We're here today to announce the first synthetic cell, a cell made by starting with the digital code in the computer, building the chromosome from four bottles of chemicals, assembling that chromosome in yeast, transplanting it into a recipient bacterial cell and transforming that cell into a new bacterial species. So this is the first self-replicating species that we've had on the planet whose parent is a computer. It also is the first species to have its own website encoded in its genetic code. But we'll talk more about the watermarks in a minute.
Azért vagyunk ma itt, hogy bejelentsük az első mesterséges sejtet, egy olyan sejtet, amit egy digitális kóddal kezdtünk el készíteni a számítógépben, felépítettük a kromoszómát négy palacknyi vegyszerből, ezt a kromoszómát élesztőben állítottuk össze, átültettük egy recipiens baktériumsejtbe, és átalakítottuk azt a sejtet egy új baktériumfajjá. Szóval ez az első olyan önreplikáló faj ezen a bolygón, amelynek a szülője egy számítógép. Szintén ez az első olyan faj, amelynek saját webhelye a genetikai kódjában van kódolva. De egy perc múlva többet fogunk beszélni a vízjelekről.
This is a project that had its inception 15 years ago when our team then -- we called the institute TIGR -- was involved in sequencing the first two genomes in history. We did Haemophilus influenzae and then the smallest genome of a self-replicating organism, that of Mycoplasma genitalium. And as soon as we had these two sequences we thought, if this is supposed to be the smallest genome of a self-replicating species, could there be even a smaller genome? Could we understand the basis of cellular life at the genetic level? It's been a 15-year quest just to get to the starting point now to be able to answer those questions, because it's very difficult to eliminate multiple genes from a cell. You can only do them one at a time. We decided early on that we had to take a synthetic route, even though nobody had been there before, to see if we could synthesize a bacterial chromosome so we could actually vary the gene content to understand the essential genes for life. That started our 15-year quest to get here.
Ez egy olyan project, amelynek a kezdete 15 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a csoportunk -amit akkor TIGR Intézetnek hívtunk- a történelem első két genomszekvenálásában vett részt. Megszekvenáltuk a Haemophilus influenzae-t majd a legkisebb genomját egy önreprodukáló organizmusnak, a Mycoplasma genitalium-nak. És amint megvolt ez a két szekvenciánk, arra gondoltunk, ha feltehetően ez a legkisebb genomja egy önreprodukáló organizmusnak, létezhet-e még kisebb genom? Megérthetjük-e a sejtes élet alapját genetikai szinten? Ez egy 15 éves kutatás, amely éppen most jutott el ahhoz a kezdőponthoz, hogy képesek legyünk válaszolni ezekre a kérdésekre. Mivel nagyon nehéz eltávolítani összetett géneket egy sejtből, az ember csak azt teheti, hogy egyesével távolítja el őket. Már korán elhatároztuk, hogy egy szintetikus utat kell választanunk, még akkor is, ha senki nem tette ezt azelőtt, ahhoz, hogy lássuk, elő tudunk-e állítani egy baktériumkromoszómát, hogy ténylegesen változtatni tudjuk a géntartalmat, hogy megértsük az élethez szükséges alapvető géneket. Ez indította el a 15 éves kutatásunkat, ami ide vezetett.
But before we did the first experiments, we actually asked Art Caplan's team at the University of Pennsylvania to undertake a review of what the risks, the challenges, the ethics around creating new species in the laboratory were because it hadn't been done before. They spent about two years reviewing that independently and published their results in Science in 1999. Ham and I took two years off as a side project to sequence the human genome, but as soon as that was done we got back to the task at hand.
Mielőtt elvégeztük az első kísérleteket, megkértük Art Caplan csoportját, akik akkor a Pennsylvaniai Egyetemen dolgoztak, hogy végezzenek egy vizsgálatot arról, mik a kockázatok, a kihívások, az etikai problémák egy új faj laboratóriumban történő létrehozásával kapcsolatban, mivel ilyet még nem csináltak korábban. Ők körülbelül 2 évet töltöttek azzal, hogy ezt függetlenül vizsgálták, az eredményeiket pedig a Science-ben publikálták 1999-ben. Ham és én két évet töltöttünk egy mellékprojekttel azért, hogy megszekvenáljuk az emberi genomot, de amint ez készen volt, visszatértünk az esedékes feladathoz.
In 2002, we started a new institute, the Institute for Biological Energy Alternatives, where we set out two goals: One, to understand the impact of our technology on the environment, and how to understand the environment better, and two, to start down this process of making synthetic life to understand basic life. In 2003, we published our first success. So Ham Smith and Clyde Hutchison developed some new methods for making error-free DNA at a small level. Our first task was a 5,000-letter code bacteriophage, a virus that attacks only E. coli. So that was the phage phi X 174, which was chosen for historical reasons. It was the first DNA phage, DNA virus, DNA genome that was actually sequenced. So once we realized that we could make 5,000-base pair viral-sized pieces, we thought, we at least have the means then to try and make serially lots of these pieces to be able to eventually assemble them together to make this mega base chromosome. So, substantially larger than we even thought we would go initially.
2002-ben alapítottunk egy új intézetet, a Biológiai Energiaalternatívák Intézetét, ahol két célt tűztünk ki. Az egyik, hogy megértsük technológiánk hatását a környezetre, és hogy jobban megértsük a környezetet. A másik, hogy elindítsuk a szintetikus élet létrehozásának folyamatát, hogy megértsük az alapvető életet. 2003-ban publikáltuk első sikerünket. Ham Smith és Clyde Hutchison kifejlesztettek néhány új eljárást a hibamentes DNS létrehozására kis mennyiségben. Első munkánk egy ötezer betűs kódból álló bakteriofág volt, egy vírus, amely csak az E. colit támadja meg. Ez a phi X 174 fág volt, melyet történeti okokból választottunk. Ez volt az első olyan DNS fág, DNS vírus, DNS genom, amelyet megszekvenáltak. Amint rájöttünk, hogy tudunk készíteni ötezer bázispárból álló, vírusméretű darabokat, azt gondoltuk, hogy legalább megvannak az eszközeink, hogy megpróbáljunk sorozatban sok ilyen darabot készíteni, hogy képesek legyünk végül összerakni őket, hogy megcsináljuk ezt a megabázisos kromoszómát. Lényegesen nagyobbat annál, mint amilyenre eredetileg gondoltunk.
There were several steps to this. There were two sides: We had to solve the chemistry for making large DNA molecules, and we had to solve the biological side of how, if we had this new chemical entity, how would we boot it up, activate it in a recipient cell. We had two teams working in parallel: one team on the chemistry, and the other on trying to be able to transplant entire chromosomes to get new cells. When we started this out, we thought the synthesis would be the biggest problem, which is why we chose the smallest genome.
Sok lépés vezetett ide. Két probléma volt. Meg kellett oldanunk a nagy DNS-molekulák készítésének kémiáját, és meg kellett oldalunk annak a biológiai oldalát, hogy ha már megvan az új kémiai entitásunk, hogyan indítsuk be, hogyan aktiváljuk egy recipiens sejtben. Tehát két csapatunk dolgozott párhuzamosan, az egyik a kémián, a másik pedig azzal próbálkozott, hogy teljes kromoszómákat ültessen át, hogy új sejteket kapjon. Amikor nekikezdtünk, azt hittük, a szintézis lesz a legnagyobb probléma, ezért választottuk a legkisebb genomot.
And some of you have noticed that we switched from the smallest genome to a much larger one. And we can walk through the reasons for that, but basically the small cell took on the order of one to two months to get results from, whereas the larger, faster-growing cell takes only two days. So there's only so many cycles we could go through in a year at six weeks per cycle. And you should know that basically 99, probably 99 percent plus of our experiments failed. So this was a debugging, problem-solving scenario from the beginning because there was no recipe of how to get there.
Önök közül néhányan már észrevették, hogy a legkisebb genomról átváltottunk egy sokkal nagyobbra. Végigmehetünk ennek az okain, de alapvetően a kicsi sejttel egy-két hónap kellett ahhoz, hogy eredményt kapjunk, míg a nagyobb, gyorsabban növő sejttel csak két nap. Így sok cikluson mehettünk keresztül egy év alatt, hathetes ciklusokon. És tudniuk kell, hogy alapvetően a kísérleteink 99, talán több is, mint 99 százaléka kudarcot vallott. Tehát ez egy hibakereső, problémamegoldó forgatókönyv volt a kezdetektől fogva, mivel nem volt rá recept, hogy jussunk el ide.
So, one of the most important publications we had was in 2007. Carole Lartigue led the effort to actually transplant a bacterial chromosome from one bacteria to another. I think philosophically, that was one of the most important papers that we've ever done because it showed how dynamic life was. And we knew, once that worked, that we actually had a chance if we could make the synthetic chromosomes to do the same with those. We didn't know that it was going to take us several years more to get there.
Az egyik legfontosabb publikációnk 2007-ben jelent meg. Carole Lartigue erőfeszítése arra az eredményre vezetett, hogy ténylegesen átültetett egy baktériumkromoszómát egyik baktériumból egy másikba. Azt hiszem, filozófiai értelemben ez volt az egyik legfontosabb cikkünk, amit valaha is írtunk, mert megmutatta, milyen dinamikus az élet. És amint működött, már tudtuk, hogy tulajdonképpen megvan az esélyünk, ha meg tudjuk csinálni a szintetikus kromoszómákat, hogy azokkal is megtegyük ugyanezt. Nem tudtuk, hogy több évig fog tartani, hogy eljussunk ide.
In 2008, we reported the complete synthesis of the Mycoplasma genitalium genome, a little over 500,000 letters of genetic code, but we have not yet succeeded in booting up that chromosome. We think in part, because of its slow growth and, in part, cells have all kinds of unique defense mechanisms to keep these events from happening. It turned out the cell that we were trying to transplant into had a nuclease, an enzyme that chews up DNA on its surface, and was happy to eat the synthetic DNA that we gave it and never got transplantations. But at the time, that was the largest molecule of a defined structure that had been made.
2008-ban beszámoltunk a Mycoplasma genitalium teljes genomjának a szintetizálásáról, amely egy kicsit több mint ötszázezer betűből álló genetikai kód, de még nem sikerült beindítanunk ezt a kromoszómát. Azt gondoltuk, hogy részben a lassú növekedése miatt, másrészt pedig a sejteknek mindenféle egyedi védelmi mechanizmusuk van, hogy ezeket az eseményeket ne engedjék megtörténni. Kiderült, hogy a sejtnek, amelybe megpróbáltunk transzplantálni, van egy nukleáza, egy enzime, ami tönkreteszi a DNS felszínét, és boldogan ette meg a szintetikus DNS-t, amit adtunk neki, és így sose kaptunk transzplantációt. De abban az időben ez volt a legnagyobb olyan meghatározott szerkezettel rendelkező molekula, amit mesterségesen készítettek.
And so both sides were progressing, but part of the synthesis had to be accomplished or was able to be accomplished using yeast, putting the fragments in yeast and yeast would assemble these for us. It's an amazing step forward, but we had a problem because now we had the bacterial chromosomes growing in yeast. So in addition to doing the transplant, we had to find out how to get a bacterial chromosome out of the eukaryotic yeast into a form where we could transplant it into a recipient cell.
Így mindkét oldal haladt, de a szintézis részt ki kellett, vagy ki lehetett egészíteni élesztő használatával, betettük a fragmenteket élesztőbe, és az élesztő összeszerelte ezeket nekünk. Ez egy lenyűgöző előrelépés, de volt egy problémánk, mivel most a baktériumkromoszómáink élesztőben növekedtek. Szóval a transzplantáción kívül ki kellett találnunk azt is, hogyan vegyük ki a baktériumkromoszómát az eukarióta élesztőből, méghozzá olyan formában, hogy transzplantálhassuk egy recipiens sejtbe.
So our team developed new techniques for actually growing, cloning entire bacterial chromosomes in yeast. So we took the same mycoides genome that Carole had initially transplanted, and we grew that in yeast as an artificial chromosome. And we thought this would be a great test bed for learning how to get chromosomes out of yeast and transplant them. When we did these experiments, though, we could get the chromosome out of yeast but it wouldn't transplant and boot up a cell. That little issue took the team two years to solve.
A csoportunk új technikákat fejlesztett ki teljes baktériumkromoszómák növesztésére, klónozására élesztőben. Vettük ugyanazt a Mycoides genomot, amit Carole eredetileg átültetett, és élesztőben növesztettük mesterséges kromoszómaként. Azt gondoltuk, ez nagyszerű teszt lesz arra, hogy megtanuljuk, hogyan vegyük ki a kromoszómákat az élesztőből, és hogyan transzplantáljuk őket. Azonban amikor végrehajtottuk ezeket a kísérleteket, ki tudtuk szedni a kromoszómát az élesztőből, de nem volt hajlandó transzplantálódni és beindítani egy sejtet. Ezt a kis problémát két évig tartott megoldani.
It turns out, the DNA in the bacterial cell was actually methylated, and the methylation protects it from the restriction enzyme, from digesting the DNA. So what we found is if we took the chromosome out of yeast and methylated it, we could then transplant it. Further advances came when the team removed the restriction enzyme genes from the recipient capricolum cell. And once we had done that, now we can take naked DNA out of yeast and transplant it.
Kiderült, hogy a baktériumsejtben a DNS tulajdonképpen metilálódott, és a metiláció megvédi a restrikciós enzimtől, attól, hogy megeméssze a DNS-t. Szóval azt találtuk, hogy ha kivettük a kromoszómát az élesztőből és metiláltuk, utána képesek voltunk átültetni. További fejlődést értünk el, amikor a csoport eltávolította a restrikciós enzimeket kódoló géneket a recipiens capricolum sejtből. Amint ezt megtettük, ki tudtuk venni a csupasz DNS-t az élesztőből, és át tudtuk ültetni.
So last fall when we published the results of that work in Science, we all became overconfident and were sure we were only a few weeks away from being able to now boot up a chromosome out of yeast. Because of the problems with Mycoplasma genitalium and its slow growth about a year and a half ago, we decided to synthesize the much larger chromosome, the mycoides chromosome, knowing that we had the biology worked out on that for transplantation. And Dan led the team for the synthesis of this over one-million-base pair chromosome. But it turned out it wasn't going to be as simple in the end, and it set us back three months because we had one error out of over a million base pairs in that sequence.
Tavaly ősszel, amikor ennek a munkának az eredményeit publikáltuk a "Science"-ben, mindannyian túlságosan magabiztossá váltunk, és biztosak voltunk abban, hogy csupán néhány hétre vagyunk attól, hogy képesek legyünk beindítani az élesztőből kivett kromoszómát. A Mycoplasma genitaliummal és annak lassú növekedésével kapcsolatos problémák miatt körülbelül másfél évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a sokkal nagyobb kromoszómát, a mycoides kromoszómát fogjuk szintetizálni, tudván, hogy megvan a kidolgozott biológia ennek a transzplantációjára. Dan vezette a csoportot, amely ezt a több mint egymillió bázispárból álló kromoszómát szintetizálta. De kiderült, hogy végül mégsem lesz olyan egyszerű. Ez három hónappal visszavetett minket, mert a szekvencia több mint egymillió bázispárjában valahol volt egy hiba.
So the team developed new debugging software, where we could test each synthetic fragment to see if it would grow in a background of wild type DNA. And we found that 10 out of the 11 100,000-base pair pieces we synthesized were completely accurate and compatible with a life-forming sequence. We narrowed it down to one fragment; we sequenced it and found just one base pair had been deleted in an essential gene. So accuracy is essential. There's parts of the genome where it cannot tolerate even a single error, and then there's parts of the genome where we can put in large blocks of DNA, as we did with the watermarks, and it can tolerate all kinds of errors. So it took about three months to find that error and repair it. And then early one morning, at 6 a.m. we got a text from Dan saying that, now, the first blue colonies existed.
Tehát a csapat új hibakereső szoftvert fejlesztett ki, ahol tesztelhettünk minden egyes szintetikus fragmentet, hogy lássuk, növekszik-e vad típusú DNS-háttérben. Azt találtuk, hogy a 11 százezer-bázispáros darabból, amiket szintetizáltunk, 10 teljesen pontos és kompatibilis az életképző szekvenciával. Leszűkítettük egy fragmentre. Ezt megszekvenáltuk, és rájöttünk, hogy mindössze egy bázispár esett ki egy alapvető génből. Tehát a pontosság elengedhetetlen. Vannak olyan részei a genomnak, ahol még egy hibát sem tud tolerálni, és vannak olyan részei, ahol nagy DNS-blokkokat rakhatunk be, ahogy a vízjelekkel tettük, és ezek a részek mindenfajta hibát képesek tolerálni. Szóval körülbelül három hónapig tartott megtalálni és kijavítani ezt a hibát. Aztán egy kora reggel, 6 órakor, kaptunk egy üzenetet Dantől, hogy most már léteznek az első kék kolóniák.
So, it's been a long route to get here: 15 years from the beginning. We felt one of the tenets of this field was to make absolutely certain we could distinguish synthetic DNA from natural DNA. Early on, when you're working in a new area of science, you have to think about all the pitfalls and things that could lead you to believe that you had done something when you hadn't, and, even worse, leading others to believe it. So, we thought the worst problem would be a single molecule contamination of the native chromosome, leading us to believe that we actually had created a synthetic cell, when it would have been just a contaminant.
Hosszú volt az út, míg idáig eljutottunk, 15 év a kezdetektől. Úgy éreztük, ennek a területnek az egyik elve az, hogy tökéletesen biztosítsuk, hogy meg tudjuk különböztetni a szintetikus DNS-t a természetes DNS-től. A korai szakaszban, amikor egy új tudományterületen dolgozik az ember, át kell gondolnia minden buktatót, és azokat a dolgokat, amelyek oda vezethetnek, hogy azt hiszi, megcsinált valamit, amikor nem is, vagy ami még rosszabb, másokkal elhitetni őket. Szóval azt gondoltuk, a legrosszabb probléma egy egymolekulás szennyezés lesz a natív kromoszómából, ami oda vezet, hogy azt hisszük, létrehoztunk egy szintetikus sejtet, amikor ez csupán szennyezés.
So early on, we developed the notion of putting in watermarks in the DNA to absolutely make clear that the DNA was synthetic. And the first chromosome we built in 2008 -- the 500,000-base pair one -- we simply assigned the names of the authors of the chromosome into the genetic code, but it was using just amino acid single letter translations, which leaves out certain letters of the alphabet. So the team actually developed a new code within the code within the code. So it's a new code for interpreting and writing messages in DNA. Now, mathematicians have been hiding and writing messages in the genetic code for a long time, but it's clear they were mathematicians and not biologists because, if you write long messages with the code that the mathematicians developed, it would more than likely lead to new proteins being synthesized with unknown functions.
Szóval a kezdeti időszakban kifejlesztettük az elképzelést arról, hogy vízjeleket teszünk a DNS-be, hogy abszolút világossá tegyük, hogy a DNS szintetikus. Az első kromoszómát, amit 2008-ban építettünk, az ötszázezer bázispárosat egyszerűen megjelöltük a kromoszóma szerzőinek nevével, genetikai kódba építve. De ez csak egybetűs aminosav- átírásokat használt, amely kihagy bizonyos betűket az ábécéből. Így a csoport kifejlesztett egy új kódot a kódban lévő kódban. Tehát ez egy új kód, a DNS-ben lévő üzenet fordítására és írására. A matematikusok régóta rejtenek el és írnak üzeneteket a genetikai kódban, de ők nyilvánvalóan matematikusok és nem biológusok, mivel ha az ember hosszú üzeneteket ír a kóddal, amit a matematikusok kifejlesztettek, több mint valószínű, hogy az oda vezet, hogy egy új fehérje szintetizálódik ismeretlen funkciókkal.
So the code that Mike Montague and the team developed actually puts frequent stop codons, so it's a different alphabet but allows us to use the entire English alphabet with punctuation and numbers. So, there are four major watermarks all over 1,000 base pairs of genetic code. The first one actually contains within it this code for interpreting the rest of the genetic code. So in the remaining information, in the watermarks, contain the names of, I think it's 46 different authors and key contributors to getting the project to this stage. And we also built in a website address so that if somebody decodes the code within the code within the code, they can send an email to that address. So it's clearly distinguishable from any other species, having 46 names in it, its own web address. And we added three quotations, because with the first genome we were criticized for not trying to say something more profound than just signing the work.
Az a kód, amit Mike Montague és csoportja fejlesztett ki, tulajdonképpen gyakori stop kodonokat rak be. Ez egy más ábécé, de lehetővé teszi, hogy a teljes angol ábécét használjuk központozással és számokkal. Tehát van négy nagyobb vízjel, és mindegyik több mint ezer bázispárú genetikai kód. Az első tulajdonképpen magában hordja ezt a kódot a genetikai kód többi részének a fordításához. A maradék információban a vízjelekben, benne van, azt hiszem, a 46 különböző szerzőnek és kulcsfontosságú közreműködőnek a neve, akik ebbe a stádiumba juttatták a projektet. Beépítettünk egy honlapcímet is azért, hogy ha valaki dekódolja ezt a kódon belüli, kódon belüli kódot, akkor küldhessen egy emailt arra a címre. Tehát ezt világosan meg lehet különböztetni bármilyen más fajtól, mivel 46 név van benne, és a saját webcíme. Valamint hozzáadtunk három idézetet, mert az első genomnál kritizáltak minket amiatt, hogy nem próbáltunk meg valami mélyrehatóbbat mondani, csak aláírtuk a munkát.
So we won't give the rest of the code, but we will give the three quotations. The first is, "To live, to err, to fall, to triumph and to recreate life out of life." It's a James Joyce quote. The second quotation is, "See things not as they are, but as they might be." It's a quote from the "American Prometheus" book on Robert Oppenheimer. And the last one is a Richard Feynman quote: "What I cannot build, I cannot understand." So, because this is as much a philosophical advance as a technical advance in science, we tried to deal with both the philosophical and the technical side.
Tehát nem adjuk meg a kód további részét, de megadjuk a három idézetet. Az első: "Élni, hibázni, elbukni, győzni, és életet teremteni életből." Ez egy James Joyce idézet. A második idézet, "A dolgokat nem olyannak látni, amilyenek, hanem olyannak, amilyenek lehetnének." Ez egy idézet az "Amerikai Prométheusz" című, Oppenheimerről szóló könyvből. És az utolsó egy Richard Feynman idézet. "Amit nem tudok megépíteni, azt nem tudom megérteni." Szóval, mivel ez ugyanannyira filozófiai előrelépés, mint technikai fejlődés a tudományban, megpróbáltunk foglalkozni mind a filozófiai, mind a technikai oldallal.
The last thing I want to say before turning it over to questions is that the extensive work that we've done -- asking for ethical review, pushing the envelope on that side as well as the technical side -- this has been broadly discussed in the scientific community, in the policy community and at the highest levels of the federal government. Even with this announcement, as we did in 2003 -- that work was funded by the Department of Energy, so the work was reviewed at the level of the White House, trying to decide whether to classify the work or publish it. And they came down on the side of open publication, which is the right approach -- we've briefed the White House, we've briefed members of Congress, we've tried to take and push the policy issues in parallel with the scientific advances.
Az utolsó dolog, amit mondani akarok, mielőtt rátérnénk a kérdésekre, hogy ezt a kiterjedt munkát, amit csináltunk, azt, hogy etikai vizsgálatot kértünk, a határokat feszegettük azon az oldalon és a technikai oldalon is, széles körben megvitatták a tudományos közösségben, a politikai közösségben, és a szövetségi kormány legfelsőbb szintjein. Még ezzel a bejelentéssel is, ahogy 2003-ban is tettük, -- azt a munkát az Energiaügyi Minisztérium támogatta -- tehát a munkát áttekintették a Fehér Ház szintjén is, megpróbálva eldönteni, vajon titkosítsák-e vagy publikálják. És a nyílt publikáció mellett döntöttek, ami a helyes megközelítés. Tájékoztattuk a Fehér Házat. Tájékoztattuk a Kongresszus tagjait. Megpróbáltuk párhuzamosan kezelni és szorgalmazni a politikai kérdéseket a tudományos haladással.
So with that, I would like to open it first to the floor for questions. Yes, in the back.
Szóval ezzel szeretném megnyitni a kérdések sorát. Igen, hátul.
Reporter: Could you explain, in layman's terms, how significant a breakthrough this is please?
Riporter: meg tudná magyarázni, laikus szempontból mennyire jelentős ez az áttörés?
Craig Venter: Can we explain how significant this is? I'm not sure we're the ones that should be explaining how significant it is. It's significant to us. Perhaps it's a giant philosophical change in how we view life. We actually view it as a baby step in terms of, it's taken us 15 years to be able to do the experiment we wanted to do 15 years ago on understanding life at its basic level. But we actually believe this is going to be a very powerful set of tools and we're already starting in numerous avenues to use this tool.
Craig Venter: Meg tudom-e magyarázni, mennyire jelentős? Nem vagyok benne biztos, hogy mi vagyunk azok, akiknek ezt meg kellene magyarázniuk. Számunkra jelentős. Talán ez egy hatalmas filozófiai változás abban a tekintetben, hogy hogyan látjuk az életet. Tulajdonképpen parányi lépésnek tekintjük abból a szempontból, hogy 15 évig tartott az, hogy most képesek vagyunk elvégezni a kísérletet, amit 15 évvel ezelőtt akartunk, hogy megértsük az életet az alapvető szintjén. De valóban hisszük, hogy ez egy nagyon hatalmas eszközrendszer lesz. Mi már számos területen elkezdtük használni ezt az eszközt.
We have, at the Institute, ongoing funding now from NIH in a program with Novartis to try and use these new synthetic DNA tools to perhaps make the flu vaccine that you might get next year. Because instead of taking weeks to months to make these, Dan's team can now make these in less than 24 hours. So when you see how long it took to get an H1N1 vaccine out, we think we can shorten that process quite substantially. In the vaccine area, Synthetic Genomics and the Institute are forming a new vaccine company because we think these tools can affect vaccines to diseases that haven't been possible to date, things where the viruses rapidly evolve, such with rhinovirus. Wouldn't it be nice to have something that actually blocked common colds? Or, more importantly, HIV, where the virus evolves so quickly the vaccines that are made today can't keep up with those evolutionary changes.
Az Intézetnél van egy folyamatban lévő támogatásunk az NIH-től, egy, a Novartis-szel közös programban arra, hogy megpróbáljuk használni ezeket az új, szintetikus DNS-eszközöket, hogy talán megcsináljuk az influenza elleni oltást, amit esetleg jövőre már önök meg is kaphatnak. Mert ahelyett, hogy heteket, hónapokat venne igénybe, hogy ezeket megcsináljuk, Dan csoportja már meg tudja csinálni kevesebb mint 24 óra alatt. Tehát amikor önök látják, hogy milyen sokáig tartott egy H1N1 vakcinát előállítani, azt gondoljuk, mi le tudjuk rövidíteni ezt a folyamatot, eléggé lényegesen. Az oltóanyag területen a Synthetic Genomics és az Intézet egy új vállalatot hoz létre, mert úgy gondoljuk, ezek az eszközök hathatnak az olyan betegségek vakcináira, amelyeket még nem lehet elérni az olyan dolgokra, ahol a vírusok gyorsan változnak, mint például a rhinovírus. Nem lenne jó, ha lenne valamink, ami ténylegesen meggátolná a náthát? Vagy ami még fontosabb, a HIV-et, ahol a vírus olyan gyorsan fejlődik, hogy a vakcinák, amiket manapság készítenek, nem tudnak lépést tartani ezekkel az evolúciós változásokkal.
Also, at Synthetic Genomics, we've been working on major environmental issues. I think this latest oil spill in the Gulf is a reminder. We can't see CO2 -- we depend on scientific measurements for it and we see the beginning results of having too much of it -- but we can see pre-CO2 now floating on the waters and contaminating the beaches in the Gulf. We need some alternatives for oil. We have a program with Exxon Mobile to try and develop new strains of algae that can efficiently capture carbon dioxide from the atmosphere or from concentrated sources, make new hydrocarbons that can go into their refineries to make normal gasoline and diesel fuel out of CO2.
A Synthetic Genomics-nál nagy környezetvédelmi kérdéseken is dolgozunk. Gondolom, ez a legutóbbi olajömlés az Öbölben egy figyelmeztetés. Nem látjuk a szén-dioxidot, ezt illetően a tudományos mérésektől függünk, és látjuk a kezdeti eredményeit annak, hogy túl sok van belőle. De már látjuk az elő-szén-dioxidot, amely a vizeken lebeg, és szennyezi az Öböl partjait. Szükségünk van alternatívákra az olajjal szemben. Van egy programunk az Exxon Mobile-lal, hogy megpróbáljunk kifejleszteni olyan új algatörzseket, amelyek hatékonyan ki tudják vonni a szén-dioxidot a levegőből vagy koncentrált forrásokból, új szénhidrátokat hoznak létre, amelyek a cég finomítóiba kerülhetnek, hogy normál benzint és dízel üzemanyagot készítsenek szén-dioxidból.
Those are just a couple of the approaches and directions that we're taking.
Ez csak egy pár megközelítés és irányvonal, amit felvetünk.
(Applause)
(Taps)