15th century Europeans believed they had hit upon a miracle cure: a remedy for epilepsy, hemorrhage, bruising, nausea, and virtually any other medical ailment. This brown powder could be mixed into drinks, made into salves or eaten straight up. It was known as mumia and made by grinding up mummified human flesh.
A 15. századbeli európaiak úgy hitték, hogy felfedeztek egy csodaszert: ellenszert az epilepsziára, vérzésre, horzsolásra, hányingerre és gyakorlatilag minden egyéb kórságra. A barna port belekeverhették italba, használhatták kenőcsként, vagy egyszerűen megehették. Múmiapornak nevezték el és előállításához mumifikált emberek húsát morzsolták össze.
The word "cannibal" dates from the time of Christopher Columbus; in fact, Columbus may even have coined it himself. After coming ashore on the island of Guadaloupe, Columbus' initial reports back to the Queen of Spain described the indigenous people as friendly and peaceful— though he did mention rumors of a group called the Caribs, who made violent raids and then cooked and ate their prisoners. In response, Queen Isabella granted permission to capture and enslave anyone who ate human flesh. When the island failed to produce the gold Columbus was looking for, he began to label anyone who resisted his plundering and kidnapping as a Caribe. Somewhere along the way, the word "Carib" became "Canibe" and then "Cannibal." First used by colonizers to dehumanize indigenous people, it has since been applied to anyone who eats human flesh.
A "kannibál" szó Kolumbusz Kristóf korából, sőt feltételezhetően magától Kolumbusztól ered. Miután partra szállt Guadaloupe szigetén, a spanyol királynőnek küldött jelentéseiben Kolumbusz a bennszülötteket barátságosnak és békésnek írja le, azonban megemlíti az egyik törzsről, a karibokról hallott pletykákat, miszerint vad támadásokat indítanak, foglyaikat pedig megfőzik és megeszik. Válaszában Izabella királynő engedélyezte, hogy elfogják és rabszolgává tegyék mindazokat, akik emberhúst esznek. Mivel a szigeten nem adták elő az aranyat, amit Kolumbusz keresett, "karib"-nak nyilvánított mindenkit, aki nem működött együtt. A hazafelé tartó úton a "karib" szóból "kanib" lett, végül "kannibál". Először a telepesek használták, hogy az őslakosok barbár voltát igazolják, azóta pedig mindenkit így neveznek, aki emberhúst fogyaszt.
So the term comes from an account that wasn't based on hard evidence, but cannibalism does have a real and much more complex history. It has taken diverse forms— sometimes, as with mumia, it doesn't involved recognizable parts of the human body. The reasons for cannibalistic practices have varied, too. Across cultures and time periods, there's evidence of survival cannibalism, when people living through a famine, siege or ill-fated expedition had to either eat the bodies of the dead or starve to death themselves. But it's also been quite common for cultures to normalize some form of eating human flesh under ordinary circumstances. Because of false accounts like Columbus's, it's difficult to say exactly how common cultural cannibalism has been— but there are still some examples of accepted cannibalistic practices from within the cultures practicing them.
Azt, hogy a karibok emberevők voltak, nem támasztják alá meggyőző bizonyítékok, ám a kannibalizmusnak van egy valódi és az előbbinél bonyolultabb története. Sokféle formát öltött már: néha úgy, ahogy a múmiapor esetében – az emberi testrészeket nem is lehetett felismerni benne. A kannibalizmushoz vezető okok is változatosak voltak. Egyes kultúrákban és korokban bizonyítható a túlélési kannibalizmus megléte. Éhínség idején, ostromok vagy sikertelen expedíciók során az emberek vagy megették halott társaikat, vagy éhen haltak. Egyes társadalmakban az is előfordult, hogy hétköznapi dolognak tartották az emberhús fogyasztásának bizonyos formáit. Az olyan megbízhatatlan beszámolók miatt, mint Kolumbuszé nehéz megmondani, hogy pontosan mennyire volt elterjed a kannibalizmus, de vannak példák más bevett kannibalista szokásokra, melyeket az azokat gyakorló társadalmak leírásaiból ismerünk.
Take the medicinal cannibalism in Europe during Columbus's time. Starting in the 15th century, the demand for mumia increased. At first, stolen mummies from Egypt supplied the mumia craze, but soon the demand was too great to be sustained on Egyptian mummies alone, and opportunists stole bodies from European cemeteries to turn into mumia. Use of mumia continued for hundreds of years. It was listed in the Merck index, a popular medical encyclopedia, into the 20th century. And ground up mummies were far from the only remedy made from human flesh that was common throughout Europe. Blood, in either liquid or powdered form, was used to treat epilepsy, while human liver, gall stones, oil distilled from human brains, and pulverized hearts were popular medical concoctions.
Vegyük például az orvosi kannibalizmust a Kolumbusz kori Európában. A 15. századtól kezdődően a múmiapor iránti kereslet megnövekedett. Először Egyiptomból lopott múmiákkal fedezték a múmiapor őrületet, ám hamarosan, a túlkereslet miatt, az egyiptomi múmiák kevésnek bizonyultak, és az ügyeskedők európai temetőkből loptak holttesteket a múmiapor előállításhoz. A múmiaport még évszázadokkal később is használták. A 20. században is szerepelt a népszerű orvosi lexikonban, a Merck indexben. A kiásott múmiák messze nem az egyetlen, emberi húsból készült gyógyszerek voltak, melyek elterjedtek Európában. A vért folyékony és por formában is használták epilepszia kezelésére, és népszerű gyógyászati készítmény volt az emberi máj, az epekő, az emberi agyból nyert olaj és a porrá őrölt szív is.
In China, the written record of socially accepted cannibalism goes back almost 2,000 years. One particularly common form of cannibalism appears to have been filial cannibalism, where adult sons and daughters would offer a piece of their own flesh to their parents. This was typically offered as a last-ditch attempt to cure a sick parent, and wasn't fatal to their offspring— it usually involved flesh from the thigh or, less often, a finger.
Kínában a legelső feljegyzések a társadalmilag elfogadott kannibalizmusról 2000 évesek. Úgy tűnik, hogy kiváltképp gyakran fordult elő családon belüli kannibalizmus, amikor is a felnőtt fiúk és leányok felajánlották húsuk egy részét a szüleiknek. Ez jellemzően az utolsó esély volt arra, hogy meggyógyítsák beteg szüleiket, és nem járt az utódok halálával. Legtöbbször a combjuk húsát, ritkábban az egyik ujjukat ajánlották fel.
Cannibalistic funerary rites are another form of culturally sanctioned cannibalism. Perhaps the best-known example came from the Fore people of New Guinea. Through the mid-20th century, members of the community would, if possible, make their funerary preferences known in advance, sometimes requesting that family members gather to consume the body after death. Tragically, though these rituals honored the deceased, they also spread a deadly disease known as kuru through the community.
A kannibalista temetési szertartásokat szintén elfogadták egyes kultúrák. Talán az egyik leghíresebb példa az új-guineai fore törzs. A 20. század közepén a közösség tagjai, ha lehetőségük volt rá, előre meghatározták temetésük körülményeit. Néha arra kérték családtagjaikat, hogy fogyasszák el a testüket haláluk után. Bár ezzel a ceremóniával az elhunytak előtt tisztelegtek, sajnos a közösségben így egy halálos betegséget terjesztettek el, a kurut.
Between the fictionalized stories, verifiable practices, and big gaps that still exist in our knowledge, there's no one history of cannibalism. But we do know that people have been eating each other, volunteering themselves to be eaten, and accusing others of eating people for millennia.
A kitalált történetek, a bizonyítható szokások és az ismereteinkben még fennálló nagy hézagok ellenére tudjuk, hogy a kannibalizmusnak nem csak egy története van. De tudjuk azt is, vannak, akik megeszik embertársaikat, vannak, akik felajánlják, hogy egyék meg őket, és vannak, akik már egy évezrede rosszallással nézik az emberevést.