Here's a startling fact: in the 45 years since the introduction of the automated teller machine, those vending machines that dispense cash, the number of human bank tellers employed in the United States has roughly doubled, from about a quarter of a million to a half a million. A quarter of a million in 1970 to about a half a million today, with 100,000 added since the year 2000.
Meghökkentő tény: az ATM-ek 45 évvel ezelőtti bevezetése óta – ezek a pénzkiadó automaták – az USA-ban dolgozó bankpénztárosok száma durván megkétszereződött. Kb. negyedmillióról félmillióra nőtt. Az 1970-es negyedmillióról napjaink félmilliójára; számuk 2000 óta százezerrel nőtt.
These facts, revealed in a recent book by Boston University economist James Bessen, raise an intriguing question: what are all those tellers doing, and why hasn't automation eliminated their employment by now? If you think about it, many of the great inventions of the last 200 years were designed to replace human labor. Tractors were developed to substitute mechanical power for human physical toil. Assembly lines were engineered to replace inconsistent human handiwork with machine perfection. Computers were programmed to swap out error-prone, inconsistent human calculation with digital perfection. These inventions have worked. We no longer dig ditches by hand, pound tools out of wrought iron or do bookkeeping using actual books. And yet, the fraction of US adults employed in the labor market is higher now in 2016 than it was 125 years ago, in 1890, and it's risen in just about every decade in the intervening 125 years.
E tények, amelyeket James Bessen, a Bostoni Egyetem közgazdásza tárt föl könyvében, izgalmas kérdést vetnek föl: mi e bankpénztárosok dolga, és miért nem szüntette meg munkájukat az automatizálás? Ha belegondolunk, az utóbbi 200 év nagy újításai az emberi munka kiváltását célozták. A traktorokat azért fejlesztették ki, hogy az ember testi erejét gépi erővel helyettesítsék. A futószalagokat arra tervezték, hogy a nem egységes kézművességet a gépek tökéletességével helyettesítsék. A számítógépeket arra programozták, hogy fölváltsák a hibára hajlamos, tökéletlen emberi számolást a digitális tökéletességgel. E találmányok beváltak. Többé már nem kézzel ássuk az árkot, kovácsoljuk vasból a szerszámainkat, és nem könyvekbe körmölve könyvelünk. Ennek ellenére, több az USA-ban a felnőtt foglalkoztatott most, 2016-ban, mint 125 évvel ezelőtt, 1890-ben volt, és a közbenső 125 év minden évtizedében számuk folyamatosan nőtt.
This poses a paradox. Our machines increasingly do our work for us. Why doesn't this make our labor redundant and our skills obsolete? Why are there still so many jobs?
A kép paradox. Gépeink helyettünk dolgoznak. Miért nem válik ettől munkánk nélkülözhetővé és szaktudásunk fölössé? Miért van még mindig ennyi munkahely?
(Laughter)
(Nevetés)
I'm going to try to answer that question tonight, and along the way, I'm going to tell you what this means for the future of work and the challenges that automation does and does not pose for our society.
Ma este igyekszem megválaszolni a kérdést, s egyben elmondom, mit jelent ez a munka jövőjére nézve, meg azt is, hogy az automatizálás miben hat és miben nem a társadalmunkra.
Why are there so many jobs? There are actually two fundamental economic principles at stake. One has to do with human genius and creativity. The other has to do with human insatiability, or greed, if you like. I'm going to call the first of these the O-ring principle, and it determines the type of work that we do. The second principle is the never-get-enough principle, and it determines how many jobs there actually are.
Miért van ennyi munkahely? Két alapvető gazdasági elv forog kockán. Az egyik az emberi tehetség és alkotókészség. A másik az emberi telhetetlenséggel, vagy másként a kapzsisággal kapcsolatos. Az elsőt O-gyűrű elvnek fogom hívni, s ez eldönti az általunk végzett munka típusát. A második elvet nevezzük sohasem elég elvnek, amely azt határozza meg, hogy épp hány munkahely van.
Let's start with the O-ring. ATMs, automated teller machines, had two countervailing effects on bank teller employment. As you would expect, they replaced a lot of teller tasks. The number of tellers per branch fell by about a third. But banks quickly discovered that it also was cheaper to open new branches, and the number of bank branches increased by about 40 percent in the same time period. The net result was more branches and more tellers. But those tellers were doing somewhat different work. As their routine, cash-handling tasks receded, they became less like checkout clerks and more like salespeople, forging relationships with customers, solving problems and introducing them to new products like credit cards, loans and investments: more tellers doing a more cognitively demanding job. There's a general principle here. Most of the work that we do requires a multiplicity of skills, and brains and brawn, technical expertise and intuitive mastery, perspiration and inspiration in the words of Thomas Edison. In general, automating some subset of those tasks doesn't make the other ones unnecessary. In fact, it makes them more important. It increases their economic value.
Kezdjük az O-gyűrűvel! Az ATM-eknek kettős – kiegyenlítő – hatásuk volt a bankpénztárosok alkalmazására. Nem csoda, hogy sokat átvettek a pénztárosi munkából. A fiókokban lévő pénztárosok száma kb. harmadával csökkent. De a bankok hamar rájöttek, hogy olcsóbb új fiókokat nyitni, és a bankfiókok száma kb. 40%-kal nőtt ugyanebben az időszakban. A végeredmény: mind a fiókok, mind a pénztárosok száma nőtt. Ám azok a pénztárosok már mást csináltak. A hagyományos pénzkifizető munkájuk visszaszorult, kevésbé pénztárosok, hanem inkább értékesítők lettek, s feladatuk az ügyfélkapcsolatok alakítása, a problémamegoldás és új termékek, pl. a hitelkártyák, hitelek ismertetése lett. Egyre több pénztáros végez szaktudást igénylő munkát. Megfigyelhető egy általános elv. Az általunk végzett munka többféle készséget igényel: szellemi és fizikai erőkifejtést, műszaki szakértelmet és találékonyságot. Thomas Edisonnal szólva: izzadást és ihletet. Általában véve, a feladatok részhalmazának automatizálása nem teszi feleslegessé a megmaradókat. Fontosabbá teszi őket. Növeli gazdasági értéküket.
Let me give you a stark example. In 1986, the space shuttle Challenger exploded and crashed back down to Earth less than two minutes after takeoff. The cause of that crash, it turned out, was an inexpensive rubber O-ring in the booster rocket that had frozen on the launchpad the night before and failed catastrophically moments after takeoff. In this multibillion dollar enterprise that simple rubber O-ring made the difference between mission success and the calamitous death of seven astronauts. An ingenious metaphor for this tragic setting is the O-ring production function, named by Harvard economist Michael Kremer after the Challenger disaster. The O-ring production function conceives of the work as a series of interlocking steps, links in a chain. Every one of those links must hold for the mission to succeed. If any of them fails, the mission, or the product or the service, comes crashing down. This precarious situation has a surprisingly positive implication, which is that improvements in the reliability of any one link in the chain increases the value of improving any of the other links. Concretely, if most of the links are brittle and prone to breakage, the fact that your link is not that reliable is not that important. Probably something else will break anyway. But as all the other links become robust and reliable, the importance of your link becomes more essential. In the limit, everything depends upon it. The reason the O-ring was critical to space shuttle Challenger is because everything else worked perfectly. If the Challenger were kind of the space era equivalent of Microsoft Windows 2000 --
Mondok egy jellemző példát rá. 1986-ban a Challenger űrsikló alig két perccel a felszállás után fölrobbant, és visszahullott a Földre. Kiderült, hogy a balesetet a gyorsítórakéta egy filléres O-gyűrűje okozta, amely előző éjszaka elfagyott a kilövőálláson, és indítás után nem tudta ellátni feladatát. Abban a több milliárd dolláros cégben egy egyszerű gumi O-gyűrű döntött a program sikere és hét űrhajós szörnyű halála között. A szellemes metafora erre a tragikus helyzetre az O-gyűrű gyártási funkciója; Michael Kremer, a Harvard közgazdásza nevezte így el a Challenger balesete után. Az O-gyűrű gyártási funkciója egymáshoz kapcsolódó lépések sorozatát jelenti, ezek végül lánccá állnak össze. Minden láncszemnek hozzá kell járulnia a feladat sikeréhez. Ha bármelyik hibás, a feladat, a termék vagy a szolgáltatás kudarcot szenved. E bizonytalan helyzetnek meglepő módon pozitív következményei vannak: ezek a fejlesztések, amelyek valamelyik láncszem megbízhatóságát érintik, növelik a többi láncszem javulásának értékét. Ha a legtöbb láncszem rideg és törésre hajlamos, akkor a kérdéses alkatrész megbízhatatlansága nem különösebben fontos. Lehet, hogy valami úgyis eltörik. De mivel a többi alkatrész masszív és megbízható lesz, alkatrészünk fontossága nő: végül minden tőle függ. Azért volt a Challenger szempontjából döntő jelentőségű az O-gyűrű, mert minden más tökéletesen működött. Ha a Challenger olyan lett volna, mint a Microsoft Windows 2000...
(Laughter)
(Nevetés)
the reliability of the O-ring wouldn't have mattered because the machine would have crashed.
az O-gyűrű megbízhatósága mellékes lett volna, mert a szerkentyű úgyis lezuhant volna.
(Laughter)
(Nevetés)
Here's the broader point. In much of the work that we do, we are the O-rings. Yes, ATMs could do certain cash-handling tasks faster and better than tellers, but that didn't make tellers superfluous. It increased the importance of their problem-solving skills and their relationships with customers. The same principle applies if we're building a building, if we're diagnosing and caring for a patient, or if we are teaching a class to a roomful of high schoolers. As our tools improve, technology magnifies our leverage and increases the importance of our expertise and our judgment and our creativity.
Tágabb értelemben, a legtöbb munkánkban mi vagyunk az O-gyűrűk. Noha az ATM-ek egyes pénzkiadó feladatokban gyorsabbak és jobbak a pénztárosoknál, de ettől a pénztáros nem válik fölöslegessé. Ez megnövelte a problémamegoldó készségük és az ügyféllel való kapcsolatuk fontosságát. Ugyanezek az elvek érvényesek, ha házat építünk, ha beteget diagnosztizálunk és kezelünk, vagy ha órát tartunk egy teremnyi középiskolásnak. Szerszámaink tökéletesedésével a technológia kiemeli eszközeink szerepét, és növeli hozzáértésünk, ítélőképességünk és alkotókészségünk fontosságát.
And that brings me to the second principle: never get enough. You may be thinking, OK, O-ring, got it, that says the jobs that people do will be important. They can't be done by machines, but they still need to be done. But that doesn't tell me how many jobs there will need to be. If you think about it, isn't it kind of self-evident that once we get sufficiently productive at something, we've basically worked our way out of a job? In 1900, 40 percent of all US employment was on farms. Today, it's less than two percent. Why are there so few farmers today? It's not because we're eating less.
Elértünk a második elvhez: a sosem elég elvéhez. Talán azt gondolják: az O-gyűrű esete az emberi munka fontosságára utal. Nem végezhetik gépek, de valakinek csak el kell végeznie. Ám ez nem ad választ rá, hány munkahelyre van szükség. Nem magától értetődő, hogy amikor valamiben már igen termelékenyek vagyunk, akkor feleslegessé tettünk munkahelyeket? 1900-ban az USA-ban foglalkoztatottak 40%-a tanyán élt. Ma ez nem éri el a 2%-ot. Miért van most ilyen kevés gazda? Nem azért, mintha kevesebbet ennénk.
(Laughter)
(Nevetés)
A century of productivity growth in farming means that now, a couple of million farmers can feed a nation of 320 million. That's amazing progress, but it also means there are only so many O-ring jobs left in farming. So clearly, technology can eliminate jobs. Farming is only one example. There are many others like it. But what's true about a single product or service or industry has never been true about the economy as a whole. Many of the industries in which we now work -- health and medicine, finance and insurance, electronics and computing -- were tiny or barely existent a century ago. Many of the products that we spend a lot of our money on -- air conditioners, sport utility vehicles, computers and mobile devices -- were unattainably expensive, or just hadn't been invented a century ago. As automation frees our time, increases the scope of what is possible, we invent new products, new ideas, new services that command our attention, occupy our time and spur consumption. You may think some of these things are frivolous -- extreme yoga, adventure tourism, Pokémon GO -- and I might agree with you. But people desire these things, and they're willing to work hard for them. The average worker in 2015 wanting to attain the average living standard in 1915 could do so by working just 17 weeks a year, one third of the time. But most people don't choose to do that. They are willing to work hard to harvest the technological bounty that is available to them. Material abundance has never eliminated perceived scarcity. In the words of economist Thorstein Veblen, invention is the mother of necessity.
A mezőgazdasági termelékenység évszázados növekedése miatt egy pár millió gazda 320 milliós országot képes táplálni. Elképesztő fejlődés! De azt is jelenti, hogy csak ennyi O-gyűrű típusú munkahely maradt meg. Világos, hogy a technológia munkahelyeket szüntethet meg. A mezőgazdaság csak kiragadott példa. Sok hasonló van. De ami igaz egy termékre, szolgáltatásra vagy iparágra, sohasem állt a gazdaság egészére. A mai ipar nagy része, pl. az egészségügy, pénzügy és biztosítás, elektronika és számítástechnika, 100 éve csak nyomokban léteztek. Számos termék, amelyre ma sokat költünk: légkondicionálók, utcai terepjárók, számítógépek és mobilok elérhetetlenül drágák voltak, vagy 100 éve még föl sem találták őket. Ahogy az automatizálás révén több a szabadidőnk, lehetőségeink bővülnek, új termékeket, új ötleteket, új szolgáltatásokat találunk ki, amelyek fölkeltik figyelmünket, lefoglalják az időnket, és ösztönzik a fogyasztást. Egyes dolgokról azt gondolhatjuk, hogy haszontalanok: extrém jóga, kalandturizmus, Pokémon GO... még egyet is érthetnénk. De az ember vágyik ezekre, s a kedvükért hajlandó a szorgos munkára. 2015-ben az átlagos munkásnak, hogy az 1915-ös életszínvonalon éljen, csak évi 17 hétig kellene dolgoznia: az év egyharmadában. De sokan nem ezt választják. Ők szorgosan akarnak dolgozni, hogy learassák a technológia adományát. Az anyagi bőség nem szüntette meg az érzékelhető ínséget. Thorstein Veblen közgazdász így fogalmazza ezt meg: a fölfedezés a szükség szülőanyja.
Now ... So if you accept these two principles, the O-ring principle and the never-get-enough principle, then you agree with me. There will be jobs. Does that mean there's nothing to worry about? Automation, employment, robots and jobs -- it'll all take care of itself? No. That is not my argument. Automation creates wealth by allowing us to do more work in less time. There is no economic law that says that we will use that wealth well, and that is worth worrying about. Consider two countries, Norway and Saudi Arabia. Both oil-rich nations, it's like they have money spurting out of a hole in the ground.
Na mármost... Ha elfogadjuk e két elvet, az O-gyűrű elvét és a soha nem elég elvét, akkor egyetértünk azzal, hogy lesznek munkahelyek. Tehát nincs miért idegeskednünk? Automatizálás, foglalkoztatottság, robotok és álláshelyek... ezek majd gondoskodnak magukról? Nem. Én ezt nem mondom. Az automatizálás gazdagságot teremt, mert több munkát végezhetünk rövidebb idő alatt. Nincs arra gazdasági törvény, miszerint jóra használjuk a gazdagságot, és megéri miatta idegeskednünk. Vessük össze Norvégiát és Szaúd-Arábiát. Mindkét ország olajban gazdag. Úgy néz ki, mintha a földből lövellne ki a pénzük.
(Laughter)
(Nevetés)
But they haven't used that wealth equally well to foster human prosperity, human prospering. Norway is a thriving democracy. By and large, its citizens work and play well together. It's typically numbered between first and fourth in rankings of national happiness. Saudi Arabia is an absolute monarchy in which many citizens lack a path for personal advancement. It's typically ranked 35th among nations in happiness, which is low for such a wealthy nation. Just by way of comparison, the US is typically ranked around 12th or 13th. The difference between these two countries is not their wealth and it's not their technology. It's their institutions. Norway has invested to build a society with opportunity and economic mobility. Saudi Arabia has raised living standards while frustrating many other human strivings. Two countries, both wealthy, not equally well off.
De nem egyformán jól használják a gazdagságot az emberi jólét előmozdítására. Norvégia viruló demokrácia. Mindent összevéve, polgárai jól dolgoznak és szórakoznak közösen. Az ország a boldogsági indexét tekintve a rangsorban az első négy hely valamelyikén áll. Szaúd-Arábia abszolút monarchia, amelyben sok polgár előtt nem áll nyitva az egyéni boldogulás útja. Az ország a boldogsági indexét tekintve általában a 35. helyen áll. A gazdagságát tekintve ez alacsony. Összehasonlításképpen, az USA-t általában a 12-13. helyre sorolják. A két ország közötti különbség nem a gazdagságukban vagy a technológiájukban rejlik, hanem az intézményrendszerükben. Norvégia a lehetőségek és gazdasági mobilitás társadalmának létrehozásába fektetett be. Szaúd-Arábia úgy növelte az életszínvonalat, hogy eközben korlátozott más emberi törekvéseket. Két ország, kétféle gazdagság, eltérő jólét.
And this brings me to the challenge that we face today, the challenge that automation poses for us. The challenge is not that we're running out of work. The US has added 14 million jobs since the depths of the Great Recession. The challenge is that many of those jobs are not good jobs, and many citizens cannot qualify for the good jobs that are being created. Employment growth in the United States and in much of the developed world looks something like a barbell with increasing poundage on either end of the bar. On the one hand, you have high-education, high-wage jobs like doctors and nurses, programmers and engineers, marketing and sales managers. Employment is robust in these jobs, employment growth. Similarly, employment growth is robust in many low-skill, low-education jobs like food service, cleaning, security, home health aids. Simultaneously, employment is shrinking in many middle-education, middle-wage, middle-class jobs, like blue-collar production and operative positions and white-collar clerical and sales positions. The reasons behind this contracting middle are not mysterious. Many of those middle-skill jobs use well-understood rules and procedures that can increasingly be codified in software and executed by computers. The challenge that this phenomenon creates, what economists call employment polarization, is that it knocks out rungs in the economic ladder, shrinks the size of the middle class and threatens to make us a more stratified society. On the one hand, a set of highly paid, highly educated professionals doing interesting work, on the other, a large number of citizens in low-paid jobs whose primary responsibility is to see to the comfort and health of the affluent. That is not my vision of progress, and I doubt that it is yours.
S ez elvezet napjaink kihívásához, amelyet az automatizálás teremt. Nem arról van szó, hogy elfogynak az állások. Az USA-ban 14 millió új állás jött létre a nagy világgazdasági válság mélypontjához képest. Az a baj, hogy a munkahelyek közül sok a nem jó munkahely, és sokan nem alkalmasak a létrejövő jó állásokra. Az USA és jórészt a fejlett országok foglalkoztatottságának növekedése olyan, mint egy kézi súlyzó, amelynek mindkét vége egyre inkább terhelődik. Egyrészt van felsőoktatásunk, jól fizetett állásaink, pl. orvosoké, nővéreké, programozóké és mérnököké, marketing- és értékesítési vezetőké. Ezekben a szilárd munkakörökben a foglalkoztatottság nő. A foglalkoztatottság szintén nő az alacsony képzettséget igénylőkben, pl. a vendéglátóiparban, a takarításban, a biztonsági szakmában, az otthoni ápolás terén. A foglalkoztatottság csökken sok középfokú képzettséget igénylő, közepesen fizetett középosztály-állásban, pl. a termelőmunka fizikai dolgozói és az irodisták és az értékesítők körében. Hogy középtájon az állások csökkenését mi okozza, nem rejtélyes. A közepes készséget igénylő munkák zöme egyszerű szabályokon s eljárásokon alapul, amelyek egyre inkább szoftverbe kódolhatók, és számítógéppel végrehajtathatók. Az a gond, hogy a jelenség, foglalkoztatottsági polarizálódást okoz, ti. kirúgja a gazdasági létra fokait, elapasztja a középosztályt, és a társadalom további rétegződésével fenyeget. Egyrészt, a jól fizetett, jól képzett értelmiségiek érdekes munkát végeznek, másrészt, ott vannak a rengeteg rosszul fizetett munkakörben dolgozók, az ő fő feladatuk a dúskálók komfortjának és egészségének megőrzése. Nem így képzelem a haladást, és kétlem, hogy önök így képzelnék.
But here is some encouraging news. We have faced equally momentous economic transformations in the past, and we have come through them successfully. In the late 1800s and early 1900s, when automation was eliminating vast numbers of agricultural jobs -- remember that tractor? -- the farm states faced a threat of mass unemployment, a generation of youth no longer needed on the farm but not prepared for industry. Rising to this challenge, they took the radical step of requiring that their entire youth population remain in school and continue their education to the ripe old age of 16. This was called the high school movement, and it was a radically expensive thing to do. Not only did they have to invest in the schools, but those kids couldn't work at their jobs. It also turned out to be one of the best investments the US made in the 20th century. It gave us the most skilled, the most flexible and the most productive workforce in the world. To see how well this worked, imagine taking the labor force of 1899 and bringing them into the present. Despite their strong backs and good characters, many of them would lack the basic literacy and numeracy skills to do all but the most mundane jobs. Many of them would be unemployable.
De van némi lelkesítő hírem. A múltban jelentős gazdasági átalakulásban volt részünk, és sikeresen túljutottunk rajtuk. A XIX. szd. végén, a XX. szd. elején, amikor az automatizálás megszüntetett egy sor mezőgazdasági munkát – emlékszünk a traktorra? –, az agrárországokat tömeges munkanélküliség fenyegette, a fiatalokra a tanyákon már nem volt szükség, de az iparhoz nem voltak képzettek. Megbirkózva a helyzettel radikális lépést tettek, amely kötelezte az egész ifjú népességet a továbbtanulásra egészen 16 éves érett korukig. Ez hívták középiskolai mozgalomnak. Igen drága mulatság volt. Nemcsak be kellett ruházni az iskolákba, hanem azok a gyerekek hiányoztak a munkából is. Kiderült, hogy ez volt az USA XX. századi egyik legjobb beruházása. Ettől lett nálunk a világ legszakképzettebb, legrugalmasabb és legtermelékenyebb munkaereje. Hogy értsük, miről van szó, képzeljük el az 1899-es munkaerőt a jelen körülmények között. Igaz, hogy a munkások erősek és jellemesek voltak, de sokan nem tudtak sem írni-olvasni, sem számolni, és csak az alja melóra voltak alkalmasak. Zömük munkanélküli lenne.
What this example highlights is the primacy of our institutions, most especially our schools, in allowing us to reap the harvest of our technological prosperity.
A példa rávilágít intézményeink elsődleges szerepére, leginkább az iskolákéra: milyen nagy jelentőségűek, hogy élvezhessük a technológiai haladás gyümölcseit.
It's foolish to say there's nothing to worry about. Clearly we can get this wrong. If the US had not invested in its schools and in its skills a century ago with the high school movement, we would be a less prosperous, a less mobile and probably a lot less happy society. But it's equally foolish to say that our fates are sealed. That's not decided by the machines. It's not even decided by the market. It's decided by us and by our institutions.
Ostobaság azt állítani, hogy nincs mitől tartanunk. De értsük ezt jól. Ha az USA nem ruházott volna be az iskoláiba és a szakképzésébe egy évszázada a középiskolai mozgalommal, kevésbé viruló, kevésbé mobil és valószínűleg kevésbé elégedett társadalom lennénk. De azt is ostobaság állítani, hogy sorsunk meg van pecsételve. Nem a gépek döntik el. Nem is a piac. Mi döntünk róla és az intézményeink.
Now, I started this talk with a paradox. Our machines increasingly do our work for us. Why doesn't that make our labor superfluous, our skills redundant? Isn't it obvious that the road to our economic and social hell is paved with our own great inventions?
Egy paradoxonnal kezdtem előadásomat. A gépek egyre inkább helyettünk dolgoznak. Miért nem válik ettől munkánk fölössé, vagy szakértelmünk szükségtelenné? Nem kézenfekvő, hogy a gazdasági és társadalmi pokolba vezető út nagy találmányainkkal van kikövezve?
History has repeatedly offered an answer to that paradox. The first part of the answer is that technology magnifies our leverage, increases the importance, the added value of our expertise, our judgment and our creativity. That's the O-ring. The second part of the answer is our endless inventiveness and bottomless desires means that we never get enough, never get enough. There's always new work to do. Adjusting to the rapid pace of technological change creates real challenges, seen most clearly in our polarized labor market and the threat that it poses to economic mobility. Rising to this challenge is not automatic. It's not costless. It's not easy. But it is feasible. And here is some encouraging news. Because of our amazing productivity, we're rich. Of course we can afford to invest in ourselves and in our children as America did a hundred years ago with the high school movement. Arguably, we can't afford not to.
A történelem sokszor kínált választ e paradoxonra. A válasz első része: a technológia kiemeli eszközeink szerepét, és növeli a szaktudásunkból, ítélőképességünkből és alkotókészségünkből származó hozzáadott érték jelentőségét. Ez az O-gyűrű. A válasz másik fele: határtalan újítókészségünk és mérhetetlen vágyunk okozza, hogy telhetetlenek vagyunk. Mindig találunk új teendőt. A technológiai változások gyors üteméhez alkalmazkodva új s új feladatokat tűzünk ki, ezt a polarizált munkaerőpiac mutatja, ami a gazdasági mobilitást fenyegeti. E feladathoz fölnőni nem megy magától. Pénzbe kerül. Nem egyszerű. De megvalósítható. Van némi lelkesítő hírem. Az elképesztő termelékenységünk miatt gazdagok vagyunk. Megtehetjük, hogy beruházzunk magunkba és gyermekeinkbe, mint 100 éve a középiskolai mozgalommal történt. Olyan nincs, hogy ne tegyük meg.
Now, you may be thinking, Professor Autor has told us a heartwarming tale about the distant past, the recent past, maybe the present, but probably not the future. Because everybody knows that this time is different. Right? Is this time different? Of course this time is different. Every time is different. On numerous occasions in the last 200 years, scholars and activists have raised the alarm that we are running out of work and making ourselves obsolete: for example, the Luddites in the early 1800s; US Secretary of Labor James Davis in the mid-1920s; Nobel Prize-winning economist Wassily Leontief in 1982; and of course, many scholars, pundits, technologists and media figures today.
Azt hihetik, hogy Autor professzor szívmelengető történetet mesélt a régmúltról, a közelmúltról, esetleg a jelenről, de nem a jövőről. Mert azt mindenki tudja, hogy most más időket élünk. Ugye, hogy más időket? Ez nyilvánvaló. Nincs két egyforma időszak. Az utóbbi 200 évben a tudósok és az aktivisták számos esetben félreverték a harangot, miszerint elfogynak a munkahelyek, fölöslegessé válunk, pl. ilyenek voltak a XIX. szd. elején a ludditák, az 1920-as években James Davis, az USA munkaügyi minisztere; 1982-ben a Nobel-díjas Wassily Leontief; és persze manapság sok-sok tudós, guru, technológus és médiaszemélyiség.
These predictions strike me as arrogant. These self-proclaimed oracles are in effect saying, "If I can't think of what people will do for work in the future, then you, me and our kids aren't going to think of it either." I don't have the guts to take that bet against human ingenuity. Look, I can't tell you what people are going to do for work a hundred years from now. But the future doesn't hinge on my imagination. If I were a farmer in Iowa in the year 1900, and an economist from the 21st century teleported down to my field and said, "Hey, guess what, farmer Autor, in the next hundred years, agricultural employment is going to fall from 40 percent of all jobs to two percent purely due to rising productivity. What do you think the other 38 percent of workers are going to do?" I would not have said, "Oh, we got this. We'll do app development, radiological medicine, yoga instruction, Bitmoji."
A jóslataik ugyancsak önteltek. Ezek az önjelölt orákulumok azt mondják: "Ha én nem találom ki, mi lesz az emberek munkája a jövőben, akkor sem te, sem én, sem gyerekeink nem fognak ezen gondolkodni." Nincs ínyemre az emberi leleményesség ilyen lebecsülése. Nézzék, azt nem tudom megmondani, mi lesz az emberek munkája 100 év múlva. De a jövő nem az én képzeletemtől függ. Ha iowai gazda lennék 1800-ból, és egy XXI. századi közgazdászt teleportálnának a földemre, s az így szólna: "Hé, Autor gazda, tudod mit, a következő 100 évben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 40%-ról 2%-ra csökken, csak a termelékenység növekedésének hála. Szerinted a többi 38% mit fog csinálni?" Nem ezt mondanám neki: "Hát, ez van. Majd fejlesztjük az alkalmazásokat, a radiológiai orvoslást, a jógaoktatást és a bitmodzsikat.
(Laughter)
(Nevetés)
I wouldn't have had a clue. But I hope I would have had the wisdom to say, "Wow, a 95 percent reduction in farm employment with no shortage of food. That's an amazing amount of progress. I hope that humanity finds something remarkable to do with all of that prosperity."
Zavarban lennék. De annyi bölcsesség szorulna belém, hogy ezt mondjam: "Hűha, az agrárgazdaságban 95%-kal kevesebb emberrel sincs élelmiszerhiány! Ez hihetetlen haladás. Remélem, hogy az emberiség jól fog sáfárkodni azzal a jóléttel."
And by and large, I would say that it has.
Mindent összevéve, azt mondhatom, hogy jól sáfárkodnak.
Thank you very much.
Köszönöm szépen.
(Applause)
(Taps)