Have you ever wondered what animals think and feel? Let's start with a question: Does my dog really love me, or does she just want a treat? Well, it's easy to see that our dog really loves us, easy to see, right, what's going on in that fuzzy little head. What is going on? Something's going on.
Elgondolkodtak már azon, hogy mit gondolnak és éreznek az állatok? Kezdjük e kérdéssel: tényleg szeret engem a kutyám, vagy csak egy kis nasit akar? Könnyű belátni, hogy kutyánk tényleg szeret minket, igazán könnyű ezt belátni, hogy mi jár a borzas fejecskéjében. Mi történik? Valami történik.
But why is the question always do they love us? Why is it always about us? Why are we such narcissists? I found a different question to ask animals. Who are you?
De miért mindig az a kérdés, hogy "Szeretnek-e minket?" Miért mindig rólunk szól? Miért vagyunk ilyen önimádók? Találtam egy másik kérdést, amit feltehetünk nekik: "Ti kik vagytok?"
There are capacities of the human mind that we tend to think are capacities only of the human mind. But is that true? What are other beings doing with those brains? What are they thinking and feeling? Is there a way to know? I think there is a way in. I think there are several ways in. We can look at evolution, we can look at their brains and we can watch what they do.
Az emberi elme képessége, hogy igyekszünk azt gondolni, hogy csak az emberi elme képes szeretetre. De igaz ez? Mit csinál a többi lény agya? Mit gondol, és mit érez? Módunkban áll ezt megtudni? Szerintem igen. Számos módszer van rá. Megfigyelhetjük a fejlődésüket, megvizsgálhatjuk az agyukat és megnézhetjük, hogy mit tesznek.
The first thing to remember is: our brain is inherited. The first neurons came from jellyfish. Jellyfish gave rise to the first chordates. The first chordates gave rise to the first vertebrates. The vertebrates came out of the sea, and here we are. But it's still true that a neuron, a nerve cell, looks the same in a crayfish, a bird or you. What does that say about the minds of crayfish? Can we tell anything about that? Well, it turns out that if you give a crayfish a lot of little tiny electric shocks every time it tries to come out of its burrow, it will develop anxiety. If you give the crayfish the same drug used to treat anxiety disorder in humans, it relaxes and comes out and explores. How do we show how much we care about crayfish anxiety? Mostly, we boil them.
Kezdjük azzal, hogy agyunkat örököltük. Az első idegsejtek a medúzáktól származnak. A medúzákból fejlődtek ki az első gerinchúrosok. Az első gerinchúrosokból az első gerincesek. A gerincesek elhagyták a tengert, és itt vagyunk mi. Azonban az is igaz, hogy egy neuron, egy idegsejt ugyanolyannak látszik egy rákban, egy madárban vagy bennünk. Mit mond ez a rák elméjéről? Mondhatunk-e bármit róla? Kiderül, hogyha a rákot gyenge áramütésekkel ingereljük, amikor csak megpróbál kijönni az üregéből, nyugtalanná válik. Ha ugyanazt a gyógyszert adjuk be neki, amivel az ember zavarodottságát kezelik, a rák megnyugszik, és felderítésre előbújik. Hogyan szoktuk jelezni, hogy törődünk a rákok nyugtalanságával? Többnyire megfőzzük őket.
(Laughter)
(Nevetés)
Octopuses use tools, as well as do most apes and they recognize human faces. How do we celebrate the ape-like intelligence of this invertebrate? Mostly boiled. If a grouper chases a fish into a crevice in the coral, it will sometimes go to where it knows a moray eel is sleeping and it will signal to the moray, "Follow me," and the moray will understand that signal. The moray may go into the crevice and get the fish, but the fish may bolt and the grouper may get it. This is an ancient partnership that we have just recently found out about. How do we celebrate that ancient partnership? Mostly fried. A pattern is emerging and it says a lot more about us than it does about them.
A polipok, akár az emberszabású majmok, eszközt használnak, és felismerik az emberi arcokat. Hogyan ünnepeljük ezeknek a gerinctelen állatoknak a majmokéhoz hasonló elméjét? Többnyire megfőzzük őket. Ha egy halat a fűrészes sügér a korall hasadékába hajszol, néha olyan helyre kergeti, amelyről tudja, hogy egy murénaféle alszik ott, és jelez a murénának: "Gyere utánam", és a muréna megérti a jelet. A muréna bemehet a résbe, és elkaphatja a halat, azonban a hal elinalhat, de akkor a sügér kaphatja el. Ez egy ősi együttműködés, amit csak mostanában fedeztünk fel. Hogyan ünnepeljük ezt az együttműködést? Többnyire megsütjük őket. Egy minta van kialakulóban, és ez sokkal többet mond el rólunk, mint róluk.
Sea otters use tools and they take time away from what they're doing to show their babies what to do, which is called teaching. Chimpanzees don't teach. Killer whales teach and killer whales share food.
A tengeri vidrák használnak eszközöket, és időt fordítanak rá, hogy megmutassák kölykeiknek, mit csináljanak: ezt hívjuk tanításnak. A csimpánzok nem tanítanak. A gyilkos bálnák tanítanak, és megosztják az ételüket.
When evolution makes something new, it uses the parts it has in stock, off the shelf, before it fabricates a new twist. And our brain has come to us through the enormity of the deep sweep of time. If you look at the human brain compared to a chimpanzee brain, what you see is we have basically a very big chimpanzee brain. It's a good thing ours is bigger, because we're also really insecure.
Mikor az evolúció valami újat hoz létre, előbb a raktárkészletből gazdálkodik, mielőtt egy új trükköt csinálna. Agyunknak hosszú időbe tellett, mire elérte mostani szintjét. Ha az emberi agyat a csimpánzéval hasonlítjuk össze, láthatjuk, hogy mienk voltaképpen egy nagyon nagy csimpánzagy. Jó, hogy a mienk nagyobb, mert tényleg bizonytalanok vagyunk magunkban.
(Laughter)
(Nevetés)
But, uh oh, there's a dolphin, a bigger brain with more convolutions. OK, maybe you're saying, all right, well, we see brains, but what does that have to say about minds? Well, we can see the working of the mind in the logic of behaviors. So these elephants, you can see, obviously, they are resting. They have found a patch of shade under the palm trees under which to let their babies sleep, while they doze but remain vigilant. We make perfect sense of that image just as they make perfect sense of what they're doing because under the arc of the same sun on the same plains, listening to the howls of the same dangers, they became who they are and we became who we are.
De egy delfinnek nagyobb az agya, több az agytekervénye. Mondhatjuk, hogy rendben, látjuk az agyat, de mit mondunk az értelemről? Nos, láthatjuk az értelem működését a logikus viselkedésben. Ezek az elefántok nyilvánvalóan pihennek. Árnyékos területre leltek a pálmák alatt, amelyek alatt a borjaik alhatnak, miközben ők is szundítanak, de továbbra is éberen. Azt a képet tökéletesen értelmezzük, éppúgy, mint ők, mert ugyanannak a Napnak a sugara alatt, ugyanazon a síkságon, hallgatjuk ugyanazoknak a veszélyeknek a harsogását, ők azzá váltak amik, és mi azzá váltunk, akik vagyunk.
We've been neighbors for a very long time. No one would mistake these elephants as being relaxed. They're obviously very concerned about something. What are they concerned about? It turns out that if you record the voices of tourists and you play that recording from a speaker hidden in bushes, elephants will ignore it, because tourists never bother elephants. But if you record the voices of herders who carry spears and often hurt elephants in confrontations at water holes, the elephants will bunch up and run away from the hidden speaker. Not only do elephants know that there are humans, they know that there are different kinds of humans, and that some are OK and some are dangerous.
Sokáig szomszédok voltunk. Senki sem hiszi, hogy az elefántok lazítanak. Nyilván izgatja őket valami. Mi izgatja őket? Ha a turisták felvett hangját bokorba rejtett hangszórón keresztül játsszuk le nekik, ügyet sem vetnek rá, mert a turisták sosem háborgatják őket. Ám ha pásztorok hangját játsszuk le, akik lándzsát hordanak, és gyakran megsebzik őket a forrásnál, az elefántok csordába verődve elfutnak a rejtett hangszórótól. Az elefántok nemcsak az ember létezéséről tudnak, hanem arról is, hogy többféle ember van: vannak rendesek és veszélyesek.
They have been watching us for much longer than we have been watching them. They know us better than we know them. We have the same imperatives: take care of our babies, find food, try to stay alive. Whether we're outfitted for hiking in the hills of Africa or outfitted for diving under the sea, we are basically the same. We are kin under the skin. The elephant has the same skeleton, the killer whale has the same skeleton, as do we. We see helping where help is needed. We see curiosity in the young. We see the bonds of family connections. We recognize affection. Courtship is courtship. And then we ask, "Are they conscious?"
Sokkal régebben figyelnek minket, mint fordítva. Jobban ismernek minket, mint mi őket. Ugyanazok a kötelező feladataink: gondoskodás a kicsikről, ételszerzés, életben maradásra törekedés. Vajon kellően föl vagyunk-e szerelkezve Afrika hegyeinek megmászásához, vagy a tengeri búvárkodáshoz: alapvetően ugyanolyanok vagyunk. A felszín alatt rokonok vagyunk. Az elefántnak ugyanolyan a csontváza, a gyilkos bálnának is, mint a miénk. Szükség esetén segítenek egymásnak. A fiatalok kíváncsiak. Családi kötelékek léteznek. Felismerjük a szeretetet. Az udvarlás – az udvarlás. És akkor feltesszük a kérdést: "Van tudatuk?"
When you get general anesthesia, it makes you unconscious, which means you have no sensation of anything. Consciousness is simply the thing that feels like something. If you see, if you hear, if you feel, if you're aware of anything, you are conscious, and they are conscious.
Általános érzéstelenítéskor tudattalan állapotban vagyunk, ilyenkor nem érzünk semmit. Az öntudat egyszerűen az az állapot, amikor érzünk valamit. Ha látunk, ha hallunk, ha érzünk, ha tisztában vagyunk valamivel, öntudatunknál vagyunk, és az állatok is öntudatuknál vannak.
Some people say well, there are certain things that make humans humans, and one of those things is empathy. Empathy is the mind's ability to match moods with your companions. It's a very useful thing. If your companions start to move quickly, you have to feel like you need to hurry up. We're all in a hurry now. The oldest form of empathy is contagious fear. If your companions suddenly startle and fly away, it does not work very well for you to say, "Jeez, I wonder why everybody just left."
Néhányan azt mondják, hogy bizonyos jellemzők teszik az embert emberré, az egyikük az empátia. Az empátia: képesség társaim hangulatának és az enyémnek az összehangolására. Ez nagyon hasznos képesség. Ha társaim eliszkolnak, éreznem kell, hogy nekem is sietnem kell. Mind szedjük a lábunkat! Az empátia legrégibb formája a fertőző félelem. Ha a társaim ijedtükben hirtelen elszállnak, nem túl jó, ha eltöprengek: "Hű, kíváncsi vagyok, miért indult el éppen most mindenki."
(Laughter)
(Nevetés)
Empathy is old, but empathy, like everything else in life, comes on a sliding scale and has its elaboration. So there's basic empathy: you feel sad, it makes me sad. I see you happy, it makes me happy.
Az empátia régi, de mint minden más az életben, mozgó skálán helyezhető el, és több fajtája van. Az egyszerű empátia, amikor a szomorúságod engem is elszomorít. Örülök, ha boldognak látlak.
Then there's something that I call sympathy, a little more removed: "I'm sorry to hear that your grandmother has just passed away. I don't feel that same grief, but I get it; I know what you feel and it concerns me."
Azután ott van a szimpátia, a részvét, ez egy kissé más érzés: "Fogadd részvétem nagymamád elhunyta miatt. Nem ugyanazt a bánatot érzem, de megértem; tudom, most mit érzel, és ez megérint engem."
And then if we're motivated to act on sympathy, I call that compassion.
Ha érdekünk együttérzést mutatni, azt könyörületnek hívom.
Far from being the thing that makes us human, human empathy is far from perfect. We round up empathic creatures, we kill them and we eat them. Now, maybe you say OK, well, those are different species. That's just predation, and humans are predators. But we don't treat our own kind too well either. People who seem to know only one thing about animal behavior know that you must never attribute human thoughts and emotions to other species. Well, I think that's silly, because attributing human thoughts and emotions to other species is the best first guess about what they're doing and how they're feeling, because their brains are basically the same as ours. They have the same structures. The same hormones that create mood and motivation in us are in those brains as well. It is not scientific to say that they are hungry when they're hunting and they're tired when their tongues are hanging out, and then say when they're playing with their children and acting joyful and happy, we have no idea if they can possibly be experiencing anything. That is not scientific.
Távolról sem ez tesz minket emberré, az emberi empátia messze van a tökéletestől. Elfogjuk az együttérző lényeket, majd megöljük és megesszük őket. Megjegyezhetik erre: "De hát azok más fajok! Ez csak zsákmányszerzés, és az emberek ragadozók!" De nem bánunk túl jól a saját fajtánkkal sem. Az ember csak azt véli tudni az állati viselkedésről, hogy soha nem szabad emberi gondolkodást és érzéseket tulajdonítani más fajoknak. Úgy gondolom, ez butaság, mert a legjobban úgy tippelhetjük meg, hogy más fajok mit csinálnak és éreznek, ha emberi gondolatokat és érzelmeket tulajdonítunk nekik, mert az agyuk alapvetően ugyanolyan, mint a miénk. Ugyanolyan a felépítésük. Ugyanazok a hormonok váltják ki a hangulatunkat és a motivációnkat, mint az állatok agyában. Nem tudományos módszer azt állítani, hogy akkor vadásznak, amikor éhesek, és kilóg a nyelvük, mikor fáradtak, majd azt állítani: amikor a kicsinyeikkel játszanak vidáman és boldogan, fogalmunk sincs, képesek-e érzésekre. Ez nem tudományos módszer.
So OK, so a reporter said to me, "Maybe, but how do you really know that other animals can think and feel?" And I started to rifle through all the hundreds of scientific references that I put in my book and I realized that the answer was right in the room with me. When my dog gets off the rug and comes over to me -- not to the couch, to me -- and she rolls over on her back and exposes her belly, she has had the thought, "I would like my belly rubbed. I know that I can go over to Carl, he will understand what I'm asking. I know I can trust him because we're family. He'll get the job done, and it will feel good."
Egy riporter így fogalmazott: "Talán, de honnan tudjuk, hogy a többi állat képes-e gondolkodni és érezni?" Elkezdtem átböngészni több száz tudományos hivatkozást, amit bevettem a könyvembe, és rájöttem, hogy a válasz ott van velem a szobában. Amikor a kutyám leszáll a pokrócról és odajön hozzám, – nem a kanapéhoz, hozzám –, és hanyatt fordul, hasát mutatja arra gondolva: "Szeretném, ha megvakargatnák a hasamat. Tudom, hogy odamehetek Carlhoz, meg fogja érteni, hogy mit kérek tőle. Tudom, hogy bízhatok benne, mert egy család vagyunk. Megteszi, és ez jó érzés lesz."
(Laughter)
(Nevetés)
She has thought and she has felt, and it's really not more complicated than that.
A kutyám gondolkodik és érez, ennél mi sem egyszerűbb.
But we see other animals and we say, "Oh look, killer whales, wolves, elephants: that's not how they see it."
De a többi állat láttán azt mondjuk: "Ó, a gyilkos bálnák, farkasok, elefántok: ők mások."
That tall-finned male is L41. He's 38 years old. The female right on his left side is L22. She's 44. They've known each other for decades. They know exactly who they are. They know who their friends are. They know who their rivals are. Their life follows the arc of a career. They know where they are all the time.
Az a magas uszonyú hím, az L41 38 éves. A nősténye a bal oldalán, az L22 44 éves. Évtizedek óta ismerik egymást. Pontosan tudják, hogy kik ők. Tudják, hogy kik a barátaik, a riválisaik. Az életük egy életpálya vonalát követi. Mindig tudják, hogy hol vannak.
This is an elephant named Philo. He was a young male. This is him four days later. Humans not only can feel grief, we create an awful lot of it. We want to carve their teeth. Why can't we wait for them to die? Elephants once ranged from the shores of the Mediterranean Sea all the way down to the Cape of Good Hope. In 1980, there were vast strongholds of elephant range in Central and Eastern Africa. And now their range is shattered into little shards. This is the geography of an animal that we are driving to extinction, a fellow being, the most magnificent creature on land.
Ez egy elefánt, Philo a neve. Egy fiatal hím. Ez itt ő 4 nappal később. Az ember nemcsak érezheti a bánatot, okozhat is szörnyen sok bánatot. Ki akarjuk metszeni a fogaikat. Miért nem tudjuk megvárni, amíg meghalnak? Az elefántok valaha a Földközi-tenger partjától egészen a Jóreménység Fokáig éltek. 1980-ban még hatalmas területen éltek Közép- és Kelet-Afrikában. Mostanra élőhelyük elszigetelt helyekre zsugorodott. Ez egy miattunk kihalófélben lévő állat, egy társunk, a legnagyszerűbb szárazföldi élőlény geográfiája.
Of course, we take much better care of our wildlife in the United States. In Yellowstone National Park, we killed every single wolf. We killed every single wolf south of the Canadian border, actually. But in the park, park rangers did that in the 1920s, and then 60 years later they had to bring them back, because the elk numbers had gotten out of control. And then people came. People came by the thousands to see the wolves, the most accessibly visible wolves in the world.
Persze, az Egyesült Államokban sokkal jobban vigyázunk a vadvilágunkra. A Yellowstone Nemzeti Parkban, kiirtottunk minden egyes farkast. Kiirtottunk minden egyes farkast a kanadai határtól délre. A park vadőrei követték ezt el az 1920-as években, majd 60 év múlva vissza kellett a farkast telepíteniük, mert a jávorantilopok túlságosan elszaporodtak. Aztán jöttek az emberek. Ezrével jöttek megnézni a farkasokat, a világ legkönnyebben látható farkasait.
And I went there and I watched this incredible family of wolves. A pack is a family. It has some breeding adults and the young of several generations. And I watched the most famous, most stable pack in Yellowstone National Park. And then, when they wandered just outside the border, two of their adults were killed, including the mother, which we sometimes call the alpha female. The rest of the family immediately descended into sibling rivalry. Sisters kicked out other sisters. That one on the left tried for days to rejoin her family. They wouldn't let her because they were jealous of her. She was getting too much attention from two new males, and she was the precocious one. That was too much for them. She wound up wandering outside the park and getting shot. The alpha male wound up being ejected from his own family. As winter was coming in, he lost his territory, his hunting support, the members of his family and his mate.
Én is megnéztem ezt a hihetetlen farkascsaládot. A falka egy család. Van néhány felnőtt tenyészállat és számos különböző korú fiatal. Megnéztem a leghíresebb, legerősebb falkát a parkban. Amikor a falka épp csak kiment a parkból, két felnőttet megöltek közülük, köztük az anyát, amelyet néha alfa nősténynek hívunk. A család maradékában rögtön kitört a testvérviszály. Nővérek kergették el egymást. A bal oldali napokig próbált visszatérni a családjába. Nem engedték neki, mert féltékenyek voltak rá. Túl sok figyelmet kapott két új hímtől, de koraérett volt. Ez túl sok volt a számukra. A végén a parkon kívülre kalandozott, és ott lelőtték. Az alfa hímet kiűzték a falkából. Amint beköszöntött a tél, egyedül kellett vadásznia, elveszítette a területét, családtagjait és a párját.
We cause so much pain to them. The mystery is, why don't they hurt us more than they do? This whale had just finished eating part of a grey whale with his companions who had killed that whale. Those people in the boat had nothing at all to fear. This whale is T20. He had just finished tearing a seal into three pieces with two companions. The seal weighed about as much as the people in the boat. They had nothing to fear. They eat seals. Why don't they eat us? Why can we trust them around our toddlers? Why is it that killer whales have returned to researchers lost in thick fog and led them miles until the fog parted and the researchers' home was right there on the shoreline? And that's happened more than one time.
Annyi fájdalmat okozunk nekik! Rejtély, hogy miért nem bántanak minket jobban. Ez a bálna épp most evett egy darabot egy szürke bálnából a társaival, akik megölték a bálnát. A csónakban ülő emberek semmilyen félelmet nem éreznek. Ez a bálna a T20. Két társával éppen háromba tépett egy fókát. A fóka kb. annyit nyom, mint az emberek a csónakban. Az emberek nem féltek semmitől. A bálnák fókát esznek. Miért nem esznek meg minket? Miért bízunk bennük, még ha gyerekünk a közelükben van is? Miért tértek vissza a gyilkos bálnák a sűrű ködben eltévedt kutatókhoz, és miért vezették őket mérföldeken át a köd széléig, amíg a kutatók háza föl nem tűnt a parton? Ez többször megtörtént.
In the Bahamas, there's a woman named Denise Herzing, and she studies spotted dolphins and they know her. She knows them very well. She knows who they all are. They know her. They recognize the research boat. When she shows up, it's a big happy reunion. Except, one time showed up and they didn't want to come near the boat, and that was really strange. And they couldn't figure out what was going on until somebody came out on deck and announced that one of the people onboard had died during a nap in his bunk. How could dolphins know that one of the human hearts had just stopped? Why would they care? And why would it spook them? These mysterious things just hint at all of the things that are going on in the minds that are with us on Earth that we almost never think about at all.
A Bahamákon él Denise Herzing. Az asszony foltos delfineket tanít, az állatok ismerik őt. Kiválóan ismeri mindegyiküket. Azok ismerik a nőt, felismerik a kutatóhajóját. Mikor a nő megjelenik, az mindig boldog találkozó. De egyszer nem akartak a hajó közelébe jönni, és ez nagyon furcsa volt. A kutatók nem értették, mi a bajuk, amíg valaki föl nem jött a fedélzetre, és nem közölte, hogy az egyik ember álmában meghalt a hálóhelyén. Honnan tudhatták a delfinek, hogy az egyik ember szíve éppen megállt? Mi közük volt hozzá? Miért ijesztette ez el őket? E rejtélyes dolgokból csak sejtjük, mi járhat a fejében azoknak, akikkel együtt élünk a Földön, s akikre szinte soha nem gondolunk.
At an aquarium in South Africa was a little baby bottle-nosed dolphin named Dolly. She was nursing, and one day a keeper took a cigarette break and he was looking into the window into their pool, smoking. Dolly came over and looked at him, went back to her mother, nursed for a minute or two, came back to the window and released a cloud of milk that enveloped her head like smoke. Somehow, this baby bottle-nosed dolphin got the idea of using milk to represent smoke. When human beings use one thing to represent another, we call that art.
Egy dél-afrikai delfináriumban élt egy palackorrú delfinborjú, Dolly. Még szopott, és egyszer gondozója cigarettaszünetet tartott, az ablakon át nézett a medencébe, és füstöt fújva dohányzott. Dolly odament, ránézett, majd visszament a mamájához és egy-két percig szopott, aztán visszatért az ablakhoz, és egy tejfelhőt bocsátott ki, ami füstként borította be a fejét. Ennek a palackorrú delfinborjúnak eszébe ötlött, hogy a tejjel ábrázolja a füstöt. Amikor az ember az egyik dolgot egy másik ábrázolására használja, azt művészetnek nevezzük.
(Laughter)
(Nevetés)
The things that make us human are not the things that we think make us human. What makes us human is that, of all these things that our minds and their minds have, we are the most extreme. We are the most compassionate, most violent, most creative and most destructive animal that has ever been on this planet, and we are all of those things all jumbled up together. But love is not the thing that makes us human. It's not special to us. We are not the only ones who care about our mates. We are not the only ones who care about our children.
Nem azok a dolgok tesznek minket emberré, amelyekről azt hisszük. Az tesz minket emberré, hogy abban, ami mind a mi, mind az állatok tudatában megvan, mi vagyunk a legvégletesebbek. Mi vagyunk a legkönyörületesebb, a legerőszakosabb, a legalkotóbb és a legpusztítóbb állat, mely valaha is létezett ezen a bolygón. Mindez bennünk van. De nem a szeretet tesz bennünket emberré. Ez nem kizárólag emberi tulajdonság. Nemcsak mi törődünk a párunkkal. Nemcsak mi gondoskodunk a gyermekeinkről.
Albatrosses frequently fly six, sometimes ten thousand miles over several weeks to deliver one meal, one big meal, to their chick who is waiting for them. They nest on the most remote islands in the oceans of the world, and this is what it looks like. Passing life from one generation to the next is the chain of being. If that stops, it all goes away. If anything is sacred, that is, and into that sacred relationship comes our plastic trash. All of these birds have plastic in them now. This is an albatross six months old, ready to fledge -- died, packed with red cigarette lighters.
Az albatroszok gyakran 10-16 ezer km-t repülnek heteken át, hogy egy jó falatot vigyenek a rájuk váró csibéiknek. A legtávolabbi szigeteken fészkelnek a világ óceánjaiban, és ott ilyen a helyzet. Az élet továbbvitele nemzedékről nemzedékre – ez a létezés lánca. Ha ez leáll, mindennek vége. Ha valami szent, hát ez az. Ebbe a szent kapcsolatba bezúdul a műanyagszemetünk. Mindegyik madár gyomrában már van műanyag. Ez a hat hónapos albatroszfióka készen állt, hogy elhagyja fészkét, de elpusztult, mert gyomra tele piros öngyújtókkal.
This is not the relationship we are supposed to have with the rest of the world. But we, who have named ourselves after our brains, never think about the consequences. When we welcome new human life into the world, we welcome our babies into the company of other creatures. We paint animals on the walls. We don't paint cell phones. We don't paint work cubicles. We paint animals to show them that we are not alone. We have company. And every one of those animals in every painting of Noah's ark, deemed worthy of salvation is in mortal danger now, and their flood is us.
Nem ilyen kapcsolatban kellene lennünk a világ többi részével. De mi, akik elménk tiszteletére neveztük el magunkat, soha nem gondolunk a következményekre. Mikor egy új emberi életet üdvözlünk a világban, más lények társaságában üdvözöljük a kisbabáinkat. Állatokat festünk a falakra. Nem mobiltelefonokat festünk. Nem munkahelyeket festünk. Állatokat festünk, hogy megmutassuk nekik, hogy nem vagyunk egyedül. Van társaságunk. A Noé bárkájáról készült minden egyes festményen szereplő állat méltó az üdvösségre, de most halálos veszélyben vannak, és az özönvizük mi vagyunk.
So we started with a question: Do they love us? We're going to ask another question. Are we capable of using what we have to care enough to simply let them continue?
Egy kérdéssel kezdtük: "Szeretnek-e minket?" Most másik kérdést fogunk föltenni: "Képesek vagyunk-e tulajdonságainkat arra használni, hogy gondoskodásunk legalább arra legyen elég, hogy élni hagyjuk őket?"
Thank you very much.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)