Probably a lot of you know the story of the two salesmen who went down to Africa in the 1900s. They were sent down to find if there was any opportunity for selling shoes, and they wrote telegrams back to Manchester. And one of them wrote, "Situation hopeless. Stop. They don't wear shoes." And the other one wrote, "Glorious opportunity. They don't have any shoes yet."
Valószínűleg sokatoknak ismerős a két ügynök története akik valamikor az 1900-as években Afrikába mentek. A céljuk az volt, hogy felmérjék, vajon van-e lehetőség cipőt eladni a helyieknek. Miután végeztek, írtak egy-egy telegrammot Manchesterbe. Az egyikük ezt írta: "A helyzet reménytelen. Stop. Nem viselnek cipőt." A másik pedig ezt írta: "Gyönyörű lehetőség. Még egyetlen cipőjük sincsen."
(Laughter)
(Nevetés)
Now, there's a similar situation in the classical music world, because there are some people who think that classical music is dying. And there are some of us who think you ain't seen nothing yet. And rather than go into statistics and trends, and tell you about all the orchestras that are closing, and the record companies that are folding, I thought we should do an experiment tonight. Actually, it's not really an experiment, because I know the outcome.
Mostanság hasonló a helyzet a klasszikus zene világában, mert vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy a klasszikus zene haldoklik. És vagyunk egy páran, akik szerint még semmit sem láttatok. És ahelyett, hogy statisztikákba és trendekbe bonyolódnánk és mesélnénk arról, hány zenekar szűnik meg, és hány kiadó dől be, arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy kísérletet. Igazából nem is kísérlet, mert tudom az eredményét.
(Laughter)
But it's like an experiment. Now, before we start --
De olyan, mint egy kísérlet. Namost, mielőtt -- (Nevetés)
(Laughter)
Before we start, I need to do two things. One is I want to remind you of what a seven-year-old child sounds like when he plays the piano. Maybe you have this child at home. He sounds something like this.
-- mielőtt belekezdenénk, két dolgot kell még megcsinálnom. Az egyik, hogy szeretnélek benneteket emlékeztetni, hogy egy hét éves gyerek zongorázása milyen is. Lehet, hogy van egy ilyen a háznál. Valami ilyesmi lehet.
(Music)
(Zongora)
(Music ends)
Látom néhanyan felismertétek ezt a gyereket.
I see some of you recognize this child. Now, if he practices for a year and takes lessons, he's now eight and he sounds like this.
Ha gyakorol egy évig és jár órákra, mostanra már nyolc éves, és így zongorázik.
(Music)
(Zongora)
(Music ends)
Aztán gyakorol még egy évig és órákra jár, most már kilenc.
He practices for another year and takes lessons -- he's nine.
(Music)
(Zongora)
(Music ends)
Majd még egy év gyakorlás és órákra járás; már tíz éves.
Then he practices for another year and takes lessons -- now he's 10.
(Zongora)
(Music)
(Music ends)
At that point, they usually give up.
Ezen a ponton általában feladják.
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
Now, if you'd waited for one more year, you would have heard this.
Ha most vártál volna még akár csak egy évet,
(Music)
ezt hallottad volna:
(Music ends)
(Zongora)
Now, what happened was not maybe what you thought, which is, he suddenly became passionate, engaged, involved, got a new teacher, he hit puberty, or whatever it is. What actually happened was the impulses were reduced. You see, the first time, he was playing with an impulse on every note.
Ami most történt, az nem biztos, hogy az, amire gondolsz, ami az, hogy hirtelen szenvedélyes, elmerült, fókuszált, tanárt váltott, elérte a pubertás kort, vagy akármi más. Ami történt az az, hogy az impulzusok lecsökkentek. Az első alkalommal, ha megfigyelitek, minden hangjegyre jutott egy impulzus.
(Music)
(Zongora)
And the second, with an impulse every other note.
Másodjára minden második hangjegyre jutott egy impulzus.
(Music)
(Zongora)
You can see it by looking at my head.
Láthatjátok, ha a fejemet nézitek.
(Laughter)
(Nevetés)
The nine-year-old put an impulse on every four notes.
A kilenc éves... a kilenc éves minden negyedik hangjegyre tesz impulzust.
(Music)
(Zongora)
The 10-year-old, on every eight notes.
És a tíz éves pedig minden nyolcadikra.
(Music)
(Zongora)
And the 11-year-old, one impulse on the whole phrase.
A tizenegy éves pedig egy impulzust rak egy egész tételre.
(Music)
(Zongora)
I don't know how we got into this position.
Tudom, fogalmam sincs hogyan kerültünk ebbe a pozícióba.
(Laughter)
(Nevetés)
I didn't say, "I'm going to move my shoulder over, move my body." No, the music pushed me over, which is why I call it one-buttock playing.
Nem mondtam, hogy a vállamat fogom átrakni, vagy a testemet mozdítom. Nem... a zene tolt arrébb, ezért is hívom ezt fél-fenekes játszásnak.
(Music)
(Zongora)
It can be the other buttock.
Lehet a másik fenék is.
(Music)
(Zongora)
You know, a gentleman was once watching a presentation I was doing, when I was working with a young pianist. He was the president of a corporation in Ohio. I was working with this young pianist, and said, "The trouble with you is you're a two-buttock player. You should be a one-buttock player." I moved his body while he was playing. And suddenly, the music took off. It took flight. The audience gasped when they heard the difference. Then I got a letter from this gentleman. He said, "I was so moved. I went back and I transformed my entire company into a one-buttock company."
Tudjátok, egy úriember nézte egy előadásomat korábban amikor egy fiatal zongoraművésszel dolgoztam. Egy ohioi vállalat elnöke volt. És amikor ezzel a fiatal zongoraművésszel dolgoztam, azt mondtam neki, hogy "A probléma veled az, hogy két-fenekes zenész vagy. Fél fenéken kellene játszanod." És csak arrébb mozdítottam a testét így, miközben játszott. És hirtelen a zene megindult, elkezdett szárnyalni. A nézőtéren elakadt mindenkinek a lélegzete, amikor meghallották a különbséget. Nem sokkal később kaptam egy levelet ettől az úriembertől. Azt írta: "Nagyon meghatott. Amikor visszatértem, az egész cégemet átformáltam egy fél-fenekes céggé."
(Laughter)
(Nevetés)
Now, the other thing I wanted to do is to tell you about you. There are 1,600 people, I believe. My estimation is that probably 45 of you are absolutely passionate about classical music. You adore classical music. Your FM is always on that classical dial. You have CDs in your car, and you go to the symphony, your children are playing instruments. You can't imagine your life without classical music. That's the first group, quite small. Then there's another bigger group. The people who don't mind classical music.
A másik dolog, amit meg szeretnék tenni, hogy mesélek nektek rólatok. Azt hiszem 1 600-an ültök itt. Becslésem szerint körülbelül 45-en abszolút szenvedélyesek vagytok a klasszikus zene iránt. Imádjátok a klasszikus zenét. A rádiótok mindig olyan csatornán áll. Ilyen CD-k vannak az autóitokban, és hangversenyekre jártok. A gyerekeitek játszanak valamilyen hangszeren. Nem is tudjátok elképzelni az életet klasszikus zene nélkül. Ez az első csoport; egy meglehetősen kicsi csoport. Ott van viszont a másik, nagyobb csoport. Ezeket az embereket nem zavarja a klasszikus zene.
(Laughter)
(Nevetés)
You know, you've come home from a long day, and you take a glass of wine, and you put your feet up. A little Vivaldi in the background doesn't do any harm. That's the second group. Now comes the third group: people who never listen to classical music. It's just simply not part of your life. You might hear it like second-hand smoke at the airport ...
Tudjátok, hazajöttök egy hosszú napról egy pohár bort töltötök magatoknak, feltesziket a lábatokat. Egy kis Vivaldi a háttérben senkinek sem árt. (Nevetés) Ez a második csoport. Most jön a harmadik csoport. Ők azok, akik soha nem hallgatnak klasszikus zenét. Egyszerűen nem része az életüknek. Néha hallhatják valahogy úgy, mint a reptereken a passzív dohányzás, de --
(Laughter)
(Nevetés)
-- and maybe a little bit of a march from "Aida" when you come into the hall. But otherwise, you never hear it. That's probably the largest group.
-- és talán egy kevés induló az Aidából amikor beléptek a terembe. De ezen kívül soha nem hallják. Ez talán a legnagyobb csoport az összes közül. És végül van egy nagyon pici csoport.
And then there's a very small group. These are the people who think they're tone-deaf. Amazing number of people think they're tone-deaf. Actually, I hear a lot, "My husband is tone-deaf."
Ők úgy gondolják, hogy botfülük van. Lenyűgöző, milyen sokan gondolják azt, hogy botfülük van. Nagyon sokszor hallom, hogy "A férjem botfülű." (Nevetés)
(Laughter)
Tulajdonképpen nem is lehetsz botfülű. Senki sem az.
Actually, you cannot be tone-deaf. Nobody is tone-deaf. If you were tone-deaf, you couldn't change the gears on your car, in a stick shift car. You couldn't tell the difference between somebody from Texas and somebody from Rome. And the telephone. The telephone. If your mother calls on the miserable telephone, she calls and says, "Hello," you not only know who it is, you know what mood she's in. You have a fantastic ear. Everybody has a fantastic ear. So nobody is tone-deaf.
Ha botfülű lennél, nem tudnál sebességet váltani az autódban, ha manuális váltós. Nem hallanád a különbséget egy texasi és egy római beszéde között. És a telefon. A telefon. Ha édesanyád hív azon a szerencsétlen telefonon, hív, és azt mondja "Szia," nem csak hogy tudod, hogy ki hívott, de azt is, hogy milyen passzban van. Fantasztikus fületek van. Mindenkinek fantasztikus füle van. Tehát senki sem botfülű.
But I tell you what. It doesn't work for me to go on with this thing, with such a wide gulf between those who understand, love and are passionate about classical music, and those who have no relationship to it at all. The tone-deaf people, they're no longer here. But even between those three categories, it's too wide a gulf. So I'm not going to go on until every single person in this room, downstairs and in Aspen, and everybody else looking, will come to love and understand classical music. So that's what we're going to do.
De mondok valamit. Nem működik, ha csak én beszélek erről végig miközben egy hatalmas szakadék van azok között, akik megértik, szeretik és szenvedélyesek a klasszikus zenével kapcsolatban, és azok között, akiknek semmi kapcsolatuk nincs vele. A botfülű emberek már nincsenek itt. De még a többi kategória között is túl széles a szakadék. Tehát nem fogok elmenni innen, amíg minden egyes ember ebben a teremben, az alsó szinten és Aspenben, és bárki más, aki látja ezt, meg nem szereti és meg nem érti a klasszikus zenét. Szóval a mai nap ezt fogjuk tenni.
Now, you notice that there is not the slightest doubt in my mind that this is going to work, if you look at my face, right? It's one of the characteristics of a leader that he not doubt for one moment the capacity of the people he's leading to realize whatever he's dreaming. Imagine if Martin Luther King had said, "I have a dream. Of course, I'm not sure they'll be up to it."
Namost, észrevehetitek, hogy semmi kétség nincs a fejemben arról hogy ez működni fog, ha belenéztek az arcomba, ugye? Ez az egyik jellemzője a vezetőnek, hogy nem kételkedik egyetlen másodpercre sem az általa vezetett emberek képességeiben hogy elérjék, amit megálmodott. Képzeljétek el mi lett volna, ha Martin Luther King ezt mondta volna: "Van egy álmom. Persze nem vagyok biztos benne, hogy készek rá."
(Laughter)
(Nevetés)
All right. So I'm going to take a piece of Chopin. This is a beautiful prelude by Chopin. Some of you will know it.
Rendben. Akkor rögtön egy Chopin részlettel kezdek. Ez egy gyönyörű nyitány Chopintól. Néhányan ismerni fogjátok.
(Music)
(Zene)
Do you know what I think probably happened here? When I started, you thought, "How beautiful that sounds."
Tudjátok szerintem mi történt a teremben? Amikor elkezdtem, azt gondoltátok, "Milyen szép is ez a zene."
(Music)
(Zene)
"I don't think we should go to the same place for our summer holidays next year."
"Nem biztos, hogy ugyanoda kellene mennünk az idei nyaralásunkra, ahol tavaly voltunk."
(Laughter)
(Nevetés)
It's funny, isn't it? It's funny how those thoughts kind of waft into your head. And of course --
Ez így vicces, nemde? Vicces, hogy ezek a gondolatok valahogyan bekúsznak a fejedbe. Aztán persze -- (Taps)
(Applause)
-- persze ha a darab elég hosszú, és előtte is hosszú napotok volt,
Of course, if the piece is long and you've had a long day, you might actually drift off. Then your companion will dig you in the ribs and say, "Wake up! It's culture!" And then you feel even worse.
lehet hogy akár el is bóbiskoltok. A párotok majd oldalba bök és azt mondja, "Ne aludj el! Ez kultúra!" Ettől még rosszabbul érzitek magatokat.
(Laughter)
De megfordult már a fejetekben, hogy az ok, ami miatt álmosnak érzitek magatokat
But has it ever occurred to you that the reason you feel sleepy in classical music is not because of you, but because of us? Did anybody think while I was playing, "Why is he using so many impulses?" If I'd done this with my head you certainly would have thought it.
klasszikus zenék alatt az nem miattatok van, hanem miattunk? Volt-e bárki, aki azon gondolkodott, miközben játszottam, hogy "Miért használ annyi impulzust?" Ha ezt csináltam volna a fejemmel, akkor biztosan eszetekbe jutott volna.
(Music)
(Zene)
(Music ends)
Az életetek hátralevő részében minden alkalommal amikor klasszikus zenét hallgattok,
And for the rest of your life, every time you hear classical music, you'll always be able to know if you hear those impulses.
képesek lesztek eldönteni, hogy vajon halljátok-e az impulzusokat. Nézzük akkor, hogy mi is történik itt.
So let's see what's really going on here. We have a B. This is a B. The next note is a C. And the job of the C is to make the B sad. And it does, doesn't it?
Van egy H hangunk. Ez a H. A következő hang a C. A C feladata, hogy a H-t elszomorítsa. És meg is teszi, nem igaz? (Nevetés)
(Laughter)
A zeneszerzők tudják, hogyha szomorú zenét szeretnének
Composers know that. If they want sad music, they just play those two notes.
akkor csak ezt a kettő hangot játsszák.
(Music)
(Zene)
But basically, it's just a B, with four sads.
De alapjában véve ez csak egy H, négy szomorúval kiegészítve.
(Laughter)
(Nevetés)
Now, it goes down to A. Now to G. And then to F. So we have B, A, G, F. And if we have B, A, G, F, what do we expect next?
Most pedig lemegy A-ba. Majd G-be, utána F-be. Tehát van már H, A, G és F hangunk. És ha van H, A, G, F hangunk, mit is várunk ezután? Oh, lehet hogy mázli volt az egész.
(Music)
That might have been a fluke. Let's try it again.
Próbáljuk meg még egyszer. Ó, a TED kórus.
(Music)
Oh, the TED choir.
(Nevetés)
(Laughter)
Feltünt, hogy senki sem botfülű, ugye? Senki!
And you notice nobody is tone-deaf, right? Nobody is. You know, every village in Bangladesh and every hamlet in China -- everybody knows: da, da, da, da -- da. Everybody knows, who's expecting that E.
Tudjátok minden egyes falu Bangladesh-ben és minden falucska Kínában. Mindenki ismeri: ♪ da, da, da, da -- da ♪. Mindenki tudja, hogy oda egy E-t vár. Chopin viszont nem akarta ott elérni az E-t,
Chopin didn't want to reach the E there, because what will have happened? It will be over, like Hamlet. Do you remember? Act One, scene three, he finds out his uncle killed his father. He keeps on going up to his uncle and almost killing him. And then he backs away, he goes up to him again, almost kills him. The critics sitting in the back row there, they have to have an opinion, so they say, "Hamlet is a procrastinator." Or they say, "Hamlet has an Oedipus complex." No, otherwise the play would be over, stupid.
mert akkor mi történt volna? Vége az egésznek, mint Hamletnek. Emlékeztek a Hamletre? Első felvonás harmadik jelenet: rájön, hogy a nagybátyja ölte meg az apját. Ha visszaidézítek, folyamatosan odamegy a nagybátyjához és majdnem megöli. Majd visszahátrál majd megint odamegy hozzá, és megint majdnem megöli. A kritikusoknak, akik mind a hátsó sorban ülnek, van véleményük, úgyhogy azt mondják, "Hamlet egy halogató." (Nevetés) Vagy ezt: "Hamletnek Ödipusz komplexusa van." Nem, ha nem hátrálna meg, a színdarabnak vége lenne, ami hülyeség.
(Laughter)
Ezért rakta bele Shakespeare mindazt a cuccot a Hamletbe.
That's why Shakespeare puts all that stuff in Hamlet -- Ophelia going mad, the play within the play, and Yorick's skull, and the gravediggers. That's in order to delay -- until Act Five, he can kill him.
Mint például amikor Ophélia megőrül, majd a színjáték a színjátékban, Yorick koponyája és a sírásók. Ez mind azért van, hogy késleltesse az ötödik felvonásig a nagybátyja halálát. Ugyanez a helyzet Chopinnal. Majdnem eléri az E hangot,
It's the same with the Chopin. He's just about to reach the E, and he says, "Oops, better go back up and do it again." So he does it again. Now, he gets excited.
majd így szól, "Hoppá, jobb lesz hátrálni, és megint elkezdeni." Úgyhogy megint megteszi. Most izgatottá válik -- ez az izgatottság,
(Music)
That's excitement, don't worry about it. Now, he gets to F-sharp, and finally he goes down to E, but it's the wrong chord -- because the chord he's looking for is this one, and instead he does ... Now, we call that a deceptive cadence, because it deceives us. I tell my students, "If you have a deceptive cadence, raise your eyebrows, and everybody will know."
nektek nem kell törődni ezzel. Most felmegy az F keresztig, majd végül le az E-re, de ez a rossz akkord. Amit ő keres az ez... és e helyett pedig ezt csinálja. Ez az, amit úgy hívunk, hogy csalfa ütem, mert becsap minket. Mindig elmondom a tanítványaimnak, hogy "Ha van egy csalfa ütemünk, ügyelj rá, hogy felhúzd a szemöldökeid, mert akkor mindenki tudni fogja." (Nevetés)
(Laughter)
(Taps)
(Applause)
Right. He gets to E, but it's the wrong chord. Now, he tries E again. That chord doesn't work. Now, he tries the E again. That chord doesn't work. Now, he tries E again, and that doesn't work. And then finally ... There was a gentleman in the front row who went, "Mmm."
Rendben, szóval eljut az E-ig, de rossz akkordban. Most megpróbálja megint az E-t. Ez az akkord sem jó ide. Most megint megpróbálja. Ez sem működik. Megint megpróbálja az E-t, és az sem működik. Amíg aztán végül... Volt az első sorban egy úr, aki hümmögött egyet.
(Laughter)
Ugyanaz a gesztus, amit akkor csinál, amikor hazaér
It's the same gesture he makes when he comes home after a long day, turns off the key in his car and says, "Aah, I'm home." Because we all know where home is.
egy hosszú nap után, kiveszi az autóból a kulcsot, és így szól: "Aaah, végre itthon." Mert mindannyian tudjuk hogy hol van az otthonunk. Ez egy olyan darab, ami elmegy otthonról.
So this is a piece which goes from away to home. I'm going to play it all the way through and you're going to follow. B, C, B, C, B, C, B -- down to A, down to G, down to F. Almost goes to E, but otherwise the play would be over. He goes back up to B, he gets very excited. Goes to F-sharp. Goes to E. It's the wrong chord. It's the wrong chord. And finally goes to E, and it's home. And what you're going to see is one-buttock playing.
Végig fogom nektek játszani ti pedig követni fogjátok. H, C, H, C, H, C, H -- le az A-ra, le a G-re, majd le az F-re. Majdnem eljut az E-re, mert egyébként vége lenne a darabnak. Majd visszatér a H-hoz. Nagyon izgatott lesz. Felmegy az F keresztig. Majd az E-hez. A rossz akkord. Ez is a rossz akkord. Ez is a rossz akkord. Míg végül eléri az E-t, és otthon van. Amit látni fogtok az - fél-fenekes zenejátszás. (Nevetés)
(Laughter)
Because for me, to join the B to the E, I have to stop thinking about every single note along the way, and start thinking about the long, long line from B to E.
Nekem ahhoz, hogy a H-t az E-hez kapcsoljam, nem szabad az összes hangjegyen gondolkodni, ami a kettő között van, és el kell kezdenem a hosszú-hosszú úton gondolkodni, ami H és E között húzódik.
You know, we were just in South Africa, and you can't go to South Africa without thinking of Mandela in jail for 27 years. What was he thinking about? Lunch? No, he was thinking about the vision for South Africa and for human beings. This is about vision. This is about the long line. Like the bird who flies over the field and doesn't care about the fences underneath, all right? So now, you're going to follow the line all the way from B to E. And I've one last request before I play this piece all the way through. Would you think of somebody who you adore, who's no longer there? A beloved grandmother, a lover -- somebody in your life who you love with all your heart, but that person is no longer with you. Bring that person into your mind, and at the same time, follow the line all the way from B to E, and you'll hear everything that Chopin had to say.
Tudjátok, nemrég voltunk Dél-Afrikában, és nem is tudsz úgy elmenni Dél-Afrikába hogy ne jutna eszedbe az, hogy Mandela 27 évet töltött börtönben. Min gondolkodott? Ebéden? Nem... álmokról gondolkodott, hogy mi lehetne Dél-Afrikából és az emberekből. Ez az, ami őt fenntartotta -- ez a vízióról szól, a hosszú vonalról. Mint a madár, ami a mezők felett repül és nem érdekli az alatta levő kerítések hada, igaz? Szóval most követni fogjátok a vonalat a H-tól egészen az E-ig. És egyetlen kérésem van hozzátok, mielőtt lejátszom ezt a darabot végig. Gondoljatok valakire, akit imádtok, aki már nincs jelen! Egy imádott nagymama, szerető, valaki az életetekben, akit teljes szívetekből szerettek, de már nincsen veletek. Idézzétek fel őt az emlékeitekben, és ezzel egyidőben kövessétek a vonalat a B-től egészen az E-ig, és hallani fogtok mindent, amit Chopin mondani akart.
(Music)
(Zene)
(Music ends)
(Applause)
(Taps)
Now, you may be wondering --
Namost, bizonyára azon gondolkoztok,
(Applause)
bizonyára azon gondolkodtok, hogy én miért tapsolok.
(Applause ends)
You may be wondering why I'm clapping. Well, I did this at a school in Boston with about 70 seventh graders, 12-year-olds. I did exactly what I did with you, and I explained the whole thing. At the end, they went crazy, clapping. I was clapping. They were clapping. Finally, I said, "Why am I clapping?" And one of them said, "Because we were listening."
Nos, ezt egy bostoni iskolában megtettem körülbelül 70 hetedik osztályossal -- 12 évesekkel. És pontosan azt tettem velük, mint most veletek, és elmondtam nekik majd elmagyaráztam nekik az egészet. A végén megőrültek, és tapsoltak. Tapsoltak! Én is tapsoltam, ők is tapsoltak. Majd megkérdeztem, hogy "Én miért tapsolok?" Az egyik kisgyerek pedig így szólt, "Mert figyeltünk."
(Laughter)
(Nevetés)
Think of it. 1,600 people, busy people, involved in all sorts of different things, listening, understanding and being moved by a piece by Chopin. Now, that is something. Am I sure that every single person followed that, understood it, was moved by it? Of course, I can't be sure.
Gondoljatok bele. 1600 ember, elfoglalt ember, akik mindenféle dolgokkal foglalkoznak. Figyelnek, megértik, és hagyják magukat meghatni egy Chopin darab által. Ez ám a nemsemmi. Biztos lehetek abban, hogy minden egyes ember követte, megértette és meghatódott? Nem, természetesen nem lehetek ebben biztos. De elmesélem velem mi történt.
But I'll tell you what happened to me in Ireland during the Troubles, 10 years ago, and I was working with some Catholic and Protestant kids on conflict resolution. And I did this with them -- a risky thing to do, because they were street kids. And one of them came to me the next morning and he said, "You know, I've never listened to classical music in my life, but when you played that shopping piece ..."
Írországban voltam a zavargások idején 10 évvel korábban, és együtt dolgoztam Katolikus és Protestáns gyerekekkel konfliktuskezelés témában. És ezt megcsináltam velük is. Merész dolog volt, mert utcán nevelkedtek. Másnap reggel egyikőjük odajött hozzám, és azt mondta, "Tudja, sosem hallgattam még klasszikus zenét, de amikor lejátszotta azt a Shopping darabot..." (Nevetés)
(Laughter)
Azt mondta, "A testvéremet lelőtték tavaly, és nem sírtam érte.
He said, "My brother was shot last year and I didn't cry for him. But last night, when you played that piece, he was the one I was thinking about. And I felt the tears streaming down my face. And it felt really good to cry for my brother." So I made up my mind at that moment that classical music is for everybody. Everybody.
De tegnap este, amikor játszotta azt a darabot, ő volt az, akire gondoltam. És éreztem, ahogy a könnyek lecsordulnak az arcomon. És tudja, nagyon jól esett, hogy sírtam a testvéremért." Abban a pillanatban meggondoltam magam, mert ezek szerint a klasszikus zene mindenkié. Mindenkié.
Now, how would you walk -- my profession, the music profession doesn't see it that way. They say three percent of the population likes classical music. If only we could move it to four percent, our problems would be over.
Hogyan sétálnátok -- mert tudjátok a szakmám, a zenei szakma nem így gondolkodik. Azt mondják hogy a népesség 3 százaléka szereti a klasszikus zenét. Ha csak fel tudnánk tornászni ezt 4 százalékra, megoldódna minden problémánk.
(Laughter)
Azt mondom, "Hogyan sétálnál? Hogy beszélnél? Hogyan léteznél,
How would you walk? How would you talk? How would you be? If you thought, "Three percent of the population likes classical music, if only we could move it to four percent." How would you walk or talk? How would you be? If you thought, "Everybody loves classical music -- they just haven't found out about it yet." See, these are totally different worlds.
ha úgy gondolnád, hogy a a népesség 3 százaléka szereti a klasszikus zenét? Ha csak 4 százalékra tudnánk növelni. Hogy járnál? Hogy beszélnél? Hogy éreznéd magad ha azt gondolnád, hogy mindenki szereti a klasszikus zenét -- csak még nem tudnak róla." (Nevetés) Ezek teljesen más világok.
Now, I had an amazing experience. I was 45 years old, I'd been conducting for 20 years, and I suddenly had a realization. The conductor of an orchestra doesn't make a sound. My picture appears on the front of the CD --
Volt lenyűgöző élményem is. 45 éves voltam, akkor már 20 éve voltam karmester, és hirtelen rájöttem valamire. A karmester egy hangot nem ad ki. Az én képen van a CD-n --
(Laughter)
(Nevetés)
But the conductor doesn't make a sound. He depends, for his power, on his ability to make other people powerful. And that changed everything for me. It was totally life-changing. People in my orchestra said, "Ben, what happened?" That's what happened. I realized my job was to awaken possibility in other people. And of course, I wanted to know whether I was doing that. How do you find out? You look at their eyes. If their eyes are shining, you know you're doing it. You could light up a village with this guy's eyes.
-- de a karmester egy hangot nem ad ki. Ő az erejétől függ, a képességétől, hogy más embereket erőssé tesz. Az mindent megváltoztatott nekem. Teljesen élet-változtató volt. Az emberek a zenekaromban odajöttek hozzám, és megkérdezték, "Ben, mi történt?" Ez történt. Rájöttem, hogy az én dolgom az, hogy más emberekben felébresszem a lehetőséget. Természetesen tudni akartam, hogy vajon ezt tettem-e. Tudjátok hogy kell kideríteni? Belenéztek a szemekbe. Ha ragyognak a szemek, tudjátok, hogy helyes úton vagytok. Egy egész falut ki tudnánk világítani ennek a pasasnak a szemeivel.
(Laughter)
(Nevetés)
Right. So if the eyes are shining, you know you're doing it. If the eyes are not shining, you get to ask a question. And this is the question: who am I being that my players' eyes are not shining? We can do that with our children, too. Who am I being, that my children's eyes are not shining? That's a totally different world.
Szóval ha ragyognak a szemek, tudod, hogy jól csinálod. Ha a szemek nem ragyognak, akkor feltehetsz egy kérdést. A kérdés pedig így hangzik: Ki vagyok én, hogy a zenekarom szemei nem csillognak? Meg tudjuk tenni a gyerekeinkkel is. Ki vagyok én, hogy nem ragyognak a gyerekeim szemei? Teljesen más világ.
Now, we're all about to end this magical, on-the-mountain week, we're going back into the world. And I say, it's appropriate for us to ask the question, who are we being as we go back out into the world? And you know, I have a definition of success. For me, it's very simple. It's not about wealth and fame and power. It's about how many shining eyes I have around me.
Nos, nemsokára vége van ennek a varázslatos hegyen töltött hétnek, és visszamegyünk a világba lassan. Azt mondom, hogy helyes most feltennünk a következő kérdést: Kik vagyunk mi, ahogyan visszatérünk a világba? Tudjátok van egy definícióm a sikerre. Nekem ez nagyon egyszerű. Nem gazdagságról, hírnévről vagy hatalomról szól. Inkább arról, hogy hány csillogó szem van körülöttem.
So now, I have one last thought, which is that it really makes a difference what we say -- the words that come out of our mouth. I learned this from a woman who survived Auschwitz, one of the rare survivors. She went to Auschwitz when she was 15 years old. And ... And her brother was eight, and the parents were lost. And she told me this, she said, "We were in the train going to Auschwitz, and I looked down and saw my brother's shoes were missing. I said, 'Why are you so stupid, can't you keep your things together for goodness' sake?'" The way an elder sister might speak to a younger brother. Unfortunately, it was the last thing she ever said to him, because she never saw him again. He did not survive. And so when she came out of Auschwitz, she made a vow. She told me this. She said, "I walked out of Auschwitz into life and I made a vow. And the vow was, "I will never say anything that couldn't stand as the last thing I ever say." Now, can we do that? No. And we'll make ourselves wrong and others wrong. But it is a possibility to live into.
Van egy utolsó gondolatom, ami pedig az, hogy nagyon is sokat számít az, hogy mit mondunk. A szavak, amik elhagyják a szánkat. Ezt egy hölgytől tanultam meg, aki túlélte Auschwitzet, egyike a ritka túlélőknek. 15 évesen került Auschwitzbe, az öccse akkor 8 éves volt, a szüleiket elvesztették. És ez a hölgy elmesélte nekem, azt mondta, "Az Auschwitzba tartó vonaton voltunk, amikor lenéztem, és láttam, hogy hiányzik az öcsém egyik cipője." Rámordultam, "Miért vagy ennyire hülye, nem tudsz vigyázni a dolgaidra, az isten verje meg?!" -- ahogyan csak egy nővér tud egy öccsel beszélni. Sajnos, ez volt az utolsó dolog, amit mondhatott neki, mert soha nem látta azután. Nem élte túl. Amikor kijött Auschwitzből, esküt tett. Elmondta nekem. Azt mondta, "Kiléptem Auscwitzből az életbe, és tettem egy esküt. Az eskü pedig az volt, hogy soha nem mondok semmit ami nem állná meg a helyét mint egy utolsó dolog, amit valaha is mondok." Mi meg tudjuk ezt tenni? Nem. És bebizonyíthatjuk ennek ellenkezőjét magunknak és másoknak is. De ez egy lehetőség, amivel élhetünk. Köszönöm.
Thank you.
(Applause)
(Taps)
Shining eyes.
Ragyogó szemek, ragyogó szemek.
(Applause)
Shining eyes.
(Applause)
Thank you, thank you.
Köszönöm, köszönöm.