Meet Tony. He's my student. He's about my age, and he's in San Quentin State Prison. When Tony was 16 years old, one day, one moment, "It was mom's gun. Just flash it, scare the guy. He's a punk. He took some money; we'll take his money. That'll teach him. Then last minute, I'm thinking, 'Can't do this. This is wrong.' My buddy says, 'C'mon, let's do this.' I say, 'Let's do this.'" And those three words, Tony's going to remember, because the next thing he knows, he hears the pop. There's the punk on the ground, puddle of blood. And that's felony murder -- 25 to life, parole at 50 if you're lucky, and Tony's not feeling very lucky.
Tony a tanítványom. Nagyjából egyidősek vagyunk, a San Quentin állami börtön lakója. Amikor Tony 16 éves volt, egy nap, hirtelenjében, "Anyám pisztolya volt. Mutassuk meg, ijesszük meg azt a fickót, azt a punkot. Elvett valami pénzt; elvesszük mi az ő a pénzét. Majd ebből tanul. Az utolsó pillanatban eszembe ötlik, "Nem szabad. Bűn." Azt mondja a társam, 'csináljuk, haver!!' Azt mondom, "Hát akkor, rajta!" És arra a három szóra Tony mindig emlékezni fog, mert a következő dolog, amire emlékszik, az a durranás. A punk a földön, vértócsa. Szándékos emberölés -- 25 évtől életfogytiglanig, 15 év után feltételes szabadláb, ha szerencsés vagy, és Tony nem érzi magát nagyon szerencsésnek.
So when we meet in my philosophy class in his prison and I say, "In this class, we will discuss the foundations of ethics," Tony interrupts me. "What are you going to teach me about right and wrong? I know what is wrong. I have done wrong. I am told every day, by every face I see, every wall I face, that I am wrong. If I ever get out of here, there will always be a mark by my name. I'm a convict; I am branded 'wrong.' What are you going to tell me about right and wrong?"
Így amikor találkozunk a börtönben az én filozófiaórámon és azt mondom: "Ezen az órán az etika alapjairól fogunk beszélgetni", Tony félbeszakít: "Mi a csudát fog tanítani nekem jóról és rosszról?" Tudom én, mi a rossz. Rosszat tettem. Minden arc, amit látok, minden fal, amibe beleütközöm, azt mondja nekem naponta, hogy gonosz vagyok. Ha egyszer kikerülök innét, ez a bélyeg lesz a nevem mellett. Elítélt vagyok, gonosznak vagyok megbélyegezve. Mit fog még mondani nekem jóról és rosszról?
So I say to Tony, "Sorry, but it's worse than you think. You think you know right and wrong? Then can you tell me what wrong is? No, don't just give me an example. I want to know about wrongness itself, the idea of wrong. What is that idea? What makes something wrong? How do we know that it's wrong? Maybe you and I disagree. Maybe one of us is wrong about the wrong. Maybe it's you, maybe it's me -- but we're not here to trade opinions; everyone's got an opinion. We are here for knowledge. Our enemy is thoughtlessness. This is philosophy."
Azt mondom erre Tonynak: "Sajnálom, de a helyzet rosszabb annál, mint képzeli. Azt gondolja, tudja, mi a jó és mi a rossz? Meg tudja akkor mondani, hogy mi a rossz? Nem, ne egy példát mondjon! Én magát a rosszat akarom tudni, a rosszat, mint fogalmat. Mi ez a fogalom? Mitől lesz valami rossz? Honnan tudjuk valamiről, hogy rossz? Lehet, hogy mást gondolunk erről mindketten. Lehet, hogy egyikünk téved a rossz fogalmát illetően. Lehet, hogy maga, de lehet, hogy én -- de nem azért vagyunk itt, hogy véleményt cseréljünk, mindenkinek van véleménye. A tudásért vagyunk itt Az ellenségünk a gondolatnélküliség. Ez a filozófia."
And something changes for Tony. "Could be I'm wrong. I'm tired of being wrong. I want to know what is wrong. I want to know what I know." What Tony sees in that moment is the project of philosophy, the project that begins in wonder -- what Kant called "admiration and awe at the starry sky above and the moral law within." What can creatures like us know of such things? It is the project that always takes us back to the condition of existence -- what Heidegger called "the always already there." It is the project of questioning what we believe and why we believe it -- what Socrates called "the examined life." Socrates, a man wise enough to know that he knows nothing. Socrates died in prison, his philosophy intact.
És Tonyban valami megváltozott. "Lehet, hogy rossz vagyok. Elegem van abból, hogy rossz vagyok. Tudni szeretném, hogy mi a rossz. Tudni akarom, amit tudok." Tony ebben a pillanatban a szembesül a filozófia egy kérdésével, a kérdéssel, ami a rácsodálkozással kezdődik -- ahogyan Kant mondja: "Két dolog tölt el csodálattal és tisztelettel: a csillagos ég fent, és az erkölcsi törvény bent.” Mit tudhat a hozzánk hasonló teremtmény az ilyen dolgokról? Ez a kérdés mindig visszavezet a lét feltételeihez, amit Heidegger úgy nevezett, hogy a "jelenvalólét". Ez a kérdezésről szól, hogy mit hiszünk, és miért hisszük, amiról Szókratész azt mondta, hogy "a megvizsgált élet". Szókratész, aki elég okos volt ahhoz, hogy tudja, hogy nem tud semmit. Szókratész börtönben halt meg, a filozófiája háborítatlan.
So Tony starts doing his homework. He learns his whys and wherefores, his causes and correlations, his logic, his fallacies. Turns out, Tony's got the philosophy muscle. His body is in prison, but his mind is free. Tony learns about the ontologically promiscuous, the epistemologically anxious, the ethically dubious, the metaphysically ridiculous. That's Plato, Descartes, Nietzsche and Bill Clinton.
Tony hozzálát a leckéjéhez. Tanulja a miérteket és hogyanokat, az okokat és az összefüggéseket, a logikát és a téves következtetést. Kiderül, hogy Tony filozofáló alkat. A teste rabságban van, de a szelleme szabadon szárnyal. Tony tanul a létezés ontologiai esetlegességről, az ismeretelméleti aggályról, az etikai kétségekről, a metafizikai képtelenségekről. Platón, Descartes, Nietzsche és Bill Clinton.
So when he gives me his final paper, in which he argues that the categorical imperative is perhaps too uncompromising to deal with the conflict that affects our everyday and challenges me to tell him whether therefore we are condemned to moral failure, I say, "I don't know. Let us think about that." Because in that moment, there's no mark by Tony's name; it's just the two of us standing there. It is not professor and convict, it is just two minds ready to do philosophy. And I say to Tony, "Let's do this."
Így amikor ideadja nekem a vizsgadolgozatát, amiben arról érvel, hogy a kategórikus kényszerítés talán túlságosan kompromisszumképtelen a mindennapi konfliktusaink kezeléséhez és nyaggat, hogy mondjam meg, hogy vajon erkölcsi bukásra vagyunk-e ítélve emiatt, azt mondom: "Nem tudom. Gondolkodjunk együtt." Mert ebben a pillanatban nincs Tony-n bélyeg; csak mi vagyunk itt ketten. Nem a professzor és az elítélt, csak két elme, akik készek filozofálni. És azt mondom Tony-nak, "Hát akkor rajta."
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)