(Applause) David Gallo: This is Bill Lange. I'm Dave Gallo. And we're going to tell you some stories from the sea here in video. We've got some of the most incredible video of Titanic that's ever been seen, and we're not going to show you any of it. (Laughter)
(Taps) David Gallo: Bemutatom Bill Lange-t. Én David Gallo vagyok. Néhány videót fogunk bemutatni Önöknek a tengerek mélyéről. A Titanicról valaha készült leglenyűgözőbb videók közül birtokunkban van néhány, de nem osztjuk meg ezeket Önökkel. (Nevetés)
The truth of the matter is that the Titanic -- even though it's breaking all sorts of box office records -- it's not the most exciting story from the sea. And the problem, I think, is that we take the ocean for granted. When you think about it, the oceans are 75 percent of the planet. Most of the planet is ocean water. The average depth is about two miles. Part of the problem, I think, is we stand at the beach, or we see images like this of the ocean, and you look out at this great big blue expanse, and it's shimmering and it's moving and there's waves and there's surf and there's tides, but you have no idea for what lies in there. And in the oceans, there are the longest mountain ranges on the planet. Most of the animals are in the oceans. Most of the earthquakes and volcanoes are in the sea, at the bottom of the sea. The biodiversity and the biodensity in the ocean is higher, in places, than it is in the rainforests. It's mostly unexplored, and yet there are beautiful sights like this that captivate us and make us become familiar with it.
Az igazat megvallva a Titanic -- annak ellenére, hogy mindenütt jegyeladási rekordokat döntött-- nem is a tengerek legizgalmasabb története. A probléma szerintem az, hogy természetesen adottnak vesszük az óceánokat. Ha belegondolunk, bolygónk 75%-át teszik ki az óceánok. Földünk legnagyobb része óceánvíz. Az átlagos mélysége körülbelül 3 kilométer. A probléma része szerintem az, hogy amikor a strandon vagyunk, vagy ehhez hasonló képeket látunk, és ha ránézünk erre a hatalmas kékségre, és megpillantjuk csillogását, mozgását, a hullámzást, a fodrozódó hullámokat, és azok visszahúzódását, közben valójában fogalmunk sincs róla, mit is rejthet az óceánok mélye. Az óceánok fenekén találhatjuk bolygónk leghosszabb hegyláncait. Az állatvilág legnagyobb része az óceánokban él. A legtöbb földrengés és vulkáni aktivitás a tengerekben zajlik-- a tenger fenekén. A biodiverzitás és a biodenzitás az óceánokban helyenként magasabb, mint az esőerdőkben. Legnagyobb részét még nem fedeztük fel, és mégis ezekhez hasonló gyönyörű látvány ragad minket magával, és ismerkedtet meg minket vele.
But when you're standing at the beach, I want you to think that you're standing at the edge of a very unfamiliar world. We have to have a very special technology to get into that unfamiliar world. We use the submarine Alvin and we use cameras, and the cameras are something that Bill Lange has developed with the help of Sony. Marcel Proust said, "The true voyage of discovery is not so much in seeking new landscapes as in having new eyes." People that have partnered with us have given us new eyes, not only on what exists -- the new landscapes at the bottom of the sea -- but also how we think about life on the planet itself.
És amikor a strandon állnak, szeretném, ha arra gondolnának, hogy egy teljesen ismeretlen világ pereménél vannak. Egy nagyon különleges technológiára van szükségünk ahhoz, hogy bepillanthassunk ebbe az ismeretlen világba. Tehát az Alvin nevű tengeralattjárót és kamerákat használunk, olyan kamerákat, melyeket Bill Lange fejlesztett ki a Sony segítségével. Marcel Proust azt mondta: "Az igazi felfedezőút elsősorban nem az új tájak felfedezéséről szól, hanem új nézőpontból való megismerésről" Partnereink, akikkel együtt dolgoztunk, új nézőpontot mutattak nekünk, nem csak a látható dolgokról-- az új tájak a tengerfenéken -- hanem arról is, hogyan gondolunk bolygónk élővilágára.
Here's a jelly. It's one of my favorites, because it's got all sorts of working parts. This turns out to be the longest creature in the oceans. It gets up to about 150 feet long. But see all those different working things? I love that kind of stuff. It's got these fishing lures on the bottom. They're going up and down. It's got tentacles dangling, swirling around like that. It's a colonial animal. These are all individual animals banding together to make this one creature. And it's got these jet thrusters up in front that it'll use in a moment, and a little light. If you take all the big fish and schooling fish and all that, put them on one side of the scale, put all the jelly-type of animals on the other side, those guys win hands down.
Egy medúzát láthatnak. Az egyik kedvencem, mivel mindenféle élő résszel rendelkezik. Úgy tűnik, az óceánok leghosszabb élőlénye. Elérheti akár a 45 méteres hosszúságot is. Látják ezeket a különböző mozgó dolgokat? Imádom az ilyet. Itt vannak ezek a halcsalogatók az alján. Fel és le mozognak. Karjai himbálódznak, sodródnak mindenfelé. Kolóniákban élő állatok. Mind különálló állatok, melyek összeállnak, és megalkotják ezt a teremtményt. És ilyen "hajtóművei" vannak ott fent az elején, amit mindjárt használni fog, és egy kis fény. Ha vennénk az összes nagy halat, a halrajokat és társaikat, és a mérleg egyik karjára helyeznénk, majd fognánk az összes medúzafajt, és a másik karra tennénk, akkor az utóbbiak nyernének óriási fölénnyel.
Most of the biomass in the ocean is made out of creatures like this. Here's the X-wing death jelly. (Laughter) The bioluminescence -- they use the lights for attracting mates and attracting prey and communicating. We couldn't begin to show you our archival stuff from the jellies. They come in all different sizes and shapes.
Az óceánok biomasszájának a legnagyobb részét az ilyen teremtmények alkotják. És itt jön egy X-szárnyú halálmedúza. (Nevetés) A biolumineszencia -- társaik és zsákmányuk odacsalogatására, valamint kommunikációhoz használják fényüket. Meg sem tudnánk mutatni, mennyi archív felvételünk van a medúzákról. Minden különböző méretet és alakot felöltenek.
Bill Lange: We tend to forget about the fact that the ocean is miles deep on average, and that we're real familiar with the animals that are in the first 200 or 300 feet, but we're not familiar with what exists from there all the way down to the bottom. And these are the types of animals that live in that three-dimensional space, that micro-gravity environment that we really haven't explored. You hear about giant squid and things like that, but some of these animals get up to be approximately 140, 160 feet long. They're very little understood.
Bill Lange: Gyakran megfeledkezünk arról a tényről, hogy az óceánok átlagosan több kilométeres mélységűek, és igazán csak azokat az állatokat ismerjük, melyek a felső 50-100 méteren fordulnak elő, de nem ismerjük mindazokat, melyek innen lefelé találhatóak egészen a tengerfenékig. És ezek azok az állatfajok, melyek egy olyan háromdimenziós térben élnek, egy olyan mikrogravitációs környezetben, melyet még nem igazán derítettünk fel. Hallani lehet óriás tintahalakról és hasonlókról, de ezen élőlények közül vannak, melyek 40-50 méteresre is megnőnek. Szinte egyáltalán nem is ismerjük őket.
DG: This is one of them, another one of our favorites, because it's a little octopod. You can actually see through his head. And here he is, flapping with his ears and very gracefully going up. We see those at all depths and even at the greatest depths. They go from a couple of inches to a couple of feet. They come right up to the submarine -- they'll put their eyes right up to the window and peek inside the sub.
DG: Ő is egy közülük, az egyik kedvencünk, egy apró polip. Tulajdonképpen át lehet látni a fején. És csapkod a füleivel, és nagyon kecsesen halad felfelé. Láthatjuk őket minden mélységben, még a legnagyobb mélységekben is. Találhatunk közülük néhány centiméterest, vagy akár több méterest is. A tengeralattjárónkhoz közelítenek -- rátapasztják a szemüket az ablakra, és bekukucskálnak a belsejébe.
This is really a world within a world, and we're going to show you two. In this case, we're passing down through the mid-ocean and we see creatures like this. This is kind of like an undersea rooster. This guy, that looks incredibly formal, in a way. And then one of my favorites. What a face! This is basically scientific data that you're looking at. It's footage that we've collected for scientific purposes. And that's one of the things that Bill's been doing, is providing scientists with this first view of animals like this, in the world where they belong. They don't catch them in a net. They're actually looking at them down in that world. We're going to take a joystick, sit in front of our computer, on the Earth, and press the joystick forward, and fly around the planet.
Tényleg egy világ található a világon belül, és most kettőt is mutatunk Önöknek. Esetünkben végighaladunk a nyílt tengeren, és ehhez hasonló élőlényekkel találkozunk. Ő itt úgy néz ki, mint egy vízalatti kakas. Ez a kis lény nagyon elegánsan néz ki, bizonyos szempontól. És itt jön az egyik kedvencem. Micsoda arc! Alapvetően tudományos dokumentum, amit most láthatnak. Egy olyan filmfelvétel, melyet tudományos céllal készítettünk. És ez az egyik dolog, amivel Bill foglalkozik, a tudósok számára készít hasonló állatokról első ízben felvételeket a természetes élőhelyükön, ahová tartoznak. Nem akarják kihalászni őket. Tulajdonképpen csak megfigyelik őket a saját világukban. Most fogunk egy botkormányt, és ülünk a számítógépünk előtt a Földön, és a botkormány segítségével körberepüljük bolygónkat.
We're going to look at the mid-ocean ridge, a 40,000-mile long mountain range. The average depth at the top of it is about a mile and a half. And we're over the Atlantic -- that's the ridge right there -- but we're going to go across the Caribbean, Central America, and end up against the Pacific, nine degrees north. We make maps of these mountain ranges with sound, with sonar, and this is one of those mountain ranges. We're coming around a cliff here on the right. The height of these mountains on either side of this valley is greater than the Alps in most cases. And there's tens of thousands of those mountains out there that haven't been mapped yet.
Most az óceánközépi hátságot tekintjük meg, egy 65 000 km hosszú hegyláncot. Az átlagos mélység a hegycsúcsoknál körülbelül 2,5 km-es. Most az Atlanti-óceán felett vagyunk -- itt láthatjuk a hegygerincet -- és áthaladunk a Karib-tengeren, Közép-Amerikán, majd a Csendes-óceánhoz érkezünk, az északi szélesség 9. fokához. Ezeket a térképeket a hegyláncokról hanglokátor, szonár segítségével készítjük, és ez azon hegyláncok egyike. Most jobbról kerüljük meg az egyik sziklaszirtet. A hegyek magassága a völgy mindkét oldalán a legtöbb esetben magasabb, mint az Alpok. És van még több tízezer hegy, melyeket még fel sem térképeztünk.
This is a volcanic ridge. We're getting down further and further in scale. And eventually, we can come up with something like this.
Egy vulkanikus hegyvonulatot láthatnak. Egyre jobban ráközelítünk. És végül valami ilyesmihez lyukadunk ki.
This is an icon of our robot, Jason, it's called. And you can sit in a room like this, with a joystick and a headset, and drive a robot like that around the bottom of the ocean in real time. One of the things we're trying to do at Woods Hole with our partners is to bring this virtual world -- this world, this unexplored region -- back to the laboratory. Because we see it in bits and pieces right now. We see it either as sound, or we see it as video, or we see it as photographs, or we see it as chemical sensors, but we never have yet put it all together into one interesting picture.
A robotunk kis képmását láthatják -- Jason-nak neveztük el. Egy olyan szobában ülve, mint ez, egy botkormány és egy headset segítségével lehet irányítani egy ilyen robotot, végig az óceánok fenekén, valós idejű képpel. Az egyik dolog, amivel próbálkozunk partnereinkkel Woods Hole-nál, hogy ezt a virtuális világot -- ezt a még felfedezetlen világot -- odahozzuk a laboratóriumunkba. Mivel most csak kis darabokban láthatjuk. Vagy hangként látjuk, vagy videóként, vagy kép formájában, vagy kémiai érzékelők segítségével, -- de még sose próbáltuk meg mindezt egy érdekes képbe összerakni.
Here's where Bill's cameras really do shine. This is what's called a hydrothermal vent. And what you're seeing here is a cloud of densely packed, hydrogen-sulfide-rich water coming out of a volcanic axis on the sea floor. Gets up to 600, 700 degrees F, somewhere in that range. So that's all water under the sea -- a mile and a half, two miles, three miles down. And we knew it was volcanic back in the '60s, '70s. And then we had some hint that these things existed all along the axis of it, because if you've got volcanism, water's going to get down from the sea into cracks in the sea floor, come in contact with magma, and come shooting out hot. We weren't really aware that it would be so rich with sulfides, hydrogen sulfides. We didn't have any idea about these things, which we call chimneys.
És itt jeleskednek elsősorban Bill kamerái. Ezeket nevezzük hidrotermikus forrásnak. És amit itt most láthatnak, egy felhő, amely nagy koncentrációban tartalmaz hidrogén-szulfidban gazdag vizet, ami egy vulkáni tengely mentén tör fel a tengerfenékről. Körülbelül 300-400 Celsius fokosan tör fel, valahol ebben a hőmérséklet-tartományban. Tehát ez mind víz a tenger alatt -- 2,5, 3, vagy akár 5 kilométer mélyen.♫ Tudjuk, hogy vulkanikus tevékenység folyt itt a 60-as, 70-es években. Néhány erre utaló nyomot vélünk felfedezni, hogy tényleg jelen voltak ezek végig a tengely mentén, mivel ha vulkanikus tevékenység folyik, a víz befolyik a tenger fenekén található repedésekbe, és eljut a magmáig, és forró gőzként kilövell. Nem is sejtettük eddig, hogy ennek milyen magas a hidrogén-szulfid tartalma. Fogalmunk sem volt ezekről a dolgokról, amiket most "kéményeknek" nevezünk.
This is one of these hydrothermal vents. Six hundred degree F water coming out of the Earth. On either side of us are mountain ranges that are higher than the Alps, so the setting here is very dramatic.
Ez is egyike a hidrotermikus forrásoknak. 300 Celsius fokos víz tör fel Földünk belsejéből. Mindkét oldalról az Alpoknál magasabb hegyláncok vesznek körül minket, így a körülmények nagyon drámaiak.
BL: The white material is a type of bacteria that thrives at 180 degrees C.
BL: Ez a fehér anyag egy baktériumfaj, ami 180 Celsius fokon szaporodik.
DG: I think that's one of the greatest stories right now that we're seeing from the bottom of the sea, is that the first thing we see coming out of the sea floor after a volcanic eruption is bacteria. And we started to wonder for a long time, how did it all get down there? What we find out now is that it's probably coming from inside the Earth. Not only is it coming out of the Earth -- so, biogenesis made from volcanic activity -- but that bacteria supports these colonies of life. The pressure here is 4,000 pounds per square inch. A mile and a half from the surface to two miles to three miles -- no sun has ever gotten down here. All the energy to support these life forms is coming from inside the Earth -- so, chemosynthesis. And you can see how dense the population is. These are called tube worms.
DG: Szerintem az egyik legnagyszerűbb történet, aminek most tanúi lehetünk a tenger fenekén, hogy az első dolog, ami a tenger fenekén megjelenik a vulkáni kitörés után, azok a baktériumok. És hosszú ideig tűnődtünk rajta, hogy hogyan is kerültek ezek ide le? És végül arra jutottunk, hogy valószínűleg a Föld mélyéről kerültek elő. És nem elég, hogy a Föld belsejéből származik -- hogy élet jött létre a vulkáni tevékenységből -- de ez a baktérium támogatja is ezeket az élőközösségeket. Itt a nyomás eléri a 300 bart is. 2,5 kilométerre a felszíntől, egész 3-5 kilométeres mélységekig -- ahová a napfény soha nem ért el. Az összes energia, ami ezeket az életformákat táplálja, a Föld belsejéből származik -- tehát kemoszintézis. És láthatják, milyen sűrű itt a populáció. Ezeket itt csőféregnek hívják.
BL: These worms have no digestive system. They have no mouth. But they have two types of gill structures. One for extracting oxygen out of the deep-sea water, another one which houses this chemosynthetic bacteria, which takes the hydrothermal fluid -- that hot water that you saw coming out of the bottom -- and converts that into simple sugars that the tube worm can digest.
BL: Ezeknek a férgeknek nincs emésztőrendszerük. Nincsen szájuk. De van két különböző kopoltyújuk. Az egyik kiválasztja az oxigént a mélytengeri vizekből, a másik, mely a kemoszintetikus baktériumoknak ad otthont, melyek felveszik a hidrotermikus folyadékot -- a forró vizet, amit láthattak, hogy tör elő a tengerfenékből -- és ezt átalakítják egyszerű cukrokká, amit a csőférgek meg tudnak emészteni.
DG: You can see, here's a crab that lives down there. He's managed to grab a tip of these worms. Now, they normally retract as soon as a crab touches them. Oh! Good going. So, as soon as a crab touches them, they retract down into their shells, just like your fingernails. There's a whole story being played out here that we're just now beginning to have some idea of because of this new camera technology.
DG: Most egy rákot láthatnak, ami megél itt a mélyben. El is kapta a csőféreg végét. Normális esetben rögtön reagálnak, amint egy rák megérinti őket. Ó! Szép húzás! Tehát amint a rák megérinti őket, egyből visszahúzódnak a házukba, ami pont olyan, mint a körmünk. És ez az egész itt lent játszódik, amit épphogy kezdünk csak megismerni az új kameratechnológia segítségével.
BL: These worms live in a real temperature extreme. Their foot is at about 200 degrees C and their head is out at three degrees C, so it's like having your hand in boiling water and your foot in freezing water. That's how they like to live. (Laughter)
BL: Ezek a férgek extrémen szélsőséges hőmérsékletviszonyok közt élnek. A lábuk körülbelül 200 Celsius fokos, míg a fejük 3 Celsius fokos vízben van, ami olyan, mintha az egyik kezünket forró vízbe mártanánk, a lábunkat meg fagyos vízbe. És ők pont így szeretnek élni. (Nevetés)
DG: This is a female of this kind of worm. And here's a male. You watch. It doesn't take long before two guys here -- this one and one that will show up over here -- start to fight. Everything you see is played out in the pitch black of the deep sea. There are never any lights there, except the lights that we bring. Here they go. On one of the last dive series, we counted 200 species in these areas -- 198 were new, new species.
DG: Most egy nőstényt láthatnak a férgek közül. És itt egy hím. És nézzék. Nem tart sokáig, amíg itt ketten -- ez és egy másik, aki mindjárt megjelenik -- elkezdenek harcolni. Minden, amit most láthatnak a tenger mélyén, koromsötétben játszódik. Soha nem jut el ide fény, kivéve, amit mi hozunk. És itt is vannak. A legutóbbi merülési sorozatunkkor 200 fajt számoltunk ebben a térségben. 198 új volt -- új faj.
BL: One of the big problems is that for the biologists working at these sites, it's rather difficult to collect these animals. And they disintegrate on the way up, so the imagery is critical for the science.
BL: Az itt dolgozó biológusok egyik legnagyobb problémája, hogy eléggé nehéz lenne ezeket az állatokat begyűjteni. Darabokra esnének szét a felfelé út során, így a képanyag jelentős súllyal bír a tudomány számára.
DG: Two octopods at about two miles depth. This pressure thing really amazes me -- that these animals can exist there at a depth with pressure enough to crush the Titanic like an empty Pepsi can. What we saw up till now was from the Pacific. This is from the Atlantic. Even greater depth. You can see this shrimp is harassing this poor little guy here, and he'll bat it away with his claw. Whack! (Laughter)
DG: Két nyolckarú polip 3 kilométeres mélységben. Ez a dolog a nyomással egészen elképesztő, hogy ezek az élőlények ilyen mélységben hogyan képesek élni, amikor akkora a nyomás, hogy a Titanicot úgy összenyomná, mint egy üres Pepsi-s dobozt. Eddig a Csendes-óceánból láthattunk képeket. Most az Atlanti-óceánt láthatjuk. Még mélyebbre merülünk. Egy garnélarákot láthatnak, ahogy ezt a szegény kis jószágot molesztálja, és az elzavarja az ollójával. Vekk! (Nevetés)
And the same thing's going on over here. What they're getting at is that -- on the back of this crab -- the foodstuff here is this very strange bacteria that lives on the backs of all these animals. And what these shrimp are trying to do is actually harvest the bacteria from the backs of these animals. And the crabs don't like it at all. These long filaments that you see on the back of the crab are actually created by the product of that bacteria. So, the bacteria grows hair on the crab. On the back, you see this again. The red dot is the laser light of the submarine Alvin to give us an idea about how far away we are from the vents. Those are all shrimp. You see the hot water over here, here and here, coming out. They're clinging to a rock face and actually scraping bacteria off that rock face. Here's a tiny, little vent that's come out of the side of that pillar. Those pillars get up to several stories. So here, you've got this valley with this incredible alien landscape of pillars and hot springs and volcanic eruptions and earthquakes, inhabited by these very strange animals that live only on chemical energy coming out of the ground. They don't need the sun at all.
És ugyanez történik itt is. Mit is keresnek a garnélák a rákok hátán? Az élelem itt egy nagyon fura baktérium, ami ezeknek az állatoknak a hátán él. És amivel ezek a garnélák próbálkoznak, tulajdonképpen begyűjteni az összes baktériumot a rákok hátáról. De ezt azok nagyon nem szeretik. És ezeket a hosszú nyúlványokat a rákok hátán igazából a baktériumok hozták létre. Tehát a baktérium hajat növeszt a rákon. A hátán, újra láthatják. A piros pötty Alvin tengeralattjárónk lézersugara, mely alapján tájékozódunk arról, hogy milyen messze vagyunk a forrásoktól. Ezek itt mind garnélák. Itt látható, ahogy a forró víz előtör itt, itt és itt. Rátapadnak a sziklafelületre, és tulajdonképpen lekaparják a baktériumokat arról. Itt egy nagyon kicsi forrás, ami az oszlop oldalából tör elő. Ezek az oszlopok több emelet magasságúak. Itt látható ez a völgy ezzel a hihetetlen idegen vidékkel, oszlopokkal és forrásokkal, vulkáni kitörésekkel és földrengésekkel, és ezek a nagyon fura állatok népesítik be, melyek csak a földből kiáramló kémiai energiát felhasználva tudnak létezni. Egyáltalán nincs szükségük napsütésre.
BL: You see this white V-shaped mark on the back of the shrimp? It's actually a light-sensing organ. It's how they find the hydrothermal vents. The vents are emitting a black body radiation -- an IR signature -- and so they're able to find these vents at considerable distances.
BL: Látják ezt a fehér V alakú jelet a garnéla hátán? Valójában az egy fényérzékelő szerv. Ennek segítségével találják meg a hidrotermikus forrásokat. Ezek a források feketetest-sugárzást bocsátanak ki -- egy infravörös sugárzást -- így elég távolról is képesek megtalálni ezeket a forrásokat.
DG: All this stuff is happening along that 40,000-mile long mountain range that we're calling the ribbon of life, because just even today, as we speak, there's life being generated there from volcanic activity. This is the first time we've ever tried this any place. We're going to try to show you high definition from the Pacific. We're moving up one of these pillars. This one's several stories tall. In it, you'll see that it's a habitat for a lot of different animals. There's a funny kind of hot plate here, with vent water coming out of it. So all of these are individual homes for worms.
DG: Mindez a 65 000 km hosszú hegyvonulat mentén történik, amit joggal nevezhetünk az élet bölcsőjének, mivel még ma is, mialatt beszélünk, a vulkanikus tevékenységből élet jön létre. Ez az első alkalom, hogy ezt bárhol is megpróbáljuk. Megpróbálunk közvetíteni Önöknek HD minőségben a Csendes-óceánból. Most felfelé haladunk az egyik ilyen oszlopon. Ez több emelet magasságú. A belseje, amint láthatják, különböző állatoknak a természetes élőhelye. Egy elég bizarr forró lemez ez, melyből a forrásvíz előtör. Ezek mind a férgek számára különálló élőhelyként szolgálnak.
Now here's a closer view of that community. Here's crabs here, worms here. There are smaller animals crawling around. Here's pagoda structures. I think this is the neatest-looking thing. I just can't get over this -- that you've got these little chimneys sitting here smoking away. This stuff is toxic as hell, by the way. You could never get a permit to dump this in the ocean, and it's coming out all from it. (Laughter) It's unbelievable. It's basically sulfuric acid, and it's being just dumped out, at incredible rates. And animals are thriving -- and we probably came from here. That's probably where we evolved from.
Tekintsük meg közelebbről ezt a közösséget! Rákok és férgek vannak itt. Sok kis állatka kúszik itt fel-alá. Pagodaszerű szerkezeteket láthatnak. Egyszerűen nagyszerűen néznek ki. Nem lehet csak úgy elmenni mellettük -- itt vannak ezek a kis kémények és füstölögnek. Egyébként rendkívül mérgezőek. Soha nem kaphatna engedélyt arra, hogy az ilyen anyagokat az óceánokba eressze, pedig itt mindenhonnét tör elő. (Nevetés) Hihetetlen. Alapvetően kénsav, és hihetetlen mennyiségben kerül itt kibocsátásra. Állatok fejlődnek ki -- és valószínűleg mi is innét származunk. Valószínűleg innét fejlődtünk ki mi is.
BL: This bacteria that we've been talking about turns out to be the most simplest form of life found. There are a number of groups that are proposing that life evolved at these vent sites. Although the vent sites are short-lived -- an individual site may last only 10 years or so -- as an ecosystem they've been stable for millions -- well, billions -- of years.
BL: Ez a baktérium, amiről beszéltünk, az eddig felfedezett legegyszerűbb életforma. Számos csoport véleménye szerint az élet ezeken a területeken alakult ki. Bár ezek a forrás körül kialakult élőhelyek rövid életűek -- egy ilyen élőhely önmagában csak kb. 10 évig létezhet -- ökoszisztémaként azonban már évmilliók, sőt, milliárdok óta jelen vannak.
DG: It works too well. You see there're some fish inside here as well. There's a fish sitting here. Here's a crab with his claw right at the end of that tube worm, waiting for that worm to stick his head out. (Laughter)
DG: Rendkívül jól működik. Belsejükben számos hallal is találkozhatunk. Itt láthatunk is egyet. Itt egy rák, az ollóját a csőféreg végéhez tartja, várja, hogy mikor dugja már ki az a fejét. (Nevetés)
BL: The biologists right now cannot explain why these animals are so active. The worms are growing inches per week!
BL: A biológusok jelenleg nem tudják megmagyarázni, miért is ilyen aktívak ezek az állatok. A férgek több centimétert is nőnek hetente!
DG: I already said that this site, from a human perspective, is toxic as hell. Not only that, but on top -- the lifeblood -- that plumbing system turns off every year or so. Their plumbing system turns off, so the sites have to move. And then there's earthquakes, and then volcanic eruptions, on the order of one every five years, that completely wipes the area out. Despite that, these animals grow back in about a year's time. You're talking about biodensities and biodiversity, again, higher than the rainforest that just springs back to life. Is it sensitive? Yes. Is it fragile? No, it's not really very fragile.
DG: Mint már említettem, ez a terület az emberek számára rendkívül mérgező. És nem csak ez, hanem az életet adó forrás, ami működteti a rendszert, körülbelül évente kiapad. Tehát a forrásvízrendszer kiapad, így a közösségeknek költözniük kell. És itt vannak még a földrengések, a rendszeres vulkáni kitörések ötévente egyszer, melyek teljesen elsöprik az egész területet. Ennek ellenére ezek az élőlények kb. egy éven belül visszanőnek. Itt az esőerdőénél nagyobb biodenzitásról és biodiverzitásról beszélhetünk, az élet csak úgy visszaszökik ide. Érzékeny? Igen. Törékeny? Nem, nem kifejezetten törékeny.
I'll end up with saying one thing. There's a story in the sea, in the waters of the sea, in the sediments and the rocks of the sea floor. It's an incredible story. What we see when we look back in time, in those sediments and rocks, is a record of Earth history. Everything on this planet -- everything -- works by cycles and rhythms. The continents move apart. They come back together. Oceans come and go. Mountains come and go. Glaciers come and go. El Nino comes and goes. It's not a disaster, it's rhythmic. What we're learning now, it's almost like a symphony. It's just like music -- it really is just like music. And what we're learning now is that you can't listen to a five-billion-year long symphony, get to today and say, "Stop! We want tomorrow's note to be the same as it was today." It's absurd. It's just absurd. So, what we've got to learn now is to find out where this planet's going at all these different scales and work with it. Learn to manage it. The concept of preservation is futile. Conservation's tougher, but we can probably get there. Thank you very much. Thank you. (Applause)
Befejezésül egy dolgot szeretnék elmondani. Hihetetlen mi zajlik a tengerben, a tenger vizében, az üledékekben, a tengerfenék szikláin. Egy hihetetlen történet. Ha visszatekintünk a múltba, azt láthatjuk, hogy ezekben az üledékekben és sziklákban meg van írva a Föld története. Ezen a bolygón minden, tényleg minden ciklikusan, egy ritmus szerint működik. Kontinensek válnak szét, majd újra egyesülnek. Óceánok, hegyek, gleccserek jönnek létre és tűnnek el. Az El Nino söpör végig. Ezek nem katasztrófák, ez egy ritmus szerint történik. Amire most jövünk rá, hogy ez egy szimfóniára emlékeztet. Mint a zene -- pontosan olyan, mint a zene. És amire rájövünk, az az, hogy ha egy ötmilliárd év hosszúságú szimfóniát hallgatunk, nem mondhatjuk hirtelen "Állj! Holnap is ugyanazt a nótát akarjuk hallgatni, ami ma szólt." Ez abszurd. Teljesen abszurd. Tehát most azt kell megtanulnunk, hogy bolygónk ezeken a különböző ciklusokban éppen hol tart, és ezzel dolgozni. Megtanulni ezt kezelni. A megóvás koncepciója hiábavaló. A megőrzés keményebb dió, de valószínűleg ezt meg tudjuk valósítani. Köszönöm szépen. Köszönöm. (Taps)