Oh, excuse me! Have you ever yawned because somebody else yawned? You aren't especially tired, yet suddenly your mouth opens wide and a big yawn comes out. This phenomenon is known as contagious yawning. And while scientists still don't fully understand why it happens, there are many hypotheses currently being researched. Let's take a look at a few of the most prevalent ones, beginning with two physiological hypotheses before moving to a psychological one. Our first physiological hypothesis states that contagious yawning is triggered by a specific stimulus, an initial yawn. This is called fixed action pattern. Think of fixed action pattern like a reflex. Your yawn makes me yawn. Similar to a domino effect, one person's yawn triggers a yawn in a person nearby that has observed the act. Once this reflex is triggered, it must run its course. Have you ever tried to stop a yawn once it has begun? Basically impossible! Another physiological hypothesis is known as non-conscious mimicry, or the chameleon effect. This occurs when you imitate someone's behavior without knowing it, a subtle and unintentional copycat maneuver. People tend to mimic each other's postures. If you are seated across from someone that has their legs crossed, you might cross your own legs. This hypothesis suggests that we yawn when we see someone else yawn because we are unconsciously copying his or her behavior. Scientists believe that this chameleon effect is possible because of a special set of neurons known as mirror neurons. Mirror neurons are a type of brain cell that responds equally when we perform an action as when we see someone else perform the same action. These neurons are important for learning and self-awareness. For example, watching someone do something physical, like knitting or putting on lipstick, can help you do those same actions more accurately. Neuroimaging studies using fMRI, functional magnetic resonance imaging, show us that when we seem someone yawn or even hear their yawn, a specific area of the brain housing these mirror neurons tends to light up, which, in turn, causes us to respond with the same action: a yawn! Our psychological hypothesis also involves the work of these mirror neurons. We will call it the empathy yawn. Empathy is the ability to understand what someone else is feeling and partake in their emotion, a crucial ability for social animals like us. Recently, neuroscientists have found that a subset of mirror neurons allows us to empathize with others' feelings at a deeper level. (Yawn) Scientists discovered this empathetic response to yawning while testing the first hypothesis we mentioned, fixed action pattern. This study was set up to show that dogs would enact a yawn reflex at the mere sound of a human yawn. While their study showed this to be true, they found something else interesting. Dogs yawned more frequently at familiar yawns, such as from their owners, than at unfamiliar yawns from strangers. Following this research, other studies on humans and primates have also shown that contagious yawning occurs more frequently among friends than strangers. In fact, contagious yawning starts occurring when we are about four or five years old, at the point when children develop the ability to identify others' emotions properly. Still, while newer scientific studies aim to prove that contagious yawning is based on this capacity for empathy, more research is needed to shed light on what exactly is going on. It's possible that the answer lies in another hypothesis altogether. The next time you get caught in a yawn, take a second to think about what just happened. Were you thinking about a yawn? Did someone near you yawn? Was that person a stranger or someone close? And are you yawning right now? (Yawn) (Lip smacking)
Ó, elnézést! Ásítottál már valaha azért, mert valaki más ásított? Nem vagy különösebben fáradt, mégis hirtelen tágra nyitod a szád, és egy nagyot ásítasz. Ezt a jelenséget ragályos ásításnak nevezzük. És bár a tudósok még mindig nem értik teljesen, miért történik, több jelenleg is vizsgált elképzelés van. Nézzünk meg néhányat a legelterjedtebbek közül. Kezdjünk két fiziológiai elmélettel, mielőtt rátérnénk egy pszichológiai magyarázatra. Az első fiziológiai elmélet szerint a ragályos ásítást egy konkrét inger, egy első ásítás váltja ki. Ezt rögzített cselekvési mintának nevezzük. A rögzített cselekvési minta olyan, mint egy reflex. Ha te ásítasz, én is ásítok. A dominóhatáshoz hasonlóan, valaki ásítása ásítást vált ki egy közelben lévő másikból, aki látja azt az ásítást. Ha ez a reflex egyszer elindult, le kell zajlania. Próbáltál már valaha félbeszakítani egy megkezdett ásítást? Gyakorlatilag lehetetlen! Egy másik fiziológiai elmélet az úgynevezett tudattalan utánzás vagy kaméleonhatás. Ennek során észrevétlenül utánozzuk mások viselkedését, vagyis könnyed és akaratlan másolásról beszélünk. Hajlamosak vagyunk utánozni egymás testtartását. Ha szemben ülünk valakivel, aki keresztbe tett lábbal ül, lehet, hogy mi is keresztbe tesszük a lábainkat. E hipotézis szerint azért ásítunk, amikor valakit ásítani látunk, mert nem tudatosan lemásoljuk a viselkedését. A tudósok úgy vélik, ez a kaméleonhatás a neuronok egy speciális csoportjának, az ún. tükörneuronoknak köszönhető. A tükörneuron egyfajta agysejt, amely ugyanúgy reagál, mikor mi végezzük a cselekvést, mint amikor valaki mást látunk ugyanazt a cselekvést végezni. Ezek az idegsejtek fontosak a tanulásnál és a tudatosságnál. Például, ha megfigyelünk valakit fizikai tevékenység közben, mint például kötés vagy rúzsozás közben, az segíthet nekünk ugyanazt a műveletet pontosabban elvégezni. Funkcionális MRI-vel végzett, az agyi képalkotást használó kutatások azt mutatják, hogy amikor látunk vagy akár csak hallunk valakit ásítani, az agy egy bizonyos, e tükörneuronoknak helyet adó területe hajlamos aktiválódni, és ennek hatására ugyanazzal a cselekvéssel reagálunk, vagyis ásítunk. A pszichológiai elmélet is a tükörneuronok működésén alapul. Nevezzük mondjuk empatikus ásításnak. Az empátia az a képességünk, hogy megértjük, mit érez a másik, és osztozunk az ő érzéseiben - ez fontos képesség a magunkfajta társas lényeknél. Idegtudósok nemrég azt állapították meg, hogy a tükörneuronok egy részének köszönhetően mélyebben tudjuk átérezni mások érzéseit. (Ásítás) Az ásításra adott empatikus reakciót a tudósok az első hipotézis, a rögzített cselekvési minta viszgálata közben fedezték fel. A vizsgálattal azt akarták kimutatni, hogy pusztán az emberi ásítás hangja ásító reflexet vált ki a kutyákból. Vizsgálatuk szerint ez igaznak bizonyult, és más érdekességet is találtak. A kutyák gyakrabban ásítottak, ha ismerős ásítást hallottak, például a gazdájuk ásítását, mint mikor idegenek ismeretlen ásítását hallották. Ezt követően más, embereken és főemlősökön végzett tanulmányok szintén kimutatták, hogy ragályos ásítás gyakrabban fordul elő barátok között, mint idegenek között. Valójában a ragályos ásítás körülbelül négy-öt éves korban kezdődik, amikor a gyerekek megtanulják megfelelően felismerni mások érzelmeit. Mégis, bár az újabb tudományos vizsgálatok próbálják bizonyítani, hogy a ragályos ásítás az empátián alapul, további kutatásra van szükség, hogy kiderüljön, pontosan mi is történik. Lehetséges, hogy a válasz egy teljesen másik elméletben rejlik. Legközelebb, mikor ásítunk, egy pillanatra gondoljuk végig, mi is történik. Ásításra gondoltunk? Ásított valaki a közelünkben? Valaki idegen vagy hozzánk közel álló? És most éppen ásítunk?