It would be nice to be objective in life, in many ways. The problem is that we have these color-tinted glasses as we look at all kinds of situations. For example, think about something as simple as beer. If I gave you a few beers to taste and I asked you to rate them on intensity and bitterness, different beers would occupy different space. But what if we tried to be objective about it? In the case of beer, it would be very simple. What if we did a blind taste? Well, if we did the same thing, you tasted the same beer, now in the blind taste, things would look slightly different. Most of the beers will go into one place. You will basically not be able to distinguish them, and the exception, of course, will be Guinness. (Laughter)
Jó lenne tárgyilagosnak lenni az életben, sok tekintetben. A probléma az, ahogy viseljük a rózsaszín szemüvegünket, ahogy mindenféle helyzetet látunk. Például, gondoljunk valami egyszerűre, mint a sör. Ha adnék pár sört, hogy megkóstolják, és kérném, hogy értékeljék intenzitására és keserűségre, a különböző sörök különböző helyet foglalnának el. De mi van, ha tárgyilagosak lennénk ezzel kapcsolatban? A sör esetében ez nagyon egyszerű lenne. De mi lenne, ha vakon ízlelnénk? Nos, ha ugyanazt tennénk, ugyanazt a sört kóstolnánk meg, de most vakon ízlelnénk, kicsit másképpen néznének ki a dolgok. A legtöbb sör egy helyre kerül, mert alapvetően nem tudjuk megkülönböztetni, kivételt képez, természetesen, a Guinness. (Nevetés)
Similarly, we can think about physiology. What happens when people expect something from their physiology? For example, we sold people pain medications. Some people, we told them the medications were expensive. Some people, we told them it was cheap. And the expensive pain medication worked better. It relieved more pain from people, because expectations do change our physiology. And of course, we all know that in sports, if you are a fan of a particular team, you can't help but see the game develop from the perspective of your team.
Hasonlóképpen tudunk gondolni az élettanra. Mi történik, ha az emberek elvárnak valamit maguktól élettanilag? Például eladtunk az embereknek fájdalomcsillapítókat. Vannak akiknek azt mondtuk, hogy a gyógyszerek igen drágák. Másoknak azt mondtuk, hogy olcsók. És a drágább fájdalomcsillapító jobban működött. Több fájdalomtól könnyebbültek meg az emberek, mert elvárásaink, megváltoztatnak élettanilag. És, mindannyian tudjuk, hogy a sportban, ha szurkolunk egy adott csapatnak, nem tehetünk róla, másként látjuk a játék alakulását a csapat szempontjából.
So all of those are cases in which our preconceived notions and our expectations color our world. But what happened in more important questions? What happened with questions that had to do with social justice? So we wanted to think about what is the blind tasting version for thinking about inequality? So we started looking at inequality, and we did some large-scale surveys around the U.S. and other countries. So we asked two questions: Do people know what kind of level of inequality we have? And then, what level of inequality do we want to have? So let's think about the first question. Imagine I took all the people in the U.S. and I sorted them from the poorest on the right to the richest on the left, and then I divided them into five buckets: the poorest 20 percent, the next 20 percent, the next, the next, and the richest 20 percent. And then I asked you to tell me how much wealth do you think is concentrated in each of those buckets. So to make it simpler, imagine I ask you to tell me, how much wealth do you think is concentrated in the bottom two buckets, the bottom 40 percent? Take a second. Think about it and have a number. Usually we don't think. Think for a second, have a real number in your mind. You have it?
Tehát az összes ilyen esetben, a feltételezéseink fogalmai, és elvárásaink színezik be világunkat. De mi történik a sokkal fontosabb kérdésekkel? Mi jelentenek a társadalmi igazságossággal kapcsolatos kérdések? Ezért akartunk elgondolkodni, hogyan nézne ki vak kóstolás az egyenlőtlenségről való gondolkodásban. Elkezdtük megvizsgálni az egyenlőtlenség kérdését és csináltunk néhány nagyszabású felmérést az egész USA-ban, és más országokban is. Tehát két kérdést tettünk fel: tudják az emberek, hogy milyen szintű az egyenlőtlenség? Majd pedig, hogy milyen mértékű egyenlőtlenséget akarunk? Akkor most gondoljunk az első kérdésre. Tegyük fel, hogy az USA teljes népségét, elrendezem, a legszegényebbektől a jobb oldalon, a leggazdagabbakig a bal oldalon, aztán besorolom őket öt sávba A legszegényebb 20 %-ot, a következő 20 %-ot, a következőt, a következőt, és a leggazdagabb 20 százalékot. Aztán megkérdezem, hogy mit gondolnak, mennyi vagyon koncentrálódik minden egyes ilyen vödörben. Egyszerűbben, kérem, mondják meg, mit gondolnak, mennyi vagyon koncentrálódik az alsó két sávban, az alsó 40 százalékban? Várjunk egy pillanatra. Gondoljanak egy számra. Általában nem gondolunk. Gondoljunk csak egy valós számra, a fejünkben. Megvan?
Okay, here's what lots of Americans tell us. They think that the bottom 20 percent has about 2.9 percent of the wealth, the next group has 6.4, so together it's slightly more than nine. The next group, they say, has 12 percent, 20 percent, and the richest 20 percent, people think has 58 percent of the wealth. You can see how this relates to what you thought.
Oké, itt van, amit sok-sok amerikai mond. Úgy vélik, hogy az alsó 20 százaléknál, van, mintegy 2,9 százaléka a vagyonnak, míg a következő csoporté 6.4, Így együtt ez valamivel több, mint kilenc. A következő csoport, azt mondják, nekik van 12 százalékuk, 20 százalék, és az emberek szerint a leggazdagabb 20%-nál van, a vagyon 58%-a. Láthatjuk, hogyan viszonyul ez ahhoz, hogy mit gondolunk.
Now, what's reality? Reality is slightly different. The bottom 20 percent has 0.1 percent of the wealth. The next 20 percent has 0.2 percent of the wealth. Together, it's 0.3. The next group has 3.9, 11.3, and the richest group has 84-85 percent of the wealth. So what we actually have and what we think we have are very different.
Na de mi a valóság? A valóság kicsit más. Az alsó 20 százaléknak, 0,1 százaléka vagyona van. A következő 20 százalékának 0,2 százaléka a vagyona. Együtt, ez 0,3. A következő csoportnak 3,9, 11,3, és a leggazdagabb csoporté pedig 84-85 százalék vagyon. Tehát amink valójában van, és amit gondolunk, hogy van, az nagyon különböző.
What about what we want? How do we even figure this out? So to look at this, to look at what we really want, we thought about the philosopher John Rawls. If you remember John Rawls, he had this notion of what's a just society. He said a just society is a society that if you knew everything about it, you would be willing to enter it in a random place. And it's a beautiful definition, because if you're wealthy, you might want the wealthy to have more money, the poor to have less. If you're poor, you might want more equality. But if you're going to go into that society in every possible situation, and you don't know, you have to consider all the aspects. It's a little bit like blind tasting in which you don't know what the outcome will be when you make a decision, and Rawls called this the "veil of ignorance."
Mi a helyzet azzal, hogy mit akarunk? Hogyan is derítjük ki? Tehát, hogy ezt megnézzük, hogy lássuk, mit akarunk igazán, a filozófus John Rawls-ra gondoltunk. Ha emlékszünk, John Rawlsnak volt még az a fogalma, hogy milyen egy igazságos társadalom. Szerinte az igazságos társadalom olyan, hogyha mindent tudnánk róla, hajlandóak lennénk abba bármelyik helyen belépni. Ez egy csodálatos meghatározás, mert ha valaki gazdag, akkor szeretné, hogy neki több pénze legyen, a szegényeknek kevesebb. Ha szegény, akkor több egyenlőséget akarna. De ha bekerülünk egy ilyen társadalomba, bármilyen lehetséges szituációba, és nem ismerjük, meg kell vizsgálni minden szempontból. Ez egy kicsit olyan, mint a vak kóstolás, amelyben nem tudjuk, mi lesz az eredmény, ha dönteni kell, és Rawls ezt a "tudatlanság fátylának" nevezte.
So, we took another group, a large group of Americans, and we asked them the question in the veil of ignorance. What are the characteristics of a country that would make you want to join it, knowing that you could end randomly at any place? And here is what we got. What did people want to give to the first group, the bottom 20 percent? They wanted to give them about 10 percent of the wealth. The next group, 14 percent of the wealth, 21, 22 and 32.
Szóval, mi vettünk egy másik csapatot, egy nagy csoport amerikait, és feltettük nekik a tudatlanság fátyla kérdését. Mik egy adott ország jellemzői, ami miatt szeretnénk hozzájuk csatlakozni, tudván, hogy bárhová bekerülhetnek? Itt van az eredmény. Mit akarnak adni az emberek az első csoportnak, az alsó 20 százaléknak? A vagyon mintegy 10 százalékát nekik akarták adni, A következő csoportnak a vagyon 14, 21, 22 és 32 százalékát.
Now, nobody in our sample wanted full equality. Nobody thought that socialism is a fantastic idea in our sample. But what does it mean? It means that we have this knowledge gap between what we have and what we think we have, but we have at least as big a gap between what we think is right to what we think we have.
Senki ebben a mintában nem akart teljes egyenlőséget. Senki sem gondolta, hogy a szocializmus egy fantasztikus ötlet, ebben a mintában. De mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy egy tudásbeli szakadék van a között, hogy mink van és amit gondolunk, hogy van, de ugyanakkora a szakadék aközött, amit jónak gondolunk, és hogy mit hiszünk, hogy mink van.
Now, we can ask these questions, by the way, not just about wealth. We can ask it about other things as well. So for example, we asked people from different parts of the world about this question, people who are liberals and conservatives, and they gave us basically the same answer. We asked rich and poor, they gave us the same answer, men and women, NPR listeners and Forbes readers. We asked people in England, Australia, the U.S. -- very similar answers. We even asked different departments of a university. We went to Harvard and we checked almost every department, and in fact, from Harvard Business School, where a few people wanted the wealthy to have more and the [poor] to have less, the similarity was astonishing. I know some of you went to Harvard Business School.
Ezeket a kérdéseket nem csak a vagyonnal kapcsolatban tehetjük föl. Más ügyekben is. Így például megkérdeztük az embereket a világ különböző részein ugyanerről a kérdésről, liberálisok és konzervatívok között, és alapvetően ugyanazt a választ kaptuk. Kérdeztünk gazdagot, szegényt, ugyanazt mondták, férfit és nőt, NPR hallgatókat és a Forbes olvasóit. Megkérdeztük az embereket Angliában, Ausztráliában, az USA-ban - nagyon hasonló válaszokat kaptunk. Még egy egyetem különböző osztályait is kérdeztem. Elmentünk a Harvardba és minden osztályt megnéztünk, még a Harvard Business School-ban is, ahol néhányan akarták, hogy a gazdagoknak több, mint kevesebb legyen, és a hasonlóság megdöbbentő volt. Tudom, hogy önök közül páran jártak a Harvard Business Schoolba.
We also asked this question about something else. We asked, what about the ratio of CEO pay to unskilled workers? So you can see what people think is the ratio, and then we can ask the question, what do they think should be the ratio? And then we can ask, what is reality? What is reality? And you could say, well, it's not that bad, right? The red and the yellow are not that different. But the fact is, it's because I didn't draw them on the same scale. It's hard to see, there's yellow and blue in there.
Feltettük ezt a kérdést másról is. Megkérdeztük, mi a helyzet a vezérigazgató és a segédmunkások fizetési arányával? Így láthatjuk, milyennek gondolják az emberek az arányokat, majd rákérdeztünk, mit gondolnak, milyennek kéne lenni az arányoknak? Aztán a kérdés: és mi a valóság? Mi a valóság? És mondhatni, nos, nem is olyan rossz, ugye? A piros és a sárga, nem nagyon különbözőek. De a tény az, ez azért van, mert nem rajzoltam azonos méretarányban. Nehéz látni, ott van a sárga, és a kék.
So what about other outcomes of wealth? Wealth is not just about wealth. We asked, what about things like health? What about availability of prescription medication? What about life expectancy? What about life expectancy of infants? How do we want this to be distributed? What about education for young people? And for older people? And across all of those things, what we learned was that people don't like inequality of wealth, but there's other things where inequality, which is an outcome of wealth, is even more aversive to them: for example, inequality in health or education. We also learned that people are particularly open to changes in equality when it comes to people who have less agency -- basically, young kids and babies, because we don't think of them as responsible for their situation.
És mi van a többi, vagyonnal kapcsolatos eredménnyel? A vagyon nem csak a vagyonról szól. Megkérdeztük, mi van az egészséggel? Mi a helyzet, a vényköteles gyógyszerek hozzáférhetőségével? Mi a helyzet a várható élettartammal? Mi a helyzet a csecsemők várható élettartamával? Ennek milyen eloszlást szeretnénk? Mi a helyzet a fiatalok oktatásával? És az idősebbekkel? És minden dolog, amit megtanultam, az volt, hogy az emberek, nem szeretik a vagyoni egyenlőtlenséget, de van sok más, melyben az egyenlőtlenség, ami a gazdagság eredményeként, még ellenszenvesebb nekik: például az egyenlőtlenség az egészségügyben vagy az oktatásban. Azt is megtudtuk hogy az emberek különösen nyitottak változásokra az egyenlőség felé, amikor az embereknek kevesebb a képviseletük - alapvetően, a fiatal gyerekek, és csecsemők, mert nem gondoljuk azt,hogy felelősek lehetnek a helyzetükért.
So what are some lessons from this? We have two gaps: We have a knowledge gap and we have a desirability gap And the knowledge gap is something that we think about, how do we educate people? How do we get people to think differently about inequality and the consequences of inequality in terms of health, education, jealousy, crime rate, and so on?
Tehát mi ebből a tanulság? Két nagy szakadék látszik: a tudásbeli szakadék, és az, hogy mire vágyunk. A tudásbeli szakadék az, amiről gondolkodunk, hogy hogyan oktassunk? Hogyan ébresszük rá az embereket, az egyenlőtlenségre, hogy mivel jár az egyenlőtlenség az egészségügy, az oktatás, féltékenység, a bűnözési ráta területein, stb.
Then we have the desirability gap. How do we get people to think differently about what we really want? You see, the Rawls definition, the Rawls way of looking at the world, the blind tasting approach, takes our selfish motivation out of the picture. How do we implement that to a higher degree on a more extensive scale?
Aztán ott a különbség hogy mi kívánatos. Hogyan győzzük meg őket arról, hogy mit szeretnének valójában? Szóval, Rawls definíciója, A Rawls féle világszemlélet, a vak kóstolás megközelítése, kiveszi az önző motivációnkat a képből. Hogyan hajtsuk végre, egy magasabb fokú, kiterjedtebb skálán?
And finally, we also have an action gap. How do we take these things and actually do something about it? I think part of the answer is to think about people like young kids and babies that don't have much agency, because people seem to be more willing to do this.
És végül, van egy akció szakadékunk is. Hogy állunk ezekhez a dolgokhoz mit teszünk ezzel kapcsolatban? Azt hiszem a válasz részben az hogy úgy gondolunk az emberekre mint fiatal gyerekekre és csecsemőkre, akiknek nincs képviseletük, mert az emberek, úgy tűnik, hogy hajlamosabbak erre.
To summarize, I would say, next time you go to drink beer or wine, first of all, think about, what is it in your experience that is real, and what is it in your experience that is a placebo effect coming from expectations? And then think about what it also means for other decisions in your life, and hopefully also for policy questions that affect all of us.
Összefoglalva azt mondanám, hogy legközelebb, amikor sörözik vagy borozik, elsőként, gondoljon arra, hogy mi az a tapasztalat, ami valós, és mit tapasztalt, mint placebo hatást, az elvárásainak megfelelőt? Aztán majd gondolkodjon arról hogy mit jelent döntéseket hozni az életben, és remélhetőleg politikai kérdésekben, melyek hatnak mindannyiunkra,
Thanks a lot.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)