Some months back, I was visiting this East African city, and we were stuck in traffic. And this vendor suddenly approaches my window with a half-opened alphabet sheet. I took a quick look at the alphabet sheet, and I thought of my daughter, how it would be nice to spread it on the floor and just play all over it with her while getting her to learn the alphabet. So the traffic moved a bit, and I quickly grabbed a copy, and we moved on.
Néhány hónapja egy kelet-afrikai városban jártam, és közlekedési dugóban ragadtunk. Akkor egy árus hirtelen ott termett az ablakomnál egy félig nyitott ábécés kartonnal. Gyors pillantást vetettem rá, és eszembe jutott a kislányom, milyen szép lenne ezeket szétszórni a padlón, és csak játszani vele, így megtanítani az ábécére. A kocsisor kicsit megmozdult, én gyorsan elkaptam egy példányt, majd elhajtottunk.
When I had time to fully open the alphabet sheet and take a more detailed look at it, I knew I was not going to use that to teach my daughter. I regretted my purchase. Why so? Looking at the alphabet sheet reminded me of the fact that not much has changed in the education curricula in Africa. Some decades back, I was taught out of a similar alphabet sheet. And because of that, I struggled for years. I struggled to reconcile my reality with the formal education I received in school, in the schools I attended. I had identity crises. I looked down on my reality. I looked at my ancestry, I looked at my lineage with disrespect. I had very little patience for what my life had to offer around me.
Amikor végre teljesen kinyithattam az ábécés kartont, és alaposabban szemügyre vettem, már tudtam, nem fogom ebből tanítani a kislányomat. Megbántam, hogy megvettem. Hogy miért? Ahogy ránéztem a lapra, az jutott eszembe, hogy alig változott valami az afrikai alapoktatásban. Pár évtizede én is hasonló ábécés lapról tanultam. És emiatt évekig küszködtem. Nehezen tudtam összeegyeztetni valóságomat az akkori oktatással, és az iskoláimmal, ahová jártam. Identitás-zavarom volt. Lenéztem a valóságomat. Megvetéssel néztem őseimre és az egész származásomra. Nagyon rosszul tűrtem azt, amit az élet nyújtani tudott körülöttem.
Why? "A is for apple." "A is for apple." "A is for apple" is for that child in that part of the world where apples grow out; who has an apple in her lunch bag; who goes to the grocery store with her mom and sees red, green, yellow -- apples of all shapes and colors and sizes. And so, introducing education to this child with an alphabet sheet like this fulfills one of the major functions of education, which is to introduce the learner to an appreciation of the learner's environment and a curiosity to explore more in order to add value.
Miért? "A, mint alma." "A, mint alma." Olyan gyereknek szól, aki ott nő fel, ahol alma terem a fákon, olyannak, aki almát visz tízóraira; aki elmegy az anyukájával a zöldségeshez, és piros, zöld, sárga almákat lát, mindenféle méretben, színben és formában. Így amikor ez a gyermek ilyen ábécés lappal kezd tanulni, mint ez, akkor az oktatás teljesíti egyik legfőbb funkcióját, vagyis a tanuló megismeri környezetét, jobban megérti, és kíváncsibb lesz, még jobban meg akarja ismerni, hogy még több értékre leljen.
In my own case, when and where I grew up in Africa, apple was an exotic fruit. Two or three times a year, I could get some yellowish apples with brown dots, you know, signifying thousands of miles traveled -- warehouses storing -- to get to me. I grew up in the city to very financially comfortable parents, so it was my dignified reality, exactly the same way cassava fufu or ugali would not regularly feature in an American, Chinese or Indian diet, apples didn't count as part of my reality. So what this did to me, introducing education to me with "A is for apple," made education an abstraction. It made it something out of my reach -- a foreign concept, a phenomenon for which I would have to constantly and perpetually seek the validation of those it belonged to for me to make progress within it and with it. That was tough for a child; it would be tough for anyone.
Az én esetemben, ahol és amikor felnőttem Afrikában, az alma egzotikus gyümölcs volt. Évente két-három alkalommal esetleg kaptam olyan barna foltos, sárgás almát, tudják – amiről lerí, hogy több ezer mérföldről érkezett az áruházakba –, hogy eljusson hozzám. Városban nőttem fel, jó anyagi helyzetű családban, így az alma volt az én ünnepi valóságom. Pontosan úgy, ahogy a tápióka, a fufu vagy az ugali nem szerepelnek rendszeresen az amerikai, kínai vagy indiai étrendben, úgy az alma sem volt része a hétköznapjaimnak. És így az történt velem, hogy "A, mint alma" segítségével csöppentem az oktatásba, amitől a tanítás elvonttá vált számomra. Kívül esett a világomon, idegen fogalom, olyan jelenség, aminek folyton-folyvást szerettem volna megtalálni a hozzá kapcsolódó értékeit, hogy benne és vele együtt fejlődhessek. Ez megrázó volt egy gyermeknek; bárki számára az lenne.
As I grew up and I advanced academically, my reality was further separated from my education. In history, I was taught that the Scottish explorer Mungo Park discovered the Niger River. And so it bothered me. My great-great-grandparents grew up quite close to the edge of the Niger River.
Amikor felnőttem és továbbtanultam, a hétköznapi valóságom még messzebbre került a taníttatásomtól. Történelemből azt tanultam, hogy Mungo Park, a skót kutató fedezte fel a Niger folyót. Ez bosszantott engem. Ükszüleim a Niger folyó partjához egészen közel nőttek fel.
(Laughter)
(Nevetés)
And it took someone to travel thousands of miles from Europe to discover a river right under their nose?
És azért valakinek ide kellett utaznia Európából, több ezer mérföldre, hogy felfedezzen egy folyót itt, az orra előtt?
(Laughter)
(Nevetés)
No!
Na ne!
(Applause and cheers)
(Taps és ujjongás)
What did they do with their time?
Mire fecsérelték az idejüket?
(Laughter)
(Nevetés)
Playing board games, roasting fresh yams, fighting tribal wars? I mean, I just knew my education was preparing me to go somewhere else and practice and give to another environment that it belonged to. It was not for my environment, where and when I grew up.
Táblajátékokra, yamgyökér-sütögetésre, törzsi háborúkra? Úgy értem, tudtam, hogy a tanulásom előkészít arra, hogy máshová jussak, megtapasztaljam azt a környezetet, ahová az alma tartozik. Ez nem az én környezetemről szólt, ahol és amikor felnőttem.
And this continued. This philosophy undergirded my studies all through the time I studied in Africa. It took a lot of experiences and some studies for me to begin to have a change of mindset. I will share a couple of the remarkable ones with us.
És még nem volt vége. Ez a filozófia végigkísért, amíg csak Afrikában tanultam. Rengeteg tapasztalat és sok kutatás kellett ahhoz, hogy megváltozzon a gondolkodásom. Ezek közül néhány jelentőset megosztok ma önökkel.
I was in the United States in Washington, DC studying towards my doctorate, and I got this consultancy position with the World Bank Africa Region. And so I remember one day, my boss -- we were having a conversation on some project, and he mentioned a particular World Bank project, a large-scale irrigation project that cost millions of dollars in Niger Republic that was faltering sustainably. He said this project wasn't so sustainable, and it bothered those that instituted the whole package. But then he mentioned a particular project, a particular traditional irrigation method that was hugely successful in the same Niger Republic where the World Bank project was failing. And that got me thinking. So I did further research, and I found out about Tassa.
Amerikában voltam, Washington DC-ben, a doktorimra készültem, és megkaptam ezt a tanácsadói állást a Világbank Afrikai Régiójánál. Emlékszem, egyik nap a főnököm – egy projektről tárgyaltunk – megemlített egy különleges világbanki programot, egy nagyszabású öntözési projektet, ami dollármilliókba kerül a Niger Köztársaságban, és ami tartósan elakadt. Azt mondta, ez a projekt nem volt fenntartható, és csak felbosszantotta azokat, akik az egész csomagot kidolgozták. Aztán pedig megemlített egy sajátos programot, egy hagyományos öntözési módszert, ami remekül működik ugyanabban a Niger Köztársaságban, ahol a világbanki projekt elbukott. Ezen eltöprengtem. Tovább kutattam, és megismertem a Tassa-technikát.
Tassa is a traditional irrigation method where 20- to 30-centimeter-wide and 20- to 30-centimeter-deep holes are dug across a field to be cultivated. Then, a small dam is constructed around the field, and then crops are planted across the surface area. What happens is that when rain falls, the holes are able to store the water and appropriate it to the extent that the plant needs the water. The plant can only assimilate as much water as needed until harvest time. Niger is 75 percent scorched desert, so this is something that is a life-or-death situation, and it has been used for centuries. In an experiment that was conducted, two similar plots of land were used in the experiment, and one plot of land did not have the Tassa technique on it. Similar plots. The other one had Tassa technique constructed on it. Then similar grains of millet also were planted on both plots. During harvest time, the plot of land without Tassa technique yielded 11 kilograms of millet per hectare. The plot of land with Tassa technique yielded 553 kilograms of millet per hectare.
A Tassa egy hagyományos öntözési módszer, melynek során 20-30 cm széles és 20-30 cm mély lyukakat ásnak a művelésre kijelölt földterületen. Aztán egy kis gátat építenek a földterület köré, majd szétterítik a veteményt a föld felszínén. Majd amikor elered az eső, a lyukak el tudják nyelni a vizet, épp annyit, amennyire a növénynek szüksége van. A növény csak annyi vizet szív fel, amennyire szüksége van az aratásig. A Niger 75 százaléka kiszikkadt sivatag, ez tehát egyfajta élet-halál kérdés, és ezt alkalmazzák évszázadok óta. Egy kísérlet során két hasonló földparcellát használtak fel, és az egyiken nem alkalmazták a Tassa-technikát. Hasonló parcellák. A másikat Tassa-technikával művelték meg. Aztán mindkét parcellán kölesmagot vetettek. Amikor eljött az aratás ideje, a Tassa nélkül művelt földön 11 kilogramm kölest arattak hektáronként. A másikon, amit Tassával műveltek, 553 kilogrammot hektáronként.
(Applause)
(Taps)
I looked at the research, and I looked at myself. I said, "I studied agriculture for 12 years, from primary to Senior Six, as we say in East Africa, SS3 in West Africa or 12th grade. No one ever taught me of any form of traditional African knowledge of cultivation -- of harvesting, of anything -- that will work in modern times and actually succeed, where something imported from the West would struggle to succeed. That was when I knew the challenge, the challenge of Africa's curricula, And I thus began my quest to dedicate my life, concern my life work, to studying, conducting research on Africa's own knowledge system and being able to advocate for its mainstreaming in education, in research, policy across sectors and industries.
Néztem a kutatást, és magamba néztem. Azt mondtam: "Tizenkét éve kutatom a mezőgazdaságot, az alapoktól "végzős koromig", ahogy Kelet-Afrikában mondjuk [Senior 6], Nyugat-Afrikában SS3, vagy 12. osztály. Soha senki nem tanított nekünk hagyományos afrikai földművelési formákat, sem betakarítást, sem egyebet – olyat, ami ma is működik, sőt, még sikeres is, miközben a nyugatról behozott módszerek kudarcba fulladnak. Ekkor ismertem fel a kihívást, az afrikai oktatásban rejlő kihívást, és ekkor kezdtem annak szentelni életemet és hivatásomat, hogy Afrika saját tudáskincsét tanulmányozzam és kutassam, valamint képes legyek kiállni általános érvényesítéséért az oktatásban, kutatásban és a politikában, minden szektorban, minden iparágban.
Another conversation and experience I had at the bank I guess made me take that final decision of where I was going to go, even though it wasn't the most lucrative research to go into, but it was just about what I believed in. And so one day, my boss said that he likes to go to Africa to negotiate World Bank loans and to work on World Bank projects. And I was intrigued. I asked him why. He said, "Oh, when I go to Africa, it's so easy. I just write up my loan documents and my project proposal in Washington, DC, I go to Africa, and they all just get signed. I get the best deal, and I'm back to base. My bosses are happy with me."
Volt egy másik beszélgetésünk és élményem is a bankban: azt hiszem, ekkor döntöttem el végleg, hogy merre megyek tovább, még ha nem is a legnyereségesebb kutatásba fogtam, de olyanba, amiben hittem. Tehát egy nap azt mondta a főnököm, hogy Afrikába szeretne utazni, hogy világbanki hitelről tárgyaljon, és világbanki programokon dolgozzon. Kíváncsi lettem. Megkérdeztem őt, miért. Azt mondta: "Ó, amikor Afrikába megyek, az olyan könnyű. Itt Washingtonban megírom a papírokat a kölcsönről, a programjavaslatról, aztán Afrikába utazom, ők meg mindent aláírnak. Megkötöm a legjobb üzletet, és már jöhetek is haza. A főnökeim elégedettek velem."
But then he said, "I hate going to Asia or ..." and he mentioned a particular country, Asia and some of these countries. "They keep me for this, trying to get the best deal for their countries. They get the best deal. They tell me, 'Oh, that clause will not work for us in our environment. It's not our reality. It's just so Western.' And they tell me, 'Oh, we have enough experts to take care of this. You don't have enough experts. We know our aim.' And they just keep going through all these things. By the time they finish, yes, they get the best deal, but I'm so exhausted and I don't get the best deal for the bank, and we're in business." "Really?" I thought in my head, "OK."
Aztán hozzátette: "Utálok Ázsiába vagy ...-ba menni" – és itt megnevezett valamit, Ázsiát és néhány országát. "Feltartanak, igyekeznek a legjobb ajánlatot kicsikarni országaiknak. A legjobbat kapják. Azt mondják: "Ó, ez a záradék nem fog működni a mi környezetünkben. Nálunk más világ van, ez annyira nyugati." Azt is mondják: "Ó, van elég szakemberünk, majd ők megoldják. Önöknek nincs elég szakemberük. Mi ismerjük a célunkat." És így tovább, lépésről lépésre. Onnantól, hogy vége, igen, övék a legjobb ajánlat, én meg teljesen kimerülök, megkötöttük az üzletet, ami a banknak sem volt igazán előnyös." "Nocsak!" – gondoltam. – "OK."
I was privileged to sit in on a loan negotiating session in an African country. So I would do these consultancy positions during summer, you know, since I was a doctoral student. And then I traveled with the team, with the World Bank team, as more like someone to help out with organizational matters. But I sat in during the negotiating session. I had mostly Euro-Americans, you know, with me from Washington, DC. And I looked across the table at my African brothers and sisters. I could see intimidation on their faces. They didn't believe they had anything to offer the great-great-grandchildren of Mungo Park -- the owners of "apple" in "A is for apple." They just sat and watched: "Oh, just give us, let us sign. You own the knowledge. You know it all. Just, where do we sign? Show us, let us sign." They had no voice. They didn't believe in themselves.
Megvolt az a kiváltságom, hogy beülhettem egy kölcsönfolyósító tárgyalásra egy afrikai országban. Így tanácsadóként a nyár során megtehettem ezt, tudják, hiszen doktorandusz voltam. Aztán elutaztam a csoporttal, a Világbank küldöttségével olyan minőségben, hogy szervezeti anyagokat készítek elő. Ám a tárgyaláson leginkább euro-amerikaiakkal voltam együtt, tudják, washingtoni útitársaimmal. Az asztal túloldalán ültek afrikai fivéreim és nővéreim. Láttam arcukon a félelmet. Nem hittek abban, hogy bármit is ajánlhatnának, a Mungo parki ükunokáknak – az "alma" tulajdonosainak, "A, mint alma." Csak ültek ott és figyeltek: "Adják csak ide, írjuk alá. Maguk tudják. Maguk mindent tudnak. Hol kell aláírni? Mutassák, írjuk alá." Meg sem szólaltak. Nem hittek saját magukban.
Excuse me.
Elnézést kérek.
And so, I have been doing this for a decade. I have been conducting research on Africa's knowledge system, original, authentic, traditional knowledge. In the few cases where this has been implemented in Africa, there has been remarkable successes recorded.
Aztán pedig ezzel foglalkoztam tíz évig. Kutatásokat folytattam Afrika tudásrendszeréről, az eredeti, autentikus, hagyományos tudásról. Abban a néhány esetben, ahol ezt bevezették Afrikában, figyelemre méltó sikereket könyvelhetnek el.
I think of Gacaca. Gacaca is Rwanda's traditional judicial system that was used after the genocide. In 1994, when the genocide ended, Rwanda's national court system was in shambles: no judges, no lawyers to try hundreds of thousands of genocide cases. So the government of Rwanda came up with this idea to resuscitate a traditional judicial system known as Gacaca. Gacaca is a community-based judicial system, where community members come together to elect men and women of proven integrity to try cases of crimes committed within these communities. So by the time Gacaca concluded its trial of genocide cases in 2012, 12,000 community-based courts had tried approximately 1.2 million cases. That's a record.
Például itt a Gacaca. A Gacaca hagyományos bírósági rendszer Ruandában, a népirtás után alkalmazták. 1994-ben, a népirtás befejezése után Ruanda nemzeti bírósági rendszere akadozott: nem voltak bírák, sem ügyvédek a bűnügyek ezreinek tárgyalására. Ezért a ruandai kormány kezdeményezte, hogy élesszék újjá a hagyományos bírói rendszert, vagyis a Gacacát. A Gacaca ítélőszék alapja a közösség, összegyűlnek a közösség tagjai, teljes jogkörrel felruházott nőket és férfiakat választanak a közösségen belül előfordult bűnügyek tárgyalására. Így onnantól kezdve a Gacaca folytatta le a 2012-es népirtási ügyek tárgyalását, 12 ezer közösségi-alapú bíróság mintegy 1,2 millió pert folytatott le. Ez rekord.
(Applause)
(Taps)
Most importantly is that Gacaca emphasized Rwanda's traditional philosophy of reconciliation and reintegration, as against the whole punitive and banishment idea that undergirds present-day Western style. And not to compare, but just to say that it really emphasized Rwanda's traditional method of philosophy.
A lényege, hogy a Gacaca hangsúlyozta Ruanda hagyományos filozófiáját a megbékélésről és az újbóli beilleszkedésről, szemben az egész megtorló és kiközösítő elképzeléssel, ami napjaink nyugati stílusára annyira jellemző. És nem összehasonlításképpen, de tényleg hangsúlyozza Ruanda hagyományos filozófiai módszerét.
And so it was Mwalimu Julius Nyerere, former president of Tanzania --
Akárcsak Mwalimu Julius Nyerere, Tanzánia korábbi elnöke, –
(Applause)
(Taps)
who said that you cannot develop people. People will have to develop themselves. I agree with Mwalimu. I am convinced that Africa's further transformation, Africa's advancement, rests simply in the acknowledgment, validation and mainstreaming of Africa's own traditional, authentic, original, indigenous knowledge in education, in research, in policy making and across sectors. This is not going to be easy for Africa. It is not going to be easy for a people used to being told how to think, what to do, how to go about it, a people long subjected to the intellectual guidance and direction of others, be they the colonial masters, aid industry or international news media. But it is a task that we have to do to make progress.
aki azt mondta: nem fejleszthetünk embereket. Az embereknek magukat kell fejleszteniük. Egyetértek Mwalimuval. Meggyőződésem, hogy Afrika további átalakulása, Afrika haladása egyszerűen Afrika saját hagyományos, autentikus, eredeti, bennszülött tudáskincsének ismeretén, felhasználásán és érvényesítésén múlik az oktatásban, tudományos kutatásban, politikában és más szektorokban egyaránt. Ez nem lesz könnyű Afrikának. Nem lesz könnyű olyan népnek, amelyik megszokta, hogy megmondják neki: mit gondoljon, mit tegyen, hogyan fogjon hozzá, amelyik régóta alávetette magát mások szellemi vezetésének és iránymutatásának, akár a gyarmat urainak, akár a segélyiparnak, akár a nemzetközi médiának. De ezt a feladatot végre kell hajtanunk, mert csak így fejlődhetünk.
I am strengthened by the words of Joseph Shabalala, founder of the South African choral group Ladysmith Black Mambazo. He said that the task ahead of us can never, ever be greater than the power within us. We can do it. We can unlearn looking down on ourselves. We can learn to place value on our reality and our knowledge.
Joseph Shabalala szavai megerősítenek, ő a Ladysmith Black Mambazo, egy dél-afrikai vokálegyüttes alapítója. Ő mondta, hogy az előttünk álló feladat soha, de soha nem lehet nagyobb, mint a bennünk rejlő erő. Meg tudjuk tenni. Megtanulhatjuk megbecsülni magunkat. Megtanulhatjuk értékelni saját valóságunkat és tudásunkat.
Thank you.
Köszönöm.
(Swahili) Thank you very much.
(Szuahéli nyelven): Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Thank you. Thank you.
Köszönöm. Köszönöm.
(Applause)
(Taps)