What is love? Seriously, though, what is it? What is love? A verb? A noun? A universal truth? An ideal? A common thread of all religions? A cult? A neurological phenomenon? There's no shortage of answers. Some are all-encompassing. It conquers all. It's all you need. It's all there is. These are all comparisons, though, ways of defining it by contrast, by saying it's more important than all other things, but is it? Sure, love matters more than your standard turkey sandwich, but does it matter more than shelter? Or sanity? Or an exceptional turkey sandwich? No matter your answer, you're just ranking it, not defining it. Another challenge to defining love is we often try to do so while falling into it or out of it. Would you trust someone who just won the lottery to accurately define the concept of currency? Or, I don't know, ask a guy to define bears while he's fending them off? Or is romance not like winning the lottery? Are break ups not like bear attacks? Bad comparisons? That's my point. I'm not thinking right because I'm in love, so ha! Taking a step back, or taking a cold shower, whatever, love is potentially the most intensely thought about thing in all of human history. And despite centuries upon centuries of obsession, it still overwhelms us. Some say it's a feeling, a magical emotion, a feeling for someone like you've never felt before. But feelings are fluid, not very concrete foundation for a definition. Sometimes you hate the person you love. Plus, come on, you've felt feelings like it before, sort of in miniature. Your relationships with your family shape your relationships with partners. And your love for your partner may be in its own dynamic relationship, healthy or totally weird, with the love of your parents and siblings. Love is also a set of behaviors we associate with the feeling: Holding hands, kissing, hugging, public displays of affection, dating, marriage, having kids, or just sex. But these loving actions can be subjective or culturally relative. You may love or be someone who can't have kids or doesn't want to, who believes in marriage but also in divorce, who's from a culture where people don't really date the way we think of dating, or who just doesn't want to make out on the bus. But if love is a thing that we can define, then how can it mean opposite things for so many people? So, maybe love's just all in your head, a personal mystery winding through your neural pathways and lighting up pleasing, natural rewards in your nervous system. Perhaps these rewards are addictive. Perhaps love is a temporary or permanent addiction to a person, just like a person can be addicted to a drug. I don't mean to be edgy like some pop song. Evidence shows that chemicals in your brain stimulated by another person can make you develop a habit for that person. The person comes to satisfy a physiological craving, and you want more. But then sometimes, slowly or suddenly, you don't. You've fallen out of love, become unaddicted, for a spell. What happened? Does one develop a tolerance or hit a limit? Why do some lovers stay addicted to each other their entire lives? Perhaps to create new lives, to proliferate their species? Maybe love is just human DNA's optimal method for bringing about its own replication. There are evolutionary arguments regarding every human mating behavior, from how we display ourselves to potential mates, to how we treat each other in relationships, to how we raise kids. Thus, some argue that the feeling you think you feel in your soul is just biology's way to make you continue our species. Nature has selected you to have crushes on hotties, just like it makes monkeys have crushes on hot monkeys, and biology marches on. But is that all love is? Or, perhaps worse, is it just a construct, some fake concept we all convince each other to try to live up to for a fake sense of purpose? Maybe it is a construct, but let's be more precise about what a construct is because love is constructed from reality: Our experiences, feelings, brain chemistry, cultural expectations, our lives. And this edifice can be viewed through countless dimensions: scientific, emotional, historical, spiritual, legal, or just personal. If no two people are the same, no two people's love is the same either. So, in every loving relationship, there's a lot to talk about and partners should be open to that, or the relationship probably won't last. Love is always up for discussion and, sure, under construction. So, if we can't define it, that's a good sign. It means we're all still making it. Wait, I didn't mean, you know what I meant.
Mi a szerelem? Komolyan, mi lehet? Mi a szerelem? Ige lehet? Főnév? Általános igazság? Mesés álom? Vallások közös vonása? Imádat? Az idegek játéka? A lehetőségek száma végtelen. Egyesek átfogóak. Hódító. Létszükséglet. Mindenünk. Ezek mind összehasonlítások, viszonylagos meghatározások, melyek szerint minden másnál fontosabb, de valóban ez a helyzet? Egészen biztos, hogy jelentősebb a normál pulykás szendvicsnél? De a menedéknél fontosabb? Vagy az ép észnél? Esetleg egy különleges pulykás szendvicsnél? Bármit válaszolunk, csak rangsoroljuk, nem határozzuk meg. A másik nehezítés a szerelem meghatározásban, hogy közben hol beleesünk, hol kikerülünk belőle. Bíznánk a friss lottónyertesben, hogy helyesen határozza meg az árfolyamot? Vagy a medve elől menekülő meghatározásában a medvéről? Vagy a szerelem nem olyan, mint a főnyeremény? A szakítások nem hasonlíthatók medvetámadásra? Szerencsétlen párhuzamok? Ez az én szemléletmódom. Nem látok tisztán, mert szerelmes vagyok, ez van! Lépjünk kicsit vissza, vagy hideg zuhany után, bármi helyrebillent: hiszen a szerelem az emberiség történelmében a legerősebb érzelem. Az évszázadok gyötrődései ellenére, még mindig lesújt minket. Egyesek szerint érzelem, varázslatos izgalom, amelyhez foghatót nem lehet érezni. De érzelmeink változók, nem elég stabilak, hogy meghatározhassuk őket. Néha gyűlöljük, akit szeretünk. Plusz, mintha ismerős érzés lenne, volt már ilyen kicsiben. A családi kapcsolatok meghatározzák a partneri kapcsolatunkat. A partnerünk szeretete megnyilvánulhat az ő viharos stílusában, egészségesen vagy teljesen rendellenes módon, a szülő és testvéri szeretet mintájára. A szeretet érzéséhez társulnak viselkedési mintáink: fogjuk egymás kezét, csókolózunk, ölelkezünk, kimutatjuk ragaszkodásunk, találkára járunk, összeházasodunk, gyerekeink születnek, vagy csak szeretkezünk. A szerető cselekedetek egyediek vagy kultúrafüggők. Szerethetünk vagy előfordul, hogy nem lehet gyerekünk, esetleg nem akarunk gyereket. Lehetünk házasság- vagy váláspártiak. Jöhetünk olyan kultúrából, ahol nem divat a találka az általunk ismert formában. Van, aki nem szeret nyilvánosan buszon csókolózni. De ha a szerelem meghatározható, akkor hogy lehet ennyire ellentmondásos mindenki számára? Lehet, a szerelem csak a mi elképzelésünkben létezik, idegi pályáinkon kószáló személyes talány. Természetes jutalmazási és kielégítési mód idegpályáinkon. Lehet, a jutalom függőséget okoz. A szerelem lehet átmeneti vagy állandó függőség valakitől. A drogfüggőséghez hasonlítható. Nem állítom, hogy bosszantó, mint egyes popszámok. Másik személy hatására agyunkban képződött kémiai anyagok függővé tehetnek az illetőtől. Lelki sóvárgásunk elégíti ki az a személy és egyre többet szeretnénk belőle. Néha lassan vagy hirtelen ez abbamarad. Kiábrándulunk, nem függünk többé a varázslattól. Mi történik ilyenkor? Kifejlődik egy tűréshatár, vagy telítődik a szervezet? Miért vannak élethosszig tartó függő szerelmek? Lehet, reprodukciós késztetés a fajfenntartás érdekében? A szerelem lehet, csak a DNS-ünk szabadon választható másolási módja. Vannak fejlődéstani érvek a párválasztási viselkedésmintáinkra, melyek szerint kiválasztjuk jövőbeli társunkat, arra, hogyan bánunk egymással a társkapcsolatban, egészen a gyereknevelésig. Ezért egyesek azzal érvelnek, hogy a lelkünkben megjelenő érzés valójában csak biológiai fajfenntartási ösztön. A természet kiválasztja, kibe leszünk szerelmesek, a majmokhoz hasonlóan, melyek az erősebb majmokat választják, és a biológia továbbörökíthető. Tényleg csak ennyi a szerelem? Vagy még rosszabb: csak egy eszköz, hamis felfogással meggyőzzük egymást, hogy éljünk együtt e hamis eszme égisze alatt? Lehet eszme, de legyünk pontosak, mire is vonatkozik, mert érzékelhető valóságra épít: tapasztalatainkra, érzéseinkre, az agyunk kémiájára, kulturális elvárásainkra, életünkre. De a remekmű számtalan szemszögből figyelhető meg: tudományos, érzelmi, történelmi, spirituális, törvényes vagy saját szemszögből. Ahogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma szerelem sem. A szerelmes kapcsolatban bőven van mit megbeszélni, és a partnerek nyitottak kell legyenek rá, vagy nem lesz tartós kapcsolat. A szerelem a megbeszélések sorozata, és persze mindig épül. Ha nem tudjuk pontosan meghatározni, az jót jelent. Azt jelenti: gyakorlói vagyunk. Várjunk csak, nem úgy értettem; tudják, mire gondoltam.