogy majd tanulunk belőlük. Ez nagyban különbözik attól, ami a teljesítményzónánkban történik, ahol a célunk a legjobbat kihozni magunkból, teljesíteni. Azzal foglalkozunk, amit már jól elsajátítottunk, és igyekszünk kiküszöbölni a hibákat.
Both of these zones should be part of our lives, but being clear about when we want to be in each of them, with what goal, focus and expectations, helps us better perform and better improve. The performance zone maximizes our immediate performance, while the learning zone maximizes our growth and our future performance. The reason many of us don't improve much despite our hard work is that we tend to spend almost all of our time in the performance zone. This hinders our growth, and ironically, over the long term, also our performance.
Mindkét zóna az életünk része kell, hogy legyen, de ha tisztázzuk azt, mikor melyikben akarunk lenni, milyen céllal és elvárásokkal, akkor jobban tudunk teljesíteni és tanulni is. A teljesítményzónában legnagyobb az azonnali teljesítményünk, míg a tanulási zónában fejlődéssel növeljük későbbi teljesítményünket. Legtöbben azért nem fejlődünk igazán a kemény munka ellenére sem, mert a legtöbb időnket a teljesítményzónában töltjük. Ez hátráltatja növekedésünket, és, fonák módon, hosszú távon a teljesítményünket is.
So what does the learning zone look like? Take Demosthenes, a political leader and the greatest orator and lawyer in ancient Greece. To become great, he didn't spend all his time just being an orator or a lawyer, which would be his performance zone. But instead, he did activities designed for improvement. Of course, he studied a lot. He studied law and philosophy with guidance from mentors, but he also realized that being a lawyer involved persuading other people, so he also studied great speeches and acting. To get rid of an odd habit he had of involuntarily lifting his shoulder, he practiced his speeches in front of a mirror, and he suspended a sword from the ceiling so that if he raised his shoulder, it would hurt.
Milyen is az a tanulási zóna? Vegyük például Démoszthenészt, politikai vezetőt, az ókori Görögország legnagyobb szónokát és ügyvédjét. Ahhoz, hogy naggyá váljon, nem töltötte minden idejét szónoklással és ügyvédkedéssel, ami a teljesítményzónája lett volna. Ehelyett fejlesztő tevékenységeket folytatott. Persze sokat tanult. Mentorok segítségével tanulmányozta a jogot és a filozófiát, de rájött arra is, hogy ügyvédként meg kell győznie embereket, ezért tanulmányozott híres beszédeket és színjátszást is. Hogy leszokjon arról, hogy önkéntelenül felemeli a vállát, tükör előtt gyakorolta a beszédeit, és lelógatott a plafonról egy kardot, hogy ha felemeli a vállát, az fájjon.
(Laughter)
(Nevetés)
To speak more clearly despite a lisp, he went through his speeches with stones in his mouth. He built an underground room where he could practice without interruptions and not disturb other people. And since courts at the time were very noisy, he also practiced by the ocean, projecting his voice above the roar of the waves.
Hogy pöszesége ellenére érthetően beszéljen, kövekkel a szájában gyakorolta beszédeit. Épített egy föld alatti szobát, ahol zavartalanul gyakorolhatott, és ő sem zavart másokat. Mivel akkoriban a bíróságok zajosak voltak, gyakorolt az óceán partján is, hogy a hullámok robaja fölött is hallani lehessen a hangját.
His activities in the learning zone were very different from his activities in court, his performance zone. In the learning zone, he did what Dr. Anders Ericsson calls deliberate practice. This involves breaking down abilities into component skills, being clear about what subskill we're working to improve, like keeping our shoulders down, giving full concentration to a high level of challenge outside our comfort zone, just beyond what we can currently do, using frequent feedback with repetition and adjustments, and ideally engaging the guidance of a skilled coach, because activities designed for improvement are domain-specific, and great teachers and coaches know what those activities are and can also give us expert feedback. It is this type of practice in the learning zone which leads to substantial improvement, not just time on task performing. For example, research shows that after the first couple of years working in a profession, performance usually plateaus. This has been shown to be true in teaching, general medicine, nursing and other fields, and it happens because once we think we have become good enough, adequate, then we stop spending time in the learning zone. We focus all our time on just doing our job, performing, which turns out not to be a great way to improve. But the people who continue to spend time in the learning zone do continue to always improve. The best salespeople at least once a week do activities with the goal of improvement. They read to extend their knowledge, consult with colleagues or domain experts, try out new strategies, solicit feedback and reflect. The best chess players spend a lot of time not playing games of chess, which would be their performance zone, but trying to predict the moves grand masters made and analyzing them. Each of us has probably spent many, many, many hours typing on a computer without getting faster, but if we spent 10 to 20 minutes each day fully concentrating on typing 10 to 20 percent faster than our current reliable speed, we would get faster, especially if we also identified what mistakes we're making and practiced typing those words. That's deliberate practice.
A tanulási zóna tevékenységei nagyban különböztek a bírósági tevékenységétől, a teljesítményzónájától. Amit a tanulási zónában csinált, azt hívja Dr. Anders Ericsson céltudatos gyakorlásnak. Ennek során részkészségekre bontjuk a képességeket, és tisztázzuk, melyik részkészségen dolgozunk, hogy javítsuk, például hogy lent tartsuk a vállunkat, és egy nagy kihívásra összpontosítunk a komfortzónánkon kívül, túl azon, amire jelenleg képesek vagyunk, mindezt gyakori visszajelzésekkel, ismétlésekkel és kiigazításokkal, lehetőleg egy hozzáértő coach útmutatásával, mert a fejlesztő tevékenységek szakterületenként mások, és a jó tanárok és coachok tudják, mik ezek a tevékenységek, és szakértő visszajelzést tudnak adni. Ez az a fajta gyakorlás a tanulási zónában, ami lényeges javuláshoz vezet, nem csak a feladatvégzéssel töltött idő. A kutatások azt mutatják, hogy például a pályán töltött első néhány év után a teljesítmény általában tetőzik. Ez igaznak bizonyult a tanításra, az orvoslásra, az ápolásra és más területekre is, és azért történik, mert amint úgy gondoljuk, elég jóvá váltunk, megfelelünk, már nem töltünk időt a tanulási zónánkban. Minden időnkben csak végezzük a munkánkat, teljesítünk, ami nem túl jó módja a fejlődésnek. Azok viszont, akik időt töltenek a tanulási zónában, továbbra is folyamatosan fejlődnek. A legjobb értékesítők legalább hetente egyszer fejlesztő tevékenységet végeznek, Olvasnak, hogy bővítsék a tudásukat, konzultálnak kollégákkal és szakértőkkel, új stratégiákat próbálnak ki, visszajelzést kérnek és elgondolkodnak. A legjobb sakkozók nem sakkozással töltik a legtöbb idejüket, ami a teljesítményzónájuk lenne, hanem a nagymesterek lépéseit próbálják kitalálni és elemezni. Valószínűleg mindannyian sok-sok órát töltöttünk már gépeléssel anélkül, hogy felgyorsultunk volna. Ha viszont minden nap 10-20 percet fókuszáltan arra szánnánk, hogy 10-20 százalékkal gyorsabban próbáljunk gépelni a jelenlegi stabil sebességünknél, felgyorsulnánk. Főleg akkor, ha megtalálnánk, miket szoktunk hibázni, és azokat a szavakat gyakorolnánk. Ez a céltudatos gyakorlás.
In what other parts of our lives, perhaps that we care more about, are we working hard but not improving much because we're always in the performance zone? Now, this is not to say that the performance zone has no value. It very much does. When I needed a knee surgery, I didn't tell the surgeon, "Poke around in there and focus on what you don't know."
Milyen más területén az életünknek, ami talán fontosabb számunkra, dolgozunk keményen, de nem javulunk igazán, mert folyton a teljesítményzónában vagyunk? Nem azt akarom mondani, hogy a teljesítményzóna értéktelen. Nagyon is értékes. Amikor térdműtétem volt, nem mondtam a sebésznek "Kutakodjon ott, és foglalkozzon azzal, amit nem tud"
(Laughter)
(Nevetés)
"We'll learn from your mistakes!" I looked for a surgeon who I felt would do a good job, and I wanted her to do a good job. Being in the performance zone allows us to get things done as best as we can. It can also be motivating, and it provides us with information to identify what to focus on next when we go back to the learning zone. So the way to high performance is to alternate between the learning zone and the performance zone, purposefully building our skills in the learning zone, then applying those skills in the performance zone.
"Tanulni fogunk a hibáiból!" Olyan sebészt kerestem, akiről úgy gondoltam, jó munkát fog végezni, és elvártam, hogy jól dolgozzon. A teljesítményzónában megvalósítunk dolgokat, a tőlünk telhető legjobban. Ez motiváló is lehet, és megtudhatjuk belőle, mivel kell legközelebb foglalkoznunk, amikor újra a tanulási zónában leszünk. A kimagasló teljesítményhez váltogatni kell a tanulási és a teljesítményzóna között, célirányosan építve készségeinket a tanulási zónában, majd alkalmazva őket a teljesítményzónában.
When Beyoncé is on tour, during the concert, she's in her performance zone, but every night when she gets back to the hotel room, she goes right back into her learning zone. She watches a video of the show that just ended. She identifies opportunities for improvement, for herself, her dancers and her camera staff. And the next morning, everyone receives pages of notes with what to adjust, which they then work on during the day before the next performance. It's a spiral to ever-increasing capabilities, but we need to know when we seek to learn, and when we seek to perform, and while we want to spend time doing both, the more time we spend in the learning zone, the more we'll improve.
Amikor Beyoncé turnézik, a koncerten a teljesítményzónájában van, de minden este, mikor visszamegy a hotelszobájába, azonnal visszatér a tanulási zónájába, Megnézi a videót a show-ról, ami éppen véget ért. Megkeresi, min van lehetősége javítani, saját magának, a táncosainak és az operatőreinek. Másnap reggel mindenki többoldalas feljegyzést kap, hogy min változtasson, és ezen dolgoznak a nap folyamán, a következő fellépés előtt. Ez egy spirál, amely egyre javuló képességekhez vezet, de tudnunk kell, mikor akarunk tanulni, és mikor akarunk teljesíteni, és bár mindkettőre időt akarunk szánni, minél több időt töltünk a tanulási zónában, annál többet fejlődünk.
So how can we spend more time in the learning zone? First, we must believe and understand that we can improve, what we call a growth mindset. Second, we must want to improve at that particular skill. There has to be a purpose we care about, because it takes time and effort. Third, we must have an idea about how to improve, what we can do to improve, not how I used to practice the guitar as a teenager, performing songs over and over again, but doing deliberate practice. And fourth, we must be in a low-stakes situation, because if mistakes are to be expected, then the consequence of making them must not be catastrophic, or even very significant. A tightrope walker doesn't practice new tricks without a net underneath, and an athlete wouldn't set out to first try a new move during a championship match.
Tehát hogyan tölthetünk több időt a tanulási zónában? Először is, el kell hinnünk és meg kell értenünk, hogy tudunk fejlődni. Ezt hívjuk növekedési gondolkodásmódnak. Másodszor, akarnunk kell fejleszteni az adott készséget. Kell egy cél, ami fontos nekünk, mert mindez időbe és erőfeszítésbe telik. Harmadszor, kell egy elképzelés arról, hogyan fejlődjünk, mit tehetünk a fejlődés érdekében, nem úgy, ahogy kamaszkoromban gyakoroltam a gitározást, újra és újra előadva ugyanazokat a dalokat, hanem céltudatos gyakorlással. Negyedszer pedig, az adott helyzetben alacsonynak kell lennie a tétnek, mert ha számítanunk kell hibákra, akkor a következményük nem lehet katasztrofális, de még jelentős sem. A kötéltáncos sem gyakorol új trükköket háló nélkül, és egy sportoló sem egy bajnoki mérkőzésen fog új mozdulatokat kipróbálni.
One reason that in our lives we spend so much time in the performance zone is that our environments often are, unnecessarily, high stakes. We create social risks for one another, even in schools which are supposed to be all about learning, and I'm not talking about standardized tests. I mean that every minute of every day, many students in elementary schools through colleges feel that if they make a mistake, others will think less of them. No wonder they're always stressed out and not taking the risks necessary for learning. But they learn that mistakes are undesirable inadvertently when teachers or parents are eager to hear just correct answers and reject mistakes rather than welcome and examine them to learn from them, or when we look for narrow responses rather than encourage more exploratory thinking that we can all learn from. When all homework or student work has a number or a letter on it, and counts towards a final grade, rather than being used for practice, mistakes, feedback and revision, we send the message that school is a performance zone.
Az egyik oka annak, hogy életünkben oly sok időt töltünk a teljesítményzónában, az, hogy a környezetünkben gyakran szükségtelenül magas a tét. Társadalmi kockázatot hozunk létre egymás számára, még az iskolákban is, ahol pedig éppen a tanulás lenne a cél. Most nem a standardizált tesztekről beszélek. Arra gondolok, hogy a nap minden percében az általános iskolától a főiskoláig diákok sokasága érzi úgy, hogy ha hibázik, mások kevesebbre tartják majd őt. Nem csoda, ha folyamatosan feszültek, és nem vállalják a tanuláshoz szükséges kockázatot. Így azt tanulják, hogy a hibák nemkívánatosak, akaratlanul is, hiszen a tanárok és szülők csak a helyes válaszokat akarják hallani, elutasítva a hibákat ahelyett, hogy elemeznék őket és tanulnának belőlük. Felszínes válaszokat keresünk, elemző gondolkodás helyett, holott abból mind tanulhatnánk. Ha minden házi és iskolai feladaton szerepel egy szám vagy betű, és beleszámít a végső jegybe, nem pedig a gyakorlás, hibázás, visszajelzés és kiigazítás a célja, azzal azt üzenjük, hogy az iskola teljesítményzóna.
The same is true in our workplaces. In the companies I consult with, I often see flawless execution cultures which leaders foster to encourage great work. But that leads employees to stay within what they know and not try new things, so companies struggle to innovate and improve, and they fall behind.
Ugyanez igaz a munkahelyekre is. Tanácsadóként gyakran látom, hogy a cégek kultúrája a hibátlan végrehajtásra épül, amivel a vezetők a kiváló munkát akarják ösztönözni. De így a dolgozók nem lépnek túl meglévő korlátaikon, nem próbálnak ki új dolgokat, ezért a cégek nem tudnak újítani, fejlődni, és lemaradnak.
We can create more spaces for growth by starting conversations with one another about when we want to be in each zone. What do we want to get better at and how? And when do we want to execute and minimize mistakes? That way, we gain clarity about what success is, when, and how to best support one another.
Úgy adhatunk teret a növekedésnek, hogy beszélgetni kezdünk egymással, hogy mikor melyik zónában akarunk lenni. Miben akarunk jobbá válni, és hogyan? Mikor akarunk valamit megvalósítani és kiküszöbölni a hibákat? Így tisztázhatjuk, mit tekintünk sikernek, mikor, hogyan tudjuk egymást a legjobban támogatni.
But what if we find ourselves in a chronic high-stakes setting and we feel we can't start those conversations yet? Then here are three things that we can still do as individuals. First, we can create low-stakes islands in an otherwise high-stakes sea. These are spaces where mistakes have little consequence. For example, we might find a mentor or a trusted colleague with whom we can exchange ideas or have vulnerable conversations or even role-play. Or we can ask for feedback-oriented meetings as projects progress. Or we can set aside time to read or watch videos or take online courses. Those are just some examples. Second, we can execute and perform as we're expected, but then reflect on what we could do better next time, like Beyoncé does, and we can observe and emulate experts. The observation, reflection and adjustment is a learning zone. And finally, we can lead and lower the stakes for others by sharing what we want to get better at, by asking questions about what we don't know, by soliciting feedback and by sharing our mistakes and what we've learned from them, so that others can feel safe to do the same.
De mi történik, ha olyan közegben vagyunk, ahol mindig magas a tét, és úgy érezzük, nem kezdhetünk bele ilyen beszélgetésekbe (még)? Egyénként még mindig tehetünk három dolgot. Először is, létrehozhatunk a magas tétek tengerében szigeteket, alacsony téttel. Ezek olyan helyek, ahol a hibák következménye kicsi. Találhatunk például egy mentort vagy egy bizalmas kollégát, akivel ötletelgethetünk és a sebezhetőségünket is kimutathatjuk, vagy akár szerepjátékot próbálhatunk ki. Összehívhatunk visszajelzésre fókuszáló megbeszélést, ahogy halad a projekt. Vagy szánhatunk időt olvasásra, videókra vagy online kurzusokra. Ez csak néhány példa. Másodszor, az elvárásoknak megfelelően, végrehajthatunk, teljesíthetünk, de aztán gondolkozhatunk azon, mit csináljunk jobban legközelebb, ahogy Beyoncé is teszi, megfigyelhetjük és felülmúlhatjuk a szakértőket, A megfigyelés, elgondolkodás és kiigazítás a tanulási zóna. Végül pedig, vezetőként csökkenthetjük a tétet mások számára, ha elmondjuk, miben akarunk javulni, kérdezünk, ha valamit nem tudunk, visszajelzést kérünk és megosztjuk a hibáinkat, és hogy mit tanultunk belőlük, hogy mások is nyugodtan cselekedhessenek így.
Real confidence is about modeling ongoing learning. What if, instead of spending our lives doing, doing, doing, performing, performing, performing, we spent more time exploring, asking, listening, experimenting, reflecting, striving and becoming? What if we each always had something we were working to improve? What if we created more low-stakes islands and waters? And what if we got clear, within ourselves and with our teammates, about when we seek to learn and when we seek to perform, so that our efforts can become more consequential, our improvement never-ending and our best even better?
A valódi magabiztosságot a folyamatos tanulás révén érjük el. Mi lenne, ha ahelyett, hogy egész életünkben csak csináljuk és csináljuk, teljesítünk, teljesítünk, teljesítünk, több időt szánnánk rá, hogy felfedezzünk, kérdezzünk, hallgassunk, kísérletezzünk, elgondolkozzunk, igyekezzünk és alakuljunk? Mi lenne, ha mindig mindannyian dolgoznánk valaminek a javításán? Ha több olyan szigetet és vizet alakítanánk ki, ahol alacsony a tét? És mi lenne, ha tisztáznánk magunkkal és a csapattársainkkal is, hogy mikor akarunk tanulni és mikor akarunk teljesíteni, annak érdekében, hogy az erőfeszítéseink következetesebbek legyenek, a fejlődésünk sose érjen véget, és a legjobb formánk még jobb legyen?
Thank you.
Köszönöm.