What I'd like to do is talk to you a little bit about fear and the cost of fear and the age of fear from which we are now emerging. I would like you to feel comfortable with my doing that by letting you know that I know something about fear and anxiety. I'm a Jewish guy from New Jersey.
Szeretnék egy keveset beszélni önöknek a félelemről és a félelem áráról, s a félelem koráról, amelyből most kászálódunk ki. Szeretném, ha nem stresszelnének, tudniuk kell, hogy van némi fogalmam a félelemről és a szorongásról. New Jersey-i zsidó srác vagyok.
(Laughter)
(Nevetés)
I could worry before I could walk.
Előbb voltam képes gyötrődni, mintsem járni.
(Laughter)
(Nevetés)
Please, applaud that.
Kérem, hogy ezt tapsolják meg.
(Applause)
(Taps)
Thank you.
Köszönöm.
But I also grew up in a time where there was something to fear. We were brought out in the hall when I was a little kid and taught how to put our coats over our heads to protect us from global thermonuclear war. Now even my seven-year-old brain knew that wasn't going to work. But I also knew that global thermonuclear war was something to be concerned with.
Olyan korban nőttem föl, amikor volt mitől félni. Kiskoromban kivittek bennünket a hallba, és azt tanították, hogy a kabátunkat hogyan tegyük a fejünkre, hogy megvédjen bennünket a világméretű atomháborútól. Már a hétéves agyammal is tudtam, hogy ez mit sem használ. De azt is tudtam, hogy a világméretű atomháború miatt nyugtalankodnunk kell.
And yet, despite the fact that we lived for 50 years with the threat of such a war, the response of our government and of our society was to do wonderful things. We created the space program in response to that. We built our highway system in response to that. We created the Internet in response to that. So sometimes fear can produce a constructive response. But sometimes it can produce an un-constructive response.
Az 50 évig tartó háborús fenyegetettségre kormányzatunk és társadalmunk csodás dolgokkal reagált. Válaszul létrehoztuk az űrprogramot, Válaszul megépítettük autópálya-rendszerünket. Válaszul létrehoztuk az internetet. Néha a félelem építő jellegű válaszra képes. De néha a félelem nem építő módon reagál.
On September 11, 2001, 19 guys took over four airplanes and flew them into a couple of buildings. They exacted a horrible toll. It is not for us to minimize what that toll was. But the response that we had was clearly disproportionate -- disproportionate to the point of verging on the unhinged. We rearranged the national security apparatus of the United States and of many governments to address a threat that, at the time that those attacks took place, was quite limited. In fact, according to our intelligence services, on September 11, 2001, there were 100 members of core Al-Qaeda. There were just a few thousand terrorists. They posed an existential threat to no one.
2001. szeptember 11-én 19 fickó elfoglalt 4 repülőt, és nekiröpítette őket egy pár épületnek. A merényletek iszonyú áldozatokat követeltek. Nem akarom lebecsülni az áldozatok számát, de a válaszul hozott intézkedések nyilvánvalóan aránytalanok voltak, a tébolyig terjedően aránytalanok. Átalakítottuk az USA nemzetbiztonsági szervezetét és sok más kormányét is, hogy kezeljék azt a fenyegetettséget, ami még csak korlátozott mértékű volt. amikor ezek a támadások történtek. A felderítő szerveink adatai szerint 2001. szeptember 11-én az al-Kaida kemény magja 100 főből állt. Csak néhány ezer terrorista volt. Senkire nem jelentettek tényleges veszélyt.
But we rearranged our entire national security apparatus in the most sweeping way since the end of the Second World War. We launched two wars. We spent trillions of dollars. We suspended our values. We violated international law. We embraced torture. We embraced the idea that if these 19 guys could do this, anybody could do it. And therefore, for the first time in history, we were seeing everybody as a threat. And what was the result of that? Surveillance programs that listened in on the emails and phone calls of entire countries -- hundreds of millions of people -- setting aside whether those countries were our allies, setting aside what our interests were. I would argue that 15 years later, since today there are more terrorists, more terrorist attacks, more terrorist casualties -- this by the count of the U.S. State Department -- since today the region from which those attacks emanate is more unstable than at any time in its history, since the Flood, perhaps, we have not succeeded in our response.
De mi átalakítottuk az egész nemzetbiztonsági szervezetünket a II. világháború vége óta soha nem látott mértékben. Két háborút kezdtünk. Több billió dollárt elköltöttünk. Felfüggesztettük az értékeink érvényességét. Megsértettük a nemzetközi jogot. Bocsánatossá tettük a kínzást. Elfogadtuk azt az elvet, hogy ha azok 19-en megtehették, bárki megteheti. Ebből adódóan, a történelem során először, mindenkiben fenyegetést láttunk. Mi lett mindennek az eredménye? Megfigyelések egész országokra, emberek százmiilióira vonatkozóan, e-mailek és telefonbeszélgetések lehallgatása -- fittyet hányva rá, hogy ezek az országok a szövetségeseink, fittyet hányva rá, hogy mi az érdekünk. Azt állítom, hogy 15 év elteltével, azaz napjainkban, több a terrorista, több a terrortámadás, több az áldozat. Az USA Külügyminisztériumának adatai szerint napjainkban a támadások kiinduló körzetei sokkal instabilabbak, mint eddig bármikor, talán a vízözön óta. A válaszlépésünk nem volt sikeres.
Now you have to ask, where did we go wrong? What did we do? What was the mistake that was made? And you might say, well look, Washington is a dysfunctional place. There are political food fights. We've turned our discourse into a cage match. And that's true. But there are bigger problems, believe it or not, than that dysfunction, even though I would argue that dysfunction that makes it impossible to get anything done in the richest and most powerful country in the world is far more dangerous than anything that a group like ISIS could do, because it stops us in our tracks and it keeps us from progress.
Meg kell kérdeznünk, hol tévesztettünk utat? Mit tettünk? Milyen hibát követtünk el? Lehet erre azt felelni, hogy persze, Washington működési zavarral küzd. Dúl ott a politikai kenyérharc. Ketrecharccá változtattuk a vitát. Ez így van. Hiszik vagy sem, a működési zavarnál vannak még nagyobb bajok is, és épp ezért mondom, hogy a működési zavar ami lehetetlenné teszi, hogy a világ leggazdagabb és legerősebb országában bizonyos dolgok megoldódjanak, sokkal veszélyesebb, mint amit egy ISIS-szerű csoport elkövethet, mert az utunkba áll, és akadályozza a haladásunkat.
But there are other problems. And the other problems came from the fact that in Washington and in many capitals right now, we're in a creativity crisis. In Washington, in think tanks, where people are supposed to be thinking of new ideas, you don't get bold new ideas, because if you offer up a bold new idea, not only are you attacked on Twitter, but you will not get confirmed in a government job. Because we are reactive to the heightened venom of the political debate, you get governments that have an us-versus-them mentality, tiny groups of people making decisions. When you sit in a room with a small group of people making decisions, what do you get? You get groupthink. Everybody has the same worldview, and any view from outside of the group is seen as a threat. That's a danger. You also have processes that become reactive to news cycles. And so the parts of the U.S. government that do foresight, that look forward, that do strategy -- the parts in other governments that do this -- can't do it, because they're reacting to the news cycle. And so we're not looking ahead.
De még más bajok is vannak. Ezek a bajok abból a tényből erednek, hogy Washington és más fővárosok is alkotói válságban vannak. A washingtoni agytrösztöktől, amelyek azért vannak, hogy ott szülessenek az új ötletek, nem jönnek merészen új eszmék, mert ha valaki merészen új eszmét hírdet, nemcsak hogy rátámadnak a Twitteren, hanem nem hosszabbítják meg állami megbízatását. Mert túlreagáljuk a politikai vitákat, "mi és ők" mentalitású kormányzatunk van, csekély számú döntéshozóval. Ha együtt ülünk páran egy szobában, hogy eldöntsünk dolgokat, mire számíthatunk? Csakis csoportgondolkodásra. Mindenkinek ugyanaz a világképe, és a csoporton kívülről származó más nézeteket fenyegetésnek veszik. Ez veszélyes. Vannak folyamatok, amelyeknek a média munkaciklusaihoz kéne igazodniuk. Egyes kormányzati szervek prognózisokat készítenek a jövőre vonatkozóan, ebből lesz a stratégia más kormányokban, amelyek igazodnak a média munkaciklusaihoz, de mi nem tudunk. S ezért nem látunk előre.
On 9/11, we had a crisis because we were looking the wrong way. Today we have a crisis because, because of 9/11, we are still looking in the wrong direction, and we know because we see transformational trends on the horizon that are far more important than what we saw on 9/11; far more important than the threat posed by these terrorists; far more important even than the instability that we've got in some areas of the world that are racked by instability today. In fact, the things that we are seeing in those parts of the world may be symptoms. They may be a reaction to bigger trends. And if we are treating the symptom and ignoring the bigger trend, then we've got far bigger problems to deal with.
Szeptember 11-én válságban voltunk, mert nem a kellő irányba néztünk. Ma 9/11 miatt vagyunk válságban, és még mindig rossz irányba nézünk, tudjuk, mert látjuk a trendek változását, s ezek sokkal fontosabbak a 9/11 idején látottaknál, sokkal fontosabbak, mint a terroristák általi veszély, sokkal fontosabb még annál az instabilitásnál is, amelytől manapság a világ egyes területei szenvednek. A világ említett fertályán észlelt jelenségek lehet, hogy tünetek. Lehet, hogy ezek nagyobb trendekre adott válaszok. De ha a tünetet kezeljük, és figyelmen kívül hagyjuk a nagyobb trendeket, akkor sokkal nagyobb bajt hozunk a fejünkre.
And so what are those trends? Well, to a group like you, the trends are apparent. We are living at a moment in which the very fabric of human society is being rewoven. If you saw the cover of The Economist a couple of days ago -- it said that 80 percent of the people on the planet, by the year 2020, would have a smartphone. They would have a small computer connected to the Internet in their pocket. In most of Africa, the cell phone penetration rate is 80 percent. We passed the point last October when there were more mobile cellular devices, SIM cards, out in the world than there were people. We are within years of a profound moment in our history, when effectively every single human being on the planet is going to be part of a man-made system for the first time, able to touch anyone else -- touch them for good, touch them for ill. And the changes associated with that are changing the very nature of every aspect of governance and life on the planet in ways that our leaders ought to be thinking about, when they're thinking about these immediate threats.
Mik ezek a tendenciák? Nos, az önökéhez hasonló csoportoknak ezek a tendenciák nyilvánvalók. Oly korban élünk, amikor a társadalom szövetét újraszövik. A The Economist néhány nappal ezelőtti borítóján azt olvassuk, hogy bolygónk lakosságának 80%-a 2020-ra okostelefont használ. Internetre kötött kis számítógépet fogunk a zsebünkben hordani. Afrika nagyobb részén a mobiltelefon már 80%-ban elterjedt. 2014 októberében már olyan szakaszba kerültünk, amikor több mobileszköz és SIM-kártya van a világon, mint ember. Pár év múlva a történelem olyan korszakába érünk, amelyben bolygónkon gyakorlatilag minden ember egy ember-gyártotta rendszer részévé válik, először a történelemben, elérhet bárkit, jó és rossz szándékkal egyaránt. Az ezzel kapcsolatos változások alapjaiban változtatják meg a kormányzást és az életet az egész bolygón, és ezen vezetőinknek el kellene gondolkodniuk, amikor e közvetlen fenyegetések járnak a fejükben.
On the security side, we've come out of a Cold War in which it was too costly to fight a nuclear war, and so we didn't, to a period that I call Cool War, cyber war, where the costs of conflict are actually so low, that we may never stop. We may enter a period of constant warfare, and we know this because we've been in it for several years. And yet, we don't have the basic doctrines to guide us in this regard. We don't have the basic ideas formulated. If someone attacks us with a cyber attack, do have the ability to respond with a kinetic attack? We don't know. If somebody launches a cyber attack, how do we deter them? When China launched a series of cyber attacks, what did the U.S. government do? It said, we're going to indict a few of these Chinese guys, who are never coming to America. They're never going to be anywhere near a law enforcement officer who's going to take them into custody. It's a gesture -- it's not a deterrent.
A biztonságot tekintve túljutottunk a hidegháborún, amelyben túl drága lett volna megvívni egy atomháborút, s ezért nem vívtuk meg. Most az általam hűvös- vagy kiberháborúnak nevezett időszakban vagyunk, amelyben a viszály költségei csekélyek, így esetleg abba sem hagyjuk. Beléphetünk az állandó háborúskodás időszakába. Ismerjük ezt, mert már több éve benne vagyunk. S mégis, hiányoznak azok az irányelvek, amelyek útbaigazítanának. Nem alakítottuk ki az alapvető elveket. Ha informatikai támadást intéznek ellenünk, képesek vagyunk-e fegyveres támadással viszonozni? Fogalmunk sincs. Ha informatikai támadást indítanak ellenünk, hogyan rettentjük el őket? Amikor Kína informatikai támadásokba kezdett, mit tett az USA kormánya? Azt mondta, hogy vádat emel egy sereg kínai ellen, akik soha nem jönnek az USA-ba. Ezek a közelébe sem mennek a bűnüldöző szerveknek, akik őrizetbe vehetnék őket. Ez csak jelképes cselekedet, nem elrettentés.
Special forces operators out there in the field today discover that small groups of insurgents with cell phones have access to satellite imagery that once only superpowers had. In fact, if you've got a cell phone, you've got access to power that a superpower didn't have, and would have highly classified 10 years ago. In my cell phone, I have an app that tells me where every plane in the world is, and its altitude, and its speed, and what kind of aircraft it is, and where it's going and where it's landing. They have apps that allow them to know what their adversary is about to do. They're using these tools in new ways. When a cafe in Sydney was taken over by a terrorist, he went in with a rifle... and an iPad. And the weapon was the iPad. Because he captured people, he terrorized them, he pointed the iPad at them, and then he took the video and he put it on the Internet, and he took over the world's media.
A különleges egységek irányítói rájöttek a terepen, hogy mobiltelefonos zendülők maroknyi csoportja hozzáfér a műholdak képanyagához, amely egyébként csak szuperhatalmaknak elérhető. Ha mobiltelefonunk van, olyan hatalomhoz juthatunk, amilyen nem volt ezeknek a hatalmaknak sem, s 10 éve szigorúan titkos lett volna. A mobilomon van egy olyan program, amely felsorolja nekem, melyik repülő hol van, milyen magasan, milyen sebességgel száll, s mi a gép típusa, hol jár és hol készül leszállni. Vannak programok, amelyekből megtudhatjuk, mit forgat az ellenség a fejében. Ezeket az eszközöket szokatlan módon használják. Amikor egy terrorista elfoglalt egy sydney-i presszót, oda puskával és... egy iPaddel ment be. A fegyvere az iPad volt. Mert hatalmába kerítette az embereket, megfélemlítette őket, rájuk szegezte az iPadjét, lefilmezte őket, majd a videót fölrakta az internetre, befolyása alatt tartotta a világmédiát.
But it doesn't just affect the security side. The relations between great powers -- we thought we were past the bipolar era. We thought we were in a unipolar world, where all the big issues were resolved. Remember? It was the end of history. But we're not. We're now seeing that our basic assumptions about the Internet -- that it was going to connect us, weave society together -- are not necessarily true. In countries like China, you have the Great Firewall of China. You've got countries saying no, if the Internet happens within our borders we control it within our borders. We control the content. We are going to control our security. We are going to manage that Internet. We are going to say what can be on it. We're going to set a different set of rules. Now you might think, well, that's just China. But it's not just China. It's China, India, Russia. It's Saudi Arabia, it's Singapore, it's Brazil. After the NSA scandal, the Russians, the Chinese, the Indians, the Brazilians, they said, let's create a new Internet backbone, because we can't be dependent on this other one. And so all of a sudden, what do you have? You have a new bipolar world in which cyber-internationalism, our belief, is challenged by cyber-nationalism, another belief.
Ennek nemcsak biztonsági szempontból van jelentősége. A nagyhatalmak közötti viszony — reméltük, hogy a kétpólusú éra már a múlté —, reméltük: egypólusú világban élünk, melyben minden nagy gond meg van oldva. Emlékeznek? Ez volt a történelem vége. De nem. Azt látjuk, hogy az internetre vonatkozó előfeltevéseink — hogy össze fog kötni bennünket, összehozza a társadalmat — nem feltétlenül igazak. Pl. Kínában ott a Nagy Kínai Tűzfal. Vannak országok, amelyek nemet mondanak: A határainkon belül mi felügyeljük az internetet. Felügyeljük a tartalmat és majd a biztonságunkat is. Irányítani fogjuk az internetet. Meg akarjuk mondani, mi legyen rajta. Más szabályok fölállítására készülünk. Azt gondolhatják, ez csak Kínában van így. De nem csak Kínáról van szó, hanem még Indiáról, Oroszországról, Szaúd-Arábiáról, Szingapúrról, Brazíliáról. A Nemzetbiztonsági Ügynökség botránya után az oroszok, a kínaiak, az indiaiak, a brazilok azt mondták: csináljunk új internet gerincet, mert nem függhetünk a másiktól. S hirtelen mit látunk? Itt az új kétpólusú világ, amelyben a kiber-internacionalizmust, hitünket, a kiber-nacionalizmus, egy másik hit fenyegeti.
We are seeing these changes everywhere we look. We are seeing the advent of mobile money. It's happening in the places you wouldn't expect. It's happening in Kenya and Tanzania, where millions of people who haven't had access to financial services now conduct all those services on their phones. There are 2.5 million people who don't have financial service access that are going to get it soon. A billion of them are going to have the ability to access it on their cell phone soon. It's not just going to give them the ability to bank. It's going to change what monetary policy is. It's going to change what money is. Education is changing in the same way. Healthcare is changing in the same way. How government services are delivered is changing in the same way.
Bárhová nézünk, ilyen változásokat láthatunk. Látjuk a mobil pénz megjelenését. Ott jelenik meg, ahol nem is számítunk rá: Kenyában és Tanzániában, ahol a pénzügyi szolgáltatásoktól elzárt milliók pénzügyeiket telefonon intézik. Vannak 2,5 millóan, akik ki vannak zárva a pénzügyi szolgáltatásokból, és nemsokára már hozzájuthatnak. Nemsokára milliárdnyi ember hozzá tud jutni a mobilján a szolgáltatásokhoz. Nemcsak a bankolás lehetőségét nyújtja majd, hanem megváltoztatja a monetáris politikát, megváltoztatja a pénz lényegét is. Az oktatás ugyanígy változik, Az egészségügy is ugyanígy változik, A közigazgatási szolgáltatások is ugyanígy változnak,
And yet, in Washington, we are debating whether to call the terrorist group that has taken over Syria and Iraq ISIS or ISIL or Islamic State. We are trying to determine how much we want to give in a negotiation with the Iranians on a nuclear deal which deals with the technologies of 50 years ago, when in fact, we know that the Iranians right now are engaged in cyber war with us and we're ignoring it, partially because businesses are not willing to talk about the attacks that are being waged on them.
s mi Washingtonban azon civódunk, hogy minek nevezzük a Szíriát és Irakot elfoglaló terrorista csoportot: ISIS-nek, ISIL-nek vagy Iszlám Államnak. Igyekszünk eldönteni, mennyit engedünk az irániaknak az atomalkuban, amely 50 éves technológiákról szól. Közben tudjuk, hogy beléptek egy informatikai háborúba ellenünk, de fütyülünk rá, részben azért, mert az üzletemberek nem kívánnak beszélni a támadásokról, melyeknek ők az áldozataik.
And that gets us to another breakdown that's crucial, and another breakdown that couldn't be more important to a group like this, because the growth of America and real American national security and all of the things that drove progress even during the Cold War, was a public-private partnership between science, technology and government that began when Thomas Jefferson sat alone in his laboratory inventing new things. But it was the canals and railroads and telegraph; it was radar and the Internet. It was Tang, the breakfast drink -- probably not the most important of those developments. But what you had was a partnership and a dialogue, and the dialogue has broken down. It's broken down because in Washington, less government is considered more. It's broken down because there is, believe it or not, in Washington, a war on science -- despite the fact that in all of human history, every time anyone has waged a war on science, science has won.
Ez pedig elvezet bennünket a sorsdöntő kudarchoz. Egy ilyen csoportnak ennél a kudarcnál semmi sem lehetne fontosabb, mert az USA növekedése és valódi nemzetbiztonsága, s mindaz, ami még a hidegháború alatt is a fejlődés hajtóereje volt — a tudomány, a technika és a kormányzat partnersége az állami és magánszektorban, amely Thomas Jefferson laborjában kezdődött a találmányokkal. Ilyenekkel mint a csatornák, a vasút és a távíró; a radar és az internet, Tang, a reggeli ital — bár ez utóbbi talán nem a fejlődés legfontosabb tényezője. Megvolt a partneri viszony és párbeszéd, viszont a párbeszéd mára megszűnt. Megszűnt, mert Washingtonban azt hiszik, hogy a kevesebb kormányzás többet ér. Megszűnt, mert — hiszik vagy sem — tudomány elleni háború zajlik Washingtonban, annak dacára, hogy a történelemben bármikor, ha háborút kezdtek a tudomány ellen, mindig a tudomány győzött.
(Applause)
(Taps)
But we have a government that doesn't want to listen, that doesn't have people at the highest levels that understand this. In the nuclear age, when there were people in senior national security jobs, they were expected to speak throw-weight. They were expected to know the lingo, the vocabulary. If you went to the highest level of the U.S. government now and said, "Talk to me about cyber, about neuroscience, about the things that are going to change the world of tomorrow," you'd get a blank stare. I know, because when I wrote this book, I talked to 150 people, many from the science and tech side, who felt like they were being shunted off to the kids' table. Meanwhile, on the tech side, we have lots of wonderful people creating wonderful things, but they started in garages and they didn't need the government and they don't want the government. Many of them have a political view that's somewhere between libertarian and anarchic: leave me alone.
De kormányunk nem hallgat ránk, s a legfelső körökben nincs ember, aki ezt fölfogná. Az atomkorban a nemzetbiztonsági vezetők iránt az volt az elvárás, hogy beszédüknek súlya legyen. Elvárták, hogy ismerjék a szakzsargont, a terminológiát. Ha ma az USA-kormányzat legfelsőbb szintjét megkérnénk: "Beszéljetek nekünk az idegtudományról, az IT-ről, olyan tényezőkről, amelyek holnapra megváltoztatják a világot", csak bambán bámulnának. Tudom, mert amikor a könyvemet írtam, 150, többnyire tudományos és műszaki emberrel beszéltem, akik úgy érezték, hogy mellőzik őket. Miközben rengeteg csodás műszakink van, akik remek dolgokat hoznak létre. De ők sufnikban kezdték, nem volt szükségük a kormányzatra, s a pokolba kívánják őket. Sokuk politikai elvei nagyjából libertariánus-anarchista félék: "Hagyj békén!"
But the world's coming apart. All of a sudden, there are going to be massive regulatory changes and massive issues associated with conflict and massive issues associated with security and privacy. And we haven't even gotten to the next set of issues, which are philosophical issues. If you can't vote, if you can't have a job, if you can't bank, if you can't get health care, if you can't be educated without Internet access, is Internet access a fundamental right that should be written into constitutions? If Internet access is a fundamental right, is electricity access for the 1.2 billion who don't have access to electricity a fundamental right? These are fundamental issues. Where are the philosophers? Where's the dialogue?
De a világ szétesőben van. Hamarosan jelentős változások várhatók a szabályozásban, a viszályokkal kapcsolatos lényeges témákban, a biztonsággal és a magánügyekkel kapcsolatos témákban. Eljutottunk a következő témacsoporthoz, amely filozófiai természetű. Ha internet híján nem szavazhatunk, nem juthatunk munkához, nem bankolhatunk, nem jutunk a betegellátáshoz, ha nem tanulhatunk — akkor nem alapjog-e az internet, s nem kell-e alkotmányba iktatni? Ha az internet alapjog, vajon az 1,2 milliárdnak, akik nélkülözik a villanyáramot, alapjoga-e a villanyáram? Ezek alapvető kérdések. Hol vannak a filozófusok? Hol a párbeszéd?
And that brings me to the reason that I'm here. I live in Washington. Pity me.
Ez pedig elvezet ahhoz, hogy mi okból vagyok itt. Washingtonban élek. Sajnáljanak!
(Laughter)
(Nevetés)
The dialogue isn't happening there. These big issues that will change the world, change national security, change economics, create hope, create threats, can only be resolved when you bring together groups of people who understand science and technology back together with government. Both sides need each other. And until we recreate that connection, until we do what helped America grow and helped other countries grow, then we are going to grow ever more vulnerable. The risks associated with 9/11 will not be measured in terms of lives lost by terror attacks or buildings destroyed or trillions of dollars spent. They'll be measured in terms of the costs of our distraction from critical issues and our inability to get together scientists, technologists, government leaders, at a moment of transformation akin to the beginning of the Renaissance, akin to the beginning of the major transformational eras that have happened on Earth, and start coming up with, if not the right answers, then at least the right questions.
Ott nem nem folyik párbeszéd. E témák, amelyek átalakítják a világot, átalakítják a nemzetbiztonságot, a gazdaságot reményt keltenek, fenyegetést jelentenek, csak úgy oldhatók meg, ha mindazokat összehozzuk, akik értenek a tudományhoz és a technikához, újra együtt a kormányzattal. A két tábornak szüksége van egymásra. Amíg helyre nem állítjuk a kapcsolatukat, amíg nem azt tesszük, ami naggyá tette Amerikát és más országokat, addig csak egyre sebezhetőbbekké válunk. A 9/11 kockázata nem a terrortámadásban elvesztett életekben, elpusztult épületekben vagy elköltött dollármilliárdokban rejlik, hanem abban, hogy szem elől tévesztjük legfontosabb kérdéseket, és hogy képtelenek vagyunk egyesíteni tudósainkat, műszakijainkat és kormányzatunk vezetőit egy olyan átalakulás idején, amely csak a Reneszánsz kezdetéhez, vagy a Földünkön végbement legnagyobb változások kezdetéhez fogható, és hogy nem tudunk előállni, ha nem is a megfelelő válaszokkal, de legalább a megfelelő kérdésekkel.
We are not there yet, but discussions like this and groups like you are the places where those questions can be formulated and posed. And that's why I believe that groups like TED, discussions like this around the planet, are the place where the future of foreign policy, of economic policy, of social policy, of philosophy, will ultimately take place. And that's why it's been a pleasure speaking to you.
De még nem tartunk ott. Ám az ilyen viták és az önökéhez hasonló csoportok megteremtik a lehetőségét, hogy efféle kérdéseket megfogalmazhassunk és föltehessünk. Ezért meggyőződésem, hogy a TED-szerű csoportok s az efféle viták olyan helyet képeznek a földkerekségen, ahol a külpolitika, a gazdaságpolitika, a szociálpolitika és a filozófia jövője végülis kialakul. Ezért mindig nagy öröm önökhöz szólnom.
Thank you very, very much.
Köszönöm, nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)