So, I've known a lot of fish in my life. I've loved only two. That first one, it was more like a passionate affair. It was a beautiful fish: flavorful, textured, meaty, a bestseller on the menu. What a fish. (Laughter) Even better, it was farm-raised to the supposed highest standards of sustainability. So you could feel good about selling it.
Sok halat ismertem életemben. De csak kettőt szerettem. Az első, csak amolyan szenvedélyes affér volt. Gyönyörű hal volt, ízletes, jó felépítésű, húsos, a menü legkedveltebbje. Micsoda hal. (Nevetés) Sőt, farmon nevelkedett, állítólag a legjobb, legfönntarthatóbb körülmények között. Jól érezhetted magad, amikor eladtad.
I was in a relationship with this beauty for several months. One day, the head of the company called and asked if I'd speak at an event about the farm's sustainability. "Absolutely," I said. Here was a company trying to solve what's become this unimaginable problem for us chefs: How do we keep fish on our menus?
Viszonyt folytattam ezzel a szépséggel... mely néhány hónapig tartott. Egyik nap rám csörgött a tenyésztő cég feje és megkérdezte, hogy előadnék-e egy eseményen a farm fönntarthatóságáról. "Naná!" - mondtam. Itt volt egy vállalat, mely megpróbálta megoldani a konyhafőnökök (korábban) minden képzeletet felülmúló problémáját. Hogyan lehetne a halat az étlapon tartani?
For the past 50 years, we've been fishing the seas like we clear-cut forests. It's hard to overstate the destruction. Ninety percent of large fish, the ones we love -- the tunas, the halibuts, the salmons, swordfish -- they've collapsed. There's almost nothing left. So, for better or for worse, aquaculture, fish farming, is going to be a part of our future. A lot of arguments against it: Fish farms pollute -- most of them do anyway -- and they're inefficient. Take tuna, a major drawback. It's got a feed conversion ratio of 15 to one. That means it takes fifteen pounds of wild fish to get you one pound of farm tuna. Not very sustainable. It doesn't taste very good either.
Az elmúlt 50 év során, úgy halásztunk, ahogy az erdeinket taroltuk. Nehéz eltúlozni a pusztítás mértékét. A halak 90%-a, melyeket szeretünk, a tonhal, a laposhal, a lazac, és a kardhal, bedőltek. Szinte semmi sem maradt. Ha tetszik, ha nem, a mesterséges vízi tenyésztés, a hal farm, a jövőnk része lesz. Rengeteg érv szól ellene. A hal farmok szennyeznek, legalábbis a legtöbb, és nem hatékonyak, pl. a tonhal esetében. Nagy hátrány. A táplálás átváltási aránya 15 az egyhez. Ez annyit jelent, hogy 15 fontnyi vad hal egyenlő 1 fontnyi farm hallal. (1 pound, nem egész 7 kg.) Nem valami fönntartható. És még csak nincs is jó íze.
So here, finally, was a company trying to do it right. I wanted to support them. The day before the event, I called the head of P.R. for the company. Let's call him Don.
Szóval, végre itt volt egy cég, amelyik megpróbálta jól csinálni. Támogatni akartam őket. Az esemény előtt egy nappal fölhívtam a cég PR főnökét. Nevezzük Don-nak.
"Don," I said, "just to get the facts straight, you guys are famous for farming so far out to sea, you don't pollute."
"Don" - mondtam neki, "csak hogy a tények világosak legyenek, arról vagytok híresek hogy olyan távol a tengeren folyik a tenyésztés, hogy nem szennyeztek."
"That's right," he said. "We're so far out, the waste from our fish gets distributed, not concentrated." And then he added, "We're basically a world unto ourselves. That feed conversion ratio? 2.5 to one," he said. "Best in the business."
"Így van." - mondta. "Olyan messze vagyunk, hogy a halaink által termelt hulladék eloszlik, nem koncentrálódik." És hozzátette: "Alapvetően magunk vagyunk." "A táplálási arány? 2,5 az egyhez." - mondta. "A legjobbak ebben az üzletágban."
2.5 to one, great. "2.5 what? What are you feeding?"
2,5 az egyhez, az klassz. "2,5 az egyhez? De mivel takarmányoztok?"
"Sustainable proteins," he said.
"Fönntartható proteinekkel." - mondta.
"Great," I said. Got off the phone. And that night, I was lying in bed, and I thought: What the hell is a sustainable protein? (Laughter)
"Klassz." - mondtam. Letettem a telefont. És aznap éjjel, az ágyban fekve, arra gondoltam: Mi az ördög az a fönntartható protein? (Nevetés)
So the next day, just before the event, I called Don. I said, "Don, what are some examples of sustainable proteins?"
Úgyhogy másnap, közvetlenül az esemény előtt, felhívtam Don-t. Mondom neki, "Don, milyen példák vannak a fönntartható proteinekre?"
He said he didn't know. He would ask around. Well, I got on the phone with a few people in the company; no one could give me a straight answer until finally, I got on the phone with the head biologist. Let's call him Don too. (Laughter)
Azt mondta, hogy nem tudja. Körbekérdez. Nos, elbeszélgettem egy pár emberrel a cégnél. Senki sem volt képes világos választ adni. Míg végül telefon végre nem kaptam a vezető biológust. Hívjuk őt is Don-nak. (Nevetés)
"Don," I said, "what are some examples of sustainable proteins?"
"Don," mondtam, "milyen példáid vannak a fönntartható fehérjékre?"
Well, he mentioned some algaes and some fish meals, and then he said chicken pellets. I said, "Chicken pellets?"
Nos, említett valami algákat, és némi hal lisztet, majd hozzátette, hogy csirke pelletet. Mondom neki, "Csirke granulátumot?"
He said, "Yeah, feathers, skin, bone meal, scraps, dried and processed into feed."
Erre ő: "Aha, tollak, bőr, csont por, hulladék, amit kiszárítottak és földolgoztak táppá."
I said, "What percentage of your feed is chicken?" Thinking, you know, two percent.
Erre én: "A táp hány százaléka csirke?" - arra gondolva, hogy talán úgy két százalék.
"Well, it's about 30 percent," he said.
"Nos, úgy 30 százalék." - felelte.
I said, "Don, what's sustainable about feeding chicken to fish?" (Laughter)
Mire én: "Te Don, mi fönntartható a csirkével etetett halakban?" (Nevetés)
There was a long pause on the line, and he said, "There's just too much chicken in the world." (Laughter)
Erre nagy csend lett a vonal másik végén, majd azt válaszolta, hogy: "túl sok csirke van a világban." (Nevetés)
I fell out of love with this fish. (Laughter) No, not because I'm some self-righteous, goody-two shoes foodie. I actually am. (Laughter) No, I actually fell out of love with this fish because, I swear to God, after that conversation, the fish tasted like chicken. (Laughter)
Ok... kiszerettem ebből a halból. (Nevetés) Nem, nem azért, mert egy önelégült, szenteskedő, kétlábú ínyenc vagyok. Igazából az vagyok. (Nevetés) Nem, valójában azért szettem ki ebből a halból, mert istenemre mondom, a beszélgetés után, a halnak csirke íze volt. (Nevetés)
This second fish, it's a different kind of love story. It's the romantic kind, the kind where the more you get to know your fish, you love the fish. I first ate it at a restaurant in southern Spain. A journalist friend had been talking about this fish for a long time. She kind of set us up. (Laughter) It came to the table a bright, almost shimmering, white color. The chef had overcooked it. Like twice over. Amazingly, it was still delicious.
Ez a másik hal, ez egy teljesen más fajta szerelmi történet. A romantikus fajta, melyben minél jobban megismered a haladat, annál jobban szeret azt a halat. Először egy étteremben ettem, Spanyolország déli részén. Egy újságíró barátnőm már régóta beszélt erről a halról. Tulajdonképpen, összehozott minket. (Nevetés) Ok... amikor az asztalhoz ért, fényes fehérben csillogott. A séf túlfőzte. Kétszeresen is. Csodálatos módon, még mindig isteni volt.
Who can make a fish taste good after it's been overcooked? I can't, but this guy can. Let's call him Miguel -- actually his name is Miguel. (Laughter) And no, he didn't cook the fish, and he's not a chef, at least in the way that you and I understand it. He's a biologist at Veta La Palma. It's a fish farm in the southwestern corner of Spain. It's at the tip of the Guadalquivir river.
Ki képes egy halat jó ízűvé tenni, miután túlsült? Én nem, de ez a pasi igen. Hívjuk Miguelnek. Valóban Miguel a neve. (Nevetés) És nem, nem ő főzte a halat, és nem ő a konyhafőnök. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy ti és én értjük. Biológus Veta La Palma-ban. Ez egy hal farm Spanyolország délnyugati sarkában. A Guadalquivir folyó torkolatában terül el.
Until the 1980s, the farm was in the hands of the Argentinians. They raised beef cattle on what was essentially wetlands. They did it by draining the land. They built this intricate series of canals, and they pushed water off the land and out into the river. Well, they couldn't make it work, not economically. And ecologically, it was a disaster. It killed like 90 percent of the birds, which, for this place, is a lot of birds. And so in 1982, a Spanish company with an environmental conscience purchased the land.
A nyolcvanas évekig, a farm Argentin kézben volt. Marhákat tenyésztettek a lápon. Kiszárították a területet. Komplikált csatorna rendszert építettek és kipréselték a vizet a földből a folyóba. Nos, nem működött, gazdaságilag nem ment. Ökológia szempontból pedig egy katasztrófa volt. A madarak 90 %-a kipusztult, ami a helyet figyelembe véve, rengeteg madár. Ezért aztán 1982-ben egy környezeti szempontból lelkiismeretes Spanyol cég vette meg a földet.
What did they do? They reversed the flow of water. They literally flipped the switch. Instead of pushing water out, they used the channels to pull water back in. They flooded the canals. They created a 27,000-acre fish farm -- bass, mullet, shrimp, eel -- and in the process, Miguel and this company completely reversed the ecological destruction. The farm's incredible. I mean, you've never seen anything like this. You stare out at a horizon that is a million miles away, and all you see are flooded canals and this thick, rich marshland.
Mit tettek? Visszafordították a folyó áramlását. Szó szerint, átfordították a kapcsolót. Ahelyett, hogy kipréselték volna a vizet, a víz visszaáramoltatására használták a csatornákat. Elárasztották a csatornarendszert. Egy 27 000 hektáros hal farmot kreáltak: sügér, tengeri hal, garnéla, angolna ... és a folyamat során, Miguel és ez a cég, tökéletesen visszafordították a környezeti pusztítást. A farm csodálatos. Tényleg, ilyet még nem láttatok. Bámulsz egy horizontra, ami (látszólag) sok millió kilométernyire van, és ameddig a szem ellát, elárasztott csatornák, és körös körül ez a vastag, gazdag mocsárvidék.
I was there not long ago with Miguel. He's an amazing guy, like three parts Charles Darwin and one part Crocodile Dundee. (Laughter) Okay? There we are slogging through the wetlands, and I'm panting and sweating, got mud up to my knees, and Miguel's calmly conducting a biology lecture. Here, he's pointing out a rare Black-shouldered Kite. Now, he's mentioning the mineral needs of phytoplankton. And here, here he sees a grouping pattern that reminds him of the Tanzanian Giraffe.
Ott jártam, nem olyan régen, Miguellel. Elképesztő pasi, három rész Charles Darwin és egy rész Crocodile Dundee. (Nevetés) Oké? Ott vagyunk, éppen vonszoljuk magunkat, át a lápvidéken, és én lihegek és izzadok a térdemig érő sárban, miközben Miguel békésen biológia órát tart. Íme, egy ritka fekete-vállú kányára mutat. Most a fitoplanktonok ásványi anyag szükségleteit említi. Kicsit odébb, ott egy jellegzetes csoportosulási mintázatot lát, ami a tanzániai zsiráfokra emlékezteti.
It turns out, Miguel spent the better part of his career in the Mikumi National Park in Africa. I asked him how he became such an expert on fish.
Bizony... kiderül, hogy Miguel életpályája nagyobb részét a Mikumi Nemzeti Parkban töltötte, Afrikában. Megkérdeztem, hogyan lett ekkora halszakértő.
He said, "Fish? I didn't know anything about fish. I'm an expert in relationships." And then he's off, launching into more talk about rare birds and algaes and strange aquatic plants.
Erre ő: "Hal? Semmit sem tudtam a halakról. Kapcsolati szakértő vagyok." És már lép is tovább, és elkezd a ritka madarakról és algákról, illetve fura vízi növényekről beszélni.
And don't get me wrong, that was really fascinating, you know, the biotic community unplugged, kind of thing. It's great, but I was in love. And my head was swooning over that overcooked piece of delicious fish I had the night before. So I interrupted him. I said, "Miguel, what makes your fish taste so good?"
És ne értsetek félre, mindez nagyon érdekes volt, tudjátok, a biotikus közösség "erősítő nélkül" jelleggel. Csodás volt, de én szerelmes voltam. A fejem ájult volt a túlfőtt darab isteni hal miatt, amit előző este ettem. Ezért félbeszakítottam. Mondom neki, hogy "Miguel, mitől van a halaidnak ilyen jó íze?
He pointed at the algae.
Az algákra mutatott.
"I know, dude, the algae, the phytoplankton, the relationships: It's amazing. But what are your fish eating? What's the feed conversion ratio?"
"Tudom, haver, az algák, a fitoplanktonok, a kapcsolatok, mindez csodás. De mit esznek a halaid? Mi a táp átváltási arány?"
Well, he goes on to tell me it's such a rich system that the fish are eating what they'd be eating in the wild. The plant biomass, the phytoplankton, the zooplankton, it's what feeds the fish. The system is so healthy, it's totally self-renewing. There is no feed. Ever heard of a farm that doesn't feed its animals?
Nos, azt mondja nekem, ez annyira gazdag rendszer, hogy a halak azt eszik, amit a vadonban ettek. A növényi biomasszát, a fitoplanktonokat, a zooplanktonokat, ez eteti a halakat. A rendszer olyan egészséges, hogy önmagától teljesen megújul. Nincs táp. Hallottatok már olyan farmról, ahol nem kell az állatokat etetni?
Later that day, I was driving around this property with Miguel, and I asked him, I said, "For a place that seems so natural, unlike like any farm I'd ever been at, how do you measure success?"
A nap egy későbbi szakában, körbeautóztam a területet, Miguellel, és megkérdeztem tőle... mondom "Egy ilyen természetesnek tűnő helyen, ami minden hal f ... ami, minden farmtól eltér, ahol valaha is jártam, hogyan méritek a sikert?"
At that moment, it was as if a film director called for a set change. And we rounded the corner and saw the most amazing sight: thousands and thousands of pink flamingos, a literal pink carpet for as far as you could see.
Ebben a pillanatban, mintha egy filmrendező díszletváltást kért volna. Bekanyarodtunk és a legcsodálatosabb látvány tárult elénk, ezer és ezer pink flamingó, szinte egy rózsaszín szőnyeg, ameddig csak elláttál,
"That's success," he said. "Look at their bellies, pink. They're feasting." Feasting? I was totally confused.
"Ez a siker" - mondta... "Nézd a hasukat, pink. Dőzsölnek." Lakomáznak? Teljesen összezavarodtam.
I said, "Miguel, aren't they feasting on your fish?" (Laughter)
Mondom neki: "Te Migue, nem a te halaidon dőzsölnek?" (Nevetés)
"Yes," he said. (Laughter) "We lose 20 percent of our fish and fish eggs to birds. Well, last year, this property had 600,000 birds on it, more than 250 different species. It's become, today, the largest and one of the most important private bird sanctuaries in all of Europe."
"Igen." - mondta ő. (Nevetés) "20 %-át veszítjük el a halnak és ikrának, a madarak miatt. Nos, tavaly, ezen a területen 600 ezer madár élt, több mint 250 különböző faj. Ez a hely, mára, a legnagyobb és az egyik legfontosabb magán madár menedék lett, egész Európában."
I said, "Miguel, isn't a thriving bird population like the last thing you want on a fish farm?" (Laughter) He shook his head, no.
Mondom neki: "Miguel, egy gyarapodó madár populáció, nem az utolsó dolog, amit egy halfarm kíván?" (Nevetés) Rázta a fejét, hogy nem...
He said, "We farm extensively, not intensively. This is an ecological network. The flamingos eat the shrimp. The shrimp eat the phytoplankton. So the pinker the belly, the better the system."
Azt mondta "Extenzív gazdálkodással foglalkozunk, nem intenzívvel." Ez egy ökologikus kapcsolatrendszer. A flamingók garnélát esznek. A garnélák fitoplanktonokat. Szóval, minél pinkebb a hasuk, annál jobb a rendszer."
Okay, so let's review: a farm that doesn't feed its animals, and a farm that measures its success on the health of its predators. A fish farm, but also a bird sanctuary. Oh, and by the way, those flamingos, they shouldn't even be there in the first place. They brood in a town 150 miles away, where the soil conditions are better for building nests. Every morning, they fly 150 miles into the farm. And every evening, they fly 150 miles back. (Laughter) They do that because they're able to follow the broken white line of highway A92. (Laughter) No kidding.
Oké, akkor nézzük újra. Egy farm, amelyik nem eteti az állatait, és egy farm, amely azzal méri a sikerét, hogy a ragadozói milyen egészségesek. Egy halfarm, ami egy madár menedék is. Ja, és ezeknek a flamingóknak nem is lenne szabad ott lenniük. 240 km-re van innen a költőhelyük, ahol a talaj állaga jobb a fészekrakáshoz. Minden reggel 240 km-t repülnek a farmra. És minden este, 240 km-t repülnek vissza. (Nevetés) Azért teszik, mert képesek követni az eltűnő fehér vonalat, mely az A92-es úton fut. (Nevetés) Viccen kívül.
I was imagining a "March of the Penguins" thing, so I looked at Miguel. I said, "Miguel, do they fly 150 miles to the farm, and then do they fly 150 miles back at night? Do they do that for the children?"
Tudjátok....elképzeltem egy ilyen pingvin masírozást, és Miguelre néztem, majd azt mondtam, "Miguel, azért repülnek 240 km-t a farmra, és azért repülnek vissza 240 km-t éjjel... A gyerekekért teszik?"
He looked at me like I had just quoted a Whitney Houston song. (Laughter) He said, "No; they do it because the food's better." (Laughter)
Úgy nézett rám, mintha egy Whitney Houston dalt idéztem volna. (Nevetés) Azt mondta "Nem. Azért teszik, mert jobb a kaja." (Nevetés)
I didn't mention the skin of my beloved fish, which was delicious -- and I don't like fish skin; I don't like it seared, I don't like it crispy. It's that acrid, tar-like flavor. I almost never cook with it. Yet, when I tasted it at that restaurant in southern Spain, it tasted not at all like fish skin. It tasted sweet and clean, like you were taking a bite of the ocean. I mentioned that to Miguel, and he nodded. He said, "The skin acts like a sponge. It's the last defense before anything enters the body. It evolved to soak up impurities." And then he added, "But our water has no impurities."
Nem is említettem a kedves halam bőrét, ami finom volt, pedig én nem szeretem a halbőrt. Nem szeretem hirtelen sütve. Nem szeretem ropogósan. A keserű, kátrányszerű íz miatt. Szinte sosem főzök vele. Azonban, amikor abban a dél-Spanyol étteremben megkóstoltam, egyáltalán nem volt halbőr íze. Édes és tiszta íze volt, mintha az óceánba haraptál volna. Említettem Miguelnek, és bólogatott. Azt mondta, "A bőr olyan, mint egy szivacs. Az utolsó védelem, mielőtt bármi belép a szervezetbe. Úgy fejlődött, hogy felszívja a szennyezőanyagokat. Majd hozzátette, "De a mi vizünkben nincsenek szennyeződések."
OK. A farm that doesn't feed its fish, a farm that measures its success by the success of its predators. And then I realized when he says, "A farm that has no impurities," he made a big understatement, because the water that flows through that farm comes in from the Guadalquivir River. It's a river that carries with it all the things that rivers tend to carry these days: chemical contaminants, pesticide runoff. And when it works its way through the system and leaves, the water is cleaner than when it entered. The system is so healthy, it purifies the water. So, not just a farm that doesn't feed its animals, not just a farm that measures its success by the health of its predators, but a farm that's literally a water purification plant -- and not just for those fish, but for you and me as well. Because when that water leaves, it dumps out into the Atlantic. A drop in the ocean, I know, but I'll take it, and so should you, because this love story, however romantic, is also instructive. You might say it's a recipe for the future of good food, whether we're talking about bass or beef cattle.
Oké. Egy farm, mely nem eteti a halait. Egy farm, amelyik saját sikerét a ragadozói sikerével méri. Aztán rájöttem, hogy szerénykedik, amikor azt állítja, hogy ez egy szennyezés mentes farm, mert az a víz, ami a farmon átfolyik, a Guadalquivir folyó felől érkezik. Egy folyó, ami mindent magával hoz, amit a folyók manapság sodornak, kémiai szennyeződések, növényvédőszer túlfolyás. Míg átgyúrja magát a rendszeren, és mire távozik, a víz tisztább, mint amikor belépett. A rendszer olyan egészséges, hogy megtisztítja a vizet. Tehát, nem csak egy olyan farm, ami nem eteti az állatait, nem csak egy farm, ami azzal méri a sikerét, hogy mennyire egészségesek a ragadozói, hanem egy farm, amely szó szerint egy víz tisztító üzem, és nem csak a halaknak, hanem nektek és nekem is. Mert amikor az a víz távozik, az Atlanti Óceánba ömlik. Egy csepp az óceánban, de nekem jó lesz, és nektek is legyen jó, mert ez a szerelmi történet, bármilyen romantikus, tanulságos is. Mondhatni, hogy ez egy recept a jó táplálék jövője szempontjából, beszéljünk akár sügérről vagy marháról.
What we need now is a radically new conception of agriculture, one in which the food actually tastes good. (Laughter) (Applause) But for a lot people, that's a bit too radical. We're not realists, us foodies; we're lovers. We love farmers' markets, we love small family farms, we talk about local food, we eat organic. And when you suggest these are the things that will ensure the future of good food, someone, somewhere stands up and says, "Hey guy, I love pink flamingos, but how are you going to feed the world?" How are you going to feed the world?
Amire most szükségünk van az a mezőgazdaság radikálisan új koncepciója, melyben az ételnek tényleg jó íze van. (Nevetés) (Taps) Igaz? De sok ember számára, ez egy kicsit túl radikális. Mi ínyencek, nem vagyunk realisták. Mi szerelmesek vagyunk. Imádjuk a farmer piacokat. Szeretjük a kis családi farmokat. Helyi ételekről beszélünk. Organikust eszünk. És amikor arra utalsz, hogy ezek azok a dolgok, melyek biztosítják majd a jó ételek jövőjét, valaki, valahol föláll, és azt mondja, "Hé, hapsikám, imádom a pink flamingókat, de hogyan eteted majd a világot? Hogyan eteted majd a világot?"
Can I be honest? I don't love that question. No, not because we already produce enough calories to more than feed the world. One billion people will go hungry today. One billion -- that's more than ever before -- because of gross inequalities in distribution, not tonnage. Now, I don't love this question because it's determined the logic of our food system for the last 50 years.
Lehetek őszinte? Nem szeretem ezt a kérdést. Nem, nem azért, mert már ma is elég kalóriát termelünk, mely már több, mint ami kell, hogy a világot etessük. Egy milliárd ember éhezik ma. Egy milliárd ... ez több mint valaha ... az elosztás kirívó egyenlőtlenségei miatt, nem a tonnák miatt. Na most, azért nem szeretem ezt a kérdést, mert ez határozta meg az élelmiszer rendszerünket, az elmúlt 50 évben.
Feed grain to herbivores, pesticides to monocultures, chemicals to soil, chicken to fish, and all along agribusiness has simply asked, "If we're feeding more people more cheaply, how terrible could that be?" That's been the motivation, it's been the justification: it's been the business plan of American agriculture. We should call it what it is: a business in liquidation, a business that's quickly eroding ecological capital that makes that very production possible. That's not a business, and it isn't agriculture.
Etesd a növényevőket gabonával, növényvédőszereket a monokultúráknak, kemikáliákat a talajnak, csirkét a halnak, és mindeközben a mezőgazdasági üzletág egyszerűen azt kérdezte, "Ha több embert etetünk, olcsóbban, mennyire lehet az borzasztó?" Ez volt a motiváció. Ez volt a mentség. Ez volt az Amerikai mezőgazdaság üzleti terve. Nevezzük nevén, ez egy fölszámolás alatt lévő üzletág, amely gyorsan erodálja a ökológiai tőkét, mely ezt a fajta termelést lehetővé teszi. Ez (valójában) nem üzlet, és nem mezőgazdaság.
Our breadbasket is threatened today, not because of diminishing supply, but because of diminishing resources. Not by the latest combine and tractor invention, but by fertile land; not by pumps, but by fresh water; not by chainsaws, but by forests; and not by fishing boats and nets, but by fish in the sea.
A kenyeres kosarunk van ma veszélyben, nem a csökkenő ellátás miatt, hanem a csökkenő erőforrások miatt, nem a legújabb kombájn és traktor találmány kapcsán, hanem a termő talaj miatt, nem a szivattyúk, hanem a friss víz miatt, nem a láncfűrészek, hanem az erdő kapcsán, és nem halászhajók és hálók miatt, hanem a halak miatt, a tengerben.
Want to feed the world? Let's start by asking: How are we going to feed ourselves? Or better: How can we create conditions that enable every community to feed itself? (Applause) To do that, don't look at the agribusiness model for the future. It's really old, and it's tired. It's high on capital, chemistry and machines, and it's never produced anything really good to eat. Instead, let's look to the ecological model. That's the one that relies on two billion years of on-the-job experience.
A világot akarod etetni? Kezdjük ezzel a kérdéssel: Hogyan etetjük majd magunkat? Még inkább, hogyan hozhatunk létre olyan körülményeket, melyek minden közösség számára lehetővé teszik, hogy önmagukat etessék? (Taps) Hogy ezt megtedd, ne tekintgess a (mai) mezőgazdaság üzleti modellje felé. Nagyon öreg és fáradt. Költséges, kémiával és gépekkel terhes, és sosem termelt semmi jót, amit megehetünk. Ehelyett, nézzük meg az ökológiai modellt. Ez az, ami két milliárd évnyi, munka közben szerzett tapasztalattal rendelkezik.
Look to Miguel, farmers like Miguel. Farms that aren't worlds unto themselves; farms that restore instead of deplete; farms that farm extensively instead of just intensively; farmers that are not just producers, but experts in relationships. Because they're the ones that are experts in flavor, too. And if I'm going to be really honest, they're a better chef than I'll ever be. You know, I'm okay with that, because if that's the future of good food, it's going to be delicious.
Nézz Miguelre, az olyan farmerekre, mint Miguel, farmokra, melyek nem hiszik magukat izoláltnak, farmokra, melyek helyreállítanak, környezet károsítás helyett, farmokra, melyek extenzíven gazdálkodnak, intenzív gazdálkodás helyett, farmokra, melyek nem csak termelők, hanem kapcsolati szakértők is, mert ők azok, akik az ízek szakértői is. És ha igazán őszinte leszek, ők jobb séfek, mint amilyen én valaha is leszek. Tudjátok mit? Ez rendben is van, mert ha ez a jó élelem jövője, akkor az isteni lesz.
Thank you. (Applause)
Köszönöm. (Taps) [Translated and subtitled by/Fordította és feliratozta: Regina Saphier]