For 3 billion people around the world, seafood provides a significant source of protein and nutrition. But recent studies show that 33% of wild fisheries are overfished, while another 60% are fished at their maximum capacity. In fact, over half the seafood we eat– from finfish and shellfish to seaweed and algae– isn’t caught in the wild. It’s grown through aquaculture, or aquatic farming. Farmed seafood is one of the fastest-growing food industries, expanding in volume by 5.8% each year. But different methods of aquaculture come with different advantages and issues– some of which echo the serious problems we’ve seen in industrial agriculture. So how can we avoid repeating the mistakes we’ve made on land, at sea? What aquaculture approaches are we currently using, and what does a sustainable way to farm the ocean really look like?
A tenger gyümölcsei három milliárd embernek biztosítanak jelentős fehérje- és tápanyagforrást. Friss tanulmányok alapján azonban a természetes halászterületek 33%-a túlhalászott, 60%-ot pedig maximálisan kihasználunk. Valójában az általunk fogyasztott tengeri élőlényeket – a közönséges halakat, rákféléket, a hínárt és az algát – nem vadon fogják vagy szedik, hanem akvakultúrákban, vízgazdaságokban tenyésztik, illetve termesztik. A tengeri élőlények tenyésztése évi 5,8%-os bővülésével az egyik leggyorsabban növekvő élelmiszeripari ág. De az akvakultúra különböző módszerei előnyökkel és gondokkal is járnak. Ezek közül néhány az ipari mezőgazdaságban tapasztalható komoly problémákkal azonos. De hogyan akadályozhatjuk meg, hogy e hibákat a tengeren is elkövessük? Milyen módszereket használunk jelenleg a vízgazdaságokban, és hogy kellene működnie egy fenntartható óceáni farmnak?
One of the most common aquaculture methods involves large pens made of nets, where fish are farmed offshore in floating cages roughly 1000 square meters in size. Commonly employed off the coast of Chile and in the fjords of Norway, these fish, like many industrially farmed animals, occupy stressful, overcrowded pens. They produce massive amounts of waste, polluting the surrounding areas and potentially spreading diseases to wild species. Worse still, since the antibiotics employed to fight disease aren’t fully absorbed by the fish, they get excreted back into the environment. Net pens are also susceptible to escapes, unleashing huge numbers of fish which compete for resources and weaken the local gene pool with genes adapted for captivity. Escaped fish can even disrupt local ecosystems as invasive species.
Az egyik leggyakoribb akvakultúra-módszer hálókból álló nagy ketreceket alkalmaz, ahol a halakat kb. 1000 m2-es lebegő ketrecekben a tengerben tenyésztik. Ezt leginkább Chile partjainál és a norvég fjordokon alkalmazzák, ahol a halakat, mint sok, iparilag tenyésztett állatot, stresszes, túlzsúfolt ketrecekben tartják. Jelentős mennyiségű hulladékot termelnek, szennyezik a környezetüket, és betegségeket terjesztenek a vadvízi fajokra. Még rosszabb, hogy a betegségek elleni antibiotikumokat a halak nem hasznosítják teljesen, hanem visszaürítik a környezetükbe. A hálós ketrecek gyakran elszakadnak, így rengeteg hal kiszabadul, versenybe száll a táplálékért, és fogsághoz szokott génjeivel gyengíti a helyi génállományt. A kiszabadult halak invazív fajként akár a helyi ökoszisztémát is megzavarhatják.
Other techniques, such as man-made coastal ponds commonly used for shrimp farming in Southeast Asia, create additional environmental problems. Just like net pens, these ponds are prone to spreading pollution and disease. Their construction also frequently destroys important ecosystems like mangroves and marshes, which protect coastal areas from storms, provide habitats, and absorb tons of greenhouse gases.
Más módszerek, pl. a délkelet-ázsiai garnélatenyésztéshez használt mesterséges tengerparti tavak további környezeti gondokat okoznak. A hálós ketrecekhez hasonlóan szennyezik a környezetet és betegséget terjesztenek. Megépítésük gyakran olyan fontos ökoszisztémákat tesz tönkre, mint a lápok és mocsarak, melyek a part menti területeket védik a viharoktól, élőhelyet biztosítanak, és több tonnányi üvegházhatású gázt nyelnek el.
One way to solve these problems is to farm fish on land in completely contained systems. Tanks and raceways can recirculate and filter water to prevent pollution. But even fully contained facilities still contend with another major hurdle: fishmeal. About 10% of the seafood caught globally is used to feed animals, including carnivorous farmed fish. Researchers are working on fish feed made of insects and plant-based proteins, but for now many inland fish farms are connected to overfishing.
Megoldás lehet ezekre a problémákra, ha a halakat a szárazföldön tenyésztik teljesen zárt rendszerben. A szennyezés kivédésére a vizet csövekben, tartályokban keringethetik és szűrhetik. De még a teljesen zárt létesítményeknek is meg kell birkózniuk egy másik problémával: mit egyenek a halak? A kifogott tengeri élőlények 10%-át használják állatetetésre – köztük a gazdaságokban nevelt húsevő halak etetésére is. Kutatók rovar- és növényi protein alapú haltáp kifejlesztésén dolgoznak, de jelenleg még számos szárazföldi halgazdaság súlyosbítja a túlhalászást.
All these obstacles can make sustainable aquaculture feel a long way off, but innovative farmers are finding new ways to responsibly farm the seas. The most promising solution of all may be to look lower on the food chain. Instead of cramming large, carnivorous fish into pens, we can work with natural ocean systems to produce huge amounts of shellfish and seaweeds. These low-maintenance flora and fauna don’t need to be fed at all. In fact, they naturally improve water quality, filtering it as they feed off of sunlight and nutrients in the seawater. By absorbing carbon through photosynthesis, these farms help battle climate change, and reduce local ocean acidification while creating habitats for other species to thrive.
Ezen akadályok miatt még távolinak tűnhet a fenntartható vízi gazdálkodás, de a gazdák már keresik az új módszereket a felelősségteljes tengergazdálkodásra. A legígéretesebb megoldást talán a tápláléklánc alsóbb szintjei adhatják. Ahelyett, hogy a nagy húsevő halakat ketrecekbe zsúfolnánk, hasznosíthatnánk természetes óceáni rendszereket, hogy nagy mennyiségben tenyésszünk rákféléket és algát. Ezeket az igénytelen növény- és állatfajokat nem szükséges etetni. Ráadásul természetes módon javítják a vizek minőségét, hiszen miközben a napfényből és a vízből felveszik a táplálékot, megszűrik azt. Mivel a fotoszintézissel szén-dioxidot kötnek meg, a farmok segítik a klímaváltozás elleni harcot, csökkentik az óceánok elsavasodását, és élőhelyet teremtenek más fajok gyarapodására.
Shifting to restorative ocean farming could provide good jobs for coastal communities, and support healthy plant and shellfish-based diets that have an incredibly low carbon footprint. In just 5 months, 4,000 square meters of ocean can produce 25 tons of seaweed and 250,000 of shellfish. With the right distribution network, a series of small farms, collectively the size of Washington State could feed the planet. Farms like these are already popping up around the globe, and a new generation of farmers is stepping up to pursue a more sustainable future. Done properly, regenerative ocean farming could play a vital role in helping our oceans, our climate, and ourselves.
Ha helyreállító jellegű óceángazdálkodásra állunk át, munkalehetőséget teremthetünk a part menti közösségeknek, és támogathatjuk az egészséges növény- és rákféle-alapú étrendeket, melyek ökológiai lábnyoma rendkívül kicsi. Öt hónap alatt 4000 m2-nyi óceán 25 tonna hínárt és 250 000 rákfélét tud előállítani. Megfelelő elosztóhálózattal néhány kis farm, melyek összterülete akkora lenne, mint Washington állam, az egész bolygót elláthatná élelemmel. Az ilyen farmok már fel-felbukkannak a világon, és a farmerek új generációja kiáll egy fenntarthatóbb jövő mellett. Megfelelően alkalmazva, a megújító jellegű óceángazdálkodás fontos szerepet játszhat óceánjaink, éghajlatunk és az emberiség védelmében.