So here's the good news about families. The last 50 years have seen a revolution in what it means to be a family. We have blended families, adopted families, we have nuclear families living in separate houses and divorced families living in the same house. But through it all, the family has grown stronger. Eight in 10 say the family they have today is as strong or stronger than the family they grew up in.
Van egy jó hírem a családokkal kapcsolatban. Az elmúlt 50 év forradalmasította a család fogalmának tartalmát. Ismerünk mozaikcsaládot, örökbefogadó családot; nukleáris családot, melynek tagjai külön élnek, és elvált családokat, melyek ugyanabban a házban élnek. Azonban mindezeken túl, a családok erősebbek lettek. Tízből nyolc ember mondja, hogy a család, amelyben ma él, legalább olyan erős, vagy erősebb, mint a család, amelyben felnőtt.
Now, here's the bad news. Nearly everyone is completely overwhelmed by the chaos of family life. Every parent I know, myself included, feels like we're constantly playing defense. Just when our kids stop teething, they start having tantrums. Just when they stop needing our help taking a bath, they need our help dealing with cyberstalking or bullying.
Nos akkor lássuk a rossz hírt. Szinte mindenkit túlterhel a családi élet mindennapos káosza. Minden szülő akit ismerek, magamat is beleértve, úgy érzi, hogy folyamatosan védekező szerepet játszik. Épp csak, hogy fogaik kinőttek, gyermekeink elkezdenek hisztizni. Alighogy már nem kell őket fürdetni, segíthetünk nekik az internetes zaklatások, vagy iskolai megfélemlítések legyőzésében.
And here's the worst news of all. Our children sense we're out of control. Ellen Galinsky of the Families and Work Institute asked 1,000 children, "If you were granted one wish about your parents, what would it be?" The parents predicted the kids would say, spending more time with them. They were wrong. The kids' number one wish? That their parents be less tired and less stressed.
És itt a legrosszabb hír. Gyermekeink érzik, hogy nem vagyunk urai a helyzetnek. Ellen Galinsky, a Család- és Munkaügyi Intézet munkatársa megkérdezett 1000 gyermeket, "Ha lehetne egy kívánságod a szüleiddel kapcsolatban, mi lenne az?" A szülők azt várták, a gyerekek azt mondják majd, hogy hadd töltsenek több időt velük. Tévedtek. A gyerekek első számú kívánsága? A szüleik legyenek kevésbé fáradtak és kevésbé stresszesek!
So how can we change this dynamic? Are there concrete things we can do to reduce stress, draw our family closer, and generally prepare our children to enter the world?
Szóval, hogyan tudnánk változtatni ezen a jelenségen? Vajon vannak-e kézzelfogható dolgok, amelyekkel csökkenthetjük a stresszt, közelebb hozhatjuk a családtagokat egymáshoz, és felkészíthetjük gyermekeinket az életre?
I spent the last few years trying to answer that question, traveling around, meeting families, talking to scholars, experts ranging from elite peace negotiators to Warren Buffett's bankers to the Green Berets. I was trying to figure out, what do happy families do right and what can I learn from them to make my family happier?
Az utóbbi néhány évet azzal töltöttem, hogy választ találjak erre a kérdésre, utazgatva, családokat látogatva és tudósokkal, szakértőkkel beszélgetve, elit béketárgyalóktól kezdve, Warren Buffett bankárjain keresztül, a zöldsapkásokig. Azt próbáltam kideríteni, vajon a boldog családok mit csinálnak jól, és mit tanulhatok tőlük, amivel saját családomat boldogabbá tehetem?
I want to tell you about one family that I met, and why I think they offer clues. At 7 p.m. on a Sunday in Hidden Springs, Idaho, where the six members of the Starr family are sitting down to the highlight of their week: the family meeting. The Starrs are a regular American family with their share of regular American family problems. David is a software engineer. Eleanor takes care of their four children, ages 10 to 15. One of those kids tutors math on the far side of town. One has lacrosse on the near side of town. One has Asperger syndrome. One has ADHD.
Szeretnék mesélni önöknek egy családról, akiket megismertem, és hogy miért gondolom, hogy követendő a példájuk. Vasárnap este 7, Hidden Springs, Idaho, a Starr család hat tagja összeül a hét legfontosabb eseményére: a heti családi megbeszélésre. Starrék egy átlagos amerikai család, a szokványos amerikai problémáikkal. David szoftvermérnök. Eleanor ügyel a négy, 10 és 15 év közötti gyermekükre. Az egyik gyermek matekórákat vesz a város távoli végén. A másik lacrosse edzése a közelben. A harmadik Asperger-szindrómás. A negyedik hiperaktív (ADHD-s).
"We were living in complete chaos," Eleanor said.
"Korábban teljes káoszban éltünk", meséli Eleanor.
What the Starrs did next, though, was surprising. Instead of turning to friends or relatives, they looked to David's workplace. They turned to a cutting-edge program called agile development that was just spreading from manufacturers in Japan to startups in Silicon Valley. In agile, workers are organized into small groups and do things in very short spans of time. So instead of having executives issue grand proclamations, the team in effect manages itself. You have constant feedback. You have daily update sessions. You have weekly reviews. You're constantly changing. David said when they brought this system into their home, the family meetings in particular increased communication, decreased stress, and made everybody happier to be part of the family team. When my wife and I adopted these family meetings and other techniques into the lives of our then-five-year-old twin daughters, it was the biggest single change we made since our daughters were born. And these meetings had this effect while taking under 20 minutes.
Amit Starr ez után tett, meglepő volt. Ahelyett, hogy barátaihoz vagy rokonaihoz fordult volna, a munkahelyén kezdett megoldás után kutatni. A legkorszerűbb technikához, az agilis módszerhez folyamodtak, ami japán termelő cégektől terjedt át a Szilícium-völgy induló vállalkozásaira. Az agilis módszerben a dolgozókat kis csoportokba szervezik, és a műveleteket nagyon rövid idő alatt végzik el. És ahelyett, hogy a menedzsment adna ki utasításokat, a csapat menedzseli önmagát. A visszacsatolás folyamatos. Naponta vannak státuszmegbeszélések. Vannak heti áttekintő megbeszélések is. A változás folyamatos. David azt mondja, hogy amikor behozta a családjába ezt a módszert, a családi megbeszélések különösen javították a kommunikációt, csökkentették a stresszt, és mindenkit boldogabbá tett, hogy a családi team tagja lehetett. Amikor a feleségemmel behoztuk ezeket a családi megbeszéléseket és más technikákat az akkoriban ötéves ikerlányaink életébe, ez volt a legnagyobb változás, ami a lányokkal születésük óta történt. És ezeknek a megbeszéléseknek ugyanez a hatása az alatt a 20 perc alatt, amíg tartanak.
So what is Agile, and why can it help with something that seems so different, like families? In 1983, Jeff Sutherland was a technologist at a financial firm in New England. He was very frustrated with how software got designed. Companies followed the waterfall method, right, in which executives issued orders that slowly trickled down to programmers below, and no one had ever consulted the programmers. Eighty-three percent of projects failed. They were too bloated or too out of date by the time they were done. Sutherland wanted to create a system where ideas didn't just percolate down but could percolate up from the bottom and be adjusted in real time. He read 30 years of Harvard Business Review before stumbling upon an article in 1986 called "The New New Product Development Game." It said that the pace of business was quickening -- and by the way, this was in 1986 -- and the most successful companies were flexible. It highlighted Toyota and Canon and likened their adaptable, tight-knit teams to rugby scrums. As Sutherland told me, we got to that article, and said, "That's it." In Sutherland's system, companies don't use large, massive projects that take two years. They do things in small chunks. Nothing takes longer than two weeks. So instead of saying, "You guys go off into that bunker and come back with a cell phone or a social network," you say, "You go off and come up with one element, then bring it back. Let's talk about it. Let's adapt." You succeed or fail quickly. Today, agile is used in a hundred countries, and it's sweeping into management suites. Inevitably, people began taking some of these techniques and applying it to their families. You had blogs pop up, and some manuals were written. Even the Sutherlands told me that they had an Agile Thanksgiving, where you had one group of people working on the food, one setting the table, and one greeting visitors at the door. Sutherland said it was the best Thanksgiving ever.
Mi is hát az agilis módszer, és miért tud segíteni annyira különbözőnek látszó dolgokon, mint a családok? 1983-ban Jeff Sutherland technológiai szakember volt egy pénzügyi vállalatnál, New Englandben. Rendkívül zavarta a szoftvertervezési folyamat menete. A cégek a vízesés-modellt követték, amiben a vezetők utasításokat adtak ki, amelyek csak lassan csorogtak le a programozókhoz, és a programozókkal soha senki nem konzultált. A projektek nyolcvanhárom százaléka megbukott. Túl terjedelmessé váltak, vagy elavultak, mire elkészültek. Sutherland egy olyan rendszert akart létrehozni, amiben az ötletek nem csak felülről lefelé, hanem lentről fölfelé is áramolhatnak, és valós időben módosulhatnak. Átolvasta a Harvard Business Review 30 évfolyamát, mire rátalált egy 1986-os cikkre, aminek címe "Az új termékfejlesztési játék" volt. Ez arról szólt, hogy az üzlet sebessége fokozódik -- ez 1986-ban volt -- és hogy a flexibilis vállalatok voltak a legsikeresebbek. Kiemelte a Toyotát és a Canont, és alkalmazkodni képes, összetartó teamjeiket a rögbi "scrum"-jához hasonlította. Ahogy Sutherland mondta nekem, elővettük ezt a cikket, és azt mondtuk: "Ez az!" Sutherland rendszerében a vállalatok nem indítanak hatalmas, évekig tartó projekteket. A feladatokat kis részletekben végzik el. Semmi nem tart két hétnél tovább. Ahelyett, hogy azt mondanánk: "Na, fiúk, befelé abba a bunkerbe, és ki se gyertek, amíg nem kész egy mobiltelefon vagy egy közösségi háló", azt mondjuk: "Menjetek, készítsetek el egyetlen konmponenst, majd hozzátok vissza. Beszéljünk róla. Adaptáljuk." Vagy gyorsan eredményt értek el, vagy gyorsan kudarcot vallotok. Manapság az agilis módszert száz országban használják, és már elérte a vezetői irodákat is. Az emberek elkerülhetetlenül elkezdték ezeket a technikákat átvenni, és alkalmazni saját családjaikra. Blogok jelennek meg, kézikönyvek íródnak. Sutherlandék mesélték, hogy egyszer még agilis Hálaadást is tartottak, ahol az egyik team az ételeket készítette, a másik az asztalt terítette, a harmadik pedig a vendégeket fogadta. Sutherland szerint ez volt életük legjobb Hálaadása.
So let's take one problem that families face, crazy mornings, and talk about how agile can help. A key plank is accountability, so teams use information radiators, these large boards in which everybody is accountable. So the Starrs, in adapting this to their home, created a morning checklist in which each child is expected to tick off chores. So on the morning I visited, Eleanor came downstairs, poured herself a cup of coffee, sat in a reclining chair, and she sat there, kind of amiably talking to each of her children as one after the other they came downstairs, checked the list, made themselves breakfast, checked the list again, put the dishes in the dishwasher, rechecked the list, fed the pets or whatever chores they had, checked the list once more, gathered their belongings, and made their way to the bus. It was one of the most astonishing family dynamics I have ever seen.
Vegyünk hát egy problémát, amivel a családok küzdenek, a reggeli rohanást, és nézzük meg, hogy tud az agilis módszer segíteni. Az egyik építőkő az elszámoltathatóság, ehhez a teamek "információsugárzókat" használnak, ezek nagy táblák, melyeken keresztül mindenki számon kérhető. Starrék a módszer otthoni adaptációjában egy reggeli ellenőrzőlistát készítettek, amin minden gyermeknek házimunkákat kellett kipipálnia. Azon a reggelen, amikor náluk jártam, Eleanor jött lefelé a lépcsőn, öntött magának egy csésze kávét, leült egy hintaszékbe, és csak ott ült, kedvesen beszélgetve a gyermekeivel, akik egymás után jöttek lefelé, elenőrizték a listát, elkészítették a reggelijüket, újra megnézték a listát, berakták az edényeket a mosogatógépbe, újra ellenőrizték a listát, megetették az állatokat, vagy elvégezték a soron következő feladatot, újra megnézték a listát, összepakolták a holmijukat, és elindultak a buszhoz. Ez volt a leglenyűgözőbb családi együttműködés, amit valaha láttam.
And when I strenuously objected this would never work in our house,
És amikor kitartóan állítottam, hogy ez a módszer nálunk nem fog működni,
our kids needed way too much monitoring,
hogy a mi gyerekeink túl sok felügyeletet igényelnek,
Eleanor looked at me.
Eleanor rám nézett.
"That's what I thought," she said. "I told David, 'keep your work out of my kitchen.' But I was wrong."
"Korábban én is így gondoltam", felelte. "Mondtam Davidnek, 'ne hozd be a munkádat a konyhába' De tévedtem."
So I turned to David: "So why does it work?"
Aztán Davidhez fordultam: "Miért működik ez a dolog?"
He said, "You can't underestimate the power of doing this." And he made a checkmark. He said, "In the workplace, adults love it. With kids, it's heaven."
Így felelt: "Nem szabad alábecsülnöd ennek a módszernek az erejét." És beírt egy pipát. Azt mondta: "A munkahelyen a felnőttek imádják. A kölyköknek maga a mennyország."
The week we introduced a morning checklist into our house, it cut parental screaming in half. (Laughter) But the real change didn't come until we had these family meetings. So following the agile model, we ask three questions: What worked well in our family this week, what didn't work well, and what will we agree to work on in the week ahead? Everyone throws out suggestions and then we pick two to focus on. And suddenly the most amazing things started coming out of our daughters' mouths. What worked well this week? Getting over our fear of riding bikes. Making our beds. What didn't work well? Our math sheets, or greeting visitors at the door. Like a lot of parents, our kids are something like Bermuda Triangles. Like, thoughts and ideas go in, but none ever comes out, I mean at least not that are revealing. This gave us access suddenly to their innermost thoughts. But the most surprising part was when we turned to, what are we going to work on in the week ahead? You know, the key idea of agile is that teams essentially manage themselves, and it works in software and it turns out that it works with kids. Our kids love this process. So they would come up with all these ideas. You know, greet five visitors at the door this week, get an extra 10 minutes of reading before bed. Kick someone, lose desserts for a month. It turns out, by the way, our girls are little Stalins. We constantly have to kind of dial them back. Now look, naturally there's a gap between their kind of conduct in these meetings and their behavior the rest of the week, but the truth is it didn't really bother us. It felt like we were kind of laying these underground cables that wouldn't light up their world for many years to come.
Azon a héten, amikor bevezettük nálunk is az ellenőrzőlistát, a szülői üvöltözés felére csökkent. (Nevetés) Igazi változás azonban nem történt addig, amíg el nem kezdtük a családi megbeszéléseket. Az agilis modellt követve, három kérdést tettünk fel: Mi működött jól a családban ezen a héten? Mi nem működött jól, és min fogunk dolgozni a következő héten? Mindenki bedobta a javaslatait, amiből kettőt kiválasztottunk. Aztán elkezdtek a legcsodálatosabb gondolatok elhangzani a lányaink szájából. Mi működött jól a héten? Biciklizésnél legyőztük a félelmünket. Beágyaztunk. Mi nem működött jól? A matekdolgozatunk, vagy a vendégek fogadása a bejáratnál. Sok szülőhöz hasonlóan, a mi gyerekeink is olyanok, mint a Bermuda-háromszög: az ötleteket, gondolatokat elnyelik, de vissza soha nem adják őket. Úgy értem, hogy legalábbis a tanulságosakat nem. Most hirtelen hozzáférhetőkké váltak a legbelsőbb gondolataik. A legnagyobb meglepetés azonban akkor jött, amikor a "min dolgozzunk a jövő héten?" részhez értünk. Tudják, az agilis módszer alapötlete, hogy a csapatok önmagukat menedzselik -- ez működik a szoftvernél, és most kiderült, hogy a gyerekeknél is. A gyerekeink imádják ezt a folyamatot. Ezek az ötletek mind tőlük származnak. Fogadjunk öt vendéget az ajtóban ezen a héten, legyen 10 perccel több idő olvasásra lefekvés előtt. Rúgjunk bele valakibe, nem kapsz desszertet egy hónapig. Időközben kiderült, hogy a lányaink kis Sztálinok. Állandóan vissza kell fognunk őket. Nézzék, természetesen van egy bizonyos távolság a megbeszéléseken mutatott, s a hétköznapi viselkedésük között, de ez igazából nem zavar bennünket. Olyan érzésünk volt, mintha föld alatti kábeleket fektetnénk, amelyek évekig nem szálítanak áramot.
Three years later -- our girls are almost eight now -- We're still holding these meetings. My wife counts them among her most treasured moments as a mom.
Három évvel később -- a lányok most nyolc évesek -- még mindig tartjuk ezeket a megbeszéléseket. A feleségem, mint anya, a legbecsesebb pillanatai között tartja számon ezeket.
So what did we learn? The word "agile" entered the lexicon in 2001 when Jeff Sutherland and a group of designers met in Utah and wrote a 12-point Agile Manifesto. I think the time is right for an Agile Family Manifesto. I've taken some ideas from the Starrs and from many other families I met. I'm proposing three planks.
És mit tanultunk mindebből? Az "agilis" szó 2001-ben került be a lexikonba, amikor Jeff Sutherland és tervezők egy csoportja találkozott Utah-ban, és megírták a 12 pontból álló "Agilis Kiáltvány"-t. Azt hiszem, éppen itt az ideje egy Családi Agilis Kiáltványnak. Átvettem pár ötletet Starréktól, és más családoktól, akiket meglátogattam. Három építőkövet említenék meg.
Plank number one: Adapt all the time.
Első építőkő: Alkalmazkodj folyamatosan.
When I became a parent, I figured, you know what? We'll set a few rules and we'll stick to them. That assumes, as parents, we can anticipate every problem that's going to arise. We can't. What's great about the agile system is you build in a system of change so that you can react to what's happening to you in real time. It's like they say in the Internet world: if you're doing the same thing today you were doing six months ago, you're doing the wrong thing. Parents can learn a lot from that. But to me, "adapt all the time" means something deeper, too. We have to break parents out of this straitjacket that the only ideas we can try at home are ones that come from shrinks or self-help gurus or other family experts. The truth is, their ideas are stale, whereas in all these other worlds there are these new ideas to make groups and teams work effectively.
Amikor szülő lettem, tudják, mit találtam ki? Kevés szabályt fogunk felállítani, de be fogjuk őket tartani. Ez azt feltételezi, hogy mi, szülők, képesek vagyunk minden problémát előre látni, és felkészülni rájuk. Nem vagyunk képesek. Az agilis rendszerben az a nagyszerű, hogy beépítjük a változás rendszerét az életünkbe, hogy ezáltal valós időben tudjunk reagálni a körülöttünk történő dolgokra. Ez olyasmi, mint a mondás az Internet világában: ha ma ugyanazt csinálod, amit fél évvel ezelőtt, akkor valamit nem jól csinálsz. A szülők sokat tanulhatnak ebből. De számomra az "alkalmazkodj folyamatosan"-nak van egy mélyebb jelentése is. Ki kell mozdítanunk a szülőket abból a megszokásból, hogy csak azokat az ötleteket próbálják ki otthon, amelyek pszichiáterektől, öngyógyító guruktól, vagy más "családszakértőktöl" származnak. A helyzet az, hogy az ő ötleteik már túlhaladottak, miközben a világ más területein már léteznek új módszerek a csoportok és teamek munkájának hatékonyabbá tételére.
Let's just take a few examples. Let's take the biggest issue of all: family dinner. Everybody knows that having family dinner with your children is good for the kids. But for so many of us, it doesn't work in our lives. I met a celebrity chef in New Orleans who said, "No problem, I'll just time-shift family dinner. I'm not home, can't make family dinner? We'll have family breakfast. We'll meet for a bedtime snack. We'll make Sunday meals more important." And the truth is, recent research backs him up. It turns out there's only 10 minutes of productive time in any family meal. The rest of it's taken up with "take your elbows off the table" and "pass the ketchup." You can take that 10 minutes and move it to any part of the day and have the same benefit. So time-shift family dinner. That's adaptability.
Nézzünk pár példát! Kezdjük mindannyiunk legnagyobb kihívásával: a családi vacsorával! Mindannyian tudjuk, hogy egy közös családi vacsora hasznos a gyerekeknek. Sokunk életében mégsem működik a dolog. Egyszer New Orleansban egy híres szakács azt mondta nekem: "Semmi gond, egyszerűen elcsúsztatom a családi vacsora idejét. Ha nem vagyok otthon, nincs családi vacsora. Majd lesz családi reggeli. Vagy találkozuk egy lefekvés előtti falatozásnál. Majd fontosabb szerepet adunk a vasárnapi étkezéseknek." És a legújabb kutatások őt igazolják. Kiderült, hogy bármely családi étkezésből mindössze 10 perc a produktív idő. A maradék idő azzal telik, hogy "ne könyökölj az asztalra", "add ide a ketchupot". Azt a 10 percet nyugodtan át lehet helyezni a nap bármely részére, különösebb veszteség nélkül. Tehát: csúsztasd el a családi vacsorát! Ez az alkalmazkodás.
An environmental psychologist told me, "If you're sitting in a hard chair on a rigid surface, you'll be more rigid. If you're sitting on a cushioned chair, you'll be more open." She told me, "When you're discipling your children, sit in an upright chair with a cushioned surface. The conversation will go better." My wife and I actually moved where we sit for difficult conversations because I was sitting above in the power position. So move where you sit. That's adaptability.
Egy környezeti pszichológus mondta egyszer: "Ha kemény széken ülsz, egy merev felületen, akkor te magad is merev leszel. Ha párnázott széken ülsz, sokkal nyitottabban fogsz viselkedni." Azt mondta: "Amikor a gyerekeidet fegyelmezed, ülj egy egyenes, párnázott felületű széken. Ettől sokkal gördülékenyebbé válik a beszélgetés." A feleségem és én átülünk máshova a nehéz beszélgetésekhez, mert korábban magasan, erőpozícióban ültem. Tehát üljünk át máshova. Ez az alkalmazkodás.
The point is there are all these new ideas out there. We've got to hook them up with parents. So plank number one: Adapt all the time. Be flexible, be open-minded, let the best ideas win.
A lényeg, hogy ezek az ötletek már léteznek. Csak alkalmazni kell őket a szülői szerepre. Az első építőkő tehát: Alkalmazkodj folyamatosan. Légy rugalmas, nyitott, hagyd a legjobb ötleteket érvényesülni.
Plank number two: Empower your children. Our instinct as parents is to order our kids around. It's easier, and frankly, we're usually right. There's a reason that few systems have been more waterfall over time than the family. But the single biggest lesson we learned is to reverse the waterfall as much as possible. Enlist the children in their own upbringing. Just yesterday, we were having our family meeting, and we had voted to work on overreacting. So we said, "Okay, give us a reward and give us a punishment. Okay?" So one of my daughters threw out, you get five minutes of overreacting time all week. So we kind of liked that. But then her sister started working the system. She said, "Do I get one five-minute overreaction or can I get 10 30-second overreactions?" I loved that. Spend the time however you want. Now give us a punishment. Okay. If we get 15 minutes of overreaction time, that's the limit. Every minute above that, we have to do one pushup. So you see, this is working. Now look, this system isn't lax. There's plenty of parental authority going on. But we're giving them practice becoming independent, which of course is our ultimate goal. Just as I was leaving to come here tonight, one of my daughters started screaming. The other one said, "Overreaction! Overreaction!" and started counting, and within 10 seconds it had ended. To me that is a certified agile miracle. (Laughter) (Applause) And by the way, research backs this up too. Children who plan their own goals, set weekly schedules, evaluate their own work build up their frontal cortex and take more control over their lives. The point is, we have to let our children succeed on their own terms, and yes, on occasion, fail on their own terms. I was talking to Warren Buffett's banker, and he was chiding me for not letting my children make mistakes with their allowance. And I said, "But what if they drive into a ditch?" He said, "It's much better to drive into a ditch with a $6 allowance than a $60,000-a-year salary or a $6 million inheritance." So the bottom line is, empower your children.
Második építőkő: Adj önállóságot a gyerekeidnek! A szülők ösztönösen parancsolnak a gyerekeiknek. Ez sokkal könnyebb, és voltaképpen, többnyire igazunk van. Ennek oka, hogy nem sok rendszer viselkedik annyira vízesés módjára az időben, mint a család. Mégis, a legfontosabb tanulságunk, hogy fordítsuk vissza a vízesést, amennyire csak lehet. Számítsunk a gyerekekre saját nevelésükben! Éppen tegnap volt a heti családi megbeszélésünk, ahol eldöntöttük, hogy teszünk a túlreagálás ellen. Kimondtuk, hogy "Jutalmazzuk és büntessük magunkat. Rendben?" Az egyik lányunk bedobta, hogy mindenki kapjon heti öt perc túlreagálási időt. Nekünk tetszett a gondolat. De aztán a nővére elkezdte kidolgozni a rendszert. Így szólt: "Egy darab ötperces lehetőséget kapok, vagy 10 darab 30 másodperceset?" Ez tetszett. Oszd be, ahogy akarod. Most jöhet a büntetés. Rendben. Ha 15 perc túlreagálási időnk van, akkor az a korlát. Ezen felül minden egyes perc egy fekvőtámasz. Higgyék el, működik. A rendszer csepp lazaságot sem engedélyez. Persze a szülői felügyelet állandó. De megengedjük nekik, hogy a gyakorlatban próbálják ki az önállóságot, és hát természetesen ez a végső célunk. Éppen, amikor ide indultam ma este, az egyik lányom visítani kezdett. A másik azonnal rászólt: "Túlreagálás! Túlreagálás!" és elkezdett számolni. A visítás 10 másodpercen belül véget ért. Számomra ez az agilis csoda beigazolódása. (Nevetés) (Taps) Mellesleg, ezt is alátámasztják a kutatások. Azok a gyerekek, akik megtervezik a céljaikat, heti terveket készítenek, értékelik saját munkájukat, fejlesztik az intelligenciájukat, és sokkal jobban tudják kontrollálni életüket. A lényeg, hogy hagyjuk, hogy gyermekeink saját fogalmaik szerint legyenek sikeresek, vagy pedig, esetenként, azok szerint valljanak kudarcot. Beszéltem Warren Buffet bankárával, aki szememre vetette, hogy nem hagytam, hogy a gyerekeim hibázzanak a zsebpénzükkel való gazdálkodásban. Én azt mondtam: "De mi van, ha tönkre mennek?" Azt felelte: "Sokkal jobb tönkre menni 6 dolláros zsebpénzzel, mint 60 ezer dolláros éves fizetéssel, vagy egy 6 milliós örökséggel." Szóval a lényeg, hogy adjunk önállóságot a gyermekeinknek.
Plank number three: Tell your story. Adaptability is fine, but we also need bedrock. Jim Collins, the author of "Good To Great," told me that successful human organizations of any kind have two things in common: they preserve the core, they stimulate progress. So agile is great for stimulating progress, but I kept hearing time and again, you need to preserve the core. So how do you do that? Collins coached us on doing something that businesses do, which is define your mission and identify your core values. So he led us through the process of creating a family mission statement. We did the family equivalent of a corporate retreat. We had a pajama party. I made popcorn. Actually, I burned one, so I made two. My wife bought a flip chart. And we had this great conversation, like, what's important to us? What values do we most uphold? And we ended up with 10 statements. We are travelers, not tourists. We don't like dilemmas. We like solutions. Again, research shows that parents should spend less time worrying about what they do wrong and more time focusing on what they do right, worry less about the bad times and build up the good times. This family mission statement is a great way to identify what it is that you do right.
Harmadik építőkő: Meséljék el a történetüket. Az alkalmazkodás remek dolog, de megfelelő alapra is szükség van. Jim Collins, a "Jóból kiváló" szerzője mondta, hogy minden sikeres szervezetben két dolog közös: megőrzik alapvető értékeiket, és ösztönzik a fejlődést. Nos, az agilis módszer kiváló a fejlődés össztönzésére, de újra meg újra azt halljuk, hogy az alapokat meg kell őriznünk. De hát hogyan tegyük ezt? Collins olyan dologra tanított bennünket, amit a vállalkozások csinálnak: határozzuk meg a küldetésünket, és azonosítsuk alapvető értékeinket. Végigvezetett bennünket a családi küldetés megfogalmazásának folyamatán. Megcsináltuk a céges elvonulások családi megfelelőjét. Tartottunk egy pizsamapartit. Én készítettem a pattogatott kukoricát. Egyiket odaégettem, így kettő készült. A feleségem vett egy flip-chart-ot. Aztán egy jót beszélgettünk arról, hogy mi is fontos számunkra. Milyen értékeket kell leginkább megtartanunk? 10 állítást szedtünk össze. Utazók vagyunk, nem turisták. Nem szeretjük a dilemmákat. Szerejük a megoldásokat. És megint csak a kutatások szerint, a szülőknek kevesebb időt kéne tölteniük azzal, amit rosszul csinálnak, és inkább arra kéne figyelniük, amit helyesen tettek -- aggódj kevesebbet a rossz idő miatt, készülj a szép napokra! A családi küldetés megfogalmazása remek módszer annak meghatározására, hogy mit csinálunk jól.
A few weeks later, we got a call from the school. One of our daughters had gotten into a spat. And suddenly we were worried, like, do we have a mean girl on our hands? And we didn't really know what to do, so we called her into my office. The family mission statement was on the wall, and my wife said, "So, anything up there seem to apply?" And she kind of looked down the list, and she said, "Bring people together?" Suddenly we had a way into the conversation.
Néhány hét múlva felhívtak az iskolából. Egyik lányunk egy kis botrányba keveredett. Hirtelen aggódni kezdtünk, hogy ilyen közönséges a gyerekünk. Nem igazán tudtuk, mit csináljunk, így hát behívtuk a dolgozószobámba. A családi küldetés ott lógott a falon, és a feleségemm azt mondta: "Alkalmazható itt valami ezek közül?" Ő végigfutott a listán, majd azt mondta: "Hozzuk össze az embereket?" És ezzel hirtelen utat nyitott a beszélgetéshez.
Another great way to tell your story is to tell your children where they came from. Researchers at Emory gave children a simple "what do you know" test. Do you know where your grandparents were born? Do you know where your parents went to high school? Do you know anybody in your family who had a difficult situation, an illness, and they overcame it? The children who scored highest on this "do you know" scale had the highest self-esteem and a greater sense they could control their lives. The "do you know" test was the single biggest predictor of emotional health and happiness. As the author of the study told me, children who have a sense of -- they're part of a larger narrative have greater self-confidence. So my final plank is, tell your story. Spend time retelling the story of your family's positive moments and how you overcame the negative ones. If you give children this happy narrative, you give them the tools to make themselves happier.
Egy másik remek módja a történetünk elmesélésének, hogy meséljük a gyemekeinknek a gyökereikről. Az Emory kutatói egy egyszerű "mit tudsz" tesztet adtak a gyerekeknek. Tudod, hol születtek a nagyszüleid? Tudod, hol jártak középiskolába a szüleid? Ismersz valakit a családodban, akinek sikerült egy nehéz helyzetet vagy betegséget leküzdenie? A gyerekek, akik a legmagasabb pontot érték el ezen a "tudod-e" skálán, a legmagasabb önbecsüléssel rendelkeztek, és ők tudták leginkább irányítani életüket. A "mit tudsz" teszt volt a legjobb mutatója az érzelmi egyensúlynak és a boldogságnak. Ahogy a tanulmány szerzője mesélte nekem, hogy az érzelmileg gazdagabb gyerekek részei egy nagyobb történetnek, nagyob önbizalommal rendelkeztek, Az utolsó építőkövünk tehát: meséld el a történetedet. Szánj időt a családod pozitív pillanatainak felidézésére, és arra, hogy hogyan sikerült a negatívakon túllépni. Ha a gyerekeknek ilyen boldog történeteket mesélünk, eszközt adunk nekik a boldogabb élethez.
I was a teenager when I first read "Anna Karenina" and its famous opening sentence, "All happy families are alike. Each unhappy family is unhappy in its own way." When I first read that, I thought, "That sentence is inane. Of course all happy families aren't alike." But as I began working on this project, I began changing my mind. Recent scholarship has allowed us, for the first time, to identify the building blocks that successful families have. I've mentioned just three here today: Adapt all the time, empower the children, tell your story. Is it possible, all these years later, to say Tolstoy was right? The answer, I believe, is yes. When Leo Tolstoy was five years old, his brother Nikolay came to him and said he had engraved the secret to universal happiness on a little green stick, which he had hidden in a ravine on the family's estate in Russia. If the stick were ever found, all humankind would be happy. Tolstoy became consumed with that stick, but he never found it. In fact, he asked to be buried in that ravine where he thought it was hidden. He still lies there today, covered in a layer of green grass. That story perfectly captures for me the final lesson that I learned: Happiness is not something we find, it's something we make. Almost anybody who's looked at well-run organizations has come to pretty much the same conclusion. Greatness is not a matter of circumstance. It's a matter of choice. You don't need some grand plan. You don't need a waterfall. You just need to take small steps, accumulate small wins, keep reaching for that green stick. In the end, this may be the greatest lesson of all. What's the secret to a happy family? Try.
Tizenéves koromban olvastam először az Anna Kareninát, és híres kezdőmondatát: A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Mikor először olvastam, azt gondoltam "Ez egy ostobaság. Hogyan lehetnének a boldog családok hasonlók?" De amikor elkezdtem ezen a projekten dolgozni, kezdett megváltozni a véleményem. A mostani ösztöndíjak, először az életben, lehetővé tették, hogy azonosítsuk a sikeres családok építőköveit. Ma itt csak hármat említettem ezek közül: Alkalmazkodj folyamatosan, adj önállóságot a gyermekeidnek, meséld el a történetedet. Lehet, hogy ennyi év elteltével be kell látnom, hogy Tolsztojnak igaza volt? A válasz, azt hiszem, igen. Amikor Lev Tolsztoj öt éves volt, amikor bátyja, Nyikolaj eljött hozzá, és azt mondta, hogy bevéste az örök boldogság titkát egy zöld pálcába, amit elrejtett egy szakadékban, a család oroszországi birtokán. Ha a pálcát egyszer megtalálják, az egész Emberiség boldog lesz. Tolsztoj a pálca rabjává vált, bár meg sosem találta. Végül az volt a kívánsága, hogy a pálcát rejtő szakadékban temessék el. Ma is ott nyugszik, zöld gyeptakaró alatt. Ez a történet tökéletesen megragadja az utolsó tanulságot: A boldogság nem valami, amit megtalálunk, hanem valami, amit mi hozunk létre. Szinte mindenki, aki jól működő szervezeteket vizsgált, ugyanarra a következtetésre jutott. A kiválóság nem a körülményeken múlik. Hanem a döntéseinken. Nincs szükség nagy tervekre. Nincs szükség a vízesésre. Csak kis lépéseket kell tenni, felhalmozva az apró győzelmeket, folytatva a zöld pálca keresését. És végül ez lehet a legfőbb tanulság. Mi a boldog család titka? Próbálják ki!
(Applause)
(Taps)