Hi. (Laughter)
Helló!
I did that for two reasons. First of all, I wanted to give you a good visual first impression. But the main reason I did it is that that's what happens to me when I'm forced to wear a Lady Gaga skanky mic.
(Nevetés) Hogy ezt meg miért csináltam? Először is, jó vizuális benyomást akartam tenni Önökre. De a fő ok persze az, hogy ezt váltja ki belőlem, ha arra kényszerítenek,
(Laughter)
hogy ezt az ocsmány Lady Gaga mikrofont viseljem.
I'm used to a stationary mic. It's the sensible shoe of public address.
(Nevetés) Az állványos mikrofont, azt megszoktam.
(Laughter)
Igen praktikus egy hangosító rendszerben.
But you clamp this thing on my head, and something happens. I just become skanky. (Laughter) So I'm sorry about that. And I'm already off-message.
(Nevetés) De ezt a fejelmre csiptetik és valami bekattan. Rögtön olyan kurvás leszek. (Nevetés) Sajnálom.
(Laughter)
Hmm, máris olyan dolgokat mondok, amiket nem kéne.
Ladies and gentlemen, I have devoted the past 25 years of my life to designing books. ("Yes, BOOKS. You know, the bound volumes with ink on paper. You cannot turn them off with a switch. Tell your kids.") It all sort of started as a benign mistake, like penicillin. (Laughter)
(Nevetés) Hölgyeim és uraim, életem elmúlt 25 évét könyvek tervezésének szenteltem. Igen, KÖNYVEKÉRE. Tudják azok az összefűzött ívek -- a papíron festék. Nem lehet kikapcsolni semmilyen kapcsolóval. Mondják el a gyereknek! Az egész dolog valami kis ártatlan félreértéssel kezdődött,
What I really wanted was to be a graphic designer at one of the big design firms in New York City. But upon arrival there, in the fall of 1986, and doing a lot of interviews, I found that the only thing I was offered was to be Assistant to the Art Director at Alfred A. Knopf, a book publisher. Now I was stupid, but not so stupid that I turned it down.
akárcsak a penicillin. (Nevetés) Valójában eredetileg grafikai tervező akartam lenni az egyik nagy New York-i tervező cégnél. De 1986 őszén, amikor megérkeztem, és résztvettem jó néhány interjún, azzal szembesültem, hogy csak egyetlen helyre kellek, az Alfred A. Knopf könyvkiadó művészeti vezetője asszisztensének. Elég hülye voltam,
I had absolutely no idea what I was about to become part of, and I was incredibly lucky. Soon, it had occurred to me what my job was. My job was to ask this question: "What do the stories look like?" Because that is what Knopf is. It is the story factory, one of the very best in the world. We bring stories to the public.
de annyira azért nem, hogy elutasítsam. Halvány sejtelmem sem volt, hogy mibe csöppenek bele, és hihetetlenül szerencsés voltam. Hamar kiderült, hogy mi a munkám. El kellett töprengjek, hogy "Hogyan is néz ki a történet?" Mert hát a Knopf ebből áll. Egy történetgyár, egyike a legjobbaknak a világon.
The stories can be anything, and some of them are actually true. But they all have one thing in common: They all need to look like something. They all need a face. Why? To give you a first impression of what you are about to get into. A book designer gives form to content, but also manages a very careful balance between the two.
Történeteket adunk ki. Történet lehet bármi, és némelyik közülük még meg is történt. De egy dolog valamennyiben közös: Mindegyiknek ki kell néznie valahogy. Kell, hogy legyen saját arcuk. Miért is? Hogy valami első benyomást adjanak, hogy megközelítőleg mi vár ránk. A könyvtervező formát ad a tartalomhoz, és egyben
Now, the first day of my graphic design training at Penn State University, the teacher, Lanny Sommese, came into the room and he drew a picture of an apple on the blackboard, and wrote the word "Apple" underneath, and he said, "OK. Lesson one. Listen up." And he covered up the picture and he said, "You either say this," and then he covered up the word, "or you show this. But you don't do this." Because this is treating your audience like a moron. (Laughter) And they deserve better.
megpróbál gondosan egyensúlyozni a kettő között. Nos, a Penn State Univesity grafikai kurzusának a legelső napján a tanárom, Lanny Sommese bejött a terembe és felrajzolt egy almát a táblára, és alá odaírta: "alma" és azt mondta: "Első lecke. Figyeljenek!" És megmutatta a képet, és azt mondta: "Vagy ezt mondják," és most a szót fedte fel, "vagy megmutatják ezt!" De semmiképp nem csinálják ezt!" Mert akkor hülyének nézik a hallgatóságot. (Nevetés)
And lo and behold, soon enough, I was able to put this theory to the test on two books that I was working on for Knopf. The first was Katharine Hepburn's memoirs, and the second was a biography of Marlene Dietrich. Now the Hepburn book was written in a very conversational style, it was like she was sitting across a table telling it all to you. The Dietrich book was an observation by her daughter; it was a biography. So the Hepburn story is words and the Dietrich story is pictures, and so we did this. So there you are. Pure content and pure form, side by side. No fighting, ladies.
És annál azért jobbat érdemelnek. És lám, nézzék csak, elég hamar ki is próbálhattam ezt az elméletet azon a két könyvön, amin a Knopfnál dolgoztam. Az egyik Katharine Hepburn memoárja volt, a másik Marlene Dietrich életrajza. A Hepburn-könyv könnyed, fecsegő stílusban volt írva, olyan volt, mintha ott ülne velünk szemben az asztalnál, és mesélne. A Dietrich-kötet egy visszaemlékezés volt, a lánya által írt életrajz. Szóval, a Hepburn-történet szavakat kívánt, a Dietrrich képeket, és ezt is csináltuk. Itt vannak, nézzék! Tiszta forma, tiszta tartalom, egymást támogatva.
("What's a Jurassic Park?") Now, what is the story here? Someone is re-engineering dinosaurs by extracting their DNA from prehistoric amber. Genius! (Laughter)
Semmi harc, hölgyek. "Mi az a Jurassic Park?" Mi itt a történet? Valaki újraalkotja a dinoszauruszokat úgy, hogy kivonja a DNS-üket a történelem előtti borostyánkőből. Zseniális!
Now, luckily for me, I live and work in New York City, where there are plenty of dinosaurs. (Laughter) So, I went to the Museum of Natural History, and I checked out the bones, and I went to the gift shop, and I bought a book. And I was particularly taken with this page of the book, and more specifically the lower right-hand corner.
(Nevetés) Szerencsémre New Yorkban élek, ahol tömérdek dinoszaurusz van. (Nevetés) Így hát elmentem a természettudományi múzeumba, megnéztem a csontokat, bementem az ajándékboltba, és vettem egy könyvet. Különösen megfogott a könyvnek ez az oldala, még pontosabban a jobb alsó sarka.
Now I took this diagram, and I put it in a Photostat machine, (Laughter) and I took a piece of tracing paper, and I taped it over the Photostat with a piece of Scotch tape -- stop me if I'm going too fast -- (Laughter) -- and then I took a Rapidograph pen -- explain it to the youngsters -- (Laughter) and I just started to reconstitute the dinosaur.
Fogtam ezt az ábrát, és betettem a fénymásolóba. (Nevetés) és fogtam egy pausz papírt, és ráragasztottam a fénymásolóra celluxszal -- szóljanak, ha túl gyors vagyok -- (Nevetés) és fogtam egy csőtollat -- magyarázzák el a fiataloknak -- (Nevetés) és elkezdtem újraépíteni a dinoszauruszt
I had no idea what I was doing, I had no idea where I was going, but at some point, I stopped -- when to keep going would seem like I was going too far. And what I ended up with was a graphic representation of us seeing this animal coming into being. We're in the middle of the process. And then I just threw some typography on it. Very basic stuff, slightly suggestive of public park signage. (Laughter)
Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, fogalmam sem volt, hogy mire akarok kilyukadni, de egy bizonyos pontnál megálltam -- amikor úgy tűnt, hogy ha folytatom, akkor túl messze megyek. És végül egy olyan képet kaptam, ami úgy nézett ki, mint egy állat a teremtés folyamatában. A folyamat közepén vagyunk tehát. És dobtam még rá némi tipográfiát. Egy kis egyszerűt, ami amolyan közparkot sejtet.
Everybody in house loved it, and so off it goes to the author. And even back then, Michael was on the cutting edge. ("Michael Crichton responds by fax:") ("Wow! Fucking Fantastic Jacket") (Laughter) (Applause) That was a relief to see that pour out of the machine. (Laughter) I miss Michael.
(Nevetés) A házban mindenkinek tetszett, és így ment el a szerzőnek. Michael már ekkor is nagymenő volt. "Michael Crichton faxon válaszol:" "Hinnye, kurvajó borító" (Nevetés) (Taps) Nagy megkönnyebbülés volt látni, amint jön ki a gépből. (Nevetés)
And sure enough, somebody from MCA Universal calls our legal department to see if they can maybe look into buying the rights to the image, just in case they might want to use it. Well, they used it. (Laughter) (Applause)
Sajnálom, hogy Michael már nincs köztünk. És lám, az MCA Universaltól valaki egyszercsak felhívja a jogi osztályunkat, hogy megvehetné-e a kép felhasználási jogát, arra az esetre, ha netalán fel akarnák használni. Tényleg felhasználták.
And I was thrilled. We all know it was an amazing movie, and it was so interesting to see it go out into the culture and become this phenomenon and to see all the different permutations of it. But not too long ago, I came upon this on the Web. No, that is not me. But whoever it is, I can't help but thinking they woke up one day like, "Oh my God, that wasn't there last night. Ooooohh! I was so wasted." (Laughter)
(Nevetés) (Taps) És boldog voltam. Tudjuk, hogy milyen jó film volt, és érdekes volt látni, hogy hogyan lett belőle jelenség, a közbeszéd része, és látni a különféle változatait. Nemrég erre bukkantam a hálón. Nem, ez nem én vagyok. De bárki is, elképzelem, hogy egy szép napon így ébredt: "Jaj, Istenem, ez nem volt még itt az este! Hogy én milyen részeg voltam!"
But if you think about it, from my head to my hands to his leg. (Laughter) That's a responsibility. And it's a responsibility that I don't take lightly. The book designer's responsibility is threefold: to the reader, to the publisher and, most of all, to the author. I want you to look at the author's book and say, "Wow! I need to read that."
(Nevetés) Gondolják el, kipattan a fejemből, megrajzolom a kezemmel, majd ott van a lábán. (Nevetés) Micsoda felelősség! Ezt a felelősséget komolyan kell venni. A könyvtervező felelős tehát: az olvasónak, a kiadónak és leginkább a szerzőnek. Azt szeretném, hogy amint ránéznek a szerző könyvére,
David Sedaris is one of my favorite writers, and the title essay in this collection is about his trip to a nudist colony. And the reason he went is because he had a fear of his body image, and he wanted to explore what was underlying that. For me, it was simply an excuse to design a book that you could literally take the pants off of. But when you do, you don't get what you expect. You get something that goes much deeper than that. And David especially loved this design because at book signings, which he does a lot of, he could take a magic marker and do this. (Laughter) Hello! (Laughter)
azt mondják: "Hú, ezt el kell, hogy olvassam!" David Sedaris az egyik kedvenc íróm, és ennek a gyűjteménynek a címadó esszéje egy nudista telepen tett látogatásról szól. Azért ment oda, mert volt benne valami félelem a saját testképével kapcsolatban, és ki akarta deríteni az okát. Számomra egyszerűen ürügy volt arra, hogy tervezzek egy könyvet, amiről szó szerint le lehet húzni a gatyát. De ha ezt megtesszük, nem azt kapjuk, amit vártunk. Ennél mélyebb dolgot kapunk. És David különösen szerette ezt a dizájnt, mert ha dedikál, amit elég gyakran tesz, akkor egy filctollal belefirkálhat, valahogy így. (Nevetés) Helló!
Augusten Burroughs wrote a memoir called ["Dry"], and it's about his time in rehab. In his 20s, he was a hotshot ad executive, and as Mad Men has told us, a raging alcoholic. He did not think so, however, but his coworkers did an intervention and they said, "You are going to rehab, or you will be fired and you will die."
(Nevetés) Augusten Burroughs írt egy memoárt arról az időszakáról, amit az elvonón tölött, a címe: "Szárazon". Húszas éveiben fontos ember volt, valami hírdetési igazgató, és -- ahogyan ezt mondani szokás -- masszív alkoholista. Ő persze nem így gondolta, de a kollégái közbeléptek, és azt mondták neki:
Now to me, this was always going to be a typographic solution, what I would call the opposite of Type 101. What does that mean? Usually on the first day of Introduction to Typography, you get the assignment of, select a word and make it look like what it says it is. So that's Type 101, right? Very simple stuff. This is going to be the opposite of that. I want this book to look like it's lying to you, desperately and hopelessly, the way an alcoholic would.
"Vagy elmész elvonókúrára, vagy kirúgnak és meghalsz." Erre a feladatra mindig úgy gondoltam, amit úgy nevezhetnék, hogy a 101-es típus ellentettje. Hogy ez mit jelent? A "Bevezetés a tipográfiába" tantárgy első napján általában kap az ember egy feladatot: kiválasztanak egy szót, és azt úgy kell megjelenítenie, hogy azt mondja, amit jelent. Ez a 101-es típus, rendben? Nagyon egyszerű dolog. Itt ennek a fordítottjáról van szó. Azt akartam, hogy erről a könyvről látszódjék, hogy hazudik nekünk,
The answer was the most low-tech thing you can imagine. I set up the type, I printed it out on an Epson printer with water-soluble ink, taped it to the wall and threw a bucket of water at it. Presto! Then when we went to press, the printer put a spot gloss on the ink and it really looked like it was running.
kétségbeesetten és reménytelenül, ahogyan egy alkoholista teszi. A megoldás a lehető legegyszerűbb volt, amit csak el lehet képzelni. Beállítottam a betűtípust, kinyomtattam egy Epson nyomtatón egy vízre oldódó tintával, majd felragasztottam a falra és rázuttyintottam egy vödör vizet. Kész is van! Azután a nyomdában a nyomdagép kent valami paca-szerű mázt a tintára,
Not long after it came out, Augusten was waylaid in an airport and he was hiding out in the bookstore spying on who was buying his books. And this woman came up to it, and she squinted, and she took it to the register, and she said to the man behind the counter, "This one's ruined." (Laughter) And the guy behind the counter said, "I know, lady. They all came in that way." (Laughter) Now, that's a good printing job.
és tényleg úgy nézett ki az egész, mintha elázott volna. Nem sokkal a könyv megjelenése után Augustent feltartóztatták egy repülőtéren, és ő elbújt a könyvesboltban, hogy meglesse, ki veszi a könyvét. Egy a nő odament, végigmérte, és odavitte a pénztárhoz, és azt mondta a pult mögött álló embernek: "Ez a példány sérült." (Nevetés) A fickó a pult mögött ezt válaszolta: "Tudom hölgyem. Mindet így kaptuk." (Nevetés)
A book cover is a distillation. It is a haiku, if you will, of the story. This particular story by Osama Tezuka is his epic life of the Buddha, and it's eight volumes in all. But the best thing is when it's on your shelf, you get a shelf life of the Buddha, moving from one age to the next. All of these solutions derive their origins from the text of the book, but once the book designer has read the text, then he has to be an interpreter and a translator.
Hát, ez a jó nyomdai munka. A könyv címlapja egy eszencia. Ha úgy tetszik, a történet haikuja. Ez a bizonyos történet az Osama Tezuka-féle Buddha élete, a nyolc kötet egyben. De a legjobb az egészben, hogy amikor ott van a polcon, összeáll belőlük Buddha élete képekben, ahogyan az egyik korszakából a másikba lép. Mindezek a megoldások a könyv szövege alapján születtek: ha egyszer a címlap tervezője elolvassa a szöveget, akkor tolmáccsá,
This story was a real puzzle. This is what it's about. ("Intrigue and murder among 16th century Ottoman court painters.")
a szöveg értelmezőjévé válik. Ez a történet egy igazi kirakós rejtvény volt. Itt van, hogy miről is szól.
(Laughter)
"INTRIKA ÉS GYILKOSSÁG A 16. SZÁZADI OTTOMÁN UDVARI FESTŐK KÖRÉBEN"
All right, so I got a collection of the paintings together and I looked at them and I deconstructed them and I put them back together. And so, here's the design, right? And so here's the front and the spine, and it's flat. But the real story starts when you wrap it around a book and put it on the shelf.
Oké, összegyűjtöttem egy egész készletet festményekből, rájuk néztem, szétszedtem őket és újra összeraktam. Íme az eredmény. Ez itt a címlap és a gerinc, síkba terítve. De az igazi történet akkor kezdődik, amikor a borító a könyvre kerül, az meg a polcra.
Ahh! We come upon them, the clandestine lovers. Let's draw them out. Huhh! They've been discovered by the sultan. He will not be pleased. Huhh! And now the sultan is in danger. And now, we have to open it up to find out what's going to happen next. Try experiencing that on a Kindle. (Laughter)
Ahh, itt vannak a a titkos szerelmesek. Húzzuk csak ki őket! Hú, felfedezte őket a szultán! Nem fog örülni nekik. Jujj, és most a szultán veszélyben van! Most már tényleg ki kell nyitni, hogy megtudjuk, mi fog most történni! Na ezt próbálják meg a Kindle-ön! (Nevetés)
Don't get me started. Seriously. Much is to be gained by eBooks: ease, convenience, portability. But something is definitely lost: tradition, a sensual experience, the comfort of thingy-ness -- a little bit of humanity.
Na de ne menjünk bele! Komolyan. Sok előnye van az e-booknak: könnyű, kényelmes, hordozható. De valami biztosan elveszett: a hagyomány, az érzékszervi tapasztalás, az érzéki öröm --
Do you know what John Updike used to do the first thing when he would get a copy of one of his new books from Alfred A. Knopf? He'd smell it. Then he'd run his hand over the rag paper, and the pungent ink and the deckled edges of the pages. All those years, all those books, he never got tired of it. Now, I am all for the iPad, but trust me -- smelling it will get you nowhere. (Laughter) Now the Apple guys are texting, "Develop odor emission plug-in." (Laughter)
az emberi természet egy darabja. Tudják, hogy John Updike-nak mi volt az első dolga, amikor megkapta egy új könyvének egy példányát Alfred A. Knopftól? Először is megszagolta. Azután végigsímított kezével az íven, a friss tintán és a papír cakkos szélén. Hosszú évek során és sok könyv után sem fáradt bele. Semmi bajom az iPaddel de higgyék el, hiába szagolgatják. (Nevetés) Szinte látom, ahogy az Apple-ös srácok írják az sms-t: "fejlesszünk ki egy illatosító plug-int!"
And the last story I'm going to talk about is quite a story. A woman named Aomame in 1984 Japan finds herself negotiating down a spiral staircase off an elevated highway. When she gets to the bottom, she can't help but feel that, all of a sudden, she's entered a new reality that's just slightly different from the one that she left, but very similar, but different. And so, we're talking about parallel planes of existence, sort of like a book jacket and the book that it covers.
(Nevetés) És az utolsó történet, amit most elmondok, az történet a javából. Egy asszony, Aomame 1984-ben Japánban ott találja magát egy felüljáró csigalépcsőjén, lefelé véve a kanyarokat. Amikor eljut a lépcső aljára, azt érzi hirtelen, hogy egy új valóságba érkezett meg ami épp csak egy picit tér el attól, amit otthagyott, nagyon hasonló, de mégis más. Így hát a létezések párhuzamos síkjairól beszélünk,
So how do we show this? We go back to Hepburn and Dietrich, but now we merge them. So we're talking about different planes, different pieces of paper. So this is on a semi-transparent piece of velum. It's one part of the form and content. When it's on top of the paper board, which is the opposite, it forms this. So even if you don't know anything about this book, you are forced to consider a single person straddling two planes of existence. And the object itself invited exploration interaction, consideration and touch.
mint amilyen egy könyv és a borítója. Hogyan mutassuk ezt meg? Visszatérünk most Hepburnhöz és Dietrich-hez, de összekombináljuk őket. Különböző síkokról beszélünk tehát, és különböző papírdarabokról. Ez itt egy félig átlátszó hártya. Ez a formának és a tartalomnak az egyik összetevője. Amikor a papírborító tetején van, amire rá kell simulnia, akkor így néz ki. Szóval, még ha semmit sem tudunk a könyvről, akkor is arra kényszerülünk, hogy úgy tekintsünk egy személyt, mint aki a létezés két síkja között lebeg. És maga a tárgy hív minket, hogy felfedezzük, hogy beavatkozzunk,hogy elgondolkozzunk, és hogy megérintsük.
This debuted at number two on the New York Times Best Seller list. This is unheard of, both for us the publisher, and the author. We're talking a 900-page book that is as weird as it is compelling, and featuring a climactic scene in which a horde of tiny people emerge from the mouth of a sleeping girl and cause a German Shepherd to explode. (Laughter) Not exactly Jackie Collins. Fourteen weeks on the Best Seller list, eight printings, and still going strong.
Ez a kötet ahogy megjelent, nyomban a második lett a New York Times bestseller listáján. Ez példátlan volt mind a szerző, mind a kiadó számára. Egy 900 oldalas könyvről beszélünk, ami egyszerre hátborzongató és lenyűgöző, és ahol a cselekmény csúcspontján apró emberek egy csoportja előbújik egy alvó lány szájából és felrobbant egy németjuhász kutyát. (Nevetés) Hát nem egy Jackie Collins, az biztos. Tizennégy hét a bestseller listán,
So even though we love publishing as an art, we very much know it's a business too, and that if we do our jobs right and get a little lucky, that great art can be great business.
nyolc utánnyomás, és még mindig viszik. Szóval, bár mesterségként tekintünk a könyvkiadásra, de az üzletről is sokat tudunk, és ha jól tesszük a dolgunkat, és van egy kis szerencsénk,
So that's my story. To be continued. What does it look like? Yes. It can, it does and it will, but for this book designer, page-turner, dog-eared place-holder, notes in the margins-taker, ink-sniffer, the story looks like this.
a mesterműből jó üzlet is lehet. Ez hát az én történetem. Folyt. köv. Milyen is ez az egész? Igen, folytatódik ez, és fog is. Egy könyvtervező számára a történet: habzsolni valóan jó könyv, szamárfüllel megjelölt oldalak, jegyzetek a margón,
Thank you.
és hát a tinta szaga.
(Applause)
Köszönöm.