I want to talk about one of the big questions, perhaps the biggest question: How should we live together? How should a group of people, who perhaps live in a city or in the continent or even the whole globe, share and manage common resources? How should we make the rules that govern us?
Egy fontos kérdésről szeretnék ma beszélni. Talán a legfontosabbról: Hogyan éljünk együtt? Hogyan tudnák az egy városban, egy földrészen, vagy akár az egész világon együtt élő emberek, megosztani és kezelni a közös erőforrásokat? Hogyan hozzuk meg a minket irányító szabályokat?
This has always been an important question. And today, I think it's even more important than ever if we want to address rising inequality, climate change, the refugee crisis, just to name a few major issues. It's also a very old question. Humans have been asking themselves this question ever since we lived in organized societies.
Ez mindig is fontos kérdés volt. Úgy gondolom, hogy ma még fontosabb, mint valaha, ha kezelni akarjuk az egyre növekvő egyenlőtlenséget, a klímaváltozást, a menekültügyi válságot, hogy csak néhány jelentős ügyet említsek. Nagyon régi kérdés ez. Az emberek azóta próbálják megtalálni a választ, mióta szervezett társadalmakban élnek.
Like this guy, Plato. He thought we needed benevolent guardians who could make decisions for the greater good of everyone. Kings and queens thought they could be those guardians, but during various revolutions, they tended to lose their heads. And this guy, you probably know. Here in Hungary, you lived for many years under one attempt to implement his answer of how to live together. His answer was brutal, cruel and inhumane. But a different answer, a different kind of answer, which went more or less into hibernation for 2,000 years, has had profound recent success. That answer is, of course, democracy.
Vegyük például ezt az urat, Platónt. Ő úgy gondolta, hogy jóakaratú őrökre van szükség, akik az emberiség javára hoznak döntéseket. A királyok és királynők úgy gondolták, ők betölthetik ezt a szerepet, de a különböző forradalmak során egyre másra veszítették el a fejüket. Valószínűleg ezt az urat is ismerik. Itt Magyarországon, sok évig próbálták az ő válaszát alkalmazni az együttélés kérdéseire. Ennek a férfinak a válasza viszont brutális, kegyetlen és embertelen volt. De van egy másik válasz, egy más megközelítés, ami 2000 évig tulajdonképpen feledésbe merült, és mostanában arat újra nagy sikert. Ez a válasz természetesen a demokrácia.
If we take a quick look at the modern history of democracy, it goes something like this. Along here, we're going to put the last 200 years. Up here, we're going to put the number of democracies. And the graph does this, the important point of which, is this extraordinary increase over time, which is why the 20th century has been called the century of democracy's triumph, and why, as Francis Fukuyama said in 1989, some believe that we have reached the end of history, that the question of how to live together has been answered, and that answer is liberal democracy. Let's explore that assertion, though. I want to find out what you think.
Ha gyorsan áttekintjük a modern demokráciák történetét, valami ilyesmi derül ki. Ez itt az elmúlt 200 év. Itt fent pedig a demokráciák számát láthatjuk. A grafikonból kiderül, hogy a legszembetűnőbb változás ez a hihetetlen mértékű növekedés az évek során. Ezért nevezzük a huszadik századot a demokráciák győzedelmes századának, és ezért van, hogy ahogy 1989-ben Francis Fukuyama mondta, néhányan úgy vélik a történelem véget ért: választ kaptunk arra a kérdésre, hogyan éljünk együtt. A válasz nem más, mint a liberális demokrácia. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt az állítást. Szeretném megtudni, mit gondolnak erről.
So I'm going to ask you two questions, and I want you to put your hands up if you agree. The first question is: Who thinks living in a democracy is a good thing? Who likes democracy? If you can think of a better system, keep your hands down. Don't worry about those who didn't raise their hands, I'm sure they mean very well. The second question is: Who thinks our democracies are functioning well? Come on, there must be one politician in the audience somewhere.
Két kérdést szeretnék feltenni. Kérem, tegyék fel a kezüket, ha egyetértenek. Az első kérdésem: Ki gondolja úgy, hogy a demokrácia jó? Ki szereti a demokráciát? Ha úgy gondolják, van ennél jobb rendszer, tartsák lent a kezüket. Ne törődjenek azokkal, akik nem tették fel a kezüket. Biztos, őket is a jó szándék vezérli. A másik kérdésem: Ki gondolja úgy, hogy a demokráciák jól működnek? Rajta! Csak van legalább egy politikus a nézőtéren valahol.
(Laughter)
(Nevetés)
No. But my point is, if liberal democracy is the end of history, then there's a massive paradox or contradiction here. Why is that? Well, the first question is about the ideal of democracy, and all these qualities are very appealing. But in practice, it's not working. And that's the second question. Our politics is broken, our politicians aren't trusted, and the political system is distorted by powerful vested interests.
Nincs. Arra akarok kilyukadni, hogy ha a liberális demokrácia a csúcs, akkor itt egy óriási paradoxonnal vagy ellentmondással van dolgunk. Mit is értek ez alatt? Először itt van a demokrácia, mint elképzelés. Az ezzel kapcsolatos összes tulajdonság nagyon vonzó. De a gyakorlatban nem működik. A másik probléma az, hogy a politika csődöt mondott, nem bízunk a politikusainkban. A politikai rendszereket eltorzította a durva önérdek.
I think there's two ways to resolve this paradox. One is to give up on democracy; it doesn't work. Let's elect a populist demagogue who will ignore democratic norms, trample on liberal freedoms and just get things done. The other option, I think, is to fix this broken system, to bring the practice closer to the ideal and put the diverse voices of society in our parliaments and get them to make considered, evidence-based laws for the long-term good of everyone. Which brings me to my epiphany, my moment of enlightenment. And I want you to get critical. I want you to ask yourselves, "Why wouldn't this work?" And then come and talk to me afterwards about it. Its technical name is "sortition." But its common name is "random selection." And the idea is actually very simple: we randomly select people and put them in parliament.
Véleményem szerint kétféle módon oldhatjuk fel ezt a paradoxont. Az egyik, ha sutba dobjuk a demokráciát: nem működik. Válasszunk meg egy populista népámítót, aki nem törődik a demokratikus normákkal, aki lábbal tapossa a szabadságjogokat, és csak teszi, amit jónak lát. A másik lehetőség, hogy próbáljuk meg kijavítani ezt a lerobbant rendszert úgy, hogy a gyakorlatot közelebb hozzuk az eredeti elképzeléshez, és vigyük be a társadalom különböző hangjait a parlamentbe, hozzanak ők megfontolt, tényekre alapozott törvényeket hosszútávra, mindenki javára. Ezzel el is érkeztünk a lényeghez, megvilágosodásom pillanatához. Kérem, legyenek most kritikusak. Tegyék fel maguknak a kérdést: "Miért is ne működhetne ez?" Később keressenek meg, és majd megbeszéljük. A sorsolásra gondolok, vagy más fogalmazásban a véletlenszerű kiválasztásra. Az elképzelés nagyon egyszerű: találomra kiválasztunk embereket, és beültetjük őket a parlamentbe.
(Laughter)
(Nevetés)
Let's think about that for a few more minutes, shall we? Imagine we chose you and you and you and you and you down there and a bunch of other random people, and we put you in our parliament for the next couple of years. Of course, we could stratify the selection to make sure that it matched the socioeconomic and demographic profile of the country and was a truly representative sample of people. Fifty percent of them would be women. Many of them would be young, some would be old, a few would be rich, but most of them would be ordinary people like you and me. This would be a microcosm of society. And this microcosm would simulate how we would all think, if we had the time, the information and a good process to come to the moral crux of political decisions. And although you may not be in that group, someone of your age, someone of your gender, someone from your location and someone with your background would be in that room.
Gondoljuk ezt át az elkövetkező néhány percben. Képzeljük el, hogy a választás önre esik, és önre, és önre, és önre ott hátul. És még egy sor véletlenszerűen kiválasztott emberre. Önök az elkövetkező pár évre bekerülnek a parlamentbe. Természetesen kialakíthatunk olyan csoportokat is, amelyek leképezik az ország szociogazdasági és demográfiai profilját, és így egy ténylegesen reprezentatív képviseletet kapunk. 50 százalékuk nő lenne. Sokan lennének önök között fiatalok, néhányan idősek, páran gazdagok, de többségében olyanok lennének, mint az átlagember: mint ön vagy én. Ez lenne a társadalom mikrokozmosza. Ez a mikrokozmosz megmutatná, hogyan gondolkodnánk, ha lenne elég időnk és információnk, és egy jó módszerünk arra, hogy átlépjünk a politika morális buktatóin. Lehet, hogy ön épp nem lenne benne, de valaki, aki annyi idős mint ön, férfi vagy nő, mint ön, aki ott lakik ahol ön, vagy a háttere olyan, mint az öné, ott lenne abban a teremben.
The decisions made by these people would build on the wisdom of crowds. They would become more than the sum of their parts. They would become critical thinkers with access to experts, who would be on tap but not on top. And they could prove that diversity can trump ability when confronting the wide array of societal questions and problems. It would not be government by public opinion poll. It would not be government by referendum. These informed, deliberating people would move beyond public opinion to the making of public judgments.
A döntés, amit ezek az emberek hoznak, a tömegek bölcsességére épülne. Együttes munkájuk többet érne, mint egyéni teljesítményük összege. Kritikusabban gondolkodnának, ehhez szakértők segítségét is kérhetnék, akik rendelkezésre állnának, de nem rendelkeznének. Ők lehetnének a bizonyíték, hogy az igazi tudás a sokféleségben rejlik, különösen, ha az egész társadalmat érintő kérdések sorával kell szembenéznünk. Más ez, mint a közvéleménykutatásra vagy népszavazásra épülő kormányzás. Ezek a tájékozott és megfontolt emberek a közvélemény fölött állnának, és valóban a nép ítéletét képviselnék.
However, there would be one major side effect: if we replaced elections with sortition and made our parliament truly representative of society, it would mean the end of politicians. And I'm sure we'd all be pretty sad to see that.
Lenne azért mindennek egy mellékhatása: ha a választásokat sorsolással helyettesítenénk, és a parlament valóban a társadalom reprezentatív képviseletéről szólna, az azt jelentené, hogy nem lennének többé politikusok. Biztos, hogy mindannyian elkeserednénk, ha ez bekövetkezne.
(Laughter)
(Nevetés)
Very interestingly, random selection was a key part of how democracy was done in ancient Athens. This machine, this device, is called a kleroteria. It's an ancient Athenian random-selection device. The ancient Athenians randomly selected citizens to fill the vast majority of their political posts. They knew that elections were aristocratic devices. They knew that career politicians were a thing to be avoided. And I think we know these things as well. But more interesting than the ancient use of random selection is its modern resurgence. The rediscovery of the legitimacy of random selection in politics has become so common lately, that there's simply too many examples to talk about.
Érdekes módon a véletlenszerű kiválasztás kulcsszerepet játszott abban, hogy az ókori Athénban kialakult a demokrácia. Ez a kis eszköz, ez a szerkezet a kleroterion: a véletlenszerű kiválasztás eszköze az ókori Athénban. Az athéniak tetszőlegesen választottak ki polgárokat, hogy betöltsék a legkülönfélébb államigazgatási hivatalokat. Tudták, hogy a választás az arisztokrácia intézménye. Tudták, hogy jobb, ha senkiből nem lesz megélhetési politikus. Szerintem ezzel mi is tisztában vagyunk. De talán a tetszőleges kiválasztás ókori gyakorlatánál is fontosabb ennek modern újraélesztése. Manapság egyre gyakrabban merül fel újra a véletlenszerű kiválasztás létjogosultsága a politikában. Rengeteg példát tudnék erre hozni.
Of course, I'm very aware that it's going to be difficult to institute this in our parliaments. Try this -- say to your friend, "I think we should populate our parliament with randomly selected people." "Are you joking? What if my neighbor gets chosen? The fool can't even separate his recycling." But the perhaps surprising but overwhelming and compelling evidence from all these modern examples is that it does work. If you give people responsibility, they act responsibly. Don't get me wrong -- it's not a panacea. The question is not: Would this be perfect? Of course not. People are fallibly human, and distorting influences will continue to exist.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egyszerű mindezt újra bevinni a parlamentbe. Próbálják elmondani egy barátjuknak: "Szerintem véletlenszerűen kiválasztott embereknek kellene ülniük a parlamentben." "Hülyéskedsz? És ha a szomszédomat választják? Az a marha még a szemetet sem tudja rendesen szétválogatni." De a modern példák meglepő, de lehengerlően nyilvánvaló bizonyítékát adják annak, hogy a rendszer működik. Ha felelősségteljes feladatot kap valaki, felelősségteljesen fog viselkedni. Ne értsenek félre, ez nem valami csodaszer. A kérdés nem az, hogy tökéletesen fog-e működni a rendszer, mert természetesen nem fog. Mi emberek esendőek vagyunk. A személyiségtorzító hatások megmaradnak.
The question is: Would it be better? And the answer to that question, to me at least, is obviously yes. Which gets us back to our original question: How should we live together? And now we have an answer: with a parliament that uses sortition. But how would we get from here to there? How could we fix our broken system and remake democracy for the 21st century?
A kérdés az, hogy jobb lesz-e így nekünk. A válasz erre a kérdésre pedig az, legalábbis nekem, hogy nyilvánvalóan igen. Ezzel pedig visszaérkeztünk az eredeti kérdésünkhöz: Hogyan kellene együtt éljünk? Most már meg is van erre a válasz: egy sorsolással kialakított parlamenttel. De hogyan valósíthatnánk meg ezt? Hogyan lehet megjavítani ezt a rossz rendszert, hogyan lehet megreformálni a demokráciát a 21. század igényeinek megfelelően?
Well, there are several things that we can do, and that are, in fact, happening right now. We can experiment with sortition. We can introduce it to schools and workplaces and other institutions, like Democracy In Practice is doing in Bolivia. We can hold policy juries and citizens' assemblies, like the newDemocracy Foundation is doing in Australia, like the Jefferson Center is doing in the US and like the Irish government is doing right now. We could build a social movement demanding change, which is what the Sortition Foundation is doing in the UK. And at some point, we should institute it.
Többféle lehetőségünk is van. Ezek közül néhány már működik is. Próbálkozhatunk a véletlenszerű kiválasztással. Bevezethetjük iskolákban, munkahelyeken vagy más intézményekben, jó példa a "Demokrácia a gyakorlatban" elnevezésű szervezet Bolíviában. Létrehozhatunk törvényhozó bizottságokat és állampolgári gyűléseket. Ezt teszi Ausztráliában az "Új Demokrácia Alapítvány", az Egyesült Államokban a Jefferson Központ vagy az ír kormány. Olyan társadalmi mozgalmat indíthatnánk, ami támogatja ezt a változást. Ezen dolgozik az Egyesült Királyságban a "Kiválasztás Alapítvány". Egyszer elérkezik a pillanat, mikor általánosan is bevezethetjük.
Perhaps the first step would be a second chamber in our parliament, full of randomly selected people -- a citizens' senate, if you will. There's a campaign for a citizens' senate in France and another campaign in Scotland, and it could, of course, be done right here in Hungary. That would be kind of like a Trojan horse right into the heart of government. And then, when it becomes impossible to patch over the cracks in the current system, we must step up and replace elections with sortition.
Az első lépés lehetne egy olyan parlamenti szekció is, ahol tetszőlegesen kiválasztott képviselők ülnének: a nép szenátusa, ha tetszik. Vannak erre törekvések Franciaországban, Skóciában és itt is megvalósítható, Magyarországon. Olyan lenne ez, mint a trójai faló: benn a kormányzat szívében Ha lehetetlen összefoldozni a repedéseket a jelenlegi rendszeren, akkor ki kell állnunk, és a választásokat sorsolással kell felváltanunk.
I have hope. Here in Hungary, systems have been created, and systems have been torn down and replaced in the past. Change can and does happen. It's just a matter of when and how.
Én bízom ebben. Itt Magyarországon sokféle rendszer működött már, sokféle rendszert buktattak meg és váltottak le a múltban. A változás lehetséges és meg is történhet. Csak az a kérdés, hogy mikor és hogyan.
Thank you. (Hungarian) Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)