I'm an artist. Being an artist is the greatest job there is. And I really pity each and every one of you who has to spend your days discovering new galaxies or saving humanity from global warming.
Grafikus vagyok. Grafikusnak lenni a világ legjobb munkája. Tényleg szívből sajnálom önöket, mindannyiukat, akik kénytelenek új galaxisok felfedezésével, vagy a globális felmelegedéstől való megmentésünkkel tölteni napjaikat.
(Laughter)
(Nevetés)
But being an artist is also a daunting job. I spend every day, from nine to six, doing this.
De grafikusnak lenni elég idegölő is. Minden nap ezt űzöm, 9-től 6-ig.
(Laughter)
(Nevetés)
I even started a side career that consists entirely of complaining about the difficulty of the creative process.
Még egy másodállásba is belevágtam, amit teljesen azzal töltök, hogy az alkotó folyamat nehézségeiről siránkozok.
(Laughter)
(Nevetés)
But today, I don't want to talk about what makes my life difficult. I want to talk about what makes it easy. And that is you -- and the fact that you are fluent in a language that you're probably not even aware of. You're fluent in the language of reading images. Deciphering an image like that takes quite a bit of an intellectual effort. But nobody ever taught you how this works, you just know it.
Ma azonban nem arról akarok beszélni, mi nehezíti az életem, hanem arról, hogy mi teszi könnyűvé. Önök miatt könnyű, mégpedig azért, mert önök folyékonyan beszélnek egy nyelvet, még ha esetleg nincsenek is tudatában. Önök tökéletesen értik a képolvasás nyelvét. Egy ilyen kép értelmezése, mint ez, igazán nem sok szellemi erőfeszítést igényel. Pedig soha senki nem tanította önöknek, hogyan működik, egyszerűen csak tudják.
College, shopping, music. What makes a language powerful is that you can take a very complex idea and communicate it in a very simple, efficient form. These images represent exactly the same ideas. But when you look, for example, at the college hat, you know that this doesn't represent the accessory you wear on your head when you're being handed your diploma, but rather the whole idea of college. Now, what drawings can do is they cannot only communicate images, they can even evoke emotions. Let's say you get to an unfamiliar place and you see this. You feel happiness and relief.
[Egyetem, vásárlás, zene.] A nyelv erőssége, hogy bármilyen összetett gondolatot roppant egyszerűen és hatékonyan kifejezhetünk. Ezek a képek pontosan ugyanazokat az elképzeléseket fejezik ki. De amikor például a talársapkára néznek, tudják, hogy ez itt nem a fejfedőre utal, amit a diplomaosztó alkalmából a fejünkre teszünk, hanem az egész egyetemi életről szól. A rajzok nemcsak képeket ábrázolnak, hanem még érzelmeket is kelthetnek. Tegyük fel, hogy egy ismeretlen helyre kerülnek, ahol ezt látják: boldogok lesznek, és megkönnyebbülnek.
(Laughter)
(Nevetés)
Or a slight sense of unease or maybe downright panic.
Vagy kicsit rossz érzésük lesz, esetleg pánikba esnek.
(Laughter)
(Nevetés)
Or blissful peace and quiet.
Vagy áldott béke és nyugalom árad szét önökben.
(Laughter)
(Nevetés)
But visuals, they're of course more than just graphic icons. You know, if I want to tell the story of modern-day struggle, I would start with the armrest between two airplane seats and two sets of elbows fighting. What I love there is this universal law that, you know, you have 30 seconds to fight it out and once it's yours, you get to keep it for the rest of the flight.
A látványelemek természetesen többet jelentenek egy-egy ikonnál. Ha napjaink küzdelmeiről akarok történetet mesélni, biztos, hogy két repülő-utasülés közti kartámasszal kezdeném, és a könyökök harcát ábrázolnám. Szeretem ezt az univerzális törvényt, hogy fél percük van a hely kiharcolására, és amint megszerezték, el sem engedhetik az egész repülés ideje alatt.
(Laughter)
(Nevetés)
Now, commercial flight is full of these images. If I want to illustrate the idea of discomfort, nothing better than these neck pillows. They're designed to make you more comfortable --
A kereskedelmi járatokon mindennaposak ezek a képek. Ha a kényelmetlenség érzetét akarom illusztrálni, ahhoz ezek a nyakpárnák a legjobbak. Ezeket arra tervezték, hogy kényelmesek legyenek –
(Laughter)
(Nevetés)
except they don't.
csak éppen nem azok.
(Laughter)
(Nevetés)
So I never sleep on airplanes. What I do occasionally is I fall into a sort of painful coma. And when I wake up from that, I have the most terrible taste in my mouth. It's a taste that's so bad, it cannot be described with words, but it can be drawn.
Úgyhogy én sosem alszom repülőn. Időnként valami fájdalmas kómába zuhanok. Aztán amikor magamhoz térek, borzalmas szájíztől szenvedek. Annyira undorító, hogy szavakkal képtelenség leírni, csak lerajzolni tudom.
(Laughter)
(Nevetés)
The thing is, you know, I love sleeping. And when I sleep, I really prefer to do it while spooning. I've been spooning on almost a pro level for close to 20 years, but in all this time, I've never figured out what to do with that bottom arm.
Az a helyzet, tudják, hogy imádok aludni. És közben imádom átkarolni a páromat. Már csaknem húsz éve profi szintre fejlesztettem ezt a testhelyzetet, de még ennyi idő alatt sem sikerült rájönnöm, mihez kezdjek az alsó karommal?
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
And the only thing -- the only thing that makes sleeping even more complicated than trying to do it on an airplane is when you have small children. They show up at your bed at around 4am with some bogus excuse of, "I had a bad dream."
És csak egyvalami teheti – egyvalami teheti még a repülőgépes próbálkozásnál is bonyolultabbá az alvást, mégpedig az, ha kicsi gyerekeink vannak. Hajnali négy körül felbukkannak az ágyunknál, valami átlátszó kifogással, mondjuk: "Rosszat álmodtam."
(Laughter)
(Nevetés)
And then, of course you feel sorry for them, they're your kids, so you let them into your bed. And I have to admit, at the beginning, they're really cute and warm and snugly. The minute you fall back asleep, they inexplicably --
Aztán persze megsajnáljuk őket, mégiscsak a gyerekeink, hát hadd másszanak be az ágyunkba. Megjegyzem, az elején még tényleg édesek, szeretni- és ölelgetnivalók. Majd amint újra elalszunk, valami rejtélyes módon –
(Laughter)
(Nevetés)
start rotating.
forgolódni kezdenek.
(Laughter)
(Nevetés)
We like to call this the helicopter mode.
Előszeretettel hívjuk ezt helikopter-üzemmódnak.
(Laughter)
(Nevetés)
Now, the deeper something is etched into your consciousness, the fewer details we need to have an emotional reaction.
Nos, minél mélyebben vésődik valami az agyunkba, annál kevesebb részlet is elég ahhoz, hogy érzelmi reakciót váltson ki.
(Laughter)
(Nevetés)
So why does an image like this work? It works, because we as readers are incredibly good at filling in the blanks. Now, when you draw, there's this concept of negative space. And the idea is, that instead of drawing the actual object, you draw the space around it. So the bowls in this drawing are empty. But the black ink prompts your brain to project food into a void. What we see here is not a owl flying. What we actually see is a pair of AA batteries standing on a nonsensical drawing, and I animate the scene by moving my desk lamp up and down.
Mitől működik tehát egy ilyen kép? Attól, hogy mi nézőként elképesztően ügyesen töltjük ki a hézagokat. Rajzolás közben érvényesül a negatív tér elve. Az a lényege, hogy nem az aktuális tárgyat rajzoljuk le, hanem annak hátterét. Ezen a rajzon tehát üresek a tálak. De a fekete tinta arra készteti agyunkat, hogy étel képét vetítse az üres helyre. Itt nem egy repülő baglyot látunk. Valójában egy értelmetlen rajzra állított ceruzaelem-párt látunk, és íróasztali lámpám fel-le mozgatásával animálom a jelenetet.
(Laughter)
(Nevetés)
The image really only exists in your mind. So, how much information do we need to trigger such an image? My goal as an artist is to use the smallest amount possible. I try to achieve a level of simplicity where, if you were to take away one more element, the whole concept would just collapse. And that's why my personal favorite tool as an artist is abstraction. I've come up with this system which I call the abstract-o-meter, and this is how it works. So you take a symbol, any symbol, for example the heart and the arrow, which most of us would read as the symbol for love, and I'm an artist, so I can draw this in any given degree of realism or abstraction. Now, if I go too realistic on it, it just grosses everybody out.
A kép ténylegesen csak elménkben létezik. Mennyi információ kell ahhoz, hogy kiváltsunk egy ilyen képet? Grafikusként az a célom, hogy a lehető legkevesebb adattal dolgozzak. Egyszerű szinten próbálom elérni, ha tehát önök elvennének belőle még egy elemet, az egész koncepcióm dugába dőlne. Éppen ezért kedvenc művészi eszközöm az absztrakció. Feltaláltam ezt az absztraktométer nevű eszközt, így működik. Fogunk egy szimbólumot, mindegy, mit, legyen például szív és nyíl, ezeket általában a szerelem jelképeként szoktuk értelmezni, én pedig grafikusként megrajzolhatom ezt valamilyen fokú realista vagy absztrakt módon. Ha mármost túl realistára veszem, mindenki elhányja magát.
(Laughter)
(Nevetés)
If I go too far on the other side and do very abstract, nobody has any idea what they're looking at. So I have to find the perfect place on that scale, in this case it's somewhere in the middle. Now, once we have reduced an image to a more simple form, all sorts of new connections become possible. And that allows for totally new angles in storytelling.
Ha viszont a másik végletbe esem, és túl elvontan ábrázolom, a nézőknek fogalma sem lesz arról, mi ez. Meg kell találnom tehát az ideális pontot, ez esetben valahol középen. Amint leegyszerűsítünk egy képet, mindenféle új képzettársítások adódnak. Ez pedig egészen új szemszögű mesélés lehetőségét teremti meg.
(Laughter)
(Nevetés)
And so, what I like to do is, I like to take images from really remote cultural areas and bring them together. Now, with more daring references --
Azt szeretem tehát, hogy egymástól távoli kultúrákból választok képeket, és ezeket összerakom. Merészebb képzettársítással –
(Laughter)
(Nevetés)
I can have more fun. But of course, I know that eventually things become so obscure that I start losing some of you. So as a designer, it's absolutely key to have a good understanding of the visual and cultural vocabulary of your audience. With this image here, a comment on the Olympics in Athens, I assumed that the reader of the "New Yorker" would have some rudimentary idea of Greek art. If you don't, the image doesn't work. But if you do, you might even appreciate the small detail, like the beer-can pattern here on the bottom of the vase.
egész remekül szórakozhatok. De persze tudom, végül olyan homályos lesz minden, hogy akad majd, aki feladja. Ezért tervezőként rendkívül fontos, hogy pontosan értsük nézőink vizuális és kulturális szókincsét. Ezzel a képpel itt, ami illusztráció az athéni olimpiához, feltételeztem, hogy a "New Yorker"olvasóinak van valami halvány fogalma a görög művészetről. Ha nem így van, a kép nem működik. Ha viszont igen, akkor talán értékelik a kis részleteket is, például a sörösdoboz-mintát itt a váza alján.
(Laughter)
(Nevetés)
A recurring discussion I have with magazine editors, who are usually word people, is that their audience, you, are much better at making radical leaps with images than they're being given credit for. And the only thing I find frustrating is that they often seem to push me towards a small set of really tired visual clichés that are considered safe. You know, it's the businessman climbing up a ladder, and then the ladder moves, morphs into a stock market graph, and anything with dollar signs; that's always good.
Visszatérő vitám a magazinszerkesztőkkel, akik általában a szavak emberei, hogy olvasóik, vagyis önök, sokkal bátrabban bánnak a képekkel, mint amennyire feltételezik róluk. Egyedül az zavar, hogy szörnyen unalmas vizuális klisék szűk eszköztárába kényszerítenek, mert azt tartják biztonságosnak. Ismerik az üzletembert, aki felmászik a létrán, a létra mozog, tőzsdei grafikonná válik, és bármi, ami dollárjeles, az mindig jó.
(Laughter)
(Nevetés)
If there are editorial decision makers here in the audience, I want to give you a piece of advice. Every time a drawing like this is published, a baby panda will die.
Ha ülnek itt önök közt szerkesztőségi döntéshozók, hadd adjak nekik tanácsot. Valahányszor ilyen rajzot közölnek, egy pandabocs elpusztul.
(Laughter)
(Nevetés)
Literally.
Szó szerint.
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
When is a visual cliché good or bad? It's a fine line. And it really depends on the story. In 2011, during the earthquake and the tsunami in Japan, I was thinking of a cover. And I went through the classic symbols: the Japanese flag, "The Great Wave" by Hokusai, one of the greatest drawings ever. And then the story changed when the situation at the power plant in Fukushima got out of hand. And I remember these TV images of the workers in hazmat suits, just walking through the site, and what struck me was how quiet and serene it was. And so I wanted to create an image of a silent catastrophe. And that's the image I came up with.
Mikor jó vagy rossz egy vizuális klisé? Hajszálvékony a határ. Tényleg a történettől függ. 2011-ben, amikor cunami és földrengés sújtotta Japánt, borítóterven gondolkodtam. Először sorra vettem a klasszikus szimbólumokat: japán zászló, Hokuszai Nagy hulláma, minden idők egyik legjobb grafikája. Aztán a történet másképp alakult, amikor a fukusimai erőműben elszabadult a pokol. Nem felejtem el azokat a képsorokat a védőoverallos munkásokról, csak átsétáltak a terepen, és az ütött szíven, mennyire nyugodtak és derűsek voltak. Úgyhogy a csendes katasztrófát akartam ábrázolni. Végül ez a kép lett belőle.
(Applause)
(Taps)
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
What I want to do is create an aha moment, for you, for the reader. And unfortunately, that does not mean that I have an aha moment when I create these images. I never sit at my desk with the proverbial light bulb going off in my head. What it takes is actually a very slow, unsexy process of minimal design decisions that then, when I'm lucky, lead to a good idea.
Az a célom, hogy "aha-pillanatot" teremtsek önöknek, az olvasóknak. Sajnos, ez nem jelenti azt, hogy nekem is lenne "aha-pillanatom", amikor ezeket a képeket rajzolom. Soha nem úgy ülök az asztalomnál, hogy a legendás villanykörte kigyulladna a fejemben. Valójában nagyon lassú, minimál dizájnos döntések unalmas folyamata az egész, aztán, ha szerencsém van, beugrik valami jó ötlet.
So one day, I'm on a train, and I'm trying to decode the graphic rules for drops on a window. And eventually I realize, "Oh, it's the background blurry upside-down, contained in a sharp image." And I thought, wow, that's really cool, and I have absolutely no idea what to do with that. A while later, I'm back in New York, and I draw this image of being stuck on the Brooklyn bridge in a traffic jam. It's really annoying, but also kind of poetic. And only later I realized, I can take both of these ideas and put them together in this idea. And what I want to do is not show a realistic scene.
Egyszer vonaton utaztam, és az ablakon lecsorgó esőcseppek grafikus szabályait próbáltam megfejteni. Egyszercsak bevillant: "Ó, de hiszen az éles képben fordítva van a homályos háttér!" Arra gondoltam: hű, ez tényleg szuper, és fogalmam sincs, mihez kezdjek vele. Nem sokkal ez után visszatértem New Yorkba, és ezt rajzoltam, mialatt dugóba ragadtam a Brooklyn hídon. Tényleg bosszantó, ugyanakkor költői is. Majd később rájöttem, hogy foghatom mindkét ötletet, és egybegyúrhatom. Nem is a valóság ábrázolása a célom.
But, maybe like poetry, make you aware that you already had this image with you, but only now I've unearthed it and made you realize that you were carrying it with you all along. But like poetry, this is a very delicate process that is neither efficient nor scalable, I think. And maybe the most important skill for an artist is really empathy. You need craft and you need --
Hanem hogy talán, mint a költészet, ébressze rá a nézőket, hogy önökben is megvan ez a kép, de csak most hoztam felszínre, és ráébresztettem önöket, hogy mindig is bennük élt a kép. De mint a költészet, ez is nagyon finom folyamat, úgy vélem, nem hatékony és nem is mérhető. A szívből jövő empátia pedig talán a képzőművészek legfontosabb készsége. Persze, kell gyakorlat is, és –
(Laughter)
(Nevetés)
you need creativity --
kell kreativitás –
(Laughter)
(Nevetés)
thank you -- to come up with an image like that. But then you need to step back and look at what you've done from the perspective of the reader.
köszönöm – ahhoz, hogy ilyen képpel előálljunk. De utána egyet hátra kell lépni, és megnézni az alkotásunkat az olvasó szemszögéből is.
I've tried to become a better artist by becoming a better observer of images. And for that, I started an exercise for myself which I call Sunday sketching, which meant, on a Sunday, I would take a random object I found around the house and try to see if that object could trigger an idea that had nothing to do with the original purpose of that item. And it usually just means I'm blank for a long while. And the only trick that eventually works is if I open my mind and run through every image I have stored up there, and see if something clicks. And if it does, just add a few lines of ink to connect -- to preserve this very short moment of inspiration.
A képek alaposabb megfigyelésével próbáltam jobb grafikussá válni. Ezért belevágtam egy gyakorlatsorba, amit vasárnapi vázlatoknak hívok, vagyis vasárnaponként fogok valamit, bármit, ami otthon a kezembe akad, és igyekszem úgy nézni rá: vajon eszembe jut-e róla valami, aminek semmi köze a tárgy eredeti funkciójához. Ez pedig általában azt jelenti, hogy sokáig csak bambán bámulok. Az egyetlen trükk, ami végül is működik: ha megnyitom elmémet, átfuttatom az összes ott tárolt tárgyat, és figyelem, vajon kattan-e valami. Ha igen, akkor alig pár tollvonással megteremtem a kapcsolatot – így őrzöm meg az ihlet pillanatát.
And the great lesson there was that the real magic doesn't happen on paper. It happens in the mind of the viewer. When your expectations and your knowledge clash with my artistic intentions. Your interaction with an image, your ability to read, question, be bothered or bored or inspired by an image is as important as my artistic contribution. Because that's what turns an artistic statement really, into a creative dialogue. And so, your skill at reading images is not only amazing, it is what makes my art possible. And for that, I thank you very much.
Ebben az volt a nagy tanulság, hogy az igazi varázslat nem a papíron történik. Hanem a néző elméjében. Amikor elvárásaik és tudásuk egybecseng alkotó szándékommal. A képhez fűződő viszonyulásuk, ahogy olvassák, kétkednek, az, hogy egy kép idegesíti, untatja vagy éppen inspirálja önöket, épp olyan fontos, mint az én művészi hozzájárulásom. Mert így lesz művészi kijelentésből valóban teremtő párbeszéd. Így aztán az önök képolvasási készsége nemcsak lenyűgöző, hanem ez teszi lehetővé a művészetemet. Úgyhogy nagyon köszönöm önöknek!
(Applause)
(Taps)
(Cheers)
(Ujjongás)
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)