We are built out of very small stuff, and we are embedded in a very large cosmos, and the fact is that we are not very good at understanding reality at either of those scales, and that's because our brains haven't evolved to understand the world at that scale.
Nagyon apró részekből állunk, de egy irdatlan világegyetem részei vagyunk, s tény, hogy nekünk a valóság érzékelése egyik skálán sem megy nagyon jól. Ennek oka, hogy agyunk e skálán nem képes érzékelni a világot.
Instead, we're trapped on this very thin slice of perception right in the middle. But it gets strange, because even at that slice of reality that we call home, we're not seeing most of the action that's going on. So take the colors of our world. This is light waves, electromagnetic radiation that bounces off objects and it hits specialized receptors in the back of our eyes. But we're not seeing all the waves out there. In fact, what we see is less than a 10 trillionth of what's out there. So you have radio waves and microwaves and X-rays and gamma rays passing through your body right now and you're completely unaware of it, because you don't come with the proper biological receptors for picking it up. There are thousands of cell phone conversations passing through you right now, and you're utterly blind to it.
Helyette be vagyunk szorítva az érzékelés nagyon keskeny, épp a középső szeletébe. De ez furcsa, mert a valóság otthonunknak nevezhető szeletében sem látjuk a legtöbb végbemenő történést. Vegyük pl. a világunk színeit. A szín tárgyról visszaverődő fényhullám, elektromágneses sugárzás, amely szemünk hátsó falán lévő specializált receptorokra jut. De nem látunk minden hullámot. Az a helyzet, hogy csak kevesebb, mint a tízbilliomod részüket látjuk. Azután vannak még a testünkön átmenő rádióhullámok, mikrohullámok, röntgensugarak és gamma-sugarak. Ezeket egyáltalán nem érzékeljük, mert nincs meg hozzá megfelelő biológiai receptorunk, amelyik észlelné őket. Mobiltelefon-beszélgetések ezrei áramlanak rajtunk át e percben, s mi teljesen vakok vagyunk hozzá.
Now, it's not that these things are inherently unseeable. Snakes include some infrared in their reality, and honeybees include ultraviolet in their view of the world, and of course we build machines in the dashboards of our cars to pick up on signals in the radio frequency range, and we built machines in hospitals to pick up on the X-ray range. But you can't sense any of those by yourself, at least not yet, because you don't come equipped with the proper sensors.
Nem arról van szó, hogy ezek a dolgok eleve láthatatlanok lennének. A kígyók világában valamelyes infravörös megtalálható, a méhek világának pedig része az UV-sugárzás. Kocsink műszerfalában vannak készülékek, amelyek veszik a jeleket a rádiófrekvenciás sávban. A kórházakban vannak berendezések, amelyek a röntgensugárzást veszik. De mi magunk egyiküket sem érzékeljük, legalábbis, most még nem, mert nincsenek meg bennünk a kellő érzékelők.
Now, what this means is that our experience of reality is constrained by our biology, and that goes against the common sense notion that our eyes and our ears and our fingertips are just picking up the objective reality that's out there. Instead, our brains are sampling just a little bit of the world.
Ez azt jelenti, hogy a világról alkotott tapasztalatunkat biológiai felépítésünk beszűkíti, és ez ellentmond a józan észnek, miszerint szemünk, fülünk és ujjbegyeink arra valók, hogy érzékeljék a külvilág objektív valóságát. Helyette az agyunk csak egy kicsit szemezget a világból.
Now, across the animal kingdom, different animals pick up on different parts of reality. So in the blind and deaf world of the tick, the important signals are temperature and butyric acid; in the world of the black ghost knifefish, its sensory world is lavishly colored by electrical fields; and for the echolocating bat, its reality is constructed out of air compression waves. That's the slice of their ecosystem that they can pick up on, and we have a word for this in science. It's called the umwelt, which is the German word for the surrounding world. Now, presumably, every animal assumes that its umwelt is the entire objective reality out there, because why would you ever stop to imagine that there's something beyond what we can sense. Instead, what we all do is we accept reality as it's presented to us.
Az állatvilágban az állatok a valóság különféle részét érzékelik. A kullancs süket és vak világában a fontos jel a hőmérséklet és a vajsav; a fekete szellemkéshal érzékelt világát villamos terek színezik gazdagon. A visszhangot helymeghatározásra használó denevér a valóságot a légnyomás-hullámokból építi föl. Ilyen az állatok ökorendszere, amelyet érzékelni képesek. A tudományban szavunk is van rá, mégpedig az Umwelt. A német szó környezetet jelent. Minden állat alighanem úgy hiszi, hogy az umweltje a külvilág teljes objektív valósága, mert miért is képzelnénk, hogy más is létezik az érzékelt világunkon túl? Helyette úgy fogadjuk el a valóságot, ahogy tálalják nekünk.
Let's do a consciousness-raiser on this. Imagine that you are a bloodhound dog. Your whole world is about smelling. You've got a long snout that has 200 million scent receptors in it, and you have wet nostrils that attract and trap scent molecules, and your nostrils even have slits so you can take big nosefuls of air. Everything is about smell for you. So one day, you stop in your tracks with a revelation. You look at your human owner and you think, "What is it like to have the pitiful, impoverished nose of a human? (Laughter) What is it like when you take a feeble little noseful of air? How can you not know that there's a cat 100 yards away, or that your neighbor was on this very spot six hours ago?" (Laughter)
Gondoljunk bele, mit jelent ez a gyakorlatban. Képzeljék el, hogy vérebek. Az egész világuk nem más mint szaglás. Hosszú orrukban 200 millió szagreceptor van, nedves orrlyukuk vonzza és elkapja a szagmolekulákat, orrnyílásuk ráadásul lehetővé teszi, hogy egy nagyot szippantsanak. Minden adott a szagláshoz. Egy nap a meglepetéstől földbe gyökerezik a lábuk. A gazdira pillantva elgondolkoznak: "Milyen lehet ezzel a szánalmas, csökevényes orral élni?" (Nevetés) "Milyen lehet olyan picit és gyatrát szippantani? Hát akkor ezért nem tudja, hogy 100 méterre van egy macska, vagy a szomszédja hat órája itt járt!" (Nevetés)
So because we're humans, we've never experienced that world of smell, so we don't miss it, because we are firmly settled into our umwelt. But the question is, do we have to be stuck there? So as a neuroscientist, I'm interested in the way that technology might expand our umwelt, and how that's going to change the experience of being human.
Emberek vagyunk, sohasem éreztük a szagok világát, ezért nem is hiányzik, mivel jól illeszkedünk az umweltünkbe. De az a kérdés, így kell-e ennek maradnia? Idegkutatóként az érdekel, hogyan tudja a technológia kitágítani az umweltünket, és ez hogy változtatja meg az ember tapasztalatait.
So we already know that we can marry our technology to our biology, because there are hundreds of thousands of people walking around with artificial hearing and artificial vision. So the way this works is, you take a microphone and you digitize the signal, and you put an electrode strip directly into the inner ear. Or, with the retinal implant, you take a camera and you digitize the signal, and then you plug an electrode grid directly into the optic nerve. And as recently as 15 years ago, there were a lot of scientists who thought these technologies wouldn't work. Why? It's because these technologies speak the language of Silicon Valley, and it's not exactly the same dialect as our natural biological sense organs. But the fact is that it works; the brain figures out how to use the signals just fine.
Már tudjuk, hogy össze tudjuk párosítani a technikát a biológiánkkal, mert sok százezer társunk él mesterséges hallással és mesterséges látással. A halláshoz veszünk egy mikrofont, digitalizáljuk a jeleket, és egy elektródát helyezünk közvetlenül a belsőfülbe. A retina implantációnál a kamera jeleit digitalizáljuk, és egy elektródarácsot kapcsolunk a látóidegre. Mindössze 15 éve sok kutató úgy vélekedett, hogy ezek a technikák nem válnak be. Miért? Mert ezek a technikák a Szilíciumvölgy nyelvén beszélnek, ez pedig nem egészen a természetes biológiai érzékszerveink tájszólása. Viszont működőképesek. Az agy kiókumlálja, hogyan tudja ügyesen hasznosítani a jelet.
Now, how do we understand that? Well, here's the big secret: Your brain is not hearing or seeing any of this. Your brain is locked in a vault of silence and darkness inside your skull. All it ever sees are electrochemical signals that come in along different data cables, and this is all it has to work with, and nothing more. Now, amazingly, the brain is really good at taking in these signals and extracting patterns and assigning meaning, so that it takes this inner cosmos and puts together a story of this, your subjective world.
Mit értsünk ezen? A titok nyitja: agyunk nem lát és nem hall. Agyunk be van zárva koponyánk töksüket és sötét kriptájába. Csupán az elektrokémiai jeleket látja, amelyek különböző adatkábeleken jönnek be, ezekkel kell kezdenie valamit, más nincs. Elképesztő módon az agyunk nagyon jól bánik ezekkel a jelekkel, és kihámozza belőlük a mintázatokat. Jelentést kapcsol hozzájuk, s ebből a belső világegyetemből fűzi össze a történetet, azaz a szubjektív világunkat.
But here's the key point: Your brain doesn't know, and it doesn't care, where it gets the data from. Whatever information comes in, it just figures out what to do with it. And this is a very efficient kind of machine. It's essentially a general purpose computing device, and it just takes in everything and figures out what it's going to do with it, and that, I think, frees up Mother Nature to tinker around with different sorts of input channels.
De a lényeg az, hogy agyunk nem tudja, és nem is érdekli, honnan származnak az adatok. Amilyen információt kap, abból jön rá, mit tegyen vele. Nagyon hatékony a gépezet. Az agy voltaképpen egy általános célú számítógép, mindent befogad, és kitalálja, mit fog vele kezdeni, és leveszi a terhet az anyatermészetről, hogy különféle bemenő csatornákkal barkácsoljon.
So I call this the P.H. model of evolution, and I don't want to get too technical here, but P.H. stands for Potato Head, and I use this name to emphasize that all these sensors that we know and love, like our eyes and our ears and our fingertips, these are merely peripheral plug-and-play devices: You stick them in, and you're good to go. The brain figures out what to do with the data that comes in. And when you look across the animal kingdom, you find lots of peripheral devices. So snakes have heat pits with which to detect infrared, and the ghost knifefish has electroreceptors, and the star-nosed mole has this appendage with 22 fingers on it with which it feels around and constructs a 3D model of the world, and many birds have magnetite so they can orient to the magnetic field of the planet. So what this means is that nature doesn't have to continually redesign the brain. Instead, with the principles of brain operation established, all nature has to worry about is designing new peripherals.
Ezt "K.F. evolúciós modell"-nek hívom, de nem akarok senkit szakszavakkal untatni: a K.F. a krumplifej rövidítése. Ezzel a megnevezéssel hangsúlyozni akarom, hogy az általunk ismert és kedvelt érzékelők: szemünk, fülünk és ujjbegyeink — mind-mind plug-and-play periféria-eszközök. Csak bedugjuk őket, és máris indulhatunk. Az agy kitalálja, mit kezdjen a beérkező adatokkal. Ha megnézzük az állatvilágot, sok periféria-eszközt találunk. A kígyók érzékelő gödröcskéi az infravörös sugárzást észlelik, a szellemkéshalnak elektromos receptorai vannak. A csillagorrú vakond orrát 22 tapogató csápocska keretezi, velük érzékeli a környezetét, és építi föl háromdimenziós világát. Sok madár testében magnetit van, így tájékozódnak a Föld mágneses terében. Levonhatjuk a következtetést, hogy a természetnek nem kell állandóan újraterveznie az agyat. Helyette a szokásos agyműködés elvei alapján a természetnek csak új perifériák tervezésével kell törődnie.
Okay. So what this means is this: The lesson that surfaces is that there's nothing really special or fundamental about the biology that we come to the table with. It's just what we have inherited from a complex road of evolution. But it's not what we have to stick with, and our best proof of principle of this comes from what's called sensory substitution. And that refers to feeding information into the brain via unusual sensory channels, and the brain just figures out what to do with it.
Rendben, de ebből következően a levonható tanulság, hogy nincs semmi egyedi vagy alapvető a létező biológiában. Csak amit örököltünk az evolúció összetett folyamatából. De nem kell hozzájuk ragaszkodnunk, s ennek az elvnek a legjobb bizonyítékát az ún. érzékszerv-felcserélés nyújtja. Ezen azt értjük, hogy az agyba az információt szokatlan érzékelő-csatornákon juttatjuk be, s az agynak kell rájönnie, mitévő legyen vele.
Now, that might sound speculative, but the first paper demonstrating this was published in the journal Nature in 1969. So a scientist named Paul Bach-y-Rita put blind people in a modified dental chair, and he set up a video feed, and he put something in front of the camera, and then you would feel that poked into your back with a grid of solenoids. So if you wiggle a coffee cup in front of the camera, you're feeling that in your back, and amazingly, blind people got pretty good at being able to determine what was in front of the camera just by feeling it in the small of their back. Now, there have been many modern incarnations of this. The sonic glasses take a video feed right in front of you and turn that into a sonic landscape, so as things move around, and get closer and farther, it sounds like "Bzz, bzz, bzz." It sounds like a cacophony, but after several weeks, blind people start getting pretty good at understanding what's in front of them just based on what they're hearing. And it doesn't have to be through the ears: this system uses an electrotactile grid on the forehead, so whatever's in front of the video feed, you're feeling it on your forehead. Why the forehead? Because you're not using it for much else.
Ez puszta okoskodásnak tűnhet, de az ezt taglaló első cikket a Nature 1969-ben közölte. Paul Bach-y-Rita kutató átalakított fogorvosi székbe vakokat ültetett, összeállított egy videóberendezést, valamit a kamera elé helyezett, s a vakok érezték, hogy egy szolenoidrács böködi a hátukat. Ha egy kávéscsészét mozgatunk a kamera előtt, érezzük azt a hátunkon, és csodálatosképpen, a vakok eléggé jól meg tudták határozni, mi volt a kamera előtt, csupán a hátuk puha részével érzékelve. Az ötlet sok másban is testet öltött. A hangszemüveg az előttünk lévő látható képet hang-tájképpé változtatja át. Ahogy a tárgyak ide-oda mozognak, közelebbre vagy távolabbra jutnak, ezt halljuk: "bzz, bzz". Azt hinnénk, ez hangzavar, de pár hét után a vakok elég jól kezdik érteni, mi van előttük, csupán hallásukra támaszkodva. Még a fülünk sem kell hozzá: a rendszer homlokra erősített elektronikus tapintórácsot használ. Tehát a videó-bemeneten lévő tárgyat a homlokunkon érezzük. Miért pont a homlokunk? Mert egyébként nem sokra használjuk.
The most modern incarnation is called the brainport, and this is a little electrogrid that sits on your tongue, and the video feed gets turned into these little electrotactile signals, and blind people get so good at using this that they can throw a ball into a basket, or they can navigate complex obstacle courses. They can come to see through their tongue. Now, that sounds completely insane, right? But remember, all vision ever is is electrochemical signals coursing around in your brain. Your brain doesn't know where the signals come from. It just figures out what to do with them.
A legutóbbi fejlesztés neve BrainPort, ez egy nyelvre illeszthető elektródarács, amelyen át a videó-bemenet jelei kis elektronikus tapintójelekké alakulnak. A vakok olyan jól használják az eszközt, hogy be tudják dobni a labdát a kosárba, vagy bonyolult akadálypályán irányítani tudják magukat. A nyelvükön keresztül látnak. Ez tiszta őrültségnek hangzik, igaz? De ne feledjük, hogy minden kép nem más, mint elektrokémiai jelek összessége, amelyek agyunkban áramlanak. Agyunk nem tudja, honnan származnak a jelek, csak azt, hogy mit kezdjen velük.
So my interest in my lab is sensory substitution for the deaf, and this is a project I've undertaken with a graduate student in my lab, Scott Novich, who is spearheading this for his thesis. And here is what we wanted to do: we wanted to make it so that sound from the world gets converted in some way so that a deaf person can understand what is being said. And we wanted to do this, given the power and ubiquity of portable computing, we wanted to make sure that this would run on cell phones and tablets, and also we wanted to make this a wearable, something that you could wear under your clothing. So here's the concept. So as I'm speaking, my sound is getting captured by the tablet, and then it's getting mapped onto a vest that's covered in vibratory motors, just like the motors in your cell phone. So as I'm speaking, the sound is getting translated to a pattern of vibration on the vest. Now, this is not just conceptual: this tablet is transmitting Bluetooth, and I'm wearing the vest right now. So as I'm speaking -- (Applause) -- the sound is getting translated into dynamic patterns of vibration. I'm feeling the sonic world around me.
Laboromban süketek részére az érzékszerv-felcserélést kutatom, ebbe a projektbe bevontam Scott Novich végzős PhD-hallgatót, akinek ez a disszertáció-témája. Azt tűztük ki célul, hogy a környezet hangjait valahogy átalakítsuk, s így egy süket is érthesse a beszédet. Hordozható számítógéppel akartuk megoldani úgy, hogy mobiltelefonon és táblagépen is működjön. Az eszköznek hordhatónak kellett lennie, hogy akár ruha alatt is viselhessük. Ez volt az elképzelésünk. Ahogy most beszélek, a hangomat a táblagép veszi, onnan rákerül egy mellényre, melyet rezgő motorok borítanak, ilyenek vannak a mobilunkban is. Ahogy most beszélek, a hangot a készülék lefordítja a mellény számára rezgésmintázattá. Na mármost, ez nemcsak elmélet, ez a táblagép egy sugárzó Bluetooth, rajtam van a mellény. Ahogy beszélek —, (Taps) a hang dinamikus rezgésmintázattá alakul át. Érzem magam körül a hangok világát.
So, we've been testing this with deaf people now, and it turns out that after just a little bit of time, people can start feeling, they can start understanding the language of the vest.
Teszteljük a berendezést süketeken is. Kiderült, hogy nem kell hozzá sok idő, és az emberek kezdik érezni, kezdik érteni a mellény nyelvét.
So this is Jonathan. He's 37 years old. He has a master's degree. He was born profoundly deaf, which means that there's a part of his umwelt that's unavailable to him. So we had Jonathan train with the vest for four days, two hours a day, and here he is on the fifth day.
Ő itt a 37 éves Jonathan. Diplomás ember. Teljesen süketnek született, ami azt jelenti, hogy umweltjének egy szelvénye a számára elérhetetlen. Négy napig, napi két órát edzettük Jonathant a mellénnyel, itt éppen az ötödik napnál járunk.
Scott Novich: You.
Scott Novich: Te
David Eagleman: So Scott says a word, Jonathan feels it on the vest, and he writes it on the board.
David Eagleman: Scott kiejt egy szót, Jonathan érzi a mellényén, s leírja a táblára.
SN: Where. Where.
SN: Hol. Hol.
DE: Jonathan is able to translate this complicated pattern of vibrations into an understanding of what's being said.
DE: Jonathan le tudja fordítani a bonyolult rezgésmintázatokat érthető beszédre.
SN: Touch. Touch.
SN: Érintsd. Érintsd.
DE: Now, he's not doing this -- (Applause) -- Jonathan is not doing this consciously, because the patterns are too complicated, but his brain is starting to unlock the pattern that allows it to figure out what the data mean, and our expectation is that, after wearing this for about three months, he will have a direct perceptual experience of hearing in the same way that when a blind person passes a finger over braille, the meaning comes directly off the page without any conscious intervention at all. Now, this technology has the potential to be a game-changer, because the only other solution for deafness is a cochlear implant, and that requires an invasive surgery. And this can be built for 40 times cheaper than a cochlear implant, which opens up this technology globally, even for the poorest countries.
DE: Na mármost, ezt Jonathan — (Taps) ezt Jonathan most nem tudatosan csinálja, mert a mintázat túl bonyolult, de az agya kezdi kapiskálni a mintázatot, ami lehetővé teszi, hogy rájöjjön az adatok értelmére. Arra számítunk, hogy háromhavi viselés után már közvetlen hallásészlelési élménye lesz ugyanúgy, mint mikor egy vak végigfuttatja az ujját a Braille-íráson. Az értelme tudatos beavatkozás nélkül, közvetlenül a lapról kerül az agyba. Ez a technika gyökeresen megváltoztathatja a helyzetet, mert a másik megoldás a süketség megszüntetésére a csiga-beültetés, mely feltáró sebészeti beavatkozással jár. Készülékünk 40-szer olcsóbb a csiga-beültetésnél. Ez a technikát világszerte, még a szegény országokban is hozzáférhetővé teszi.
Now, we've been very encouraged by our results with sensory substitution, but what we've been thinking a lot about is sensory addition. How could we use a technology like this to add a completely new kind of sense, to expand the human umvelt? For example, could we feed real-time data from the Internet directly into somebody's brain, and can they develop a direct perceptual experience?
Az érzékszerv-felcserélésben elért eredményeink kedvezők, de sokat gondolkozunk az érzékszerv-bővítésről. Hogyan alkalmazhatjuk ezt a technikát teljesen új érzékszerv létrehozására, amely kitágítaná az emberi umweltet? Például, be tudnánk-e táplálni egyidejűleg adatokat az internetről valaki agyába, s ez kifejleszt-e közvetlen érzékelési élményt?
So here's an experiment we're doing in the lab. A subject is feeling a real-time streaming feed from the Net of data for five seconds. Then, two buttons appear, and he has to make a choice. He doesn't know what's going on. He makes a choice, and he gets feedback after one second. Now, here's the thing: The subject has no idea what all the patterns mean, but we're seeing if he gets better at figuring out which button to press. He doesn't know that what we're feeding is real-time data from the stock market, and he's making buy and sell decisions. (Laughter) And the feedback is telling him whether he did the right thing or not. And what we're seeing is, can we expand the human umvelt so that he comes to have, after several weeks, a direct perceptual experience of the economic movements of the planet. So we'll report on that later to see how well this goes. (Laughter)
Itt látjuk a laborunkban végzett egyik kísérletünket. Az alany szinkronban érzékeli az adathálózatról bejövő áramlást öt másodpercen keresztül. Ekkor két gomb jelenik meg, és neki választania kell, de nem tudja, mi történik. Választ, azután egy másodperc múlva visszajelzést kap. Az alanynak fogalma sincs róla, mit jelentenek a mintázatok, viszont mi látjuk, ha már jobban tudja, melyik gombot kell nyomnia. Az alany nem tudja, hogy szinkronban tőzsdei adatokat közlünk vele, ő pedig adásvételi döntéseket hoz. (Nevetés) A visszacsatolás közli vele, hogy helyes volt-e a döntése vagy sem. Látható, hogy az emberi umwelt kibővíthető. Néhány hét után az alanynak már közvetlen érzékelési élménye van bolygónk gazdaságának működéséről. Később, ha már látjuk, hogy ez milyen jól megy, majd tudósítunk róla. (Nevetés)
Here's another thing we're doing: During the talks this morning, we've been automatically scraping Twitter for the TED2015 hashtag, and we've been doing an automated sentiment analysis, which means, are people using positive words or negative words or neutral? And while this has been going on, I have been feeling this, and so I am plugged in to the aggregate emotion of thousands of people in real time, and that's a new kind of human experience, because now I can know how everyone's doing and how much you're loving this. (Laughter) (Applause) It's a bigger experience than a human can normally have.
Még egy más dologgal is foglalkozunk. A délelőtti előadások alatt automatikusan átnézzük a Twitteren a #TED2015-ös bejegyzéseket, és automatizált érzelem-elemzéssel vizsgáljuk, hogy az emberek pozitív, negatív vagy semleges szavakat használnak-e. Mialatt ez folyik, eközben én érzékelem, így egyidejűleg rá vagyok kapcsolva ezernyi ember összesített érzelmére, ez pedig egy újfajta emberi élmény, mert most tudhatom, hogy vannak, és mennyire tetszik önöknek az előadás. (Nevetés) (Taps) Ez nagyobb élmény, mint amekkorát az ember egyébként tapasztal.
We're also expanding the umvelt of pilots. So in this case, the vest is streaming nine different measures from this quadcopter, so pitch and yaw and roll and orientation and heading, and that improves this pilot's ability to fly it. It's essentially like he's extending his skin up there, far away.
A pilóták umweltjét is bővítjük. Itt a mellény 9 különféle paramétert közvetít erről a quadcopterről. úgymint dőlésszög, elfordulás, orsózás, irány és haladási irány, ezek segítik a pilótát a repülésben. Ez olyan, mintha rettentően kinyújtanánk a bőrét.
And that's just the beginning. What we're envisioning is taking a modern cockpit full of gauges and instead of trying to read the whole thing, you feel it. We live in a world of information now, and there is a difference between accessing big data and experiencing it.
De ez még csak a kezdet. Lelki szemeink előtt az lebeg, hogy a modern pilótafülke műszereit nem leolvassuk, hanem érezzük. Ma információs világban élünk, s van különbség a között, hogy a big data eljut hozzánk vagy megtapasztaljuk őket.
So I think there's really no end to the possibilities on the horizon for human expansion. Just imagine an astronaut being able to feel the overall health of the International Space Station, or, for that matter, having you feel the invisible states of your own health, like your blood sugar and the state of your microbiome, or having 360-degree vision or seeing in infrared or ultraviolet.
Úgy hiszem, a lehetőségeknek semmi nem szab határt az ember érzékelés bővítésének. Képzeljük el az űrhajóst, aki érzi a nemzetközi űrállomás általános egészségügyi állapotát, vagy önök a saját láthatatlan egészségi állapotukat érzékelik, pl. a vércukorszintjüket vagy mikrobiótájuk állapotát, vagy látómezejük 360 fokos, vagy látják az infravörös vagy az ultraibolya színt.
So the key is this: As we move into the future, we're going to increasingly be able to choose our own peripheral devices. We no longer have to wait for Mother Nature's sensory gifts on her timescales, but instead, like any good parent, she's given us the tools that we need to go out and define our own trajectory. So the question now is, how do you want to go out and experience your universe?
A lényeg a következő: minél inkább haladunk az időben, annál inkább megválaszthatjuk a periféria-eszközeinket. Már nem kell várnunk az anyatermészetre, hogy megajándékozzon bennünket érzékszervvel. Ehelyett, mint egy jó szülő, megadta a kellő eszközöket, hogy megszabjuk a pályánkat. Ma az a kérdés, hogyan akarjuk megtapasztalni a világmindenségünket.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Chris Anderson: Can you feel it? DE: Yeah.
Chris Anderson: Ezt most érzed? DE: Igen.
Actually, this was the first time I felt applause on the vest. It's nice. It's like a massage. (Laughter)
Egyébként, először éreztem a tapsot a mellénnyel. Nagyon jó. Akár a masszírozás. (Nevetés)
CA: Twitter's going crazy. Twitter's going mad. So that stock market experiment. This could be the first experiment that secures its funding forevermore, right, if successful?
CA: A Twitter megőrül. A Twitter becsavarodott. Tehát, a tőzsdével végzett kísérlet. Ez lenne az első kísérlet, amely mindörökre biztosítja a finanszírozást, amennyiben sikeres, nem?
DE: Well, that's right, I wouldn't have to write to NIH anymore.
DE: Nos, többé nem kellene már kérvényt írnom az NIH-nek.
CA: Well look, just to be skeptical for a minute, I mean, this is amazing, but isn't most of the evidence so far that sensory substitution works, not necessarily that sensory addition works? I mean, isn't it possible that the blind person can see through their tongue because the visual cortex is still there, ready to process, and that that is needed as part of it?
CA: Egy pillanatra hadd tamáskodjam. Úgy értem, ez csodálatos, de eddig nem sok bizonyítja, hogy az érzékszerv-felcserélés működik, s lehet, hogy az érzékszerv-bővítés nem? Nem az a helyzet, hogy egy vak azért lát a nyelvével, mert a látási agykéreg még megvan, és kész a földolgozásra, és ez részben nélkülözhetetlen?
DE: That's a great question. We actually have no idea what the theoretical limits are of what kind of data the brain can take in. The general story, though, is that it's extraordinarily flexible. So when a person goes blind, what we used to call their visual cortex gets taken over by other things, by touch, by hearing, by vocabulary. So what that tells us is that the cortex is kind of a one-trick pony. It just runs certain kinds of computations on things. And when we look around at things like braille, for example, people are getting information through bumps on their fingers. So I don't think we have any reason to think there's a theoretical limit that we know the edge of.
DE: Ez egy remek kérdés. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy agyunk adatfajta-felfogó képességének elméletileg mi a korlátja. Általánosságban, az agy hihetetlenül rugalmas. Amikor valaki megvakul, agyának látókéregnek nevezett részét átveszi a tapintás, a hallás vagy a szókincs. Ebből látszik, hogy az agykéreg egysíkúan működik, a dolgoknak csak bizonyos fajtájú földolgozását végzi. Vegyük pl. a Braille-írást: az emberekhez az információ az ujjbegyek birizgálása útján jut el. Ezért nincs okom föltételezni, hogy lenne elméleti korlát.
CA: If this checks out, you're going to be deluged. There are so many possible applications for this. Are you ready for this? What are you most excited about, the direction it might go? DE: I mean, I think there's a lot of applications here. In terms of beyond sensory substitution, the things I started mentioning about astronauts on the space station, they spend a lot of their time monitoring things, and they could instead just get what's going on, because what this is really good for is multidimensional data. The key is this: Our visual systems are good at detecting blobs and edges, but they're really bad at what our world has become, which is screens with lots and lots of data. We have to crawl that with our attentional systems. So this is a way of just feeling the state of something, just like the way you know the state of your body as you're standing around. So I think heavy machinery, safety, feeling the state of a factory, of your equipment, that's one place it'll go right away.
CA: Ha ez beválik, elárasztanak majd a témák. Ennek olyan sok alkalmazása lehet. Számolsz ezzel? Mi izgat leginkább, melyik irány a legizgalmasabb? DE: Gondolom, sok alkalmazás lehetséges. Az érzékszerv-felcserélésen túl — ezekről kezdtem beszélni az űrállomáson lévő űrhajósokkal kapcsolatban —, ők idejük nagy részét megfigyeléssel töltik, helyette észlelhetnék a történéseket, mert ez tényleg alkalmas módszer a többparaméteres adatokhoz. A lényeg: látási rendszereink foltok és körvonalak felismerésére jók, de rossz, ha a mai világunkról kell informálnia, mert a világ adatokkal teli képernyőkből áll. Át kell őket néznünk megfigyelő rendszereinkkel. Ez a módja, hogy valaminek az állapotát csak érezzük, ahogy testünk helyzetét tudomásul vesszük, mikor állunk. Gondolom, hogy a nehéz-gépek, a biztonság, egy gyár állapotának, egy berendezésnek az érzékelése — nyomban meg fog indulni.
CA: David Eagleman, that was one mind-blowing talk. Thank you very much.
CA: David Eagleman, elképesztő előadás volt. Nagyon köszönöm.
DE: Thank you, Chris. (Applause)
DE: Köszönöm, Chris. (Taps)