I live in Washington, D.C., but I grew up in Sindhekela, a village in Orissa, in India. My father was a government worker. My mother could not read or write, but she would say to me, "A king is worshipped only in his own kingdom. A poet is respected everywhere." So I wanted to be a poet when I grew up. But I almost didn't go to college until an aunt offered financial help.
Washington D.C-ben lakom, de Sindhekela-ban, egy orissai faluban nőttem fel, Indiában. Az apám köztisztviselő volt. Az anyám nem tudott se írni, se olvasni, de mindig azt mondta nekem: "Egy királyt csak a királyságában tisztelnek. Egy költőt viszont mindenhol." Így felnőve költő szerettem volna lenni. De majdnem be se jutottam az egyetemre, amíg egy nagynéni nem ajánlott pénzügyi segítséget.
I went to study in Sambalpur, the largest town in the region, where, already in college, I saw a television for the first time. I had dreams of going to the United States for higher studies. When the opportunity came, I crossed two oceans, with borrowed money for airfare and only a $20 bill in my pocket. In the U.S., I worked in a research center, part-time, while taking graduate classes in economics. And with the little I earned, I would finance myself and then I would send money home to my brother and my father.
Sambalpurba mentem tanulni, a régió legnagyobb városába, s ott, már egyetemistaként, láttam TV-t életemben először. Arról álmodtam, hogy az USA-ban folytatom majd a felsőfokú tanulmányaimat. Amikor eljött a lehetőség, átkeltem két óceánon, kölcsön kérve a repülőjegyre és mindössze egy húszdollárossal a zsebemben. Az USA-ban egy kutatóközpontban dolgoztam, részmunkaidőben, miközben végzős közgáz órákat vettem. Azzal a kevéssel, amit megkerestem tartottam el magam és küldtem haza pénzt a bátyámnak és apámnak.
My story is not unique. There are millions of people who migrate each year. With the help of the family, they cross oceans, they cross deserts, they cross rivers, they cross mountains. They risk their lives to realize a dream, and that dream is as simple as having a decent job somewhere so they can send money home and help the family, which has helped them before.
A történetem nem egyedi. Emberek milliói vándorolnak be minden évben a család segítségével, átszelve óceánokat, sivatagokat, folyókat, hegyeket. Kockára teszik életüket, hogy valóra váltsanak egy álmot és az az álom nem más, mint pusztán rendes munkát találni valahol, amiből pénzt küldhetnek haza, hogy segítsék a családjukat, akik őket segítették azelőtt.
There are 232 million international migrants in the world. These are people who live in a country other than their country of birth. If there was a country made up of only international migrants, that would be larger, in population, than Brazil. That would be larger, in its size of the economy, than France. Some 180 million of them, from poor countries, send money home regularly.
232 millió nemzetközi bevándorló él most a világon. Olyan emberek, akik más országban élnek, mint ahol születtek. Ha létezne egy ország, amiben csak bevándorlók laknának, akkor annak népessége nagyobb lenne, mint Brazíliáé. Gazdaságának mérete meghaladná Franciaországét. Közülük 180 millió, akik szegény országokból származnak, rendszeresen küldenek haza pénzt.
Those sums of money are called remittances. Here is a fact that might surprise you: 413 billion dollars, 413 billion dollars was the amount of remittances sent last year by migrants to developing countries. Migrants from developing countries, money sent to developing countries — 413 billion dollars. That's a remarkable number because that is three times the size of the total of development aid money. And yet, you and I, my colleagues in Washington, we endlessly debate and discuss about development aid, while we ignore remittances as small change.
Ezeket az összegeket pénzküldeményeknek nevezzük. Itt egy tény, ami még önöket is meglepheti: 413 milliárd dollár, 413 milliárd dollár volt a tavalyi pénzküldemények mértéke a bevándorlóktól a fejlődő országokba. Bevándorlók a fejlődő országokból, pénz a fejlődő országokba -- 413 milliárd dollár. Ez egy hihetetlen összeg, hiszen háromszor nagyobb, mint a fejlesztésre szánt segély összege. Mégis, önök és én és a kollégáim Washingtonban, végeláthatatlanul vitázunk és beszélünk a fejlesztési segélyről, míg a pénzküldeményeket, mint aprópénzt, nem vesszük figyelembe.
True, people send 200 dollars per month, on average. But, repeated month after month, by millions of people, these sums of money add up to rivers of foreign currency. So India, last year, received 72 billion dollars, larger than its IT exports. In Egypt remittances are three times the size of revenues from the Suez Canal. In Tajikistan, remittances are 42 percent of GDP. And in poorer countries, smaller countries, fragile countries, conflict-afflicted countries, remittances are a lifeline, as in Somalia or in Haiti.
Igaz, az emberek 200 dollárt küldenek havonta, átlagosan. De ezt hónapról-hónapra milliók ismétlik meg, és így ezek a pénzösszegek külföldi valuta folyamokká válnak. Így India tavaly 72 milliárd dollárt kapott, ami több, mint az ország IT-exportja. Az Egyiptomba küldött pénz háromszor több, mint a Szuezi-Csatornából származó bevételek. Tádzsikisztánban ez a GDP 42%-át teszi ki. A szegényebb, kisebb és törékenyebb országokban, a konfliktusok által sújtott országokban, a pénzküldemények életbevágóak, így például Szomáliában vagy Haitin.
No wonder these flows have huge impacts on economies and on poor people. Remittances, unlike private investment money, they don't flow back at the first sign of trouble in the country. They actually act like an insurance. When the family is in trouble, facing hardship, facing hard times, remittances increase, they act like an insurance. Migrants send more money then. Unlike development aid money, that must go through official agencies, through governments, remittances directly reach the poor, reach the family, and often with business advice.
Nem csoda, hogy ezek a folyósítások nagy hatással vannak a gazdaságokra és a szegény emberekre. A pénzküldemények, nem úgy, mint a privát befektetések, nem apadnak el, az országban jelentkező gondok első jelére. Valójában úgy viselkednek, mint egy biztosítás. Amikor a család bajban van, nehéz időkkel kell szembe nézzen, a pénz küldés megnő, úgy, mintha biztosítás lenne. A bevándorlók ilyenkor több pénzt küldenek. A fejlesztési segéllyel ellentétben, aminek keresztül kell mennie a hivatalos ügynökségeken és kormányokon, a pénzküldemények közvetlen érik el a szegényeket, a családot, sokszor üzleti tanáccsal együtt is.
So in Nepal, the share of poor people was 42 percent in 1995, the share of poor people in the population. By 2005, a decade later, at a time of political crisis, economic crisis, the share of poor people went down to 31 percent. That decline in poverty, most of it, about half of it, is believed to be because of remittances from India, another poor country. In El Salvador, the school dropout rate among children is lower in families that receive remittances. In Mexico and Sri Lanka, the birth weight of children is higher among families that receive remittances.
Nepálban a szegények aránya 1995-ben 42% volt, pontosabban a szegények aránya a népességben. 2005-re, egy évtizeddel később, a politikai és gazdasági krízis közepette, 31%-ra csökkent le ez az arány. A szegénység csökkenésének nagy része, kb. fele, feltehetően az Indiából jövő pénzküldeményeknek köszönhető, ami ugyancsak egy szegény ország. El Salvadorban, a gyerekek iskola otthagyási rátája alacsonyabb az olyan családoknál akik pénzküldeményeket kaptak. Mexikóban és Sri Lankán a csecsemők születési súlya nagyobb azon családoknál, akik pénzküldeményeket kapnak.
Remittances are dollars wrapped with care. Migrants send money home for food, for buying necessities, for building houses, for funding education, for funding healthcare for the elderly, for business investments for friends and family. Migrants send even more money home for special occasions like a surgery or a wedding. And migrants also send money, perhaps far too many times, for unexpected funerals that they cannot attend.
A pénzküldemények olyan dollárok, amiket törődésbe csomagoltak. A bevándorlók a pénzt élelemre, a szükségletek beszerzésére, házak építésére, oktatásra, valamint az idősek egészségügyi támogatásra, barátok és a család üzleti befektetéseire küldik. A bevándorlók még több pénzt is küldenek haza az olyan speciális esetekben, mint a műtét vagy esküvő. És küldenek még pénzt, talán túl sokszor is, a váratlan temetésekre, amiken nem tudnak részt venni.
Much as these flows do all that good, there are barriers to these flows of remittances, these 400 billion dollars of remittances. Foremost among them is the exorbitant cost of sending money home. Money transfer companies structure their fees to milk the poor. They will say, "Up to 500 dollars if you want to send, we will charge you 30 dollars fixed." If you are poor and if you have only 200 dollars to send, you have to pay that $30 fee. The global average cost of sending money is eight percent. That means you send 100 dollars, the family on the other side receives only 92 dollars. To send money to Africa, the cost is even higher: 12 percent. To send money within Africa, the cost is even higher: over 20 percent. For example, sending money from Benin to Nigeria. And then there is the case of Venezuela, where, because of exchange controls, you send 100 dollars and you are lucky if the family on the other side receives even 10 dollars. Of course, nobody sends money to Venezuela through the official channel. It all goes in suitcases. Whereever costs are high, money goes underground.
Amennyi jót tesznek ezek a folyamok, úgy vannak ezeknek a pénzküldéseknek korlátai is, ezeknek a 400 milliárdos pénzküldeményeknek. Első ezek között a hatalmas összeg, amibe a pénz hazaküldése kerül. A pénzt utaló cégek úgy alakítják a díjaikat, hogy jól megfejjék a szegényeket. Azt mondják például: " 500 dolláros utalásig, 30 dollár fix díjat kell fizetned." Ha szegény vagy és csak 200 dollárt tudsz küldeni akkor is ki kell fizetni a 30 dolláros díjat. A pénzutalás értékének átlaga a világon nyolc százalék. Ez azt jelenti, hogy ha 100 dollárt küldesz, a család a másik oldalon 92 dollárt kap. Ha Afrikába küldenél, a költség még magasabb: 12 százalék. Ha Afrikán belül utalnál, az még drágább: több mint 20 százalék. Például, ha Beninből utalsz Nigériába. De ott van még Venezuela is, ahol a devizakorlátozás miatt, ha elutalsz 100 dollárt, az ottani család szerencsés ha csak 10 dollárt megkap. Persze Venezuelába senki sem küld pénzt a hivatalos úton keresztül. Mind bőröndben utazik. Ha az árak magasak, a pénz suba alatt megy.
And what is worse, many developing countries actually have a blanket ban on sending money out of the country. Many rich nations also have a blanket ban on sending money to specific countries. So, is it that there are no options, no better options, cheaper options, to send money?
Ami még rosszabb, sok fejlődő országban, tilos pénzt kiküldeni az országból. Sok gazdag nemzet szintén megtiltja bizonyos országokba a pénzküldést. Nincsen vajon más lehetőség, jobb, olcsóbb lehetőség a pénzküldésre?
There are. M-Pesa in Kenya enables people to send money and receive money at a fixed cost of only 60 cents per transaction. U.S. Fed started a program with Mexico to enable money service businesses to send money to Mexico for a fixed cost of only 67 cents per transaction. And yet, these faster, cheaper, better options can't be applied internationally because of the fear of money laundering, even though there is little data to support any connection, any significant connection between money laundering and these small remittance transactions. Many international banks now are wary of hosting bank accounts of money service businesses, especially those serving Somalia.
De van. Az M-Pesa Kenyában lehetővé teszi a fix áras pénzfogadást és - küldést tranzakciónként 60 centért. Az amerikai központi bank olyan közös programot indított Mexikóval, ami lehetővé teszi a pénzügyi szolgáltató cégeknek, hogy pénzt küldjenek Mexikóba, tranzakciókénti 67 centes fix áron. Mégis, ezeket a gyorsabb, olcsóbb és jobb lehetőségeket nem lehet nemzetközileg használni, a pénzmosástól való félelem miatt, pedig alig van olyan adat, ami ezt a fajta kapcsolatot alátámasztaná, vagy jelentős kapcsolatot mutatna a pénzmosás és e kis összegű tranzakciók között. Sok nemzetközi bank óvatos olyan bankszámlák tartásával szemben, amik pénzügyi szolgáltató cégekhez tartoznak, főleg azokkal, amelyek Szomáliát szolgálják ki.
Somalia, a country where the per capita income is only 250 dollars per year. Monthly remittances, on average, to Somalia is larger than that amount. Remittances are the lifeblood of Somalia. And yet, this is an example of the right hand giving a lot of aid, while the left hand is cutting the lifeblood to that economy, through regulations. Then there is the case of poor people from villages, like me. In the villages, the only place where you can get money is through the post office. Most of the governments in the world have allowed their post offices to have exclusive partnerships with money transfer companies. So, if I have to send money to my father in the village, I must send money through that particular money transfer company, even if the cost is high. I cannot go to a cheaper option. This has to go.
Szomáliában , az ország, ahol az egy főre jutó bevétel évente 250 dollár. 250 dollár évente. A havi pénzküldések Szomáliába, átlagosan, nagyobbak, mint ez az összeg. Az pénzküldemények Szomália éltető ereje. Mégis, ez jó példája annak, amikor a jobb kéz adakozik, miközben a bal elvágja a gazdaság éltető erejét a korlátozásokon keresztül. Ott van az olyan szegény falvakból származók esete, amilyen én is vagyok. A falvakban az egyetlen hely, ahol pénzhez lehet jutni, az a posta. A legtöbb kormány a világon megengedte a postahivatalainak, hogy kizárólagos partnerkapcsolatban álljanak pénzutaló cégekkel. Így ha szeretnék pénzt küldeni az apámnak a faluba, akkor a pénzt, ezeken a bizonyos pénzutaló cégeken keresztül kell küldenem, akkor is ha sokba kerül. Nincsen olcsóbb lehetőségem. Ennek meg kell szűnne.
So, what can international organizations and social entrepreneurs do to reduce the cost of sending money home? First, relax regulations on small remittances under 1,000 dollars. Governments should recognize that small remittances are not money laundering. Second, governments should abolish exclusive partnerships between their post office and the money transfer company. For that matter, between the post office and any national banking system that has a large network that serves the poor. In fact, they should promote competition, open up the partnership so that we will bring down costs like we did, like they did, in the telecommunications industry. You have seen what has happened there. Third, large nonprofit philanthropic organizations should create a remittance platform on a nonprofit basis. They should create a nonprofit remittance platform to serve the money transfer companies so that they can send money at a low cost, while complying with all the complex regulations all over the world.
Mit tehetnek a nemzetközi szervezetek és a társadalmi vállalkozások, hogy csökkentsék a pénz hazaküldésének költségét? Először is, a korlátozásokat enyhíteni kell 1000 dollár alatti utalásokon. A kormányoknak fel kellene ismerniük, hogy a kis összegű utalások nem egyenlőek a pénzmosással. Másodsorban, a kormányoknak a kizárólagos partnerkapcsolatokat el kellene törölniük a postahivatal és a pénzutaló cégek között. Illetve, a posta és bármely hazai bank rendszer között, amelynek kiterjedt hálózata szolgálja ki a szegényeket. Valójában, elő kéne segíteniük a versenyt, s úgy kialakítaniuk a partnerkapcsolatokat, hogy azzal levigyék az árakat, ahogy tettük, tették a telekommunikációs iparban. Látták mi történt ott. Harmadjára, a nagy nonprofit jótékonysági szervezeteknek pénzküldési platformot kellene létrehozniuk, nonprofit alapon. Olyan nonprofit pénzküldő platformot, ami a pénzátutaló cégeket szolgálná így azok, alacsony áron küldhetnének pénzt, miközben megfelelnek az összes komplex szabályozásoknak az egész világon.
The development community should set a goal of reducing remittance costs to one percent from the current eight percent. If we reduce costs to one percent, that would release a saving of 30 billion dollars per year. Thirty billion dollars, that's larger than the entire bilateral aid budget going to Africa per year. That is larger than, or almost similar to, the total aid budget of the United States government, the largest donor on the planet. Actually, the savings would be larger than that 30 billion because remittance channels are also used for aid, trade and investment purposes.
A fejlesztő szervnek olyan célokat kell teremtenie, melyek a pénzküldés költségeit a jelenlegi nyolc százalékról, egy százalékra csökkentik. Ha egy százalékra csökkentjük a költségeket, az 30 milliárd dollárnyi megtakarítást szabadítana fel évente. Harminc milliárd dollár. Ez nagyobb, mint az egész bilaterális támogatási keret, amelyet évente küldenek Afrikába. Ez nagyobb, vagy majdnem ugyanannyi, mint az Egyesült Államok teljes támogatásra szánt költségvetése, ami a legnagyobb donor az egész bolygón. Valójában, a megtakarítás nagyobb lenne mint 30 milliárd, hiszen a pénzküldő csatornákat támogatási, kereskedelmi és befektetési célokra is használják.
Another major impediment to the flow of remittances reaching the family is the large and exorbitant and illegal cost of recruitment, fees that migrants pay, migrant workers pay to laborers who found them the job.
Egy másik jelentős akadály, a pénzküldemények útjában, hogy elérjék a családot, a hatalmas és eltúlzott valamint jogtalan toborzási díj, egy olyan költség, amit a bevándorlók fizetnek, olyan munkásoknak, akik számukra a munkát találták.
I was in Dubai a few years ago. I visited a camp for workers. It was 8 in the evening, dark, hot, humid. Workers were coming back from their grueling day of work, and I struck a conversation with a Bangladeshi construction worker. He was preoccupied that he is sending money home, he has been sending money home for a few months now, and the money is mostly going to the recruitment agent, to the labor agent who found him that job. And in my mind, I could picture the wife waiting for the monthly remittance. The remittance arrives. She takes the money and hands it over to the recruitment agent, while the children are looking on. This has to stop.
Dubaiban jártam néhány éve. Meglátogattam egy munkástábort. Este nyolc volt, sötét, meleg és nedves. A munkások visszatérőben voltak a kimerítő napi munkából és beszédbe elegyedtem egy bangladesi építőmunkással. Az nyugtalanította, hogy a hazaküldött pénz; és már pár hónapja rendszeresen küldött haza pénzt, amely leginkább a toborzó ügynökhöz és a munkaközvetítőhöz kerül, akik számára a munkát találták. Elképzeltem, ahogy a feleség vár a havi pénzküldeményre. A pénz megérkezik. Elveszi, és átadja a toborzó ügynöknek, miközben a gyerekek nézik. Ezt meg kell állítani.
It is not only construction workers from Bangladesh, it is all the workers. There are millions of migrant workers who suffer from this problem. A construction worker from Bangladesh, on an average, pays about 4,000 dollars in recruitment fees for a job that gives him only 2,000 dollars per year in income. That means that for the two years or three years of his life, he is basically sending money to pay for the recruitment fees. The family doesn't get to see any of it.
Ez nem csak a bangladesi építőmunkásokat érinti, hanem az összes munkást. Sok millió migráns munkavállaló ugyanettől a problémától szenved. Egy bangaldesi építőmunkás átlagosan 4000 dollár közvetítői díjat fizet egy olyan munkáért, ami évi 2000 dolláros bevételhez juttatja Ez azt jelenti, hogy két-három éven keresztül alapvetően azért küld pénzt, hogy kifizesse a kiközvetítési díjakat. A család ebből semmit sem lát.
It is not only Dubai, it is the dark underbelly of every major city in the world. It is not only Bangladeshi construction workers, it is workers from all over the world. It is not only men. Women are especially vulnerable to recruitment malpractices.
Ez nem csak Dubaiban van így, ez egy sötét gyenge pontja a világ minden nagyvárosának. Nem csak a bangladesi építőmunkásokat érinti hanem az össze munkást a világon. És nem is csak a férfiakat. A nők kifejezetten veszélyeztetettek a közvetítői visszaélésekkel szemben.
One of the most exciting and newest thing happening in the area of remittances is how to mobilize, through innovation, diaspora saving and diaspora giving. Migrants send money home, but they also save a large amount of money where they live. Annually, migrant savings are estimated to be 500 billion dollars. Most of that money is parked in bank deposits that give you zero percent interest rate. If a country were to come and offer a three percent or four percent interest rate, and then say that the money would be used for building schools, roads, airports, train systems in the country of origin, a lot of migrants would be interested in parting with their money because it's not only financial gains that give them an opportunity to stay engaged with their country's development. Remittance channels can be used to sell these bonds to migrants because when they come on a monthly basis to send remittances, that's when you can actually sell it to them. You can also do the same for mobilizing diaspora giving. I would love to invest in a bullet train system in India and I would love to contribute to efforts to fight malaria in my village. Remittances are a great way of sharing prosperity between places in a targeted way that benefits those who need them most.
Az egyik legizgalmasabb és legújabb dolog, ami a pénzküldések terén történik, hogy hogyan lehetne az innováció segítségével mobilizálni a diaszpóra általi megtakarításokat és diaszpóra-adományozásokat. A bevándorlók pénzt küldenek haza, de sok pénzt meg is takarítanak ott, ahol élnek. Évente, a migránsok által megtakarított pénzt 500 milliárd dollárra becslik. Ezen pénz többsége olyan bankbetétekben pihen, amelyek nulla százalékos kamatot adnak. Ha lenne egy olyan ország, amely három vagy négy százalékos kamatot adna, és azt mondaná ez iskolák, utak, repülőterek és a vasút építésére használnák, abban az országban, ahonnan az illető származik, sok migráns érdekelt lehetne abban, hogy megváljon ettől asz összegtől, hiszen nem csak vagyonosodás nyújt arra lehetőséget, hogy bekapcsolódjanak országuk fejlődésébe. A pénzküldő csatornákat lehetne arra használni, hogy eladják ezeket a kötvényeket a bevándorlóknak, hiszen amikor havi rendszerességgel jönnek, hogy pénzt küldjenek, tökéletes alkalom arra, hogy ezeket eladják nekik. S ugyanezt meg lehet tenni a diaszpóra-adományok mobilizálására is. Szeretnék gyorsvasút-hálózat fejlesztésébe befektetni Indiában és szeretnék hozzájárulni a malária ellen folytatott küzdelemhez a falumban. A pénzküldés jó módja a jólét megosztásának a helyek között egy olyan célzott módon, ami javára válik azoknak, akiknek a leginkább van szükségük rá.
Remittances empower people. We must do all we can to make remittances and recruitment safer and cheaper. And it can be done.
A pénzküldemények megerősítik az embereket. Mindent meg kell tennünk, hogy a pénzküldést és a toborzást, biztonságosabbá és olcsóbbá tegyük. És meg is tehetjük.
As for myself, I have been away from India for two decades now. My wife is a Venezuelan. My children are Americans. Increasingly, I feel like a global citizen. And yet, I am growing nostalgic about my country of birth. I want to be in India and in the U.S. at the same time. My parents are not there anymore. My brothers and sisters have moved on. There is no real urgency for me to send money home. And yet, from time to time, I send money home to friends, to relatives, to the village, to be there, to stay engaged — that's part of my identity. And, I'm still striving to be a poet for the hardworking migrants and their struggle to break free of the cycle of poverty. Thank you. (Applause)
Ami engem illet, már két évtizede élek távol Indiától. A feleségem venezuelai. A gyermekeim amerikaiak. Egyre inkább világpolgárnak érzem már magam, mégis, egyre nosztalgikusabbá válok a szülőországommal kapcsolatban. Indiában és az USA-ban is akarok lenni egyszerre. A szüleim már nincsenek ott. A testvéreim tovább léptek. Nincs ami sürgetne, hogy pénzt küldjek haza. Mégis, időről-időre Pénzt küldök haza a barátaimnak, rokonoknak, a falumnak, hogy ott legyek, hogy kapcsolatban maradjak - ez része annak, aki vagyok. És még mindig arra törekszem, hogy költője legyek a keményen dolgozó bevándorlóknak, és a küzdelmüknek, hogy kitörjenek a szegénység köréből. Köszönöm. (Taps)