I'm a savant, or more precisely, a high-functioning autistic savant. It's a rare condition. And rarer still when accompanied, as in my case, by self-awareness and a mastery of language. Very often when I meet someone and they learn this about me, there's a certain kind of awkwardness. I can see it in their eyes. They want to ask me something. And in the end, quite often, the urge is stronger than they are and they blurt it out: "If I give you my date of birth, can you tell me what day of the week I was born on?" (Laughter) Or they mention cube roots or ask me to recite a long number or long text. I hope you'll forgive me if I don't perform a kind of one-man savant show for you today. I'm going to talk instead about something far more interesting than dates of birth or cube roots -- a little deeper and a lot closer, to my mind, than work.
Savant-szindrómás vagyok, pontosabban magasan funkcionáló autisztikus savant. Ez ritka állapot. Még azok között is ritka, akik olyanok, mint én, hogy tudják magukról, és ráadásul nyelvtehetségek. Nagyon gyakran előfordul, hogy akivel találkozom, és megtudja ezt rólam, egyfajta zavarba jön. Látom az illető szemében. Kérdeznének valamit. Gyakran az történik, hogy a végén nem bírják tovább magukban tartani, és kibökik: " Ha megmondom a születési dátumom, meg tudod mondani, hogy a hét melyik napján születtem?" (Nevetés) Vagy köbgyököket említenek, esetleg megkérnek, hogy mondjak fel egy hosszabb számot vagy szöveget. Remélem, megbocsátják, ha ma nem adok itt elő önöknek egy egyszemélyes savant-showt. Ehelyett a köbgyököknél és születési dátumoknál valami sokkal érdekesebb dologról fogok beszélni -- valamiről, ami véleményem szerint sokkal mélyebb és fontosabb a munkánál.
I want to talk to you briefly about perception. When he was writing the plays and the short stories that would make his name, Anton Chekhov kept a notebook in which he noted down his observations of the world around him -- little details that other people seem to miss. Every time I read Chekhov and his unique vision of human life, I'm reminded of why I too became a writer. In my books, I explore the nature of perception and how different kinds of perceiving create different kinds of knowing and understanding.
Röviden az érzékelésről akarok beszélni. Amikor Anton Csehov színdarabjait és novelláit írta, melyekkel később híres lett, tartott magánál egy jegyzetfüzetet, amibe lejegyezte észrevételeit, melyeket az őt körülvevő világból merített -- apró mozzanatokat, amiket más talán nem vesz észre. Valahányszor Csehovot olvasok, az emberi élet egyedi megközelítését, tudatosul bennem, hogy miért lettem író. Könyveimben az érzékelés természetét tárom fel, és azt, hogy az észlelés különböző formái különböző megismeréshez és a dolgok különböző értelmezéséhez vezetnek.
Here are three questions drawn from my work. Rather than try to figure them out, I'm going to ask you to consider for a moment the intuitions and the gut instincts that are going through your head and your heart as you look at them. For example, the calculation: can you feel where on the number line the solution is likely to fall? Or look at the foreign word and the sounds: can you get a sense of the range of meanings that it's pointing you towards? And in terms of the line of poetry, why does the poet use the word hare rather than rabbit? I'm asking you to do this because I believe our personal perceptions, you see, are at the heart of how we acquire knowledge. Aesthetic judgments, rather than abstract reasoning, guide and shape the process by which we all come to know what we know. I'm an extreme example of this.
Itt van három kérdés a munkám kapcsán. Találgatás helyett most megkérem Önöket, hogy a következők láttán egy percig fejükben és szívükben engedjenek szabad utat megérzéseiknek és zsigeri ösztöneiknek. Itt van például ez a matematikai példa. Érzik, hogy a számsoron hova esik a megoldás? Vagy vegyük az idegen szót és a hangokat. Kapiskálják az Önök felé tárulkozó jelentésmezejét? És amennyiben költészetről van szó, miért használja a költő a mezei nyúl szót az üregi nyúl helyett? Azért teszem fel ezeket a kérdéseket, mert úgy hiszem, hogy a személyes érzékelésünk a kulcsa annak, hogy hogyan sajátítunk el egy tudásanyagot. Sokkal inkább esztétikai bírálat, mintsem absztrakt érvelés útján formálódik mindaz, amiről később azt mondhatjuk, hogy ismerünk. Én szélsőséges példa vagyok erre.
My worlds of words and numbers blur with color, emotion and personality. As Juan said, it's the condition that scientists call synesthesia, an unusual cross-talk between the senses. Here are the numbers one to 12 as I see them -- every number with its own shape and character. One is a flash of white light. Six is a tiny and very sad black hole. The sketches are in black and white here, but in my mind they have colors. Three is green. Four is blue. Five is yellow.
Az én esetemben a szavak és számok világa összemosódik a színek, érzelmek és személyiségek világával. Ahogy Juan mondta, ez az az állapot, amit a tudósok szinesztéziának neveznek, az érzékek közötti szokatlan átjárás. Itt vannak a számok 1-től 12-ig, ahogyan én látom őket -- minden számnak megvan a maga formája és jellege. Az egyes egy fehér fénycsóva. A hatos egy icipici és nagyon szomorú fekete lyuk. A vázlatok most itt fekete-fehérek, de az elmémben színesen jelennek meg. A hármas zöld. A négyes kék. Az ötös sárga.
I paint as well. And here is one of my paintings. It's a multiplication of two prime numbers. Three-dimensional shapes and the space they create in the middle creates a new shape, the answer to the sum. What about bigger numbers? Well you can't get much bigger than Pi, the mathematical constant. It's an infinite number -- literally goes on forever. In this painting that I made of the first 20 decimals of Pi, I take the colors and the emotions and the textures and I pull them all together into a kind of rolling numerical landscape.
Festeni is szoktam. Ez az egyik festményem. Két szám szorzata. Háromdimenziós formák, melyeknek középen alkotott része egy új formát alkot, a szorzat összegét. Mi van a nagyobb számokkal? Nos, a Pi-nél, vagyis a matematikai állandónál nagyobbat nemigen találunk. Végtelen alak -- szó szerint örökké tart. Ezen a képen a Pi első 20 tizedesét festettem meg, a színeit és a hozzájuk társuló érzelmeket és anyagukat vontam össze egyfajta gördülő numerikus tájképpé.
But it's not only numbers that I see in colors. Words too, for me, have colors and emotions and textures. And this is an opening phrase from the novel "Lolita." And Nabokov was himself synesthetic. And you can see here how my perception of the sound L helps the alliteration to jump right out. Another example: a little bit more mathematical. And I wonder if some of you will notice the construction of the sentence from "The Great Gatsby." There is a procession of syllables -- wheat, one; prairies, two; lost Swede towns, three -- one, two, three. And this effect is very pleasant on the mind, and it helps the sentence to feel right.
Nem csak a számokat látom színekben. Számomra a szavaknak is van színük, érzelmeik és anyaguk. Ez a Lolita című regény nyitómondata, írója, Nabokov maga is szinesztéziás volt. Itt Önök is láthatják, hogyan segít alliteráció létrehozásában az, ahogy érzékelem az L hangot. Egy másik példa: kicsit matematikaibb. Kíváncsi vagyok, észreveszi-e Önök közül valaki, A nagy Gatsby című film mondatát hogy szerkesztették. A szótagok sora -- wheat (búza), egy; prairies (prérik), kettő; lost Swede towns (eltűnt svéd városok), három -- egy, kettő, három. Nagyon kellemes érzetet kelt az elmében, és segít jól hangzó mondatot alkotni.
Let's go back to the questions I posed you a moment ago. 64 multiplied by 75. If some of you play chess, you'll know that 64 is a square number, and that's why chessboards, eight by eight, have 64 squares. So that gives us a form that we can picture, that we can perceive. What about 75? Well if 100, if we think of 100 as being like a square, 75 would look like this. So what we need to do now is put those two pictures together in our mind -- something like this. 64 becomes 6,400. And in the right-hand corner, you don't have to calculate anything. Four across, four up and down -- it's 16. So what the sum is actually asking you to do is 16, 16, 16. That's a lot easier than the way that the school taught you to do math, I'm sure. It's 16, 16, 16, 48, 4,800 -- 4,800, the answer to the sum. Easy when you know how.
Térjünk vissza a kérdésre, amit egy perce feltettem Önöknek. 64 szorozva 75-el? Ha van Önök közt olyan, aki sakkozik, az biztosan tudja, hogy a 64-es négyzetszám, és ezért van az, hogy a sakktáblákon nyolcszor nyolc, azaz 64 mező van. Ez is mutatja számunkra, hogy képzeletünk és érzékelésünk összefügg. Mi van a 75-össel? Nos, ha a 100-asra gondolunk, ha a 100-asra mint négyzetre gondolunk, a 75-ös így nézne ki. Ilyenkor azt kell csinálni, hogy a két képet fejben összerakjuk -- valahogy így. a 64-ből 6400 lesz. Így a jobboldali sarokban nem kell semmit kiszámolni. Keresztben négy, felfele és lefele négy-- az 16. A végösszeget tehát úgy számoljuk ki, hogy 16, 16 és 16. Sokkal könnyebb, mint ahogy az iskolában tanították a matekot, biztos vagyok benne. Ez 16, 16, 16, 48 4800 -- 4000, a végeredmény. Ha tudjuk, hogy kell csinálni, akkor könnyű.
(Laughter)
(Nevetés)
The second question was an Icelandic word. I'm assuming there are not many people here who speak Icelandic. So let me narrow the choices down to two. Hnugginn: is it a happy word, or a sad word? What do you say? Okay. Some people say it's happy. Most people, a majority of people, say sad. And it actually means sad. (Laughter) Why do, statistically, a majority of people say that a word is sad, in this case, heavy in other cases? In my theory, language evolves in such a way that sounds match, correspond with, the subjective, with the personal, intuitive experience of the listener.
A második kérdés egy izlandi szó. Feltételezem, hogy nem sokan tudnak önök közül izlandiul. Leszűkítem hát a találatokat kettőre. Hnugginn: ez most vidám szó, vagy szomorú szó? Mit mondanak? Rendben. Vannak, akik azt mondják, vidám. Legtöbben, az emberek többsége szerint szomorú. És valójában az a jelentése, hogy szomorú. (Nevetés) Miért mutatja azt a statisztika, hogy az emberek többsége szerint egy szó, a jelenlegi esetében szomorú, más szó esetében nehéz? Az én elméletem az, hogy egy adott nyelv úgy fejlődik, hogy a hangok illenek, megegyeznek a hallgató szubjektív, személyes intuitív tapasztalatával.
Let's have a look at the third question. It's a line from a poem by John Keats. Words, like numbers, express fundamental relationships between objects and events and forces that constitute our world. It stands to reason that we, existing in this world, should in the course of our lives absorb intuitively those relationships. And poets, like other artists, play with those intuitive understandings. In the case of hare, it's an ambiguous sound in English. It can also mean the fibers that grow from a head. And if we think of that -- let me put the picture up -- the fibers represent vulnerability. They yield to the slightest movement or motion or emotion. So what you have is an atmosphere of vulnerability and tension. The hare itself, the animal -- not a cat, not a dog, a hare -- why a hare? Because think of the picture -- not the word, the picture. The overlong ears, the overlarge feet, helps us to picture, to feel intuitively, what it means to limp and to tremble.
Nézzük meg a harmadik kérdést. Ez John Keats versének egyik sora. A szavak, csakúgy, mint a számok, a világunkat alkotó tárgyak, események és erőviszonyok közötti alapvető kapcsolatot fejezik ki. Magától értetődik, hogy nekünk, mint a világban jelen levőknek, ezeket a kapcsolatokat életünk folyamán intuitív módon kell felfognunk. A költők más művészekhez hasonlóan ezekkel az intuitív megértésekkel játszanak. A mezei nyúl szó hangzása az angol nyelvben kétértelmű. Jelenthet hajszálat is -- szálat, amely a fejből nő. Ha erre gondolunk -- Hadd tárjam Önök elé ezt a képet -- a szálak a sebezhetőséget jelképezik. A legkisebb mozdulatra, mozgásra, és érzelemre is válaszolnak. Egy olyan légkörben találjuk tehát magunkat, mely sebezhető és feszültséggel teli. Adott tehát maga a mezei nyúl, mint állat -- nem macska, nem kutya, hanem mezei nyúl -- Miért pont mezei nyúl? Gondoljunk a megjelenítésére, ne a szóra, a képre. Azokra a nagyon hosszú fülekre, az óriási lábakra, és akkor ösztönösen érezni fogjuk, milyen az, amikor elugrabugrál vagy remeg.
So in these few minutes, I hope I've been able to share a little bit of my vision of things and to show you that words can have colors and emotions, numbers, shapes and personalities. The world is richer, vaster than it too often seems to be. I hope that I've given you the desire to learn to see the world with new eyes.
Remélem tehát, hogy sikerült ebben a néhány percben kicsit bemutatni, hogy hogyan látom a dolgokat, és megmutatni, hogy a szavaknak lehet színe, érzelme, számoknak formája és személyisége. Világunk gazdagabb, tágasabb, mint amilyennek leggyakrabban látszik. Remélem, sikerült felkeltenem önökben a vágyat, hogy új szemüvegen keresztül lássák a világot.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)